Mahagóni Eszter Váradon született 1970-ben, matematikatanárnő Biharban. Bevallása szerint nem annyira a reáliák, mint inkább a zene és az irodalom érdekli igazán.

Mahagóni Eszter

Ujjgyakorlatok

 

1. Fogytán a borom, porlik az estém

Körömnyomok a kedvesem testén

Szívemen apró körömnyomok

Õsz avarán vijjogok

2. Talán esni fog – vagy várjunk valami másra

Ez a nap nem lehet a semmi folytatása

Na jó, ha nincs más ötlet, holnap meghalok

Csak érezzem előtte egy percre, hogy vagyok

3. Az utcakövek, amiken járok

Elhalkuló szívdobbanások

S ahogy sűrül a csönd köröttem

Elfelejtem, miért is jöttem

4. sehogy se jó – ez nyílt titok

másnak se fáj – nem ordítok

létezem csak – megunt szerep

senki se veszt ha elveszek

5. fejem felett tintaoldat

bámulom a teliholdat

hajnalban az égre írta:

hígulsz te is mint a tinta

6. fél sírás és fél öröm

rejt a látszat: börtönöm

csupán jobbra-balra-körbe

ne nézz holnap a tükörbe

7. van egy férfi messze messze

nem tudom hogy volt-e lesz-e

erősebb és bölcsebb nálam

azt álmodom: sir utánam

8. szívünkbe titkos ősz oson

meghalt a nyár a városon

virágtalan és jeltelen

nyomunkba lép a végtelen

9. kéne egy kis álomfesték

olyan szürkék most az esték

s remény hozzá – mi az ára?

szenvedélyre tűzifára

 

 

itt van most

 

ez a rövidpróza-pályázat: írnom kéne

ha még tudnék

ha még képes lennék magamhoz édesgetni a szavakat

én aki évekkel ezelőtt belefulladtam a szótlan hétköznapokba

a bevásárlólistákba

a „hogy vagy köszönöm” kedvességébe

nem is beszélve az időjárásról meg a gazdasági helyzetről ugyebár

írnom kéne de hogyan

régenvolt hegycsúcsaimról

mintha

maguktól gördültek alá a szavaim

miért is felejt el az ember gyököt vonni

papírhajót hajtogatni

csillagokat nézni

írni

persze a tetszetős csomagolást is

szem előtt tartva

hogy olyan izgalommal bontogassa az olvasó

akárha kagylót a gyöngyhalász

ha volna igazgyöngyöm

van viszont egy gitárom

csak most éppen elszakadt egy húrja

és nincs póthúrom

nincsen pótéletem

néha szeretek másokat is

zavarba hozni efféle kérdésekkel:

miért nem élsz úgy

mintha ez a napod volna az egyetlen

az utolsó –

persze lehet hogy

mégis a helyemen vagyok

pár négyzetméterén a világnak

négy kéz láncol a vasnál is erősebben

ide hogy

sátorlap az erős szélben

el ne repülhessek

szerencsére most szélcsend van

írhatnék már az életemről is akár

így az első félidő vége felé

de kinek ízlenének az én emlékbefőttjeim

ki érezhetné nagyanyám kezének mosószappanillatát

amint jólfésült hajamat és gyermekkoromat fonja a hokedlin

vagy írhatnék nagy költői kérdésekről

ám az én életem

fogjuk rövidre

amúgy sem kérdőjel

nem is felkiáltójel

én hirtelen felindulásból sem szoktam felkiáltani

ráadásul a gitárom húrja is elszakadt

az én életem egy pont

– szótlan hétköznapokba fúlt

bevásárlólistákba fúlt

„hogy vagy köszönöm”-ökbe fúlt

nono azért ne legyünk

ennyire pesszimisták

hagyjunk egy aprócska esélyt

a folytatásra

mint a brazil sorozatok utolsó epizódja

legyen inkább vessző

az is jó valamire

lám csak hogy hiányzik

ebből a botladozó irományból is

ugye ugye hogy hiányzom

minden jó valamire

gyermekeim gyöngysort fűztek az elszakadt gitárhúromra