Radui Elemér (Nagyvárad, 1979) a nagyváradi Szent László Gimnáziumban érettségizett, a Partiumi Keresztény Egyetem filozófia szakán végzett 2004-ben. 2004–2005-ben a kolozsvári Babes– Bolyai Tudományegyetemen a Hermeneutika és kultúra mesterképzőt végezte el.

Radui Elemér

Szent László személyének hermeneutikai vizsgálata a Varadinum ünnepségsorozatban

A Varadinumról általában, célja

1992-ben került először megrendezésre a Festum Varadinum elnevezésű egyhetes ünnepségsorozat. Az ünnep kifejezett és megfogalmazott célja a nagyváradi magyarság összefogása, emlékezés a múltra, s e mellett, a romániai magyarság sajátos helyzetéből fakadóan, a többi Nagyváradon élő nációval való barátságos együttélés kialakítása. Az esemény nyitó éve egybeesett a Szent László által alapított Várad 900 éves jubileumával és a török alóli felszabadulás 300. évfordulójával. A megfogalmazott célkitűzés tehát a kisebbségi lét méltóságos megnyilvánulása, mely egy lélekerősítő élmény lehet, a negyvenéves diktatúra után ismét utat lehetett engedni a közösségi érzelmeknek. A hasonlat már-már Izrael népéhez méri a nagyváradi lakosságot, amely most szabadságot nyerve ismét emlékezhet, és ezzel a jövőt is ígéretesebbé teheti. Az emlékezés színtere leginkább a kultúrára szorítkozik, hogy amint volt a XX. század elején, ismét a kultúra központjává váljon ez a város. Ezért számos rendezvény a könyvekről, a zenéről és a színházról szólt. Évről évre a Varadinum része a körmenet, melynek során Szent László hermáját hordozzák körbe nagy ünnepélyességgel a bazilika előtti téren. A rendezvény kitűzött céljai közé tartozik minden évben a fiatalok bevonása a közös emlékezés aktusába, ezzel is segítve nekik a saját sorsuk, saját történelmük megértésében, értelmezésben. A hagyományelsajátítás világos tudatának kialakítása hermeneutikai feladat, mely során a hagyomány továbbadása mozzanatának kell kérdésessé válnia.1 A megértést úgy kell érteni, mint hatástörténetet, tehát a mélystruktúrát is fel kell vázolni, s ez a megértésben felmutatott történelmet jelenti, vagyis a tudatos történelemszemléletet.2

 

Szt. László személye, a mitizálás szembetűnése

Központi alak Szent László király, akiről sok csodás monda regél, a központi hely pedig Várad, s azon belül a vár, annak templomával. Várad alapítását 1092-re teszik, amikor Szt. László felépíttet egy székesegyházat a Boldogságos Szűzanya tiszteletére. Ebben a momentumban is már a magyarság megerősítését lehet felfedezni, mivel egykor Szt. István a magyarságot és Magyarországot ajánlotta a Szűznek. Szt. László személye körül sok csodatétellel kapcsolatos monda keringett, s ezeket a mondákat teszik újra élővé. Szt. László személyét és cselekedeteit tehát mitizálták, mely aktus jellemző azokra a korokra, melyek már nagyon régen történtek, nincs releváns elmesélőjük és írott bizonyíték. „A mítosz olyan történet, melyet az embernek önmagáról és a világról való tájékozódása végett beszélnek el”.3 Így a szent király történetei nem csak magukban érdekesek, hanem egyben mint példákat is figyelembe vehetjük. Katonai eredményei mellett, mély vallásossága okán sok csodát tulajdonítanak neki. Vezéri mivolta és vallásossága egybecsengett. A monda szerint Torda hegyeinél volt seregével, amely szomjazott. A hosszas nélkülözés miatt a sereg idegen isteneket kezdett el imádni, mire Szt. László király kardjával a sziklára csapott és ott víz fakadt, mely a mai napig csörgedez. Érdekesség, hogy ez a monda Nógrád megyében is ilyenformán él, a király dárdája nyomán patak buzogott fel, mely a mai napig létezik. Várad jelentőségét az is alátámasztja, hogy bár Lászlót Székesfehérváron temették volna el, a halottaskocsi elindult Várad felé és ott állt meg, így László végső nyughelye a vártemplomban található. Halála után is sok csoda kapcsolódik nevéhez, segített a székelyeknek a tatárok ellen, a váradi földrengés alkalmával pedig csak sírja maradt épen (1443).

A nemes, híres személyek felsorolásával is találkozunk: Vitéz János, Janus Pannonius, Bunyitay Vince, vagy a fejedelmek: Szapolyai János, János Zsigmond, Báthory István, Bethlen Gábor, Bocskai István, I. és II. Rákóczi György. Irodalmi alakok megemlítése: Ady Endre, Iosif Vulcan, Juhász Gyula, Tabéry Géza, Tóth István. Ezen személyek említése mind azt akarja alátámasztani, hogy Várad kulturális élete igen fontos a magyarság életében, s nem csak az erdélyi magyarságéban. Ezen emberekre való emlékezés teszi ünnepélyessé a közösség összejövetelét, így emlékezhetnek meg kellőképpen azokról az emblematikus személyekről, akikre büszkék lehetünk.

 

Herma – Körmenet mint cselekvés, rítus

Az ünnepség állandó és elmaradhatatlan része a körmenet Szent László aranyozott mellszobrával. Mint rítus, ismétlődik és mégis egy értelmet tesz jelenvalóvá. Az évről évre való ismétlődés adja meg a rituális koherenciát, mely alapfeltétele, hogy a rítust mindig kifogástalanul kell végrehajtani. Ez egyfajta liturgia, mely szó jelen esetben jobban illik az egyházi szertartások közé. A rítus a mutatás mellett olyan funkcióval is bír, mely által jelenvalóvá teszi a bemutatott dolgot, esetünkben Szt. László királyt magát érezhetjük magunk közt, s e mellett vagy ennek hatására egy tér- és időbeli összetartozást tesz nyilvánvalóvá. A rítusban résztvevők egy helyen vannak, egy nyelvet beszélnek, egységes csoportnak érzik magukat, annak minden előnyével és hátrányával, s a vezető is jelen van: a király. Egyes szociológiai kutatások szerint a hátrányok, az elszenvedett sérelmek azok, melyek inkább összekovácsolnak egy közösséget, ezt úgy értve, hogy inkább a sérelmek azok, melyekre jobban emlékszik a közösség. Heidegger megfogalmazásából is kitűnik, hogy a jelenvalólét eredendő struktúrájára a hangoltság feltárulásában talál rá. „Szürke kedélyállapot, mely nem lehangoltság, erősebb a többi hangoltságnál, ilyenkor lesz elege magából a jelenvalólétnek”4 – írja, s az jelen esetben azt jelentené, hogy a sérelmekre való emlékezés során erősebb érzelmi állapotba kerül a közösség. „Hangolt-lét nyilvánvalóvá teszi, hogy valaki hogy érzi magát és mit várhat”5 – így helyezi a létét jelenvalóvá, s a jövőre való tekintettel is fontossággal bír. Az ünnep jelentősége a mindennapoktól való eltérésében is kitűnik. Az együttlét arra is megoldást ad, hogy egyfajta gyógyír a mindennapok ejtette csorbán, az ünnep mint szent rend helyreállítja a profán, a mindennapok rendjét.6 Itt egy feszültség figyelhető meg, ugyanis a mindennapok „gondja” nem engedi, hogy teljes személlyel az emlékezés felé forduljunk, hogy az értelmezés gondolata felmerüljön, talán ezért is alkalmasabb egy hosszabb idejű ünnepség.

A herma maga egy tárgy, mely igen nehéz. Ez a fizikai jellemző is plusz értelmet kap, úgy kell hordozni az emlékeket, mint ahogy a hermát vivő embereknek a király bronz mellszobrát. Így a tárgyi emlékezeten túl a tárgy, a herma felmutatása többet jelent a puszta tárgyszerűségnél.7 Ezen túl az időt lépi át, mivel olyat tesz jelenvalóvá, ami már nincs, olyan dolgot vagy közösség tagját, amit-akit már rég elvesztett a közösség. Ezért egyfajta elfordulás a jelentől is, visszatekintés a múltba, a múlt jelenvalósága érhető itt tetten. A közösség csak a múlt közös vállalásában lehet egységes, mivel a mindennapok szintjén más-más problémák, kérdések foglalkoztatják a közösség tagjait. Ezért tapasztalható a visszafordulás a múlt felé, mely feltárja a szokásokat és a tradíciót. Szokás és tradíció kontinuitása mutatja meg a hagyományt.8

 

Hermeneutikai megfontolások. Kulturális emlékezet megnyilvánulása

A kulturális emlékezet kialakításával találkozunk itt. A csoportidentitás meghatározása mellett a személyes identitás kialakulását is elősegítik az ilyen rendezvények. Az önazonosság kialakítása csak az emlékezőtehetség révén lehetséges, de kell lennie valaminek, amire lehet emlékezni, s ezt mutatja be egy ilyen ünnepség. Személyes szinten tehát lehet beszélni egyfajta neuronális alapról, de a csoport szintjén ezt a szerepet a kultúra tölti be. A kultúra ebből a szempontból egy identitásbiztosító tudáskomplexum, mely szimbolikusan tárgyiasul9, esetünkben tehát a központi szimbólum a király hermája.

Felvetődik a kérdés, hogy a hagyomány ilyetén módon átadható-e. „A hagyomány naiv elsajátítása is továbbmondás, de persze nem lehet horizont-összeolvadásként leírni.”10 Fontos hermeneutikai szempontból a horizont vizsgálata. Bár a hagyományban egyek vagyunk, közösen részesülünk belőle, de nem állíthatjuk, hogy a horizontunk is azonos lenne. A közös értelemadás elsődleges feltétele a horizontok találkozása. A horizontok feltárása az előítéletek feltárását jelenti. „A megértés, lényege szerint, egy hatástörténeti folyamat.”11 Előítéletek ismerete nyitottá tesz a hagyomány ismeretére12, ezért jó, hogy ismétlődően, évről évre szembesülünk a múltunkkal, és így azzal is, ami előítéletként befolyásolja megértésünket. A hagyománynak tekintélye van, mely alól nem vonhatjuk ki magunkat, befolyásolja cselekedeteinket, de emellett pozitív értelemben érvényességünk alapja is, ezért állandó igenlésre, megértésre és ápolásra szorul, ez által őrződik meg.13 A hagyomány, mivel alap, nem tárgyiasul, hiszen benne állunk, ezért lehet nehézkes értelmezése, de önmegértésünk céljából is igen fontos a megértés.14 A hagyomány megértése nemcsak a múlt megértése, hanem a jelené is. Amennyiben ismerjük, honnan „táplálkozunk”, annyiban azt is elő lehet feltételezni, valamilyen mértékben, hogy milyen lesz a jövő. Viszont azt sem szabad feledni, hogy a hagyomány felé fordulást „sajátosan befolyásolják a mindenkori jelen és annak érdekei.”15 Ebben a momentumban válik nyilvánvalóvá, hogy az előítéletek feltárása mennyire fontos, mivel magát a hagyományt is rosszul értelmezhetjük, ha nem vizsgáljuk felül az előzetes ismereteinket, viszonyainkat.

 

1 Gadamer: Igazság és módszer, 14. o.

2 Gadamer: Igazság és módszer, 213. o.

3 Assmann: A kulturális emlékezet, 77. o.

4 Heidegger: Lét és idő, 162. o.

5 Heidegger: Lét és idő, 162. o.

6 V. ö. Assmann: A kulturális emlékezet, 58. o.

7 I. m. 20. o.

8 Gadamer: Igazság és módszer, 211. o.

9 V. ö. Assmann: A kulturális emlékezet, 89. o.

10 Gadamer: Igazság és módszer, 15. o.

11 Gadamer: Igazság és módszer, 285. o.

12 Gadamer: Igazság és módszer, 194. o.

13 Gadamer: Igazság és módszer, 200. o.

14 Gadamer: Igazság és módszer, 201. o.

15 Gadamer: Igazság és módszer, 203. o.

Bibliográfia:

Assmann, J.: A kulturális emlékezet, Atlantisz, Budapest, 1999.

Gadamer, H.-G.: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Gondolat, Budapest, 1984.

Heidegger, M.: Lét és idő, Osiris, Budapest, 2001.