Szűcs László

Vitatkozzunk legalább!

Komolyan aggódom. Ugyanis egyre több jel mutat arra – különösen akkor, ha nagy néha kimozdulok a városból, a megyéből –, hogy bizony süthetjük a mi fene nagy lokálpatriotizmusunkat. (Tényleg, mondta már ezt valaki helyhazafiságnak?) Mármint a váradit, persze. A Pece-parti párizsisat, a Körös-parti athénisat, A Holnap várososat s így tovább. Üres a váradiság fogalma, mint éjszakánként a felásott Fő utca. Magyar kulturális vonatkozásban egyre inkább. Mert lassan nincs már semmi érdekes, semmi érdemleges, csak a mi jó kis múltunk. Múltacskáink. És a megszokott hírek, a kiszámítható kérdések, válaszok. Mi a csudáért előbbre való a forma a tartalomnál?

A mindennapi tegnapba tekintés helyett-mellett inkább arról kellene végre beszélni, miért nincsenek ebben a városban kellő számban és kellő hatással rendelkezve civil kulturális terek, vonzó szellemi műhelyek. Olyanok, amelyek valóban, elsősorban a művelődésről, az értékteremtésről, az eredeti gondolatról, az ötletről szólnak, s nem áll mögöttük egyéb, külső megfontolás, helyi politikai érdek, azzal feleselő egyházi háttér, személyes ellentét, tehetségtelen kiszorítósdi. Olyanok, ahol – a ma egyre ritkuló – emlékezetes pillanatok teremnek. (Például a vár egyre inkább olyan színhelynek ígérkezik, ahová érdemes lesz magyar szellemi tőkét is beruházni. Hiba lenne kimaradni az ottani megpezsdülésből. S nem csak a nyári színház okán ajánlott az ostrom.)

Együttgondolkodásra szólítom fel mindazokat, akik egyetértenek azzal, hogy változtatni kell e langyos, reprezentáló-műközművelődő, fesztív, ájtatos semmitmondásba és közönybe burkolózó közegen.

Vagy vitatkozzunk legalább. Fogalmazzuk meg együtt, mi a helyzet, hová szeretnénk eljutni. A holnapot ne egyre a tegnapban keresgéljük. Nézzük meg, miért s hogyan működnek jobban a dolgok más városokban, miért akkora a lemaradásunk például Marosvásárhelyhez képest. Miért van az, hogy ama kelet és nyugat közti kapocsszerep, hídszerep rég nem létezik?

Röstelkedés, morgolódás, megsértődés helyett talán még nem késő erről beszélni. De ha késő, akkor is. Úgyis-úgyis.