Jászkunság 2003 - almanach





Vissza          Tartalom          Címlap          Előre





Második születésnapom:
visszatérésem a világűrből

Farkas Bertalan az első magyar űrhajós a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Gyulaházán született 1949. augusztus 2-án. Kisvárdán, a Bessenyei György Gimnázi-umban érettségizett. A repülésbe a nyíregyházi sportreptéren kóstolt bele és három évfolyamtársával közösen elhatározták, hogy repülőtiszti főiskolára jelent­keznek. Hármuknak sikerült.

1967–69-ig a Szolnoki Killián György Repülő Műszaki Főiskolán, 1970–71-ben a Szovjet Repülő Műszaki Főiskolán tanult. 1972-től a légierő tisztje. 1976-tól első osztályú vadászrepülő.

Űrhajós kiképzést 1978-tól – századosi rendfokozatban – kapott. 1980. má­jus 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult az űrbe a Szojuz-36 űrhajó­val. Visszafelé a Szojuz-35-tel érkezett. Közben a Szaljut-6–Szojuz-35 űrkomple­xum fedélzetén dolgozott kutató űrhajósként.

Az űrrepülést követően megkapta a Magyar Népköztársaság Hőse és a Ma­gyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntetést.

Azóta 23 év telt el.

Az űrhajózás napján 2003. április 12-én Kijevben a 24 ország részvételével alakult Arany Fortuna nemzetközi akadémiai minősítő szervezet díjkiosztó ünnep­ségén Borisz Paton, az Ukrán Tudományos Akadémia elnöke a Társadalmi Elisme­rés és Nagyság Érdemrendet adta át az első magyar űrhajósnak. Ugyanezt a kitüntetést kapta Viktor Afanaszjev orosz, Alekszandr Alekszandrov bolgár és Leonyid Koden-juk ukrán űrhajós is.

A haderőreformról

A legfontosabb, amit a haderőreformról mondani szeretnék az, hogy légte­rünk, államhatáraink védelme nem volna szabad, hogy pártcsatározások ütközőte­repévé váljon. És egyáltalában nem helyes, ha négy évenként változik a magyar honvédelmi koncepció! Lassanként nevetségessé válunk. Természetesen nem vita­tom, hogy a NATO tagjaként különféle kötelezettségeket kell teljesítenünk. Azzal is tisztában va­gyok, hogy e szövetség tagjaként másként kell fölkészülnünk hazánk védelmére, mintha nem a világ legerősebb katonai erejének egyik tagállama vol­nánk. Tehát elfogadom az ésszerű karcsúsítást is. Egy valamire azonban hadd fi­gyelmeztessek: minden európai ország szuverén állam és ezt soha nem vitatta ed­dig senki. Az ál­lamnak pedig egyik legfontosabb kötelessége állampolgárai nyu­galmának, békéjé­nek garantálása. E garancia egyik munkamódszere pedig a fegy­veres testületek fel­adatainak pontos meghatározása és működési feltételeinek bizto­sítása. Azaz, a mindenkori hatalom kötelessége az alkotmány figyelembevételével a haza fegyve­res védelmének szem előtt tartása, mégpedig a mai, modern körülmé­nyek között, egy szövetségi rendszer keretein belül.

Ezért nem tartom helyesnek a 6 hónapos katonaidőt. Fél év alatt képtelenség a modern hadsereg követelményeit elsajátítani és készségszinten alkalmazni. Bí­zom ab­ban, hogy a kormány jól számolta ki a profi hadsereg költségvetését. Nagyon szerencsétlen fordulatnak tartanám, ha időközben derülne ki; mégsem lehet annyi­ból az elvárt színvonalon a Magyar Honvédséget működtetni.

Őszintén szólva olyan köztes megoldást tartanék helyesnek, amikor a kis lét­számú, valóban professzionálisan kiképzett hadsereget szükség esetén a haza pol­gárainak behívható serege egészíti ki, mondjuk svájci mintára. Rövid – a tanulmá­nyokat és a polgári életet nem zavaró – alapkiképzést követően a különböző kato­nai szakmák és ágazatok szakemberei időről időre honvédelmi továbbképzésen vesznek részt, így bármikor mozgósíthatók. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy manapság a hazára, az alkotmányra, meg valamiféle szent kötelezettségre hi­vatkozni abszolút korszerűtlen. A haza, a hazaszeretet erkölcsi kategória kellene, hogy legyen, ám amikor az olyan alapfogalmak, mint a becsület, a tisztesség a pol­gári életben is megkérdőjeleződnek, mire számíthatnánk a haza védelme esetében.

Egyetértek azzal, hogy a formálódó haderőreform a terrorizmussal, mint re­ális veszéllyel és a vele szembeni föllépéssel  kell, hogy számoljon.

A státuszomról

Mindenekelőtt három gyerekes, boldog családapa vagyok, 1997. december elsejétől nyugállományban. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kutató­mérnök-ként katonai környezet­védelemmel foglalkozom.

A családról

Aida lányom 26 éves, a Testnevelési Egyetemen végzett. Másoddiplomás­ként negyed éves joghallgató az ELTE-n, közben egy sporttal foglalkozó intéz­mény vezetője. Bertalan fiam a Marylandi Egyetem nemzetközi üzleti szakán tanul. A legkisebb, Ádám középiskolás, ugyancsak Marylandban.

A feleségem jogot végzett, neki megfelelő állást keresünk.

A kétlakiságról

Lakást bérelünk Marylandban, úgyhogy az időnk egy részét ott töltjük, a másikat itthon, előre eléggé nehezen tervezhető periódusokban, a két fiam tanulmányi ide-jéhez igazodva. Miért e kétlakiság? Egyértelműen a gyerekek miatt. Amikor légügyi attasénak neveztek ki, úgy volt, hogy négy évre megyünk együtt a család­dal. A négy évből mindössze egy lett. Úgy éreztem, valamit elvettem a gyereke­imtől, amit pedig megígértem nekik. Apaként kötelességemnek éreztem, hogy be­tartsam.

Az ügyet régen lezártam magamban. Az persze nem esett jól, amikor elkezdték rólam terjeszteni, hogy nemkívánatos személlyé váltam az Egyesült Államokban. Megkérdeztem a budapesti amerikai főkonzult, kaphatok-e vízumot az USA-ba. Azt válaszolta, Farkas Bertalan és családja bármikor szívesen látott ,,vendég” Amerikában, így ,,zöldkártyát” kaptunk mindannyian.

Igyekszünk talpon maradni és gyerekeink jövőjét segíteni.

Szolnokról

1967-ben kerültem Szolnokra, a Killián György Repülő Műszaki Főiskolára. Főiskolás éveimből kettőt töltöttem a Tisza partján, két meghatározó, élményekkel teli évet. Szívesen megyek, ha hívnak, örömmel találkozom egykori oktatóimmal, hallgatótársaimmal. Ott repültem először sugárhajtású gépen, ami felejthetetlen minden pilóta életében.

A repülésről

Harci repülőnek készültem, aztán közbejött az űrhajózás. Az űrrepülésem után az egyik illetékes úgy fogalmazott: az első magyar űrhajós nemzeti érték, te­hát vigyáznunk kell rá. Hallgatólagosan tudomásul vettem, hogy nem repülhetek. A rendszerváltást követően Für Lajos honvédelmi minisztertől kértem, hogy újra re­pül-hessek. Ő engedélyezte. 1992–95 között    tehát még aktív katonai éveim alatt  
re­pültem AN-24 és AN-26-os szállító gépeken, valamint ZLIN-143 típuson is. Szu-perszónikusokon nyilván nem.

Itthon ritkán repülök, de a világ bármely táján, ahol űrhajós kollégáimat meglátogatom, az ő sportgépeiken gyakrabban.

Az űrrepülésről és a népszerűségről

Életem legcsodálatosabb, legfontosabb dátuma, a születésem után a világűrből való visszatérésem. 23 év el­teltével is rengetegen hívnak az ország különböző részéből. Ha egy 250 fős terem­ben négyszázan szoronganak csupán azért, hogy láthassanak, hogy belém csíphes­senek, hogy kezet szoríthassanak, hogy megérinthessenek, akkor jelentek számukra valamit. Nagyon kellemes érzés, egészen más tartalmat ad az életemnek, mint mondjuk az üzleti tárgyalások. A múltkoriban felhívtak, hogy az interneten közzé tette valaki a tíz leghíresebb magyar névsorát és engem is oda soroltak. Szóval mindenféle jelből látom, hogy az egyszerű emberek 23 év után sem felejtettek el. A politikusok? Istenem! A hozzám közel állók azzal vigasztalnak: ki fog száz év múlva egy ma aktuális politikusra emlékezni? De Farkas Bertalant tanítani fogják a magyar történelemben. Fontos-e ez számomra? Persze, hogy nem hagy érin-tetle­nül!

Az Interkozmosz Program egy előre gondosan eltervezett cselekvéssor volt. Ak-kor, 1980-ban láttuk, hogy 1983-ig kész, addig nem szerepel benne újabb ma­gyar űrrepülő. De utána? Természetesen azt vártam, mindannyian azt vártuk, hogy később ismét meghódíthatom a világűrt. És utánam, vagy velem együtt Magyari Béla és talán mások is. Az Interkozmosz Program aztán átalakult nemzetközi űr-együttműködéssé. Repült francia, japán, angol űrhajós.

Én valószínűleg már nem láthatom az űrből Földünket, de miért ne repül­hetne ismét magyar? Az oroszok azt mondják, bár­mikor repülhet magyar űrhajós is. Ha ki-maradunk a nemzetközi űr-együttműködés­ből, óhatatlanul lemaradunk és lemaradásunkat behozni hihetetlenül nehéz lesz.

Kár tagadni: szerencsém volt, én ezt kaptam az élettől. Nincs miért sírjak; 23 évvel ezelőtt becsülettel végrehajtottam, amit kértek tőlem. Akadnak a hatalmon lévő politikusok között, akik ezt az egészet másként értékelik? Lehet. Csak nehogy nekem kelljen elnézést kérnem azért, hogy egy országot, egy nemzetet képvisel­tem a világ-
űrben!

A Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek – amely 1985-ben alakult meg Párizs­ban – alapító tagja vagyok. Hat éven keresztül az elnökség tagjaként tevékenyked­tem. Ma a szövetség ökológiai bizottságának alelnöke vagyok. A szövetség idei kongresszusát októberben rendezik Japánban. Az űrkutatással már csupán közvetve foglalkozom. Létezik magyar űrkutatási iroda, működnek kutató­csoportok. A nemzetközi programokban részt vesz a magyar fél. Személy szerint feladatot nem kaptam.

Az elkötelezettségről

A szociális kérdések mindig érzékenyen érintettek, ezt otthonról hoztam ma­gammal. Apám cipész volt, úgyhogy korán megtanultam a fillért is becsülni. Ezzel együtt tisztességre, becsületre és tiszteletre, egymás megbecsülésére neveltek. Ma ezek a tulajdonságok sajnos kihalóban vannak. Ma a pénz bárkit naggyá tesz. Akinek pénze van, hatalma van. És a többi nem számít!






Lap tetejére          Előre