A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 10. szám 2002/1
Lélekgondozó
Ige az örök városból
Ne féljetek! Siessetek és jelentsétek! A hit a remélt dolgok biztosítéka,
     Mk 16, 1-7 "Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalómé illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: "Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?" De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: "Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! De siessetek, és jelentsétek a tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek."
     Kétségtelen, hogy az elmúlt 2000 esztendő alatt, az emberiség történetében nagy változások mentek végbe: gondoljunk csak a tudomány és a technika fejlődésére. Az évszázadok során az ember egyre jobban megismerte környezetét és felismervén az anyagi világ szabályait több olyan jelenségre talált ésszerű magyarázatot, amelyek addig titkoknak, misztériumoknak számítottak. Be kell ismernünk, hogy korunk embere rengeteg információ, tudás birtokában van, de ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy még mindig akadnak a tudomány számára megoldatlan problémák és megválaszolatlan kérdések. Napjainkban is történnek az ész által megmagyarázhatatlan jelenségek, amelyek előtt a mai racionális beállítottságú ember megrendül és a félelem hatalmába kerül. A félelem érzete tehát rendszerint akkor vesz erőt rajtunk, ha valami titokzatos, érthetetlen esettel találjuk szembe magunkat.
     Krisztus testét a sírban kereső asszonyok is nagyon megdöbbentek, amikor Jézus sírjához érvén elhengerítve találták a követ a sír bejáratától. Rémületük csak még inkább fokozódott az üres sírbolt láttán. E rémület egyértelműen az asszonyok hitetlenségének a következménye. Tudniillik Jézus többször tájékoztatta környezetét kereszthalála előtt arról, hogy fel fog támadni. Semmi új és meglepő nem történt húsvét reggelén ahhoz képest, amit Jézus előre megmondott. Amint az asszonyok beléptek a sírba, az angyal rögtön észrevette azok rémületét. Hogy megnyugtassa őket, már mindjárt az elején próbálja félelmüket eloszlatni: "Ne féljetek!"; végül pedig egy feladattal bízza meg őket: "Siessetek és jelentsétek, hogy a Mester él!"
     "Ne féljetek!"
     Az ember, aki a maga szellemi erejével uralja a természet erőit és dominálja a föld más élőlényeit nem képes legyőzni a félelemérzetét. Mindannyian félünk valamitől: egyesek a bizonytalan jövőtől, mások az elszegényedéstől, és ismét mások a testi meg a lelki szenvedésektől. A legnagyobb félelem azonban, amely minden ember szívében ott él az nem más, mint a halálfélelem. Egyeseket egész életükön keresztül végigkíséri ez a félelem; másokat pedig csak akkor ejt rabul, amikor hirtelen rájuk tör valamilyen súlyos betegség, megjön a híre valami ijesztő diagnózisnak. Vannak, akik még beszélni sem hajlandók erről a témáról, annyira félnek. De ezzel még nem intézték el szívük legmélyén a kérdést. A mai konzumtársadalom teljesen ki akarja szorítani a halál valóságát a hétköznapi életből. Fejlettebb országokban külön intézetek létesülnek (lásd USA) a halottak kicicomázására. Húsvét üzenete világos: nekünk keresztényeknek nem szabad félnünk a haláltól, mivel Krisztus legyőzte azt. Nehezen feldolgozható realitás a halál. A testi halál Húsvét fényében többé már nem a totális megsemmisülés, hanem sokkal inkább az élet kapuja.
     "Ne féljetek!"
     A félelem a hitetlenség következménye. Ha a sírba belépő asszonyok hittek volna Jézus szavának miszerint harmadnapra fel fog támadni, akkor nem rémültek volna meg annyira az üres sír láttán. Halálfélelmünk legyőzésére elengedhetetlenül fontos Krisztus feltámadásába vetett hit.
     Krisztus ma is él, ma is megszólít mindannyiunkat. E hit képes megváltoztatni bennünket. Mennyire másként gyászolnak az emberek a föltámadt Krisztusba vetett hittel, vagy e nélkül. Egy-egy szorongató helyzetben (például nagy műtét vagy bizonytalan, hosszú út előtt) mennyire másként gondolkodik az, aki az élő Istenre támaszkodik, azzal szemben, akitől mindez távoli. Az ember számára nagyon fontos, hogy igent mondjon a "Határtalanra". Aki ezt nem teszi, az leredukálja az életét és szándékait. Ebből születik a harag, kicsinyesség, féltékenység. Korlátoltak a szándékai, mert korlátolt a szemlélete.
     "Siessetek és jelentsétek!"
     Krisztus feltámadásának a ténye minden keresztény ember számára a legnagyobb öröm. Az igazi, szívből jövő öröm pedig kiárad másokra is. Az angyal felszólítja az asszonyokat is, hogy a húsvéti örömet árasszák ki másokra is. Szükséges, hogy örömünk azokra is kiáradjon, akiknek Húsvét semmit sem mond.
    
Timár Zoltán (Róma)
     a nem látható dolgok bizonyítéka. ( Zsid. 11,1-7) őseink ebből merítettek bizonyosságot. A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett. Ábel a hittől vezettetve mutatott be értékesebb áldozatot, mint Kain, és kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert az Isten maga tett áldozati ajándékairól tanúságot. Hite által még holtában is beszél. A hitéért ragadtatott el Hénoch, hogy ne ízlelje meg a halált: "Nem találták többé, mert az Úr elragadta." Még eltűnése előtt bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt. Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy ő van és megjutalmazza azt, aki őt keresi. A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös.
     (Mk. 9,2-13) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter így szólt Jézushoz: "Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek." Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad. Azután megkérdezték tőle: "Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?" Ezt válaszolta: "Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla."
     A fenti olvasmányok egy hatalmas és lenyűgöző képsort zúdítanak az olvasóra. Míg a Zsidókhoz írt levélben felsorakozik Káin, Ábel, Hénoch, Noé és életre kell az Ószövetség, addig az evangéliumban Péter, Jakab és János mellett megjelenik Mózes és Illés a Megtestesült Isten társaságában. Káin, Ábel, Hénoch, Noé, Mózes és Illés; irigység, nagylelkűség, gerincesség, kitartás, küldetéstudat, istenre figyelés.
     Káin és Ábel története két részre szakítja az embert: egyfelől ott az igaz, az istenfélő - kész Isten előtt tetteinek a vállalására; másfelől ott a megalkuvás, az irigység, a kapzsiság és az ebből születő gyilkosság - nem képes tetteiért felelőséget vállalni. C. G. Jung ezt az emberi kettősséget "Faust"-tal és "Mephistó"-val jelöli Goethere utalva. "Faust" és "Mephisto" egy és ugyanaz az ember, "Káin és Ábel" prototípusa az emberi léleknek.
     Hénoch az önmagát vállalni tudó ember. A züllésbe és istentelenségben süllyedő világban, neki nincs igazán helye: az Úr elragadja (Zsid 11,5). Az ő képe mitikusan kötődik Illés próféta képéhez, akit szintén Isten ragad magához. Noé feladata abban áll, hogy újra nemzze az önmagát vállalni nem akaró és túlkapásai örvényében elpusztult emberiséget. És végül ott van Mózes: a vatikáni Sixtusi kápolna falán sorozatosan sárga és zöldszínű palástban jelenik meg. A sárga szín a megígért megváltást, míg a zöld szín a reményt szimbolizálja. Mózes küldve van: küldetése nem a megszokott elhívatottság. Nem kolostorba, nem nyugodt családi környezetbe hívatott, hanem népének vezetését bízza rá a Teremtője. Isten megváltást ígér - szava rá a biztosíték. Az ember remél abban, hogy Isten hű marad hozzá: ezt jelzi a Sixtusi kápolna falán Mózes zöld köpenye. Isten hűséges Hénochoz, hűséges Illéshez, hűséges Mózeshez, hűséges az emberi történelemhez, hűséges Önmagához. Igaz, az ember néha - túlkapásainak, fukarságának, irigységének, félelmeinek az örvényében - elveszti reményét, elveszti az önkontrollt, elveszti az eszét... Quem Deus vult perdere, prius demetat. Nem marad hűséges Istenéhez, nem marad hűséges önmagához. Ez Káin esete, "Mephisto feltörése". Ez a huszadik század történelme. Ez az ember hitetlensége és reménytelensége, másképpen nevezve: ez az emberi biztonság. Babilónia remekműve.
     Az élet dinamikus, az ember által létrehozott szabályok statikusak. Ebből az ellentétpárból adódnak félelmeink. Félelmeink Káin ördögi körét generálják bennünk és - másokkal vívott "szappanbuborék" harcokba bocsátkozván - nem bírunk helytállni az önmagunkkal való küzdelemben. Ahhoz, hogy Mózes sárga és zöld köntösét magunkra ölthessük a bizonytalanság "mélyére" kell eveznünk (Lk 5,4). Fel kell fedezzük Mephistot, a bennünk szunnyadó Káint és integrálnunk kell személyiségünkben. Ez Hénoch, Noé, Mózes, Péter útja, ez a keresztény ember hívatása; ez "Faust" és "Mephisto" egysége, az önmagát vállalni akaró ember útja személyi érettsége felé. Krisztus gyorsan lehűti Pétert, amikor az, nagy félelmében, sátrat akar készíteni. Egyetlen prófétát sem látnak szívesen hazájában. Sem akkor, sem most.
     "Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla."(Mk 9,13)
    
Szakács Ferenc Sándor (Róma)