A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 10. szám 2002/1
Koppenhágai Lap
Feltérképezett embergének
A dániai Politiken On Line beszámolója nyomán
     Röviden: Az emberi öröklődés térképe nagyrészt elkészült. A hatalmas munka a kerék feltalálásával egyenértékű. Az amerikai miniszterelnök Bill Clinton sugárzott a büszkeségtől, amikor angol kollégájával Tony Blair-el együtt közölhette a világgal, hogy a kutatók elkészültek a történelmi feladattal.
     Kimélyítve: Clinton fontos szerepet játszott abban, hogy az állami és privát génkutatók feladták az éles versenyt az ügyben, hogy ki is jön majd először egy nyers vázlattal a genetikus készlettel kapcsolatban.

Túltesz a keréken
     Többen is megjegyezték, hogy a kutatás eredménye túltesz a kerék feltalálásán. Mindenekelőtt azért, mert a jövőben az ember rendelkezik majd egy olyan tudományos nyersanyaggal, ami minden gyógyszerkutatásra, tudományra és gyógyításra hatással lesz, túl azon, hogy kolosszálisan előmozdítja az emberi faj önmegismerését.
     Tíz éve harcolnak a kutatók, hogy feltérképezzék az emberi öröklődés anyagát, a "genom"-ot. Ami mára 97 százalékban sikerült, és 85 százalékban részletesen feltérképezve. A maradék várhatóan néhány éven belül elkészül majd.
     "Kolosszális teljesítmény. Már az mesés, hogy egyáltalán sikerült előrejutni. De azért egy kicsit ajánlatos óvatosan kezelni az ügyet. hiszen, ami a kezünkben van, az csak a kutatás továbbépítendő csontváza arra nézve, hogy mit is tudnak, és nem tudnak valójában a gének. De mindenképpen egy óriási ugrásról, a továbblépés feltételéről beszélhetünk." - mondja dr.med. Sven Asger S?rensen, Az Etikai Tanács Tagja a Koppenhágai Egyetemről.

99,8 %-ban egyformák vagyunk.
     Michael Dexter, az angol részleg, a The Wellcome Trust főnöke leszögezte, hogy ezekután tudományosan bizonyítottnak tekintendő, hogy minden ember 99,8 %-ban genetikusan egyforma.
     "Közös emberségünk bizonyítéka a dna-nak nevezett csudálatos csigalépcsőn található, és lassan képesek vagyunk már az üzenet betűit is megkülönböztetni." - monja Michael Dexter.
     Feltételezések szerint nagyjából 100.000 gén található az emberi öröklődés-készletben, amiből 5000 körül van a betegségekkel kapcsolatos gének száma. 'Biotek' vállalkozások már most sorban állnak a legújabb eredményekért.
     Dollár milliárdokról van szó, de nemzetközi megállapodások szólnak az emberi gének tulajdonlása ellen - míg a genetikai térkép alapján születő további felfedezések alighanem bejegyezhetők lesznek.

Változások várhatók
     Nagyon hamar várhatók bizonyos változások a géntérkép nyomán. Az új tudás alighanem egyedre szabottabbá teheti a gyógyszerezést, és egyáltalán nem valószínűtlen, hogy néhány év múlva az orvosok a paciens genetikai profilja nyomán fogják kiírni receptjeiket. Persze a biztosítótársaságok, nyugdíjpénztárak, és munkaadók is alighanem nagy érdeklődést fognak mutatni az emberről szóló új tudást, no és az egyedileg várható betgségeket illetően.
     Írta Kaare Skovmand és Erik Ettrup, Washington
    
A fordító kommentárja
     Nem tudom ki, hogyan van vele, de engem inkább egy kicsit megijesztett a nagy garral beharangozott 'felfedezés', mintsem fellelkesített volna. Több okból. Az egyik az, hogy évekkel ezelőtt a már akkor kb. 20 éve a feladattal foglalkozó japán kutatók bejelentették, hogy becslésük szerint még legalább újabb húsz évre lesz szükségük ahhoz, hogy valami érdemlegesre jussanak a kettős gén-spirál 'olvasása' ügyében. A kommentárokból a 'sorok között' itt is kiolvasható, hogy az amerikai-angol oldal sem áll sokkal jobban, már ami a lényeget illeti. Akkor most mire a nagy felhajtás?! Elszabadítandó a génbabrálós laboratóriumokat, üzemágakat?! Miközben alig tudunk valamit igazán!? És talán a legkevesebbet arról a bizonyos, egymástól megkülönböztető 2 %-ról, ami nyilván a mentális állásfoglalások, 'lelki-élet', stb. alapanyagául (is) szolgál, hiszen a különböző testi jegyek, bőr, szem, hajszín, magasság, stb. 'apró' különbségein túl itt található az igazi emberi választék ugyebár. Ugyanazon sok millió év alatt kifejlődött 98 %-os génkészlettel lehet két ember között 'ég és föld' a különbség, mint tudjuk. Föltehetjük persze, hogy az üzenet lényege éppenséggel a 98 %-os azonosság lenne. vagyis annak tudatosítása, hogy "egy vérbül valók vagyunk!" (Kipling: A dzsungel könyve) kedves mindannyian - tetszik, vagy nem tetszik. Amint azt egy másik genetikus kartográfiai vállalkozás bizonyította az elmúlt években, miszerint egy nagyon kis csoport ember-féle-ség leszármazottjai volnánk dél-afrikai területről, úgy 200.000 évvel ez előttről, és alighanem egy apától. Vagyis, fogjunk össze, szeressük egymást jobban, stb. De - nem tehetek róla - valami azt sugdossa itt a bennem lévő 2, de lehet, hogy jóval több százalék tapasztalatai alapján, hogy a két jeles államférfi ennyire azért nem humanista, és valami business kell álljon a kicsit elkapkodottnak tűnő bejelentés mögött.
     No most, ha belegondolok, hogy "már néhány éven belül" személyzetisek, 'munkaadók', (önmaguknak pénzt) biztosítási 'szakemberek', szakbarbár orvosok (tisztelet a kivételeknek!) a kezükben valami óhatatlanul primitív génteszt 'eredményeivel' emberek sorsáról fognak dönteni, kiráz a hideg. És akkor még nem is vázoltam a piacra szabadított génbabráló laboratóriumokból, biokémiai üzemekből előbb utóbb 'törvényszerűen' előbukkanó kimérákat, új, ismeretlen baktériumokat, etc. Mi lenne a teend? Most, hogy ugye láthatóan nem számíthatunk a 'vezető hatalmak' védelmére gén ügyben sem... Nos, amikor Koppenhágában tanácskoztak mintegy 70 ország, túlnyomórészt, de nem kizárólag környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetei, felkészülendő a Rió+10 című 2002-ben esedékes hivatalos, azaz kormányok közötti, ENSZ, stb, és nem hivatalos, azaz civil 'környezetvédelmi, szociális, stb.' világtalálkozóra. Amint kifejtették, mára több helyen a törvényhozáshoz is közelkerültek nagy civil szervezetek (sok-sok szavazó is ugye!), ha másképp nem, hát tanácskozási, tanácsadási jogokkal. Így ugyan sok kompromisszumra kényszerülnek, de bizonyos eredményeket azért már fel tudnak mutatni világszerte.
     Kérem szépen! Nem szívesen mondom, hiszen mennyivel sok szebb és fontosabb dologgal tudna foglalkozni az ember ugye, mint desperát erőfeszítéseket tenni 'az ár ellenében' élete, a gyerekei, a környezete védelmében (különösen, hogy erre elvileg ugye jól fizetett, választott politikusok, megbízott tudósok, stb. hada volna hívatott), de nekem sincs jobb ötletem, mint a személyes példamutatás, és 'civil' összefogás. Tessék megvizsgálni őszintén mennyire is gabalyodtunk bele személyesen valami környezet-test-lélek mérgező ügyletbe (összefüggenek!), mennyire vagyunk 'csak' áldozatok, és körülnézni, kire lehetne számítani a rokonok, ismerősök, barátok közül, ha netán egy újabb 'zöld', és/vagy 'szabadulóművészeti' kisebb-nagyobb egyesületet leszünk kénytelenek létrehozni. Van azért egy néhány jól felépült, megbízható 'érdekvédelmi egyesület' is itt-ott; már otthon is.
    
Lázár Ervin Járkáló