I. évfolyam. 4. szám 2000. december 10., ISSN 1404-7780

[vissza]

Helsingborgi Lap
1. évfolyam, 3. szám 2000 / 3.


Hírek Innen-Onnan

A MAGYAR ÉVEZREDET köszöntő, tartalmas ünnepséget szervezett októberben a helsinborgi HUNGARIA KLUB a Bryggaregatan (Építők utcája) 7 szám alatti teremben. A kétnyelvű meghívóból tudjuk, hogy a magyar klub tevékenységét és műsorát Blénessy Zoltán mutatta be. Ezután A magyar nyelv és a magyar nemzet címmel Blénessy Enikő tartott előadást. Ehhez kapcsolódva Miklovicz János Szent István király és a magyar kereszténység című ismertetőjét hallgatta meg a népes közönség.

Után a gyerekek előadásában István a király című rockoperából adtak elő egy részletet. Csíki Levente és tompa Anna képkiállítását Balogh Márta nyitotta meg. Népi táncot mutatott be a Jakócs házaspár. Strubel György népzene számokat adott elő. Azután tánctanulás következett Jakócz László és Jakórcz Enikő vezetésével. Képszalagról a Klub tevékenységéből láthatott felvételeket az érdemes közönség.

A Hungaria Klub székhelye

az Edwin Berlingsgatan 4 A, 252 50 Helsinborg, szám alatt található.
Telefon: 042 141 508
Honlapjának címe: http://welcome.to/hungaria
Elnöke: Blénessy Zoltán
Villámposta címe: zoltan.blenessy@swipnet
Telefon: 042 820 64,

Alelnök: ifj. Vaszi Árpád.
Villámposta címe: arpadvmail.bip.net
Telefon: 042 243 008

Pénztáros: Molnár Árpád.
Villámposta címe: arpad@alfa.telenordia.se
Előljáró: Id. Nagy Jakab.
Telefon: 042 141 143



Egy erdélyi magyar lap riportsorozatban mutatta be a helsinborgi Blénessy házaspárt. Blénessy Zoltán a helsinborgi Hungária magyar egyesület elnöke. Felesége Blénessy Enikő is tevékeny részvevője és szervezője az egyesületnek. Mindketten Erdélyből származnak, ahol az eltelt évek ellenére még számon tartják őket.



Fiatal párral gyarapodott a helsinborgi magyarság. Az ősz folyamán telepedet le ebben a tengerparti városban Blénessy Péter és Köble Edit, lapunk két régi munkatársa. Köble Edith tanulmányait folytatja a helyi turisztikai főiskolán, ahol nagyon sok a tanulni valója. Blénessy Péter pedig Lundba ingázik munkahelyére. Ígéretük szerint a tavasszal újra bekapcsolódnak lapcsináló munkánkba, és valószínűleg friss és érdekes hírekkel lepik meg olvasóinkat a helsinborgi magyarok életét tükrözendő.



felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2001., A.D.