I. évfolyam. 1. szám 2000. március 15.

•[vissza]

Lapzártakor érkezett


Lapcsinálás:

érdekes és közhasznos foglalkozás a lundi Magyar Klubban

Munkatársakat keres és képez a Magyar Liget. Számítógépes tudással rendelkezők előnyben. Mit jó tudni lapszerkesztésről?

A lapcsinálás is éppen olyan mesterség, mint a többi, meg lehet, meg kell tanulni. Hozzáértés nélkül nem érdemes ezzel foglalkozni. Mert tudhatunk gyalulni, de azért szakmunkával asztaloshoz fordulunk, tudunk hajat bodorítani, de hajkölteményért a hölgyfodrászhoz fordulunk, tudunk focizni, de azért a tévében is azok játékát nézzük szívesen, akiknek tehetsége van ehhez a mesterséghez. És már évszázadokkal ezelőtt jogosan büntették a kontárokat, mert a szakma becsületét sértették.

A magyar újságírás eszköze anyanyelvünk, aki ebben jártas a szakma alapvető tudnivalóit könnyen elsajátíthatja, akinek pedig könnyen osztja meg gondolatait másokkal, mozgékony, és az életből ellesett történetekben meglátja és látatni tudja a kikövetkeztethető tanulságokat, az anyanyelvének ápolásával, szóbőségét gyarapítva, helyesírását javítva közhasznú munkát végezhet a sajtó segítségével. Ezt elősegítendő a szerkesztő tizenkét részben bevezetés az újságírásba címmel foglalkozás-sorozatot indít minden közeli város magyar szervezetének támogatásával vagy magánszorgalomból jelentkező részvételével. Jelentkezni a szerkesztőség címén 2000 március 30-ig. A foglalkozások időpontja: minden pénteken 11—14 óra között. (Közös megegyezéssel más időpontban is). Helye: a lundi Magyar Klub. A tanfolyam végén a hallgatók az ITEK Akadémia oklevelét kapják, és ajánlást arra, hogy valamely magyar szervezet lapjának szerkesztői legyenek.

A tanfolyam gyakorlati munkát is végez a Magyar Liget szerkesztéséből, előállításából és terjesztői munkájából vállaltakkal


LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT:

A Magyarok Világszövetsége Országos Tanácsaihoz
Az Erdélyi Kárpát Egyesület (MVSZ tagegyesület)
12 tagú csapata május 5-én gyalogszerrel indul Rómába.
Az 1710 km-es utat 79 nap alatt szeretnék megtenni.
Bővebbet
a http://www.mvsz.hu/vet/eke honlapon.
(Ha valaki számára nem elérhető a honlap, kérem írjon, és a bővebb tájékoztatást elküldöm villámpostán.)

Telefonon is lehet tájékozódni Nagy Lajos szervezőnél : 00-40-64-186 382, este 8 után.

Hallottuk: - Azt mondja, hogy az utóbbi időben sok telefont kapott? És tessék mondani, hol tárolja azt a rengeteg telefont?


Hazai ételek

Szegedi paprikás hal

Ezt akármilyen fajta halból lehet készíteni, de legjobb kecsegéből, harcsából vagy süllőből, mert ezeknek alig van csontjuk. Egy kiló halat gondosan tisztítsunk meg, kívül késsel megtisztítván, a belét szedjük ki, és daraboljuk fel, azután sózzuk meg, s egy lábasba tegyünk egytojásnyi zsírt. A zsírba tegyünk egy nagy fej apróra vágott vöröshagymát és egy kávéskanál szép piros (szegedi) paprikát. Ezeket együtt kavarjuk össze, tegyük a halat a paprikás zsírba, és kavarjuk jól össze.



Azután reá két deci vizet és két deci jó tejfölt, ezzel is kavarjuk jól össze, és tegyük láng-tűzre egy negyed órára, hogy gyorsan megfőjön. Ezután már többé nem szabad kavarni, mert szétomlana, s rút pép lenne belőle. Az asztalra jó forrón, hosszú tálban csinosan adjuk fel úgy, mintha egészben lennének a halak, s levét öntsük alá.

A toroskáposzta Egy nagy lábast tegyünk lángtűzre, rakjunk bele egy kilónyi kövér és falatokba vágott disznóhúst, mikor sülni kezd, sózzuk meg és egy kávéskanál tört húst hagyjuk kissé pirulni, aztán öntsünk rá egy pohár vizet, és ugyanakkor tegyünk a hús közé egy nagy tányér savanyú káposztát. A káposztát keverjük jól össze a hússal, aztán fedjük be és fél óráig pároljuk, eközben többször meg kell kavarni. Arra ügyeljünk, nehogy a hús és a káposzta elszáradjon. Ha sok idő van a tálalásig, közben kell egy pár kanál vizet a káposzta közé tölteni, nehogy elszáradjon. Minél több a hús az efféle káposztában, annál jobb.

A kocsonyakészítés Kocsonyának legjobb a disznó négy körme, a füle és az orra, valamint a farka is alkalmas e célra. A körmöket szépen megtisztítva kétfelé kell vágni, aztán a négy körömhöz vegyünk négy liter vizet, és a vizet egy tiszta zománcos fazékba tegyük, kevéssé sózzuk, mert a főzés közben elpárolgó vízből kevés lé marad meg, és sós lenne. A vízbe tíz szem egész borsot és négy cikk fokhagymát is tegyünk, aztán állítsuk jó erős tűzre, ha forrni kezd, szedjük le a habot, és olyan helyre állítsuk a fazekat, ahol egyenlően, de folytonosan, csendesen főjön a kocsonya, mert ha zubog, rút, zavaros lesz a kocsonya leve. Addig kell főzni, amíg kétliternyire apad a leve. Mikor puha lett a hús, kóstoljuk meg, elég sós-e, s ha szükséges, sózzuk meg kellően. A húst rakjuk ki tányérokra, két fél körmöt téve egy tányérra, a levet csak azután szűrjük le a húsra, szépen elosztva, hogy mindegyik tányérba egyenlően jusson. Sűrű szitán kell a kocsonyalevet átszűrni, hogy a zsírja ne menjen keresztül a tányérba. Ha sok levet szeret valaki a kocsonyán, tegyen bőrdarabokat is a vízbe, akkor több lé is jól megalszik. Ha jó a kocsonya, három óra alatt szilárdan megalszik.


felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2000., A.D.