BÉNYEI Miklós A civis szellem nyomtatott hírnökei : írások a debreceni könyv- és lapkiadás történetéről / Bényei Miklós. – Debrecen, Szerzői kiadás, 2007. – 266 p. ISBN 978-963-06-2979-9
Révész
Imre, Debrecen 20. századi tudós püspöke 1940-ben publikált Debrecen
lelke című tanulmányában a város és öntudatos lakói, a cívisek egyik
leglényegibb tulajdonságának a lokálpatriotizmust tartotta. Mint írta:
„Élni, mozogni, fejlődni akart a debreceni ember minden időben, de csak
ott, a magyar földnek és a magyar történetnek ama nagy
útkereszteződésén, ahová őt a magyar sors egyszer odaállította. A
lokálpatriotizmus a debreceni léleknek olyan különleges vonása, amely a
történetben is, a jelenben is első pillanatra feltűnik – s amelyet
ennél markánsabb kifejlettségben a történelmi magyar területen sehol
sem találunk meg az egy székelységen kívül.” A debreceni öntudatnak és
lokálpatriotizmusnak kétségtelenül van miből merítenie. Sok évszázados
történelme során két alkalommal is az ország ideiglenes fővárosa volt,
de oktatási, művelődési intézményei révén a nemzet életében szintén a
város határain messze túlmutató szerepre és jelentőségre tett szert.
Különféle műfajú alkotások sora tanúsítja, hogy valóban
megkülönböztetett helye és jelentősége van a magyar települések
sorában, történészek nemzedéke kutatta és kutatja históriáját és azt a
sajátos lényegiséget, amit Révész Imre a „kálvinista Róma” lelkeként
határozott meg, vagy a költő Gulyás Pál a debreceni múlt nagy gondolati
versében, a Debrecen, ó-kikötőben idézett fel. Debrecen története
immár négy évtizede tárgya Bényei Miklós munkásságának, és nyugodt
szívvel kijelenthető, hogy folyamatosan gazdagodó életműve nemcsak a
jelen, de a jövő Debrecen-kutatásában is megkerülhetetlen. A tiszántúli
nagyváros históriájának beható vizsgálatától természetesen nem
függetlenül, hanem azzal szoros kapcsolatban bontakozott ki a szerző
könyvtári helytörténeti-helyismereti elméleti és gyakorlati
tevékenysége, és vált e különgyűjtemények vitathatatlanul legnagyobb
hazai szaktekintélyévé, számos nélkülözhetetlen kézikönyv írójává és
publikációival, valamint nem utolsósorban egyetemi oktatói munkájával
könyvtáros generációk tanítójává. Bényei Miklós számos, a város
történetével különféle szempontok szerint foglalkozó kötet után a
közelmúltban tette közzé Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott
bibliográfia címmel könyvészeti összeállítását, amely – válogatva,
vagyis többek között a napilapok cikkeit mellőzve – több mint 10
000 tételben ad számot a helység múltjával foglalkozó releváns
publikációkról. Egyfajta nagy szintézise e kötet Bényei munkásságának,
hiszen ötvöződik benne a város tudós kutatóját jellemző erudíció a
tapasztalt és elméletileg is felkészült bibliográfus szorgalmával. A
Debrecen-bibliográfia ismételten markánsan bizonyítja azt a klasszikus
tételt, hogy szakkönyvészet összeállítója egyúttal a diszcíplina
kiemelkedő művelője kell hogy legyen. A monumentális tájékoztatási
eszköz egyébként a Debrecen története című sorozat befejező, hetedik
köteteként jelent meg, és a kollektív vállalkozásban készült korábbi
tomusok egyik szerzője – talán mondani is fölösleges – Bényei Miklós
volt. Sokat írtak tehát a városról, sok publikáció látott napvilágot
Debrecen könyv- és nyomdatörténetéről is; utóbbiról idáig két
összefoglaló monográfiát tettek közzé: Csűrös Ferencé 1911-ben, Benda
Kálmán és Irinyi Károly munkája pedig 1961-ben jelent meg. Mindkét
kötet évfordulós kiadvány volt, az 1561-ben Huszár Gál által alapított
officina első nyomtatványa megjelenésének 350., illetve 400.
évfordulója alkalmából foglalták össze a nyomda történetét. Ha csak e
két monográfia készült volna a debreceni nyomdászatról és
könyvkultúráról, már az is érzékeltetné nem akármilyen szerepét a
magyar tipográfia történetében: a városban található a jelenlegi
Magyarország legrégebben alapított és folyamatosan működő műhelye (a
történelmi ország területéről is csak Kolozsvár előzi meg, az 1550-ben
létesített Hoffgreff, majd később Heltai-féle nyomda óta lényegében
megszakítás nélkül dolgozik officina a kincses városban). De 1986-ban
alapos forráskutatások alapján, a 425. évfordulóhoz kapcsolódóan jelent
meg a Nyomdatörténeti és nyomdászéletmód-kutatási tanulmányok című
terjedelmes gyűjteményes kiadvány, valamint szép számmal láttak
napvilágot az elmúlt évtizedekben a cívisváros könyvkultúrájának
egy-egy részkérdését bemutató kötetek. Ezek sorában hagyta el a sajtót
Tóth Bélától A debreceni rézmetsző diákok, Takács Béla munkája, A
debreceni könyvkötő művészet, ugyanő írta meg a Gyöngyhímzéses
debreceni díszkötéseket tárgyaló könyvet és – a kitűnő
forrásadottságoknak köszönhetően – tette közzé A debreceni nyomda
mintakönyve című tomust. A közelmúltban, 2002-ben pedig újabb
tanulmánykötet jelent meg Debreceni festett pergamenkötések címmel. Mindezek
ellenére idáig még nem íródott meg a debreceni könyvkultúra egészét
bemutató átfogó szintézis. Bényei Miklós több írásában sürgette ennek
elkészítését; most megjelent kötete ugyan nem pótolja ennek hiányát, ám
kétségtelenül kijelöli azokat a kérdéseket, amelyekre az összehangolt
kutatásoknak majdan irányulni kell, és fontos állomást jelent az
összegzéshez vezető úton. A cívis szellem nyomtatott hírnökei.
Írások a debreceni könyv- és lapkiadás történetéről című, illetve
alcímű kötet tanulmánygyűjtemény, a szerző különféle rendeltetésű és
műfajú írásait tartalmazza. Akad közöttük terjedelmes, a levéltári
primer forrásokra alapozott tanulmány, és találhatunk a kötetben
oldottabb, a tudományos apparátust mellőző esszét. De olvashatunk
ismertetéseket, helytörténeti vonatkozású elvi-módszertani cikkeket, és
helyet kapott a kötetben a helyi sajtó története kapcsán a Szentmihályi
János pályájának debreceni szakasza című dolgozat is, amely a
Szentmihályi-emlékkötetben jelent meg először. (Mint ismert, a
bibliográfia tudományának későbbi kiválósága debreceni banktisztviselő
korában, az 1930-as években különféle helyi lapokban rendszeresen
publikált zenekritikákat.) A szerző az írásokat két nagy tematikus
részbe sorolta. Az első, a kisebb terjedelmű (7–74. p.) a Könyvkiadás;
terjedelmesebb a Lapkiadás. Ugyanakkor az első cikluson belül több
cikket találunk, itt 24 írás kapott helyet, a másodikban valamivel
kevesebb, 21 közlemény tanulmányozható. Vagyis a debreceni
könyvkiadással, nevezetes könyvekkel, műhelyekkel foglalkozó írások
többsége rövidebb terjedelmű, a tudományos apparátust mellőző,
eredetileg napilapban publikált olvasmányos újságcikk. Ezekben az
élvezetesen megírt könyv- és nyomdászattörténeti miniatűrökben
találkozhatunk Huszár Gállal, Melius Juhász Péterrel, de a szerző
felvillantja Maróthi György vagy Weszprémi István portréját is egy-egy
művük keletkezésének, megjelenésének bemutatása kapcsán, és felidézi
Debrecen művelődéstörténetének sok más jeles személyét, epizódját.
Olvashatunk e részben Adyról; nem eléggé köztudott, hogy első kötete, a
Versek 1899-ben a városban hagyta el a nyomdát. Ezek és a
külön nem említett további írások egymáshoz csak lazán kapcsolódó
előtanulmányaként olvashatók a majdani szintézisnek, és mint ilyenek
szükségszerűen hézagos fejlődésrajzát adják a debreceni
könyvtörténetnek, ezzel szemben a Könyvkiadás elnevezésű rész bevezető
tanulmánya (A debreceni könyvkiadás múltja és jelene) rövid, de
egységes szempontok szerint megrajzolt keretét nyújtja a kezdetektől az
1980-as évekig, az írás keletkezéséig. A dolgozat megszületésének
közvetlen kiváltó oka az volt, hogy 1988-ban megalakult a Csokonai
Kiadó; az 1980-as évek végének átalakuló és forrongó korszakában
létesült tehát ismét igazi főhivatású könyves műhely a városban. A
szocializmus időszakának centralizált művelődéspolitikája ugyanis
korábban nem engedélyezte Budapesten kívül könyvkiadók működését; a
magyar írók egységes fellépése, az Írószövetség akkori súlya ugyan a
hatalomtól kikényszerítette 1955-ben a Magvető Könyvkiadó Debrecenben,
Pécsett és Szegeden működő leányvállalatai megalakításának
engedélyezését, ám 1957-ben az irodalmi „konszolidáció” jegyében
központilag már meg is szüntették e helyi könyvkiadókat. Ennek
megfelelően a városban kiadott könyvek különböző tudományos
intézmények, közgyűjtemények, társadalmi szervezetek vagy éppen a
megyei, illetve városi tanács közreadásában láttak napvilágot. Vagyis –
és ez természetesen nem csak debreceni sajátosság volt – Magyarországon
évtizedeken át nagy múltú, gazdag szellemi élettel, tudományegyetemmel
rendelkező váro-sok sem voltak arra méltók, hogy könyvkiadóval
rendelkezzenek, meg kellett elégedniük azzal, hogy ún. „nem hivatásos
könyvkiadók” jelentessék meg helyi szerzők többnyire egyáltalán nem
helyi jelentőségű műveit. (A kötet tanulmányainak egyike a frissen
alakult Csokonai Kiadó első évét veszi górcső alá.) A kötet második,
terjedelmesebb része a Lapkiadás (75–252. p.) Kétségtelen sajátossága
Debrecen sajtótörténetének, hogy viszonylag későn indultak a városban a
lapok, csak 1843-ban jelent meg a kereskedelmi célokat szolgáló
Debreczen-nagyváradi Értesítő című hirdetési újság. Vitathatatlanul
igaz Bényei Miklós megállapítása, miszerint a „debreceni polgárosodás
megkésettsége és ellentmondásossága” volt az oka annak, hogy csak pár
évvel a forradalom előtt indult, ráadásul nem is „igazi”, vagyis
politikai cikkeket közlő újságként, hanem hirdetési hetilapként.
Ugyanakkor Debrecen a magyarországi városok nagy részét mégis csak
megelőzte a lapalapításban. 1843 előtt – Kereszty István munkája (A
magyar és a magyarországi sajtó időrendi áttekintése 1705-1849. =
Magyar Könyvszemle, 1914.) a forrásom – csupán a következő városokban
jelent meg periodikum magyar vagy egyéb nyelven: Pozsony, Buda, Sopron,
Besztercebánya, Nagyszeben, Komárom, Kassa, Győr, Pest, Temesvár,
Kolozsvár, Brassó, Arad, Károlyváros. Inkább az egész
magyarországi – és ezen belül a magyar nyelvű – sajtó indulásának,
pontosabban kibontakozásának viszonylagos megkésettségéről lehet
beszélni. 1848/1849 hozta meg a nagy áttörést, és immár Debrecenben is
keletkezett „igazi” újság. Az országgyűlés és a kormány 1849-es
ott-tartózkodásának következtében természetesen változatos tartalmú és
a politikai erőviszonyok mentén szerveződő periodikumok jelentek meg;
persze kétségtelen tény, hogy ezeket a lapokat azért nem lehet
egyértelműen a debreceni kiadványok közé sorolni, hiszen nem a helyi,
hanem az országos politika és a történelem sodrása hívta őket létre,
pontosabban kényszerítette ki megjelenésüket a cívisvárosban. Három
terjedelmes, levéltári forrásokra támaszkodó nagy tanulmány adja e rész
gerincét: 1918–1919 debreceni sajtója, Debrecen sajtója 1944.
október – 1945. április, A debreceni sajtó 1944 után. Ezekhez a
tanulmányokhoz csatlakoznak azután olyan sajtótörténeti mélyfúrások,
mint például az Adalékok a vasút és a debreceni sajtó kapcsolatának
történetéhez, a már említett Szentmihályi János pályájának debreceni
szakasza vagy e sorban említhető A debreceni sajtó a közoktatás
megújulásáért. Recenziók, kisebb írások tartoznak még ebbe a tematikus
blokkba, amelyet két elvi-módszertani jellegű dolgozat fog keretbe. Az
első, a Polgári fejlődés és helyi sajtó a debreceni periodikumok
múltjának nagy ívű áttekintése, a másik, A helyi sajtó történeti
kutatásának néhány kérdése pedig egyike Bényei Miklós módszertani
vonatkozású jelentős és fontos tanulmányainak. Ahogyan az első részben,
a könyvkiadással kapcsolatos írásoknál is írta, e résznél is
hangsúlyozza, hogy mielőbb szükséges lenne a debreceni sajtótörténeti
szintézis elkészítése. A két nagy tematikus részben a közlemények a
tárgyidő rendje szerint sorakoznak. A cikkek végén mindenhol
megtaláljuk az eredeti közlés bibliográfiai adatait, és ha változott a
cím vagy a szöveg, rövid útbaigazítás tájékoztat e tényről. A kötet
valamennyi írásában, a jegyzetekkel kísért tanulmányokban épp úgy, mint
a népszerűsítő cikkekben, roppant sok, a további kutatás számára
nélkülözhetetlen adat található. A gyakorló bibliográfus és elméleti
szakember szerző természetesen gondosan szerkesztett név- és
címmutatóval könnyíti meg az adatok visszakeresését, az anyagban való
tájékozódást. Kissé fölöslegesnek tűnhet e magától értetődő segédletek
említése, ám mégsem az, mert sajnos ismét egyre több olyan könyv
jelenik meg, amelyből kihagyták a szükséges mutatókat. Bényei
Miklós az előszóban a kötettel kapcsolatban írja: „Szeretném hinni,
hogy a sok-sok adatot tartalmazó válogatás hozzásegíthet a cívisváros
történetének, közelebbről elmúlt két évszázadának alaposabb
megismeréséhez. Haszonnal forgathatják majd a helytörténeti kutatók, a
pedagógusok, a diákok, a sajtó munkatársai, a spontán érdeklődők stb. S
miután Debrecen a magyar könyvkultúra és a hazai időszaki sajtó
fejlődésében hosszú ideje különleges és fontos szerepet játszik, a
kötet a nemzeti kulturális örökség mélyrehatóbb, árnyaltabb
feltárásához is adalékokat, támpontokat nyújthat, a művelődéstörténet
országos folyamatainak megértését is előmozdíthatja.” Ehhez csak
annyit fűzhetünk hozzá – nem hittel, hanem teljes bizonyossággal –,
hogy feltételes helyett kijelentő módban lett volna szabatos és
pontos az idézett rész fogalmazása.