a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Regio21. évf. (2010.) 2. sz.

Tartalom

Kommunizmus, nacionalizmus: Mítosz és gyakorlat

  • Martin Mevius :

    Összegzés

    Schöpflin György szerint „kommunista nem lehet nacionalista, mivel e két, a modernitás problémájára adott válasz már elvi alapvetésében is élesen ellentmond egymásnak."

    Ám ha ez igaz is volna, nem ad magyarázatot a tényleges kommunista uralomra, ami a nemzeti képzetek és jelképek, a nemzeti retorika és politika adaptációinak egész sor válfaját produkálta. Ha kommunizmus és nacionalizmus együtt tényleg oly „áldatlan frigy",123 vajon miért volt mégis oly gyakori és elterjedt e kettő társulása.

    Schöpflin, persze, miként a többi szakértő, maga is rájött, hogy a valóság jóval összetettebb. Nacionalizmus és kommunizmus viszonyáról az elmúlt időkben könyvtárnyi új irodalom született, ami már csak azért is meghökkentő, mert néhány vakfolt máig megmaradt a kommunizmus nemzeti legitimációs igényének szerepét illetően. Ennek fő oka, hogy az új munkák térben és időben többnyire limitáltan vizsgálják e jelenségeket. A fragmentáltság minden tudományág átka, de kiváltképp kártékony a kommunizmus kutatásában. Hiszen az külsőségeiben és szervezetében olyan nemzetközi mozgalom volt, amely 1848-tól megszakítás nélkül létezett 1989-ig, s amelyet 1918-tól a Szovjetunió és a Komintern irányított. E tágabb történelmi közeget fi gyelmen kívül hagyva a kommunizmus minden kiegyezési kísérlete a nacionalizmussal merőben új és egyedi jelenségként fog hatni. Ha viszont eredményeit összegezzük, az újabb irodalom olyan historiográfi ai trendet rajzol ki, amely képes megváltoztatni kommunizmus és nacionalizmus viszonyának széles körben elterjedt eddigi toposzait.

  • Veszelin Dimitrov ,
    Fordította: Nóvé Béla :

    Összegzés

    Az 1984–1985-ös asszimilációs kampányhoz részben a modernizációs folyamat és az a trend vezetett, hogy a bolgár nemzetfelfogás a nyelvi, vallási kritériumokról mind inkább a közös eredetre tevődött át. Noha e tényezők elvben egyformán teret engednek az asszimiláció modernista és primordialista értelmezéseinek, látnivaló, hogy ez esetben az állam, mint politikaformáló erő, kiemelt szerepet játszott. Mert hiszen az állam volt az a szereplő, amely a modernizáció célját oly módon határozta meg, hogy az ne csupán bolgárok és törökök életesélyeinek egyenlőbbé tételét, hanem kulturális integrációját is magában foglalja, mely utóbbi, minden célt és szándékot mérlegelve, nem jelentett mást, mint a török kisebbség beolvasztását a bolgár többségbe. Hasonlóan az állam tette meg a bolgár nemzet „biológiai" eredetét hirdető téziseket – melyeknek tudományos hitele fölöttébb vitatható – a bolgár nemzet újfajta, primordialista defi níciója alapjául. Végül a bel- és külpolitikában az állam szembesült mindazon kockázattal és eséllyel, melyek sajátos együttállása a kampány elindítását lehetővé tette. Ez utóbbi persze egy téves és önhitt megítélésen alapult, hiszen 1984–1985 fordulóján úgy tűnt: a kommunista Bulgária gazdasági, politikai és nemzetközi erőforrásai minden korábbit meghaladnak, s ez bátorítólag hatott, hogy a török kisebbség más eszközökkel egyre kezelhetetlenebbnek tűnő problémáját egyszer és mindenkorra radikálisan megoldják. A kommunista pártgépezet a közép és helyi szintű bürokrácia ambiciózus kádereivel megerősítve késznek és képesnek mutatkozott arra, hogy vakon végrehajtsa egy a csúcsvezetésben mindinkább a maga feje után menő, nagyhorderejű döntéseit közvetlen munkatársaival sem egyeztető, nyolcvanéves pártvezér elgondolásait. Mindez, mondhatni, eszményi politikai robbanókeveréknek bizonyult! Az értelmetlen és már-már önmaga paródiájával felérő kampány azt sugallta, hogy az efféle etnikai kihágásokra leginkább olyankor kerül sor, ha a domináns etnikai csoport egyszerre érzi tulajdon erejét és sebezhetőségét. Hisz egymagában nyilván egyik sem lett volna képes az asszimilációs intézkedések olyan féktelen eszkalációját beindítani, mint amit utolsó éveiben a kommunista Bulgária produkált.

    Az asszimilációs kampány azt is megmutatta, hogy az állam ugyan megkísérelheti a társadalmi folyamatokat befolyásolni, ami rövid távon akár még sikerülhet is neki, ám a kollektív önazonosság mélyen nyugvó alapjai feltűnő makacssággal dacolnak minden változtatással. Bolgár „gyökereik" államilag pénzelt „felfedezése" így hát hiába is próbálta a törököket meggyőzni – nyelvük, vallásuk, kultúrájuk és történelmi hagyományaik jóval többet nyomtak a latba. Ugyanígy azt mondhatni, hogy bár a bolgár társadalom modernizációjában a törökök is részt vállaltak, e célért korántsem voltak hajlandók saját identitásukat feláldozni. Ahogy erőszakos asszimilációjuk kísérlete is csak bumeránghatást váltott ki: még elszántabbá téve őket önazonosságuk éber ápolásában, az asszimiláció azon részeredményeit is semmissé téve, melyeket a korábbi negyed század állami kampányai elértek.

    Az asszimilációs politika visszatérésének kicsi az esélye, mivel a feltételek, melyek a '80-as évek közepén azt lehetővé tették, többé nem adottak. A bolgár társadalom modernizációja persze, azóta is folyik, habár a társadalmi, gazdasági fejlődés a köztudatban többé nem igényel etnikai homogenitást. Ellenkezőleg: a kisebbségi jogok kibontakozó európai normarendjében – melyet Bulgária is mindinkább magáévá tesz –, az etnikai sokszínűség ma kiemelt értéknek számít. A nemzet primordialista defi níciói, legyenek azok bár származási, nyelvi vagy vallási alapúak, úgy válnak irrelevánssá, ahogy a bolgár nemzet önmeghatározása az etnicitástól egyre jobban a polgári jogokra alapozott politikai közösség felé közelít. Maga az 1984–1985-ös asszimilációs kampány is inkább visszatartó hatású, hisz lehangoló kudarca a bolgár etnikai többség szemében ma is legfeljebb annak bizonysága lehet, hogy minden szélsőséges politika szükségképp vereségbe hajszolja önmagát.

Regionális identitások Spanyolországban

  • Palkó Katalin :

    Összegzés

    A spanyol politikai regionalizmus tanulsága, hogy a globalizálódó világban az embereknek egyre nagyobb szükségük van valamilyen igazodási pontra – ez pedig a regionális identitás lehet. A nemzetállamok létét komoly veszély ugyan nem fenyegeti, de be kell látniuk, hogy hatalmukat és jogköreik egy részét meg kell osztaniuk; részint az Európai Unióval (pl. monetáris politika), részint pedig valamilyen középszintű területi egységgel (pl. egészségügy, oktatás, fejlesztéspolitika területén).

    A katalán nemzeti mozgalom magját az etnikai hovatartozás és a saját nyelv ismerete jelentette, de az erős regionális öntudat is fontos szerepet játszott. Az autonómia létrejöttében kétségkívül döntő tényező volt a nemzetiségi, a nyelvi-kulturális elem, valamint a történelem, mégsem személyi elven, etnikai alapon szerveződött, hiszen – nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül – az adott terület lakosságának közössége a belső önrendelkezés alanya. Az identitás tehát nem etnikai jellegű, hanem inkább területi alapú, azaz mindenki számára „biztosított", kultúrájától, nyelvétől vagy születési helyétől függetlenül.

    Az elmúlt húsz év sikere számos tényezőn mérhető: a helyreállt politikai struktúrán, a megerősödött nemzeti (regionális) identitáson, a nyelv és a kultúra területén. Saját pártokkal, közigazgatási réteggel rendelkezik, és önálló arculatot alakított ki, amellyel megjelenik a külvilág fele is (pl. XXV. Olimpiai Játékok). A régi, történelmi eredetű sérelmek még nem múltak el nyomtalanul, de az autonóm közösség mára ismét kiemelkedő alkotórészévé vált Spanyolországnak. Az elit pedig felismerte – szabályozási „túlkapásai" ellenére48 –, hogy az etnikai elven túllépve, területi bázison erősítheti az autonóm közösség tudatát.

Magyar Diaszpóra

  • Osvát Krisztina ,
    Dr. Osvát Szabolcs :

    Összegzés. A magyarságtudat megőrzésének útja

    Ellentmondásos történetet csak ellentmondásos következtetésekkel lehet tisztességesen lezárni. Az ausztráliai magyarok jó másfél évszázados története és közel hetvenezres száma bizakodásra ad okot, dinamikusan és fokozatosan erősödő közösség benyomását kelti. A multikulturális társadalom fokozatos kibontakozásával három-négy évtizede adottak a feltételek a magyar identitás megőrzésére és erősítésére. A magyarok az óhaza hullámzó fi gyelme és támogatása mellett éltek a lehetőségekkel, szervezetekbe tömörültek, ápolták és ápolják nyelvüket és hagyományaikat. A multikulturális társadalom olvasztótégelye azonban nehézségeket is rejt. Az Ausztráliában született második vagy harmadik generáció már egyre inkább ausztrál és egyre kevésbé magyar. Természetes, hogy így van, mert Ausztrália a hazájuk, és angolul kell megtalálniuk a helyüket az életben. Nem veszítették azonban még el a magyar identitásukat, kötődésüket szüleik és nagyszüleik hagyományaihoz. Ezt az alapvetően érzelmi-kulturális érdeklődést lehet és kell megragadni a jelenben és a lehetőségekhez mérten támogatni annak kibontakozását. Ezt a feladatot kellene felismernie és továbbvinnie a hazai intézményrendszernek, és a lehetőségekhez mérten erre kellene pénzt és energiát áldozni. Nagyra törő elvárások helyett reális megközelítésre van szükség. Természetesnek kell tekinteni, és el kell fogadni, hogy a magyar származásúak egyre nagyobb része már csak idegen nyelvként vagy egyáltalán nem beszéli a magyar nyelvet. Az is eredmény, ha a népzene vagy a népi tánc hozza össze a kivándorlók leszármazottait, és nem feltétlenül baj, ha angol nyelven élik meg maradék magyarságukat. Addig jó, ameddig meg akarják élni. Ausztrália a világ legtöbb országával összevetve irigylésre méltó helyzetben van: erős gazdaság, biztonságos és gyarapodó ország, sokszínű társadalom. A multikulturalizmus Ausztráliában kiteljesedett, az ottani magyarság reális célja pedig nem lehet más, mint a hozzá való alkalmazkodás és a benne való megmaradás. Az esély adott...

Letöltés egy fájlban [3 MB - PDF]