←Vissza

Fónai Mihály – Hajdu Sándor – Estók Gábor

Szakképző iskolák tanulóinak
rekrutációja és motivációi

A tanulmány két empirikus kutatás eredményeit mutatja be. 2000-ben és 2005-ben hasonló metodikával vizsgálták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által fenntartott szakképző iskolák tanulóinak rekrutációját, a tanulók véleményét továbbtanulási döntéseikről, az iskolákról, azok működéséről, elvárásaikról és problémapercepciójukról. A diákok szüleit ugyanezekről a dolgokról kérdezték, így össze lehetett vetni a szülők és gyerekeik véleményét, elvárásait és problémapercepcióját is. A két kutatás eredményei elsősorban az iskolával szembeni szülői elvárások tekintetében jeleznek változást, amelynek lényege az iskolák aktívabb, „nevelő” szerepének előtérbe helyezése. A tanulmány utal az „oktatási piac” gyors átalakulására, az iskolák és a képzési kereslet egymásra gyakorolt, lehetséges hatására, ami az iskolák színvonalának és ismertségének a fontosságára hívja fel a figyelmet.

Jelen tanulmányban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által fenntartott szakképző iskolák tanulói és szüleik véleményét és elvárásait elemezzük. Hasonló kutatásra 2000-ben került sor, így alkalmunk van az elmúlt öt év változásainak elemzésére is (Fónai–Papik 2002). Előző vizsgálatunk három szakmunkásképző és nyolc szakközépiskolára terjedt ki. Az a sajátosság már akkor is fennállt, hogy a szakképző (szakmunkásképző) iskolák szakközépiskolai, a szakközépiskolák pedig gimnáziumi osztályokat is indítottak. A 2005-ös kutatás hét iskolát érintett, ezek egy része szerkezetváltó középiskola volt, azaz többtípusú képzés is folyt bennük.

Mindkét évben a szülők és a tanulók iskola- és pályaválasztását, elvárásait és véleményét, valamint a tanulók rekrutációját vizsgáltuk csaknem azonos kérdőívvel. Ez lehetőséget adott az összehasonlító elemzésre, a folyamatok jelzésére. A tanulói mintákat mindkét évben az iskolák tanulói összetétele alapján, lépcsőzetes mintavétellel alakítottuk ki; a szülői minta esetében is véletlen mintaválasztást alkalmaztunk. 2000-ben a tanulókat és a szülőket is önkitöltős kérdőívvel kerestük meg, ennek következtében a szülők között jelentős volt a válaszmegtagadás. A tanulók körében csoportos kitöltést alkalmaztunk. 2005-ben a tanulói minta esetében hasonlóképpen jártunk el, a szülőknek azonban kérdezőbiztos tette fel a kérdőív kérdéseit, így csökkent a válaszmegtagadás. Ilyen feltételekkel a tanulói mintákat mindkét évben reprezentatívnak tekinthetjük, a szülői minta azonban 2000-ben torzult, ezt 2005-ben korrigáltuk. 2000-ben 200 szülőt és 398 tanulót, míg 2005-ben 227 szülőt és 423 tanulót kérdeztünk meg, illetve ennyi kérdőívet tudtunk feldolgozni. A vizsgált iskolákat az 1. táblázat mutatja be.

1. táblázat • A vizsgált iskolák
2000 2005
Ady Endre Gimnázium, Szakképzo Iskola és Kollégium, Csenger
Bessenyei György Mezogazdasági Szakmunkásképzo Intézet, Tiszabercel
Bethlen Gábor Gimnázium és Kollégium, Nyírbátor
Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Záhony
Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola, Ibrány
Petofi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola, Fehérgyarmat
Speciális Szakiskola, Tiszadob
Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Tiszalök
Ady Endre Gimnázium, Szakképzo Iskola és Kollégium, Csenger
Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola, Nyírbátor
Bessenyei György Mezogazdasági Szakmunkásképzo Intézet, Tiszabercel
Bethlen Gábor Gimnázium és Kollégium, Nyírbátor
Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Záhony
Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola, Ibrány
Petofi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola, Fehérgyarmat

Kutatási előzmények és keretek

A hasonló körben 2000-ben folytatott vizsgálat és jelen kutatásunk kutatási előzményeit és elméleti, empirikus kereteit az 1990-es és az azt követő évek hazai kutatásai jelentik. Ezek összefoglaló ismertetése olvasható az Educatio folyóirat Pályaválasztás című, 1998. évi tematikus számában. A megelőző évtized kutatásainak jelentős része a középiskolás diákok társadalmi rekrutációját elemezte. (Lásd Andor Mihály [1998] és Lannert Judit [1998] írásait.) Hangsúlyozzuk, hogy a diákok társadalmi hátterét elemző kutatások zöme a megelőző évtizedben folyt, több kutatóműhely és kutató vizsgálta a diákok összetételét, társadalmi hátterét és az ezekkel összefüggő társadalmi egyenlőtlenségeket, valamint azok mechanizmusát, összetevőit (Gazsó 1998, 1999). E kutatások eredményeit mindkét vizsgálatunk során figyelembe vettük.

A kilencvenes évek, majd a kétezres évek másik, általunk kutatási keretként elfogadott problematikája a pályaorientációra, iskolaválasztásra hatást gyakorló aktorok vizsgálata volt. Ezek jelentős része a családnak a továbbtanulásra és a pályaválasztásra gyakorolt modellezhető hatását elemezte (Lannert 1998; Mártonfi 1998; Csákó 1998; Szabó 1998). Kutatták az iskoláknak tulajdonított funkciókat is (Szabó 1998), ezt a dimenziót mi is beemeltük vizsgálatunkba.

Jelen írás a 2000-es és a 2005-ös kutatás összehasonlító elemzésén alapul, azokat a folyamatokat jelzi, amelyek a két adatfelvétel között végbementek a megye szakképző iskoláiban. Azt vártuk, hogy a fél évtized alatt lényeges változások történnek, nem elsősorban a tanulói rekrutációban, sokkal inkább az iskola- és pályaválasztási motivációkban, valamint az iskolákhoz fűződő kapcsolatokban. 2000-hez képest a csökkenő diáklétszám és a középfokú képzés struktúraváltozásai miatt az iskolaválasztás javuló lehetőségeit feltételeztük. Úgy véltük, hogy a szülők és a diákok a korábbinál aktívabbak, sokkal inkább részt vesznek az iskolák tanításon túli életében, az iskolákhoz kötődő szervezetek és szervezeti lehetőségek életében és munkájában. Ebből következően azt vártuk, hogy a szülők és a diákok elvárásai kapcsolódnak az iskolák belső működésének változásaihoz, élnek a szülői és tanulói részvétel és aktivitás lehetőségének növekedésével. Hangsúlyozzuk, hogy jelen írásunk elsősorban kutatási beszámoló, kevésbé reflektál más hazai kutatásokra. Azok eredményeinek ismeretében azonban megfogalmazható, hogy több területen újabb adalékokat ad a szakképző iskolák mai helyzetének megértéséhez, különösen az iskolákhoz és a pályaválasztáshoz fűződő motívumok és elvárások területén.

Szülői vélemények és elvárások

A szülői minta néhány szociológiai jellemzője

Mindkét vizsgált évben a válaszoló szülők között lényegesen magasabb volt az anyák aránya, ez megfelel annak a tapasztalatnak, hogy az anyák aktívabbak az iskolával való kapcsolattartásban, és inkább nyomon követik gyermekeik iskolai szereplését, mint az apák. 2000-ben a válaszoló szülők 60%-a volt nő és 38%-a férfi (2% válaszhiány), 2005-ben 77,1% nő és 22,0% férfi (0,9% válaszhiány). Az utóbbi adat több dologgal magyarázható, ám megfelel az előzőekben megfogalmazott tapasztalatnak és tendenciának. Természetesen a válaszoló szülők nemek szerinti megoszlását az is befolyásolta, hogy melyik szülő volt inkább elérhető a kérdezés időpontjában. Ettől függetlenül megfogalmazhatjuk, hogy a hagyományos nemi szerepek, a gyermekneveléssel összefüggő, kialakult munkamegosztás miatt is az anyák inkább követik gyermekeik iskolai szereplését, mint az apák.

2000-ben a mintába került szülők gyermekeinek 42%-a szakmunkásképző iskolába, 58%a pedig szakközépiskolába járt. A felmért tanulók hasonló megoszlása 33, illetve 67% volt. 2005-ben a válaszoló szülők gyermekeinek 28,7%-a volt szakiskolás és 71,3%-a szakközépiskolás, a megfelelő mutatók a tanulók között 39,2, illetve 60,8%. Hazai és nemzetközi kutatások szerint a szülők és gyermekeik iskolai végzettsége között meghatározó összefüggés érvényesül. Magyarországon a szakmunkás-, illetve a szakiskolai képzést a szakmunkás vagy alacsonyabb végzettségű szülők gyermekei választják, a szakközépiskolai képzés jellegzetesen a középosztálybeli, érettségizett szülők gyerekeinek iskolai karrierútját jelenti. Elsőként vizsgáljuk meg a szülők iskolai végzettségét, majd a gyermekeik iskolájának típusa közötti összefüggéseket (2. táblázat).

2. táblázat • A szülok iskola végzettsége nemek szerint (%)
Iskolai végzettség 2000 2005
Férfiak Nők Férfiak Nők
Befejezett általános iskola vagy kevesebb 21,1 35,3 18,0 21,7
Szakmunkásképző 48,7 25,0 48,0 32,0
Szakközépiskola 11,8 19,2 16,0 12,0
Gimnázium 9,2 18,3 8,0 28,0
Főiskola 5,3 5,0 8,0 5,1
Egyetem 3,9 0,0 2,0 0,6

Előző adatfelvételünk során a szakmunkásvégzettség volt a szülők legjellegzetesebb iskolai végbizonyítványa, bár a nemek között szignifikáns eltérés érvényesült: a férfiak között több volt a szakmunkás, de kevesebb az érettségizett, míg a nők esetében magas volt az alacsony végzettségűek aránya, de magas az érettségizetteké is. Alapvetően ez a tendencia érvényesült 2005-ben is, egy lényeges különbséggel: az általános iskolai végzettség közel azonos arányú a két nem esetében. 2005-ös adatfelvételünk során is azt tapasztaltuk, hogy a szakképző iskolába járó tanulók szülei között az apák csaknem fele szakmunkás, míg az anyák négytizede érettségizett. Ez megfelel a korábbi évtizedek házasodási szokásainak, azaz a szakmunkás férj – érettségizett nő párválasztásának is. Mivel a szülői minta mindkét évben viszonylag kicsi volt, óvatos következtetéssel fogalmazható meg, hogy a szülők iskolai végzettsége valamivel magasabb, mint 2000-ben volt.

A szülők iskolai végzettsége és gyermekeik iskolájának típusa között mindkét vizsgált évben szignifikáns összefüggés van, azaz esetünkben az alacsonyabb iskolai végzettségű szülők gyermekei inkább szakiskolába, a magasabb végzettségűeké inkább szakközépiskolába járnak. Mindkét évben a szakmunkásképző, illetve szakiskola az általános iskolai vagy szakmunkás végzettségű szülők gyermekeinek iskolája, hisz a szülők háromnegyedének végzettsége ezekbe a kategóriákba tartozik, a szakközépiskolás tanulók szüleinek csaknem fele érettségizett vagy diplomás (3. táblázat).

3. táblázat • A szülok iskola végzettsége és gyermekeik iskolájának típusa (%)*
Iskolai végzettség 2000 2005
Jár-e gyermeke szakmunkásképzobe? Jár-e gyermeke szakközépiskolába? Jár-e gyermeke szakmunkásképzobe? Jár-e gyermeke szakközépiskolába?
* Nem csak a mintába került gyerek szerepel a válaszban.
Befejezett általános iskola vagy kevesebb 41,5 19,8 35,8 13,2
Szakmunkásképző 34,1 34,9 40,0 34,1
Szakközépiskola 9,8 20,8 10,0 14,1
Gimnázium 11,0 13,2 11,4 29,4
Főiskola 3,7 6,6 2,9 6,5
Egyetem 0,0 4,7 0,0 1,2

A szülők aktivitásának a megoszlását a 4. táblázat (lásd a következő oldalon) mutatja.

4. táblázat • A szülok gazdasági aktivitása (%)
Munkahelyi státus 2000 2005
Állandó állása van 48,0 46,3
Rokkantnyugdíjas 16,0 12,3
Munkanélküli 12,0 15,4
Vállalkozó 5,5 4,8
Háztartásbeli 5,0 2,2
Nyugdíjas 3,5 2,6
Egyéb 3,0 6,2
Munkanélküli-ellátás nélkül 2,0 5,3
GYED 1,5 2,2
Mezőgazdasági termelő 1,0 0,4
Közhasznú munka 0,5 1,8
Alkalmi munkából él 0,5 0,4
Nem válaszolt 1,5 0,0

Mindkét évben a szülők kevesebb mint felének volt állandó állása, és mintegy öt százaléka volt vállalkozó. Minden típusú alkalmazást figyelembe véve a szülők alig több mint felének, 53-54 százalékának volt állása, illetve munkája, ez az adat valamivel a hazai foglalkoztatás szintje alatt marad. A tanulók szülei között magas a regisztrált munkanélküliek, valamint a rokkantnyugdíjasok aránya, ez jelentős mértékben meghatározza a családok jövedelmi helyzetét, ezáltal a gyerekekre fordítható kiadások mértékét és nagyságát is. A jövedelmi helyzet mellett nem elhanyagolható hatást gyakorol a szülők aktivitása mentális állapotukra is, azaz a szülők jelentős részének a saját mentális problémái is komoly kihívást jelentenek.

A szülők demográfiai mutatói között vizsgáltuk a lakóhelyet is. Mivel a megyei önkormányzat által fenntartott iskolák tanulóiról van szó, ez hatást gyakorol a szülők, illetve a tanulók lakóhely szerinti megoszlására is, emiatt alacsony a megyeszékhelyen élők aránya és magas az „egyéb városban” élőké, miközben a falvakban élők aránya 2000-ben megfelelt a hasonló megyei mutatónak, 2005-ben pedig azonos arányt képviselt a két településtípus (1. ábra) (lásd a következő oldalon).

1. ábra • A szülők megoszlása lakhely szerint (%)

A családok jellemzői

A megkérdezett szülők családi állapotának mutatói 2000 és 2005 között nem különböznek lényegesen. A megelőző vizsgálat szerint a szülők 78 százaléka élt házasságban, 2,5 százaléka élettársi kapcsolatban. 2005-ben 81,9, illetve 2,2 százalék a megfelelő mutató. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált tanulói mintákban a családok nyolctizede teljes család, ahol mindkét szülő a családban él. Mindkét évben csaknem hasonló a családok létszáma, leggyakoribb a két gyermek (48% mindkét évben), de viszonylag jelentős arányban nevelnek három gyermeket is (28, illetve 26 százalék). Az átlagos gyermekszám (akik még otthon élnek) is hasonló: 2000-ben 2,32 gyerek, 2005-ben 2,22 gyerek élt átlagosan egy családban.

A családok összetétele mellett a megkérdezettek házas(élet)társainak iskolai végzettségét és gazdasági aktivitását is elemeztük, feltételezve, hogy a házasságok esetén érvényesül az iskolai végzettség szerinti homogámia. Mivel a válaszolók nagyobbik része mindkét évben nő volt, a másik fél, azaz a férfiak gazdasági aktivitását kedvezőbbnek tételeztük fel, mint amilyen az a válaszolók között volt (5. táblázat).

5. táblázat • A házastárs iskolai végzettsége 2000-ben és 2005-ben (%)
Iskolai végzettség Nyolc általánosnál kevesebb Nyolc általános Szakmunkásképző Szakközépiskola Gimnázium Főiskola Egyetem Nem válaszolt
2000
Nyolc általános 1,8 23,2 33,9 5,4 3,6 32,1
Szakmunkásképző 16,4 50,7 6,0 9,0 17,9
Szakközépiskola 9,4 37,5 31,3 6,3 3,1 12,5
Gimnázium 3,4 3,4 44,8 13,8 13,8 6,9 13,8
Főiskola 9,1 27,3 1,2 9,1 9,1 27,3
Egyetem 60,0 20,0 20,0
2005
Nyolc általános 45,2 40,5 11,9 2,4
Szakmunkásképző 1,4 24,3 54,3 11,4 5,7 1,4 1,4
Szakközépiskola 7,7 50,0 19,2 15,4 7,7
Gimnázium 11,4 50,0 13,6 22,7 2,3
Főiskola 20,0 50,0 10,0 20,0
Egyetem 100,0

Az adatok értelmezéséhez figyelembe kell vennünk, hogy az alacsony elemszám miatt azok csak tájékoztató jellegűek, ugyanakkor alkalmasak arra, hogy jelezzék az alapvető tendenciát, amely valóban megfelel a házassági homogámia elvének, azaz a hasonló társadalmi státusúak házasodnak egymással. Esetünkben ez azt jelenti, hogy a megkérdezettek és házas-, illetve élettársaik iskolai végzettsége közel áll egymáshoz. Leggyakoribb az azonos végzettségűek házassága, de – mint már utaltunk rá – az elmúlt évtizedek hazai házasodási szokásainak megfelelően jelentős a szakmunkás-végzettségűek és érettségizettek kapcsolatának magas aránya is.

A megkérdezettek házastársainak foglalkoztatási helyzetében (2. ábra) lényeges változások történtek az elmúlt öt évben, bár ez jelezhet a 2000-es szülői minta válaszmegtagadásából eredő mintavételi hibát is. 2000-ben a megkérdezettek házastársainak csak négytizede volt állandó alkalmazásban, ám kiugróan magas volt a rokkantnyugdíjasok aránya. 2005-re a házastársak aktivitása megfelelt a megkérdezett házastársénak, sőt annál magasabb is volt, azaz igazolódott az a feltételezésünk, hogy a férfiak gazdasági aktivitása kedvezőbb. Kifejezetten magas a vállalkozók aránya a férfiak körében. Az elmúlt évek lényeges változásának tartjuk, hogy a megyében a kilencvenes években jellemző, a munkanélküliséget a rokkantnyugdíjaztatással „megelőző” stratégia szerepe csökkent, ennek egyik oka a rokkantosítási eljárás szigorodásán túl az lehet, hogy az akkori rokkantnyugdíjasok elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt. A munkanélküliek aránya a megkérdezettek és házastársaik körében mindkét évben nagyon magas volt. Ez és az alacsony foglalkoztatás mentális és egyéb problémákkal jár.

2. ábra • A megkérdezettek házasfeleinek aktivitása (%)

A két vizsgált év között viszonylag jelentős eltérést találunk a gyermekek életkorában. 2000-ben több volt a családokban az általános iskolás gyerek, 2005-ben a gyerekek fele középiskolás korú volt, ami azt mutatja, hogy a megyében is csökkent a gyerekek száma, és a korábbi, még viszonylag jelentősebb létszámú korosztályok most jelentek meg a középfokú oktatásban.

Mindkét évben azt tapasztaltuk, hogy a szülők iskolai végzettsége jelentős mértékben meghatározza azt, hogy gyermekeik milyen iskolatípusban folytatják tanulmányaikat. Ezen túlmenően azonban a 2000-es kutatás eredményei és más hazai kutatások is azt jelzik, hogy a gyerekek középiskolás korukban nem tulajdonítanak meghatározó szerepet a szülők döntésének a saját továbbtanulásukban. A továbbiakban a két vizsgált év iskola- és szakmaválasztási indokait elemezzük, ahogy azt a szülők látják (a későbbiekben ezt összevetjük a megkérdezett tanulók véleményével).

Az iskola- és szakmaválasztás motívumai a szülők szerint

Azt vizsgáltuk, hogy milyen okok, motívumok késztetik a szülőket az egyes iskolák és szakmák melletti döntésre, feltételezve, hogy hatásuk van gyermekük választására (a tanulók az iskola- és szakmaválasztást sokkal önállóbb döntésnek látják, mint szüleik). A döntéseket befolyásoló okok között az egyes iskolák és szakmák ismertsége, társadalmi megítélése, az elérhető munkaerő-piaci pozíció vagy a bekerülés könnyűsége és nehézsége is megjelenik. A szülői, családi döntésekre jelentős hatást gyakorol a média is. Ugyanakkor a 2000-es adatfelvételünk szerint maguk a szakképző iskolák is jelentős hatást képesek gyakorolni a szülői és tanulói döntésekre az iskoláról kialakult képpel, az iskola „oktatáspiaci” jelenlétével, tájékoztató anyagaival és a potenciális tanulók személyes megkeresésével. Mivel az elmúlt években megindult a korosztályok létszámának csökkenése, feltételezhető, hogy az iskolák a korábbinál is nagyobb konkurenciát érzékelnek, és nőtt az aktivitásuk az elérhető, potenciális tanulók körében. Ezt a folyamatot csak a csökkenő létszámú évjáratok okozta kényszerdöntések, valamint az iskolaköteles kor felemeléséből eredő új kényszerhelyzet alakíthatja: csökkentheti az iskolák versenyét a tanulókért, hisz „tanulni kötelező”, ugyanakkor növelheti azt, hisz nem mindegy, milyen a tanulók rekrutációja. Ebben a helyzetben az iskolák között elindulhat egy „kiszorítósdi”, a tanulók egy részének szegregálása. Kérdés, hogy ezek a motívumok megjelentek-e már a szülői és tanulói döntésekben. A válaszok, legalábbis a hipotetikus válaszok megfogalmazásához járulhat hozzá a szülői (valamint a tanulói) motivációk elemzése. A két adatfelvétel során némileg eltérő módszertant alkalmaztunk a szülői és tanulói motivációk vizsgálatára, ezért az adatokat a két évre külön adjuk meg (6. táblázat és 3. ábra).

6. táblázat • Miért döntöttek a választott iskola mellett? (A szülok válaszai sorrendben, 2000-ben)
Válasz %
Közel van az iskola a lakóhelyhez 26,0
Színvonalas a képzés 19,0
Jó a híre 13,0
Jó a gyakorlati képzés 7,0
A gyerek képességeivel ez adódott 7,0
Kollégiumot is biztosított 6,0
Már járt ide másik gyerekem 6,0
Jó az iskola légköre 5,0
Én vagy a házastársam is idejárt 5,0
Ez látszott a legolcsóbbnak 3,0
Ide a legkönnyebb bejutni 2,0
El tudtam intézni, hogy a gyerek bejusson 0,5
Egyéb 1,0

 

3. ábra • Miért döntöttek az iskola mellett? (Az egyes kijelentések választása 2005-ben, %)

2000-es adatfelvételünk meghatározó eredménye volt, hogy az iskolaválasztásban az iskola közelsége a legfontosabb momentum, ugyanakkor a színvonalra utaló kijelentések és vélemények a válaszok 44 százalékát tették ki, azaz a döntést a földrajzi közelség és a színvonal együttesen alakította. Ezek mellett közel azonos súlyú az iskola „olcsósága” és a kollégium (9 %), a gyerek képességei és a bejutás módja (9,5 %) vagy az, hogy az iskolába járt valaki a családból (11 %). 2005-ben egyenként kérdeztünk rá az egyes kijelentésekre, így azok esetében a kialakult rangsor mutatja az iskolaválasztás motívumait.

A korábbi vizsgálat óta eltelt öt évben nem történtek alapvető változások: az iskolaválasztást változatlanul az iskola földrajzi közelsége, jó híre, a színvonalas képzés és a jó iskolai légkör befolyásolja. Ez azt is jelenti, hogy az iskoláknak komoly hatásuk van a róluk kialakult képre, azaz a „jó hírük” és a „jó légkör” komoly vonzást gyakorol a szülőkre az iskolaválasztás során. 2000-ben az összes válaszok megoszlását vizsgáltuk, amely az egyes elemek sorrendjét mutatta meg, 2005-ben pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyes kijelentéseket hányan választják, illetve utasítják el. Már 2000-ben is látszott, hogy nem a gyakorlati képzés színvonala teszi vonzóvá az iskolát; az egyes elemekre külön rákérdezve pedig jól látható, hogy milyennek érzékelik a szülők a gyakorlati képzést. Bár a lista végén szereplő kijelentések választása alacsony, de nem elhanyagolható, hogy a tanulók testvéreinek és szüleinek egy hatoda, egy hetede ugyanabba az iskolába járt, azaz személyes tapasztalatai is vannak az intézményről. Valószínűleg ez áll az „el tudta intézni a gyerek felvételét” válaszok mögött is. Mindent egybevetve megfogalmazható, hogy 2000-hez képest nem történt nagy elmozdulás az iskolaválasztás szülői motívumaiban, az iskola székhelye, valamint az iskola híre, azaz az iskolában folyó szakmai munka színvonala és az iskola által nyújtott szolgáltatások gyakorolják a legnagyobb hatást a szülőkre. Ez lehetőséget ad az iskoláknak arra, hogy az „oktatási piacon” a teljesítményük alapján szerepeljenek. Különösen jelentős a szülők közvetlen, személyes tapasztalata az iskolák működéséről. Mindkét évben vizsgáltuk azt is, hogy honnan szerzik információikat a szülők az iskoláról (7. táblázat).

7. táblázat • Tájékozódás az iskolaválasztáshoz 2000-ben (a szülok válaszai sorrendben, %)
Információforrás %
Ismerőstől 24,0
Az iskola tájékoztató anyagából 16,0
A pályaválasztási tanácsadó anyagából 14,0
Jártak iskolai rendezvényen 11,0
A gyerek hallott az iskoláról 9,0
Másik gyerek járt oda 8,0
A szülők jártak oda 7,0
Az iskola tartott tájékoztatót az általános iskolában 5,0
A gyerek általános iskolájától 3,0
Egyéb helyről 2,0
Újságból 1,0
Sehonnan 0,5

2000-ben körülbelül hasonló volt a formális és informális információforrások aránya a választott szakképző iskoláról való tájékozódásban. Látható, hogy milyen fontos szerepe van az iskola tájékoztató anyagának és a pályaválasztási tanácsadónak, ezzel szemben kifejezetten csekély a sajtóé. Ez azt jelenti, hogy az iskoláknak változatlanul gondot kell fordítaniuk tájékoztatók kiadására, miközben növelniük kell a jelenlétüket a sajtóban is, ami – ismerve a média működését – nem könnyű feladat. Viszonylag csekély súlya volt a szakképző iskolák általános iskolákban tartott tájékoztatóinak, noha ez újabb lehetőség lenne az iskola megismertetésére. Hogyan alakult mindez 2005-ben?

A megelőző adatfelvételhez hasonlóan a szülők informális és formális csatornákból egyaránt tájékozódtak (4. ábra). Nagyon fontosak az ismerősök, ami azt jelenti, hogy az egyes iskolák megítélését a róluk kialakult közvélekedés és annak a hatása erőteljesen befolyásolja, hiszen a szülők leginkább „hallomásból” tájékozódnak, figyelembe veszik ismerőseik véleményét. Látható, hogy 2000-hez hasonlóan sokat tehetnek az iskolák a saját ismertségükért, a szülők fele nyílt napon vagy iskolai tájékoztatókból informálódik. Úgy tűnik, hogy az elmúlt öt évben a vizsgált szakképző iskolák aktívabbakká váltak, megjelentek az általános iskolákban, tájékoztatóikkal jelen vannak az „oktatási piacon”, és növelték részvételüket a médiában is. Mivel a szülők információszerzésében nagy hangsúlyt kap a gyerekük általános iskolája, valószínű, hogy a szakképző iskolák a már kialakult prezentációs gyakorlatukban növelik az általános iskolákban szervezett programok és az oda eljuttatott tájékoztató anyagok arányát. A tanulóknak nemcsak a szülők informálásában van nagy szerepük: ugyanilyen fontos a szavuk a továbbtanulásban és az iskolaválasztásban is. 2000-ben a továbbtanulásban és az iskolaválasztásban a szülők szerint a következő szereplők döntöttek (8. táblázat).

4. ábra • Honnan informálódtak az iskoláról? (Az egyes kijelentések választása, %)

 

8. táblázat • Az iskolaválasztást eldönto szereplok 2000-ben (sorrendben)
Ki döntött a választásban? %
Mindkét szülő és a gyerek együtt 48
A megkérdezett szülő és a gyerek 30
A gyerek egyedül 13
Csak a szülők 5
A másik szülő és a gyerek 4
Csak a válaszoló szülő 1
Valamelyik tanár 1

2000-ben folytatott vizsgálatunk szerint a továbbtanulás családi döntés, amelyben mindkét szülő és a gyerek részt vesz. Elhanyagolható azoknak a válaszoknak az aránya, amelyek kizárólagos szülői döntést jelölnek meg, de viszonylag kis súllyal jelenik meg a gyerekek egyedüli, önálló döntése is. A gyerekkel együtt döntő szülő meghatározó módon az anyákat jelentette korábbi adatfelvételünkben, ebből az is következik, hogy a potenciális tanulók „megtalálásában” az anyák lehetnek a szakképző iskolák célcsoportja, hisz a továbbtanulási döntésekben jelentős a szerepük. Szembetűnő, hogy a szülők nem érzékelik azt, hogy ebben a döntésben gyerekeik általános iskolája szerepet játszana!

A továbbtanulásról 2005-ben is közös döntést hoztak a családok. Mivel más módszerrel kérdeztünk rá a továbbtanulásra, nem tudjuk összehasonlítani a válaszokat a 2000-es adatokkal, ám a tendenciák változatlanok: családi döntés, amelyben különösen jelentős a gyerekek és az anyák szerepe. A megkérdezettek egynegyede fogadta el azt a választ, hogy gyermeke önálló döntést hozott (5. ábra).

5. ábra • Ki döntött a gyerek továbbtanulásában? (Az egyes kijelentések választása, %)

A 9. táblázat azt illusztrálja, miért választották a szülők 2000-ben gyermekeiknek az adott szakmát.

9. táblázat • A szakmaválasztás szempontjai (sorrendben)
A szakma választása %
A „jövő szakmája” 23
Könnyű vele elhelyezkedni 18
Jól lehet vele keresni 16
Biztosított a gyakorlati képzés 15
Az iskola jó híre miatt 8
Könnyű munka 6
Nem volt más 4
Egyéb 4
Könnyű volt bejutni 3
A szülők szakmája is ez 3
Megfizethető a gyakorlati képzés 1

2000-ben a konvertálható szakma és a jövedelem játszott leginkább szerepet a szakmaválasztásban. A szülők úgy gondolták, hogy olyan szakmát választottak (gyerekeikkel), amelynek jövője van, jók az elhelyezkedési esélyek, biztosan megtérül a „befektetés”. A szakmák jövője és egzisztenciális biztonsága mellett fontos volt a gyakorlati képzés biztosítottsága és az iskola hírneve is mint a jó szakmai képzés garanciája, azaz a végzés utáni elhelyezkedés biztosítéka. Ez a szakképzés gyakorlati képzési problémáira is felhívja a figyelmet, hisz a szülők egyik alapvető elvárása a gyakorlati képzés biztosítottsága. Ezekhez képest a bejutás könnyűsége, vagy a munka kényelmi szempontjai a szülők szerint nem játszanak komoly szerepet a döntésekben. Ezek az eredmények azt jelezték már 2000-ben is, hogy a szülők komolyan mérlegelik a „költség–haszon–ráfordítás” szempontokat , azaz az elérhető eredményeket összevetik a ráfordításokkal. Hogyan alakult a szakmaválasztás megítélése 2005-ben?

2005-re elmozdulás érzékelhető a szülők véleményében a szakmaválasztás melletti néhány érv tekintetében (6. ábra). Ezek két végpontja a „jó nevű iskola”, illetve a „nem volt más” tengelyen helyezkedik el, azaz a vélemények differenciálódtak, és jelentős mértékben polarizálódtak. Ez azt jelentheti, hogy a szakképzésben az iskolák egy része a színvonalas oktatással és a jó gyakorlati képzéssel gyakorol vonzást a szülőkre, akik a szakmák konvertálhatóságát, a könnyű elhelyezkedést változatlanul fontosnak tartják. A vélemények másik pólusa beletörődő, önfeladó attitűdöt mutat. A „nem volt más”, „ide volt könnyű bejutni” véleményeknek ez a polarizáltsága megfelel annak a korábban megfogalmazott feltételezésünknek, amely a szakképző iskolák egy részének a kényszerpályájára vonatkozott. Ezek az iskolák a tanköteleskor meghosszabbodása miatti „tanulói kínálatra” reagálnak, legalábbis a szülők véleménye alapján. Ha „nem volt más”, az nem tényleges választás, benne vannak a gyerekek képességei, lehetőségei is. Ha a szülő azt érzékeli, hogy egy iskolába „könnyű bejutni”, akkor részben ugyanerre a jelenségre reagál. A jelenség nem a megye sajátossága, általános hazai folyamatról van szó: a szakképzésben is erőteljesen végbement az iskolarendszer polarizálódása. A megkérdezett szülők minden bizonnyal a jó hírű, biztos gyakorlati képzést nyújtó és a „jövő szakmáit” oktató iskolákat preferálják, amelyeket elvégezve gyermekeik könnyen elhelyezkedhetnek. Azoknak az iskoláknak, amelyek ezeknek az elvárásoknak nem felelnek meg, a radikálisan csökkenő létszámú korosztályok megjelenéséig az iskolaköteles-kor meghosszabbítása miatt nem kell komolyabb érdektelenséggel számolniuk, hisz a közoktatási rendszer „elhelyezi” a tanulókat az iskolákban. Ettől függetlenül ezeknek az iskoláknak, ha tisztában vannak saját helyzetük ellentmondásaival, komoly változásokat kell véghezvinniük pedagógiai, képzési, szakmai gyakorlatukban.

6. ábra • Miért választották a szakmát? (Az egyes kijelentések választása, %)

A szülők minősítése az iskoláról és feladatáról

A szülők és az iskolák kapcsolata legalább olyan fontos, mint a szakma- és iskolaválasztás. E kapcsolat keretében az iskolák feladataira vonatkozó elvárásokat, a kapcsolattartás módjait és a szülők problémapercepcióját vizsgáltuk. A kapott eredmények alkalmasak lehetnek az iskolák és a szülők kapcsolatrendszerének a tervezésére, a szülői elvárások irányainak a megismerésére. Az iskola feladataira vonatkozó kérdésünket mindkét évben módszertanilag azonos módon kérdeztük, ezért a válaszokat közvetlenül össze tudjuk hasonlítani.

7. ábra • Mi az iskola dolga? (Az egyes kijelentések választása, %)

Bár az alapvető tendenciák hasonlóak, a két vizsgált év között több területen lényeges változás tapasztalható a szülők elvárásaiban. 2000-hez képest még erőteljesebb a tanári példamutatást és a nevelés fontosságát illető elvárás. Ezt mutatja az is, hogy a csak fegyelmező és csak a tanítást fontosnak tartó iskola nem vonzó a szülők számára. Ez az iskolákkal kapcsolatos új elvárásokról szól, és – bár a minta jellege és nagysága csak részben engedi meg a következtetést – egy általánosabb igény megjelenését mutatja, a nevelésben nagyobb szerepet játszó iskoláét, amely nem a fegyelmezéssel, hanem tanárai példájával hat a tanulókra. Ez a tanárokat középpontba helyező szülői elvárás fontos figyelmeztetés az oktatáspolitika és az iskolafenntartók számára, felértékeli a státusvesztésen átment tanári professziót. A tanárok régi-új szerepkészletében nagyon fontos a közvetlen tantárgyi ismereteken túli kultúraátadás és a szabadidő szervezése (!), és még erőteljesebb az elvárás a rászoruló tanulók szociális támogatására. Ezekre a változó elvárásokra az oktatáspolitikán és iskolafenntartókon túl a tanároknak és a tanárképzésnek is fel kell készülnie, illetve érvényesíteni kell a munkában, valamint a képzésben. A szülők „ideáltipikus” elvárásai mellett vizsgáltuk az iskolákról kialakult véleményeket is, azaz hogy milyennek minősítik gyermekeik iskoláit (10. táblázat).

10. táblázat • Milyennek tartja gyermeke iskolájában a következoket? (ötfokozatú skálaátlagok)*
Az iskola jellemzői 2000 2005
* A skála ötfokozatú, az „1” azt jelenti, hogy nagyon rossznak, az „5” pedig azt, hogy nagyon jónak tartják. A 3-as alatti értékek már elutasítást, illetve „rossz” értékelést jelentenek.
A tanárok felkészültsége 4,24 4,49
Mennyiben adja át tanár a legújabb szakmai ismereteket 4,15 4,31
Milyen színvonalú az elméleti képzés 4,08 4,22
Milyen könnyű az iskolából tovább tanulni 4,07 4,03
Az iskola légköre 4,03 4,34
A gyakorlati képzés 4,01 4,15
A tanítás tárgyi feltételei 3,97 4,31
A gyakorlati képzés feltételei az iskolában 3,91 4,23
A kapcsolattartás a szülőkkel 3,54 4,37
Mennyire tisztelik a tanulók a tanárokat 3,47 3,22
Mennyire gondoskodik a gyerekekről az iskola 3,33 4,18
A tanulók fegyelmezettsége 3,06 2,92
Biztosít-e az iskola a tanítás mellett más lehetőségeket 3,04 4,10

A két adatfelvétel közben eltelt öt év a szülők megítélése szerint a legtöbb esetben nem hozott alapvető változásokat az iskolák működésében. Megállapítható azért, hogy az iskolák megítélése valamennyit javult az elmúlt időszakban. Ez vonatkozik a tárgyi feltételekre, a szakképzés esetében fontos gyakorlati képzésre1, a tanárok felkészültségére és az iskolák légkörére is. Ez azt jelenti, hogy az iskoláktól függő területeken a szülők változatlanul jónak vagy mérsékelten jobbnak látják az iskolák teljesítményét, mint az ezredfordulón. Javulónak látják a tanítás tárgyi feltételeit, ezzel összefüggésben a gyakorlati képzés iskolai feltételeit, ami a szakképzés kedvezőbb megítélését is jelenti. Különösen szembetűnő a jobb minősítés a szülők és az iskola kapcsolatának esetében: a szülők kifejezetten jónak látják kapcsolatukat az iskolákkal. Lényeges változásnak tekinthetők az „ideáltipikus” elvárások (az iskola neveljen és adjon pluszlehetőségeket a kultúrában és szociális területen is) megítélése: a válaszoló szülők azt tapasztalják, hogy az iskola egyre inkább gondoskodik a gyerekeikről, és a tanításon túl mást is biztosít a tanulóknak. A javuló tendenciák mellett sajátosan ambivalensen jelenik meg az iskolai fegyelem megítélése: a szülők, miközben kevésbé fogadják el a „minden eszközzel fegyelmező iskolát”, rossznak tartják az iskolák és a tanulók fegyelmi helyzetét, alacsonyra taksálják a tanárok megbecsülését. Ez az a terület, ahol a szülői elvárások a legellentmondásosabbak: miközben rossz a véleményük az iskolai fegyelemről, alig fogadják el a fegyelmező iskolát, azaz a gyerekeik feletti kontrollt a saját kompetenciájuknak tekintik. Ez és az iskola feladatai kapcsán tapasztalható elvárásaik komoly nyomást gyakorolnak az iskolákra és a tanárokra: ezek középpontjában a nem fegyelmezéssel nevelő és a szűken vett tanításon túlmutató feladatokat, kulturális, szabadidős és szociális gondoskodást is vállaló iskola húzódik meg. Ezekre a változásokra a tanárokat, a fenntartókat és a tanárképzést is fel kell készíteni, és a változó igényekből fakadó új feladatokra az oktatáspolitikának is figyelnie kell. Körvonalaiban ez a tanulók motiválásának teljesen új módszereit jelenti, és felveti az iskolai siker és kudarc kérdését is: az indirekten „fegyelmező”, számos kulturális és egyéb lehetőséget adó iskola csak újfajta motiválással képes a tanulóit sikeressé tenni, ami egyben a nevelés indirekt eszköze is lehet.

Kapcsolattartás az iskolával

Az iskolával való kapcsolattartás módjait tekintve az évtizedek óta kialakult tájékozódási és kapcsolattartási módok érvényesülnek a vizsgált szakképző iskolákban is. A legmeghatározóbb mindkét vizsgált időszakban a szülői értekezlet és az ellenőrző (bizonyítvány) volt, emellett leginkább a gyerektől szereznek információkat az iskoláról. Viszonylag kisebb a közvetlen kapcsolatok szerepe, és a szülők alig mennek el a fogadóórákra. Öt év alatt nem változott az iskolai rendezvényeken részt vevők köre sem: a szülők túlnyomó többsége elmegy a szülői értekezletekre, ám csak kétharmaduk vesz részt a fogadóórákon. Az iskolával kapcsolatot tartó szülők meghatározó módon az anyák, az apák többnyire csak akkor vesznek részt ezeken a rendezvényeken, ha az anyák nem érnek rá. Változatlanul a szülők többsége (nyolctizede) megbeszéli szülőtársaival gyermeke iskolai előmenetelét, és csaknem minden megkérdezett szülő azt válaszolta, hogy a gyerekével is rendszeresen szó esik azok iskolai szerepléséről.

Nem változott az iskolával tartott kapcsolat módja sem, amely nagyon egyirányú: inkább a szülők keresik fel valamilyen ok miatt az iskolát. Családlátogatásról már nem lehet beszélni, mindkét vizsgált évben csak két-három esetben fordult elő, hogy az osztályfőnök megkereste a családot. Az általános iskolákban még viszonylag gyakori családlátogatás teljesen kiesik az iskolák kapcsolattartási eszköztárából. Az sem jellemző, hogy az iskola behívja a szülőket, évente csak néhány alkalommal fordult elő, hogy az igazgató vagy az osztályfőnök valamilyen tanulmányi vagy fegyelmi ok miatt beszélgetést kezdeményezett a szülőkkel. Maguk a szülők a korábbi vizsgálat idején 14, utóbb 12 esetben keresték fel az iskolák igazgatóit, többnyire valamilyen személyes ok, felmentés vagy a gyereküket ért sérelem miatt. Nagyságrendi változást tapasztaltunk az osztályfőnökök személyes megkeresésében: 2000-ben ez 35, 2005-ben 65 alkalommal fordult elő, az okok nem különböznek attól, amiért az igazgatókhoz fordultak, azaz tanulmányi, fegyelmi, személyes kérdésekkel, illetve a gyereket ért valamilyen sérelem indította a szülőket erre. Hasonló okokból fordultak a szaktanárokhoz is, mindkét évben 12-12 esetben. Az iskolák és a szülők kapcsolatát jól jellemzi az is, hogy a szülők milyen mértékben vesznek részt a különböző szervezetekben, és mely területeken támogatják, illetve támogatnák az iskolát (11. táblázat).

11. táblázat • A szülok szervezeti tagsága (az igen válaszok, %)
Szervezetek 2000 2005
A megkérdezett Házastársa A megkérdezett Házastársa
Szülői munkaközösség 5,5 1,5 11,9 1,3
Iskolaszék 1,0 0,9
Iskolai alapítvány 2,5 0,9
Egyéb iskolai szervezet 0,9
Az iskolát támogató, nem iskolai alapítvány 2,0 0,5 0,9
Iskolai sportkör 0,9
Iskolai öregdiák szervezet 0,9

A vizsgált időszakban alig változott a szülők részvételének aránya gyerekeik iskolájának életében, az alapvetően a hagyományos szülői munkaközösségi tagságot jelenti. Ez komoly figyelmet érdemel, hisz az iskolákat támogató, potenciális szülői szervezetek hiányát jelzi, miközben a szülők negyede-ötöde jelezte azt, hogy részt venne valamilyen, az iskolához kapcsolódó szervezet munkájában, igaz, ez meghatározó módon szülői munkaközösségi tevékenységet, kisebb mértékben valamilyen iskolai alapítványt jelentene. Valamivel nőtt azoknak az aránya, akik támogatnák gyerekeik iskoláját: 2000-ben a szülők 84,5%-a, 2005-ben pedig 92,5%-a támogatná az iskolát pénzzel, az adó egy százalékával és társadalmi munkával, az iskola felújításában való részvétellel. Más válaszok alapján is elmondható, hogy érezhető módon erősödött a szülők elkötelezettsége gyerekeik iskolája mellett, ezt az iskolák figyelembe vehetik tevékenységük tervezésekor.

A szülők problémapercepciója

Mindkét évben vizsgáltuk, hogy a szülők milyen problémákat észlelnek és mit változtatnának gyerekeik iskolájának működésében. A vizsgált évek között nem tapasztaltunk lényeges különbséget sem a problémákat megnevezők arányában, sem a lehetséges problémákban. A szülők mintegy tíz százaléka nevezett meg valamilyen problémát (12. táblázat).

12. táblázat • Iskolai problémák a szülok véleménye szerint (említések száma)
Problémák 2000 2005
Fegyelmi helyzet 10 11
Tiszteletlenség 3
Tanár-diák kapcsolat 2 3
A tanárok stílusa, magatartása 2 2
Diák-diák kapcsolat 1 2
Az épület állaga 1 1
Az iskola felszereltsége 1
Az oktatás színvonala 1 2
Számítógép, internet 1
Egyéb 5 3

A problémák listája mindkét évben a fegyelmi helyzethez és a személyes kapcsolatokhoz kötődik, ez megfelel a Likert-skála eredményeinek is. Ezek szerint a szülők a meghatározó problémákat magatartási, viselkedésbeli, fegyelmi kérdéseknek látják. Ezekre az iskola azért reagálhat nehezen, mert a probléma észlelése és megnevezése ellenére a szülők a „fegyelmező” iskolát csak mérsékelten fogadják el, ami megerősíti a tanárok hagyományos eszközeinek elégtelenségét. A problémák észlelése részben meghatározza azt is, hogy miben látják a szülők a változtatás lehetőségeit (13. táblázat).

13. táblázat • A szülok változtatási szándékai (említések száma)
Mit változtatna? 2000 2005
Javítaná a felszerelést 5
Javítaná a gyakorlati képzést 4 3
Növelné a színvonalat 4 2
Szigorítana a fegyelmi helyzeten 3 6
Megtiltaná a dohányzást 2
Több jogot adna a tanároknak 1 5
Több jogot adna a diákoknak 1 2
Többet találkozna a tanárokkal 1
Nyugdíjas helyett fiatal tanárt alkalmazna 1
Szabadidős és sportlehetőségeket teremtene 1 5

A szülők által megnevezett változtatási területek száma önmagában nem ad lehetőséget általános következtetések megfogalmazására, legfeljebb jelzi a kérdésre válaszoló, mintegy húsz-húsz szülő által felvetett problémákat és elvárásokat. 2000-ben az iskola működési feltételein és színvonalán változtattak volna a szülők, 2005-ben a színvonalra vonatkozó elvárások mellett a „fegyelem – jogok – szabadidő” területén változtattak volna. Ez megfelel az iskola kulturális és szabadidős feladatairól más kérdésekre adott válaszaiknak is. Néhány válasz alapján csak utalhatunk arra, hogy a szülők már vázolt ambivalens viszonya a „fegyelemhez” a korábbi válaszokban is tetten érhető: a „szigorítás” a „tanárok jogainak növelését” is jelentené, ez részben ellentmond a szülői kompetenciára utaló korábbi válaszoknak, és jelzi a szülők tanácstalanságát is a „mi legyen az iskola feladata” kérdés kapcsán, például a „fegyelem” megítélésében.

Tanulói vélemények, elvárások és problémapercepció

Két adatfelvételünk során hasonló nagyságú alapsokaságból választottunk mintát, mindkét esetben lépcsőzetes mintaválasztással. Az 1999/2000-es tanévben 1830 tanuló járt a vizsgálatba bevont szakképző iskolákba, ebből választottunk ki 400 tanulót (válaszhiányok miatt végül 398 kérdőívet dolgoztunk fel). A 2005/2006-os tanévben 2003 tanuló járt a megyei önkormányzat által fenntartott szakképző iskolákba (lásd az 1. táblázatot), 423 tanuló került a mintába.

A minta mindkét évben torzult az alapsokasághoz képest, de a statisztikai érvényességet még nem befolyásoló módon (14. táblázat). 2000-ben a mintabeli tanulók 39,7%-a volt fiú, és 60,1%-a lány; 2005-ben a fiúk aránya magasabb, 48,7%, a lányoké 51,3%. A tanulók megoszlása lakhelyük szerint megfelel a szülők lakhely szerinti megoszlásának; 2000-ben a tanulók 2,3%-a élt Nyíregyházán, a megye egyéb városában 31,7%, falun 65,6%. 2005-ös adatfelvételünk idején a megfelelő mutatók: megyeszékhely 1,4%, egyéb város 39,0%, falu 59,6%, azaz valamivel magasabb a városban élők, és alacsonyabb a községben élők aránya. Az öt évvel korábbi mérés idején a tanulók 27,9%-a tanult a lakhelyén, más településen 71,9%. A más településen tanulók 45,6%-a volt kollégista, 52,3% bejáró, 2% rokonnál lakott. 2005-ben a tanulók 32,9%-a tanult a lakhelyén. A más településen tanulók 20,4%-a volt kollégista, 79,3%-a bejáró. A két adatfelvétel idején a legtöbb tanuló a szüleivel együtt élt, mintegy nyolc százalékuk szülője elvált, és ugyanennyien vannak, akiknek valamelyik szülője már nem él, azaz minden hatodik tanuló egyszülős családban él. 16 tanuló nem a szüleivel él, heten nagyszülőkkel vagy egyéb rokonnal, öten nevelőszülővel, hárman nevelőintézetben élnek. 92 százalékuknak van leginkább egy testvére, és valamivel több, mint egytizedük testvére ugyanabba az iskolába jár, ahova a megkérdezett. Ezek a mutatók nem változtak az előző adatfelvétel óta. A szülők válaszaival összevetve megfogalmazható, hogy a megkérdezett tanulók viszonylag pontosan ismerik szüleik iskolai végzettségét, foglalkozását és gazdasági aktivitását.

14. táblázat • A tanulók aránya az alapsokaságban és a mintában (%)
2000 2005
A tanulók aránya az alapsokaságban A tanulók aránya a mintában A tanulók aránya az alapsokaságban A tanulók aránya a mintában
Szakközépiskolai osztályok 65,7 67,1 63,8 60,8
Szakiskolai osztályok 34,3 32,7 36,2 39,2

2005-ös adatfelvételünk során vizsgáltuk a tanulók etnikai hovatartozását is. Kérdőívünkbe a Magyarországon nemzeti kisebbségként elfogadott nemzeti és etnikai csoportokat soroltuk fel, és a tanulókat arra kértük, hogy a mások általi és önmaguk szerinti hovatartozásukat jelezzék (15. táblázat).

15. táblázat • Nemzeti, etnikai klasszifikáció (fo)
  Mások hova sorolják? Magát hova sorolja?
Magyar 370 376
Cigány 20 21
Görög 3
Horvát 1
Román 6 2
Szlovák 1
Ukrán 7 4
Egyéb 1 2
Összesen 423 423

A megkérdezett tanulók közül 30 sorolta magát valamelyik nemzeti, etnikai kisebbséghez. Az összes tanuló 5%-a vállalta a cigány identitást. Mivel a megyében a cigányok/romák aránya az országban a legmagasabbak közé tartozik (becslések szerint a megye lakosságának 11-13 százaléka), és a cigány/roma tanulók iskolai lemorzsolódása különböző okok miatt igen magas, a továbbiakban több esetben a cigány/roma tanulókra vonatkozó összehasonlító adatokat is elemzünk. A szülői mintában a kérdezőbiztosi és az önklasszifikáció alapján a szülők 5,7%-a tekinthető cigánynak/romának, azaz a tanulók önklasszifikációja közel áll ehhez a mutatóhoz. A cigány/roma tanulók iskolai hátrányainak és szegregációjának az egyik jele az, hogy a magasabb státusú iskolatípusokban alacsonyabb az arányuk. Mintánkban a roma tanulók 38,1%-a jár szakközépiskolába és 61,9%-a szakiskolába, míg a nem roma tanulók esetében ezek a mutatók 62,6, illetve 37,4%; másként: a szakközépiskolásoknak csak 3,2%-a, a szakiskolásoknak 8,3%-a cigány. Ez a szakiskolások esetében valamivel alacsonyabb, amint az más kutatások eredményei alapján becsülhető.2

A tanulók iskola- és szakmaválasztásának indokai

Az iskola- és szakmaválasztásra vonatkozó kérdéseink – a szülői mintához hasonlóan – módszertanilag eltértek a két vizsgált évben. Míg 2000-ben a döntésre ható összes aktor intézményválasztása egy kérdés attribútumaiként jelent meg (azaz a kérdésre adott összes válasz 100 százalékot jelent), addig 2005-ben az egyes potenciális aktorokra (szereplőkre, személyekre és intézményekre) külön, önálló kérdésként kérdeztünk rá. Mindkét megközelítés mellett szólnak érvek, a 2000-es kérdezés az aktorok súlyát, míg a 2005-ös az aktorok egymástól független hatását mutatja inkább. 2005-ben tehát inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy egy-egy aktor hányszor és milyen súllyal szerepel. A két, eltérő megközelítés eredményei a szükséges szinten összevethetők. A 16. táblázat mutatja, hogyan alakult 2000-ben az iskolaválasztásra hatást gyakorló tényezők listája.

16. táblázat • A szakma- és iskolaválasztás szempontjai 2000-ben (a tanulók válaszai sorrendben, %)
A választás indokai %
A szakma miatt 34
Közel volt 13
Jó a híre, a színvonala 12
Barát, ismerős idejárt 8
Színvonalas az elméleti képzés 8
Színvonalas a gyakorlati képzés 6
Nem volt más választása 6
Szülő és testvér is idejárt 6
Egyéb ok 4
Könnyű volt bejutni 3

2000-ben a tanulók elsősorban a választott szakmával indokolták az iskolaválasztást, annak közelsége kevésbé volt lényeges számukra. Az iskola színvonalának, az elméleti és a gyakorlati képzésnek hasonló szerepe volt az iskolaválasztásban, mint a szülők válaszaiban. Szüleik véleményéhez hasonlóan a tanulók sem gondolták azt, hogy a könnyű bejutásnak komoly szerepe volt a választásban. A tanulók válaszai alapján a szakma mellett az iskola képzési színvonala alakítja leginkább a döntéseket. Mivel ez az iskola hírneveként az iskoláról kialakult képben is megjelenik, az egyes iskolák a hírnevükre, megítélésükre vonatkozó vélemények alakításával, végeredményben a képzés színvonalával befolyásolhatják a továbbtanulási szándékot. A 2000-es vizsgálat jelentésében úgy fogalmaztuk meg, hogy az oktatás piaci versenyében az az iskola kerül előnyös helyzetbe, amelyiknek a szakmaszerkezete vonzóbb, a képzési színvonala magasabb, így hírneve is jobb. Hogyan alakultak a vélemények 2005-ben?

A két vizsgált évben sok szempontból hasonló tanulók iskolaválasztása, de míg 2000-ben a legfontosabb indok a szakma volt, 2005-ben az iskola közelsége szerepel az első helyen (8. ábra). Ettől eltekintve az utóbbi felmérés során is a szakma – az iskola hírneve – színvonala – informális okok (rokon, barát idejárt) játszottak szerepet az iskolaválasztásban. Ezek a válaszok részben megerősítik a 2000-ben megfogalmazott következtetéseinket, amely az iskolák vonzó szakmaszerkezetére és a képzés színvonalára vonatkozott. Ezek mellett fontosnak tűnik azoknak a személyeknek a véleménye, akik az adott iskolába jártak: elsőként a barátoké, ismerősöké, majd a szülőké és a testvéreké. Ez azt mutatja, hogy az iskolaválasztásban fontos szerepet játszó személyek véleményét az iskolának is módjában áll alakítani, az odajárók viszik tovább az iskola megítélését.

8. ábra • Miért döntött az iskola mellett? (Az egyes kijelentések választása, %)

A szülők iskolaválasztásának indokai mérsékeltebben jelennek meg a tanulók 2005-ös válaszaiban. A különbség jól érzékelhető, ha a választások „tengelyét” felvázoljuk: a szülők választásai az iskola közelsége – jó híre – színvonala – szolgáltatásai tengelyen, a tanulókéi az iskola közelsége – a szakma – jó híre – rokon, barát hatása tengelyen helyezhetők el. A különbségek a választások „erőssége” mellett a szakma, a szolgáltatások és az informális hatásokban mutatkoznak leginkább. Ez azt jelenti, hogy a szülők törekvése jól működő, jó nevű iskola választása, amely pluszszolgáltatásokat is nyújt, míg a tanulók inkább szakmát választanak egy olyan, jó hírű iskolában, ahova barátaik és rokonaik jártak vagy járnak. Az iskolaválasztás informális volta megfelel az iskolákról szerzett információk forrásaira vonatkozó kérdés eredményeinek is, hisz mindkét évben mind a szülők, mind a tanulók jelentős mértékben ismerősöktől szereznek „szóbeli” információt az egyes iskolákról – ez az iskolák lehetőségeit is jelzi önmaguk „marketingje” tervezésénél. A 17. táblázat azt mutatja, hogy 2000-ben a tanulók kitől és milyen csatornákon hallottak a választott iskoláról.

17. táblázat • Milyen csatornákon keresztül tájékozódott a választott iskoláról 2000-ben? (A tanulók válaszai sorrendben, %)
Információforrás %
Ismerős 21
Barát 17
Rokon, aki idejárt 15
A pályaválasztási tanácsadó kiadványa 12
Tanár 9
Testvér, aki idejárt 8
Szülő, aki idejárt 7
Szülei 6
Jelenlegi iskolája 3
Testvér 1

A mintabeli tanulók 2000-ben szüleikhez hasonlóan meghatározó módon informális csatornákból szereztek ismereteket jelenlegi iskolájukról. A rokonok, barátok és ismerősök mellett viszonylag fontos tájékozódási pontjuk volt a pályaválasztási tanácsadó kiadványa. Szüleikhez képest lényeges eltérés, hogy a választott középiskola információs anyagaiból alig tájékozódtak, ennek az informális csatornák nagy szerepe mellett az lehet az egyik oka, hogy a tanulók jellemzően a konkrét szakmák miatt választják az iskolákat. Már 2000-ben is úgy tűnt, hogy a középiskolák sokkal inkább „megtalálták” üzeneteikkel a szülőket: ebből következően azt vártuk, hogy az iskolák a továbbiakban erőteljesebben fordulnak a tanulók felé. Lássuk, változott-e ez a helyzet 2005-re!

Öt év alatt nem változott lényegesen az iskolaválasztást befolyásoló tájékozódás a tanulók körében, közel hasonló az egyes szereplők súlya, túlnyomórészt az informális tájékozódás, a rokonok, barátok, ismerősök információi és valószínűleg tanácsai, saját korábbi tapasztalataik segítenek a döntésben (9. ábra). Változatlanul különféleképpen tájékozódnak a szülők és gyerekeik a középiskolákról. A tanulóknál meghatározó az informális csatornák szerepe, szüleik a formális, szervezeti csatornákat és lehetőségeket is igénybe veszik döntéseik meghozatalakor. Sem a szülők, sem a tanulók esetében nem voltak lényeges változások ebben öt év alatt. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy a szakképző iskolák felől érkező tájékoztatás az általános iskolában csak áttételesen látszik megjelenni a tanulók információforrásai között: tanáraikon és szüleiken keresztül jutnak el hozzájuk a középiskolák információi. Ez azt jelenti, hogy a célcsoportokat kiemelten kellene kezelniük a szakképző iskoláknak. Mindkét vizsgált év tapasztalata az, hogy a szakképző iskolák az informális csatornákon terjedő „jó hírükkel” képesek a legnagyobb hatást gyakorolni a tanulókra, ami a helyi társadalomba való beágyazottságukon túl a személyes kapcsolatok fontosságára is felhívja a figyelmet. Sokkal közvetlenebbül kell keresniük a kapcsolatot a potenciális tanulóikkal. A 18. táblázat azt mutatja, hogy kik gyakoroltak hatást a tanulók továbbtanulási szándékaira.

9. ábra • Honnan informálódtak az iskoláról? (Az egyes kijelentések választása, %)

 

18. táblázat • A tanulók iskola- és szakmaválasztását befolyásoló személyek 2000-ben
Döntéshozó %
A szülőkkel közösen 46
A megkérdezett, egyedül 20
A megkérdezett az édesanyjával 15
A szülők 4
A megkérdezett egy barátjával 3
Más személy 3
A megkérdezett anyja 2
A megkérdezett és az apja 2
A megkérdezett egy rokonnal 2
Tanár 2
Igazgató 1
A megkérdezett és az igazgató 0,5

A mintabeli tanulók a szüleikhez hasonlóan a közös döntést emelték ki az iskolaválasztásban. Saját, önálló döntésüket hangsúlyosabbnak látták, mint szüleik. A döntéseikre a szülők közül az anyák gyakoroltak nagyobb hatást, ami megfelel a családok belső munkamegosztásának. A szülők válaszaihoz hasonlóan meglepően csekély az iskola és az általános iskolai tanárok hatása a továbbtanulásra. Még a közelmúltban is komoly szerepet játszottak a tanulók pályaorientációjában az általános iskolák, ilyen mértékű visszaszorulásuk semmiképpen sem indokolt. A tanárok szerepe kifejezetten ellentmondásosnak tűnik: miközben informálják tanulóikat és különösen azok szüleit a választási lehetőségekről, magára a választásra csekély hatást gyakorolnak. Változott-e a lehetséges személyek hatása a továbbtanulási döntésekben 2005-re?

A tanulók válaszai azt jelzik, hogy öt év alatt alig változtak a pályaválasztási szokások: a döntés közös, azt a szülőkkel együtt hozzák meg (10. ábra). Bár a két adatsor nem hasonlítható össze közvetlenül, úgy tűnik, csökken az anyák szerepe és nő a közös döntéseké. A megkérdezett tanulók pontosan úgy látják saját, önálló döntésük mértékét, mint szüleik: 2005-ben a szülők és a tanulók egyötöde választotta azt a lehetőséget, hogy a továbbtanulási döntést a gyerek egyedül hozza. Az iskolák és a tanárok szerepe sem változott az öt év során. Ebből az is következik, hogy az iskolarendszerben az általános és középiskolák munkamegosztását a pályaorientációban a maitól eltérően kell alakítani, a két iskolatípusnak szorosabban együtt kell működnie a pályaválasztásban. A tanulók orientálásában a középiskolák a pályaválasztási tanácsadók rendszerén keresztül és a szülők közvetlen tájékoztatásával vállaltak szerepet. Az általános és középiskoláknak sokkal intenzívebb szakmai kapcsolatot kell kialakítaniuk részben a közeljövőben várható, komoly demográfiai változások miatt is. Az iskolák együttműködését a személyekre szabott képzési támogatóprogramokra is ki lehet dolgozni, azaz figyelembe lehet venni a tanulók képességeit, készségeit és érdeklődését ezekben a programokban. Az „iskolai életút tervezése” esetén a tanulók motiváltságára építve a mainál lényegesen alacsonyabb lehet a lemorzsolódás a középiskola első évében. Ez utóbbiról sokat jelez az, hogy miért választották azt a szakot, szakmát, amelyet jelenleg tanulnak. 2000-ben a 19. táblázatban olvasható sorrend alakult ki.

10. ábra • Kik döntöttek a továbbtanulásban? (Az egyes kijelentések választása, %)

 

19. táblázat • Az iskolaválasztás szempontjai (a tanulók válaszai 2000-ben, sorrendben %)
Szempontok %
„Van jövője” 39
Jól lehet vele keresni 22
Jókat hallott róla 18
Ismerősének, barátjának is ez a szakmája 5
Könnyű megtanulni 4
Egyéb 4
Máshova nem vették fel 3
Szülei szakmája 3
Nem volt más 1

Öt évvel ezelőtt a tanulók szakmaválasztását leginkább a szakma és annak a helyzete – jövője, kereseti viszonyai, jó híre – alakította. Ez közel áll a szülők elképzeléséhez, azaz a családok iskola- és szakmaválasztási döntéseit a szakmák helyzete, perspektívája, az általuk kialakítható egzisztencia és annak külső prezentációja, a szakma jó híre alakította, és kevésbé mások személyes példája, mások hatása. Előző vizsgálatunk során azt állapítottuk meg, hogy ez komoly esély a szakképző iskolák számára, hiszen ha képesek modernizálni képzési struktúrájukat és ezt hatékony PR-tevékenységgel megismertetni, akkor az átalakuló oktatási szerkezetben sem maradnak tanulók nélkül. Ezt támasztották alá mind a szülők, mind a gyerekek válaszai, amelyek bizonyítják, hogy nem kényszerválasztás történt. Változtak-e a szakmaválasztás indokai és motívumai a tanulók körében?

2005-re lényegesen változtak a szülők szakmaválasztásának indokai, motívumai (11. ábra). A „jó nevű iskola – nem volt más” tengelyen a szakma jövőjéhez, az általa biztosított egzisztenciához kapcsolódó előnyök az iskolák képzési színvonalával és hírnevével kapcsolódtak össze, miközben a válaszok jelentős része kényszerválasztásra utalt (nem volt más, csak ide lehetett bejutni). Ehhez képest a tanulók választásaiban, indokaiban, motívumaiban nem következett be ilyen, viszonylag jelentős változás: a szakképző iskolák tanulói változatlanul a várható egzisztenciális biztonságot és a szakma perspektíváit, jövőjét emelik ki döntéseik között. Mivel iskolaválasztásukat is maga a szakma alakítja leginkább, úgy tűnik, a szakmaválasztást és a továbbtanulást jelentős mértékben a szakma perspektívája, egzisztenciális biztonsága és külső prezentációja befolyásolja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szakképző iskoláknak akkor van esélyük a továbbtanulási és szakmaválasztási szándékok hatékony befolyásolására, ha figyelembe veszik a szülők és gyerekeik hasonló döntési indokait. Ezek a szakmák jövőjéhez, a szakmai ismeretek konvertálhatóságához és a képzés színvonalához kapcsolódnak. Eredményeink között meghatározó, hogy komoly hatást gyakorol a döntésekre az iskolák és szakmák külső prezentációja, respektusa, az iskola és a szakma jó híre, annak kialakult megítélése. Mindez főképpen informális csatornákon terjed, befolyásolja, alakítja az iskola- és szakmaválasztást. A válaszokból az is következik, hogy az iskoláknak egyidejűleg fel kell használniuk a formális és az informális véleményalakítási csatornákat és eszközöket. Intenzívebb jelenlétre van szükség az általános iskolákban és a médiában. Alkalmasak az iskola működését ismertető, a papíron megjelenő és egyre inkább az infokommunikációs kiadványok és eszközök az egyik oldalon és a működéssel, a képzés színvonalával alakítható informális vélemények a másik oldalon – a közeljövőben ez a feladat vár a szakképző iskolákra.

11. ábra • Miért választotta a szakmát? (Az egyes kijelentések választása, %)

Az iskola tanulói minősítése, információk az iskoláról

Az iskola- és szakmaválasztás mellett fontos vizsgálati szempont volt, hogy a tanulók milyennek látják iskolájukat, a tanár-diák kapcsolatot, és mennyire ismerik a működését (20. táblázat).

20. táblázat • Milyennek tartják iskolájukban a következoket? (Ötfokozatú skálaátlagok*)
Az iskola jellemzői 2000 2005
* A skála ötfokozatú, az „1” azt jelenti, hogy nagyon rossznak, az „5” pedig azt, hogy nagyon jónak tartják. A 3-as alatti értékek már elutasítást, illetve „rossz” értékelést jelentenek.
Az elméleti képzés 4,07 3,97
Az iskola légköre 3,80 3,71
Az épület állaga 3,60 3,51
Az idősebb és a fiatalabb diákok viszonya 3,58 3,52
A gyakorlati képzés 3,55 3,66
A tanárok 3,52 3,53
Az iskola felszereltsége 3,49 3,59
A tanár-diák viszony 3,40 3,47
A szabadidő eltöltésének lehetősége 3,28 3,07
Iskolai órákon kívüli foglalkozások 3,21 3,06
A tanulói vélemények figyelembevétele 3,18 3,13

Mindkét vizsgált évben a legtöbb összehasonlítható területen, különösen a képzés színvonala terén a szülők valamivel jobbnak látták az iskola helyzetét és működését a gyerekeknél. Láttuk, hogy a szülőknek komoly elvárásaik vannak a szűken vett tanításon túli programokat illetően, és ambivalensen értékelik az iskolai fegyelem és a fegyelmezés kérdését.

A megkérdezett tanulók az elméleti képzést kivéve sokkal kritikusabban ítélik meg iskoláikat, mint szüleik. Mivel a szülők az iskolákról a tradicionálisan kialakult módon (szülői értekezlet, fogadóóra) és gyerekeiken keresztül informálódnak, részben érthető az iskolák kedvezőbb megítélése. A tanulói értékelések az elmúlt öt évben statisztikailag nem változtak; mivel vizsgálatunk longitudinális, ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szakképző középiskolák működését a tanulók közel azonosnak látják mindkét vizsgált évben. Az „erős közepes” osztályzatok azt is jelzik, hogy a tanulók – saját tapasztalataik alapján – inkább kritikusak iskoláikat illetően, mintsem elfogadók. Ebben a kritikus értékelésben az elméleti képzés kap jobb osztályzatot, és viszonylag jónak látják még a tanulók az iskola légkörét, de már kevésbé jónak a fiatalabb és idősebb diákok kapcsolatát. Meglehetősen kritikusak a tanárokat és a tanár-diák kapcsolatot illetően; mivel az elméleti képzéssel a legelégedettebbek, a tanárok megítélésére a tanár-diák kapcsolat általuk észlelt minősége gyakorol alapvető hatást. Az iskolák működésében az az egyik olyan problémás terület, ahol még vannak lehetőségek az iskolákról kialakult kép változtatására. Nem könnyű az iskolák helyzete ezen a téren, ugyanis – más kutatások szerint – a komoly státusvesztést érzékelő tanárok nehezen motiválhatók újabb feladatokra. A szülők ambivalens iskolaképe is ezt mutatja: a szülők színvonalasnak látják a vizsgált iskolákban folyó tanítást és jónak az iskolák légkörét, miközben rossznak a fegyelmi helyzetet és alacsonynak a tanárok megbecsültségét a diákok között. Valószínű, hogy az iskolák működésében belső, szervezeti, működésbeli és pedagógiai változások kezdeményezése mellett a szülőkkel való együttműködés új formáira is szükség lesz a változásokhoz.

A diákok „erős közepes” osztályzatai a gyakorlati képzésről, az iskolák felszereltségéről és állagáról kritikus megítélést mutatnak. A szülők ezeket a tényezőket is jobbnak látják. Az iskolák tanórán túli tevékenységéhez kapcsolódó elvárások területén azonban romlik a véleményük: a diákok egyre kevésbé gondolják, hogy az iskolák szabadidős feladatokat vállalnának; arról nincs információnk, hogy ezt maguk a diákok mennyire igényelnék, de tudjuk, hogy a szüleik kifejezetten fontosnak tartanák ezt. 2005-ben a szülők azt tapasztalták, hogy ezen a területen javult az iskolák munkája. Kérdés, hogy ez így van-e, vagy csak a szülők erősödő elvárásának a kivetítése. A kritikus szemléletű életkorban lévő diákok a véleményük figyelembevételét minősítik a legkevésbé elfogadhatónak – kérdés, hogy ők maguk mennyire vesznek részt a rendelkezésre álló lehetőségek kihasználásában, és mennyire változtatnának ezen a helyzeten. Az iskola általános megítélésének mutatójaként egy tízfokozatú skálát alkalmaztunk, amelyen a magasabb érték az iskola jobb elfogadását és magasabbra értékelését jelenti. 2000-ben a diákok iskolájukat e skála szerint 6,51-re, 2005-ben 6,27-re értékelték. Az iskola elfogadottságának hasonlóan fontos mutatója, hogy a diákok mennyire büszkék az iskolájukra. 2000-ben a megfelelő mutató egy tízfokozatú skálán 6,4, 2005-ben 6,08. A mutatók a diákok mérsékelt elégedettségét jelzik iskolájukkal, ez megfelel egyéb válaszaiknak is. A legfeljebb „erős közepes” minősítések azt is megmutatják, hogy az iskoláknak mely területekre kell nagyobb figyelmet fordítaniuk. A generális megítélés viszonylag alacsony mutatói (milyen az iskolája, mennyire büszke arra, hogy odajár) ugyancsak jelzésértékűek. A diákok minősítései mellett az is fontos, hogy mennyire ismerik iskolájuk működését, a különböző szervezetek részvételét az iskola életében. A diákok szerint iskolájuk alig veszi figyelembe a tanulók véleményét, ugyanakkor mindkét vizsgált évben kritikusak a diákönkormányzat működését illetően is. A diákönkormányzatról adott válaszaik kifejezetten ellentmondásosak voltak mind a két kutatás során, azaz a diákok elvárásai az iskolák működését illetően alapvetően formálisak, miközben komolyan megkívánják az érdekeik figyelembevételét. A tanulói érdekképviselet tevékenységét alig ismerik, és azt nem kezelik önálló aktorként, ugyanolyan „formális” szervezetnek tekintik, mint az iskolával összefüggő minden „formális” szervezetet és tevékenységet. Válaszaik alapján minden „formális” szervezet magát az iskolát jelenti. Ez az iskolák működésének komoly kritikája is, miközben felveti a diákok elvárásainak érvényesíthetőségét is, különösen a saját tevékenységük és feladataik, kötelességeik területén. Ezt igazolják a diákönkormányzat működésére vonatkozó válaszok is (21. táblázat).

21. táblázat • Mennyire ismerik a diákönkormányzat muködését? (%)
A diákönkormányzat feladatai 2000 2005
Nem ismeri a működését 37,9 52,8
Érdekképviselet 14,3 7,0
Tájékoztatás 11,1 4,3
Van, és jól működik 11,1 2,7
Tudja, hogy van ilyen 5,5 10,0
Rosszul működik 2,8 0,8
Ő is DÖK-tag 2,3 1,9
Nem érdekli 1,8 1,9
Csak a saját dolgával törődik 0,3 0,3
Nem válaszolt 13,1 18,2

A diákok fele-kétharmada nem ismeri pontosan a diákönkormányzat működését: akik ismerik, azok alapvetően a tájékoztatást és az érdekképviseletet tartják a feladatának. 2005-re a diákönkormányzatok működésének megítélése romlott, ugyanakkor nem látnak a működésében komoly öncélúságot, így nem gondolják, hogy a diákönkormányzatok a tagok érdekérvényesítésének az eszközei. Ennek ellenére a diákok alig ismerik az önkormányzatiságot mint a diákok érdekérvényesítésének formális csatornáját és intézményét, a befolyását viszonylag mérsékeltnek tartják. Kérdés, hogy a diákok milyen területeken érzékelik a diákönkormányzatok bevonását az iskolák működésébe (22. táblázat).

22. táblázat • Mibe vonják be a diákönkormányzatokat? (%)
A diákönkormányzat beleszólási joga és dolga 2000 2005
Mindenbe, ami a diákokat érinti 29,5 15,4
Kulturális programok szervezése 22,6 25,0
Nem tudja 8,3 9,0
Semmibe 7,5 14,8
Mindenbe, ami a diákok kötelessége 7,0 1,5
Szórakoztató programok szervezésébe 4,8 9,3
Nem válaszolt 20,3 25,0

A diákönkormányzatot a diákok mindkét vizsgált évben szervezési ügyekkel foglalkozó szervezetként jellemezték. Feltűnő, hogy mennyire hiányzik a diákönkormányzatok által ellátott vagy annak vélt feladatok közül az érdekképviselet. A megkérdezett tanulók véleménye szerint 2005-ben kifejezetten csekély a diákönkormányzatok érdekérvényesítő szerepe. A diákönkormányzatok ismertségére és működésére vonatkozó kérdések alapján megállapítható, hogy az iskolák működésének a diákok formalizált, szabályozott érdekérvényesítése az egyik problematikus területe, ez részben megmagyarázhatja a tanulók preferenciáit, elvárásait és minősítéseit is. Ellentmondanak ennek a tanár-diák kapcsolatra vonatkozó válaszok (23. táblázat), amelyek alapján a kapcsolat alapvetően korrektnek, jónak, normálisnak tekinthető. Mivel a diákok véleményét az iskoláról leginkább a tanárokkal kialakult kapcsolat, a tanár-diák viszony befolyásolja, úgy tűnik, hogy a diák-önkormányzatiság funkciója tisztázatlan, a diákönkormányzat kényszerűségből vállal el alapvetően szabadidő-szervezési feladatokat. Ez újra arra hívja fel a figyelmet, hogy sürgetően fontos – a diákjogok és kötelességek összefüggéseiben is – a középiskolai diákönkormányzatok feladatának tisztázása, az iskola szervezetén belüli helyük pontosítása.

23. táblázat • Milyen a tanár-diák kapcsolat? (Az összes válasz százalékában)
Pozitív vélemény Negatív vélemény
2000 2005 2000 2005
21,2 30,8 Elviselhető 7,6 3,0
Figyelmek a diákokra 14,9 26,6 Nem tárgyalnak a diákokkal 4,2 3,6
Normális 14,9 1,6 Nem figyelnek a diákokra 3,4 2,7
Lehet a tanárokkal beszélgetni 13,2 12,1 Nem veszik figyelembe a véleményüket 2,5 2,4
Figyelnek a diákok véleményére 6,1 4,1 Rossz 2,1 5,8
Emberszámba veszik a diákokat 3,6 5,2 Nem veszik ember számba 1,3 1,6
Korrekt 3,2 0,1 A diákok fegyelmezetlenek 1,4 0,1

Mindkét vizsgált évben a válaszok mintegy nyolctizede szerint a tanár-diák viszony jónak, korrektnek, normálisnak tekinthető (23. táblázat). A 2005-ös adatfelvétel más területeken kritikusabb diákjai is azt érzékelik, hogy tanáraik figyelnek rájuk, alapvetően jó a kapcsolatuk. Mivel a diákok iskoláikhoz fűződő viszonya más kérdések alapján ennél ambivalensebb, feltételezzük, hogy a szakmával kapcsolatos attitűdök változásai, valamint a diák-diák kapcsolat is komoly hatást gyakorol a diákok iskola közérzetére, figyelembe véve azt is, hogy iskola- és szakmaválasztásukat meghatározó módon jónak tartják (lásd „a jövő szakmája”, „jól lehet vele keresni” stb. válaszokat).

Problémapercepció és jövőkép

A megkérdezett diákok nyolctizede mindkét vizsgált évben szeretett az iskolájába és osztályába járni; az osztályokhoz kötődés erősebb, mint az iskolához, ami természetes. Osztályaikat jónak, összetartónak és jó hangulatúnak tartották mindkét évben. Az osztályok esetében az „összetartás” és a segítőkészség a meghatározó, az iskola megítélésében is az informális kapcsolatok, a barátok és a jó iskolai légkör számít leginkább, de megjelennek az iskola színvonalára, hírnevére, a jó tanárokra és a képzésre utaló pozitív válaszok is. Azok, akik nem érzik jól magukat az iskolában, az osztályukban a klikkeket és a rossz hangulatot nevezték meg, míg az iskolát nem kedvelők a rossz légkört, az iskolai konfliktusokat, a rossz tanár-diák viszonyt, a képzés alacsony színvonalát, és a bejárás nehézségeit említették. Azok, akik szeretnek iskolába járni, jelentős mértékben az osztályuk, annak összetartó, segítőkész jellege, valamint a jó tanár-diák kapcsolat miatt elfogadóak, ami azt jelenti, hogy az iskoláknak a képzés színvonala, valamint a tanár-diák kapcsolat mellett az egyes osztályok belső viszonyaira, a diák-diák kapcsolatra is figyelniük kell.

A diákok iskolai közérzetét a sikerek és a kudarcok, valamint sérelmek is jelentős mértékben meghatározzák. 2000-ben a megkérdezettek csaknem fele számolt be valamilyen sikerről és hetede sérelemről. A sikerek elsősorban tanulmányi eredményességet jelentettek, fontosak voltak a sporteredmények, a kitüntetések, jutalmak és az iskolai rendezvényeken való szereplés lehetősége is. A sérelmek a társak részéről megnyilvánuló kiközösítést, gúnyolódást és fizikai bántalmazást jelentettek, kisebb részben érte őket sérelem a tanárok részéről, amit úgy éltek át, hogy a tanárok „kifogták őket”, „rájuk szálltak”. Valamilyen kudarcról a diákok egyharmada számolt be, ami jellegzetesen tanulmányi sikertelenséget, valamint a diáktársaikkal és a tanárokkal való konfliktust takart, kisebb mértékben pedig a barátokban való vagy szerelmi csalódást. 2005-re ezek a folyamatok nem változtak lényegesen. A diákok csaknem fele válaszolta azt, hogy sikerei vannak, amelyek meghatározó módon ebben az évben is tanulmányi vagy sportsikert, versenyen elért helyezést jelentettek; a pozitív élményeket is bekapcsolva fontos még a jó osztály- és iskolai légkör, az iskolai és osztályközösség, a barátok is. Nem változott a sérelmekről beszámolók aránya sem: 2000ben a diákok 13,1, 2005-ben 12,8 százaléka válaszolta azt, hogy valamilyen sérelem érte (mindkét évben hasonló: kiközösítés, fizikai bántalmazás, tanári megkülönböztetés). Míg az előző felmérés szerint a tanulók csaknem egyharmadát érte valamilyen kudarc, 2005-ben a diákok egynegyede számolt be erről. A kudarcok zömmel tanulmányi jellegűek: rossz osztályzat, bukás, csak ezeket követi a társakkal és a tanárokkal kialakult konfliktus. A sikerek – sérelmek – kudarcok – a válaszok alapján a tanulmányi eredmények – társas kapcsolatok – tanár-diák viszony tengelyén jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy az iskoláknak és a tanároknak komoly esélyük van a diákok sikertelenségének és kudarcainak befolyásolására és a sérelmek kialakulásának megelőzésére. Ezek a kudarcok meghatározzák a diákok iskolához fűződő kapcsolatát és későbbi életútját is. Igazolódott az a feltételezésünk, amely az iskolához fűződő kapcsolatot jelentős mértékben az iskolai és osztályközösség működésével, valamint a diákok egymáshoz fűződő kapcsolatával magyarázta, hiszen azok, akik nem szeretik iskolájukat és osztályukat, jelentős mértékben a közösség hiányával (nem összetartó, klikkek vannak stb.) és a diákok közötti konfliktussal („bunkók vannak az osztályban”, „a felsőbb évesek szívatnak” stb.) indokolták azt. A kudarcok és sérelmek elutasító magatartást alakítanak ki az iskolával és a tanulással szemben, ezért az iskoláknak ezekre is figyelniük kell. Nem vonjuk kétségbe, hogy az iskolák most is komoly tevékenységet fejtenek ki e területeken, csak a problémák kiterjedtségére, a diákok által észlelt mértékére, a diákok körében való elterjedtségére, az érintettség mértékére utaltunk.

A diákok saját iskoláik helyzetében mindkét vizsgált évben a következő területeken láttak problémákat:

Arra a kérdésünkre, hogy milyen területeken változtatnának az iskola működésében a saját problémalistájuk alapján, az azokban megjelölt területeken látnák szükségesnek a változtatásokat. Változtatnának az iskolák felszereltségén, az informatikai eszközökkel való ellátottságon, az oktatásszervezésben, a tanár-diák kapcsolaton. Ez utóbbiról egyszerre fogalmazódik meg a „megértő tanár” és a „szigorú tanár” iránti igény, azaz a diákok elutasítják a túlzott követelményeket, de a színvonaltalansághoz vezető engedékenységet is. A diákok egy jelentős részében – valószínűleg a kudarcokkal és sérelmekkel küzdőkben – kifejezetten erős tanárellenesség érzékelhető, „kirúgnák”, „lecserélnék”, „elküldenék” a tanárok egy részét. Ezek a válaszok azt a korábban megfogalmazott következtetésünket támasztják alá, hogy az iskoláknak lényeges változást kell véghezvinniük működésükben, amelynek egyik célja az iskolai kudarcok csökkentése és a sérelmek kialakulásának megelőzése, másképp az iskolai kudarcokkal küszködő diákok még élesebben szembefordulnak a tanulással, és ez komoly problémákat generál. A 12. ábra azt mutatja, hogy a választott iskolába járó diákoknak milyen jövőképük van, hogyan látják az életüket tíz év múlva.

12. ábra • Mi lesz tíz év múlva? (%)

A két vizsgált év között kimutatható néhány jellegzetes különbség. 2000-ben sokkal inkább a szakmájukban akartak dolgozni; akik viszont tanulni akartak, azok más szakmára vagy diplomára gondoltak a terveik között. Ez azt jelenti, hogy a diákok egyötöde már középiskolás korában szakmaváltáson gondolkodott, ami igen jelentős arány, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy a felsőfokú tanulmányok esetében szakmai továbbtanulásra gondoltake. Előző felmérésünk diákjai a biztos szakma – biztos egzisztencia – család vonatkozási kereteiben látták a jövőjüket, azaz arra a biztonságra törekvés volt jellemző. 2005-ben viszonylag magas volt azoknak az aránya, akik még nem gondolkodtak arról, hogy milyen jövőt szeretnének megélni. Azok, akik válaszoltak a kérdésre, az elmúlt évek tendenciáinak megfelelően tanulnának: vagy más szakmát, vagy – csaknem egyötödük – diplomát szerezne; a megszerzett szakma kevésbé vonzó számukra. Ezek a változások megfelelnek a felsőoktatásban végbement változásoknak, és arra utalnak, hogy a korosztály elfogadta az élethosszig tartó tanulás gyakorlatát is, hisz tíz év múlva csak annyian dolgoznának a szakmájukban, mint ahányan például egyetemen tanulnának. Ezek a folyamatok hatást gyakorolnak a szakképző iskolák tantervi céljaira, az elméleti és a gyakorlati képzésre is, növelik a (szakmai) felsőoktatási felkészítés fontosságát, és új hangsúlyokat jelölnek ki a szakképzés számára is – ez utóbbi terén alapozni lehet a tanulást elfogadó attitűd komoly hatására is.

Főbb tapasztalatok és következtetések

A két vizsgált év között a legtöbb esetben kisebb eltérést tapasztaltunk, mint azt korábban feltételeztük. A szülői és tanulói vélemények és elvárások, valamint motívumok nem változtak lényegesen az elmúlt fél évtizedben. A legkarakteresebb változás a szülők elvárásaiban következett be, akik nagyobb szerepet szánnának gyermekeik nevelésében az iskolának. Ezt az elvárást nem fegyelmezésként értelmezik! Emellett komoly kívánalom az iskola tanításon kívüli, tanórán túli tevékenységének bővítése, a szabadidős, kulturális, sportlehetőségek biztosítása és a szociális feladatok ellátása. Ezek a válaszok azt mutatják, hogy a szülők egyre többet várnak el az iskoláktól.

A diákok elvárásai, véleménye és motivációi sem változtak sokat öt év alatt, azaz a változásokhoz fűződő feltételezéseink nem igazolódtak. A diákoknak az iskola a kötelező tanuláson túl a választott szakmát és az osztály-, kisebb mértékben az iskolai közösséget jelenti, ahol lényeges a jó közösségi szellem és a jó légkör. Mindkét vizsgált évben a diákok negyede-harmada tartozott az önmagát valamilyen szempontból, bár alapvetően tanulmányi területen sikertelennek ítélők közé. Ők azok, akikre az egyes iskoláknak kiemelten figyelniük kell, akiket sikeressé kell tenni, hogy az iskola ne kudarcokat és sérelmeket jelentsen számukra. Az ő képzésükben különösen tekintettel kell lenni arra, hogy 18 éves korukig tankötelesek, azaz a teljes szakképzés időtartama „kötelező”. Lényeges változás a felsőfokú tanulmányok kiemelt szerepe a diákok életstratégiájában, valamint általában is a tanulás szerepének elfogadása. Sokkal kevesebben gondolják azt, mint öt éve, hogy a szakképző iskolák befejezése egyszer s mindenkorra a tanulás végét is jelenti. Ez a változás egyrészt a „megnyújtott kamaszkor” következménye, másrészt az „élethosszig tartó tanulás” elvének az elfogadása. Ezek a folyamatok különösen élesen állítják elénk azoknak a diákoknak a problémáit, akik kudarcként élik meg az iskolát, körükben minden bizonnyal nem ilyen természetesek ezek a folyamatok.

A továbbiakban néhány, az egyes iskolák működésében is figyelembe vehető következtetést fogalmazunk meg az iskolai pedagógiai munka rövid és hosszú távú céljainak a meghatározásához, valamint a napi gyakorlat alakításához. A következtetéseket mindkét vizsgált év tapasztalataiból vontuk le.

Irodalom
Andor Mihály (1998): Az esélyek újratermelődése. Educatio, Ősz, 419–436.
Andor Mihály (1999): Az iskolákon át vezető út. Új Pedagógiai Szemle, 10. sz. 3–18. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=1999-10-ta-Andor-Iskolakon
Csákó Mihály (1998): Szakirányú továbbtanulás. Educatio, Ősz, 470–487.
Fehérvári Anikó (1999): A szakmatanulás esélyei. Educatio, Nyár, 401–406.
Fehérvári Anikó – Liskó Ilona (1998): Felvételi szelekció a középfokú oktatásban. Oktatáskutató Intézet, Budapest.
Fónai Mihály – Filepné Nagy Éva (2002): Egy megyei romakutatás főbb eredményei. Szociológiai Szemle, 3. sz. 91–115.
Fónai Mihály – Papik Péter (2002): Vélemények és elvárások a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által fenntartott szakképző iskolákról. Módszertani Közlemények, 1. sz. 15–23.
Forray R. Katalin – Híves Tamás (1990–2000): A szakképző intézmények alkalmazkodása a társadalmi-gazdasági feltételekhez. Oktatáskutató Intézet. Kutatás közben N. 249.
Gábor Kálmán (1996): Ifjúságkutatás. Educatio.
Gazsó Ferenc (1999): Esélyek és orientációk: fiatalok az ezredfordulón. Okker Kiadó, Budapest.
Gazsó Ferenc (1998): Fiatalok a munkaerőpiacon. Okker Kiadó, Budapest.
Györgyi Zoltán – Imre Anna: Az alap- és középfok közötti átmenet. Educatio Füzetek 228.
Lannert Judit: Középiskola-választás a kilencvenes évek végén. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=mindenki-lannert-kozepiskola
Lannert Judit (1998): Pályaorientációk. Educatio, Ősz, 436–447.
Liskó Ilona (2002): A közoktatás és a szakképzés illeszkedése. Oktatáskutató Intézet. Kutatás közben. N. 239.
Liskó Ilona (2002): Cigány tanulók a középfokú iskolákban. Új Pedagógiai Szemle, 11. sz. 17–39. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2002-11-ta-Lisko-Cigany
Liskó Ilona (2003): Kudarcok középfokú iskolákban. Oktatáskutató Intézet. Kutatás közben. N. 250.
Liskó Ilona (1998): Továbbtanulás és oktatáspolitika. Educatio, Ősz, 500–515.
Mártonfi György (1998): Pályaválasztás és munkaerőpiac. Educatio, Ősz, 454–470.
Szabó Ildikó (1998): Az iskolaválasztástól a pályaválasztásig. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=hogyan-Szabo-iskolavalasztastol
Váry Annamária (1998): Pályatanácsadás a munkaerőpiacon. Educatio, Ősz, 515–527.
Zakar András (1988): Pályaválasztási elméletek. Tankönyvkiadó, Budapest.