←Vissza

Csányi Yvonne

Helyi adatgyűjtés a sajátos nevelési igényű gyermekek körében egy OECD-projekt keretében

A szerző az OECD „Helyi adatgyűjtés” projektje keretében lezajlott vizsgálatról számol be, amely a Nógrád megyei régió 3 és 16 év közötti óvodás, iskolás populációját mérte fel azzal a céllal, hogy a válaszadókkal fenntartott közvetlen kapcsolat révén biztosítsák az adatok tényszerűségét, igazolást kapjanak a központi statisztikai kérdőívekre kapott válaszok megbízhatóságáról, és kiegészítsék ezeket újabb kérdéskörökkel. Mivel a részvétel önkéntes volt, az általános iskolás tanulók 54%-át, a korosztály SNI tanulóinak pedig 71%-át sikerült felmérni. Kiemelt figyelmet fordítottak a hátrányos helyzetűek arányára és a kiegészítő támogatásban részesülők számára is.

Az OECD egyik operatív bizottsága, az Oktatáskutató és Innovációs Központ (Centre of Educational Research and Innovation = CERI) CERI SENDDD nevű albizottsága kifejezetten a sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozik. A SEN a sajátos nevelési igény angol megfelelőjének (Special Educational Needs) a rövidítése – akár a magyar SNI –, a DDD pedig a SEN csoport nemzetközi definíciójának három összetevőjét jelzi: a fogyatékosokat (Disability), a tanulási nehézségekkel küzdőket (Learning Difficulty) és a hátrányos helyzetűeket (Disadvantage). A nemzetközi meghatározáshoz sorolás kritériuma az is, hogy a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló után meghatározott intézményi kiegészítő támogatás jár, hogy az segítse a pedagógiai értelemben vett fejlődésben, az óvoda, iskola programja, tanterve szerinti haladásban (1. ábra).

1. ábra • A SNI nemzetközi definícióját alkotó elemek

A magyar gyógypedagógia 1997-től képviselteti magát a SENDDD albizottságban, kezdetben Illyés Sándor professzor személyében, az ő munkáját folytatja 2002 tavasza óta Zsoldos Márta és jelen tanulmány szerzője (Csányi–Zsoldos 2003). A SENDDD albizottság egyik fő feladata, hogy kétévente értékelje a tagországok minisztériumai által megküldött elektronikus kérdőívek adatait, amelyek összesítik az említett országok oktatási intézményei (óvodák, általános iskolák és középfokú intézmények) által megadott válaszokat. A kérdések kiterjednek a gyermekek, tanulók életkori, nemi megoszlására, az őket ellátó pedagógusok létszámára összesített formában és az adott ország SNI-kategóriái szerint bontott formában is. További fontos szempont (indikátor) a jelzett populáció megoszlása a szegregáció-integráció vonatkozásában elfoglalt helye szerint, vagyis hogy a gyermek, tanuló speciális intézménybe, többségi intézmény speciális csoportjába, osztályába vagy integráltan valamely többségi csoportba, osztályba jár-e.

2004 áprilisában merült fel a SENDDD albizottság egyik értekezletén, hogy szükség volna „helyi adatgyűjtés” (Local Data Gathering) címmel egy pilotprojekt beindítására azzal a céllal, hogy az általánosan használt elektronikus kérdőívektől függetlenül, egy adott régió oktatási-nevelési intézményeivel közvetlen kapcsolatot fenntartva egy másik kérdőívtípust próbáljanak ki. Fontosnak érezték a közvetlen kapcsolatot, ugyanis ennek révén lehetőség van az azonnali visszajelzésre, az esetleg meg nem értett vagy pontatlanul kitöltött kérdések tisztázására telefonon vagy e-mailben. Az újabb kérdőív igénye egyrészt azért jelentkezett, mert eddig nem érintett kérdések merültek fel elsősorban abban a tekintetben, hogy a jelzett gyermekek, tanulók valóban hozzájutnak-e a jelzett kiegészítő támogatáshoz. Ezt a központi statisztikai kérdőív tulajdonképpen természetesnek veszi, megelégszik az adott kategóriába sorolt gyermekek, tanulók számszerű jelzésével. Amíg elsősorban a speciális intézményekbe járó gyermekekről volt szó, ez a feltételezés elfogadhatónak is tűnt, hiszen jelen voltak a gyógypedagógusok, a fejlesztő eszközök, s a csoportlétszámok is alacsonyabbak voltak, amióta azonban világszerte megnőtt a részlegesen vagy teljesen integráltak száma, jogosnak látszik az újabb kérdés felvetése. A projekt igénye azért is felmerül, mert ennek révén jó alkalom nyílhat a központi kérdőív fő adatainak ellenőrzésére a kérdések egy részének megismétlése révén, továbbá lehetőséget kívántak biztosítani olyan kérdések beiktatásának is, amelyek egy adott ország törvénykezésének sajátosságaiból erednek, vagyis nemzetiek (OECD 2004). A helyi (lokális) kérdőív kidolgozására és alkalmazására elsőnek a görög, a koreai és a magyar résztvevők vállalkoztak, egy évvel később csatlakozott még a szlovák és a finn résztvevő is.

A helyi adatgyűjtés menete és kérdéskörei

A részt vevő országok közül a magyar helyi projekt zárult le leghamarabb, a kapott eredmények mintaként szolgáltak az OECD többi tagországa számára is. Az alábbiakban a még jelenleg is feldolgozás alatt álló eredményekből kiemelem azokat az általános iskolás korú populációra vonatkozó lényegesebb vonatkozásokat, amelyek számos olyan kérdést vetettek fel, amelyekre valóban nem derítenek fényt a központi kérdőívekre adott válaszok, s amelyek mindenképpen érdemesek a továbbgondolásra.

A helyi adatgyűjtés menetének kidolgozása 2004 őszén kezdődött, amikor átdolgoztuk az eredetileg javasolt kérdőíveket, továbbá kiegészítettük őket olyan kérdésekkel is, amelyek sajátosan magyar vonatkozásúak. Összesen kilencfajta kérdőívet állítottunk össze, hiszen másra volt szükség az óvodákban, általános iskolákban és a középfokú intézményekben, s a különböző életkori csoportokon belül eltértek a kérdőívek aszerint is, hogy speciális intézményről, speciális csoportot, esetleg tagozatot is működtető többségi intézményről vagy kizárólag többségi csoportokkal rendelkező intézményről volt szó. A kérdőívekhez ki kellett dolgozni a megfelelő útmutatókat is, ezek – a kérdések részleges újszerűsége miatt – meglehetősen részletesek, négyoldalasak lettek, s intézménytípusonként részlegesen ugyancsak változtak. A tervezett kérdőíveket és útmutatókat 2005 februárjában bemutattuk az OM illetékeseinek, akik Nógrád megyét javasolták felmérendő régióként elsősorban azért, mert a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek létszámának, típusainak előfordulása nagyjából az országos átlagnak felelt meg. Ugyancsak az OM illetékeseinek döntése volt, hogy kizárólag önkéntes alapon vehetnek részt az intézmények a felmérésben, ezért valamennyi oktatási-nevelési intézménynek kiküldtek egy felkérő levelet. A beleegyező vagy elutasító válasz már a tanszékünkre érkezett. Ezt követte a megfelelő kérdőív kiválasztása és az OM Statisztikai Osztályának rendelkezésére álló adatok előzetes beírása (név, cím, fenntartó, intézménytípus, OM-azonosító, összlétszám, a létszám korosztályonkénti és nemek szerinti bontása). A 2005 májusában kiküldött kérdőívekre adott válaszadást csak több hónap után zárhattuk le, mivel számos intézménnyel ismételt kapcsolatfelvételre volt szükség az ívek visszaküldésének elmaradása vagy a téves, illetve hiányos válaszadás miatt. Számtalan telefon, e-mail, levélküldemény jellemezte ezt az időszakot.

Nógrád megyében a 2004/2005. tanévben 35 442 három és tizenhat év közötti gyermek, tanuló járt összesen 314 intézménybe. A magyar törvények szerint sajátos nevelési igényűként nyilvántartott gyermekek, tanulók száma 909 volt. Közülük a nagy többséget, 77 százalékukat speciális intézményben, 23 százalékukat integráltan, többségi intézményben látták el. Önkéntes részvételre 175 intézmény vezetője, vagyis a nógrádi óvodák, iskolák 58%-a jelentkezett, de végül minden igyekezetünk ellenére csak 135 kérdőívet kaptunk vissza, ami az intézmények 43%-ának felelt meg. Az adatok 17 679 főre, a teljes gyermek-, tanulópopuláció felére (49,8%) vonatkoztak.

A kérdőív egyes kérdéscsoportjait sorra véve az első a szakértői bizottságok, illetve a nevelési tanácsadók szakvéleményével rendelkező gyermekek, tanulók típusára, számára, életkorára, nemére, támogatottságára és – speciális magyar kérdésként – esetleges egyidejű hátrányos helyzetére vonatkozott. Az utóbbi két kérdéskör volt a kérdőív újdonsága, hiszen a többségi intézmények sem a támogatottságról, sem a gyermekek szociális, kulturális hátrányos helyzetéről nem nyilatkoztak korábban a hivatalos kérdőíveken. A hátrányos helyzet mint nehezítő körülmény feltüntetésére szükség volt, mivel esetünkben ez nem feltétlenül önálló kategória, hanem hozzájárulhat a problémák összegzéséhez az együttes előfordulás miatt (2. ábra). Az a körülmény is újdonságnak számított, hogy a nevelési tanácsadók által véleményezett gyermekekre is kiterjedt a kérdőív, nemcsak a hivatalos SNI alcsoportokra. Ennek oka az volt, hogy – ahogy ezt már korábban jeleztük – a nemzetközi B kategóriába mindenképpen beletartoznak a „tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézségekkel” küzdő tanulók is. A magyar törvény is biztosítja e tanulók számára a kiegészítő támogatás elvi lehetőségét (megemelt normatíva), így mindenképpen idesorolhattuk ezeket a tanulókat is. Összesen 13 alkategóriát neveztünk meg (enyhe, illetve középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, nagyothalló, siket stb.).

2. ábra • A felmért 10 378 tanuló megoszlása (%)

Egy következő kérdéscsoportban rákérdeztünk arra, hogy a fenti csoporton túl vannak-e még olyan gyermekek, tanulók, akiknek szintén komolyabb gondot okoz a tantervek teljesítése, mekkora a létszámuk, milyen jellegűek a felmerült problémák, részesülnek-e intézményes megsegítésben, és hányan számítanak hátrányos helyzetűnek. Ezt a csoportot a „szürke zónába” (» SNI) sorolhatónak neveztük el, s bevonása tulajdonképpen azért merült fel, mert a hivatalos magyar SNI csoport számaránya még a nevelési tanácsadók által véleményezettekkel együtt is elmarad az UNESCO által kiegészítő támogatásra javasolt 10% feletti számtól. Angliában például a nemzetközi B kategóriába soroltak kb. az összes tanuló 13%-át teszik ki, Finnországban ugyanez az előfordulás még sokkal magasabb: 23% (OECD 2004). Hazánkban a 2004/2005. tanévben a nemzetközi A és B kategóriákba sorolható, valamilyen szakvéleménnyel rendelkező gyermekek országos aránya a következő volt: SNI kategória 5,2%, a nevelési tanácsadók által véleményezett csoport 3,2%, tehát együttesen 8,4%-ot tettek ki. Az utóbbi csoport azért is játszhat még meghatározó szerepet, mert ha egy-egy osztályban nagyobb arányban fordulnak elő az idesorolható, ugyancsak problémát okozó, segítségre szoruló, de kiegészítő támogatásban nem vagy csak érintőlegesen részesülő gyermekek, úgy a pedagógusok figyelmét, energiáit lekötve, nehezítik a hivatalosan integrált SNI tanulók pedagógiai ellátását, érvényesülésük esélyeit.

Külön kérdéscsoport vonatkozott a fentiekben eddig be nem sorolt, „csak” hátrányos helyzetűnek nyilvánított csoportra és támogatottságára. Ez a kategória, ahogyan ezt már leszögeztük, a nemzetközi definíció szerint ugyancsak speciális nevelési igényűnek számít, a magyar besorolásnál azonban nem, jóllehet léteznek kiegészítő támogatási változatok ebben az esetben is. Az általános iskolából való továbblépés irányát egyrészt a nemzetközi A és B csoportnak megfelelően a valamilyen szakvéleménnyel rendelkező tanulóknál vizsgáltuk, másrészt a C csoportba sorolt hátrányos helyzetűeknél. Előre megadtuk a főbb lehetőségeknek megfelelő továbblépési változatokat, mint középiskola, szakközépiskola, szakmunkásképző tanfolyam, munkába állás, otthon maradás. A sajátosan magyar kérdések közül igen lényeges volt a hátrányos helyzetnek nemcsak önálló kategóriaként való szerepeltetése, hanem annak kimutatása, hogy mennyiben társul a tanulást akadályozó egyéb problémákhoz. Ezenkívül az épület akadálymentességére, az alapító okirat integrációs vonatkozásaira, az osztálylétszám csökkentésére és a különböző egyéni, illetve kiscsoportos foglalkozások meglétére és szakember-ellátottságára tértünk ki.

Jelen tanulmányunkban, ahogy ezt már említettük, csak az általános iskolás korúakkal foglalkozunk. Összesen 10 378 tanulóról van szó, akik a nógrádi általános iskolás korosztály 54%-ának felelnek meg. Sokkal jobb az arány a szakértői bizottságok által véleményezett SNI tanulók esetében, akiknek 71%-a, 647 tanuló szerepelt a felmérésben. Ennek oka valószínűleg az, hogy főként azok az intézmények vállalták a kérdőívek önkéntes kitöltését, amelyekben volt hivatalosan SNI-ként nyilvántartott tanuló. A felmért teljes csoportban közel minden negyedik gyermek, szám szerint 2228 volt más kategóriába be nem sorolható, „csak” hátrányos helyzetű (2. ábra). Speciális általános iskolába vagy speciális osztályba járt 325 SNI tanuló (az összes felmért tanuló 3,1%-a), az integrált tanulók száma (szakértői és nevelési tanácsadók által véleményezettek) 404 (3,9%). Tulajdonképpen pozitív képet fest ez az arány az integrált nevelés előretöréséről, hiszen többen járnak többségi intézménybe, mint speciálisba.

A szegregált SNI tanulók

A speciális iskolákba és osztályokba járó tanulók számát összevontuk, mivel mindkét esetben szegregált tanulócsoportokról van szó. (Itt jegyezzük meg, hogy a nemzetközi statisztikákban azért jelenítik meg külön a két elhelyezési formát, mert a speciális osztályokba járók esetében részleges integrációra kerül sor.) A 3. ábrán bemutatjuk a szegregált általános iskolák és osztályok tanulóinak megoszlását. Esetükben a támogatottság egyértelmű, ezért erre nem is kérdeztünk rá. Az SNI kategóriák között dominálnak az enyhe fokban értelmi fogyatékosok (85%), majd erősen csökkenő arányban jelenik meg a további három kategória. Ebben az esetben is rákérdeztünk a hátrányos helyzet előfordulására. Mind a négy kategóriánál jelentős mértékű a szociális problémák megjelenése, de különösen kiemelkedik az enyhe fokban értelmi fogyatékosok, valamint a beszédfogyatékosok esetében (79, illetve 65%).

3. ábra • A speciális iskolák és osztályok populációja (n = 325 fő)

Ez azt is jelenti, hogy az OECD SNI felosztása hazai körülmények között nem releváns, nem tudjuk elkülönült entitásként felfogni a hátrányos helyzetűek csoportját. A szociális probléma nálunk sajnos rávetítődik a másik két csoportra, s így a fentiekben közölt ábra valahogy így alakul (4. ábra).

4. ábra • Az OECD-felosztás módosított változata

Az integrált SNI tanulók

A tanulók típusok szerinti megoszlását összevetettük az OECD felé az elektronikus kérdőíveken hivatalosan jelzett teljes Nógrád megyei adatsorral, s megnyugtatónak találtuk, hogy ez a belső tagozódás százalékos arányban nem mutatott nagyobb eltérést. Ez azt is jelenti, hogy a lokális felmérés adatai hitelesen vetíthetők ki a teljes Nógrád megyei azonos életkorú populációra.

Az integrált tanulók csoportjában szerepeltettük a tanulási, magatartási és beilleszkedési nehézséggel küzdő gyermekeket (az 5. ábrán más színnel jelölve), hiszen kiegészítő támogatásban ők is részesülnek, s a nemzetközi besorolásban a B csoport részei. Feltűnik, hogy létszámban ez a csoport jelentős: 86 fő. Ha a 404 főből levonjuk ezt a nevelési tanácsadók által véleményezett 21,2%-ot kitevő csoportot, megmarad a magyar törvények szerint SNI-nek számító 318 tanuló, döntő többségüket a diszlexiás vagy az enyhe fokban értelmi fogyatékos kategóriákba sorolták. Hiányoznak viszont a szenzoros, motoros vagy más súlyosabb károsodás miatt sajátos nevelési igényeket jelző tanulók, így a megjelölt kategóriákon kívül további SNI csoportokat – elenyésző számuk vagy hiányuk miatt – nem tudtunk megjeleníteni.

5. ábra • Az integrált tanulók százalékos megoszlása típusok szerint (n = 404 fő) (%)

Nem érdektelen megvizsgálni, hogy milyen nagy számban vannak jelen azok a tanulók, akiket mi a „szürke zónába” soroltunk, s a 6. ábrán » SNI-vel jelöltünk. Számuk jelentős, jócskán meghaladja a hivatalosan sajátos nevelési igényűként számon tartott tanulókét. Az arány 538 a 404-hez. A hátrányos helyzet előfordulása mindkét csoportnál rendkívül magas: az SNI csoportnál 75%-os, a » SNI csoportnál 79%-os. Az adatok magukért beszélnek: a rossz szociokulturális körülmények mindenképpen meghatározó szerepet játszhatnak a jelzett tanulási problémák előfordulásában.

6. ábra • A tanulási problémákat jelző tanulók (fő)

Kérdés, hogy milyen mértékben jutnak segítséghez ezek a tanulók a tantervi követelmények teljesítése érdekében. A támogatottság szempontjából közelebbről megvizsgálva a tanulási problémákat jelző hivatalos SNI és az ugyancsak tanulási, magatartási nehézségeket mutató tanulókat, meglepetéssel láthatjuk, hogy a sajátos nevelési igényűként elismert tanulóknak csak 81%-a jut a számukra törvényileg biztosított kiegészítő támogatáshoz, a habilitációs-rehabilitációs foglalkozásokhoz (7. ábra). A másik csoportnál egyéni és kiscsoportos felzárkóztató foglalkozásokra volna lehetőség, ezekhez azonban csak 38%-uk jut hozzá. Nem nehéz feltételezni, hogy a gyenge tanulók e csoportjánál a segítségadás további elmaradása mellett előbb-utóbb felmerülhet s meg is valósulhat az SNI csoportba történő átsorolás.

7. ábra • A tanulási problémákat mutató tanulók támogatottsága (%)

A hátrányos helyzetű tanulók

A felmért „csak” hátrányos helyzetű tanulók előfordulása, ahogy ezt már említettük, több, mint 20%-os, és az SNI csoportokon belül még ennél is lényegesen magasabb, ahogy ugyancsak a fentiekben láthattuk. Ha a felmért általános iskolás korú csoportot egyetlen egységnek tekintjük, ez az arány 29,7%-ra változik. Meg kell jegyeznünk, hogy Nógrád megyében a teljes 3 és 16 év közötti populáció esetében ennél valamivel még magasabb, 30,87% volt a hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók előfordulása a 2004/2005. tanévben a hivatalos statisztikai adatok szerint. Mindez igazolja, megerősíti, hogy Nógrád megyében magas a hátrányos helyzetű gyermekek aránya. Összehasonlításként álljon itt, hogy az országos arány ugyanabban a tanévben 17% volt, az általános iskolás korú populáció esetében pedig 23%.

A „csak” hátrányos helyzetű tanulóknál az OECD legtöbb tagállamában magától értetődően merül fel a kiegészítő támogatás igénye, ezért sorolhatják ezt a populációt is a sajátos nevelési igényű tanulók harmadik, C csoportjába. Hazánkban is léteznek meghatározott támogatási formák, mint a kiegészítő fejkvóta az integrált oktatás vállalása esetén, vagy a pályázati lehetőségek, a hozzáférés azonban korántsem általános. Ahogy Hermann és Horn írja: „az integrált oktatáshoz kötött kiegészítő támogatás egyik legnagyobb veszélye, hogy a lakóhelyi szegregáció miatt a hátrányos helyzetű iskolák, illetve az ezeket fenntartó önkormányzatok egy része kiszorul a támogatásra jogosultak köréből azokon a településeken, ahol a diákok nagy többsége hátrányos helyzetű” (Hermann–Horn 2004), vagyis éppen azokban a régiókban, amelyekben a legnagyobb szükség volna rá, nem tudnak integrált osztályokat nyitni. Ilyen a helyzet a nógrádi kisebb településeken is, s erre utalnak a 2228 hátrányos helyzetű tanulóra vonatkozó adatok is: a csoport több mint kétharmada nem kapott a tanuláshoz pedagógiai segítséget. Azok, akik kaptak segítséget, felzárkóztató foglalkozásokban részesülhettek, de nagy részük olyan osztályokba járt, amelyekben felülreprezentált volt a hátrányos helyzet, s így a segítség nem lehetett kellően intenzív. Nagy az eltérés a nemzetközileg elfogadott standardtól, amely szerint minden hátrányos helyzetű tanulónak alanyi jogon jár a pedagógiai kiegészítő segítség. Ismét felmerülhet az a gondolat, hogy a csoport tagjai nagymértékben veszélyeztetettek: a segítség tartós megvonása és az otthoni támogatás nyilvánvaló hiánya miatt akár könnyen ki is sodródhatnak a többségi intézmények rendszeréből. A többséget feltehetően az alulteljesítők alkotják.

A végzősök továbblépése

Az OECD SENDDD csoportja által kiemelten szorgalmazott új téma az intézményekből való továbblépés, a munkavállalás felé történő átmenet kérdése. Az a kérdés vetődött fel, hogy a végzős SNI tanulók, illetve a hátrányos helyzetűek külön-külön milyen továbbtanulási formákat választanak, illetve mekkora hányaduk kezd azonnal dolgozni vagy lesz munkanélküli, legyen szó akár végzett általános iskolásról, akár középfokon tanulóról. A kérdés tisztázása érdekében öt évre visszamenően a különböző alternatívák között megoszló, becsült adatokat kellett a kérdőíven megadni. A becsült adathoz jó fogódzókat adhatott volna, ha az iskolákban létezett volna valamilyen nyomon követő rendszer, regisztrálták volna a tanulók további életének alakulását. Ennek hiányában valóban csak a bizonyos hibahatárok között mozgó becslésre volt lehetőség. Nem tudni, hogy ez az adat megközelítően mennyire egyezik a valósággal. A válaszokból kiderül, hogy mindkét tanulócsoportnál dominál a szakmát tanulók aránya (8. ábra). Ez az SNI tanulók nagy részénél természetesen a speciális szakiskolát jelenti, de mindenképpen pozitívumnak tekinthető. A továbbiakban jobban megoszlanak az adatok. A közvetlenül a munkapiacon elhelyezkedők száma mindkét csoport esetében szinte elhanyagolható. Az otthon maradók arányát viszont nagyobbra becsülték az SNI csoportnál. Feltétlenül szükség volna a jövőben az adatok nagyobb figyelemmel kísérésére, hiszen rajtuk mérhető le a megelőző iskolázás értéke, hatékonysága.

8. ábra • Adatok a továbblépésről (%)

A magyar sajátosságokra vonatkozó kérdések

A sajátosan magyar kérdések közül felvetődött az épületek akadálymentessége. Beiktattunk a két szélsőség, az ’igen’ és ’nem’ közé egy közbülső válaszlehetőséget a ’részben’-t arra az esetre, ha az épület földszintes. 44 iskolaépületről nyilatkoztak a válaszadók, közülük csak 1 volt akadálymentes, azaz valóban alkalmas a mozgáskorlátozott tanulók fogadására, 34 teljesen alkalmatlannak mutatkozott (9. ábra).

9. ábra • Az épület akadálymentessége (%)

A magyar törvények szerint az integrációs szándék hivatalos kinyilvánítása és a szükséges feltételek dokumentálása szükséges ahhoz, hogy egy SNI tanuló kiegészítő támogatását biztosítani lehessen (Nagy 2000). Ezt a dokumentálást az alapító okiratban kell megtenni. A 44 felmért nógrádi általános iskola 66%-a (29 intézmény) vállalta fel az alapító okiratban dokumentáltan is az integrált nevelést. Miután azt is fel kell tüntetni, hogy milyen típusú SNI tanulók integrálására készült fel az intézmény, kik számára tudja biztosítani a feltételeket, beiktattunk egy ezzel kapcsolatos kérdést is. Kiderült, hogy a 29 iskolában a fogadott tanulók 8,4%-a más típusú volt, mint amit az alapító okiratban rögzítettek. Az iskolák 34,6%-a esetében viszont hiányoztak azok a gyermekek, akikre vonatkozólag megvolt a fogadókészség. Ezen a körülményen szélesebb körű információs hálózattal talán lehetne segíteni a jövőben.

A fogadókészség egyik legfontosabb feltétele, hogy az integrált gyermekek gyógypedagógus által tartott, ún. egyéni habilitációs-rehabilitációs foglalkozásokban részesüljenek. 26 iskola nyilatkozott igenlően arra a kérdésre, hogy ott zajlanak-e ilyen jellegű foglalkozások. Ezt a személyi feltételt azonban különböző szinteken tudták csak biztosítani. Csupán az intézmények felében sikerült a hivatalosan előírt feltételnek maradéktalanul eleget tenni, és biztosítani a gyógypedagógust (10. ábra). Közel harmaduknál más személyek vezették a foglalkozásokat, de volt kapcsolatuk gyógypedagógussal, aki bizonyos iránymutatást adott. Az iskolák egyötöde egyáltalán nem rendelkezett az előírt személyi feltétellel, mások látták el a feladatot, például tanító, fejlesztő pedagógus, sőt pedagógiai asszisztenst is említettek.

10. ábra • A habilitációs-rehabilitációs feladatok ellátása (%)

Felmerült az a kérdés is, hogy az integráló iskolák éltek-e az osztálylétszám csökkentésének lehetőségével, vagyis egy-egy SNI tanulót fogyatékossága súlyossága alapján kettőnek, illetve háromnak számítottak-e. Csak az integrált tanulókat fogadó iskolák 22,7%-a használta fel saját bevallása szerint ezt a lehetőséget. Feltehetőleg ez azzal magyarázható, hogy nem volt szükség több osztály nyitására, ezáltal több pedagógus foglalkoztatására. Ezt az iskolák anyagi helyzete vagy a tanulók létszáma nem tette lehetővé, több helyen feltehetőleg eleve alacsonyak voltak az osztálylétszámok, s az integrált gyermekek nem ezek csökkentéséhez, inkább megemeléséhez járultak hozzá.

Összegzés, következtetés

Az OECD „Helyi adatgyűjtés” projektje keretében a Nógrád megyei régió 3 és 16 év közötti óvodás, iskolás populációjának felmérésére esett a választás azzal a céllal, hogy a válaszadókkal fenntartott közvetlen kapcsolat révén biztosítsák az adatok tényszerűségét, igazolást kapjanak a központi statisztikai kérdőívekre adott válaszok megbízhatóságáról, és kiegészítsék ezeket újabb kérdéskörökkel. Miután a részvétel feltétele az önkéntes vállalás volt, végül az érintett populáció felére vonatkozóan jutottunk információkhoz. Az általános iskolás korú tanulók 54%-át, a korosztály SNI tanulóinak 71%-át sikerült felmérni. Kiemelt figyelmet fordítottunk a hátrányos helyzetűek arányára és a kiegészítő támogatásban részesülők számára.

A szegregáltan beiskolázott SNI tanulók között domináltak az enyhe fokban értelmi fogyatékosok. Az integráltak között a diszlexiások domináltak, de itt is magas volt az enyhe fokban értelmi fogyatékos, továbbá a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavart mutatók száma. Az integrált SNI tanulók 19%-a nem részesült kiegészítő támogatásban, s a törvény által megítélt habilitációs-rehabilitációs foglalkozásokhoz jutó tanulóknak is csak a felénél végezte ezt a munkát gyógypedagógus. A hátrányos helyzet előfordulása ezeknél a csoportoknál kiemelkedően magas, 70%-os vagy ezt meghaladó volt, ami arra utal, hogy a nemzetközi SNI felosztástól eltérően a felmérteknél nem választható le ez a csoport a fogyatékosság, illetve a tanulási nehézség kategóriákról, vagyis nem tisztázott, hogy az alacsony szociokulturális helyzet mennyire játszik szerepet a tanulási problémák kialakulásában, fennmaradásában. Magas volt a nem SNI-nek számító, de ugyancsak tanulási problémákkal küzdő és egyben hátrányos helyzetű tanulók száma is, akiknek 38%-a nem jutott kiegészítő támogatáshoz sem. Az előbbiekben nem érintett további kategória a „csak” hátrányos helyzetűek csoportja volt, akik a felmértek 22%-át tették ki. Kiegészítő támogatáshoz e tanulóknak is csak a 30%-a jutott.

Mindent összevetve megállapítható, hogy a hátrányos helyzetűek jelentékeny felülreprezentáltsága miatt ezt a veszélyeztetett csoportot komoly kiegészítő támogatásban kellene részesíteni, tekintet nélkül arra, hogy beletartozik-e valamely regisztrált SNI-kategóriába vagy sem. Mint köztudott, nagy szerepet játszhat az is, ha a célzott fejlesztést már óvodáskorban beindítják. Csak így lehet megakadályozni, hogy a tanulási programokat nem teljesítők száma egyre növekedjék, hogy e tanulók kisodródjanak az átlagos övezetből, s hogy fogyatékosnak minősítsék előbb-utóbb azokat is, akiknél ez a szakvélemény a preventív intézkedésekkel, nagyobb odafigyeléssel megelőzhető lett volna.

Irodalom
Csányi Yvonne – Zsoldos Márta: A sajátos nevelési igényekkel kapcsolatos OECD-politika és a magyar gyógypedagógia. Gyógypedagógiai Szemle, 2003. Magyar Tudomány Napja különszám, 73–81.
Equity in Education. Students with Disabilities, Learning Difficulties and Disadvantages. OECD, Párizs, 2004, 165.
Hermann Zoltán – Horn Dániel: A hátrányos helyzetű tanulók oktatásának finanszírozási módszerei. Új Pedagógiai Szemle, 2004. 3. sz. 3–13.
Local Data Gathering – Running the Main Trials. OECD, 2004, Párizs, 31.
Nagy Gyöngyi Mária: Közoktatási intézmények és szolgáltatások a fogyatékos gyermekek számára. In Illyés S. (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, 2000, Budapest, 357–376.