←Vissza

Donáth Péter

Nagy László beszámolója az iskolareform, a gyermekvédelem és a gyermektanulmányozás ügyeiről – 1919 augusztus1

A gyermektanulmányozók reformterveit ismeri a pedagógus-közvélemény, ám arról, hogy ezekből mit és hogyan próbáltak megvalósítani a Tanácsköztársaság 133 napja alatt, eddig kevés hiteles információval rendelkeztünk. A Ráday Levéltárban megőrződött egy dokumentum, amelyben Nagy László a népbiztosság munkatársaként beszámol részlege tevékenységéről, a Tanácsköztársaság oktatáspolitikájáról, a gyermektanulmányozók elképzeléseinek hatásáról, valamint a gyakorlati megvalósításukra tett vagy tervezett intézkedésekről (utalással az abban játszott szerepére). Tanulmányában a szerző közli a dokumentumot, elemzi annak tartalmát s a gyermektanulmányozók szerepét.

A 150 éve született Nagy László és a gyermektanulmányozók reformtervei széles körben ismertek a pedagógus-közvélemény előtt, elemezték azt a téma jeles szakértői (Kemény Gábor, Mérei Ferenc, Ballér Endre, Köte Sándor és mások),2 ám arról, hogy e tervekből mit és hogyan próbáltak megvalósítani a Tanácsköztársaság 133 napja alatt, eddig kevés hiteles információval rendelkeztünk. A Ráday Levéltárban, Imre Sándor államtitkári iratai között megőrződött egy korábban ismeretlen dokumentum, amelyben Nagy László – aki akkoriban valószínűleg a Közoktatásügyi Népbiztossság (KN) „elemi reformügyekkel, tantervvel és utasítással” foglalkozó osztályának vezetője volt, a többi minisztériumban dolgozó osztályvezetőhöz/munkatárshoz hasonlóan3 – 1919. augusztus 13-án beszámolót, „leltárt” írt részlege tevékenységéről. Ebben széles körű áttekintést adott a Tanácsköztársaság oktatáspolitikájáról, a gyermektanulmányozók elképzeléseinek hatásáról, valamint a gyakorlati megvalósításukra tett vagy tervezett intézkedésekről (utalással az abban játszott szerepére).

„A Közoktatási Népbiztosság által létesített intézmények, tervek”4

„Magyar Gyermektanulmányi Társaság
Budapest, VIII., Üllői út 16.B.

Létesített vagy tervezett intézmények, szervezetek s tervek
Iskolaszervezet5

I. Kisdedóvó „játékiskola” címen 4–6 éves korú gyerekek számára.

II. Egységes népiskola 6–14 éves gyerekek számára, nyolc évfolyammal. A népiskola 1. és 2. osztályai átmenetül szolgálnak a játékiskolából a rendes oktatás számára „kezdő iskola” címmel. Kötelező elvileg és gyakorlatilag.

III. Líceum, oly 14–19 éves korú gyermekek számára, akik a főiskolán, illetőleg a főiskolai szakiskolákban kívánják tanulmányaikat folytatni. 5 évfolyammal s a tanulmányok szerinti fokozatos elágazásokkal.

IV. Munkásképző szakiskolák, 14–18 éves serdültek számára a termelés ágai szerint kötelező azokra nézve elvileg, akik líceumba nem járnak. A munkásképző szakiskolák tanulói is felvehetők a főiskolákba egyévi előkészítő tanfolyam után.

V. Főiskolák nemei

a) Szakiskolák, önállók vagy egyetemekkel kapcsolatosak.
b) Tudományegyetemek.
c)
Munkásegyetemek.

Tantervek6

1. Átmeneti tanterv a népiskola 1. és 2 osztályai, a kezdő iskola számára. Készen van.7

2. Átmeneti tanterv a népiskola 3 és 4 osztályai számára. Készen van.8

3. Átmeneti tanterv a népiskola 5 és 6, 7. és 8. osztályai számára. A vázlat s az előadói javaslatok kevés kivétellel, együtt vannak.9

4. Átmeneti tanterv az ötosztályú líceum számára. Előmunkálatok megtörténtek.

5. Átmeneti tanterv a kereskedelmi iskolák számára. Készen van.

6. Tanterv a munkásképző iskolák számára. Előmunkálatok.

Iskolák pedagógiai berendezése

1. Iskolai egyéniségi lapok szerkesztése. Az előmunkálattal a Magyar Gyermektanulmányi Társaság bízatott meg. Közel van a befejezéshez. 6-féle egyéniségi lap készült.10

2. Iskolai bizonyítványok reformja. Nem egyéb, mint az 5. számú egyéniségi lap.11

3. Külön oktatása a bármi tekintetben visszamaradt (megbukott) tanulóknak.

4. Az 1918–19. isk. év végén „meg nem felelt” tanulókról való intézkedés; külön csoportosításuk és oktatásuk.12

5. A tanulók csoportosítása előmenetelük, tehetségük és patologikus lelki tünetük szerint. Egyelőre a nyelvekből, számtanból, s a produktív és művészi munka tárgyaiból. Ideges gyermekek iskolája.

6. A tanulók társas életének szervezése az iskolai élet keretében. Önbíráskodás, önfegyelmezés, kölcsönös segítés, az élet különböző ágainak szabályozása, sport és egyéb szakegyesületek.

Speciális intézmények

1. Kísérleti iskolák új módszerek létesítése és kipróbálása a tanítói továbbképzés céljaira.13

a) A M. Gyt. T. által létesített Új Iskola, 8 osztállyal s egy internátussal (Bánffy-utcai gyermekotthon) összekapcsolva. Gyermektanulmányi alapon álló kísérleti iskola. Az internátus szolgál a gyermekek társas életének szervezésére alapított nevelés módszerének kipróbálására.14

b) Egy másik „Új Iskola” a Karácsonyi-palotában főleg a tanítók továbbképzése céljaira.

c) A Nemesné-féle családiskola a Tigris utcában főleg a kertészeti oktatással kapcsolatos 8 oszt. népiskolai kísérleti berendezésére.

d) Egy másik egészen közönséges felszerelésű 8 oszt. népiskola szintén Nemesné15 vezetése alatt a munkaiskola, főleg a kollektív munka eszméjének megvalósítására.

Mind a négy iskola a M. Gyt. T. közvetlen felügyelete alatt áll.

Jegyzet. A két első iskola (Új Iskola) már államosítva van. A Nemesné-féle Családiskolára nézve ez még nem vitetett keresztül.

2. Iskolaügyi és Gyermektanulmányi Múzeum. Ez a Gyermektanulmányi Múzeumból s részben a Tanszermúzeumból építtetik ki.16

a) A Gyermektanulmányi Múzeum államosíttatott.17 Igazgatója Ballai Károly.18

b) A Gyermektanulmányi Múzeum elláttatik 1. gyermektanulmányi, 2. pedagógiai, 3. néprajzi, 4. gyermekvédelmi, 5. pedagógiai higiéniai, 6. gyermekvédelmi,19 7. gyermekkriminalitási osztályokkal;

c) Továbbá 1. statisztikai, 2. iskolaépület-berendezési és 3. tanszertörténelmi osztályokkal;

d) Lélektani és pedagógiai kísérleti laboratóriumokkal;

e) Előadótermekkel a szakközönség, a laikus közönség, főleg a nép (munkások) számára.

f) A tanszermúzeum átalakul Tanszergyárrá különböző laboratóriumokkal a pedagógusok, szakemberek számára.20

3. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és a főváros Pedagógiai Könyvtárának egyesítése.21

4. Az ideges gyermekek állami iskolája átalakíttatott a nép és középiskolai tanulók kerti iskolájává. Lényege megmaradt.

Tanítóképzés22

1. Játékiskolai tanítóképzés. A líceum második osztályára felépített 3 évfolyamú tanítóképző a kisdedóvó és a kezdő iskola (népiskola 1. és 2. osztálya) számára (4–8 éves korú gyermekek tanítói számára).23

2. Tanítóképző Akadémiák három évfolyammal a népiskola 3–8. évfolyamai számára.24

3. Tanítóképző Főiskolák, az egyetemmel kapcsolatosan a líceumi tanítók számára. Alsó- és

középfokú gyakorló iskolák. Hospitálás. Gyakorlatok. Gyermektanulmányi, gyermekvédelmi és kriminál-pedagógiai tanszék.25 (Tervezet megvan.)

4. A Tanítóképző Főiskolák kiegészítése gyógypedagógiai tanfolyammal.

Gyermekvédelmi s egyéb gyermekszociális intézmények26

1. Az iskolagyámi intézménynek az összes iskolafokozatokra és fajokra való kiterjesztése és országos szervezése.27

2. Napközi otthonok a kisdedóvók/játékiskolák mellett.

3. Tanoncotthonok a munkásképző szakiskolák mellett.

4. Általában az iskolák oly berendezése, hogy a tanítók28 azokban egész napjukat eltölthessék. Végső cél: hogy az iskola vegye át a gyermekek nevelését.

5. Állami gyermekmenhelyek. Minthogy a társadalom minden munkásáról teljesen gondoskodik, azért az elhagyott gyermekeknek családoknál való elhelyezése fokozatosan megszüntetendő, illetőleg ez önmagától megszűnik.

6. A pszichopatikusan terhelt, az erkölcsileg debilis, vagy bármi tekintetben védtelen gyermekek számára a társadalom, az országban mindenféle nagyszabású kerti internátusokkal gondoskodik.

7. A „javítóintézetek” megszüntetendők, illetőleg átalakítandók nevelőintézetekké.

8. Abból a célból, hogy a gyermekek testi és lelki egyéni hibáik, bajaik, tulajdonságaik szerint szétoszthatók legyenek a különböző internátusokban, átmeneti otthonok létesítendők lélektani laboratóriumokkal.

9. Erdei iskolák és gyermekszanatóriumok létesítendők jó levegőjű helyeken. Eddig a fővárosban 2 erdei iskola és 2 gyermekszanatórium létesült a budai hegyeken.

10. Gyermektanulmányi alapon álló kísérleti nevelőintézet létesítendő az erkölcsileg terhelt ún. nehéz nevelésű gyermekek számára. (Ilyen a „Nógrády”-féle intézet, mely államosítás alatt állott.)

11. A gyermekbíróságok átalakíttattak gyermekbiztosságokká. A gyermekbiztosi állás és működés pedagógiai kvalifikációhoz köttetett. Úgyszintén a gyermekbiztosi kutató tisztviselői állások is. (Igazságügy.)29

12. „Szociális tanfolyamok” létesíttettek a társadalmi alkalmazottak számára a következő csoportokkal:30

a) Szociálpedagógiai csoport (iskolagyámok, gyermekmenhely-felügyelők, gyermekbiztosok, gyermekbírák), kutató tisztviselők, gyermekkörök, pályaválasztási tanácsadó irodák vezetői számára.

b) Egészségügyi csoport: anya- és csecsemővédők, kisded és gyermekotthon felügyelők, kórházi alkalmazottak számára.

c) Szociális csoport a különböző társadalmi alkalmazottak, közös konyhák, háztartások, házfelügyelők és látogatók, munkásbiztosítási hivatalok, bélyegsegélyző (Sic!)31 pénztárak tisztviselői stb. kiképzése számára.

E tanfolyam július 1-jén nyílt meg mind a három csoporttal. Persze megszűnt.

d) A hallgatók felvétele pszichológiai (intelligencia) vizsgálat alapján történt. (Magam végeztem.32)

13. Pályaválasztási tanácsadó irodák szervezése a 14. évet elért tanulók pályaválasztásának szabályozására és támogatására az egész országban a központi helyeken, lélektani laboratóriumokkal s egy központi intézettel, amelyből az egész pályaválasztás tudományosan igazíttatik. Ez meg is nyílt a Markó utcában.

14. Lélektani laboratóriumok létesültek.33

a) A tehetségek kiválasztására.34 Ez az egyetemen működik Révész Géza35 alatt.

b) A fővárosi és országos gyermekvédelmi központtal kapcsolatosan a Pedagógiai Szemináriumban van. (Nemes Lipót az igazgatója.)36

c) A kriminál-pedagógiai intézetben37 (Máday István dr.38 vezetése alatt).

d) A gyógypedagógiai intézetek céljaira is létesült egy laboratórium (Révész Margit dr.39 vezetése alatt).

15. A gyermekek etikai és esztétikai irányú szórakoztatására külön központi intéző szerv létesült (Ferenciek tere I.).40

Osztályai:

a) Mesedélutánok.

b) Mozgófénykép előadások.

c) Színi előadások.

d) Zenei előadások.

16. Tehetséges gyermekek internátusa. Megnyílt július közepén Bánffy-utcai otthonban. Kiválogatás történt a lélektani laboratóriumban.

Testnevelés41

1. A Nemzeti Tornacsarnokban fennálló, a német torna művelésére alapított s elméletileg is elégtelen színvonalú „tornatanárképző tanfolyam” április hóban megszüntettetett. A tanfolyam államosíttatott s modern irányban újjá szerveztetett (játék, sport, atlétika, ritmikus torna, embertan, egészségtan, gyermektanulmány, mozdulattan). Május 1-jén nyílt meg, s július végén fejeződött be igen szépsikerű Képesítő vizsgálattal.42

2. Testnevelő (tornatanító-képző) akadémia. A testnevelők képzésének színvonalát az elméleti tárgyak oktatóinak kiképzési színvonalára kell emelni. Felvétel, évfolyamok száma azonos a líceumi tanítók kiképző főiskolájával. Fő a modern testedzésekben, az esztétikában, a kézimunkában, a kerti munkában, az egészségtanban, a lélektanban, gyermektanulmányban (elmélet és laboratórium), etikában való kiképzés. Külön akadémiai épület és sporttelep. Az általános tervezet elkészült.43

3. A sürgős szükségletek kielégítésére átmenetileg 2 éves tanfolyam rendeztetik be a Ludovika Akadémiában. Elkészült a részletes tanterv is. Előadó tanárok kijelöltettek.

4. Minden iskolai tantervben az első helyet a testnevelés foglalja el.44

Produktív munka

1. Az összes iskolai oktatás gerincévé a produktív munka (testi és szellemi) tétetett.45

2. Az összes iskolai tantervek ebben a szellemben készültek.

Művészeti nevelés

1. A művészeti nevelés a testneveléssel és a produktív munkával együtt s ezekkel szorosan egybekapcsolva előkelő helyet foglal el az iskolai oktatásban.46

2. Ezen szempontnak érvényesülnie kell az összes tantervekben.

Az I. ún. Kultúrpolitikai csoport szervezete

Ide tartoztak az összes általános oktatásügyi és pedagógiai kérdések. Elvi természetű rendeletek ennek útján és hozzájárulásával adattak ki. Ez az osztály pedig a legfontosabb kérdésekben meghallgatta a szakszervezeteket.

Ennek a csoportnak a szervezete az utolsó időkben a következőképpen alakult ki:

1. Osztály: Iskolai oktatás és nevelés

Alosztályok:

a) Tankönyvek, tanszerek stb.

b) Tanterv és pedagógia.

c) Testnevelés.

d) Művészeti nevelés.

e) Produktív munka.

2. osztály: Gyermekszociális osztály

a) Gyermekvédelem. Internátusok. Erdei iskolák. Szanatóriumok. Iskolai gyermekvédelem.

b) Szociális tanfolyamok.

c) A Magyar Gyermektanulmányi Társaság ügyei és intézményei (Múzeum, Új Iskolák, tanfolyamok).

*

A maga nemében páratlan dokumentum a hozzácsatolt bőséges jegyzetekkel „önmagáért beszél”, legalábbis a jelen dolgozat címzettje, a neveléstörténetben otthonosan mozgó olvasó számára. Ezért is csak néhány olyan reflexióval, kiegészítéssel szolgálunk, amelyek egyéb források, összefüggések révén segíthetik az értelmezésben.

Végül e dokumentumelemzés lezárásaként reflektálnunk kell egy olyan fontos mozzanatra is, amellyel nem találkozunk a jelentésben. Forrásaink szerint sem Nagy László, sem a gyermektanulmányozók többsége nem vállalt exponált szerepet „a szocializmus állami propagandájában”, s a részvételükkel zajló pedagógus-továbbképző vagy „szociális” tanfolyamokon65 is az érdeklődésükhöz közel álló gyermektanulmányi, gyermekvédelmi témákról tartottak előadásokat. Ezért Nagy László beszámolójában joggal nem történik említés a KN munkájában igen nagy súllyal szereplő politikai-világnézeti propagandáról. A Tanácsköztársaság alatti munkájuk túlnyomóan szakmai-professzionális jellegű volt egy olyan iskolarendszer korszerűsítése érdekében, amelyet – Kun Béla szavaival – már hatalomra jutásuk előtt „nyíltan a szocializmusra-nevelés szolgálatába állítandónak”66 ítéltek a hatalom gyakorlói. A rendszer ilyen ideologikus jellege, uralkodó légköre lehetetlenné tette a KN munkatársainak (még ha szándékukban lett volna is), hogy szakmai-professzionális munkájukat „sterilen” elválasszák a radikális társadalomátalakítást motiváló értékrendtől s a hivatalos céltételezésektől.

Ennek illusztrálására egy manapság eminensen szakmainak tekinthető terület, az óvodai nevelés példáját ajánljuk az olvasó figyelmébe. A KN júniusi jelentésében a „játékiskolákról” írva leszögezték: „A kommunista állam sokkal nagyobb részt fog kérni az ember neveléséből, mint a régi állam. Mindazt, ami a felnőttek mai nemzedékének neveléséből hiányzott, meg kell kapnia a most felnövő gyermeknemzedéknek. Ha mi még a kapitalista légkörben nőttünk fel, ők olyan légkörben kell, hogy felnőjenek, ahol magától terem meg a szocialista világnézet, és ahonnan ki vannak zárva azok a kapitalista fogalmak, amelyek ma még többé-kevésbé valamennyiünket nyomasztanak. A KN tudva azt, hogy az új irányú nevelés munkáját nem lehet elég korán kezdeni, gyorsan és erőteljesen hozzákezdett az óvodák ügyének rendezéséhez. Egy új ügyosztály szervezi a játékiskolákat (mert az óvodák feladata általánosabb lesz, mint eddig volt), amely, részben új feladatok előtt állva, sokszor a semmiből volt kénytelen teremteni.”67

Részt venni az új intézményrendszer kialakításában, a (kisgyermekkori) nevelés tartalmi, szervezeti, módszerbeli megújításában, hálózatának kiépítésében, vagy – tekintettel a rendszer diktatórikus jellegére s az általa preferált értékrendre – félreállni (esetleg az ellenforradalmi mozgalmak valamelyikéhez csatlakozni). Ez volt a nevelésügy megújítását szorgalmazók dilemmája, melyre ki-ki a maga módján adta meg a választ. A gyermektanulmányozók ügyét távolról, némi szkepszissel figyelő, az egyetemre való bejutásukat nemkívánatosnak tartó Fináczy Ernő – aki nem kereste az együttműködést a tanácskormánnyal68 (erre amúgy sem lett volna reális lehetősége), s akit még az egyetemről is „szabadságoltak” a tanév hátralévő részére69 – a magyar közoktatás e négy hónapjáról elmélkedve 1919 végén úgy vélte: „a Tanácsköztársaság közoktatásügyi kormányzatának leginkább kiemelkedő jellemvonása az, hogy nemcsak lehetőnek, de szükségesnek is tartotta a politikának normatív szerepét a közművelődés egész területén és összes viszonylataiban, mégpedig nem is a politikáét általában, hanem a pártpolitikáét, a maga végletes egyoldalúságában és kizárólagosságában. ... [N]em volt Magyarországon közoktatási kormány, melynek égisze alatt ez a pártpolitikai irányítás oly leplezetlenül és erőszakosan érvényesült volna, mint amikor a proletárság intézte [?] népbiztosai útján a közművelődést” – konstatálta Fináczy Ernő. Majd saját óhajaként deklarálta: „Az iskola... sohasem válhat hatalmi törekvések martalékává; feladatát a közösség és az egyén javára a pedagógia szabja meg. Nem szabad lennie pártnak, mely mást vár az iskolától. Sem a klerikalizmus..., sem a liberalizmus, sem a konzervativizmus, sem a szocializmus, mint politikai pártok, nem támaszthatnak jogot arra, hogy a ‘lelkek átformálására’ lefoglalják magát az iskolát. ... [Márpedig] a tanácskormány a proletárdiktatúra eszközévé fokozta le a köznevelés intézményeit.” Következésképp, a gyermekek ügyét, a pedagógia étoszát magáénak valló komoly pedagógusnak – Fináczy szerint – távol kell(ett volna) tartania magát a diktatúra szolgálatától. „Mindig akként vélekedtem, hogy magyar tanítónak [a pártpolitika támogatása helyett – D. P.] csak egyféle politikája lehet: a maga körében mindent megtenni, hogy a nemzet értelmi és erkölcsi ereje gyarapodjék.”

De mit tegyen a gyermekek ügyét ugyancsak a pártpolitikától független, humánus, ám másként absztrakt vízió jegyében képviselő pedagógus, ha úgy érzi: „a nemzet értelmi és erkölcsi ereje” csak a gyermektanulmányozás elvei alapján végbemenő, gyökeres reformok révén gyarapítható, s ha – Fináczyval ebben egyetértve – maga is úgy véli, hogy Eötvös József óta nem volt még kormányzat, amely „a közoktatást olyan egységesen fogta volna fel és oly egységben látta” volna, mint a pártpolitikai motívumok által vezérelt népbiztosság? Még inkább, ha abban is osztja a jeles neveléstörténész álláspontját, hogy „amikor a nemzeti nevelést akarjuk elvszerűen megszervezni, (...) nem szabad a részletreformokkal beérnünk, (...) hanem tekintetünkkel át kell fognunk a művelődés egész területét, s a nemzeti szellemmel telített műveltség biztosítására oly tanügyi szervezetet kell felépítenünk, melynek minden része befejezi a megelőzőt, és megalapozza az utána következőt.”70

Különösen, ha úgy értékeli a helyzetet, ahogy a minisztériumból (népbiztosságról) 1919. április 14-től eltávolított s polgári iskolai tanárképző főiskola igazgatói posztjára visszahelyezett71 Imre Sándor látta – a Tanácsköztársaság alatt magának készített – feljegyzéseiben: „Eddig a tudatos nevelők munkája csekély sikerű küzdelem volt a társadalom nevelő hatásával; most mód lehet arra, hogy egyirányúvá legyen a két hatóerő. Evégre azonban a nevelésnek alkalmazkodnia kell a mai helyzethez: meg kell állapítania miben áll a mai társadalom gondolatvilága, hogyan nevel az szükségképpen, s ehhez kell simulnia! Mindent megcsinálni, ami a szocialisták pedagógiai gondolkodásában nem pártpolitikai!”72

Márpedig, ha hihetünk a KN csoportvezető Fogarasi Béla értékelésének: a VAOSZ, a pedagógus-szakszervezet, a gyermektanulmányozók stb. által készített reformtervek alapján elindult, az egységes nyolcosztályos népiskolára felépített oktatási reform kevéssé felelt meg annak a koncepciónak, amelyet a valóban szocialistának tekintett orosz-szovjet „egységes munkaiskola” koncepció képviselt. A kommunista vezető szerint a magyar törekvés „nagy lépés volt előre, de csak reform” volt, mert „nem csinálhatunk forradalmat”, amelynek technikai eszközeivel nem rendelkezünk, s amelynek célja, a gyermek – a forradalmi iskolában szerzett tudás, készségek, képességek alapján – nem találhatná helyét az átalakulásban lévő magyar társadalomban.73

Ezért a – gyorsan megvalósítandónak, de (ha nem is rövid időre) átmenetinek gondolt – reformmunkákhoz szélesebb szakértői körre volt szükség, olyan partnerekre, akiknek a szemlélete s az általuk képviselt pedagógiai, társadalmi értékek eltértek, nem egy vonatkozásban szemben álltak az addig uralkodó iskola és nevelésfelfogással, amiért készséget mutattak az együttműködésre. Nagy Lászlónak s a gyermektanulmányozóknak pedig anyagi és politikai támogatásra volt szükségük ahhoz, hogy eszméik szélesebb teret nyerhessenek a társadalomban, s hogy az iskolareform, a pedagógusképzés, a gyermekvédelem és gyermektanulmány ügyét „kint az életben” is hatékonyan képviselhessék.74 Mindkét félnek lehettek fenntartásai a másik iránt, ám a rövid életű együttműködés létrejött.75

Nagy László s nem egy kollégája szakértői munkát vállalt a tanácskormánynál, amely cserében – legalábbis átmenetileg – a pedagógus-szakszervezet mellett őket nyilvánította az egyetlen, számára posszibilis pedagógus szakmai szervezetnek, s erejéhez képest támogatta az intézményrendszerük kiépítésére irányuló törekvéseiket. „Útitársak” voltak, nem elvtársak, céljaik és törekvéseik részben – ha nem is viták nélkül s vélhetően csak átmenetileg – összeegyeztethetőnek bizonyultak,76 miért is Nagy László és a gyermektanulmányozók tapasztalhatták, mit jelent, ha valaki a(z oktatás)politika világába lép: ha az éppen aktuális kurzus előbb lassan, parciálisan elfogad,77 majd néhány hónapra viszonylag jelentős befolyáshoz, pénzhez juttat,78 hogy azután – éppen e rövid főszerepért – hosszú időre újra epizódszerepekbe kényszerítsen.79

Irodalom
A Forradalmi (1919/I. II., III. IV) Kormányzótanács és a népbiztosságok rendeletei. I. füzet, 1919. március 21. – április 9., II. füzet, 1919. április 10. – április 30., III. füzet, 1919. május 1. – május 21., IV. füzet, 1919. május 22. – június 9. Tanácsköztársasági Törvénytár. Szerkeszti: Pongrácz Jenő. A Magyarországi Szocialista Párt, ill. A Szocialista-kommunista Munkások Magyarországi Pártjának Kiadása, Budapest.
Az egység (1919) okmányai. A szociáldemokraták és kommunisták egyesülésének előzményei. Kun Béla levele a kommunizmusról és a proletáregységről. Weltner Jakab elvtárs bevezetésével. A Közoktatásügyi Népbiztosság Kiadása, Budapest.
Az Iskolai Reformbizottság (1919) munkálatai. A testnevelési albizottság reformjavaslata. A VAOSZ Tanítói Szakosztálya, Budapest Főváros Házinyomdája, Budapest.
Ballér Endre (1970): Elmélet és gyakorlat egysége Nagy László munkásságában. Pedagógiai közlemények 13. ELTE Neveléstudományi Tanszék – Tankönyvkiadó, Budapest.
Balogh László (1980): Fináczy Ernő az egyetemen. In Mészáros István (szerk.): Tanulmányok a magyar nevelésügy XVII–XX. századi történetéből. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Diószegi István (1989): A két forradalom időszaka. Az ellenforradalmi korszak. In Diószegi István (1989, szerk.): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története 1635–1985. ELTE, Budapest.
Donáth Péter (2001): A „tanítóképző akadémiák” kérdése 1908, 1938., 1958 – azonosságok és különbségek. In Kovátsné Németh Mária (szerk.): Tanulmánykötet. Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar, Győr, 219–234.
Fináczy Ernő (1919): Négy hónap a magyar közoktatás történetéből. Magyar Pedagógia, 28. évf. 92–114.
Fináczy Ernő (2000) Tudós tanárok – tanár tudósok. Sorozatszerk.: Jáki László. OPKM, Budapest.
Fogarasi Béla (1919): Kommunista politika – kommunista kultúra. Előadásai a tanítók előadóképző tanfolyamán. A Közoktatásügyi Népbiztosság Kiadása, Budapest.
Glatz Ferenc (1995): Jelenkortörténet és jelentörténet. In Valuch Tibor (1995, szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. Osiris Kiadó, Budapest.
Gratz Gusztáv (1921, szerk.): A bolsevizmus Magyarországon. Franklin Társulat, Budapest.
Imre Sándor (1921): Népoktatás: kisdednevelés, népiskolák, tanítóképzés, a felügyelet. Szakoktatás. In Gratz Gusztáv (1921, szerk.): Jelentés (1919) a Közoktatásügyi Népbiztosság működéséről. Budapest, 1919. június havában.
Kelen Jolán (1968): Az Iskolai Reformbizottság 1918–1919. Pedagógiai Szemle, 18. évf. 10. sz. 879–900.
Kemény Gábor (1931): A pedagógus Nagy László. In Kemény Gábor (1966) válogatott pedagógiai művei. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Köte Sándor. Tankönyvkiadó, Budapest, 89–93.
Kemény Gábor (1943): Egy magyar kultúrpedagógus. Nagy László életműve. Budapest.
Kemény Gábor (1986) A pedagógiai tudat kialakulása Magyarországon. Neveléstörténeti tanulmányok. Szerk.: Kemény Katalin. Tankönyvkiadó, Budapest.
Kiss Dezső (1918–1919, szerk.): Testnevelés és sport Magyarországon a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején 1918–1919. Iratok a magyar testnevelés és sport történetéhez VI. k. Kézirat, Testnevelési és Tudományos Tanács, Budapest. 1970.
Köte Sándor (1979/a): A Tanácsköztársaság közoktatás-politikai és pedagógiai törekvései. Tankönyvkiadó, Budapest.
Köte Sándor (1979/b): A szocialista munkaiskola kezdetei 1917–1920. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Köte Sándor (1983): Egy útmutató pedagógus. Nagy László élete és munkássága.
Mérei Ferenc (1967): Nagy László élete és munkássága. In Tanulmányok a neveléstudomány köréből 1966. Szerk.: Kiss Árpád et al. Akadémiai Kiadó, Budapest, 373–421.
Nagy László közoktatási (1918) reformterve. Szerk.: Váczi Miklós. OPKM, Budapest, 1982.
Nagy Péter Tibor (2002): Oktatástörténet és taneszköz-politika. Educatio, 11. évf. 4. sz. 539–555.
Nagy Péter Tibor (2004): Az alternativitás formái a magyar oktatástörténetben. Educatio, 13. évf. 1. sz.
Pásztor József (1959, szerk.): Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság iskolai reformtervezete. Fővárosi Pedagógiai Szeminárium, Budapest.
Petrák Katalin (1969): Az első magyar munkáshatalom szociálpolitikája 1919. Táncsics Kiadó, Budapest.
Petrák Katalin – Milei György (1959/a, szerk.): A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája. Válogatott rendeletek, dokumentumok, cikkek. Gondolat Kiadó, Budapest.
Petrák Katalin – Milei György (1959/b, szerk.): A Magyar Tanácsköztársaság szociálpolitikája. Válogatott rendeletek, dokumentumok, cikkek. Gondolat Kiadó, Budapest.
Rendelet (1918) az Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaság Egységes Munkaiskolájáról. A Tanácsok Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságának 1918. október 16-án kelt dekrétuma. Pedagógiai Szemle, 17. évf. 1967. 11. sz. 983–987.
Welker Ottó (1919–44): A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (Közoktatásügyi Népbiztosság) szervezete, ügybeosztása és vezető tisztségviselői, 1919–1944. Kézirat, é. n.