«Vissza

Földes Petra – Kőrösné Mikis Márta

Jó gyakorlatok az alsó tagozatos informatikában

A tanulmány az IKT alkalmazásáról és a jó gyakorlatokról készült kutatás tapasztalatait mutatja be az iskolai kezdő szakaszban. Az eredmények szerint az általános iskolák alsó tagozatán kezd prioritássá válni az IKT alkalmazása, az információs társadalom világára történő felkészítés, a számítógépes környezethez szoktatás, és megjelenik az alkalmazott informatika is, amely az alsó tagozatos tanulók alapkészségeit az IKT lehetőségeinek a felhasználásával kívánja fejleszteni. A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy az IKT-eszközök alkalmazása az egész iskola gyakorlatában szorosan összefügg a pedagógusok ez irányú érdeklődésével és ismereteivel.

A gyermekkori IKT-használat vizsgálata

A 2005/2006-os tanévben folytatott kutatásunk az IKT-használat, a digitális pedagógia befogadásának vizsgálatát tűzte ki célul az iskolai oktatás bevezető és kezdő szakaszában. Arra voltunk kíváncsiak, hogy általános iskoláink mennyire alkalmasak a digitális írástudás megalapozására. Az alsó tagozaton mennyire felkészültek az IKT kreatív, képességfejlesztő használatára, illetve alapismereteinek gyermekkori elsajátíttatására? Mennyire ismerik az OKI (és mások) által készített didaktikai anyagokat? Ha igen, akkor hogyan, milyen pedagógiai módszerekkel alkalmazzák azokat?

A kérdések megválaszolására összetett kutatási módszert választottunk, mégpedig értékelő esettanulmányok készítését tűztük ki célul. Az alsó tagozatos informatika ugyanis még nem tipikus tantárgy, illetve alkalmazási mód a hazai általános iskolákban. Nincs olyan egységes technikai és tananyagtartalmi háttere, mint a középiskoláknak. Az alsó tagozat IKT-helyzetét vizsgálva egy reprezentatív felmérés – bár számszerű eredményeket adna a hardver-szoftver és a személyi feltételekről – általában csak a hiányosságokról szólna, így semmitmondó lenne, és nem hozna előremutató oktatáspolitikai javaslatokat, eredményeket a téma további terjesztése, népszerűsítése szempontjából.

Emiatt kicsiny, de jól megválasztott iskolai mintával kezdtünk dolgozni. Olyan típusú iskolákat kerestünk, amelyek ha számszerűen nem is, de jellemzőiket tekintve némiképp demonstrálják az informatika oktatásának jelenlegi helyzetét az alsó tagozaton. A kiválasztott hét iskola között van nagyvárosi és községi iskola. Van olyan „élenjáró” iskola, ahol az alsó tagozatos informatikának már két évtizedes hagyománya van, illetve olyan is, ahol csupán az első lépéseket teszik, mert csak nemrégiben – többek közt az OKI-honlap módszertani fejlesztésein felbuzdulva –, 2005 szeptemberétől lépett be az IKT a kisgyermekek iskolai életébe. A választott gyógypedagógiai intézményben a sajátos nevelési igényű gyerekek számára jelent kapaszkodót a tanulásban a számítógépek alkalmazása, ötletet adva másutt az integrációhoz is. A változatos helyszínek több oldalról mutatják be az alsós IKT-használatot, visszatükrözve a jelenlegi vegyes hazai képet.

Az esettanulmány részét képezte az iskola dokumentumainak elemzése, annak feltárása, hogy mennyire készítették elő pedagógiai dokumentumaikban már a NAT által is előírt IKT-használatot. Megvizsgáltuk az iskola személyi és tárgyi feltételeit is. Óralátogatások alkalmával győződtünk meg az IKT fejlesztő alkalmazásáról az óraleírások utólagos elemzésével. A pedagógusok irányított interjúk során mondhatták el problémáikat, javaslataikat, ehhez önfeltárást segítő kérdéssort állítottunk össze. Az innovatív, adaptálható példák felkutatása érdekében elsősorban a „legjobb tapasztalatok”, a „best practice” rögzítésére vállalkoztunk. Minden iskolában a pedagógus által kiválasztott tanulóval is készítettünk interjút hangfelvétel segítségével.

Az egyes iskolák sajátosságai

A Számítástechnikai Általános Iskola egy angyalföldi lakótelepen, a Gyöngyösi sétányon található. Már 1986 óta zajlik fakultatív keretben a gyerekek megismertetése a számítógéppel, és 1989 óta számítástechnika tagozatos osztályokat indítanak az első évfolyamtól. Mára a számítástechnika oktatása az egész iskola profilját meghatározza: a gyerekek alsó tagozaton bontott csoportban heti egy órában, felsőben heti két órában, sőt a hetedik évfolyamon heti négy órában tanulnak informatikát. Ezt egészítik ki a különféle informatika-szakkörök, és a számítógép más tanórákon történő alkalmazása. 8. évfolyam után egy csoportnyi diák képes az ECDL START-vizsga letételére – a tanórákon kívül külön tanfolyam keretében készítik fel őket. Az új, Vizuális kultúra című ECDL-modult pedig egy csoport számára beépítették a tananyagba.

Az „élenjáró” jelzőt felszereltségükkel is kiérdemelték: minden tanteremben található egy számítógép, továbbá emeletenként „házi digitális zsúrkocsival” (laptop és projektor) is rendelkeznek. A felső tagozatosoknak hat szaktanteremben van lehetőségük az internet használatára, a három informatika-szaktanteremben pedig összesen 45 multimédiás számítógép található.

A pedagógusok felvételekor előnyt jelentenek az informatikai ismeretek, a már itt dolgozók informatikai képzése pedig az intézményi továbbképzési terv hangsúlyos része. (Cél, hogy minden pedagógus legalább az ECDL START-vizsgát megszerezze.) Elvárás, hogy mindenki tartson legalább negyedévente egy SDT-vel támogatott tanítási órát, ezek óraterveiből az iskola adatbankot hoz létre, hogy az egyénileg elvégzett tervezőmunka a későbbiekben mások számára is hasznosítható legyen. Lévai Sándor igazgató elismeri, hogy ez az elvárás kezdetben nagy, sőt ijesztő feladatot jelentett a kollégák számára, de véleménye szerint: „Ebben muszáj határozottnak lenni. Biztosítjuk a feltételeket, a szakmai hátteret, de vannak elvárások is. A kollégák idegenkedtek, de most már ilyen probléma nincs. Mindenki a maga tempójában barátkozik a technikával, és lassan belátja, hogy ez egy lehetőség. Az úttörő munkát meg kell csinálni, anélkül sehol sem tartanánk.”

A fenntartó önkormányzat is kiemelt feladatának tekinti a számítástechnika iskolai lehetőségeinek biztosítását, minőségirányítási programjának intézményre vonatkozó középtávú célja „…az IKT terjedésének erősítése a mindennapi nevelő-oktató munkában”, az intézményre vonatkozó feladat pedig „a számítástechnika és informatika emelt szintű oktatása”. Mindezek alapján a tagozat működése és munkájának fejlődése-fejlesztése a fenntartó nyitottságával és felelősségvállalásával is találkozik.

Hajdúszoboszlón öt általános iskola működik, ezek közül a legnagyobb a Gönczy Pál Általános Iskola. 540 gyermeket (270 alsóst) tanít, évfolyamonként három párhuzamos osztállyal. Az iskola igyekszik megfelelni a „megrendelői igényeknek”, ezért továbbképzési tervében prioritásuk van a korszerű ismereteknek. Korábban ilyen volt az informatika, most pedig a tanítók idegen nyelvi képzése. A jó gyakorlatot folytató pedagógus, Bacskay Csabáné megyei szaktanácsadó, számítástechnika-tanári diplomával rendelkezik, ami ritkaság alsó tagozaton. Az informatikai eszközök használatát a kreativitás oldaláról ragadja meg, feladatai jól használhatók a tehetséggondozásban is.

Az iskolában két informatika-szaktanterem működik, közülük a nagyobbik kifejezetten előnyös adottságú, tágas, ahol remekül megoldhatóak a sokféle aktivitással fűszerezett számítógép-alkalmazói órák, akár teljes osztály számára is (20 multimédiás, internetes géppel). Kabinetrendszerben folyik az oktatás, és több szaktanteremben (történelem-, matematika-, fizika-, nyelvi terem) helyeztek el számítógépet. A fejlesztőszobában is van számítógép, így az alsósok informatikaórán az informatikateremben, a könyvtári olvasóteremben, a fejlesztőfoglalkozáson, valamint délutáni internetszakkör keretében használhatják a számítógépet.

Az informatikával alsó tagozaton, már első osztálytól kezdve a nemrégiben indulók közé tartozik a Hunyadi Mátyás Általános Iskola Istenmezején, egy Heves megyei kistelepülésen. A 120 diák fele alsó tagozatos. Az iskola igazgatója, Simon László 1985-ben, az akkor hozzáférhető HT 1080 gépekkel kezdte meg az informatika meghonosítását. Az iskola mind a 13 pedagógusának van valamilyen informatikai képzettsége, közülük négyen felsőfokú oktatási informatikusok. Az informatika oktatása és felhasználása komoly prioritást élvez, s ez a tantárgyi struktúrában is megjelenik. Pedagógiai programjuk szerint: „az oktatási miniszter által kiadott kerettantervben meghatározott szabadon tervezhető órák számával az 1. és 2. évfolyamon az informatika tantárggyal ismerkednek a tanulók”. Azaz már a legkisebbek is az IKT alkalmazói.

Az iskola önerőből fejlesztette a számítógépparkját: jelenleg egy 18 multimédiás gépből álló, hálózati kapcsolatos, internetes informatika-szaktantermük van, további két gépet a napköziben, egyet a könyvtárban használhatnak a gyerekek. A nevelők és a titkárság munkáját is segíti egy-egy számítógép. A gépek zömét az iskolát támogató alapítványon keresztül, az adó egy százalékából, NCA-pályázatokból és a Széchenyi-terv keretében nyert pályázatból finanszírozták. Az utóbbi pályázat keretében 100 fő 20 órás képzését vállalták a gépparkért cserében. Az iskola a lehető legteljesebb mértékben kihasználja a gépterem adta lehetőségeket: délelőtt informatika-, illetve más tanórákat, délután szakköröket tartanak. Szerda délutánonként az osztályok felváltva interneteznek, a szülőknek pedig az iskola minden évben egy-egy 60 órás számítógép-felhasználói tanfolyamot tart.

A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tatabányán, a megyeszékhely egy korábbi bányászlakótelepén működik; a munkahelyek elvesztése és az adaptívabb családok elvándorlása miatt a környéken számos hátrányos helyzetű család lakik. Az iskola korábban kis létszámú fejlesztőosztályokat is működtetett; jelenleg az önkormányzat aktuális álláspontjának megfelelően integráltan zajlik a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatása. Ennek támogatására az önkormányzat többletóraszámot és fejlesztő pedagógusi, gyógypedagógusi státusokat finanszíroz az iskolában: a nyolc osztályban tanuló, 157 alsós diákra 20 pedagógus jut. Az iskolavezetés tudatosan támogatja az alsós tanításban a számítógép használatát, így már első osztálytól heti egy órában, bontott csoportban, informatikaórán vesznek részt a gyerekek, mégpedig a Pányiné Segesdi Nóra által készített ún. alkalmazói informatika-tanterv alapján. Ennek a foglalkozásnak elsődleges célja a számítógép segítségével történő fejlesztés, az órák témaköre mindig egy-egy tantárgy anyagához kapcsolódik. (A bontott óra idejében a másik csoport fejlesztőfoglalkozáson vesz részt.)

Az iskolában két informatikateremben, összesen 25 internetes, multimédiás számítógép van, amelyek mindegyikét bekapcsolták az alsós oktatásba is. Éppen most nyílt lehetőség arra, hogy a lecserélt Pentium 1-es gépeket a tanítók igényei szerint az öt alsó tagozatos osztályteremben helyezzék el. Fontos, hogy a gyerekek az IKT-t a tanórán kívül és délután is használhassák, mivel sok időt töltenek az iskolában, és sokuk otthoni tanulási körülményei nem megfelelőek.

Veszprémben 11 önkormányzati és két alapítványi fenntartású általános iskola működik. A Dózsa György Általános Iskola 310 alsó tagozatos tanulója közül 52-en járnak az ún. logopédiai tagozatra, ahol kizárólag sajátos nevelési igényű gyerekeket tanítanak, hivatalosan is ellátva a körzet sajátos nevelési igényű gyermekeinek oktatását. A logopédiai tagozat munkáját a kiválóan felszerelt fejlesztőszoba segíti, ahol a mozgásfejlesztő eszközök mellett három számítógép is található. Az alsós gyerekek egy 15 gépes informatikateremben és a könyvtárban (további 3 gép) is használhatnak számítógépet. A gépek használatának célja alsó tagozaton kimondottan a fejlesztés, amelyhez speciális szoftvereket használnak, köztük a veszprémi egyetem mérnök-informatikusait oktató, Síkné Lányi Cecília vezette fejlesztő team alkotásait is.

A tantestület tagjai többségükben rendelkeznek informatikai képzettséggel, 12-en az OM által finanszírozott ECDL START-képzésben vettek részt, és 22 tanárnak van otthon a pedagógusoknak kiírt számítógép-pályázaton nyert gépe.

Budapesten két speciális intézmény látja el a mozgáskorlátozott gyerekek oktatását; közülük az egyik a zuglói Mozgásjavító Általános Iskola. Mivel egyes tanulók speciális és nélkülözhetetlen szükséglete az IKT-használat, így ez a tudás elvárás a tanároktól. A 32 fős tantestületben mindenki rendelkezik alkalmazói ismeretekkel, 16-an pályáztak az IHM által meghirdetett pedagógus-számítógépekre, és ezzel együtt megszerezték az ECDL START-vizsgát.

Az iskola mind a 18 tantermében található számítógép, a gépírás- és a nyelvi teremben még 5-5 gép, valamint a gyerekeknél saját használatra további 7 gép van. Az osztályokban lévő számítógépeket a diákok délután is szabadon használhatják. A tanulók a 4–6. osztályokban az úgynevezett gépi írás tantárgy keretében, hatodiktól pedig informatikaórán ismerkednek a számítógéppel, de a termekben elhelyezett gépek révén a számítógép-használat a tanárok és a diákok részéről is mindennapos. Az iskolában rendkívül népszerű digitálisfilm-készítő szakkör működik.

Az óbudai művészeti tagozatos Andor Ilona Általános Iskola még teljesen „érintetlen” az alsó tagozatos informatikát tekintve. Ennek ellenére a tantestület meglehetősen képzett informatikából: az elmúlt években két számítógép-kezelői házi tanfolyamot tartottak, összesen 25 résztvevővel, és többen rendelkeznek ECDL-vizsgával is. A nyolc alsós tanító közül hatan végezték el a házi tanfolyamot. Az iskola egyelőre nem kezdte el a számítógép alkalmazását az alsó tagozaton, és 2006 szeptemberétől a NAT által kötelezően előírt, negyedik osztályos heti egy informatikaóra is csak a „szabadidősávban”, szülői hozzájárulással fér majd el. Az iskola megrendelői igényként is érzi, hogy az informatikának nagyobb súlyt kellene kapnia. „A szülők azért hozzák ide a gyerekeiket, mert ez egy művészeti iskola, de azért az az első kérdésük, hogy van-e sport, idegen nyelv, informatika.”

Tisztában vannak a számítógép-alkalmazás kiváló lehetőségeivel: a művészeti oktatásban és más tanórákon szemléltetéshez alkalmazzák, és pozitív tapasztalatuk van egy korábbi tanítványuk kapcsán. Egy vak kislány úgy végezte el a nyolc osztályt, hogy Braille-írógéppel jegyzetelt, majd otthon a jegyzeteit áttették számítógépre, ahonnan felolvasószoftver segítségével tanulta meg az anyagot. A sok megerősítő élmény és az iskola művészeti profilja miatt felmerült az alkalmazott informatika megoldásának lehetősége, vagyis az, hogy – a tatabányai iskolához hasonlóan – a tantárgyakba építve teljesítsék a NAT követelményeit. Az iskolában vannak tanítók, akik meg tudnák valósítani ezt a megoldást – például régebbi iskolájuk informatikai kísérleteit felhasználva. Éppen ezért választottuk az „érintetlenek” közül ezt az iskolát, és ezáltal azt tudjuk „best practice”-ként bemutatni, hogy milyen úton juthat el egy eltérő arculatú iskola az alsós informatikatanítás fontosságának felismeréséhez.

Intézményi prioritások

Érdekes összefüggés, hogy a jó gyakorlatot folytató tanárok személyén keresztül a vizsgálatba került iskolák többségében az informatika az intézményi prioritás szintjén is megjelenik, illetve jó szándékkal övezett kezdeményezésnek számít. További vizsgálódás kérdése lehet, hogy az intézményi prioritás vonzza és tartja ott az innovatív tanárokat, vagy pedig az ő gyakorlatuk hat az intézményen belül az informatika presztízsének növekedésére; illetve, hogy milyen kölcsönhatás van a két tényező között. Bár a vizsgált minta mérete igen szerény, tapasztalatunk szerint döntően intézményvezetői szándék mentén indult meg az informatikai fejlesztés, és ezt követte a tantestület képzése (például a Gyöngyösi sétányi és az istenmezei iskolában), míg egy kolléga kiváló gyakorlata katalizálta a folyamatot, s jelentős mértékben érzékenyítette az intézményvezetőt Tatabányán és Hajdúszoboszlón. A tantestület egészének informatikai aktivitása inkább az első esetben, tehát az igazgatói kezdeményezés hatására növekszik meg, hiszen éppen az előbb említett két iskolában tapasztaltuk azt, hogy más tanárok is rendszeresen alkalmazzák a számítógépet a tanórán.

Intézményi célkitűzések – pedagógiai program

Az iskolák pedagógiai programját abból a szempontból vizsgálva, hogy megjelenik-e benne az alsó tagozatos informatika mint prioritás, érdekes következtetést vonhatunk le. Azok az iskolák foglalkoznak a pedagógiai programban kiemelten az informatikával, ahol az intézményvezetés személyes ügyének tekinti e terület fejlesztését. Így a budapesti számítástechnika tagozatos iskola mellett az istenmezei és a tatabányai iskola pedagógiai programja foglalkozik hangsúlyosan az alsó tagozatos informatikával. Az alábbi részletek mind az informatikatanítás alkalmazói felfogását támasztják alá.

Az informatikai műveltség megalapozásának gyermekkorban történő megkezdését az oktatáspolitikai irányelvek kimondottan támogatják. A Nemzeti alaptanterv kiemelt fejlesztési területként ajánlja az információs és kommunikációs kultúra elsajátítását és eszközeinek-módszereinek a tanulási folyamat egészében történő felhasználását. Ahhoz ugyanis, hogy bármely iskola felkészíthesse diákjait a tudás alapú társadalomra, nem elég egy felső tagozatos, szűk óraszámú, „osztályozott” informatika tantárgy, hanem a tanulóknak már kisdiákkoruktól kezdve meg kell szokniuk és ismerniük az IKT napi használatát: az egyes tanórákon éppúgy, mint a tanórán kívüli felkészülésben vagy éppen szabadidős tevékenységekben.

A fő cél az információs társadalomban otthonosan mozgó, az információt munkája során felhasználni és létrehozni tudó ember képzése.

(Budapest, XIII. Gyöngyösi sétány)

A tantárgy célja felkelteni és folyamatosan ébren tartani a tanulók érdeklődését az informatika iránt, megismertetni eszközeit, módszereit és fogalmait, amelyek lehetővé teszik a tanulók helyes informatikai szemléletének kialakítását, tudásuk, készségeik és képességeik fejlesztését, alkalmazását más tantárgyakban, későbbi tanulmányaikban, a mindennapi életben és a munkában.

Az 1–4. osztályos informatikatanítás és -alkalmazás legfontosabb célja az, hogy a gyermekek megismerjék és megszeressék a számítógépes környezetet.

(Istenmezeje)

A tantárgy nem véletlenül kapta az „Alkalmazott informatika” elnevezést. Fő feladata a kisiskolások informatikai eszközökkel történő készségfejlesztése, ezzel a tananyag elsajátításának segítése. A tanulói tevékenység elrendezésénél, kiválasztásánál maximálisan figyelembe vettük a tantárgyi koncentrációt: a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a környezetismeret, ének-zene, testnevelés és a rajz tantárgyak tananyagát.

A készségfejlesztés folyamatában az informatikai eszközök használata közben sajátítják el a tanulók az informatikaalkalmazói, infotechnológiai, infokommunikációs és könyvtár-informatikai ismereteket.

(Tatabánya)

Felszereltség

Minden meglátogatott iskolában van hálózatos-internetes-multimédiás informatikaterem, ez a felsős informatikatanításhoz nyilván elengedhetetlen. Azok az alsó tagozatos kisdiákok, akiknek még nincs informatikaórájuk, szervezett szakkör keretében használhatják ezeket a gépeket (Andor Ilona Általános Iskola, a veszprémi és a hajdúszoboszlói iskola). Szabadon használhatják a gépeket a gyerekek a Mozgásjavító Általános Iskolában, a Gyöngyösi sétányi és a tatabányai iskolában. Az istenmezejei iskolában az alsósok tanári felügyelettel, a tanórán és szakkörön használják az informatikaterem gépeit, de van két szabadon használható számítógép a napközis teremben. Az informatikatermen kívül, az osztálytermekben elhelyezett gépek csak a Mozgásjavító Általános Iskolában vannak hálózati kapcsolattal és interneteléréssel ellátva.

A pedagógusok informatikai ismeretei

Mivel a digitális írásbeliség elsajátításában különösen fontosnak tartjuk az informatikai alkalmazások iskolai, informatikaórán túli (tanórai és tanórán kívüli) megjelenését, fontos szempont, hogy az iskola pedagógusai milyen informatikai képzettséggel, illetve milyen felhasználói ismeretekkel rendelkeznek.

Figyelemre méltó, hogy a „best practice”-t folytató s valamilyen csatornán korábbról ismert pedagógusok/iskolák mindegyikében igen magas a számítógép-felhasználói ismeretekkel, illetve képzettséggel (is) rendelkező pedagógusok száma. Az interjúkban több megkérdezett iskolavezető említi a pedagógusoknak szánt számítógép-akciók jótékony hatását. A vizsgált tantestületekben a számítógép-használók aránya becslések szerint eléri a 90%-ot, de ez nem jelenti a számítógép közvetlen alkalmazását a tanításban. A megkérdezett, órát tartó pedagógusok szerint kollégáik leginkább szövegszerkesztésre, internetezésre és levelezésre használják a számítógépet.

Speciális mintán végzett vizsgálatunkban azt találtuk, hogy azokra az iskolákra, ahol a „best practice” jelen van, jellemző a tantestület számítógép-alkalmazás iránti érdeklődése, például a pedagógusok számítógép-pályázatában, illetve az alkalmazói tanfolyamokon való nagyarányú részvételében, a számítógép készségszintű alkalmazásában feladatok előállításában, levelezésben, továbbá az internethasználatban.

Felmerült ezért, hogy érdemes lenne a hatások közötti összefüggést szélesebb körben és alaposabban megvizsgálni. Kérdés ugyanis, hogy mi hat mire. Néhány tapasztalt kolléga számítógépes „ügyessége” motivál, a pályázaton elnyert otthoni számítógép vagy az iskolában hozzáférhető lehetőségek? Ne feledjük, hogy az informatika felhasználását támogató iskolavezetés is fontos tényezője ennek a folyamatnak! Sem az intézményi felszereltség, sem az otthoni számítógép-pályázatok, sem a kedvezményes továbbképzéseken való részvétel, illetve a helyi továbbképzések nem jöhettek volna létre az intézményvezetés támogatása nélkül. Mivel sejtésünk szerint az általunk látogatott iskolákban a tantestület informatikai jártassága (s az alsó tagozatos pedagógusoké különösen) meghaladja az országosan jellemzőt, érdemes lenne egy következő vizsgálatban, szintén „best practice”-t folytató intézményekben az intézményvezetői stratégiát és a tantestület motivációit, elvárásait vizsgálni, hogy választ lehessen kapni arra a kérdésre, mitől indul el egy tantestület az informatika alkalmazása felé.

A kollégák beszámolói szerint a tantestület tagjai igen magas arányban – 80–90%-ban, s jószerivel csak néhány idősebb kolléga kivételével – használják a számítógépet, de ez szinte soha NEM tanórai alkalmazás! A tanítással kapcsolatos számítógép-felhasználás kimerül a feladatlapok összeállításában, az internetes anyaggyűjtésben. Érdekes módon a számítógép tanórai alkalmazásában az egész tantestület vonatkozásában (az „élenjáró”, informatika tagozatos Gyöngyösi sétányi iskola mellett) éppen az alsó tagozatos informatikaoktatás megkezdésében, az „induláskor” az OKI-tól segítséget kérő Istenmezeje tűnt élenjárónak, ahol, bár a tantárgyszerű alsós informatikaoktatás még gyerekcipőben jár, az azonban gyakori, hogy a kollégák a számítástechnika-teremben tartanak egy-egy matematika- vagy nyelvtanórát, matematikaszakkört. Érdemes visszatérni az intézményvezető meghatározó szerepére: az istenmezejei iskolában kétségtelen tény, hogy az informatikai fejlesztések motorja maga az igazgató, aki a legfontosabb intézményi prioritások között tartja számon ezt a területet.

Tanítás vagy alkalmazás? Az egyes órák kiemelt tanulságai

Látogatásaink során a megtekintett 10 tanóra mindegyikén informatikaalkalmazást láttunk. Az órák megoszlása a következő volt.

(Az Andor Ilona Általános Iskolában nem látogattunk órát, mert még nem tartanak ilyet.)

Informatikaóra

A látott informatikaórák az informatikatanítás modern felfogását tükrözték: a számítógép „csak” informatikai eszköz, amely az információval való célszerű tevékenység során praktikusan felhasználható, a számítógép használata nem öncél. Mindhárom tanrendi értelemben informatikának nevezett órán hosszú, játékos, számítógép nélküli bevezető részt láthattunk, és mindhárom helyen alkalmaztak mozgásos, dramatikus elemeket. Fontos észrevétel, hogy – különösen Hajdúszoboszlón és Tatabányán – az informatikaterem berendezése kifejezetten támogatja ezt a tevékenységet. A terem közepén kialakított kb. négyzet alakú, szabadon belakható, kellően tágas tér kedvez a csoportos játékoknak; a pedagógusok ezekkel a játékokkal a számítógépes feladatokat készítik elő. Így a számítógép-alkalmazás más tevékenységekkel integrálódik, az informatikaóra nem válik elszigetelt gyermek-gép kapcsolattá.

Érdemes tovább időzni a hajdúszoboszlói és a tatabányai kezdeményezésnél, hiszen e két helyen az informatikatanítás úgy jelenik meg, mint valamely pedagógiai cél megvalósításának hordozó közege, médiuma. Hajdúszoboszlón a tehetséggondozásnak, a kreativitás fejlesztésének fontos terepe az informatika, míg Tatabányán a hátránykompenzáció egyik kiemelt eszköze. A tatabányai iskolában éppen ezért emelt óraszámban – heti egy órában és bontott csoportban – tanítják az informatikát. Az osztály másik felével a csoportbontás idején fejlesztő pedagógus foglalkozik. Az informatikaórákon a helyileg kifejlesztett alkalmazott informatika-tantervet1 valósítják meg, amelynek központi célja a gondolkodás, a nyelvi és szociális kompetenciák fejlesztése az informatika alkalmazásával; talán ezért is történt, hogy az általunk megtekintett foglalkozást, függetlenül a tanrendi keretektől, a tanító „fogalmazásórának” nevezte – s valóban számítógéppel segített fogalmazásóra volt, az informatikaóra keretében.

Hajdúszoboszlón a differenciálás és a kreativitás fejlesztése, a tehetséggondozás jelenik meg az informatikatanítás kifejezett pedagógiai céljaként és hozadékaként. A két pedagógus szakmai megközelítésmódja nagyon hasonló, ám a két iskola eltérő szociokulturális környezete különböző kiemelt feladatot határoz meg a két iskola számára, s az informatika eszközével mindkét feladat megoldása kiválóan támogatható.

Szaktárgyi alkalmazás

Kifejezett informatikaalkalmazásra, vagyis más tanórán megvalósított számítógép-használatra példát éppen abban a két iskolában láttunk, amelyeket több szempontból kiemeltünk már a korábbiakban is: a Gyöngyösi sétányi számítástechnika tagozatos iskolában – az osztályokba kihelyezett számítógépeknek hála – gyakorlatilag bármikor használhatnak az órán egy-két számítógépet, míg az istenmezejei iskolában a számítástechnika-teremben tartanak számítógéppel támogatott szakórákat. Az első helyszínen első osztályos matematikaórát, a második helyszínen második osztályos rajzórát látogattunk.

Módszertani értelemben természetesen egészen más, ha egy-két gép van a teremben, illetve ha minden diák külön számítógépnél ül. A meglátogatott pedagógusok mindegyike a módszertani sokszínűséget látja abban, hogy az adott géppark sajátosságaihoz alkalmazkodik. Nagyné Szendrői Margit matematikaóráján kétféle számítógép-felhasználásra került sor – laptop és projektor használatával, előre elkészített Power Point-prezentáció segítségével az egész osztály számára közös ismeretfelelevenítés és gyakorlás, valamint 3-4 fős csoportmunka keretében készségfejlesztés és gyakorlás folyt, a Manó Matek és a Süni Matek szoftverek segítségével. Eközben a többiek gép nélküli csoportmunkát végeztek, minden csoport más-más feladattal foglalkozott. Azaz frontális és csoportmunkát láttunk. Az istenmezejei rajzórán Fürjes Sándor a számítógép multimédiás lehetőségeit maximálisan kihasználta: hangulatteremtő és ismeretközlő, ismeretfelelevenítő frontális (ám élénk és interaktív) prezentáció után a gyerekek önállóan alkottak téli tájképet a rajzolóprogram segítségével.

A számítógép és a felhasznált szoftverek működtetésével kapcsolatos interakció mindkét tanórán minimális volt. A gyerekek a feladatra koncentráltak, olyan feladatot kaptak, amelynek a megvalósításához már rendelkeztek a szükséges számítógép-felhasználói készségekkel; illetve szinte minden órán tetten érhettünk egy-egy olyan tanári gesztust, amely minimális instrukcióval és információval, a feladat által motivált gyerek nyitottságát kihasználva, tovább bővítette számítógép-felhasználói ismereteit.

Fejlesztőóra

Újra ki kell emelni, hogy a helyiségek berendezése is fontos tényezője a számítógépek hatékony alkalmazásának a pedagógiai folyamatban, ha alkalmazásról és nem öncélról beszélünk. Egyértelmű, hogy a berendezésnek tökéletesen támogatnia kell a számítógép-felhasználást, miközben alárendelődik a szélesebb értelemben vett pedagógiai funkciónak. Korábban már kiemeltük a tatabányai és a hajdúszoboszlói terem közösségi tevékenységet is támogató jellegét. A funkciónak alárendelődő berendezés másik kiváló példáját a veszprémi iskola fejlesztőszobájában láttuk, ahol a mozgásfejlesztő eszközök és az ezek számára biztosított, kellő méretű tér, a nyugalmat sugárzó berendezés határozza meg a hangulatot, és szerényen, a két hátsó sarokban húzódik meg a három számítógép. Nincs külön számítógépes szoba, hiszen a gyerekek egy-egy fejlesztőóra keretében, a változatos tevékenységek közepette (a nagymozgástól a rajzolásig, a hangképzéstől a szókincsbővítésig) végzik a számítógépes fejlesztő gyakorlatokat is, egyéni fejlesztési terv alapján.

A számítógép-használat során itt is azt láttuk, hogy a gyerekek a gép és a szoftverek működtetésében rendelkeznek a szükséges ügyességgel, képesek a készségfejlesztő gyakorlatokra, vagyis a foglalkozás tényleges céljára koncentrálnak. Külön ki kell emelni, hogy Pap Józsefné személyében olyan fejlesztő pedagógus munkájával ismerkedtünk meg, aki a kezdetek óta használja a számítógépet a fejlesztésben, akinek instrukciói alapján a Veszprémi Egyetem hallgatói készségfejlesztő szoftvereket alkotnak, s aki kidolgozta normális adottságú gyerekeknek készült szoftverfejlesztéshez alkalmas módszertanát.

Figyelemre méltó, hogy a fejlesztéssel foglalkozó pedagógusok egyelőre elszigetelten, saját kezdeményezésből, saját megrendelésre fejlesztett szoftverekkel használják a számítógépet, miközben a számítógép jótékony hatása ebben a tevékenységben vitathatatlan. Többek között a finommozgások kiiktatása, az azonnali visszajelzés és hibajavítási lehetőség, a monotónia kellemes jelzésekkel való megtörése (képi, dallam-„ajándékok”), a mérhető teljesítmény és a fejlődés mérhető formában való visszajelzésének lehetősége stb. valósítható meg a segítségével. Fontos lenne a központi kezdeményezés mind a képzés-továbbképzés, mind a taneszközfejlesztés terén, hogy a számítógéppel támogatott fejlesztőtevékenység általánossá válhasson.

A Budapesti Mozgásjavító Általános Iskolában a gépírás/gépi írás keretében láthattunk számítógép-alkalmazó tanórát. A foglalkozás vezetője, Kékesiné Jánó Rozália maga fejlesztette ki a tantárgyat. A mozgásfejlesztő iskola mozgáskoordinációs zavarokkal, az izomzat elégtelen működésével vagy épp végtaghiánnyal élő tanulói közül sokak számára az írásbeliség elérésének egyedüli lehetősége a számítógép, hiszen ők manuálisan nem képesek a kézírás elsajátítására. A speciálisan kifejlesztett egyéni segédeszközök – a homlokra, a szemüvegkeretre, végtagcsonkra szerelt vagy szájba szorított koppantók – szolgálnak a billentyűzet működtetésére. A sérültség jellegétől függ a speciális billentyűkiosztás, vagyis az, hogy melyik ujjal melyik billentyűt üti le a diák – a különböző betegségek esetén optimális leosztást szintén Kékesiné fejlesztette ki. A módszer felkeltette az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Kar érdeklődését, ám ugyanúgy, ahogy az előző példában, itt is személyes ismeretségek és magánkezdeményezések mentén szerveződnek a módszert terjesztő előadások és intézménylátogatások, miközben szükséges lenne, hogy valamennyi érintett iskola – azok is, akik akár egyetlen mozgáskorlátozott gyermeket oktatnak inkluzív módon! – hozzáférjen ehhez a sikeres és nélkülözhetetlennek tűnő módszerhez.

Mindkét fejlesztőintézményben érezhető volt a számítógép konkrét tevékenységet megkönnyítő adottságainak felhasználása, a gép által biztosított visszajelzés biztonságot nyújtó hatása és mérhető a teljesítményt ösztönző, önbizalmat növelő ereje.

Módszertan

A megfigyelt foglalkozások újragondolása alkalmat teremt arra, hogy összefoglaljuk az alsó tagozatos informatikaóra vagy -alkalmazás során felmerülő módszertani kérdéseket és az ezekre adott válaszokat a jó gyakorlatokban.

Tér- és időkeretek

A sikeres tevékenységet a nyitott, kényelmes terek jól támogatják; egyetlen foglalkozás zajlott „boxos” informatikateremben (a Gyöngyösi sétányi iskola informatikaterme), de ebben a teremben is volt középen kellő méretű tér egy kis mozgásos játékhoz. Az istenmezejei informatikateremben is kényelmesen mozoghattak a gyerekek, könnyen áttekinthették, véleményezhették egymás „műveit” is. A két fejlesztő-informatikaterem is az adott funkcióhoz és nem szűken értelmezve a „számítógépezéshez” volt berendezve. Tehát az interaktív, multimédiás felhasználási lehetőségek megjelenésével, az informatika tárgy tartalmi bővülésével megváltozott a tevékenységet támogató optimális környezet, és az egyéni munkát feltételező, elkülönített, boxos berendezést a jó gyakorlatokban a nyitottabb terek váltják fel. Jellemző, hogy a korábban kis termekbe szorult „számítástechnika-kabinet” helyett ma már sok helyen lényegesen nagyobb térben találjuk az informatikatermeket.

Az idő szempontjából érdekes tapasztalat volt, hogy a gyerekek a megfelelő pedagógusi irányítás mellett koncentráltan végigdolgozzák a 45 percet, amelyből a gép mellett, az alkalmazott kiváló rajzoló- és szövegszerkesztő szoftverek segítségével mindössze 15-20 perc is bőven elegendő, hogy „művüket” elkészítsék. A meglátogatott foglalkozásokon kinyomtatható produktumok is készültek, és a számítógépes tevékenység motivált, játékos munka volt. A gép mellett töltött idő elegendő volt a feladat elvégzéséhez, tekintettel arra, hogy a tapasztalatok szerint a 15-20 percnél hosszabb számítógépes munkától az alsó tagozatos gyerekek kifáradnak. Tehát a módszertani színesség, a dramatikus elemek, mozgásos játékok nemcsak didaktikailag élénkítik a munkát, hanem a gyermekek életkori szükségleteit is ez a munkaszervezés elégíti ki a legmegfelelőbben, míg a 45 perc „számítógépezés” túlterhelné őket.

Dramatikus játékok

A mozgásos, dramatikus elemek egyrészt színesítették az órát, másrészt komoly jelentésük, készségfejlesztő hatásuk volt a kifejezetten informatikai ismeretek tekintetében is. Egy-egy ilyen játék a személyiség egészét megmozgatja, ezért számos diszciplína oldaláról „ránézve” találhatjuk úgy, hogy az adott szakterülethez szükséges készségeket kiválóan fejleszti – nem beszélve a szociális kompetenciákról. Például a Hajdúszoboszlón látott „Mit vinnél magaddal…” memóriajátékban a gyerekek sorban egy-egy fontos tárgyat neveztek meg, amelyet egy nagy utazásra magukkal vinnének, s előtte mindig elismételték sorban a többiek választását. Ez a feladat fejleszti a figyelmet, az emlékezetet, az informatikai gondolkodás szempontjából gyakoroltatja a párosítás és a sorrend jelentőségét, s mindemellett a csoport számára terepet nyújt az egymásra figyelésre és egymás megismerésére. Egy másik feladatban szoborjátékot játszottak a gyerekek, amelynek során egymás csoportszobrának jelentését kellett megfejteniük. Igazi „ahaélményt” jelentett, amikor az egyik csoport a Renault-jelet formázta, két gyerek rombusz alakban összeillesztett lábával és kezével, s a többiek hiába találgattak, nem jöttek rá a megoldásra. Itt a jel és jelentés kapcsolatáról, az előzetes tapasztalat jelentésre gyakorolt hatásáról tudhattak meg valamit élményszerűen, társaik kreativitása révén a gyerekek.

A tatabányai informatika- (valójában fogalmazás)órán szintén több műveltségkörhöz kapcsolódó, hasznos játékot láthattunk, amikor a gyerekpároknak képeket kellett helyes sorrendbe rendezniük. Ezekből olvasták ki azután a történetet (minden párosnak más, kétszereplős története volt), majd eljátszották azokat. Később az egyik történetből született a számítógéppel is létrehozott, illusztrált mese, amelyhez így a gyerekeknek személyes közük volt, és vélhetőleg sokkal jobban koncentráltak a rajz, majd a szöveg számítógépes létrehozatalára, mintha egyszerű diktálás, másolás vagy előkészítetlen fogalmazási feladat során tették volna.

Munkaszervezés

Felmerül a kérdés, hogy hány gyerek dolgozzon egy gépnél, illetve hogyan határozzuk meg a feladatot, ha a gyerekek önállóan, illetve a tárgyi adottságok függvényében párban/csoportban dolgoznak. Erről valamennyi megkérdezett pedagógusnak kialakult nézetei vannak, vagyis a munka fontos részének tekintik ezt a fajta szervezési feladatot.

Az egyéni munka alkalmas az önállóság, a kreativitás fejlesztésére, ám szükséges hozzá, hogy a gyerekek bizonyos fogódzókat, jól definiált feladatot kapjanak, majd szabadok legyenek a megvalósításban. Legyen jelen az osztályban egy jól látható feladat, egy „keret”, amelynek produktumai később összehasonlíthatók, elemezhetők. A tanárnak is szüksége van arra, hogy: (1) a gyerekek olyan feladattal dolgozzanak, amely célzottan a kívánt készségeket fejleszti, a kívánt tananyagot „tanítja meg”, (2) kiszámítható legyen, hogy milyen problémák merülnek fel, hiszen a gyerekek egyéni munkája komolyan igénybe veszi a tanárt, aki ilyenkor párhuzamosan, mindenkinek segít.

Ilyen munkaszervezést láttunk a Gyöngyösi sétányi informatikaórán, Istenmezején és Hajdúszoboszlón, ahol ezek az elemek megvoltak: vagyis volt keretfeladat, tisztázottak voltak a fejlesztendő és felhasználandó készségek, a tanár egyénileg segítette a tanulókat, majd együtt értékelték a műveket.

A számítógép melletti páros munkára komolyan „esküsznek” az informatikát fejlesztésre használó pedagógusok: erre a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tatabányai és a sajátos nevelési igényű gyerekeket fejlesztő veszprémi iskolában láttunk példát, ahol az egyik gyerek dolgozott a géppel, míg a másik segítőként, „figyelőként” vett részt a folyamatban. Ez a munkamódszer megosztja a feladatot, így egy-egy gyereknek kevesebb dologra kell figyelnie, s ketten együtt képesek a tökéletes produktumot létrehozni. Ugyanakkor az együttműködési készség, a tolerancia, a kritikai érzék is jelentősen fejlődik.

Csoportmunkára a Gyöngyösi sétányi iskola matematikaóráján és Hajdúszoboszlón láttunk példát. A számítógépes csoportmunka a jól ismert problémákat veti fel: minden gyereknek legyen feladata, meghatározott szerepe a csoporton belül, mindenki aktív legyen, a tagok jól működjenek együtt. A számítógépes csoportmunkában azonban a számítógép adottságai is döntőek, ezért kérdéses a három főnél nagyobb csoport hatékony együttműködése. Mindkét helyen azt tapasztaltuk, hogy dominanciaalapon szerveződött a csoportok tevékenysége, és nem volt mindenki számára olyan hatékony, mint a már említett egyéni és páros munkák – legalábbis a számítógép használatában. Ennek azonban nem kell azt jelentenie, hogy – az eszközellátottság hiányosságaira hivatkozva – egyáltalán nem vonjuk be az osztályban rendelkezésre álló egy-két gépet a tanításba, csak a csoportok létszámát, összetételét és instrukcióját kell alaposabban átgondolni.

Frontális munkához a teremben rendelkezésre álló egyetlen gépet is használhatjuk (gyakoribb megoldás a „zsúrkocsi”, azaz laptop és a projektor használata a bemutatóhoz). Erre láttunk példát a Gyöngyösi sétányi matematikaórán, valamint Istenmezején és Hajdúszoboszlón. Az utóbbi két helyen a pedagógus maximálisan kiaknázta a digitális technika nyújtotta multimédiás hangulatteremtő lehetőségeket, kép, hang, sőt rajzfilm bejátszásával. (A Mozgásjavító Általános Iskolában is az a gyakorlat, hogy a pedagógus a számítógépen lazító, oldó zenét játszik a gépírást gyakorló diákoknak.) A frontális bemutató számos motivációs lehetőséget kínál a hagyományos frontális magyarázat helyett – e módszer alkalmazásakor arra kell figyelni, hogy az előkészített bemutató kellő szabadságot hagyjon a gyermeki kérdéseknek, spontán órai helyzetekre való reakciónak.

A felhasználói ismeretek tanítása

Bár látogatásunk nem titkolt célja a számítógép-alkalmazás gyakorlatának megismerése volt, s ezért a kollégák ilyen tevékenységek bemutatásával készültek a fogadásunkra, nem lehet véletlen, hogy direkt informatikatanítással nem találkoztunk, még a kifejezett informatikaórákon sem! Ugyanakkor minden pedagógus feladatkijelölésében és órai tevékenységében megvolt az a tudatosság, hogy olyan feladathelyzetet teremtsen, amelyben a gyerekek nyitottá válnak egy-egy újabb felhasználói ismeret megtanulására, és a tanárok a megfelelő pillanatban valóban nyújtották ezeket az ismereteket a diákoknak. Ez a módszer igen eredményesnek tűnik a számítógépes felhasználói ismeretek tanításában, ha figyelembe vesszük azt, hogy a meglátogatott gyerekek ügyesen bántak a számítógéppel, ezt a készségüket vélhetőleg a megelőző időszakban, ugyanilyen tanítási gyakorlat mellett szerezték. A felhasználói ismeretek tanításának ezt a hatékony és élvezetes módszerét a jó példákat összefogó feladatgyűjtemények és hozzájuk tartozó, módszertani ajánlásokat tartalmazó tanári segédkönyvek kiadásával lehetne a szakma számára minél szélesebb körben elterjeszteni.

A gyerekek reflexiói

A kutatás során minden helyszínen megkérdeztünk egy-egy gyereket is számítógép-használati szokásairól, az otthoni és iskolai „számítógépezés” különbségeiről és egymásra hatásáról. A legtöbb interjúban megjelenik, hogy az iskolában használt készségfejlesztő szoftverrel otthon is szívesen játszanak a gyerekek, illetve az iskolában megtanultakat otthon is alkalmazzák. A szoftvereket a tanártól kapták (szabadon terjeszthető, internetről letölthető szoftvereket), illetve rokonok, ismerősök másolták le vagy vásárolták meg nekik ajándékba.

– Ha hazamegyek, akkor meg tanulok, ha van kedvem, akkor számítógépezek egy kicsit, bekapcsolom. Attól függ, hogy mihez van kedvem, melyik játékkal akarok játszani, vagy rajzolgatok rajta, vagy az interneten játszok valamivel.
– Rajzolgatni mivel szoktál?
– A Painttel, meg a TuxPainttel.
– Azt itt tanultad az iskolában?
– Azt itt tanultuk.
– (…) van itt egy másik rajzoló is, ami itt van a suliban, majd megkérem Katika nénit, hogy az internetes nevét mondja meg, mert le akarom tölteni. Meg van még egy pár játék, amit meg akarok szerezni, de a testvérem azt mondta, majd megszerzi.

– Amit itt az iskolában tanultok, azt szoktad-e otthon használni?
– Igen, mondjuk a COMENIUS LOGO-ba szoktunk ilyen kis adatokat beírni, és akkor kijön ez a ház, meg a háromszög, és otthon is meg szoktam csinálni. Igen, a füzetbe leírom, és akkor megcsinálom otthon is.

– Van-e otthon számítógépetek?
– Van.
– És azon mit szoktál csinálni?
– Hát játszani szoktam, meg volt rajta, amit kaptam, matematika, azokat is töltögetem néha rajta.
– Ezt az iskolából kaptad?
– Igen.

– (A tanító kérdezi) Hova látogatunk el mindig az interneten? Van egy kedvenc oldalunk, emlékszel rá?
– Az Egyszervolt. Azon is szoktam játszani az unokabátyámmal.

Az otthoni számítógép-használatot alapvetően az otthoni környezet határozza meg – észrevehető az iskola hatása, és hangsúlyozni kell, hogy lehet hatni ezekre a szokásokra. Az otthoni „partnerek” között megtalálhatjuk az anyát, apát, idősebb testvért, unokatestvéreket, barátokat; vagyis a közvetlen környezetből bárki és mindenki szolgálhat modellként a számítógép-használat tekintetében. A gyerekek – az iskolában tanultakon túl – a gépnek azokat a funkcióit ismerik, amelyeket a beavató személyek megmutattak, s így a számítógépről alkotott képük meglehetősen különbözik. Az interjúk nyomán sejthető, hogy a számítógépes szokásokat nagyban meghatározza a szociokulturális környezet, s hogy lassan érdemes lenne egy alapos kutatásban feltárni a számítógép-használattal kapcsolatos szokásokat a társadalmi rétegződés mentén. Lehetséges, hogy ennek alapján átgondolható lenne a megrendelői igényekhez minél jobban alkalmazkodó, illetve a gyerekek iskolában szerzett tudásán keresztül az otthoni számítógép-használatra is hatni tudó tananyag-felépítés.

– (…) és a számítógépen e-mailezni, másokkal levelezni nem szoktatok?
– Nem.
– Hogyha valakivel szeretnél beszélgetni, akkor fölhívod telefonon?
– Fölhívom.

– Amikor levelezel, kivel szoktál levelezni?
– Apukámmal meg az anyukám húgával, általában.
– Ők messze vannak?
– Igen.
– Hol élnek ők, miért kell velük levelezni, miért nem lehet velük telefonon beszélni?
– Hát az apukám az Tökölön lakik, az anyukám húga pedig Csömörön.

A gyerekek – és ez nemcsak a beszélgetésekben, hanem a látogatott órákon is fényesen kiderült – könnyen ráéreznek a számítógép-használat „lényegére”. Talán nem meglepő, hogy a Gyöngyösi sétányi számítástechnika tagozatos iskola negyedikes tanulója, aki immár négy éve rendszeresen találkozik számítógéppel, spontán említ számos alkalmazást és ötletet; zárásképpen az ő néhány mondatát idézzük, bizonyítandó, hogy a gyermekkori informatika nemcsak az ismereteket, hanem a szemléletet is fejleszti.

– És mit mondanál a tanároknak, hogy mire használják a gépet? Mondjuk, most megmondhatnád, hogy holnap a magyartanár vagy a matektanár használja a számítógépet az órán, akkor mit javasolsz?
– Szerintem magyarból olyan lehet, hogy Ica néni a wordbe ír egy szöveget és tele hibával, és akkor ki kell javítani nekünk, és akkor mondjuk kinyomtatja és nekünk ki kell javítani. Matekórán is lehetne úgy, hogy például felír az Ica néni számokat, és akkor elmondja a tulajdonságukat, hogy páros, és akkor mondjuk oda kéne nekünk írni ezeket, a számokat mellé kéne írni, és kinyomtatja. Meg a dogákat is megcsinálhatná, hogy leírja a dogákat, és akkor nekünk itt meg kell csinálni.
– Most hogy írjátok a dogákat?
– Hát úgy, hogy Ica néni leírja a dogát, mondjuk egy négyzethálós papírra.
– Szép betűkkel írja, így kerekíti szépen, ahogy tanultátok?
– Igen, nagyon szépen ír Ica néni. És akkor úgy csinálja, hogy lemásoltatja nekünk, azt hiszem, itt a tanáriban azon a gépen [fénymásolón], hogy akkor több lesz belőle, és akkor úgy megcsináljuk mindig. (…)
– A könyvtárban, hát most ilyen, már vonalkódos olvasójegyeink vannak, mert eddig ilyen sárga kihajthatós volt, és bélyegeztek rá, hogy visszahoztuk-e a könyveket. De most már számítógép van, ami leolvassa a vonalkódot, és úgy csináljuk.
– És a könyvtárban a számítógéphez nem szoktatok odaülni?
– Hát az ilyen vonalkód-leolvasó… Meg most itt nyílt egy ilyen élelmiszerbolt a sétányon, és akkor ott is számítógéppel olvassák le, vagyis hát már minden üzletben ilyen számítógépen. (…)
– Meg a szótárakat is szeretem, amikor például angolból nem tudok valamit, bekapcsolom a számítógépet és kinézem azt a szót.
– Akkor mondd meg, hogy most szerinted inkább játékra való a számítógép?
– Nem, hát szerintem játékra is lehet, hogy ilyen játékokat feltöltünk, de mondjuk például dolgozó embereknek is nagyon sokat ér a számítógép.
– És a gyerekeknek a tanuláshoz?
– Hát igen, például mondtam már az angolból is jó, például a tanároknak is, Ica néninek is jó lenne, ha lenne számítógépünk [az osztályban].

Összegzés

Az alsós informatikatanítás jó gyakorlatait vizsgálva szembetűnő, hogy az informatika szaktárgyi tanításával szemben (sőt azon belül is) kimondva, kimondatlanul a számítógép-alkalmazás került a középpontba. A jó gyakorlatot folytató pedagógusok iskoláiban a kollégák is megbízható alkalmazói ismeretekkel rendelkeznek, és rendszeresen – bár még nem a tanórán – használják napi munkájukban a számítógépet. A jó gyakorlatot végző pedagógusok akár egyénileg, akár szakmai műhelyekhez kapcsolódva végzett fejlesztései és az esetenként több mint 10-15 éves gyakorlatban gyökerező módszertani felismerései egy irányba mutatnak. Már most rendelkezésre áll annyi általánosításra váró tapasztalat, hogy érdemes őket összegyűjteni és rendszerezni. Ehhez nyújthatnak szempontokat a hét iskola bevonásával szerzett adatok, dokumentumok, fotók és ez a munkájukról szóló beszámoló is. Tapasztalataink további elemzése alapján az oktatáspolitikai döntések és fejlesztések elősegítése érdekében külön ajánlást készítünk az Oktatási Minisztériumnak, az alsó tagozatos informatikaoktatás és -alkalmazás jobbítására.