«Vissza

Balogh Valéria

Gyermekközpontú iskolák Hollandiában

A cikk szülői szemmel villantja fel a holland iskolarendszer személyközpontú iskoláinak mindennapjait. Megismerkedhet az olvasó azzal a pedagógiai ethosszal, amelynek jegyében minden gyerek saját fejlődési ütemének megfelelően tanulhat, s amely lehetőséget teremt arra, hogy az iskolai tanulás ne a kényszerek világa, hanem a felszabadult tanulás színtere legyen. Az öt év tapasztalatait összegző írás talán legérdekesebb része a holland családok gyermeknevelési szokásait bemutató fejezet. Egy olyan nevelési kultúra jellemzőit ismerhetjük meg, amely valószínűleg szorongásoktól, félelmektől mentesebb gyerekkort biztosít a felnövő nemzedékek számára.

Családommal Hollandiában éltem 1997 és 2002 között. Férjemet a Delfti Műszaki Egyetem Tanszékvezető egyetemi tanárának hívták meg. Gyermekeink számára szerettük volna Hollandiában ugyanazt biztosítani, amit itthon kaptak, ezért egyrészt szülői szemmel tanulmányoztuk a holland iskolarendszert, másrészt férjem révén, aki tudományos munkát végezve PhD-hallgatókat készít fel. Jómagam két évig jártam nyelvtanfolyamra napi 5-6 órában, majd önkéntesként egy iskolában dolgoztam asszisztensként.

Az iskolarendszer felépítése hasonló a mai magyar iskolarendszerhez. A kisgyerekek egy iskola-előkészítőn vesznek részt, ez nagyjából a mi óvodánknak felel meg. Van félnapos és egész napos lehetőség is. Kétéves kortól járnak ide a kicsik, és ötévesen már iskolások.

Nemzetközi Iskola (International School of the Hague, ISH)

Gyermekeink a Hágai Nemzetközi Iskolában tanultak, amely speciális iskolaként eltért az általánostól. 14, illetve 10 évesen kezdték a tanulást ebben a hét évfolyamos iskolában, amely a középiskolának felel meg a 11–18 éves korosztály számára. Matematikából volt felvételi. Az első öt év központja Cambridge-ben van, ott történik a tanárok továbbképzése, és a vizsgát is ott koordinálják. Ez az öt év az IGCSE- (International General Certificate of Secundary Education) vizsgával zárul, és lehetőséget ad arra, hogy főiskolán, college-ban tanuljanak tovább a világon bárhol, vagy munkát vállaljanak. A következő két évben hat vagy hét szabadon választott tárgyat tanulnak. Ezek közül hármat lehet emelt, hármat alapszinten tanulni. Az IB- (International Bacalaureate) vizsgát adó két év központja Genfben található. Erre a vizsgára négy hét felkészülési időt adnak, maga a vizsga hat héten keresztül tart. Egy végzős diáknak 24–28 vizsgát kell letennie, attól függően, hány tárgyat választott, de csak hat tárgy eredménye számít a diplomába. Minden tárgyból van elméleti teszt, számítás- vagy gyakorlati teszt, laboratóriumi kísérletleírás és esszékérdés. Naponta kitöltenek két feladatlapot különböző tantárgyakból. Az értékelés anonim. Az északi féltekén írott dolgozatokat a déli féltekén javítják, a déli féltekén írtakat az északon élő tanárok értékelik. A szóbeli vizsgák anyagát a nyelvek esetében hangkazettán küldik el elbírálásra. Tantárgyanként elérhető hét pont, amelyhez hozzáadódik még egy-egy pont filozófiából, illetve creativity action service-ből. Diplomamunkát kell készíteni, amely szintén egy pontot ér. Az elérhető pontszám 45. Ha 24-et elértek, felvételt nyerhetnek valamely egyetemre bárhol a világon. Természetesen elit, felkapott intézménybe magasabb pontszám szükséges, és ott a tandíj is magasabb.

Gyermekeim idejében az iskola belülről rendkívül barátságos volt. Nemzetközi lévén minden ország zászlaja ott lobogott az aulában. Nagy élmény volt gyerekeinknek, amikor miattuk került föl a magyar zászló. Később mások is érkeztek a követségre, kirendeltségekre. Saját szekrénnyel rendelkeztek, ahová kabátjukat és táskájukat is berakhatták. Évfolyamok működtek, nem osztályok. Egy korosztályba körülbelül 100-120 gyerek tartozott. Több közös rendezvényt tartottak az év során, mind nagyon jól szervezett volt, süteménnyel és itallal, szülői közreműködéssel. Műsort is bemutattak a gyerekek tanári vagy egyéni felkészüléssel. A színvonalban ez nem jelentett különbséget. A gyerekek nem mindig voltak felkészültek. Ezt tapasztaltam a zeneiskolai bemutatókon is. Szinte minden gyerek belesült a produkcióba, hamis volt, elfelejtette a szöveget, illetve nem tudta felolvasni. Sohasem törekedtek a tökéletesre. Az előadás végeztével viszont mindenki nagyon boldog volt. Felszabadultan ünnepeltek viszonylag alacsony színvonalú produkcióval a hátuk mögött is. Az öt év alatt egyetlen memoritert sem tanultak az iskolában, sem verset, sem zeneművet. A saját gyerekeim megtanulták a magyar kötelező verseket, mert én kértem. Hazatérve nagy problémát jelentett a lányomnak, amíg megszokta, hogy a hegedűdarabokat fejből is meg kell tanulnia. Előző tapasztalat hiányában nagyon félt kiállni a színpadra kotta nélkül. Kint fütyülve, kiabálva éljenezték az osztálytársakat. Az irigységnek nyoma sem volt. A felkészületlenséget az is okozhatta, hogy amíg itthon heti két alkalommal vannak a zeneórák, az ottani iskolában csak egyszer. Versenytáncra itthon háromszor két-három órát edzettek, Hollandiában csak heti egy óra volt. Elég nekik ennyi, vagy anyagilag ennyit bírnak. Hollandiában mindent kedvtelésként végeznek, és még a hobbijukat is azonnal abbahagyják, ha letelt az előre arra szánt idő. Nem megszállottak, nem fordul elő, hogy még egyszer elpróbáljanak valamit a maguk kedvére. A lelkesedés hiánya, a csekély egyéni motiváció a teljesítmény rovására megy.

Voltak kötelező és választott tárgyak. Az első évben tanultak matematikát, science-et, amely a környezetismeretnek felel meg, hollandot, franciát, éneket, művészetet és természetesen angolt, hiszen az volt a közös nyelv. Év végére szóban kellett minden tantárgyból vizsgázni. A következő évben felvehették a német vagy a spanyol nyelvet.

Az értékelés nem számjeggyel történt, hanem betűvel A-tól G-ig (A, B, C, D, E, F G, U). U értékelés esetén (unclassified = minősíthetetlen) eltanácsolták a tanulót az iskolából. Átjárhatóság tekintetében rugalmas, de különbözeti vizsgákat kell tenni, ha iskolatípust vált a tanuló, például ha szakközépiskolából szakmunkásképzőbe megy át. Van olyan iskolatípus, ahonnan nem tanulhat tovább az egyetemen, csak ha kiegészítő évet zár le.

Negyedévenként kaptak értékelést, minden második szöveges volt. A szorgalmat egy plusszal vagy egy mínusszal jelezték. Félévenként volt fogadóóra. Erre előre kellett jelentkeznie minden szülőnek jelezve, hogy melyik tanárt kívánja felkeresni. Levélben értesítettek az időbeosztásról, arról, hogy mikor kihez mehetünk. Így elkerülték a kínosan hosszú sorban állást, és minden szülőre jutott 7 perc. Itt többnyire csak dicsértek, gondolom, nem csak a mi esetünkben. Történelemből egyszer C értékelést kaptunk, mert nem volt jó az esszé. Kérdésemre, hogy mi hiányzott belőle, évszám, tény vagy összefüggés, nem kaptam választ, csak annyit, hogy majd megszokja a tanuló, milyennek kell lennie.

A tanórák ötvenpercesek voltak, és félévenként cserélték a tanárokat, például matematikából vagy angolból. Először nem értettük, mi ennek az oka. Rájöttünk, hogy hasznos, ha más emberek magyarázatát, módszereit is megismerik a gyerekek, és a kiejtés is sokat számít, ugyanis több tanárnak amerikai akcentusa volt, mert sokan származtak onnan, de voltak tanárok Ausztráliából, Nagy-Britanniából, Görögországból és Németországból is.

Sok projektfeladatot kaptak a diákok. Az első tanévben például egy jól szigetelt házat kellett építeni papírból. Kipróbálták, melyik tartja jobban a meleget. Biológiából tablót készítettek egy hazai tudósról. Később fényképezést tanultak. Ebből albumot állítottak össze, elemezték is a felvételeket. Majd makettet készítettek. Munkáikat kiállították egy vitrinben, vagy a falon helyezték el, és a szülők is megtekintették.

Az AIDS-ről való felvilágosítás nem egy előadás keretében történt, hanem gyakorlati tapasztalás segítségével. A kísérlet a következő volt. 25 tanulóból állt a csoport. Mindenki tiszta vizet kapott a poharába, kivéve két gyereket, akik cukros vizet kaptak, de minden pohárban átlátszó folyadék volt. Négyféle tulajdonságot írtak fel az egyes diákok poharára: 1. sok szexuális kapcsolata van és nem védekezik; 2. sok szexuális kapcsolata van, de védekezik; 3. kevés szexuális kapcsolata van és nem védekezik; 4. kevés szexuális kapcsolata van és védekezik. A gyakori kapcsolatosok szinte minden társukhoz odamentek, a többiek csak egy-kettőhöz. Amikor védekeztek, akkor csak koccintottak, ha nem védekeztek, akkor elosztották a pohár tartalmát. A megerőszakolás lehetőségét is figyelembe vették. A kísérlet végén a tanár egy univerzális indikátort cseppentett mindenki poharába, amely a cukros vizet elszínezte. A végeredmény: két-három tanuló poharában maradt tiszta, színtelen víz. Azt hiszem, erre mindig emlékezni fognak a gyerekek, és ez a kísérlet eredményesebb volt bármilyen tudományos előadásnál. A szóbeli, bár érdekes előadás nem veheti fel a versenyt a saját tapasztalással.

A nyelvi képzés is rendkívül jó volt, bár a különböző nyelveket a tanártól függően más-más módszerrel tanulták. Hollandórán az első évben csak szavakat és nyelvtant tanultak. Angolon nem is érintették a nyelvtant. Egyszerre tanultak angolul, hollandul, németül és franciául, mégsem merült fel az a kérdés senkiben sem, hogy összekeverik a nyelveket. A természettudományos tárgyakat inkább tapasztalatra építették. Hétköznapi dolgokkal foglalkoztak, amely kevésbé volt tudományos, de valószínűleg nagyon hasznos az életük során. A matematika kissé lemaradt. Nem alapozta meg az egyetemi tanulmányokat. Amikor az emelt szintű tárgyakat választottuk, nem értették, miért akarjuk a matematikát emelt szinten tanulni, ha az nem szükséges. Csak annyit teljesítenek és várnak el, amennyi pillanatnyilag szükséges.

A lányom 11 éves korában egyszer azt mondta, „nem akarják a tanárok, hogy jobban tanuljak”. Itthon előzőleg három évig járt iskolába, és a tanító nénitől mindig azt hallotta, hogy csinálja jobban, próbálkozzon újra, többre képes, akarjon. A hágai iskolában nem számított a teljesítmény, nem is mérték azt, csak félévenként egy vizsgával. Ha a tanuló saját maga akart tanulni, akkor teljesített, ha nem, akkor sem volt következménye. Nem biztatták, nem bátorították, de nem is szidták össze. Az én lányomnak hiányzott a tanító néni inspirálása. Nem értettem, mit hiányol, amíg saját magam nem tapasztaltam a katedra másik oldaláról. A lányomnak itthon az izgalomtól, idegességtől izzadt a keze dolgozatírás vagy szereplés előtt, a holland iskolában ez megszűnt a napi stresszhelyzettel együtt.

Amikor 9 évesekkel foglalkoztam egy iskolában, dolgozatíráskor végigmentem a termen, és mint rutinos tanár belepillantottam a feladatokba. A hatos szorzótáblát használva oldottak meg feladatot. Hibát vettem észre, és még egy utolsó próbálkozást téve megmagyaráztam, hogy nem lehet a háromszor hat több, mint a négyszer hat. A kisfiú megértette, és láttam a szemén, hogy tudja a választ, de nem javította ki a feladatot. Nem azért, mert becsületes volt, hanem azért, mert nem érdekelte az eredmény. Nem törődött azzal, hogy hány pontot ér el. Nincs dicséret, nincs jutalom, de szidás sincs. Miért javítaná ki? Ekkor értettem meg, milyen visszacsatolás hiányzik a saját gyerekeinknek. A kinti gyerekek nyugodtak, kiegyensúlyozottak, de nem törekednek a jobbra. A lányom öt év elteltével az IGCSE-vizsgát, a fiam az IB-vizsgát tette le. A fiam itthon rögtön egyetemre ment, és látom, hogy nem tud tanulni. Mindenben keresi a megértést, de elmarad a bevésés. A tudományos elmélyülés hiányzik. Magabiztos lett, jó meglátásai vannak, jól tud következtetéseket levonni, de nem tanították meg tanulni, elmélyülni a problémák megoldásában. A lányom hazatérve egy gimnázium második osztályába került, különbözeti vizsgákat tett. A tanárok biztatták, siettették, követeltek tőle. Neki ez tetszett, szeret az elvárásnak megfelelni. Egyetemistaként is tudja, mit jelent tanulni, beosztja az időt és a tananyagot. A felelések sorozata, az írásbeli rendszeres számonkérés, az érettségire való felkészülés megtanította tanulni.

A következtetést nehéz levonni. A tanulást meg kell tanulni, és rendszeres számonkéréssel rá kell vezetni a diákot a tanulás kínjára és örömére. Hét év itthoni tanulás elegendő volt a fiamnak, hogy jó alapokat szerezzen magyar helyesírásból, matematikából, de láttam, ahogy lassan leszokik a tanulásról, hiszen így is képes volt jó eredményt elérni. A nyelveket szívta magába, és sok érdekességet tud a természettudományok köréből is. Ő nemcsak az iskolában tanult és nem elsősorban a tankönyvekből, hanem a nyelvet az életben és a rajzfilmek segítségével, a biológiát a National Geographic, a fizikát, a földrajzot a Discovery tévécsatornáról tanulta. Rengeteg információt, adatot, érdekességet tud az élet sok területéről, főleg az érdeklődési körébe tartozókról. Minden információ volt számára, és ma is azt várja, hogy így szerezzen új ismereteket, de ez a mód a tudományos területen nem elegendő, ezért most sajátítja el a tanulás módjait. Abban az iskolatípusban jól rákapott a másodlagos információforrásokra, hiszen ott az volt a legfontosabb, hogy sikerüljön felnyitni az érdeklődését. Számára az élet így működik. Lehet, hogy életrevalóbb lesz ettől. Végül is a nevelés célja az, hogy a tanítványokat az életre, mégpedig az ő korukban zajló életre készítsük fel. A hétköznapi élet követelményeinek remekül megfelel, de a tudományos életben nehezebb helytállnia. Ugyanakkor a lányom keze újra nedvesedik, de szeret jól teljesíteni és elégedett.

Holland középiskola

Két évig nyelvtanfolyamra jártam. A bevándorlóknak ez kötelező volt, mások tandíj ellenében tanulhatták ott a holland nyelvet. Az első évben a nyelvtannal ismerkedtünk, mivel nem volt közös nyelv, minden hollandul hangzott el. Heti 25 órás tanfolyam volt, ebből 8-10 óra számítógépes gyakorlással telt. A programot tanári segítség nélkül is lehetett használni. Többször is megtekinthettük felirattal vagy nélküle, és fülhallgató segítségével a kiejtést is gyakorolhattuk. Az érdekes, hétköznapi történetet színészek adták elő kb. tíz perces terjedelemben, felnőttek számára készítették gyakorlatias témákból, például ügyintézés a biztosítótársaságnál, valamilyen termék becserélése, orvossal való beszélgetés stb. A filmet egy nyelvtani és egy szókincsbővítő teszt követte, majd a gyakorlást összefoglaló feladatsor zárta. A megoldásokat megtekinthettük, és többször megismételhettük a feladatokat. Félévenként értékelés volt olvasott, majd hallott szövegértésből, írásbeli és szóbeli vizsga, amelyről bizonyítványt kaptunk. Esetleg meg kellett ismételni a szemesztert. Mivel a bevándorlókat akarták felkészíteni az európai életre, kultúrára, ezért a második évben más jellegű óráink is voltak. Például a matematika alapjai, hogy a műveleteket, a mértékegységeket holland nyelven is tudjuk olvasni. Megtanultuk a Microsoft Word használatát, volt drámaóránk, önismereti óránk, amelyen önéletrajzot írtunk. Később olyan gyakorlatra mentünk, ahol majd dolgozni szándékozunk. Én okleveles mérnöki végzettséggel rendelkezem, de kiegészítő szakként a mérnöktanári diplomát is megszereztem, ezért pedagógusként szerettem volna elhelyezkedni. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy ezen a pályán nagyon jól kell tudni a nyelvet, hiszen a matematikában minden szónak fontos a jelentése.

Az összekötő tanárom megszervezte, hogy egy középiskolában hospitálhassak. Ez rendkívül érdekes volt számomra. A tanteremben összefordított asztaloknál csoportokban dolgoztak a diákok, fiúk és lányok vegyesen. Az elrendeződés állandó, de nincs kifejezett célja. A frontális órai munka szinte teljesen hiányzik az oktatásból. A tanár kiad egy feladatsort egy hónapra, attól függően, hogy arra a témára hány óra jut. Azt a feladatmennyiséget az iskolában vagy otthon mindenkinek el kell végeznie. Így mindenki más feladatmegoldásánál tart, nem is törekednek az azonos feladatra, nem írják le egymásról, hiszen nem osztályozzák őket, és nem írnak a szülőnek levelet. A tanár segítőként járkál körben, egyénenként válaszol a problémákra. Nem sürgeti a diákokat, nem bosszankodik, ha nem haladnak egyszerre, vagy ha nem halad a tananyaggal valaki, hiszen mindenki a saját egyéni tempója szerint dolgozik. Mindenkihez odamegy, és egy kis segítséget nyújtva továbblendíti az elakadt diákot. Természetesen itt is van olyan eset, amikor divatról, barátokról beszélgetnek a gyerekek, de mindenki tudja, mennyi feladatot kell elvégeznie, tehát feszültséget nem okoz a lemaradás vagy a pillanatnyi értetlenség. Egymást is kisegítik, de főleg egyéni munka folyik. A csoportos és az individuális munka keveredik ezeken a gyakorlóórákon. Természetesen a tanár számára ez nehezebb, mint a hagyományos frontális óra, mert ott egy feladattal kell foglalkoznia, itt pedig esetenként húszféle ötlettel kell előállnia. A tanulók viszont a saját eszüket használják egyéni időbeosztással és tempóval. Mindenki egyénileg fedez fel új megoldásokat, csak elcsúsztatott időben, így mindenki hozzájut a siker öröméhez, és főleg elkerüli a kudarc, a megszégyenülés megalázó érzését.

Gyermeknevelési szokások Hollandiában

A hospitálás után szerettem volna munkát vállalni, de először illik önkéntesként dolgozni. Hollandiában a nagyon fiatal nők és a középkorúak dolgoznak. Egy fizetésből is megél egy család, tehát csak akkor dolgoznak a nők, ha már nagyok a gyerekek, ha hiányzik a hivatás, a munka, a munkahelyi társaság. Kevés a munkalehetőség is. Viszont önkéntesként bárki, bárhol dolgozhat. Ez nagyon széles skálán működik és rendkívül jól szervezett. Számunkra elképzelhetetlen ez a fajta munkavállalás. Van, aki beköltözik egy hétre egy szanatóriumba, és reggel öttől este tíz óráig gondozza a mozgásképtelen embereket, eteti, mosdatja, emeli őket és társalog velük. Más a kórházban fogadja a járó betegeket, és elkíséri őket a megfelelő helyre. Egyesek a saját mikrobuszukkal szállítják a mozgássérülteket a városba, majd a megbeszélt időben értük mennek. Van, aki bevásárlásokat vállal. Mások kutyasétáltatással segítenek, vagy házról házra járnak pénzt vagy ruhát gyűjteni valamilyen célra. Az oktatás területén is vannak önkéntesek, akik fizetés, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, megszállottságból, önmegvalósítási vágyból az iskola közelében szeretnek lenni. Mindenesetre munkavállaláskor az önkéntesek előnyben részesülnek. Így kerültem én is egy általános iskolába.

Ez a tanintézet Den Hoornban, Delfttel egybeépült településen van. Állami iskola, ahová a környék 6–12 éves gyermekei járnak. Az iskola épületét panelelemekből egy hónap alatt húzták fel, mert a közelében új lakótelep épült, tehát ezen a helyen volt rá szükség. Néhány év múlva le is bontották, majd ötszáz méterrel messzebb újra felállították. Egyszintes, hagyományos, holland építésű házakban élő nem szegény és nem gazdag szülők gyerekei tanulnak itt. Ide nem autóval érkeznek a gyerekek, mint Nagy Britanniában, hanem kerékpáron, egyedül vagy a szülő biciklijén. Ez a hagyomány, a természetes és egészséges. A szűk utcák, csatornák nem is teszik lehetővé a felesleges autózást. Mintha a természetbe igyekeznének vissza. Esőben és nagy szélben is tud mindenki kerékpározni, ha elázik, majd megszárad. Ezzel nem is foglalkoznak, hiszen a természetet nem tudják megváltoztatni. Hozzáidomultak, és a szokásaik, az öltözékük is ezt követi.

Az itt élő gyerekek beleszületnek a természetbe. Nem kórházban látják meg a napvilágot, mint nálunk. Bába segíti őket a világra otthon. Ha az anya kórházban kíván szülni, akkor is csak az utolsó öt percben mehet be, amikor a bába azt helyesnek látja. Csak másnapig tartózkodhat orvosi felügyelet alatt. A továbbiakban a bába látja el egy hétig az újszülöttet és az édesanyját. Mos, főz, rendet tart, hiszen a nagymamák dolgoznak. Az újszülött megérkezését mindenki számára hírül adják az ablakba kitett gólya csőrében levő rózsaszín vagy kék ruhás babával. A gyermek tehát rögtön családi környezetbe érkezik.

A természetes környezetet szolgálja, hogy minden településen van állatudvar, ahol sokféle állat él elkerítve. Vannak csüngőhasú malacok, kecskék, csirkék, fácánok, pávák, nyulak. Az udvarba be lehet menni, etethetik a kicsik az állatokat, ismerkedhetnek velük. Megszokják a közelségüket, kialakul bennük az irántuk érzett felelősség. Van a közelükben kedvenc állat, de a megfelelő környezetben szerethetik őket. Az apróságok otthon összegyűjtik a kenyeret és viszik kedvenceiknek. Ugyanezt teszik a csatornákban élő kacsákkal, szárcsákkal is. Nem felejthetem el a teheneket sem. Az egyetem épülete mellett egy keskeny csatornával elválasztva legelnek a tehenek, és senki sem rökönyödik meg ezen. A természet része a mindennapoknak. Tavasszal lehet érezni a friss trágya illatát, amikor a földekre kihordják, és senkit sem bánt a szaga, pedig Delft 40 000 lelkes város.

Egy holland elemi iskola

Az iskola (www.obshetgaljoen.nl) kívülről, belülről egyaránt színes és az ablakokban díszítés látszik. Nagy udvar van körülötte homokozóval és az elengedhetetlen kerékpártárolóval. Látszik, hogy gyerekek számára építették. A kisméretű bútorok, hatalmas építőkockák, a falon található gyerekmunkák mind azt szolgálják, hogy az apróságok jól érezzék magukat. Színes falak, sok növény veszi őket körül. A tantermeken üvegajtók vannak. A tanterem kis fészkekre van osztva. Az egyik hátsó sarokban három számítógépet helyeztek el. Mellette két könyvespolc telis-tele könyvekkel, mint egy házi könyvtár. A másik sarokban polcos szekrény az elkészített agyagfiguráknak, száradó festményeknek. Még egy polc a tankönyveiknek. Hosszában az egyik falon végig ablak van, napellenzővel felszerelve, amelyet télen és nyáron is használnak. A széles ablakpárkányon kis cserepekben állnak az általuk ültetett kis növények, bab, búza. Az első falon négyzetrácsos és vonalas tábla van. Körben minden falon a gyermekek által készített rajzok lógnak.

Egy teremben 18-20 gyerek tartózkodik. Padokban ülnek egymás mögött. Két korcsoport jár ide, a negyedik és az ötödik osztály. Jól megférnek együtt. Van a csoportban olyan tanuló is, akinek a hallása rendkívül gyenge és viselkedési zavarai vannak. Ő szinte egyéni foglalkozást és elbírálást igényel. Vannak felelősök. Minden tantárgy tankönyvéért más a felelős, ők osztják ki és szedik össze azokat.

A tanítónő koronggal jelzi, hogy milyen munka folyik. A tábla fölött van két nagy színes korong. Ha a bordó van feljebb, akkor az ötödikeseknek van hangos foglalkozásuk, ha a kék, akkor a negyedikesek beszélhetnek. Olyan is lehet, hogy mindkettő középállásban van, akkor halk morajlás hallatszik, nincs feszes csend. Vannak közös foglalkozások is, az ének, a mesehallgatás, a kézművesóra. A gyerekek megtanulják a toleranciát. Amíg az egyik csoport a csendes olvasást gyakorolja, a másik csoportnak számtanórája van. Rajzolás közben hallja a számtanóra eseményeit is. Nem árt az sem, ha a szorzótáblát passzívan ismétli. Több érzékszervét használja egyidejűleg. Hallja a számtani feladatot, el is gondolkodhat rajta, miközben a keze rajzol. A rajzolás nem követel olyan mély koncentrálást, hogy ne tudná a figyelmét megosztani.

Tulajdonképpen mindent kétszer tanul. Az egyik csoportnak ismétlés, ami a másiknak új. Az ötödikeseknek szóló tananyagot is figyelmesen hallgatják a kisebbek. Figyelnek és nem zavarják a másik csoportot, pedig teljesen vegyesen ülnek. Állandóan aktívan vesznek részt valamiben, csoportosan vagy egyénileg.

Egy tanóra félórás. Az órák nem véletlenszerűen követik egymást. A gondolkodtató órák délelőtt vannak, a készségfejlesztők ebéd után. Ezen belül az egyéni gyakorlás saját tempó szerint történik. Ugyanabból a korcsoportból az egyik tanuló csak a második kötetnél tart, míg valaki már a hetedik kötetet olvassa. A házi könyvtárból minden gyerek azt az olvasókönyvet veszi le a polcról, amelyikre szüksége van. Nem unatkoznak a gyorsan olvasók, és nem szégyenkeznek a lassúbb tanulók sem. Aki a sorozat minden kötetén túl van, az olvashat mesét vagy akár otthoni könyvet is.

A tízórai mindenki számára tej vagy kakaó és péksütemény, amit az iskola ad. Természetesen otthoni uzsonnát is fogyaszthatnak. Uzsonnázás közben a tanító néni mesét olvas, a gyerekek érdeklődéssel hallgatják. Már várják az előző napi történet folytatását. Lassan esznek, nem borul ki az ital, és megrágják a falatot. A hulladék összeszedése után a felelős leviszi a szemetet a kukába, majd folytatódik a közös munka. Aki a feladatlap kitöltésével hamarabb elkészül, odamehet a számítógéphez játszani. Internet nincs, de nagyon jó számolást, logikát fejlesztő, gondolkodtató játékok vannak a gépen. Kis verseny is kialakul, ki mehet a géphez először. Ez azonban nem mehet az eredményesség rovására. Testnevelésórára a földszinti tornaterembe mennek. Ez nem túl tágas, inkább táncolásra alkalmas, mint nagy labdajátékokra. Hetente kétszer azonban átmennek a közeli sportcsarnokba, ahol labdázhatnak, futhatnak kedvükre. Az énekóra is külön teremben folyik, ahol néhány hangszer is található. A testnevelést és az énekórát más nevelő tartja. Ha nagyon elcsigázottak, akkor kimennek az udvarra, nem kell várni a szünetig. Az udvaron homokozó, hinta és sok más külső játszóeszköz van. Mozognak, hangoskodnak.

Ebédre egyesek hazamennek, mások helyben étkeznek. Nem főtt étel az ebéd, mert a hollandok este hatkor esznek meleg ételt. Délután többnyire valami gyakorlati foglalkozás van. Festenek, agyagoznak, textilből készítenek alkotásokat.

Két hónapos ciklusokban a gyerekek különböző projekteket készítenek. Az egyik ilyen munka volt Afrika megismerése. Minden órán ezzel foglalkoztak. Természettudomány-órán Afrika állatairól tanultak. Képeket gyűjtöttek, megismerkedtek az állatok méretével, tulajdonságaival. Rajzórán festményeket, rajzokat készítettek afrikai tájakról, a sivatagról, az állat- és növényvilágról. Énekórán megtanultak tamtamdobon játszani. Az osztály fele dobolt, a másik fele csörgőzött. Ezzel ritmikusan mozoghattak, fejlesztette a ritmusérzéküket. Nagy élvezettel gyakoroltak ezeken a hangszereken. A mesék most Afrika lakóiról szóltak, életükről, táplálkozási szokásaikról. Testnevelésórán dobszóra táncoltak. Az iskolában, sőt a környező iskolákban is ugyanez a projekt szerepelt egyidejűleg. A falakról lekerültek az őszi képek és levelek. Az iskola Afrika kis darabkájává változott. Az osztálynak még egy közös produkciót is be kellett mutatnia a kerületi seregszemlén. A mi osztályunk az óceán élővilágát mutatta be. A gyerekek beöltöztek csikóhalnak, bálnának, kagylónak. A legsikeresebb azonban a polip volt. Ezeket a jelmezeket saját maguk készítették a délutáni gyakorlati foglalkozások keretében, természetesen tanári és szülői segítséggel. A krepp-papírt tudták vágni, ragasztani és festették a kartonokat. Amit a felnőttek készítettek, az is a szemük előtt zajlott. Ügyesedett a kezük, alakult a szépérzékük, fejlődött a térlátásuk és megismerkedtek Afrika természetrajzával, állataival, növényvilágával. A nagyobb gyerekek a társadalmi viszonyokat is tanulmányozták. Eljött a nap, minden osztály átment a közeli sportcsarnokba, ahol több iskola diákserege vonult fel a színpadon a maguk készítette ruhákban, és a zenére táncolva bemutatták a kezük munkáját. Minden gyerek örült, hiszen sikeres és büszke lehetett a teljesítményére. Ez volt a két hónap záró műsorszáma. Következhetett egy másik projekt.

A tanári munka

Miután a tanító az egész napot a gyerekekkel tölti, az időbeosztás úgy történik, hogy három napig az egyik tanár, két napig a másik nevelő van a tanulókkal. Nagyon nagy összhangra van szükség közöttük. Ezt megkönnyíti a rengeteg előkészített anyag. Nem könyveik vannak, hanem dossziék, amelyben a feladatlapok előre gyártottak (a fénymásolót bármikor, óra közben is tudják használni). A javítókulcs is készen áll a tanári segédkönyvben. Ez könnyebbé teszi a munkát, ugyanakkor elveszi a személyes javítás élményét, és megnehezíti a javítás közbeni vélemény kialakítását. A tanár nem gondolja át a hibákat. Nem veszi észre az ismétlődő hiányosságokat. Az egyes emberek teljesítménye nem kötődik a diákhoz, így a következő órán nem reagál a hibákra. Néha a megadott javításban is előfordulhat hiba, ez automatikus javításkor elkerüli a tanító figyelmét. Például egy házat, udvart, tavat és fákat ábrázoló képről kellett megállapítani, hogy honnan nézzük. A gyerekek többsége ugyanazt a „rossz” megoldást adta meg. Kiderült, hogy ők gondolkodtak helyesen, a javítókulcs volt hibás. Történt olyan is, hogy a tanuló jobb megoldást adott, mint a segédkönyv, de a tanító nem fogadta el, mert csak a kulcs alapján javított. Elvész a kiemelkedő gondolatok értékelése.

A tanártól sok előkészületet és koncentrációt igényel, hogy két csoport munkáját irányítja egyidejűleg, még kis létszám esetén is.

A gyerekek többségének szülei rendszeres látogatói az iskolának. Napi kapcsolatban vannak a tanárral, de nem az előmenetel iránti érdeklődés miatt, hanem segítséget nyújtanak, közösen nevelik a gyerekeket. Van olyan szülő, aki énekórára jár be, hogy a dobolást egyszerre több gyerekkel taníthassák meg, vagy rajzórán segít a festékkel és ecsettel bánni. Más anyuka rendszeresen bejön ebédeltetni. Megint más átkíséri a gyerekeket a tornacsarnokba. A délutáni gyakorlati foglalkozáson mindig van egy-két mama, aki segít varrni, felügyelni az olló használatára. Nem szólnak bele a tananyagba, a projekt kivitelezésébe, de nagy segítséget jelentenek a tanítónak és a diáknak egyaránt. A gyerekek élvezik a közös munkát. Ugyanazokat az élményeket élik át, ugyanazok az emlékek maradnak meg bennük. Ez nagyon fontos a szülő-gyermek kapcsolatban. Erről lehet beszélni, otthon tovább folytatni a megkezdett munkát.