«Vissza

A Majzik-jelenség

Megjelent végre egy kicsiny kötet Majzik Lászlónéról, egykori nagy tekintélyű szerkesztőnkről. A könyv magját halálának ötödik évfordulója alkalmából 2004. december 3-án rendezett emlékülés előadásai adják. A tanulmányok szerzői azonban nem elsősorban rá emlékeztek, hanem saját kutatásaik azon részleteiről számoltak be, amelyek valamilyen módon közvetlenül vagy közvetve kötődtek személyiségéhez.

A kötet első, Zrinszky László által írott tanulmánya azt a vezetéstudományban sokat kutatott kérdést veti fel, amelynek Majzik Lászlóné életművében különös jelentősége van. Zrinszky azt elemzi, miként lehetséges, hogy egy szellemi értelemben vett vezéregyéniség örök beosztottként valójában mindig vezető személyiség legyen, hogy mindig és mindenütt informálisan ő legyen az adott szervezet vezetője, „az igazi főnök”. Az emlékülésen elhangzott előadások magyarázatot adnak erre a jogosan felvetett, vezetéselméleti szempontból nem kevésbé paradox jelenség lényegére. Az utalások szinte mindegyike tükrözi, hogy Majzik Lászlóné számára sohasem a formális vezető szerepének legitimálása, hanem a vele kapcsolatban álló személyek segítése, a vele együtt dolgozó „csapat” teljesítményének az ösztönzése, hatékonyságának maximalizálása volt a fontos.

A kötetben szereplő előadások persze világossá teszik az olvasó számára, hogy a mai neveléstudományi közösségben meghatározó szerepet betöltő számos kutató tanítómesterének vallja őt. Érdemes elolvasni Mátrai Zsuzsa szép, szubjektív hangú tanulmányát, amely a kutatás folyamatának elméleti modelljét írja le a kutatás tervének megalkotásától az eredmények publikálásáig. Ha nem is ilyen direkt formában, de ugyanez a tanítványi attitűd jelenik meg Hunyady Györgyné és Szekszárdi Júlia tanulmányaiban is. Ugyanakkor egyik írás sem sugallja azt, hogy az egykori tanítványok mind Majzik Kati köpönyegéből bújtak volna elő. A kötetnek éppen az a rejtett üzenete, hogy Ő úgy tudott mester, informális vezető lenni, hogy nem nehezedett rá a körülötte lévőkre, a tőle tanulni szándékozókra. Szociálpszichológiai értelemben mindig finom, többnyire rejtett interakciókba ágyazottan irányította a vele együttműködőket. Sok egyéb mellett talán ez a Majzik-jelenség egyik legnagyobb titka. Voltak egészen különleges „tanítványok” is a Majzik-féle „nem iskola” padjaiban. Mihály Ottó kötetben szereplő tanulmányának látszólag nincs köze a Majzik-jelenséghez. Mégis jellegzetes példája azoknak a személyiségeknek, akik azt tanulhatták meg a „mestertől”, miként kell úgy írni, hogy a bonyolult nevelésfilozófiai, neveléselméleti gondolatok eljussanak a címzettekhez, hogy közérthetőek legyenek.

A kötet második részében Majzik Lászlóné munkáiból olvashatunk részleteket.

A kötet elolvasása után óhatatlanul felötlik egy kérdés: hányféle módon hagyunk nyomot magunk után a világban, s a nyomok közül vajon melyik a legmaradandóbb, a legértékesebb? Azt hiszem, a kérdés megválaszolhatatlan, hisz számtalan módon „maradunk” meg, miután eltávozunk, de talán a legértékesebb és a legfontosabb az, amit magunkból át tudtunk adni az utánunk következőknek. A kötet írásai azt mutatják, hogy Majzik Lászlóné két kézzel szórta a tanulnivalót, tehát nem élt hiába.

Neveléselmélet gyakorlatközelben. A Majzik-jelenség. Műszaki Kiadó, Budapest, 2005.

Schüttler Tamás