Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2005 szeptember > Az egységes európai oktatási térség kialakulásának esélyei

Apáti Anna Zita

Az egységes európai oktatási térség kialakulásának esélyei

Az egységes európai oktatási térség kialakulása az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy az Unió polgárai szabadon választhassák meg, hogy a 25 tagállam melyikében kívánnak letelepedni, munkát vállalni, élni. A tanulmány egyrészt összefoglalja az Európai Unió azon törekvéseit, amelyek az elmúlt évtizedekben az egyes országok oktatási rendszerei közötti átjárást, a végzettségek kölcsönös elfogadásának feltételeit próbálták megteremteni, másrészt összehasonlítja Hollandia, Írország és Magyarország közoktatási és felsőoktatási rendszerét. Ennek során megvizsgálja, hogy mennyire adottak az átjárhatóságnak és a végzettségek elfogadásának feltételei.

Az Európai Unió biztosítja azt a jogot állampolgárai számára, hogy bármelyik tagállamban éljenek, dolgozzanak, tanuljanak. Ez az általános elv a lehetőségek széles tárházát kínálja. Természetesen tagállamonként változnak azok a követelmények, amelyeket teljesíteni kell ahhoz, hogy élhessünk a lehetőséggel, például az oktatás területén. Ezek közül legalapvetőbb a kiválasztott ország nyelvének „felhasználó szintű” ismerete, a bizonyítványok kölcsönös elismerése, az átjárhatóság a képzési rendszerek között.

Az oktatás és képzés területén 2010-re a rendszerek, szakképesítések, végzettségek összehasonlíthatóságának megteremtése a cél. Ez az irányelv maga után vonja a tagállamok képzési rendszereinek szerkezeti átalakítását. A Lisszabonban (2000. március) megfogalmazott közös oktatási stratégiai célok megvalósítása lassan félidejéhez érkezik.

Európai irányelvek az oktatásban

A római szerződéstől a maastrichti szerződésig terjedő időszakban már történtek kísérletek az oktatás közösségi szintre emelésére, de a tagállamok tiltakozása miatt ezek meghiúsultak.

Első alkalommal 1971-ben rendezett az Európa Tanács konferenciát az oktatási minisztereknek. Óvatos tapogatózások után megállapodtak abban, hogy egy munkacsoportot alakítanak, amely megvizsgálja az együttműködés lehetséges területeit. Az ennek eredményeként 1976-ban született dokumentumban a következőket határozták meg:

Ezeknek a gondolatoknak a jegyében születtek a tagállamok által támogatott kísérleti programok. Mindez nem jelentett átfogó szabályozást. A tagállamok hangsúlyozták önállóságukat az oktatás területén.

A hetvenes évektől folyamatosan bővülő európai szövetségnek új kihívásokkal kellett szembenéznie. A gazdasági érdekeken túlmutató célok között szerepelt a politikai gondolkodásban is meghatározó oktatási kapcsolatok további fejlesztése, elsősorban az európai közösség gondolatának közvetítése, melynek legfontosabb színterei az oktatási intézmények. Emellett a munkahelyek számának csökkenése és a technológiai fejlődés maga után vonta a munkaerőpiac szerkezeti átalakulását, amely kihatott az oktatásra és képzésre.

A nyolcvanas években különböző programokat indítottak a problémák megoldására. Előtérbe került a felsőoktatásban tanulók számának növelése, új szakok indítása, a távoktatás bevezetése, megnőtt a felnőttképzés szerepe, és új képzési formákat alkalmaztak a szakképzésben. A programok közül kiemelkedik a Commet, mely az európai egyetemek és vállalatok közötti együttműködést ösztönzi; az Erasmus, mely az egyetemek közötti együttműködési hálózatok létrehozását, hallgatók másik tagállambeli tanulmányait támogatja; a Lingua, mely a nyelvoktatás erősítését szolgálja; a Petra, mely a szakképesítés megszerzését biztosította a fiatalok számára; a Force-program, melyben a felnőttképzés fejlesztése a cél. A részvétel önkéntes ezekben a programokban, az együttműködésért támogatást kapnak a résztvevők.

A kilencvenes években erősödött az oktatás és képzés közvetett hatása a gazdaságra, fontos befektetések színterévé vált, ezáltal stratégiai szerepe felértékelődött. A maastrichti szerződésben megfogalmazták, hogy az uniós oktatáspolitika csak kiegészítő területekre építhet, amelyeken a tagállamok tevékenysége nem elég hatékony, vagy a kezdeményezés európai és nemzeti szinten hozzáad a rendszerekhez, mint például tanár- és diákcserék a Socrates-programban, szakmai nyelvoktatás a Leonardo-program támogatásában, oktatási szakemberek tanulmányútja az Arion keretében vagy a távoktatás fejlesztése a Minerva-program segítségével.

Az Európai Bizottság által 1995-ben kiadott Fehér Könyv az oktatásról szólva hangsúlyozta az élethosszig tartó tanulás intézményrendszerének fejlesztését, kiemelte az alapoktatás fontosságát. Javaslataiban azonban nem lépett túl az eddigi szerződések keretein, megjelenése nem hozott áttörést. Visszhang nélkül maradt a két évvel később megszületett Kék Könyv, mely radikális változásokat fogalmazott meg. Lényege az európai dimenzió bevezetése az oktatási rendszerekbe. Nemcsak a tananyagban, hanem az iskolarendszerekben akart egységes formát bevezetni, mert így látta biztosítottnak az átjárhatóságot. A tagállamok azonban a tanulmány progresszív jellege miatt tudomást sem vettek róla.1

Az oktatás területén történő közösségi terveket a tagállamok mindig fenntartással fogadták. Az Unió stratégiája ezért megváltozott, és a foglalkoztatáspolitikán keresztül próbálta befolyásolni a képzés fejlesztési irányelveit. Több olyan célt fogalmaztak meg, amelyek a munkaerőpiac versenyképesebbé tételét segítik, például alapkészségek fejlesztése, információs technológiákhoz való jobb hozzáférés biztosítása, nyitott tanulási környezet, idegen nyelvek tanulásának fejlesztése. Az anyagi támogatást az Európai szociális alapból biztosították.

A tudás Európája felé címmel kiadott bizottsági közlemény az eddig elért eredményeket foglalta össze, és megfogalmazta a tudás alapú társadalom igényét, melynek fejlesztési területei: az innováció, a kutatás, az oktatás és képzés. Újra megfogalmazódik az élethosszig tartó tanulás mint az állampolgárok alapvető joga, és célként jelöli meg egy közös európai oktatási tér létrehozását. Az Oktatási Miniszterek Tanácsa a nyilatkozatra válaszul részben belement a változtatásokba, és három területet jelölt meg, amelyekben közös európai együttműködés lehetséges: (1) az oktatás szerepe a foglalkoztatáspolitikában; (2) a minőség; (3) a mobilitás és a végzettségek kölcsönös elismerése. Azzal azonban, hogy az oktatás és képzés egyes területeit közös ügynek ismerték el, megadták a lehetőséget arra, hogy közösségi politikává váljon, amint az, ha nem kimondottan is, de bekövetkezett.

A 2000. márciusi lisszaboni csúcstalálkozón az állam- és kormányfők szorosabb együttműködést kívántak a gazdaság, a foglalkoztatás területén a tudás alapú társadalom létrehozásával párhuzamosan. Ezzel kívánják elérni, hogy az Unió a legversenyképesebb, leggyorsabban fejlődő szövetség legyen a világon 2010-re. E cél legfontosabb előfeltételének az oktatás és képzés átfogó reformját tekintik. A jövőben ezt a folyamatot pénzügyileg támogatják, és a koordinációt szorosabbra vonják. Így jön létre az egységes európai oktatási térség, melyben a különböző oktatási szintek egymásra épülnek, az állampolgárok életük bármely szakaszában, bármelyik tagállamban igénybe vehetik az oktatás-képzés formáit, hiszen a képzési rendszerek átjárhatóak.

Felvetődik a kérdés: ha ez az oktatás területén folyó koordináció bizonyos stratégiai célokat szolgál, de nem jelenti az oktatási rendszerek harmonizálását, hogyan valósítható meg? Hiszen a nemzeti oktatási rendszerek szervezeti és tartalmi megváltoztatására kényszerít, ha az átjárhatóságot kívánjuk biztosítani, valamint egy közös európai oktatási rendszer kialakulását vetíti előre. A lisszaboni stratégia elfogadásával az oktatás a közösségi politika része lett, megszűnt a tagállamok kizárólagos hatásköre a kérdésben.

Ha feltételezhető az önkéntes részvétel az oktatáspolitikai együttműködés területén, akkor ez az ún. nyitott koordináció keretében valósul meg. Ennek jegyében a közösségi szinten megfogalmazott célokat a tagállamok saját oktatási, képzési rendszereikhez formálva valósítják meg az Európai Bizottság segítségével.

Az Oktatási Miniszterek Tanácsa a konkrét célokat három területre bontotta. Az első: az oktatási és képzési rendszerek minőségének és eredményességének növelése az Európai Unióban. Ennek lényege a minőségirányítási programnak megfelelő feladatok kijelölése. A második: az oktatási és képzési rendszerekhez való hozzáférés megkönnyítése mindenki számára. Ebben a tételben az élethosszig tartó tanulás, az esélyegyenlőség fogalmazódik meg. A harmadik: az oktatási és képzési rendszerek megnyitása a külvilág felé. A téma a partneri kapcsolatok fejlesztése országos és európai dimenzióban gondolkodva, ezáltal létrehozva az egységes európai oktatási térséget. Az európai irányelvek az oktatás területén tehát az egységesülés felé mutatnak. Noha hangsúlyozzák a tagállamok önkéntes részvételét a folyamatban, a gyakorlatban a folyamat jelentősen befolyásolja majd a nemzeti oktatási és képzési rendszereket.

Az egységes oktatási térség kialakítása

Az egységes európai oktatási térség kialakításához két fontos tényezőt kell biztosítani a tagállamokban a közösségi elvek alapján:

Az iskolai végbizonyítványok elfogadása a képzés tartalmi és vizsgakövetelményeinek összehangolásától függ. Jelenleg vannak olyan területek, ahol automatikusan elfogadják a képesítésről szóló bizonyítványt, pl. az egészségügyben, a műszaki pályákon. Lehetőség van egyéni elbírálásra is, az oktatási minisztériumok keretein belül működő, ún. ekvivalenciaszervezeteknél. Megkülönböztetnek tanulmányi, illetve munkavállalási célú elismerési folyamatot. A tanulmányi célú elismerést az uniós tagállamok egymás között kötött megállapodások alapján bírálják el. Ezek az ún. ekvivalenciaegyezmények. Az eljárás során a szakma (bizonyítvány) elismerését kérvényezni kell. Ha nincs jelentős eltérés a képzés tartalma és ideje között, akkor a tagállamok elismerik a más országban szerzett bizonyítványt. Ha nagy a különbség, akkor kérhetik kiegészítő képzés vagy meghatározott időre szakmai gyakorlat elvégzését.

Az iskolarendszerek átjárhatóságának biztosítása tagállamonként eltérő változtatásokat von maga után. Az oktatási rendszer fejlesztésére minden tagállamban hatással van az adott ország gazdasági helyzete, szociálpolitikája, a foglalkoztatás helyzete. Az Unió mindezek figyelembevételével döntött arról, hogy nagyobb központi pénzügyi támogatást fordít a közösségi oktatáspolitikai célok megvalósítására. Ez azonban önmagában kevés. A tagállamokban olyan reformoknak, új törvényeknek kell születniük, amelyek ezt a folyamatot támogatják.

Az iskolarendszerek közötti összefüggéseket tekintve felmerül a kérdés, hogy melyek optimálisak az egyén fejlődése szempontjából, és alkalmazható-e egységes követelményrendszer a különböző mentalitású, gazdasági és kulturális háttérrel rendelkező fiatalok számára. Az iskolarendszereket képzési szintenként vizsgálva tekinthető át legjobban a kérdés. A továbbiakban az Európai Uniót alapító Hollandia, a közel harminc éve belépett Írország és az újonnan csatlakozó Magyarország képzési rendszerét tekintjük át (1. táblázat).

1. táblázat • Az iskolarendszerek áttekintése képzési szintek szerint
Életkor Hollandia Írország Magyarország
24 Felsőfokú
képzés
Felsőfokú
képzés
Felsőfokú
képzés
23
22
21
20
19
18 Középfokú
képzés
Középfokú
képzés
Középfokú
képzés
17
16
15
14 Alapfokú
képzés
13
12 Alapfokú
képzés
Alapfokú
képzés
11
10
9
8
7
6 Iskola-
előkészítő
Iskola-
előkészítő
Óvoda
5
4
3    

Mindhárom országban működik iskolát megelőző, előkészítő képzés. Az oktatásnak ez a szakasza nem kötelező. Magyarországon 3–6 éves kor között külön intézményben (óvodában), Írországban és Hollandiában 4–6 éves korban az alapszintű képzést végző iskolákhoz csatolva történik az oktatás. Ebben a szakaszban felkészítik a gyerekeket a rendszeres munkára, bevezetik őket a társadalmi szokásokba, és játékos formában alapvető ismereteket sajátíttatnak el velük a környezetükről. Az egyéni fejlődést sorozatos mérések kísérik, ezek teljesítésével válik valaki iskolaéretté. Bizonyítványt nem kapnak a gyerekek, alkalmasságukról maguk adnak tanúbizonyságot a mérések során, ezt a pedagógusok megfigyeléseikkel egészítik ki, és tesznek javaslatot. Mindhárom országban szakértőkből álló bizottsághoz küldik azokat a gyerekeket, akiknél lemaradást tapasztalnak. A vizsgálatok eredményeinek tükrében és a szülő beleegyezésével döntenek arról, hogy a gyereknek szüksége van-e speciális képzésre vagy sem.

Az átjárhatóság ezen a szinten automatikusan megvalósítható az egészséges gyerekek esetében, hiszen ebben a korban az azonos képességek fejlesztése a cél. Az előzetes nyelvismeret hiánya sem tekinthető kizáró feltételnek, mert ebben a korban még nem alakult ki a teljes anyanyelvi szókincs sem, illetve rendkívül fogékonyak a gyerekek az utánzással való tanulásra.

Az alapfokú képzés mindhárom országban 6 éves korban kezdődik, Hollandiában és Írországban 12 éves korig tart, Magyarországon 14 éves korig. A rendszerbe történő belépés nem okozhat különösebb gondot, a középiskolába kilépés-átlépés azonban már nem ilyen egyszerű.

Az a magyar tanuló, aki 14 évesen általános iskolai bizonyítvánnyal a kezében kerül a másik két ország valamelyikébe, a helyi középiskola második osztályába iratkozhatna be. A bizonyítványát tekintve azonban a 12 évesekkel van egy szinten. Két dolog lehetséges:

Holland vagy ír diák esetében, ha 12 éves korban, alapfokú tanulmányokról szóló igazolással kerül Magyarországra, akkor:

A nyelvtudás ismeretében több lehetősége van a külföldi diákoknak. Ha tudnak magyarul, a helyzet egyszerű. Magyarul nem tudó holland vagy ír gyerek lehet magántanuló, két tannyelvű iskolába iratkozhat be, esetleg angol nyelvű intézetbe, melyek nagy része magánkézben van.

Ha a külföldi diák alapfokú végzettségét elfogadják, nyelvtudása azonban hiányos, a középiskolai képzéshez korban hiányzó két évet töltheti nyelvtanulással. Könnyebben és többféle középiskolából válogathat azután. Alapszinten a képzés eltérő időtartama miatt technikailag nehezebb az átjárás, de optimális esetben (meglévő nyelvtudás) a különbségek formálisak lehetnek.

Az iskolarendszereket vizsgálva az átlépés középfokon 16 éves korig nem okozhat gondot. Magyarországon a középiskolákban 1999-től vezették be az általános képzést, melynek célja a pályaválasztási idő meghosszabbítása. A középfokú képzés oktatási-nevelési szakasza két részre oszlik:

Írországban és Hollandiában a diákok 16 éves korukig szintén általános képzésben vesznek részt. A kötelező és választható tárgyakból viszont maguk határozzák meg órarendjük egy részét. Az általános képzés végén alapszintű középiskolai vizsgát kell tenniük, amely a magyar alapműveltségi vizsgának felel meg, bár nálunk nem kötelező.

A 16 éves kor több szempontból is jelentős. Egyrészt mindhárom országban eddig tart a tankötelezettség,2 másrészt el kell dönteniük a diákoknak, hogy melyik iskolatípusban kívánnak tovább tanulni. Lehetőség szerint az alapfokú tanulmányok befejezésével eldöntötték a szülők és a tanulók, hogy mit kívánnak tanulni, és azt a középiskolát választották általános képzésre is. Ha a tanulók megváltoztatták terveiket az általános képzés befejeztével, akadály nélkül átmehetnek egy másik típusú középiskolába. Akik tovább szeretnének tanulni felsőfokon, azok általában a gimnáziumi képzést választják, akik szakmát szeretnének elsajátítani, a szakközépiskola mellett döntenek.

A 16–18 év között zajló oktatásban az átjárás nehezebbnek tűnik, még hasonló specializálódás, szakma esetén is, hiszen minden országnak, iskolának megvan a maga sajátossága. Bár ezek különbözeti vizsgákkal áthidalhatóak lehetnek, nem célszerű ebben a korban váltani. Külföldi szakmai gyakorlat hasznos lehet, hiszen a diák tapasztalatokat szerezhet arról, hogy mennyire ismeri a saját szakmáját, az alapokat azonban célszerű egy intézményen belül elsajátítani.

Akik nem tudnak, vagy nem akarnak 16 éves koruk után tanulni, munkát vállalhatnak, de egyre kevesebb az olyan munkahely, ahol szakképzettség nélkül helyezkedhetnek el. Ezt megtapasztalva sokan szeretnének visszakerülni az iskolarendszerbe. Magyarországon esti vagy levelező képzésben szerezhetik meg iskolai végzettségüket, illetve más oktatási intézményekben tanfolyamok keretében sajátíthatnak el egy szakmát, szerezhetnek ismereteket. Ez utóbbi lehetőség általában pénzbe kerül a magánkézben lévő oktatási intézményeknél. A munkaügyi központok által meghirdetett tanfolyamok ingyenesek, vagy a tandíj visszatérítésére pályázni lehet.

Írországban azok számára, akik a tanköteles kort elérték, de nincs sem szakmájuk, sem végzettségük, az Oktatási Minisztérium által finanszírozott, ún. Ifjúsági fejlesztési program3 keretében 1-2 éves tanfolyamon vehetnek részt, szerezhetnek ismereteket, sajátíthatnak el egy szakmát.

Hollandiában az általános képzés után a 16 éves kort betöltöttek részére 1-3 éves tanfolyamokat szerveznek félnapos vagy levelező képzésben. Általában a hiányszakmákhoz igazodva hirdetik meg a képzéseket a munkaügyi vagy szakképzési központok. 18 éves kor fölött lehetőségük van a diákoknak, hogy az iskolarendszeren belül magasabb szakmai végzettséget szerezzenek. Ez általában plusz 1-2 éves képzést jelent, nem ad felsőfokú végzettséget, viszont szakterületükön magasabb szintű feladatot is elláthatnak, például segédápolóból ápoló lesz. Természetesen mindegyik képzés megfelelő végzettségre épít.

Ha valaki a legmagasabb iskolai végzettséget szeretné megszerezni, felsőfokú képzésben vesz részt. A felvételi eljárás mindhárom országban hasonló. A jelentkezőnek megfelelő középfokú végzettséggel kell rendelkeznie, melynek eredményét figyelembe véve döntenek a felvételről. A felsőfokú intézmények saját felvételi és alkalmassági vizsgát is kérhetnek.

Az Európai Unió országaiban, ha valaki megfelel a felvételi követelményeknek, bármelyik tagállam iskolájába beadhatja a jelentkezését, olyan eljáráson megy keresztül, mint az adott ország állampolgárai, és azonos módon bírálják el az eredményét.

A felsőfokú tanulmányokat átlag 18 éves korban kezdik meg a tanulók a főiskolákon, egyetemeken. Szakmák szerint változik, hogy melyik iskolatípusban szerezhető magasabb végzettség. Az intézmények oklevelet, diplomát adnak ki a tanulmányok befejezésével.

Az átjárhatóságot a felsőoktatásban az európai kreditátviteli rendszer4 segíti. 1990-től Magyarországon is fokozatosan bevezették a kreditrendszert. Ennek lényege, hogy a hallgató a kötelező és a szabadon választható órákból maga állítja össze az órarendjét. Az órák értéke kreditben van megadva. Az évfolyam, illetve a szak teljesítéséhez előírt számú kreditet kell teljesíteni. A kreditátviteli rendszer összehasonlíthatóvá teszi az egyéni tanulmányokat a tagállamok különböző intézményeiben. Elsősorban kétoldalú megállapodások keretében zajlik a folyamat, segítve a képzések közötti átjárhatóságot.

Ha a kreditrendszerre áttért hallgatók valamely más tagállamban kívánják folytatni a tanulmányaikat, először tájékozódniuk kell arról, hogy az addig teljesített kreditek tartalmilag és mennyiségileg megfelelnek-e az elvárásoknak, valamint a külföldön elvégzett órák beszámíthatóak-e a hazai rendszerbe. Az átjárás nem minden esetben zökkenőmentes. Előfordul, hogy a külföldi tanulmányok idejére egy-két szemesztert halasztania kell a hallgatónak, vagy néhány vizsgát itthon teljesítve beszámítják a máshol elvégzett órákat. Az átjárhatóság feltétele tehát azonos szak esetén a megfelelő számú és tartalmú kredit elismerése.

Azonos vonás mindhárom országban, hogy egyes szakok elvégzésével doktori előtagot használhatnak a fiatalok, például a jogi pályán. Ez azonban nem azonos a tudományos doktori címmel.

Az egyetemet kimagasló eredménnyel elvégzettek kutatói, doktori képzésben vehetnek részt. A diplomák kölcsönös elfogadásával a hallgatóknak módjuk van egy másik országba jelentkezni doktori képzésre.

A felsőoktatás egységesítésére, átjárhatóságára irányul az ún. bolognai folyamat.5 A reform célja, hogy a különböző oktatási rendszerek összehasonlíthatóvá és ezáltal átjárhatóvá váljanak. Támogatják a fiatalok mobilitását a tagállamokon belül, valamint az élethosszig tartó tanulás stratégiájának megvalósítását.

Közös problémák, közös gondok

Hollandia, Írország és Magyarország oktatási rendszerei alap- és felsőfokon könnyebben átjárhatónak mondhatóak, mint középfokon. A középfokú oktatásban az eltérő iskolatípusok, az eltérő életkor már megnehezítik az átállást a másik tagállamból érkező tanuló számára. Az eltérő életszínvonal is növeli a különbségeket az iskolaválasztásnál. Ennek ellenére közös problémák is akadnak (1. ábra).

1. ábra • A költségvetésben a közoktatásra fordított összeg 2003-ban (%)

Hollandia és Magyarország az eltérő életszínvonal ellenére hasonló problémákkal küzd az oktatás területén. A hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségének biztosítása komoly feladatot ró mindkét országra.

Hollandiában a bevándorlók más-más szociokulturális háttérrel érkeznek, nagy részük alacsony iskolázottságú, ezért munkanélküli, valamint nyelvi nehézségek is fellépnek. Magyarországon a hátrányos helyzetűek nagy része roma származású, többségük szintén alacsony iskolázottságú, magas körükben a munkanélküliség, és elszórtan nyelvi problémák is jelentkeznek.

A hollandok kidolgozták az ún. belső gondozói rendszert (BGR) a probléma leküzdésére, melyet néhány alapfokú magyar iskola is átvett. A program célja, hogy gyermekkorban meginduljon egy olyan integrációs folyamat, amely csökkenti a különbségeket az eltérő háttérrel rendelkező tanulók között, és megszünteti a külön osztályokat. A módszer lényege az egyénre, csoportra, osztályra szabott fejlesztési tervek kidolgozása. A fejlesztési feladatok szolgálatában a játék áll, melynek során a gyerek tapasztalatokat szerez, megismeri az őt körülvevő világot. Fejlődik a kitartása, önállósága. Cél a gyerek fejlődésének folyamatos értékelése, a lemaradás, az osztályismétlés csökkentése, a tanulóidő meghosszabbítása, a jövőtervezés igényének kialakítása a tanulóban, a kitűzött célok megvalósítása.

A BGR-módszer segíthet abban, hogy csökkenjen az iskolarendszerből idő előtt kilépők száma, valamint növekedjen a szakmát tanulók, magasabb iskolai végzettségre törekvő diákok aránya (2. ábra).

2. ábra • Az iskolrendszerből 16 és 24 év között kilépők aránya (%)

A felnőttoktatás és a távoktatás intézményi fejlesztése fontos feladat mindhárom országban (3. ábra). Ez az iskolarendszeren kívüli képzési lehetőség sokakat vonz. Egyrészt a már említett probléma miatt, azaz az iskolarendszert a szakma megszerzése előtt elhagyó fiatalok számának csökkentése érdekében, másrészt a már szakmával rendelkezők átképzése miatt. Ez utóbbira a gazdasági, technológiai változások miatt van szükség. Sokan csak munka mellett engedhetik meg maguknak, hogy továbbképzésben vegyenek részt, részint a családi háttér miatt, részint anyagi helyzetüknél fogva. A felsőoktatásban például Magyarországon csaknem ugyanannyian vesznek részt esti, levelező vagy távoktatásban, mint nappali képzésben.

3. ábra • A felnőttoktatásban részt vevők aránya (%)

Az élethosszig tartó tanulás lehetőségének biztosításához az oktatás különböző szintjeit, formáit átjárhatóvá kell tenni, és a munkaerő-piaci igényekhez igazodó képzési programokat kell fejleszteni a nemzeti oktatásban, a tagállamok között. Kérdés, hogy a nemzeti sajátosságok mennyire változnak a közös elvek bevezetésével?

Az ír és a holland rendszer több rokon vonást is mutat. Az ország gazdasági háttere, életszínvonala is hasonló. Az oktatási intézmények jól felszereltek, a tanárok versenyképes fizetést kapnak. A holland iskolarendszer mintául szolgálhatott a fiatal ír állam számára, de vajon életképes lenne Magyarországon?

Az Unió tagállamait nem kötelezik más rendszerek átvételére, hiszen más-más történelmi hagyománnyal, bevált módszerrel rendelkeznek az oktatás területén. A közösségi elvek átvétele (pl. a mobilitás biztosítása) azonban tartalmi és szerkezeti változtatásokat von maga után. Márpedig mindkét elem döntően meghatározza a nemzeti oktatást. A nemzeti sajátosságok megőrzése, valamint az európai dimenzióban való gondolkodás elve látszatra nem mond ellent egymásnak, mégis több ütközési pontot rejt magában. Az oktatáspolitikusoknak nehéz az egyensúlyt megtalálniuk a két áramlat között, hogy ne csak vakon átvett módszerekről legyen szó, amelyek elvben működnek, de az egyes országok gazdasági, társadalmi viszonyait, hagyományait, az emberek mentalitását nem veszik figyelembe.

Meglehetősen összetett kérdéseket hordoz magában az oktatási rendszerek összehasonlíthatóvá tétele az Európai Unióban. Egyrészt az átjárhatóság megteremtése új feladatot ró a tagállamokra, másrészt a feladat megvalósításához nincs meghatározva, hogy mi szolgál mintául. Felmerült az a kérdés is, hogy a változások sora pozitív hatással lesz-e a nemzeti oktatásra.

A lehetőség adott az oktatási rendszerek összehasonlíthatóvá tételére, az egységes európai oktatási térség megvalósítására. Arra, hogy van-e realitása, a jövő adja meg a választ.

Irodalom

Arató Ferenc: Helyzetkép, prognózismodell az iskolarendszerben 11 országban. OPKM, Budapest, 1973.

Bauer Nándorné: Európai csatlakozásra készülünk. MPI, Veszprém, 2002.

Brown, Terence: Ireland a Social and Cultural History, 1922–1985. London, 1990.

Forgács András: Az Európai Unió és az oktatás. Press Publica Kiadó, Budapest, 2003.

Halász Gábor: Az oktatás jövője és az európai kihívás. Educatio Kiadó, Budapest, 2000.

Huggett, Frank Edward: The Modern Netherlands. New York, 1971.

Macduff, Olivier: Irish Culture and Nationalism. 1985.

Magyar Péter: Az Európai Unió története. Saldo, Budapest, 2000.

Mezei Gyula: A közoktatás rendszere. Műszaki Kiadó, Budapest, 2002.

Srtukturen der Allgemeinen und beruflihcen bildung. Europaische Kommision, Brussels, 2000.

Zarándy Zoltán: Európa az iskolában, az iskola Európában. Oktatási Minisztérium, Budapest, 2000.

Zeiler Júlia: Hollandia. Panoráma Kiadó, Budapest, 2001.