Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2005 február > Oktatás és képzés 2010

Oktatás és képzés 2010

Összefoglaló az Oktatás és képzés 2010 munkaprogram végrehajtásának tapasztalatairól készült közös európai jelentésről1

Olvasóink megelőző számainkban sokat olvashattak az Európai Unió 2000-ben Lisszabonban elhatározott Oktatás és képzés 2010 munkaprogramjáról. A munkaprogram, amelynek Magyarország is sokféle módon részesévé vált, egyik legfőbb sajátossága, hogy mérhető indikátorokat, viszonyítási pontokat rendel a programban vállalt célokhoz. 2004-ben került sor első ízben arra, hogy a részt vevő országok jelentést adtak a munkaprogram végrehajtásáról. Az alábbi összegzés ennek a jelentésnek a legfontosabb eredményeit mutatja be a magyar olvasó számára. A jelentés meglehetősen kritikus szemlélettel elemzi, hogy az országok által vállalt célkitűzések közül mi az, ami időarányosan megvalósult, s rámutat azokra feladatokra, amelyekben nagyobb erőfeszítésekre van szükség a célok teljesüléséhez.

Az Európai Unió legfőbb vagyona az emberi erőforrásokban található. Az oktatásra és a képzésre fordított költség tehát nemcsak az Unió versenyképességének, fenntartható fejlődésének, valamint a foglalkoztatásnak az előfeltétele, hanem a lisszaboni csúcsértekezleten megfogalmazott gazdasági, szociális és környezetvédelmi feladatok teljesítésének is elengedhetetlen követelménye. Csak ezek révén érhető el az oktatásnak a többi területtel, azaz a foglalkoztatással, a kutatással és az innovációval, illetve a makroökonómiai folyamatokkal való együttműködése.

Az Európa Tanács és az Európai Bizottság azzal a céllal értelmezi újra a tagállamok és az Unió szintjén megfogalmazott elhatározásokat, hogy teljes egyetértés alakuljon ki az oktatási és képzési rendszerek 2010-ig vállalt minőségi fejlesztésével kapcsolatban. A tagállamok erőfeszítéseinek támogatása érdekében haladéktalanul és egyidejűleg a következő három területnek kell elsőbbséget élveznie.

Elsősorban a tudás alapú társadalom kulcsterületein kell reformokat bevezetni és beruházásokat megvalósítani

Ahhoz, hogy az Európai Unió a világ élenjáró tudás alapú gazdasága lehessen, az emberi erőforrásokba többet és hatékonyabban kell beruházni; ezt az elvárást elsősorban a felsőoktatásra, a felnőttoktatásra és a szakmai továbbképzés területeire kell vonatkoztatni.

Az élethosszig tartó tanulásnak kézzelfogható valósággá kell válnia

Minden országban átfogó stratégiák kidolgozására van szükség; meg kell oldani az előzetesen megszerzett tudás elismerését és a nyitott, vonzó és mindenki – elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok – számára hozzáférhető tanulási környezet kialakítását.

Meg kell teremteni a tanítás és a képzés Európáját

Olyan, nemzeti alapokon nyugvó európai struktúrát kell létrehozni, amely megteremti a képesítések, diplomák, bizonyítványok és kompetenciák közösségi elismerésének a lehetőségét. Erre ugyanis egész Európában szükség van, az európai munkaerőpiac működtetése és az európai állampolgárság létrehozása érdekében egyaránt.

Az Erasmus Mundus2 és az eLearning3 programmal máris bizonyos sikereket értünk el; növeltük az európai együttműködést a szakoktatás és a szakképzés, valamint a felsőoktatás területén. S bár országonként is komoly előrehaladás történt, még mindig vannak hiányosságok olyan, nagyon fontos területen is, mint például az élethosszig tartó tanulás. A tudás alapú társadalomba való átmenet ugyanakkor nemcsak kihívás, hanem egyszersmind lehetőség is az újonnan belépett országok számára. A reform által rájuk háruló tennivalók és az ő tapasztalataik révén viszont egész Európa jelentős teljesítményekre lesz képes.

Az eddig leírtak figyelembevételével kijelenthetjük: fel kell gyorsítani az oktatási és képzési rendszerek reformjainak sebességét. A nemzeti politikák kialakításakor az Oktatás és képzés 2010 előírásait is figyelembe kell venni. Ebben a mindent átfogó összefüggésrendszerben az Európa Tanács és az Európai Bizottság kétévente áttekinti a munkaprogramban elért eredményeket.

Mi a meghatározó a lisszaboni stratégiában?

A 2000 márciusában az Európa Tanács lisszaboni csúcstalálkozóján megfogalmazott elvárások – amint ezt a dokumentumokban is kifejezték – „nem csupán az európai gazdaság radikális átalakítását követelik meg”, hanem „a társadalmi jóléti rendszerek és az oktatás modernizálását beteljesítő programokat is”. Az oktatási és képzési politikának tehát igen fontos szerepe van a tudás megteremtésében és átadásában, mint ahogy meghatározó a jelentőségük egy-egy társadalom innovációs lehetőségeinek alakulásában is. Ugyanakkor központi szerepük van a közösségi cselekvés többi területeivel való együttműködésben, ideértve a foglalkoztatás, a szociális befogadás, a kutatás és az innováció, az ifjúság- és kultúrpolitika feladatait is.

Az Unió legnagyobb vagyonát a humán erőforrások jelentik, és ma már azt is tudjuk, hogy az ezekbe való befektetések ugyanúgy meghatározzák a fejlődést és a teljesítménynövekedést, mint ahogy azt a tőke- és eszközbefektetések is teszik. Úgy számolják, hogy a lakosság átlagiskolázottságának növelése egyetlen év alatt 5 százalékos rövid távú, és 2,5 százalékos hosszú távú fejlődést eredményez. Az oktatás pozitív hatással van a foglalkoztatásra, az emberek egészségére és az állampolgári aktivitásra is.

Mind többet kell tehát oktatásra és képzésre fordítani. Azért is, mert nemcsak hogy meghosszabbodott az emberek munkában eltöltött életideje, hanem a minden eddiginél gyorsabb gazdasági és technikai változások azt is megkövetelik tőlük, hogy kompetenciáikat és képzettségüket folyamatosan korszerűsítsék. Az európai munkaerőpiacon való foglalkoztathatóság és mobilitás kérdése ugyancsak elsőbbséget élvez, miközben ez is újabb kihívásokat fogalmaz meg az oktatással és a képzéssel szemben. Az is nagyon lényeges, hogy szoros kapcsolat legyen az oktatás-képzés és a munka, illetve a munkaadók világa között, vagyis hogy kölcsönösen ismerjék egymás igényeit. Ugyanakkor a tudás alapú társadalom a szociális kohézióra, az aktív állampolgárságra és a személyes kiteljesedésre vonatkozóan is új szükségleteket alakít ki, melyeknek a kielégítését szintén az oktatástól és a képzéstől várja el.

Ez volt a háttere a 2001 márciusában Stockholmban elfogadott három stratégiai célnak (és a hozzájuk kapcsolódó 13 célkitűzésnek), amelyek a minőség, a hozzáférés és a nyitottság kérdéseit tekintették a legfontosabbnak. A 2002-es barcelonai ülésen aztán az Európa Tanács is jóváhagyta ezt a munkaprogramot, és a célok elérése érdekében a felsőoktatás és a szakképzés intézményeivel is az addiginál szorosabb együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Csak így válhatnak ugyanis – fejtette ki – az európai oktatási és képzési rendszerek „2010-re a minőség megtestesítőivé a világban”.

Az idézett dokumentumban kitértek arra is, hogy 2004 márciusára be kell számolni a munkaprogram elindításának tapasztalatairól. Ettől a beszámolótól azt várják el, hogy vegye számba az addigi haladás adatait, mutasson rá a nehézségekre, és – ha szükséges – javasoljon a célok elérését segítő további intézkedéseket is.

Ez a jelentés ugyanakkor a mobilitásra vonatkozó ajánlás és cselekvési terv is egyben, amely az élethosszig tartó tanulással kapcsolatosan, illetve a szakképzés területén megvalósított – a koppenhágai nyilatkozatban sürgetett – együttműködési program bevezetésének tapasztalataival foglalkozik. Az elmondottak mellett kitér az egyetemek szerepére a tudás Európájában, a kutatási profil szükséges emelésére, valamint az uniós oktatás hatékonyságának a világ többi részével való összehasonlítására is.

Nehogy kifussunk az időből!

Amint azt nemrégiben az Európa Tanács is megállapította, az emberi tőkébe történő befektetés nemcsak az európai gazdasági fejlődés előfeltétele, hanem a szociálpolitika és a foglalkoztatás céljainak eredményesebb megvalósításához is szükség van oktatási és képzési beruházásokra. A Wim Kok-jelentés viszont már arra is figyelmeztetett, hogy az Európai Unió Lisszabonban megfogalmazott nagyra törő céljai könnyen veszélybe kerülhetnek, ezért még a korábban elképzelteknél is több és hatékonyabb emberitőke-beruházásra van szükség.

Az oktatási és képzési rendszerek átalakítása legalább közép-, még inkább hosszú távú folyamat. A viták és a reformok már megkezdődtek a jelen és jövendő tagállamokban, és az eddigiek azt mutatják, hogy az oktatás és képzés iránt felelősséget érzők, ideértve a szociális partnereket is, egyre szervezettebben próbálnak megküzdeni az előttük álló problémákkal. A jelenlegi és jövendő tagországok eltérő helyzetből indulnak, mint ahogy az eddig megvalósult reformok is egyedi, az adott országra jellemző tényeket és prioritásokat tükröznek.

Bár csak két éve fogadták el a munkaprogramot, és ez nagyon rövid idő ahhoz, hogy sok konkrét intézkedésre sor kerülhessen, már ebben a fázisban is fel lehet és fel is kell mérni, mennyi feladat van még hátra ahhoz, hogy elérjük ezeket a nagyon ambiciózus, ugyanakkor reális célokat. A rendelkezésre álló jelentések és indikátorok azonban azt jelzik, hogy még mindig túl sok probléma lassítja az Unió fejlődésének lehetséges ütemét. Ez pedig mindennél fontosabb, mert a reformok által az oktatási és képzési rendszerekre gyakorolt hatások érvényesüléséhez időre van szükség, és e tekintetben 2010 már nincs is olyan messze.

Az európai együttműködésben javulás tapasztalható

A munkaprogram bevezetésének első lépései

Az oktatási és képzési rendszerek céljait megfogalmazó munkaprogram minden eddiginél hatékonyabb együttműködést követel meg a 31 európai országtól.4 Ez a program az oktatás minden területére és minden szintjére kiterjed, és olyan új politikai kezdeményezésekkel is számol, mint az Erasmus Mundus és az eLearning program, valamint az idegen nyelvek tanulását és a nyelvi sokszínűséget támogató programok.

2001 második felében munkacsoportokat hoztak létre a közösségi célok elfogadtatásának támogatására. Erre azért volt szükség, hogy a szakemberek azonosítsák a legfontosabb témákat, felmérjék a már meglévő tapasztalatokat, összeállítsák az előzetes indikátorlistát a haladás mérése és az érintett felek közötti egyetértés biztosítása érdekében. Ezzel a szándékkal a legtöbb munkacsoport olyan hasznos példákat és tapasztalatokat gyűjtött össze, amelyek főként az egyes országokban bevezetett politikák és stratégiák részei voltak. Ezeket aztán széles körben ismertté tették, és az országonkénti fejlesztés lehetséges eszközeiként tekintették.

Az Oktatás és képzés 2010 munkaprogram számára kidolgozott indikátorok és benchmarkok között ott van a nyitott koordinációs módszer is. Az oktatási miniszterek a döntő lépést 2003-ban tették meg, amikor egyetértettek az öt plusz egy közös európai cél 2010-ig történő elérésében, ugyanakkor nem fogalmaztak meg külön célokat az egyes kormányok számára.5 Ennek ellenére néhány ország ezeket a feladatokat is beépítette a saját programjába.

A tudás Európájának középpontjában a felsőoktatás áll

Mivel a felsőoktatás a kutatás, az oktatás és az innováció találkozási pontjánál helyezkedik el, központi szerepe van a tudás alapú gazdaság és az Európai Unió versenyképességének megteremtésében. Az európai felsőoktatási szektornak ezért kell a jó minőségre törekednie, és ezért kell alkalmassá válnia a világon a legjobbakkal való versengésre is.

Több kulcsfontosságú területen már komoly előrehaladást értünk el, vagy már megkezdtük az előkészítését a bolognai folyamat során. 2003 szeptemberében Berlinben az oktatási miniszterek megjelölték azokat a rövid távú prioritásokat, amelyek újabb lendületet adhatnak a 2010-re megvalósítandó európai felsőoktatási térség kialakításához. Ennek jegyében a miniszterek

Az eddig elért eredmények mellett gondolni kell arra is, hogy a lisszaboni stratégiában a felsőoktatás szerepe túlmutat a bolognai nyilatkozat által elindított reformprogramon. Az egyetemek szerepe ugyanis sokféle területet érint: a tanárok vagy a jövendő kutatók képzése; e szakemberek Unión belüli mobilitása stb. S miközben az egyetemek képviselik a világban a kultúrát, a tudományt és az európai értékeket, lehetővé teszik a kitekintést az üzleti szektor, a régiók és az egész társadalom felé, programjaikban megtestesítik a társadalomra és az állampolgárra összpontosító legkülönfélébb dimenziókat is. A Bizottság ezért az egyetemi közösségek minden szereplőjével konzultációt kezdeményezett a befektetéseknek, az intézményi diverzifikációnak a feladatok és a prioritások szempontjából legfontosabbnak tekinthető eredményeiről, valamint az ún. elitközpontok, a karriernépszerűsítés és a hálózatok létrehozásának tapasztalatairól is.

A koppenhágai deklaráció hatályba lépésének első konkrét eredményei

A lisszaboni célkitűzések elérésében meghatározó jelentőségű a szakoktatás és a szakképzés abban az értelemben, hogy ellátja-e az embereket a megfelelő kompetenciákkal és képesítésekkel a modern munkaerőpiac gyorsan fejlődő szükségletei közepette. A szakképző rendszerek sokszínűsége a mai Európában amúgy is komoly kihívást jelent az átjárhatóság, a minőség, valamint a kompetenciák és a szakképesítések elismerése vonatkozásában. Főként amiatt, hogy a szakképzés mobilitási szintje messze alatta marad a felsőoktatás terén tapasztalhatónak.

A koppenhágai deklaráció, melyet nemcsak 31 európai ország miniszterei fogadtak el, hanem az európai szociális partnerek és az Európai Bizottság is, nagy lökést adott e téren is az európai együttműködésnek, főként az élethosszig tartó tanulás távlatainak kidolgozása szempontjából. Már az első év eredményeket hozott, például azt, hogy az Európai Bizottság a már meglévő eszközök racionalizálása révén javaslatot tett egy egységes európai rendszer kidolgozására a képesítések és kompetenciák elismerése céljából (ez az ún. új Europass), és azt azóta már el is fogadta az Európa Tanács és az Európai Parlament.

A közös minőségbiztosítási struktúra már tartalmazza a minőségi kritériumok lényegét és az indikátorok koherens rendszerét is. Kialakítottak a szakoktatás és szakképzés számára is egy európai kredittranszferrendszert, amely egyúttal ösztönözni kívánja a mobilitást is. Végül körvonalazódtak a nem formális és az informális tanulás elismerésének közös európai alapelvei is.

E fontos európai szintű eredmények és az egyes országok azon erőfeszítései ellenére, melyekkel a szakképzés profiljának és státusának a javítására törekedtek, a szakképzés minősége még mindig igen változatos képet mutat a ma Európájában. Sok területen hiánycikk a jól képzett munkaerő. Külön erőfeszítés kell ahhoz is, hogy a szakképzést az általános képzésnél sokkal vonzóbbá tegyük a fiatalok előtt.

Növelni kell a mobilitási szintet a szakképzésben is

A mobilitásra vonatkozó ajánlásokat tartalmazó országjelentések jól szemléltetik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az országok a mobilitás elősegítése érdekében eddig hoztak, beleértve az (adminisztratív vagy törvényi) akadályok eltávolítását is. Ám mindössze néhány tagország határozott meg világosan a mobilitásra irányuló stratégiákat vagy koordinációs struktúrákat. Ezek adják a többi ország számára a jó példákat a mobilitás érdekében megteendő intézkedéseikhez.

A közösségi programokon belül és azokon kívül elért határozott javulás ellenére azonban a mobilitásban részt vevő személyek száma változatlanul igen alacsony. A közösségi programok eredményeit szemléltető adatok szerint például az Erasmus-programban csak 120 ezer hallgató vett részt (ami a hallgatói populáció kevesebb mint egy százalékát jelenti).

A szakképzésben oktató tanárok és szakoktatók részvételi szintje pedig – arányát tekintve – még kevésbé adekvát: 2002-ben csak megközelítőleg 40 ezer résztvevőt érintett a Leonardo da Vinci-programok által finanszírozott mobilitás, és 55 ezer pedagógus kapott támogatásként – az oktatás minden szintjét számítva – Comenius-ösztöndíjat.

Ennek az egyenlőtlenségnek az okai között pedig ott találhatók az újabban már valóban tapasztalható haladás ellenére is szívósan tovább élő törvényi és adminisztrációs akadályok, különösképpen azok, amelyek a szociális ellátás, az adózás, a tanulmányi idő beszámítása, a diplomák és képesítések elismerése terén még mindig fennállnak. A pénzügyi lehetőségek hiánya, valamint a nem megfelelő intézményi keretek is tovább akadályozzák a diákok mobilitását, de még ennél is jobban a szakképzésben oktató pedagógusok lehetőségeit.

Az Európai Uniónak meg kell küzdenie a legnagyobb versenytársaival

Egy tavalyi elemzés szerint az Európai Unió a tudás alapú gazdaságba való befektetések tekintetében igencsak le van maradva az Egyesült Államok és Japán mögött, annak ellenére, hogy néhány tagország ténylegesen is felveheti a versenyt e két hatalommal. A tudás alapú gazdaságban nyújtott teljesítménye elmarad ugyan az USA mögött, de megelőzi Japánt. Bár a kilencvenes évek második felében sok minden javult, az Európai Uniónak további erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy 2010-ig megszüntesse a közösség és az Egyesült Államok közötti szakadékot.

Kevés a befektetés az emberi erőforrásokba

A lisszaboni csúcstalálkozó felszólította a tagállamokat, hogy minden évben növeljék az emberi erőforrásokba való befektetések egy főre jutó összegét. 2000-ben az oktatásra fordított összkiadások uniós átlaga a GDP 4,9 százaléka volt, ugyanez az Egyesült Államokban 5 százalék, Japánban pedig 3,6 százalék volt.

Az Európai Unióban gondot okoz a magánszektor felől érkező beruházások alacsony szintje is, különösen ami a felsőoktatást és a továbbképzéseket illeti; részben ez is az oka az oktatásfinanszírozási rendszerek közötti nagy különbségeknek. Az Egyesült Államokban az oktatási intézményekre fordított magánbefektetések összege négyszerese annak, amennyi az Uniót jellemzi (a GDP 2,2 százaléka, szemben az európai 0,6 százalékkal), Japánban pedig ugyanez kétszer magasabb, azaz a GDP 1,2 százaléka. Ráadásul az oktatási rendszer szintjétől függetlenül a tanulónkénti kiadások is jóval magasabbak az Egyesült Államokban, mint az Európai Unió országainak legtöbbjében. A legnagyobb különbség azonban a felsőoktatásban mutatkozik: az USA kétszer, illetve ötször annyit költ hallgatóira fejenként, mint az európai országok.

Nincs elég felsőoktatásban diplomát szerzett fiatal

Ha az EU versenyképes akar lenni a tudás alapú gazdaságban, elegendő számú magasan képzett szakemberre van szüksége; akik alkalmasak a közösségi kutatások és a munkaerőpiac szükségleteinek kielégítésére is. Az a tény, hogy a középfokú oktatás még mindig le van maradva, hátrányosan érinti a felsőoktatást is. Az Európai Unióban a 25–64 év közötti férfiak 23, a nők 20 százaléka rendelkezik felsőoktatásban szerzett diplomával, ugyanezek az arányok Japánban 36 és 32 százalék, az Egyesült Államokban pedig – az egész populáció átlagát nézve – 37 százalék.

Az EU kevésbé vonzza a tehetségeket, mint versenytársai

A miniszterek azt is el akarják érni, hogy Európa váljék „a világ többi régiójából érkező tanulók, az ösztöndíjasok és a kutatók legkedveltebb célországává”. Ha az EU-t és az Egyesült Államokat a mobilitás szempontjából összevetjük, látnunk kell, hogy az ázsiai és dél-amerikai hallgatók szívesebben mennek az Egyesült Államokba. Mostanáig kétszer annyi európai diák tanult Amerikában, mint amennyi amerikai diák jött Európába. Az előbbiek a teljes képzési idejüket a vendéglátó egyetemen töltötték el, rendszerint nagyon magas szintű tudományos és technikai környezetben. Utóbbiak pedig általában csak rövidebb időszakot töltöttek Európában, jobbára az alsóbb évfolyamokon, s többnyire humán vagy társadalomtudományi kurzusokon vettek részt.

Az EU-ban viszont jóval több egyetemi végzettségű és doktori fokozattal rendelkező személy van a természettudományokban, mint az USA-ban és Japánban (ez az arány Európában a felsőfokon végzettek teljes létszámának 25,7 százaléka, szemben Japán 21,9 és az USA 17,2 százalékával). Ugyanakkor az EU-ban a legalacsonyabb a kutatók össznépességen belüli aránya (1999-es adatok szerint a kutatók aránya ezer főre számítva 5,4 százalék), míg ugyanezek az arányok az USA-ban 8,7, Japánban pedig 9,7 százalékot tesznek ki – különösen a magánvállalatoknál. Mivel az európai munkaerőpiac csak korlátozott számban fogad be kutatókat, a legjobbak elhagyják az Uniót, és karrierjüket másutt építik tovább; főleg az Egyesült Államokban, ahol sokkal jobbak az életpálya-kilátásaik, és jobb munkafeltételeket találnak.

Sok figyelmeztetés még mindig aktuális

Bár az EU egészében sok területen előrehaladás mutatkozik, a pontos elemzés rávilágít arra is, mely területekre kell odafigyelnünk ahhoz, hogy a közösségi célokat elérjük.

Még mindig túl magas a lemorzsolódók száma! • A lemorzsolódás problémájának a kezelése az Unió egyik prioritása. 2002-ben ugyanis a 18–24 éveseknek még mindig majdnem 20 százaléka a szükségesnél korábban került ki az iskolákból, és ők emiatt a tudás társadalmának peremére sodródtak. Az oktatási miniszterek 2010-re ezt az arányt 10 százalékra akarják leszorítani.

Kevés nő választja a tudományos és a műszaki foglalkozásokat. • 2001-ben Stockholmban az Európa Tanács felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalokat, különösképpen a nőket a tudományos és a műszaki területek iránti komolyabb érdeklődésre kell bátorítani. Nagyrészt ettől függ ugyanis az EU kutatási és innovációs potenciálja. A Tanács két célt jelölt ki: egyrészt, hogy 2010-re el kell érni azt, hogy a hallgatók legalább 15 százaléka e területeken képzelje el életpályáját, másrészt pedig ki kell egyenlíteni a nők és a férfiak között e téren még ma is meglévő aránytalanságot. Míg azonban az első célt minden bizonnyal viszonylag könnyen sikerül megvalósítani, a másodikhoz rengeteg erőfeszítésre van szükség: az EU országokban ugyanis ma is kétszer-négyszer annyi férfi dolgozik tudományos és műszaki területen, mint nő.

Mind több fiatalnak kell befejeznie a felső középfokú tanulmányokat. • Ez ugyanis egyre fontosabb, nemcsak a munkaerőpiacra való sikeres belépés, hanem a fiatalok felsőfokú tanulmányokban, illetve továbbképző programokban való részvétele szempontjából is. A tervek szerint 2010-re az uniós tagállamok 22 éves fiataljainak legalább 85 százalékának befejezett felső középiskolai tanulmányokkal kell rendelkeznie. (2002-ben ez az arány 76 százalék volt.)

A fiatalok közel 20 százaléka nem sajátítja el a kulcskompetenciákat. • Mindenkinek minimális kompetenciakészletet kell szereznie ahhoz, hogy tanuljon, dolgozzék, és teljesítse a tudás alapú társadalom és gazdaság elvárásait. Ezzel szemben a legfontosabb területen, az olvasás terén – az OECD számításai szerint – 2000-ben6 a 15 éves európai diákok 17,2 százaléka a legalacsonyabb szintű teljesítménysávba került. 2010-ig ezen az arányon is javítani kell.

Időközben az általánosan képző középiskolákban némi javulás volt tapasztalható az egy tanulóra jutó idegen nyelvek tekintetében; az 1990-es évek fejenkénti 1,2 nyelv átlagát ugyanis 2000-re sikerült 1,5-re feltornázni. Sok a tennivaló azonban még annak biztosításáig, hogy minden tanuló legalább két idegen nyelvet tanuljon, ahogyan azt a barcelonai találkozón megfogalmazták. Persze, ezek a számadatok még mindig nem jelzik a nyelvoktatás és a nyelvtudás minőségét! Hogy ezt is megtehessük, a Bizottság – a tagállamokkal együttműködve – hozzákezdett egy nyelvi kompetencia indikátor kidolgozásához.

Kevés felnőtt vesz részt az élethosszig tartó tanulásban. • Egy tudás alapú társadalomban az embereknek folyamatosan korszerűsíteniük és javítaniuk kell kompetenciáikat és kvalifikációikat, ehhez pedig igénybe kell venniük a tanulási lehetőségeket. Egy, az élethosszig tartó tanulás helyzetét vizsgáló elemzés azonban – noha észreveszi a haladást – többféle hiányosságra is felhívja a figyelmet. Sok országban eddig még az ehhez szükséges intézményrendszer sem fejlődött ki megfelelően.

A hiányosságok gyakran a foglalkoztatás elvárásaiból következnek, gyakran pedig abból, hogy aki kikerült az oktatásból, az elzárkózik attól, hogy valamilyen formában újra kapcsolatba kerüljön vele. Ez viszont az élethosszig tartó tanulástól olyan stratégiákat követel meg, amelyek annak lehetőségeit mindenki számára elfogadhatóvá, koherenssé és hozzáférhetővé teszik.

A cél az, hogy a felnőtt népesség legalább 25 százaléka tanuljon valamilyen programban (2002-ben ez az arány csak 8,5 százalék volt). Sokkal többet mond azonban a számoknál, hogy ez az arány az azt megelőző évtized során szilárdan tartotta magát.

Egyre nyilvánvalóbbá válik a megfelelően képzett pedagógusok hiánya. • Az általános iskolában tanítók 27, a középiskolai tanárok 34 százaléka 50 év fölötti. 2015-re a ma oktatók közül több mint egymillióan nyugdíjba mennek, és helyükre az iskoláknak újakat kell felvenniük. Az országok nagy részében azonban óriási kihívást jelent a tantestületek újjáépítésének feladata. Egyre kevesebben választják ugyanis ezt a hivatást, és néhány országban már most komoly hiány van szakképzett pedagógusból. A megoldást az jelentheti, ha sikerül e foglalkozás számára megnyerni és a pályán meg is tartani a legtehetségesebbeket, ehhez azonban támogató életpálya-szerkezetre és arra van szükség, hogy a tanárok maguk is felkészüljenek változó szerepük vállalására.

A siker három mozgatórugója

A tagországoknak késedelem nélkül és egyidejűleg három területen kell erőfeszítéseket tenniük annak érdekében, hogy a lisszaboni stratégiát eredményesen alkalmazzák:

Reformok és befektetések a kulcsfontosságú területeken

A Bizottság kezdeményezte az Az oktatás gazdaságtana elnevezésű projektet, hogy azonosítani tudja ezeket a területeket és azokat a célcsoportokat, ahol a befektetések a legjobb eredményeket tudják hozni.

Hatékonyan kell mobilizálni a forrásokat

A jelen gazdasági és pénzügyi helyzetben a tudásba való befektetés nem költség, hanem a minőség és a hatékonyság javításának kizárólagos eszköze. Ebben részt kell vennie az államnak és a magánszférának is, hogy minden szereplő felelősségét országos szinten és intézményenként meghatározzák.

Országos szinten, bizonyos területeken az állami szektor beruházásait kell növelni, miközben nagyobb hozzájárulásra van szükség a magánszektor részéről is, elsősorban a felsőoktatás, a felnőttoktatás és a szakmai továbbképzés területén. Közösségi szinten pedig a különféle alapok – ideértve a Strukturális Alapokat és az Európai Beruházási Bankot – támogatását kell igénybe venni a humántőkébe való beruházás érdekében.

Az élethosszig tartó tanulást konkrét valósággá kell tenni

Széles körű, koherens és összefogott stratégiák kellenek

Ezeknek elsősorban a következő területekre kell koncentrálniuk.

Minden állampolgár vegye birtokba a szükséges kompetenciákat!

Az egyes emberek társadalmi és szakmai integrációja érdekében a tankötelezettség végéig el kell sajátíttatni velük a legfontosabb kompetenciákat. Ezek az uniós tagországokban a következőket jelentik: anyanyelv és idegen nyelv; matematikai és tudományos alapműveltség, az IKT és a tanulni tudás készségei, interperszonális és állampolgári kompetenciák, vállalkozási és kulturális tudatosság. Ebben az összefüggésben a tagállamoknak mindenképpen

Olyan tanulási környezetet kell kialakítani, amely nyitott, vonzó és mindenki számára elérhető.

Ehhez

Hátrányos csoportok segítésére irányuló célzott erőfeszítések

A fiatal felnőttek, a magasan kvalifikáltak és az aktív foglalkoztatottak tudatosan korszerűsítik kompetenciáikat, ezért élnek is az élethosszig tartó tanulás lehetőségeivel. A hátrányos helyzetű csoportok – az alacsonyan képzettek, az idősek, az elmaradt településeken és régiókban élők, a tanulási nehézségekkel vagy valamilyen fogyatékossággal küzdők – ellenben még csak nem is ismerik az ilyesfajta lehetőségeket. A lisszaboni célok megvalósítása érdekében viszont nagyon fontos az ő elérésük is.

Közös európai ajánlások és alapelvek alkalmazása

Ezek kialakítása ugyanis hasznosnak bizonyulhat a nemzeti politikák támogatása szempontjából is. Vonatkozniuk kell

Az oktatás és képzés Európájának megalapítása

Az európai munkaerőpiac nem működhet hatékonyan és zökkenőmentesen a képesítések kölcsönös elismerését lehetővé tevő rendszer kidolgozása nélkül. Az egyenlő esélyek megteremtése, de az európai polgárság kialakítása ugyancsak annak függvénye, mennyire tudják a munkavállalók diplomáikat és bizonyítványaikat bárhol Európában hasznosítani.

Egy ilyen rendszernek koherensnek kell lennie az egyes országok szakképzési és felsőoktatási rendszereivel is, és az egymás iránt szükséges bizalom alapját elsősorban a minőségbiztosítás eszközeivel lehet megteremteni. Ebben az összefüggésben Európa számára igen fontos egy olyan minőségbiztosítás bevezetése, amely kölcsönösen elfogadott normák, eljárások és irányelvek alkalmazásán alapul.

A mobilitás növelése az akadályok elhárítása és aktív támogatás révén

Már korábban is sokat tettünk a mobilitás megkönnyítéséért, különösen egy európai képesítési rendszer kidolgozása révén. A bolognai folyamattal való összefüggésben azonban a miniszterek külön is támogatni kívánják a mobilitás növelését, elsősorban kölcsön- és ösztöndíjszerződések segítségével.

A tagállamoknak tehát olyan intézkedéseket kell hozniuk, amelyek elhárítják a még meglévő akadályokat. Sőt megfelelő pénzügyi támogatásokról is gondoskodniuk kell a mobilitás minőségi feltételeinek javítása érdekében, elsősorban az általános és középiskolai tanulók, illetve a szakképzésben tevékenykedő pedagógusok mobilitási lehetőségeinek biztosításáért.

Az oktatás európai dimenziójának megerősítése

Tizenöt évvel elindítása után az Európa-projekt még mindig nem ért el megfelelő eredményeket az európai polgárok támogatása terén. Történt ugyan előrehaladás, elsősorban az oktatási, a képzési és az ifjúsági programok hatásainak köszönhetően, de változatlanul sürgető szükség van az Európai Unió emberközpontú dimenziójának erősítésére.

Ez az elvárás állt a jövő Európával kapcsolatos konvenció középpontjában is, amelynek egyik fő törekvése az Európában élő emberek minél teljesebb integrációjának elérése volt. Ebben a folyamatban is vitathatatlanul az iskoláztatás játssza a legjelentősebb szerepet.

Minden oktatási rendszernek biztosítania kell tehát, hogy a tanulók a középiskola felső szakaszát is végigjárják, hogy így megszerezhessenek a jövő európai polgárai számára fontos ismeretet és kompetenciát.

Az Oktatás és képzés 2010 eredményeinek gyarapítása

Az európai munkaprogram látókörének kitágítása

Az Oktatás és képzés 2010 program csak akkor lehet sikeres, ha közösségi és nemzeti szinteken egyaránt lehetőséget teremtünk a lisszaboni stratégia teljes körű érvényesülésének. A bevezetés első két esztendejének tapasztalatai azt mutatják, hogy ehhez minden szinten tágítani kell a munkaprogram látókörét is. Vagyis a jövőben az országoknak minden erejüket arra kell fordítaniuk, hogy túllépjenek a jelenlegi hiányokon, és ehhez igénybe vegyék minden érintett és az egész civil társadalom közreműködését. Az elkövetkező kampányoknak pedig elsősorban a szükséges információkról és azok optimális felhasználásáról kell gondoskodniuk – országos és közösségi szinten egyaránt.

A folyamat még hatékonyabbá tétele

A lehető leghatékonyabban kell alkalmazni a nyitott koordinációs módszert az oktatás és a képzés hatékonyságának maximalizálása érdekében. A program számára máris tekintélyes mennyiségű emberi és pénzügyi forrás áll rendelkezésre, ami egyidejűleg lehetővé teszi az együttműködés gördülékenyebbé tételét is. Az előttünk álló időszakban viszont az eddigieknél jobban meg kell határozni a munkacsoportok jogosítványait, ésszerűsíteni kell a módszereket, és hatékonyabbá kell tenni az energiák egyesítését.

A látókörbővítés hatása ugyanakkor nagymértékben függ attól is, mennyire sikerül az oktatás és a szakképzés terén elindított különféle kezdeményezéseket egymással összhangba hozni. 2006-ra tehát azoknak a kezdeményezéseknek, amelyeket európai szinten a szakképzéssel, az élethosszig tartó tanulással és a mobilitással kapcsolatban elindítottunk, már meg is kell valósulniuk.

A program által érintett 31 európai országnak ugyanakkor szorosan együtt kell működnie egymással a bolognai folyamat elvárásainak teljesítésében is. A nem integrált, egymással párhuzamosan végzett munkától a jövőben egyre kevésbé lehet eredményre számítani, akár a felsőoktatásban, akár a szakképzésben próbálkozunk is vele.

Az eddig végzett munka során kiemeltük azokat a kulcsfontosságú területeket, ahol még nem állnak rendelkezésre a célcsoportra irányuló vizsgálati folyamat számára releváns és abban összevethető adatok. Ezért szükség lesz a meglévő indikátorok minőségének és összehasonlíthatóságának a javítására, ezek rendszeres felülvizsgálatára, különösen az élethosszig tartó tanulás területén. A közeli jövőben új indikátorok kidolgozására is sort kell keríteni, mégpedig a következő területeken: a kulcskompetenciák, főleg a tanulni tudás kompetenciáinak, a befektetési hatékonyságnak, az IKT és a mobilitás mérésének, valamint a felnőttoktatás és a szakképzés eredményességének vonatkozásában.

Az együttműködési és a monitoringfolyamatok erősítése

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács kiemelten fontosnak tartja tehát a haladás rendszeres ellenőrzését az oktatási és képzési rendszerek közös céljai szempontjából. Ez azt is jelenti, hogy növelni kell a nyitott koordináció módszerének hatékonyságát, és a lehetőség szerint el kell kerülni az ilyen mechanizmussal gyakran együtt járó bürokratikus csapdákat.

A már többször is idézett döntés értelmében tehát kétévenként egy-egy beszámolót kell készíteni a munkaprogram készültségi fokáról, és ehhez a tagállamoknak minden információt meg kell adniuk a célok megvalósítása érdekében tett saját intézkedéseikről is. Ahol pedig erre lehetőség van, ott a jelentésben ki kell térni az európai foglalkoztatási és szociális programok hozadékának ismertetésére is.

A tagállamokból érkező információknak ugyanakkor pontosan jelezniük kell azt is, miként érvényesítik az országos szinten kivitelezett reformok során a közösségi prioritásokat, és külön beszámolóban kell számot adniuk a mobilitási akcióterv és az élethosszig tartó tanulás programjának eddigi eredményeiről. Természetesen az értékeléseknek is figyelembe kell venniük a koppenhágai nyilatkozat és a bolognai folyamat elvárásait.

Összeállította: Mihály Ildikó