Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2004 június > Az élethosszig tartó tanulás minőségi követelményei az európai oktatásban

Harangi László

Az élethosszig tartó tanulás minőségi követelményei az európai oktatásban

A felnőttoktatás avatott szakértője tanulmányában azt elemzi, hogy az élethosszig tartó tanulással foglalkozó EU-dokumentumokban szereplő követelményeknek mennyire képes eleget tenni a magyar oktatási rendszer. A szerző egyik megállapítása, hogy a Lifelong Learning megvalósulásának egyik legfőbb gátja az, hogy a magyar oktatási rendszer sokkal inkább újratermeli és konzerválja, mintsem csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket. A hatékony foglalkoztatás egyik lényeges korlátjának tartja, hogy a felnőttképzés csak nagyon lassan képes segíteni a hátrányos helyzetű csoportok rugalmas munkaerő-piaci alkalmazkodását. A szerző az élethosszig tartó tanulás paradigmájának terjedése szempontjából fontosnak ítéli, hogy a nem formális keretek között szerzett tudást minél előbb elismerjék.

Európa a legjobb, legtökéletesebb földrész akar lenni a világban. Nemcsak azért, hogy megőrizze elsőbbségét, versenyképességét a többi kontinenssel szemben, hanem azért is, hogy állampolgárai a legboldogabb és legemberibb életet éljék Földünknek ezen a sok megpróbáltatásokat átélt táján. Hogy ez valósággá váljék, a legjobb minőség, a lehető legmagasabb színvonal elérésére törekszik az élet minden területén, és erre biztatja a régi és a most csatlakozó országokat is. A szigorú és enyhébb követelmények és igények kiterjednek a társadalmi és gazdasági élet számos területére, így az oktatásra és művelődésre is, beleértve a felnőttoktatást és -képzést.

Az Európai Bizottság hosszú mérlegelés és tárgyalássorozatok után – bevonva ebbe a tagállamokon kívül Európa majdnem minden országát – 2002-ben kidolgozta az élethosszig tartó tanulás minőségi követelményeit, amelyek alapján összevethető az egyes országok teljesítménye. A dokumentum öt pontból álló követelménysort fogalmaz meg az oktatási és képzési intézmények számára: (1) a készségek, képességek, kompetenciák fejlesztése; (2) az oktatási ráfordítások bővítése; (3) a társadalmi befogadás és felzárkózás feltételeinek a megteremtése; (4) az élethosszig tartó tanulás stratégiáinak, a tanulásirányítás és az akkreditáció feltételeinek a kidolgozása; (5) az adatszolgáltatás és az összehasonlíthatóság követelménye (European Report 2002).

A készségek, képességek, kompetenciák fejlesztése

Az állampolgároknak a 21. században olyan tudásra, műveltségre, szakmai ismeretekre van szükségük, amelyek birtokában aktívan – a maguk és a társadalom javára – részt vehetnek változó világunk építésében, a munkában éppen úgy, mint a társadalmi életben. Az élethosszig tartó tanulás minőségének egyik kritériuma, hogy az oktatási és képzési rendszerek milyen mértékben tudják eredményesen felvértezni az embereket azzal a tudással, amelynek segítségével le tudják győzni az életük során jelentkező nehézségeket, és meg tudják oldani az újabbnál újabb feladatokat is.

A tudás alapú gazdaság új készségeket, képességeket kíván meg, mint például az információs-kommunikációs készség, a tanulás elsajátításának képessége, a vállalkozói készség stb., de a hagyományos matematikai és szövegértési képesség is a kulcskompetenciák között van. Fontos, hogy az újfajta kompetenciákat mindenki elsajátítsa, mert ez növeli a foglalkoztatottságot, és segíti az állampolgárokat abban, hogy nagyobb hozzáértéssel vegyenek részt a közéletben.

A magyar lakosság műveltsége általában megfelel a kor követelményeinek, ami egyben az élethosszig tartó tanulás minőségének bizonyítéka is. Gondot okoz ugyanakkor a társadalom egy részének funkcionális analfabetizmusa s az új kompetenciák (informatika, szociális készség, a tanulás képességének elsajátítása, nyelvtudás stb.) széles körű birtoklásának hiánya.

Az oktatási ráfordítások bővítése

Az élethosszig tartó tanulás egy merőben új tanulási, fejlesztési struktúrát feltételez, ezért forrásbiztosítási és támogatási elve is komplexebb, átfogóbb a megszokottnál. Kétségtelen, hogy az élethosszig tartó tanulás feltételeinek létrehozásához és hatékony működéséhez is szükség van épületekre, felszerelésre, és biztosítani kell a megfelelő oktatási tartalmat, tanszemélyzetet és tanulási időt. A források rendszerének tükröznie kell az egész életre kiterjedő tanulási modell diverzifikáltságát, alkotóelemeinek egységét.

Az LLL (Lifelong Learning = élethosszig tartó tanulás) ráfordításainak egyik sajátossága a kötelező, formális oktatás előtti és utáni képzés támogatásának növelése. Az iskola előtti oktatás, nevelés egyre meghatározóbbá válik. A kisgyermekkori nevelésnek, az iskolára való felkészítésnek a fontosságát; az egyén szellemi és szociális fejlődésére való kihatását szülők és oktatáspolitikusok már korábban felismerték, noha ennek optimális idejéről és módszereiről sokat vitatkoznak. A korai nevelésbe, fejlesztésbe való nagyobb beruházás hosszú távon mindenképpen megtérül. Megszívlelendő figyelmeztetés ez a hazai hatóságok számára, hogy lehetőleg hiánytalanul őrizzék meg óvodahálózatunkat, mely az OECD nemzetközi összehasonlításában a középmezőnyben foglal helyet (Education Policy Analysis 2001).

A kötelező oktatás utáni tanulás sokféle formát ölthet: lehet szakmatanulás, átképzés, továbbképzés, irányulhat az alapkészségek elmélyítésére, de kifejezheti az egyének különböző igényeit és speciális körülményeit. Az iskola utáni, felnőttkori ismeretszerzésben, készségfejlesztésben és önművelésben előtérbe kerül a tapasztalati tanulás aspektusa. Ezért biztosítani kell minden – fiatal és idősebb – felnőttnek a lehetőséget arra, hogy a munkájához vagy személyes életéhez kapcsolódóan tanulhasson. Ez azt jelenti, hogy az emberek különböző motivációktól indíttatva a kínálatok széles köréből, sokféle és nagyszámú ajánlatából választhatják ki a számukra legmegfelelőbb tanulási formát.

A tanítás minősége jelentős mértékben befolyásolja az élethosszig tartó tanulás hatékonyságát. Ennek egyik meghatározója a tanárok, oktatók, gyakorlatvezetők stb. felkészültsége, alkalmazkodási készsége, például hogyan tudják hasznosítani munkájukban az információs-kommunikációs technológia nyújtotta lehetőségeket, vagy hogyan tudnak megfelelni a tananyagváltozás követelményeinek. A második fontos minőségi követelmény a tanárok tanulócentrikus szemléletmódjának kialakulása és mindennapos gyakorlattá válása. A harmadik meghatározó szempont a tanárok-tanulók aránya; a pedagógushiány ugyanis az Unió számos országában máris problémát jelent. A felsorolt követelmények közül egynek a figyelmen kívül hagyása is súlyos gondot okoz az élethosszig tartó tanulás hatékonyságának növelésében.

Az élethosszig tartó tanulás összesített minőségi indikátorai (OECD/PISA 2001) arra engednek következtetni, hogy Magyarországon – a 15 éves korosztály körében tapasztalható szövegértési hiányok és a problémamegoldó gondolkodásra nevelés zavarainak ellenére – a tanítás színvonala megfelelő, a pedagógusok (az óvónőtől az egyetemi tanárig) nemzetközi összehasonlításban is kiállják a próbát. Kétségeink vannak azonban afelől, hogy elértük-e az információs-kommunikációs technológiában az európai átlagértékeket, elegendő-e az oktatók, nevelők idegennyelv-tudása, és általános-e a tanulócentrikus tanítás. Kívánnivalót hagy maga után pedagógusaink, andragógusaink továbbképzése, felkészítése az új feladatokra, legalábbis ami a résztvevők körét, a tanfolyamok gyakoriságát illeti. Az Európai Munkaerő Felmérési Központ (Eurostat: Labour Force Survey) vizsgálata szerint a 15 tagállam és a 10 csatlakozó ország sorrendjében Magyarország a hátsó mezőnyben foglal helyet. Másfelől a tanárok, oktatók létszáma kevés ahhoz, hogy egyéni bánásmódról, személyre szóló tanácsadásról, segítségnyújtásról beszélhessünk mind az iskolai tanításban, mind a felnőttoktatásban (European Report 2002).

A forrásmegosztásokra jellemző, hogy egyrészt az élethosszig tartó tanulásban meghatározóak maradnak a központi támogatások, amelyek bizonyos célcsoportok gondjain kívánnak enyhíteni, ezért elsősorban a munkanélküliek és az alacsony képzettségűek felé irányulnak. Másfelől azonban az oktatás és képzés új formái utat engednek a két- és többoldalú támogatási egyezményeknek, melyek lehetővé teszik a különböző helyeken meglévő anyagi eszközök költséghatékony mobilizálását. Az Európai Unió több tagállamában az élethosszig tartó tanuláshoz felhasználható források új formáit vezetik be, mint például az egyéni tanulási számlát, a nálunk sem ismeretlen különböző adókedvezményeket és a képzést biztosító járulékokat.

A társadalmi befogadás és felzárkózás feltételeinek megteremtése

Az élethosszig tartó tanulás révén az állampolgárok hozzájuthatnak az őket megillető társadalmi-kulturális lehetőségekhez, hogy jogaikat és kötelességeiket maradéktalanul érvényesíthessék és teljesíthessék a demokratikus döntéshozatali folyamatokban. A meglévő készségek kibontakoztatása és az új készségek megszerzésének lehetősége a társadalmi kirekesztettség elkerülésének egyik módja lehet mindenki számára, ami a legszélesebb értelemben segíti az esélyegyenlőség megvalósulását.

Mivel az élethosszig tartó tanulás a társadalmi igazságosság megteremtésének egyik lehetősége, fontos, hogy ez a potenciál enyhítse a meglévő társadalmi megosztottságokat és egyenlőtlenségeket éppen azáltal, hogy valamennyi fiatal és felnőtt számára hozzáférhetővé válik. Annak érdekében, hogy az oktatási és képzési rendszerek hozzájáruljanak a befogadó, felzárkóztató társadalom megteremtéséhez, el kell hárítani azokat az akadályokat, amelyek gátolják a különböző népességcsoportok részvételét az iskolai és a felnőttkori tanulásban.

Különös figyelmet kell fordítani a hátrányos helyzetű rétegekre, illetve azoknak a korlátoknak a megszüntetésére, amelyekkel ezeknek a közösségeknek szembe kell nézniük. Ha az egyének valamilyen okból képtelenek bekapcsolódni abba a tanulási formába, amelyet célul tűztek ki maguknak, az élethosszig tartó tanulás, mint a társadalom megváltoztatásának egyik fontos tényezője, csak korlátozottan fogja betölteni feladatát.

Ha a magyar oktatási és képzési rendszert teljes spektrumában vizsgáljuk, nem lehetünk teljes mértékben elégedettek, mert ez a rendszer nem megszünteti, hanem újratermeli, konzerválja a társadalmi, kulturális egyenlőtlenségeket, különbségeket. Mindez érinti a társadalom peremére szorult egyéneket és csoportokat, akik eddig is megakadtak a fejlődésben, de idetartozik a roma népesség nagy része, és újratermelődik a kirekesztettség az ország elmaradott régióiban, kiskörzeteiben, a helyi energiával nem rendelkező kisközségekben, falvakban. A munkaképes felnőtt lakosság jelentős része – mintegy 1,4 millió ember – nem rendelkezik a munkaerőpiacon konvertálható tudással és készséggel, és ez vár a gyerekeikre is (Gazsó 2001). Míg a szocializmus első évtizedeiben egy túlzott és erőltetett társadalmi osztályváltás érvényesült (lásd szakérettségi, munkás-paraszt származású gyermekek előnyben részesítése stb.), addig ma alig beszélhetünk társadalmi mobilizációról. A társadalmi kohéziót gátolja egyfelől az oktatásban megjelenő elitizmus, másfelől az iskolák differenciálódása, egy részük ijesztő leszakadása az átlagtól. A felnőtt lakosság tanulásban való részvétele az elmúlt évtizedekben jóval alacsonyabb volt az európai átlagnál, jelentős változás csak 2004-ben következett be (Burány 2004).

Az élethosszig tartó tanulás stratégiáinak, a tanulásirányítás és az akkreditáció feltételeinek a kidolgozása

Az Unió tagállamai feltétel nélkül egyetértenek abban, hogy az LLL hatékonyságának biztosítására irányuló helyi, regionális (megyei) és országos stratégiák kulcsfontosságú tényezői az élethosszig tartó tanulás fenntartható (sustainable) fejlődésének. A tudományos alapokon nyugvó, átfogó terveknek nemcsak az élethosszig tartó tanulást mint rendszert kell fejleszteniük, hanem a tudás igazságos és egyenlő hozzáférhetőségének a kérdésével is kell foglalkozniuk, hogy valóban mindenki számára biztosítva legyen a tanulás lehetősége. Különösen fontos ez a kirekesztettséggel fenyegetett fiatalok és felnőttek esetében (kiskeresetűek, fogyatékkal élők, etnikai kisebbségek, bevándorlók stb.).

Már több európai országban és Japánban is léteznek stratégiák az élethosszig tartó tanulás átfogó fejlesztéséről. A legátfogóbb és legkoherensebb koncepciója Dániának, Svédországnak és Finnországnak van a lifelong learning középtávú alakításáról. Egyrészt magukban foglalják a közoktatást, a felsőoktatást, a felnőttoktatást és -képzést, fokuszálnak a hátrányos helyzetű csoportok bevonására, felzárkóztatására, tartalmazzák a beruházások és forrásbiztosítások tervét. Másrészt felvázolják a társadalmi szükségleteket, az elérendő célokat, megvalósításuk módját és annak nyomon követését. Mindhárom dokumentum alapvető ismérve a partnerségi megközelítés: a központi hatóságok, az oktatási és képzési intézmények, a társadalmi és civil szervezetek szoros együttműködése és az ágazatközi nyitottság (gazdaság, egészségmegőrzés, környezetvédelem, vidékfejlesztés). Nálunk az oktatás modernizálási tervét a Nemzeti Fejlesztési Terv tartalmazza, de az élethosszig tartó tanulásnak par excellence stratégiai terve még nincs.

A hatékony élethosszig tartó tanulás kiterjedt és jó kvalitású tanácsadást és tanulásirányítást tesz szükségessé minden korosztály számára. A potenciális tanulót tájékoztatni kell a „mit”-ről és a „hogyan”-ról, vagyis a képzés tartalmáról, módszereiről, idejéről, költségeiről. A támogatási és felkészítő rendszerek az aktív önépítés nélkülözhetetlen eszközei, amelyek felgyorsítják a tanulási folyamatot. Éppen ezért a teljeskörűen kiépült tanácsadás és irányítás feladata, hogy segítse a tanulási lehetőségekhez való hozzáférést, motiválja a tanulót a tanulásra, eligazítást nyújtson az egyéni tanulási utak megválasztásában, aktívan közreműködjön az oktatás-képzés és a munkaerőpiac közötti legoptimálisabb kapcsolat megteremtésében. A tanácsadás és tanulásvezérlés minőségi mutatóinak kidolgozása azonban még várat magára. Ez igen nehéz feladat, mert a tanácsadó központok nagyon sokfélék, és nehéz olyan paramétereket találni, amelyek alapján hitelesen össze lehet hasonlítani a tanulói teljesítményeket.

Az élethosszig tartó tanulás egyik legjelentősebb aspektusa az elsajátított tudás legitimációja: a bizonyítványok, az akkreditáció kérdése. A tudás feltárása és értékének megfelelő nyilvános elismerése a tanulás minőségének és hatékonyságának fontos kritériuma. Azon túlmenően, hogy a szellemi és fizikai erőfeszítés hivatalos jutalmazásának nagy a motiváló ereje, a hiteles akkreditáció és bizonyítványrendszer az oktatáspolitikának és a törvénykezésnek is központi problémája.

Az akkreditációs és bizonyítványrendszerek puszta létezése azonban nem sokat mond azok minőségéről, a mögöttük lévő tudás átláthatóságáról vagy megbízhatóságáról, így egyes bizonyítványok nem összemérhetők Európán belül. Míg a hagyományos intézményi keretben folyó nem formális oktatás során szerzett bizonyítványok érvényessége elfogadott, addig az intézményen kívül – a nonformális és informális úton – szerzett ismeretek és kompetenciák elismeréséhez a tanulási folyamat és az így szerzett tudás alaposabb vizsgálata szükséges. Ez az oka annak, hogy az Európai Bizottság egyelőre nem képes akkreditációs, érvényességi indikátorokat kidolgozni a nem iskolai keretekben szerzett tudás összehasonlítására. Természetesen ez nem vonatkozik az iskolai oktatáson kívül szerzett hivatalos (szakmunkás) bizonyítványok elfogadására. A nem iskolai keretekben szerzett tudás elismeréséhez és minőségi mutatóinak a kidolgozásához meg kell ismerni magát a tanulót és teljesítményét, valamint speciális felkészültségét, hogy megszerzett képzettsége jogilag is érvényes legyen. Ezt a feladatot erre alkalmas, szakosodott intézmények láthatnák el.

Néhány országban már vannak jó tapasztalatok, melyekre lehet építeni. Például a norvég oktatási hatóságok folyamatosan kísérleteznek a nonformális és az informális tanulás hivatalos elfogadásával. A fő cél az, hogy kidolgozzanak egy országos dokumentációs és elismerési rendszert a nonformális és az informális úton szerzett tudás értékelésére, amely érvényes mind a munkahelyeken, mind az oktatási rendszerben. A nonformális tanulás ebben az értelemben azt jelenti, hogy valaki fontos ismeretet, készséget szerzett a munkahelyén – Norvégiában vagy külföldön –, illetve aktív közéleti, intézményi, civil szervezeti tevékenység végzése közben. Az ilyen tanulást és az így szerzett tudást akkor is egyenlő értékűnek tekintik a formális/iskolai keretekben elsajátított ismeretekkel, ha annak tartalma és vizsgaanyaga nem azonos a kötelező tananyaggal és vizsgakövetelményekkel, de szakmai szempontból releváns, esetleg specifikus. A teljesítmények dokumentálásában fontos szempont, hogy az iskolán kívüli tanulás főállásban, önkéntes munka közben, szervezetten vagy tanfolyami képzés keretében zajlott. Az így kiadott dokumentáció, illetve bizonyítvány jogérvényes, amelyet tulajdonosa felhasználhat a munkaerőpiacon munkavállalás vagy magasabb pozícióba jutás céljából, illetve foglalkozásának egyéb vonatkozásában, valamint élvezheti előnyeit az oktatásban, ahol vizsgafelmentést kaphat vagy magasabb végzettségre jogosult.

Az adatszolgáltatás és az összehasonlíthatóság követelménye

Az Európai Bizottság folyamatos adatszolgáltatásra szólítja fel a tagállamokat és a csatlakozó országokat az élethosszig tartó tanulás minőségéről a közösen elfogadott mutatók alapján. A rendszer összehasonlíthatóságán, az adatok koncepcionális kategóriákká történő fejlesztésén a Közösség szakértői folyamatosan dolgoznak. Többek között olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint az új készségek szabatos és mérhető fogalmakkal való definiálása és az ezzel kapcsolatos értékelési eljárások kiterjesztése az informális tanulásra, valamint a minőség klasszifikációja régiók és szubrégiók szerint.

A definíciós hiányok, pontatlanságok ellenére máris fény derült arra, hogy számos ország nem rendelkezik adatokkal az élethosszig tartó tanulásról, illetve azok egy része nem vethető össze a harmonizált európai értelmezés alapján. A Bizottság szeretné elkerülni azt a félreértést, mintha erőszakolná a számadást valamennyi megadott szempont szerint, és megérti, ha forráshiány miatt, politikai érzékenységből vagy más okokból ez az együttműködés nem hiánytalan. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az élethosszig tartó tanulás európai összevethetősége és adatrendszerének működtetése fontos követelmény, amely mind nemzeti, mind európai dimenziókban a fejlesztés eszköze lehet, és egyben elősegíti, hogy Európa a tudás alapú gazdaság globális régiójává váljék.

Magyarország az élethosszig tartó tanulás ötödik minőségi követelményét megfelelően teljesíti, „eredménye” a tíz csatlakozó ország közül a legjobb, megelőzve ezzel Lengyelországot, Csehországot és Szlovéniát. A megkövetelt tíz szempont közül csak kettővel nem foglalkozott (az IKT tanulásban történő alkalmazásával és az LLL-stratégia megvalósításával). Mindez azt bizonyítja, hogy az élethosszig tartó tanulás – értékelést is magába foglaló – európai monitorizálásában jó úton haladunk, és ennek intézményi háttere is kiépített, különösen ami a PISA-vizsgálatokat illeti (lásd az Értékelési Központ szerepét). Az európai összemérhetőség a jól megalapozott felnőttoktatási és -képzéspolitikai döntéseknek s egyben fejlődésünknek is a feltétele.

Hivatkozott irodalom

European Report on Quality Indicators of Lifelong Learning. European Commission, Brussels, 2002.

Education Policy Analisys. OECD, Paris, 2001.

Gazsó Ferenc előadása a funkcionális analfabetizmusról. In Két konferencia egy kötetben. OKI Felnőttoktatási és Kisebbségi Központ, Budapest, 2001, 73–83. o.

Burány Sándor bejelentése a kormány 2004. március 19-én tartott ülésén: 2004-ben 800 ezren tanulnak a felnőttképzésben.