Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2003 december > Gondolkodom, tehát... gondolkodni tanítok II.

Lepenye Mária

Gondolkodom, tehát… gondolkodni tanítok II.

Novemberi számunkban közöltük a tanulmány első részét. A második rész egyrészt bemutatja, hogy az agy miként válik gondolkodásunkat meghatározó önszervező rendszerré, másrészt de Bono munkássága alapján megismerkedhet az olvasó azzal, hogy az agy milyen sokféle részműveletet végez gondolkodás közben. Ezekből bemutat egyet, a gondolkodási varázsszemüveg módszerét, amely a gyakorlatban egyazon probléma különböző nézőpontokból történő szemlélését jelenti.

Az agy mint önszervező rendszer

Edward de Bono meghatározásában a gondolkodás „az az operációs készség, amellyel az intelligencia a tapasztalatok hatása alatt tevékenykedik”. A képzett gondolkodás egyik ismérve a feltárás. Az a képesség, hogy feltárunk egy helyzetet, mielőtt ítéletet alkotnánk. Ezek a gondolkodási készségek nem automatikusak, hanem neveléssel fejleszthetők. De Bono CoRT-programjában erre egyszerű, de hatékony gondolkodási eszközöket fejlesztett ki. A gondolkodásunkban a gondolkodási eszközök, eljárások használata olyan, mint a közlekedésünkben a bicikli használata: gyorsabban, kevesebb fáradsággal és messzebbre jutunk el vele.

Mindennapjainkban, munkánkban használhatjuk természetes gondolkodási képességeinket, melyek egészen jól szolgálnak bennünket. De ha kifejlesztünk bizonyos szerkezeteket, módszereket és jelrendszert, akkor sokkal jobban gondolkodunk. Tökéletes példa erre a matematika. Olyan módszereket és jelrendszert fejlesztettünk ki, amelyekkel bravúros számításokat mutathatunk be. Nem dőltünk hátra a székben, nem értük be a természetes matematikai tehetséggel.

Ha reggel az iskolába induló gyerek 11 ruhadarabot vesz fel, akkor azt 39 916 800-féleképpen teheti meg. Persze soha nem fogja először a cipőjét és aztán a zokniját felvenni, de az elképzelhető választások száma is kb. 5000. Mégsem tart órákig az öltözködési sorrend megfelelő kiválasztása, mert agyunk felidézi a rutinszerű cselekvéseket, s mi csak követjük a megszokott sémát. Az agy olyan nagyszerűen van megszerkesztve, hogy minden tapasztalatunkból ilyen megszokott sémákat állít fel. Ez azért van így, mert az agy önszervező rendszer. Vegyünk egy példát! Egy érintetlen vidéken elkezd esni az eső. Az esővíz egy idő után patakká, folyóvá, folyammá folyik össze. Ezt önszervező rendszernek hívják, mivel az eső és a terepviszonyok együttesen alakítják ki a vízfolyás mintázatát.

Az agybeli ideghálózatok egészen egyszerű elrendezése is hatékony önszervező rendszerek kialakulásához vezethet. Az önszervező rendszer mintákat, sémákat épít fel. Ha egyszer belekerülünk egy sémába, akkor nincs más választásunk, követnünk kell azt. A séma bizonyos körülmények között állandó, ám ha ezek a körülmények megváltoznak, akkor megváltozhat a séma is. A helyes modell tehát nem egyfajta rögzített terepre épül, hanem többre, amelyek egyaránt lehetségesek. A gondolkodás az elme működési elveinek és a működés beállításának valamilyen együtteseként fogható fel. Például egy egyszerű számolási feladatnál rendezhetjük úgy a dolgokat, hogy az elme könnyebbnek találja a megoldást.

Például, ha egy stadionban sok ezer ember között ülünk, és azt mondjuk magunkban: „Szeretném észrevenni az összes sárga ruhás embert”, azt fogjuk tapasztalni, hogy a sárga ruhás emberek kitűnnek a tömegből. Agyunkat a sárga érzékelésére állítottuk be.

Egy tanítványom, aki előszeretettel ragaszkodott az agyában kialakult sémákhoz, és nem tudta még ezeket újrarendezni, így oldotta meg a következő egyszerű számolási feladatot:

8 x 3,14 x 0,25 x 0,125 x 4 =

A szorzásokat átcsoportosítások nélkül balról jobbra haladva kettesével végezte el. Így a következő részeredményeket kapta: 25,12; 6,28; 0,78. Végül az eredménye 3,14 lett.

Átcsoportosítással pedig: 3,14 x (0,25 x 4) x (0,125 x 8) = 3,14 x 1 x 1 = 3,14

Az önszervező információs rendszerekben felmerülő ötletekről ugyan bebizonyosodhat utólag, hogy logikusak, de ez előre egyáltalán nem látható. Ez a tény a mintázatok aszimmetrikus voltából következik, amely mellesleg a humor forrása is.

Mivel az agynak nem természetes tulajdonsága a kreativitás, az a célja, hogy gyakorlatot szerezzen önmaga szervezésében, és alkalmazni tudja az önszerveződéssel előállított mintázatot. Ha alkotóképességünket fokozni akarjuk, akkor különleges gondolkodási eljárásokat kell kifejlesztenünk. Ezek az eljárások annak a módszernek a részei, amelyet de Bono oldalirányú vagy laterális gondolkodásnak nevezett el. Az ilyen eljárások természetellenesnek és nagyon illogikusnak tűnő provokáló technikákat is magukban foglalnak, a mintázatalkotó rendszerekben azonban teljesen logikusak. (A laterális gondolkodásról később még szó lesz.)

Tehát a kreatív gondolkodás az elmebeli mintázatokat átvágó, újrarendező folyamat. Ha ezeket a helyes gondolkodási szokásokat és eszközöket akarjuk kiépíteni, megtanítani, a gondolkodást is ugyanúgy kell edzeni, ahogy a sportoló az izmait. (Az előbb említett tanítványommal mi is intenzív edzésprogramot dolgoztunk ki.) Megpróbálhatjuk kiküszöbölni a hibákat, vagy legalább besorolni őket; így ha megjelennek, felismerjük őket. Megpróbálunk használható rutineljárásokat kidolgozni (például az alternatívák vizsgálatának készségét).

Most pedig lássunk egy hatékony „edzésprogramot”! Vizsgáljuk meg alaposabban de Bono gondolkodási alapeljárásokat tanító módszerét.

 

A gondolkodás közvetlen tanításának úttörő szaktekintélye, a laterális gondolkodás fogalmának megalkotója, dr. Edward de Bono eredetileg orvos-pszichológusként kezdte a biológiai önszervező információs rendszereket kutatni. Ma sokan dolgoznak a gondolkodáskutatás területén, ám de Bono az egyetlen gondolkodó, aki közvetlenül a gondolkodás természetét és tanításának módszereit vette célba. Oktatóként 45 nagyobb (és néhány kisebb) országban dolgozott. Eredményeit még ennél is több helyen alkalmazták. A tanárok többségétől eltérően nemcsak az oktatásban dolgozott, hanem nagy szerepet vállalt az üzleti életben, a közigazgatásban és a külpolitikában is. A közvetlen gondolkodás oktatásának tőle származó, ún. CoRT-programját1 igen sok iskolában tantárgyként oktatják. Emellett nagy világcégek és szervezetek is fordulnak hozzá javaslatokért (Pentagon, WWF, IBM, GM, NTT, CIDA stb.).

 

De Bono munkássága nem korlátozódik az oktatás valamely szűk területére, hanem átfogja az alkalmazott gondolkodás teljes területét. Lényeges, hogy olyan területen hangsúlyozza az egyszerűséget és a gyakorlatiasságot, ahol a túlbonyolultság, a zűrzavar és a túlságos elméletieskedés a jellemző. Olyan gondolkodás kialakítására törekszik, amely magában foglalja a hatékony cselekvést és az új ötletek érlelését. Ez felette áll a hagyományos visszaható gondolkodásnak, amely csak az elemzésre, a kritikára és az érvelésre figyel.

A kreatív gondolkodás lényege az, hogy gondolatokat hozunk létre, és kibővítjük az észlelés lehetőségeit. Az egész területet igyekszünk felmérni, ahelyett, hogy csak egy szűk vetületére koncentrálnánk. A CoRT-program eszközrendszerében például a figyelem körének tágítására vonatkozó, a figyelmet a prioritásokra irányító, különböző szempontokat vizsgáló, a következményeket és fejleményeket kutató, a gondolkodási folyamat céljait meghatározó, az alternatívákat és más nézőpontokat vizsgáló eszközök szerepelnek.

Gondolkodás közben gyakran próbálunk egyszerre túl sok mindent tenni. Megvizsgáljuk a kérdéshez kapcsolódó tényeket, megpróbálunk logikus érvrendszert felállítani, igyekszünk új ötlettel előállni, meggyőződünk róla, hogy beválik-e az ötletünk stb. Ezt többé-kevésbé mind egyszerre tesszük. Nem csoda, hogy néha összezavarodunk.

De Bono a gondolkodás folyamatát egyszerű alapeljárásokra bontotta. Úgy bánik a gondolkodással, mint az asztalosmester a fával: először vág, azaz a szükséges darabokat elválasztja a többitől: eltávolít, elemez, összpontosít és a figyelem típusú gondolkodási eljárásokat alkalmazza. Második fázisként összeerősít: összefüggéseket kutat, kapcsolatokat keres, felfedeztet, szintetizál, csoportosít, tervez stb. Harmadik lépésként alakít: ez rendszeres összehasonlítást jelent a jelenlegi és az elérendő állapottal annak érdekében, hogy a kívánt formát, alakot kapjuk. Az idetartozó gondolkodási alapeljárások: véleményalkotás, összehasonlítás, ellenőrzés, szembeállítás stb.

Néhány alapeljárással komplikált rendszerek építhetők fel, de például egy egyszerű gondolkodási folyamat állhat a következő három lépésből: összpontosítás; egy gondolkodási eszköz alkalmazása; eredmény.

De Bono megadja az ezek elvégzéséhez szükséges gondolkodási eszközöket, szerkezeteket, rávilágít a helyes és helytelen gondolkodási attitűdökre, elemzi a gondolkodási elveket és szokásokat. Ezzel egy olyan gondolkodási mintát ad az agy számára, amely kizárja a parttalan, csapongó gondolkodást, a szétszórtságot, a tévutak sokaságának bejárását, a felesleges, sötétben tapogatózást, ehelyett a gondolkodás folyamatát szabályozottá, fegyelmezetté, szervezetté, dinamikussá, hatékonnyá teszi.

A gondolkodási varázsszemüvegek módszere

Ebből a komplex programból itt most csak egyetlen figyelemirányító eszközt mutatunk be részletesebben, a gondolkodási varázsszemüvegek módszerét. Viszont ha csak ezt az egy módszert tanítjuk meg és alkalmazzuk bármilyen probléma, feladat megoldásában, már komoly sikereket érhetünk el a tanulás és a gondolkodás eredményességének fokozásában.

A hat gondolkodási varázsszemüveg módszerével egyszerre csak egyféleképpen gondolkodunk. Így a gondolkodási folyamat minden fázisa jól követhető. Fegyelmezetté, ugyanakkor gyorsabbá és rugalmasabbá válik a gondolkodás. Egy időben csak egy varázsszemüveget veszünk fel. A hat színes varázsszemüveg a gondolkodás egy-egy típusát jellemzi. Vázlatosan:

Fehér: tények, ábrák, információk. Milyen információink vannak? Milyeneket kell megszerezni?

Piros: érzelmek, érzések, előérzetek, sejtések. Milyen érzéseim vannak ezzel a kérdéssel kapcsolatban?

Ezüst: figyelmeztetés, igazság, megítélés, kritika. Összeegyeztethető-e a tényekkel? Beválik-e? Meg lehet-e oldani?

Arany: nyereség, előnyök, megtakarítások. Miért lehet ezt megoldani? Miért jó?

Zöld: kutatás, javaslatok, tanácsok, új ötletek. Választható cselekvési módok. Más ötletek.

Kék: gondolkodás a gondolkodásról. A gondolkodási folyamat felügyelete. Összegezzük, hogy éppen hol tartunk. Megadjuk a gondolkodás következő lépéseit. Szabályozzuk a gondolkodás menetét.

(Itt nagyon leegyszerűsítve ismertettem az egyes típusokat. A gyakorlatban mélyrehatóbban tanulmányozzuk az egyes gondolkodási típusok alkalmazási területeit, módszerét, lehetőségeit.)

Mint ahogy a színes televízió vagy a színes fénykép esetében az alapszíneket külön-külön kezelik, és ezek csak együttesen adják ki a valódi színeket és az éles képet, úgy a gondolkodási varázsszemüvegek esetében is pontosan és egyszerűen tudjuk kezelni külön-külön a „színeket”, s ezek együttese adja ki a gondolkodás teljes „színskáláját”.

Bizonyos tények arra vallanak, hogy az agyban kissé mások a kémiai vegyületek, ha kreatívak, pozitívak vagyunk, mintha negatív az állapotunk. Ha ez igaz, akkor külön kell választanunk a különböző gondolkodási típusokat, mert nem lehetünk minden egyes pillanatban valamennyi gondolkodási típus szempontjából a lehető legkedvezőbb állapotban.

Miért varázsszemüveg?

A mi szempontunkból az a legfontosabb, hogy a varázsszemüveget könnyedén le- és felvehetjük, és nincs mindig ott az orrunkon. Ez azért lényeges, mert mindenkinek tudnia kell cserélgetni őket.

A varázsszemüvegek módszere nemcsak felszabadítja a gondolkodót, hanem sokkal átfogóbb gondolkodásra is késztet. Valójában figyelemirányító eszköz, mert általa bizonyos szempontok és gondolkodási típusok felé irányítjuk a figyelmünket.

Nézzünk egy példát, hogyan működik a gyakorlatban egy gondolkodási folyamat a varázsszemüvegek használatával! Tapasztalatom szerint 6-8 fős csoportban tanítható a leghatékonyabban a gondolkodás folyamata a de Bono-módszerrel. A példámban említett csoport nyolc felső tagozatos tanulóból állt, akik hat különböző budapesti általános iskolából érkeztek egy gondolkodási folyamatot tanító tanfolyamra. Többségük tanulási nehézségekkel küszködött, a matematikaeredményeikkel sem büszkélkedhettek túlzottan.

A felvetett probléma a következő:

Két, külsőre teljesen egyforma rúdról hogyan állapítanátok meg, hogy melyik a vas és melyik a mágnes?

A gyerekek minden feladathoz, problémához – némi gyakorlás után – maguk tervezik meg a megoldáshoz (legnagyobb valószínűséggel) vezető szemüvegsorrendet. Itt a következőt választották: fehér, zöld, arany, ezüst, kék. Összesen 17 információt gyűjtöttek össze a mágnesről és a vasról. Jó nyomozók lévén a „sorok között is olvasva” olyan tényeket is megtaláltak, amelyek csak a gondos, alapos gyűjtögetés eredményeként bukkantak elő (pl. a mágnes középen nem vonz). Ezek közül a feladat megoldását illetően a következő öt bizonyult használhatónak. Ezeket ebbe a sorrendbe rakták:

(1) A mágnes és a vas mágneses kölcsönhatásba kerülnek, vonzzák egymást. (2) A vasnak nincs mágneses mezője, a mágnesnek van. (3) A mágnes mezője nem egyenletes eloszlású, a pólusain erős, a közepén nagyon gyenge, szinte nincs. (4) A mágnes a közepén nem vonzza a vasat. (5) A vas a közepén is kölcsönhatásba kerül a mágnessel.

A zöld szemüveges gondolkodás ötleteket, javaslatokat vet fel, melyeket arany, majd ezüst szemüvegen át értékelünk. Az előbbi az ötlet előnyeit vizsgálja, az utóbbi kritizál. Így kiválaszthatóak a leghasználhatóbb ötletek. Többek közt ötletként merült fel, hogy szorítsuk le az asztalon a párhuzamos rudakat, és egyszerre engedjük el; vagy nézzük meg, melyik a nehezebb; vagy rakjuk őket T alakba az asztalra; vagy az egyiket tegyük le, a másikkal körözzünk körülötte stb. Az arany és ezüst szemüveges gondolkodás után egyedül a T betűs megoldás bizonyult használhatónak. Végül kék szemüvegben a gondolkodásunk folyamatáról gondolkodtunk, összegeztünk, a problémát és annak megoldási folyamatát egészében vizsgáltuk.

Ez a megoldás született: rakjuk T alakba a két rudat. Ha vonzzák egymást, akkor a T szára a mágnes, ha nem, akkor a kalapja.

A varázsszemüvegek használata gyors és fegyelmezett gondolkodásra nevel, hiszen kiküszöböli a parttalan, csapongó gondolkodást, és nagymértékben javítja a problémamegoldás hatékonyságát is.

Ennek a gondolkodási eszköznek az alkalmazása nagyon egyszerűnek s talán kevésbé hatékonynak tűnhet, mint amilyen valójában. Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy minél egyszerűbbre, világosabbra, érthetőbbre csiszolunk egy ötletet, gondolatmenetet, annál értékesebb. A későbbi fejlődés sikerében rendkívül fontos, hogy már kisiskolás-, sőt óvodáskorban tanítsuk meg a gyerekeket az egyszerű, világos, tiszta gondolkodási folyamatokra, kerülve minden nehezen érthető gondolatmenetet, tudományoskodást, gyakorlatiatlan, a földtől elrugaszkodott elméletieskedést és nehézkes tanulási technikát. A tudomány a gyerek gondolkodását összezavaró, nehezen érthető tanítási stílus miatti tanulási zavart kognitív konfúziónak nevezi, amely – a kutatások szerint – az iskolai kudarcok egyik legfőbb oka. A gondolkodási varázsszemüvegek használata egyszerű alaplépésekre bontja a gondolkodás folyamatát, ezért alkalmazásával egyszerű, világos lépések által juthatunk el az optimális megoldásokig.

Eleinte nehézséget okoz, hogy következetesen, fegyelmezetten, szervezetten gondolkodjunk. A varázsszemüvegekkel való ismerkedéskor a gyerekek eleinte gyakran „lekapkodják” az éppen használatos szemüveget, és vagy kicserélik egy másikkal, vagy egyszerre több szemüvegben gondolkodnak.

Egy nyári tábor keretei között megkíséreltem gondolkodási tanfolyamot szervezni. A varázsszemüvegek használatának tanulásakor előkerült a már említett mágneses feladat is. Megbeszéltük az alkalmazandó szemüvegsorrendet. Kikészítettük a modellkészletünkből a szükséges szemüvegeket. (A szemüvegek valóságos felvétele nemcsak derűsebbé, játékosabbá teszi a munkát, hanem segít abban is, hogy az adott gondolkodási típusban maradjon a gondolkodó.) Fehér szemüvegben a közvetlenül és közvetve elérhető és a hiányzó információk gyűjtögetésénél tartottunk, amikor egy nyolcadikos fiú, Lóri a feladatlapjába mélyedve – és a fehér szemüvegét félretéve – egyre csak azt hajtogatta, hogy ezt a feladatot nem lehet megoldani. Kérdeztem, mire alapozza ezt az állítását. „Nem lehet más eszközök nélkül megállapítani a két rúdról, melyik a mágnes” – mondta. Ezzel eljutottunk az oly sokszor tapasztalt gondolati zsákutcák egyikéhez. A problémához azonnal a megszokott módon állt hozzá, egyszerre keresett megoldást, ítélkezett egy még meg nem vizsgált dolog felől, figyelmen kívül hagyva lényeges információkat. „Lóri, te úgy nézel ki, mint egy pók” – mondtam, s feltettem a színes szemüvegeket egymás fölé a fejére. „Egyszerre legalább négy szemüvegben próbáltál gondolkodni.” A látvány nagy derültséget keltett, mert Lóri tényleg úgy nézett ki, mint egy farsangi bálra készülő nyolcszemű pók. „Már kezdem érteni, miért zavarodok bele a matekfeladatokba” – gyakorolt önkritikát Lóri, és belekezdett az információk következetes gyűjtögetésébe. Mire végigvizsgáltuk a problémát az általunk tervezett szemüvegsorrendben, Lóri az elsők között volt, aki hibátlanul megoldotta a feladatot. Ő lepődött meg a legjobban.

A gondolkodási szemüvegek használata nagyobb valószínűséggel vezeti a gondolkodót a helyes útra, így előbb juttatja sikerhez, s ezáltal helyes gondolkodási attitűdöt alakít ki.

Ennek a gondolkodási eszköznek a begyakoroltatását érdemes gyakorlatias, érdekes problémákon végezni, s csak rutinos használat után adjunk konkrét „gondolkodtató” feladatokat. A módszerek megtanításánál az egyszerűség és a gyakorlatiasság mindig előbbre való, mint a pontosság és a teljesség!

A fegyelem nagyon fontos. A feladatokra rövidre szabott időt adjunk, ezzel késztetve a tanulókat a hatékony, tiszta gondolkodásra, az összpontosításra, ne engedjünk teret a csapongó, parttalan gondolkodásnak. A gondolkodásnak nyitottnak kell lennie, és szabadon kell szárnyalnia. Ezt éppen a szoros keretek teszik lehetővé, a gondolkodás természete ilyen.

Tanítási stílusunk terén is érdemes néhány alapvető mozzanatot megemlíteni, melyek természetesen nemcsak ennek a módszernek a tanítása során, hanem általánosságban is megfontolandók.

Boncolgathatunk ilyen jellegű kérdéseket:

Ez utóbbi feladatról azt gondolhatnánk, hogy nem az általános iskolás korosztálynak való, esetleg a középiskolások képesek a feltételeknek megfelelően átlátni a problémát. Nem így van!

A bevezetőben feltettük a kérdést: Hogyan érhetjük el a gyerekek kezdeti kérdező lendületének életben tartását?

Az egyik legjobb módszer, ha a gyerekeket összetett, elvont gondolatokkal, feladatokkal ismertetjük meg – megtartva az egyszerűséget. Ez már korai életkorban elkezdődhet. A közlekedési feladatot is kiválóan átlátták a 10-13 éves „közlekedésbiztonsági tanácstagok”. Az „értekezlet” az általuk kijelölt, megfelelő mederben, fegyelmezetten zajlott, a feltételeknek megfelelő, alapvetően különböző 12 ötletük közül 4 találtatott érdemesnek a további megfontolásra, majd érvekkel alátámasztva kiválasztották az optimális megoldást. Javaslatukat „továbbították az Illetékes Hatóságnak”.

Ugyanezt támasztja alá a következő történet is.

Egy agysebész, aki egyúttal gondos apa is volt, nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy kisfia tanulási készségét fejlessze. Elhatározta, hogy lelkesedését és tudását megosztja hároméves gyermekével. Először az agy részeit nevezte meg úgy, hogy a saját fején mutogatta el, majd nagyméretű, színes képeket rajzolt. A kisfiú hamarosan meg tudta különböztetni az agy részeit, és négyéves korában többet tudott az agyműködésről, mint a legtöbb felnőtt, egyszerűen azért, mert a témáról egy lelkes felnőttől tanult, aki teljes bonyolultságában, mégis egyszerűen adta elő mondanivalóját.

A gyerek természeténél fogva szeret gondolkodni és tanulni. Örömmel veszi az akadályokat, próbatételeket mindaddig, amíg őszinte, szerető elfogadásra és partnerre talál bennünk (docendo discimus – tanítva tanulunk). Érdemes próbára tenni tanulóink értelmi határait, meglepően többre képesek, mint amit feltételezünk róluk.

Ahhoz, hogy a gondolkodás élvezetes, örömteli, mulatságos játék lehessen, a következőkre szükséges figyelni:

Például: egy titkos térkép alapján felkerestük – egy hatfős csoport és én – a kincses szigetet, amely egy kör alakú tó kellős közepén található. Annyira apró, hogy csak egy tölgyfa van rajta s annak tövében a kincsesláda. A 300 méter átmérőjű tóban vérszomjas piranják nyüzsögnek, életveszélyes a vízbe lépni. A tó partja kopár, csak egy szál magányos fenyőfa árválkodik a víz szélén. Semmilyen eszközünk nincs, csak egy 320 méteres erős kötelünk. Hogyan hozzuk ki a kincsesládát?

Először megállapodtunk a szemüvegsorrendben. Most pirossal kezdtük. Olyan csalafintán vannak megadva az adatok. Úgy érzem, pont elég lesz egy jó megoldáshoz, csak ügyesen kell összerakni őket – mondta az egyik piros szemüvegesünk.

Fehér szemüvegben: a kör átmérője 300 m, a sziget a parttól 150 m-re van, 2 fa, egyik középen, másik a kör vonalán, 320 m-es kötél és 7 ember. Továbbá: a láda a parttól fele olyan messzire sincs, mint a kötelünk. A kötél rögzítéséhez a 2 fa áll rendelkezésünkre, illetve mi heten is tarthatjuk az egyik végét. Hiányzó adat lehet: a két fa átmérője.

Zöld szemüveg: „Dobjunk lasszót a tölgyfára, a másik végét kössük a fenyőre!”; „Szerintem pedig etessük meg a többieket a piranjákkal, én meg besétálok a kincsért, és hazamegyek!”; „Én azt mondom, a fenyő rugalmasságát kihasználva a kötéllel csúzlizzuk át a szigetre egyik társunkat!”; „Talán felapríthatnánk a fenyőt, és készíthetnénk tutajt.”; „Van egy javaslatom! Úgy tudjuk kikötni a kötelet, ha az egyik végét a fenyőhöz erősítjük, a másikkal meg körbeszaladjuk a tavat, és azt is a fenyőhöz kötözzük.”

Az arany és ezüst szemüveges értékelés után újabb ötleteket kerestünk, ezeket is értékeltük, végül a „körülszaladós” megoldás mellett döntöttünk. A kék szemüveg felvétele után befejeztük a probléma teljes megoldását, melyet piros szemüvegen át is megvizsgáltunk. Megoldás: körbeszaladjuk a szigetet a kötél másik végével, az rácsavarodik a tölgyfára. Kikötjük a fenyőhöz jó erősen, majd ketten bemásznak a víz fölött a kincsért. A ládát ráerősítik a kettős kötél egyik ágára, s a kint tartózkodók segítségével, a kötél folyamatos forgatásával „kiküldik” a ládát, aztán visszamásznak. Piros és kék szemüvegen át is meg voltunk elégedve a megoldásunkkal.

A módszer alkalmazásának rutinos elsajátításánál nagyon fontos, hogy a felvetett probléma mindig életszerű, gyakorlatias legyen, s a korosztály érdeklődési területére, mindennapi életére vonatkozzon. A módszert 4-5 éves kortól felnőttkorig bármely korosztállyal sikerrel alkalmazhatjuk az életkori sajátosságok figyelembevétele mellett. Ha már a varázsszemüvegek használatában elsajátítottunk egy rutint, a 9–15 éves korosztály számára kipróbálhatjuk alkalmazhatóságát a „szöveges feladatok”-ként ismert matematikai problémák elemzésében, vizsgálatában, megoldásában, a megoldások számának helyes meghatározásában és a diszkusszióban is.

A geometriai alapfogalmak, alapszerkesztések, szerkesztési eljárások, mértani helyek tanulmányozásához is eredményesen használható ez az eljárás. Kifejezetten érdekessé, ugyanakkor világossá, egyszerűvé teszi a szemüvegek használata azt a nyomozási, kutatási munkát, amely egy-egy geometriai feladat megoldásához vezet.

Mivel ennek a két témakörnek a bővebb, mélyreható áttekintése itt nem célom (de hozzáférhető „A matematikai gondolkodás egy hatékony eszközrendszere 9–15 évesek számára” című akkreditált programom tanfolyamain), s a szöveges feladatok tanításának módszertana szintén külön „fejezetet” érdemelne; nem beszélve a geometriai problémák szerteágazó területeiről, érdekességéről, szépségéről s általában a matematika tanításában használható kitűnő gondolkodásfejlesztő eszközök széles skálájáról, most inkább térjünk át egy általánosabb, de nagyon fontos és érdekes területre, a kreatív, alkotó gondolkodás mibenlétére és taníthatóságára.

A zseni gondolkodásmódja: a laterális gondolkodás

“Akinek hajlékony és életerős gondolatai
együtt száguldanak a nappal,
annak az idő maga a végtelen reggel”2
Henry Thoreau

A kreativitás vajon rejtélyes, csak némelyekben meglévő képesség? Az alkotó gondolkodás gondolkodási készség-e, azaz tanulható-e és fejleszthető-e?

Az a gondolkodás, amellyel létrehozunk valamit, ami még soha nem létezett, és ehhez semmilyen új ötletre nincs szükség, inkább konstruktív (építő), mint kreatív (alkotó) gondolkodás. Az alkotóképesség zseniális szintje valóban sajátos képességeken áll vagy bukik. Viszont sok olyan zseniális ember van, aki a laterális gondolkodáshoz hasonló módszereket használ. Például Einstein „gondolatkísérletei” klasszikus példái ennek, mert a laterális gondolkodás célja az ötletek és az észlelés megváltoztatásának a képessége.

Ha a laterális gondolkodás csakugyan készség, akkor bizonyos erőfeszítések árán bárki szerezhet benne gyakorlatot.

Minden gondolkodás az észlelés és a logika ilyen vagy olyan együttese. A laterális gondolkodás sarkalatos szerepet tölt be az észlelő gondolkodásban.

Lehetséges, hogy ugyanazt az egy ötletet és megközelítést egyre erőteljesebben próbálgatva sem jutunk el a probléma megoldásához. Esetleg egy oldalirányú (laterális) elmozdulásra volna szükség, hogy új ötleteket és megközelítéseket próbáljunk ki. A laterális gondolkodás megszabadít a bevett elképzelésektől és észlelésektől, s így segítséget nyújt új ötletek felvetésében. Egy olyan eszköz, amelynek segítségével a jobb ötletek és észlelések végett megszabadulhatunk a meglévőktől. Az önszervező információs rendszerek lehetőséget adnak arra, hogy a bejövő információk mintákba rendeződjenek. Ezek a mintázatok nem szimmetrikusak. Szükségünk van olyan eszközre, amellyel átvághatjuk a mintázatokat (laterális mozgás). A laterális gondolkodás az önszervező rendszerek információs viselkedésén alapszik. Általános értelemben azokat a gondolati erőfeszítéseket foglalja magába, melyek új észlelések felkutatására és kifejlesztésére irányulnak, nem a meglévő észlelések még erőteljesebb alkalmazására. Ebben az értelemben a laterális gondolkodás közvetlenül összefügg az észlelő gondolkodással.

Az agy mintázatalkotó képessége roppant hasznos, az élet lehetetlen volna ezek nélkül a mintázatok nélkül. Ezek a mintázatok azonban nem szimmetrikusak. Gondoljunk egy országútra. Ha a főútvonalon haladunk, nem feltétlenül veszünk tudomást a mellékút létezéséről, ám ha a mellékútról indulunk, akkor közvetlen és magától értetődő a visszaút a kiindulási ponthoz.

Más szóval az A-ból B-be vezető út esetleg kerülőút, de a B-ből A-ba vezető út közvetlen. Ezt kell azon érteni, hogy „nem szimmetrikus”. Ez minden mintázatképző rendszernek sajátja.

A laterális gondolkodásra legjobb példa a humor. Amikor egy viccet hallgatunk, a főúton haladunk, de a csattanó átvisz minket hirtelen a mellékútra, egyszerre csak megértjük a kapcsolat logikáját.

A jövőben, amikor már agyat is át tudnak ültetni, egy igazgató új agyat akar tetetni egy autóbalesetet szenvedett kulcsfontosságú pozíciót betöltő beosztottja koponyájába. Többféle agyat is kínálnak neki. Az egyik ötször annyiba kerül, mint a többi. Az igazgató megkérdi, mitől olyan drága ez az agy. A válasz: „Ez egy egészen különleges agy. Tudja, ezt még nem használták.” Itt az a logika, hogy ami használatlan, az a drágább. A használatlan agy viszont használhatatlan.

A laterális gondolkodás részeként kifejleszthetünk olyan eljárásokat, amelyekkel akaratlagosan áttérhetünk a mellékútra. Ha egyszer már elértük ezt a mellékutat, akkor – ahogy ezt a humornál láttuk – már nyilvánvaló lesz a kiindulóponthoz visszavivő út. Ez az oka annak, hogy az értékes kreatív ötletek utólag már teljesen logikusnak hatnak. Mivel az ötletek visszatekintve logikusak, az arról győzhet meg bennünket, hogy semmi szükség kreatív gondolkodásra, hiszen a jobb logika is célra vezetett volna. Csakhogy ez a mintázatalkotó rendszerekben egyszerűen nem igaz. Ha igaz volna, akkor csak a gyengeelméjűek élveznék a humort.

A mellékútra való ugráshoz több eljárást is alkalmazhatunk. Ilyen például a hipotézis, a spekuláció vagy a gondolati provokáció.

Hipotézisek felállításakor és spekuláció közben olyan dolgokat találunk ki, melyek lehet hogy jók, csak azt még nem tudjuk bizonyítani. A provokáció egyáltalán nem kívánja, hogy valami igaz is legyen. Néha a provokáció őrültnek és a természetes logikával ellentétesnek látszik, pedig valójában „logikus” eljárás az információképző rendszerekben. A mellékutakra való átlépéshez a provokációt gázlókőként használjuk. A gondolati provokáció egy „fejbevágás”, ami szinte lepofoz minket gondolataink megszokott csapásairól. Ez a kihívás arra jó, hogy új módokat találjunk a problémák megoldására. Az első lépés a provokáció megszervezése. Provokatív kijelentés bármi lehet, ami ösztönzi a kreatív gondolkodást, válaszadást vagy megvitatást. Ezután letérünk a főútról a provokációra, onnan pedig átlépünk a mellékútra. Ide jutva, utólag észrevesszük, hogy teljesen megindokolható, új ötlethez érkeztünk. El is felejthetjük, hogyan kerültünk ide. A laterális gondolkodásból származó megoldások sohasem igazolhatók azon az úton, ahogyan eljutottunk hozzájuk (ellentétben a szabályszerű logikával), csak az értékességükkel, ha sikerült eljutnunk hozzájuk.

Önszervező rendszerekben a provokáció matematikai és logikai szükségszerűség. A mintázatok átvágásához és így az aszimmetria kijátszásához provokációra van szükség. Ne legyünk szégyellősek, a provokációnak provokatívnak kell lennie. Ha már megvan a provokáció, egy új eljárást, a „kimozdulást” vetjük be, hogy a provokációtól elmozduljunk egy új ötlet felé. Milyen irányba visz el bennünket például „a provokatív autóknak szögletes kereke van” állítás? Képzeljünk el egy guruló autót! Az egyik kereke éppen a csúcsára áll. Elég zötyögősen fog menni, de az emelkedés ritmusa szabályos, és azt is pontosan lehet tudni, hogy meddig emelkedik, és meddig süllyed az autó. Ha tehát a kerékfelfüggesztést megfelelően szabályoznánk, simán menne az autó. Ez az elgondolás olyan ötlethez vezet, amelyet az egyenetlen terepen mozgó járműnél lehet hasznosítani. Mostanában néhány autógyártó cég épp ezen az alapelven működő „intelligens” kerékfelfüggesztésen dolgozik.

Egy gyerekcsoportban felvetettük azt a provokatív ötletet, hogy a lisztesdobozokat gömbölyűre kellene gyártani. A következő használható ötlet kerekedett ki a provokációból. Ha az edény gömbölyű, akkor gurul, sőt egész messze is el lehet gurítani. Lehetne szabályozni a gurulás útját, például sínekkel. Egy gombnyomásra el lehetne indítani az ilyen edényeket, és oda irányítani, ahol szükség van rájuk. Ezért ne csak lisztet tároljunk így, hanem az összes otthoni fűszert és főzési alapanyagot tegyünk gömbölyű edényekbe. Egy automatikát lehetne felszerelni egy falipolcra, amely a megfelelő fűszeresedényt továbbítaná a munkaasztalhoz, esetleg még a kívánt mennyiségben adagolná is az alapanyagokat. Akár kész recepteket lehetne beprogramozni a komputervezérelt szerkezetbe.

Alig tízesztendős kis feltalálóink megalkották a jövő konyháját!

Több, hatékony módja is van a gondolati provokációnak, de a fő szabály, hogy a provokációnak tényleg provokálónak kell lennie. Nem az az érdekes, hogy hasznát vesszük-e vagy sem. Persze a provokáció haszontalan, ha nem kezdünk vele semmit. A kimozdulást arra használjuk, hogy a provokációtól egy új ötlet felé haladjunk. A provokáció és a kimozdulás együtt alkalmazandó eljárások.

A kimozdulás alapvetően különbözik a bírálattól. A bírálat elutasítása még nem ad iránymutatást a gondolkodó embernek, hogy a bírálat elutasítása helyett mit is kellene voltaképpen tennie. A kimozdulás aktív eljárás, szándékosan is alkalmazható. Gyakorlással egyre ügyesebbé válunk benne. Végül szinte minden provokációból el tudunk „mozdulni”.

Ha bírálunk valamit (ezüst szemüvegben gondolkodunk), akkor összevetjük azzal, amit tudunk. Ha az a valami rossz, akkor egyszerűen elvetjük. A kimozdulás azonban kívül esik a bírálat/igazság tartományon, bár szintén azt vizsgálja, ami előttünk áll (rendszerint egy provokációt), de azon gondolkodunk, miképpen léphetnénk tovább egy használható ötlet felé.

A hétköznapi életben a „kimozdulást” egyetlen területen használjuk: a költészetben, a metaforák világában. Itt sem állunk meg azon töprengeni, hogy tényleg helyes-e ez így, hanem továbbmegyünk, hogy lássuk, hová vezet bennünket a metafora vagy a kép.

Sokféleképpen „mozoghatunk”. Ezek a módszerek mindaddig gyakorolhatók, amíg a módszer készséggé nem válik. E nélkül a készség nélkül a laterális gondolkodás nem lesz hatékony. A provokációk szervezése nem túlságosan nehéz; ahhoz kell készséget szerezni, hogy kimozduljunk belőlük.

A „véletlen szó” a laterális gondolkodás hatékony, könnyen használható eljárása. Jóval egyszerűbb a többi kreatív eljárásnál, és sokan használják azok közül, akiknek új ötleteket kell kigondolniuk.

A felfedezések és ötletek története számos olyan esetet ismer, amelyben valamilyen véletlenszerű esemény volt egy értékes alkotó ötlet kiváltója. Hogyan lehet a véletlenszerű eseményeknek kreatív hatásuk?

Az ábrán a megszokott, nem szimmetrikus mintázat látható. Ha a kiindulópontból kezdjük az utat, akkor nem találjuk meg a mellékútra való betorkollását. Ahhoz, hogy átvághassunk a mellékútra, alkalmazhatjuk a provokáció/kimozdulás módszerét. De akkor is rátérhetünk a mellékútra, ha egy másik pontból indulunk el (vsz), s ha már a mellékúton vagyunk, onnan rögtön eljuthatunk a kiindulópontba. Ezt a „vsz”-pontot valamilyen véletlenszerű esemény jelölheti ki. Egy véletlen esemény más ponton léptethet be bennünket a mintázatba. Ebből származik az azonnali „átlátás” vagy „intuitív megérzés” vagy „heuréka-jelenség”.

A laterális gondolkodás eszközeit csak érintőlegesen vázoltam. A laterális gondolkodás célja az észlelés megváltoztatása. A tapasztalat azt mutatja, hogy eszközeivel olyan egyszerű gyakorlatokat végezhetünk, amelyek bármely korosztálynál egyaránt jól alkalmazhatóak olyan helyzetekre, amikor a gondolkodás folyamata elakad, amikor képtelenek vagyunk kimászni egy rossz gondolatmenetből, vagy amikor szükségünk van egy új ötletre.

Gondolkodom, tehát … ember vagyok

A szárnyaló, szabad, alkotó, konstruktív gondolkodásra nemcsak azért kell megtanítanunk gyermekeinket, diákjainkat, hogy felgyorsult világunkban érvényesülni tudjanak, hanem hogy a bennük rejlő kincsek felszínre kerülésével értéket közvetítsenek a világ felé, az emberek felé. Az építő, teremtő szándékú, konstruktív gondolkodási szokások kiépítésével nemcsak az alkotás értékére, hanem a pusztítás, rombolás elutasítására is neveljük tanítványainkat. Az építő szándékú gondolkodás magasabb dimenziókba emeli az embert, ahonnan már nehéz hideg ésszerűségen alapuló, destruktív kritikával bírálni s a másik ember gondolatait és személyiségét semmibe venni.

A megfontolt, fegyelmezett, egyszerű, világos gondolkodásra nevelés tartást ad a formálódó személyiségnek. Lassan lefejti a szétszórtságot, lecsillapítja a kusza, zavaros, csapongó, parttalan gondolkodásmódot, mint ahogy a magasról lezúduló, zajló folyó megnyugszik a völgyben, lerakja hordalékát, megtisztul, és kristálytisztává válik.

Egy problémának, feladatnak a konstruktív közös átgondolása és megoldása olyan, mint amikor ismeretlen ösvényeken egymást vezetve, a helyes utakat keresve küzdünk a célba jutásért. Útközben megismerjük egymás gondolatait, meghallgatjuk és megtanuljuk elfogadni a mienktől eltérő nézeteket, ugyanakkor kiállunk magunkért, véleményünkért, és megőrizzük gondolkodási szabadságunkat.

Minden gondolatunknak, szavainknak és cselekedetünknek vannak következményei. Az a gondolkodás, amelynek egy cselekvési terv, választás vagy döntés a végeredménye, rendszerint szavakban, majd cselekvésekben ölt testet. Ennek a cselekedetnek lesznek jövőbeli következményei, hatással lesz a körülöttünk lévő világra. S ehhez a világhoz hozzátartoznak az értékek és a többi ember is. A cselekedetek soha nem légüres térben zajlanak. A kezdeményezéseink, döntéseink mindig hatnak az emberekre és a környezetünkre. Ilyen értelemben a gondolkodásunknak sorsformáló és a környező világunkra ható ereje van.