Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2003 december > Túl a falakon – Nahalka István könyve az életről tanító iskola esélyeiről

Túl a falakon

Nahalka István könyve az életről tanító iskola esélyeiről

A pedagógia, a tanítás iskolátlanítása a reformpedagógia születése és Ivan Ilich híressé lett könyvének megjelenése óta jelen van az iskola reformereinek követelései között. Elég Claparede híres mondatának – nem az élethez kell közelíteni az iskolát, az iskola legyen maga az élet – gyakori idézésére utalni. Számos elképzelés, módszertani megoldás született, amelyek hozzájárulhatnának ahhoz, hogy az iskola ne életidegen, elvont tudást közvetítsen, belső világa közelítsen a mindennapi valóságban létező viszonyokhoz, gyakorlathoz. Ám ezek a törekvések – minden e téren elért részeredmény ellenére – nem eredményeztek áttörést. Egy-egy elszigetelt iskolakísérletet leszámítva az iskola nagyjából azt a több évszázados gyakorlatot követi, amelynek középpontjában a katedrán álló tanár áll, aki a tantervekben körvonalazott és a tankönyvekben kifejtett ismereteket átadja a mindez mennyire válik a személyiségük részévé, mennyire manifesztálódik valós élethelyzetekben, kevéssé jelenik meg kérdésként az iskola, a tanítás világában. Ezt erősítik meg a tantárgyak helyzetével foglalkozó, közelmúltban végzett hazai empirikus kutatás eredményei is, melyek szerint még mindig a frontális óravezetés a domináns pedagógiai módszer iskoláinkban.

Közben persze sok minden változott/változik az iskola világán belül, még inkább az azt körülvevő szűkebb és tágabb társadalmi környezetben. Elég utalni itt az információs és kommunikációs technikák elérhetőségének tömegesedésére, az ismeretterjesztő könyvek számának ugrásszerű növekedésére, melynek következtében a tanulók egyre szélesebb köre juthat hozzá a tananyaggal összefüggő, ám a tantervekben, tankönyvekben nem szereplő ismeretek, információk tömegéhez. Ennek következtében megszűnőben van az iskola, a pedagógus, a tankönyv egykori hegemón ismeretközvetítő szerepe. Ez nem marad, nem maradhatna hatás nélkül az iskolára. Éppen ezekben az években éljük meg azt a paradigmaváltást, amikor az iskolának, a pedagógusnak meg kell találnia a maga helyét, szerepét a tanulókhoz eljutó sokféle információ feldolgozásában, rendszerezésében.

Ennél is nagyobb kihívást jelent az iskola számára az élethosszig tartó tanulás paradigmája, amely a konkrét ismeretek, információk átadásán túl azoknak a képességeknek a fejlesztését is igényli, amelyek nélkülözhetetlenek az önálló ismeretszerzéshez, az ismeretek sokoldalú alkalmazásához. S itt sokoldalúságon nem valamely elvont, jelszószerű sokféleséget kell érteni, hanem annak a bonyolult életvilágnak a sokféleségét, amelyben az egyes emberek, a belőlük különböző célokra megszerveződő csoportok élnek, dolgoznak.

Az élethosszig tartó tanulás paradigmájának megvalósulása azonban nem képzelhető el a tanulás hagyományosan tételezett keretei között. A tanulás fogalma kitágul, az ismeretek elsajátítására alapozott tanulást felváltja a sokféle tapasztalat szerzésére alapozott tanulás, amely a tanulás egyik legfontosabb színterévé teszi azokat a terepeket, amelyeken az élet, a munkatevékenység történik. Ebben a megközelítésben minden olyan tevékenység tanulásnak minősül, amelyben az egyén, a tanuló működő konstrukciókat ismer meg, az abban releváns tevékenységekről képet alkot, azok végzésében kipróbálja önmagát. Ez a fajta tanulás azonban korántsem képzelhető el az iskola falain belül, még akkor sem, ha ebbe a mind ez ideig meglehetősen zárt, laborált világba „bevisszük” az életet, már csak azért sem, mivel az iskolába bevitt élet sok szempontból sterilizálódik, elveszíti azokat a mikrotörténéseket, interakciókat, amelyeknek a felfedezése, megértése, mintakövetése jelenti a tapasztalati tanulás igazi értékét.

Nahalka István Túl a falakon címmel megírt könyvében ennek a folyamatnak az elméleti és gyakorlati következményeit összegzi rendkívül magas szinten, ám mégis közérthetően. A szerző – aki a konstruktivista pedagógia legjobb hazai szakembere – arra az alaptételre építi könyve mondandóját, miszerint a valóság, a gyereket körülvevő élet önmagában kialakít egy tudáskonstrukciót, amelyhez az iskolai tanulás által közvetített új tudásnak kapcsolódnia kell. Nahalka szerint a tanulásban, a tudásátadásban jelentkező problémák egyik legfőbb oka az, hogy az iskola által közvetített ismeretek nem követik a valóság hatásaiként kialakult, folyamatosan épülő konstrukciót. Megoldásként az iskola falainak kinyitását, a tanulási folyamatok jelentős részének falakon kívülre, a mindennapi életbe való kivitelét javasolja. A könyv számos dimenzióban tárgyalja ennek a nagyon összetett fordulatnak a tanulásszervezési, didaktikai és módszertani problémáit. Egyik legnagyobb erénye, hogy empatikusan közelít ahhoz a ma még nagyon elterjedt pedagógusi szerepértelmezéshez, mely szerint a pedagógusnak át kell fognia, fizikai értelemben vett kontroll alatt kell tartania a tanítási-tanulási folyamat minden részletét. Könyvének talán egyik legérdekesebb része az, amelyben megpróbálja meggyőzni a ma még alapvetően frontális óravezetéssel, tanári magyarázatra, tankönyvi tanulásra alapozott ismeretközvetítéssel dolgozó pedagógust arról, hogy a tanulás milyen gazdag lehetőségei kínálkoznak az iskolán kívül végzett tevékenységekben. Érdekesen fejti ki, hogy a falakon kívüli tevékenység igazán akkor válik tanulássá, ha a passzív megfigyelői szerep mellé a tanulók konkrét tevékenységek végzésére is lehetőséget kapnak, ráadásul olyanra, amelynek konkrét társadalmi, közösségi haszna is mutatkozik.

Nahalka könyvének joggal lehetne ez az alcíme a pedagógus visszavonulásának, láthatatlanná válásának művészete. Egy olyan tanárszerep körvonalait vázolja ugyanis fel, amelyben a pedagógus az ismeretátadás központi szereplőjéből, a tanulási folyamat, a sokoldalú tapasztalatszerzés és tevékenységkínálat menedzserévé, facilitátorává válik, mintegy átengedve a terepet a diákoknak, illetve a falakon kívüli valóság szereplőinek. Ha jól meggondoljuk, ez az általa megcsillantott tanárszerep sokkal több tudást, ismeretet, szervezőkészséget, kreativitást, kockázatvállalást követel, mint a ma még uralkodó hagyományos tanári munka. Ugyanakkor nagyon érzékletesen mutatja be, hogy ez a szerep mennyivel hatékonyabbá teheti a tanulást, mennyivel több konkrét lehetőséget ad a 21. századi élethez szükséges sokféle emberi képesség fejlesztésére.

A mai magyar pedagógiai valóságot ismerve jelentős falakat kell, kellene áttörni ahhoz, hogy Nahalka falakon kívülre terjeszkedő iskolája mielőbb megvalósuljon az iskola mindennapjaiban. Ebben minden bizonnyal hasznos segítséget nyújthat most megjelent könyve, amelyet az ELTE Neveléstudományi Intézetében működő Gondolat Kiadói Kör Oktatás-módszertani Kiskönyvtárának sorozatában adtak ki.

Nahalka István: Túl a falakon. Gondolat Kiadói Kör, Budapest, 2003.

Schüttler Tamás