Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2003 július-augusztus > A lélek egészsége – Buda Béla új mentálhigiénéről szóló könyvéről

A lélek egészsége

Buda Béla mentálhigiénéről szóló új könyvéről

Amikor jó egy évtizeddel ezelőtt elkezdtem ismerkedni a mentálhigiéné, azon belül a pedagógiai mentálhigiéné fogalmával, meglehetős szkepszissel tekintettem az akkoriban e tárgykörben szervezett tanfolyamokra. Egynémelyikükre szerkesztői kíváncsiságom s egykori tanult szakmámból eredő érdeklődésem elvitt, s ott meg kellett állapítanom, hogy Magyarországon még meglehetősen kiforratlan a mentálhigiéné tárgya, még kiforratlanabb a mentálhigiénés szakemberek képzése. A nyolc-tíz évvel ezelőtti képzéseket általában az jellemezte, hogy a pszichológiai, azon belül a szociál- és személyiségpszichológiai ismeretek mellett a már akkor is sokrétű feladatot vállaló, kezdő szakemberjelöltek számára kíséreltek meg pszichiátriai, terápiás képzést nyújtani. Ezt egészítették ki az önismereti csoportok, a tréningek, a konkrét mentálhigiénés munka módszereit bemutató stúdiumok s persze sok-sok terepmunka, gyakorlat.

Ez a múlt. Azóta sok minden történt a mentálhigiéné tárgyának, feladatrendszerének tisztázása terén éppúgy, mint a képzés formalizása, tartalmának átgondolása terén. Több felsőoktatási intézményben folyik különböző szintű mentálhigiénés alapképzés, s erre épülően különféle posztgraduális specializáló stúdiumok egész sora létezik. Jó ütemben gyarapszik a különböző területeken, így a nevelési intézményekben is a mentálhigiénés szakképzettséggel rendelkezők száma. A képzésekhez jegyzetek, tankönyvek, a mentálhigiénés ismeretek különböző részterületeit bemutató szöveggyűjtemények készültek. Mindmáig hiányzott azonban egy olyan viszonylag rövid, összefoglaló mű, amelyből az érdeklődő megismerkedhet a mentálhigiéné alapjaival, értelmezési kereteivel, azokkal a különböző emberrel foglalkozó tudományok által feltárt ismeretekkel, amelyek birtokában alakul ki a mentálhigiénés szemlélet, az ember szociális környezetének, kapcsolatrendszereinek olyan alakítása, amely hozzájárulhat a lelki egészség támogatásához, erősítéséhez, a mentális krízishelyzetek megelőzéséhez.

Buda Béla vállalkozott ennek az összefoglaló műnek a megírására. A kötet valójában az ő elmúlt másfél évtizedben e témakörben megjelent könyveinek és folyóiratokban közölt tanulmányainak az anyagát foglalja egységes keretbe. Ebből következik, hogy nem minden fejezet illeszkedik szervesen a kötet fő gondolatmenetébe, mivel a szerzőnek és a szerkesztőnek nem volt szíve kihagyni néhány korábban megjelent, a témához lazábban kapcsolódó érdekes írást. Így kerültek be az egyébként módszeresen építkező gyűjteményes műbe a magyar lélek sajátosságaival, a Kárpát-medencei identitásfogalommal, továbbá az ifjúság társadalmi perspektíváival foglalkozó, nem kifejezetten szakjellegű, inkább essszéisztikus, polemizáló írások. (Ezeknek a témáknak a jelenléte persze üzenet az olvasónak, még inkább a szakmának arról, hogy a korszerű mentálhigiéné fogalma meglehetősen tág, számos olyan elemet is magában foglal, amely egy leszűkített orvosi szemléletmód alapján kívül rekedne a lelki egészségről való gondolkodás keretein.)

A kötet – az iménti megjegyzés ellenére – biztos kézzel vezeti végig az olvasót a mentálhigiéné értelmezési, fogalmi kereteire vonatkozó ismeretektől a lelki egészség prevenciójára, a különböző szocializációs ágensek személyiségfejlődésben játszott szerepére vonatkozó ismereteken át az egyes életkorok sajátos mentálhigiénés problémáiig. Továbbá betekintést nyújt a lelki egészség prevenciójában, valamint a krízishelyzetekben alkalmazott módszerekbe.

Különösen érdekesek azok a fejezetek, amelyekben látszólag közhelyszerűnek, triviálisnak tetsző törvényszerűségeket, összefüggéseket villant fel a szerző. Külön fejezetet szentel például a közösség lelki egészségben játszott szerepének. Felidézi az olvasó számára mindazt, amit a másokkal való kapcsolat, a közösséghez tartozás jelent az énkép kialakulása, az identitás, az értékrendszer, a környezetben vagy a személyiségen belül jelentkező problémák feldolgozása szempontjából. Aki valaha bárhol tanult pedagógiát, pszichológiát, az a fejezet olvasása közben gyakorta fogalmazza meg magában: mi ebben az új, mitől mentálhigiéné. S akkor döbben rá, hogy a lélek gyógyításával foglalkozó orvos miért idézi fel ezeket a széles körben ismert tételeket, ugyanis egy szellemes fordulattal így viszi el az olvasót annak felismertetéséhez, hogy milyen gyógyító erő rejlik a különböző közösségekhez való tartozásban, milyen védelmet jelent a közösségeken belüli gazdag érzelmi kapcsolatok megléte. Ezeken a pontokon érezni, hogy ez a kötet túlmutat önmagán, ugyanis vállalt céljához – a mentálhigiéné elméleti alapjainak összefoglalása – képest a lelki egészség védelmében oly jelentős humanisztikus, önmagunkra és másokra érzékenyen figyelő, reflektáló szemléletet is erősíti. A kötetnek ez a kettős jellege egyben válasz arra a kérdésre, hogy képzéssel, kognitív eszközökkel lehet-e mentálhigiénés szakembert teremteni, lehet-e csak ismeretekkel megelőzni a lelki egészség problémáit, krízishelyzeteit. Buda egész eddigi munkássága s ennek a kötetnek számos rejtett üzenete egyértelműen arra utal, hogy nem lehet. A szerző a megelőzés legfontosabb feladatának azt tartja, hogy létrejöjjön egy, a mainál érzékenyebb, az emberi kapcsolatokra, egymásra jobban odafigyelő társadalom, benne gazdag közösségi hálózattal, sokféle tevékenységrendszerre lehetőséget adó civil szférával. S ez az a pont, ahol világossá válik az olvasó számára, hogy a mentálhigiéné értelmezési kerete sokkal tágabb az orvosi, pszichológusi tevékenység horizontjánál.

Jól igazolja ezt az öregkor mentálhigiénéjével foglalkozó fejezet, amelyben rendkívül pontos helyzetképet fest arról az állapotról, amelyet a korábbi aktív életszakasz után a passzivitásba kényszerülő idős ember él át. Rávilágít arra, hogy nálunk a sajátos gazdasági és kulturális tradícióinkból adódóan milyen korán vonulnak vissza az ötven feletti emberek azoktól a tevékenységektől, amelyek örömet adnak, amelyek épen, működőképesen tartják a testet és a lelket. Buda az öregkori súlyos lelki problémák (depressziók, öngyilkosság, korai szellemi leépülés, szexuális aktivitásra képtelenség stb.) megelőzésében a medikális eszközrendszerrel szemben elsődlegesnek tartja a közösségi, helyi, szélesebb társadalmi eszközöket, az időskorúak számára nyújtott gazdag tevékenységkínálatot, olyan anyagi viszonyok megteremtését, amelyben lehetőség nyílik az öregek emberi méltóságának megőrzésére, az adott életkor szempontjából teljesnek mondható létezésre, az öröm, a remény élményének átélésére – szemben a halálváró önmegadással.

A könyv részletesen foglalkozik a mentálhigiéné szempontjából kitüntetett jelentőségű olyan színterekkel, mint a család és a munkahely. Szerinte a prevenció egyik leghatékonyabb eszköze ezeknek az intézményeknek, színtereknek személyközpontú alakítása, fejlesztése. A lelki egészség védelmében meghatározó szerepe van a korai családi gondozásnak, a gyermek- és kamaszkori családi szocializációnak. Rámutat arra, hogy az ehhez szükséges családon belüli feltételek megteremtésében szükség lenne a minél kiterjedtebb családsegítő funkciók működtetésére. A családdal foglalkozó fejezet jelentős teret szentel annak, hogy miként segíthető ahhoz a család, hogy jól betöltse ezt a – ma egyre gyakrabban sérülő – védőfunkcióját. Hasonló elemzés tárgya a munkahelyi emberi közösség, a vezetési rendszer, a szervezet mentálhigiénés hatásmechanizmusa. A szerző gyakorló pszichiáterként meglehetősen sok tapasztalatot szerzett a munkahelyi feszültségek lelki egészséget veszélyeztető, romboló, betegítő hatásairól. Bizonyosan ezért tartotta fontosnak, hogy ebben a lelki egészség védelmével foglalkozó alapműben külön alfejezetet szenteljen a munkahelyi vezetők mentálhigiénés szerepének, a lelki egészség megőrzésében betöltött sajátos funkciójának.

A kötet számos erénye mellett egy nagy hiányosságot mutat. Nem foglalkozik a pedagógiai mentálhigiénével, a kitüntetett színterek sorából kimarad az egyik legfontosabb, az iskola. Buda Béla előszavában ugyan jelzi, hogy ennek az az oka, hogy a kiadó, a Nemzeti Tankönyvkiadó a közeljövőben külön kötetben gyűjt egybe pedagógiai mentálhigiénével foglalkozó írásokat pedagógusok számára. Amennyiben elfogadjuk, hogy A lélek egészsége című kötet a mentálhigiéné világába kívánja bevezetni az érdeklődő olvasót, akkor nélkülözhetetlen lett volna egy fejezet erejéig foglalkozni az iskola, a pedagógus mentálhigiénés funkcióival. Reméljük, a kötet következő kiadásába, bekerül ez a fejezet is.

A lélek egészsége mindezek ellenére jelentős mű, hiszen így egyben nem látott napvilágot a szélesebb olvasóközönség számára szánt, közérthetően megírt mentálhigiénés összefoglaló munka. A könyv elolvasása után a nem szakmabeli olvasó, ha különböző eddigi tanulmányai alapján már rendelkezett némi pszichológiai, szociálpszichológiai ismerettel, továbbá ha bölcsen figyelte az emberi történéseket, jóleső érzéssel állapíthatja meg, hogy eddigi szétszórt ismeretei, tapasztalatai rendezettebbé váltak. Érzékenyebb lett néhány probléma iránt, s esetleg másként tekint az őt körülvevő emberekre, közösségekre.

Ha mindez megtörténik az olvasóban, s ha ráadásul érdeklődése további mentálhigiénés szakirodalom olvasására ösztönzi, akkor a jeles orvostudós nem hiába fáradozott műve megírásán.

A könyv persze akkor éri el igazi küldetését, ha az olvasó azon kezd el gondolkodni, hogy miként figyelhet jobban oda a családjában, az őt körülvevő közösségekben élő emberek lelki életének, jó emberi közérzetének alakítására, hogyan tud az eddigiekhez képest megértőbben, empatikusabban figyelni rájuk. Csak remélni tudjuk, hogy lesznek olyanok, akik érzékenyebbé, toleránsabbá válnak. Ismerve a szerző életművét, ő ezt érzi majd igazi sikernek.

2003, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó

Schüttler Tamás