Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2002 május > Azóta -- Egy utánkövető vizsgálat tapasztalatai, kérdései

Csőregh Éva

Azóta

Egy utánkövető vizsgálat tapasztalatai, kérdései

A szerző közel három évtizeddel ezelőtt Csepel egyik új városnegyedében vizsgálta a lakótelepi gyerekek életét, iskolai és szabadidős tevékenységét. Nemrégiben visszatért egykori kutatási terepére. Tapasztalatai a lakótelepi gyermekvilág prizmáján át mutatják be az elmúlt évtizedek, de különösen az utóbbi tíz év életmódban, szabadidős szokásokban, családi környezetben lejátszódott változásait.

Fiatalok voltak a lakótelepek, fiatal voltam én is, amikor a csepel-csillagtelepi 12 évfolyamos iskolában vizsgáltam tanítványaim mindennapi kötelező elfoglaltságát és szabadidőtöltését, tényleges és elképzelt, vágyott napirendjét.

Így kívántam kezdeni beszámolómat most, amikor a megtisztelő felkérésre megismételtem ugyanott ugyanazokat a kérdéseket, választ keresve arra, hogy milyen változások jellemzik egy emberöltővel később a mai 11–14 évesek életvitelét, családi körülményeit, kapcsolatait, napi szokásait.

Ámde három váratlan találkozás közbeszólt.

A csepeli utcán egy narancssárga csíkos mellényű köztisztasági férfi eldobja a söprűjét, és „tanár néni” felkiáltással a nyakamba borul.

A piacon egy testes asszony fedezi fel bennem a rajztanár nénijét, s miután tisztáztuk, hogy ő a „kis Varga” – két nővérét is tanítottam –, kezdi felidézni a hajdani osztálytársakat, s hirtelen négy fiút is említ, akik már nem élnek. Az 1953–1954-es születésű évfolyamokból. Negyvenes éveikben vagy még előbb haltak meg, ki betegségben, ki öngyilkosságot elkövetve.

Aztán az a szép fényes nap, amikor a Magyar Köztársaság Érdemkereszt átadási ünnepélyén karon ragad és leültet egykori tanítványom, szintén tanár, szintén kitüntetett.

Nem az a jelentős ezekben a találkozásokban, hogy megtörténtek, nem is a szélsőségesen eltérő életpályák, sorsok kissé drámaian egymáshoz közeli felbukkanása, hanem hogy azóta sem mennek ki a fejemből, és összekapcsolódnak a harminc-egynéhány évvel ezelőtti nevelésszociológiai vizsgálataim valóságos, de anonimmá szublimált szereplőivel.

Ahhoz túl sokan voltak, hogy név, arc, személyiség mind megőrződjék – néhány kirívóan negatív és pozitív esetet kivéve. Mert előfordult, hogy az 1960-ban épült kétemeletes, kétszárnyú, 24 tantermes nagy iskolában a-tól f-ig negyvenes létszámú párhuzamos osztályokat töltöttek meg a gyerekek.1

Mit jelent három évtizednyi változás! Magát a kukoricás szélén épült Csillagtelepet az élükre állított lakóházkúbusok kezdeti kopár egyhangúságából a növényzet, fák, virágok, bokrok növekedése, a dús vegetáció valóságos zöldövezetté tette. Ez a már nem sivár, ingerszegény környezet vajon milyen élethelyzeteket, érzelem- és cselekvésmintákat kínál a tizenéveseknek?

A költségleszorított és hajrázva épített lakásokat azóta részben a kerület, részben az ott lakók komfortosították, bevezették a gázt és mindenüvé a fürdőszobát. Ezért sem, de főként a radikális politikai, gazdasági, társadalmi változások következményei miatt sem lett tartósan igaza annak az előrejelzésemnek, miszerint 10–15 éves „vetésforgóval” a már elöregedő lakótelepekről az igényesebbek, törekvőbbek elköltöznek, és helyükre újból a városiasodás első fázisába lépő, szakképzetlen, félfalusi, félmunkás réteg kerül, azaz kezdődik minden elölről.

Nem ezen a módon, de azért kérdés, hogy tovább hagyományozódnak-e a lakótelepi élet sajátosságai, leginkább a nemkívánatosak. Az átalakult környezet hogyan neveli a gyerekeket, hogyan csapódik le mindennapjainkban? Egyáltalán a felpörgő világ mennyi új hatást permetez egy ilyen kis peremkerületi lakótelepre? Milyen legújabb kori ártalmaknak van kitéve ez a korcsoport? Elérte-e őket – akiknek szülőkorú elődei még a fejre húzott ragasztós zacskó elterjedése előtt kamaszodtak – és milyen módon, mértékben a drogozás?

Minden elképzelt nagy változás középpontjába tettem azt a kérdést:

Tartalmasabban élnek-e a mai lakótelepi gyerekek a hajdani élményszegényekkel szemben?

És feltételeztem, hogy igen.

Eredeti vizsgálatomban családlátogatások során ismertem meg tanítványaim közvetlen környezetét, a családok életmódját, légkörét.

Az ott tapasztaltak és a napirendek elemzése együtt segítették a nevelési szokások megismerését, az anya, az apa, a testvérek és más személyek szerepét, esetleges ellentéteit a nevelési elvekben (ha voltak) és a gyakorlatban.

A napirend a napi rendszerességgel végzett és időhatárok közé illeszthető tevékenységekről, a családi és iskolai kötelességekről és a szabadidő eltöltéséről tájékoztat. Befolyásolja a család életritmusa, az iskolában eltöltött idő, az iskolán kívüli, de a tanulási folyamat részét képező tevékenységek (tanulmányi kirándulás, színház-, múzeumlátogatás, sportrendezvények). És van az „igazi” szabadidő, amelynek kedvük szerint adják át magukat. Mit tudnak erről a szülők, ellenőrzik-e azt, illetve beszámolnak-e a gyerekek, beszélgetnek-e róla?

Változások

Az egykori Tejút utcai, ma Móra Ferenc nevét viselő iskolám adatai akkor és most

Jellemzők
1970
2001
Beiskolázási körzet Csillagtelep Csepel és vonzáskörzete
Tanulószám 1000 fölött 333
Családok Sokgyerekesek Két gyerek a domináns
A szülők iskolai végzettsége 20% befejezetlen
általános iskola
Általában középiskola
15% felsőfokú végzettség
Lakás Tanácsi, félkomfortos 95% saját tulajdonú,
összkomfortos, 2-3 szobás
Veszélyeztetettség 20% Egyharmad

Javulás tapasztalható minden téren, hogyan lehetséges mégis a veszélyeztetettek számának növekedése? Miért olyan nagymértékű az egészségkárosodás, különösen az idegrendszeri?

Nincs kimutatásom az elvált szülők, a gyerekeket egyedül nevelő anyák számáról és élettársaikról vagy az új házasságban élők féltestvérek családi összetételéről, de van jó néhány leírásom az érintettektől.

Mi most öten vagyunk testvérek. Hárman vagyunk édestestvérek és két féltestvérem van.

Hétvégeken gyakran kijárunk édestestvéremmel és édesapámmal Monorra a nagyszülőkhöz. Első utunk a temetőbe visz, édesanyánk emlékéhez.

Apukám elvált anyukámtól, és elköltözött.

Anyukámnak van egy barátja, a Laci. Ő is velünk lakik.

Apukámmal csecsemőkorom óta nem élünk együtt. Anyának volt egy barátja, aki mindig este feljárt hozzánk. Én a mai napig nem kedvelem. Ezt mondtam anyunak, de ő azt mondta, hogy nem az én dolgom.

A mi családunk eléggé szétszórt. A szüleim elváltak, de nem is bánom, mert apukámat nem is szeretem. Nehezen tart el anyukám minket. Az apukám semmiben sem segít.

Apukámmal élek, mert elváltak, van egy nevelőanyám és egy mostohatestvérem. Édesanyámat még nem láttam.

Sajnos apu és anyu elváltak, és aput már nem láttam nyolc éve, de jobb is így, mert meg bírnám ölni.

Vélhetőleg a válás és döbbenetesen sok esetben a fiatal (30-40 éves) anya vagy apa halála utáni új házasság, illetve a barát, élettárs odajárása, odaköltözése lehet a veszélyeztetettség egyik oka, ha nem készítik elő a gyerekeket, nem beszélik meg velük. Másik ok lehet a 30 éve még ismeretlen, új jelenség, a 10 százalékos munkanélküliség. Ugyanakkor az autók, a számítógépek – sokszor külön a gyereknek is internetes kapcsolattal – jobb módra utalnak, és természetesen szintén nem léteztek még eredeti vizsgálataim idején. Garázsok nem épültek Csillagtelepen, és most minden utcában szorosan parkolnak a kocsik.

Akkor is hivatkoztak viszont fáradtságra, álmosságra, idegességre. Most is sokan panaszkodnak, hogy reggel már fáradtan mennek be az iskolába, az első órát álmosan ülik végig, szinte mindenki alszik.

Elsőként arra gondolnánk, hogy nem alszanak eleget, de viszonylag kevesen nézik este 10-11 óráig a tévét. Kedvenc sorozataik, a szappanoperák délután mennek, és a legnépszerűbb Barátok közt és Vad angyal sem késői műsorok. Első vizsgálataim idején a Belfegor volt a fő kedvenc, a Louvre-ba éjjel látogató titokzatos lény. Most a Barátok közt több szálon zajló művi történeteiben valószínűleg kortársi életmintákat vélnek látni. A Vad angyal pedig mint agyonreklámozott divatjelenség rontja ízlésüket.

Tehát fáradtságuk a serdülőkor nagy pihenésigényét jelzi, amelynek oka a testméreteket és a szervalkatot robbanásszerűen megváltoztató „élettani forradalom” (Németh László szavaival), és miközben „a szervezet hatalmas munkát végez, a gyerek belefárad a növésbe” (Vekerdy Tamás).

Fáradtságuk sokszor védekező felélénkülésben nyilvánul meg, ezért is sok közöttük az izgága, nyugtalan, nehezen nevelhető gyerek.

Sokuknál központi kérdés az evés.

Megiszom a kakaómat. Negyed nyolckor indulok az iskolába. Reggelizünk. Utána kezdődik a tanítás. A második szünetben eszem. Ahogy hazaértem, eszem, mert rettentő éhes vagyok.

Reggel vagy az anyukák, vagy a vekker ébreszti őket. Ahol a szülők nagyon korán mennek dolgozni, ott a telefon nevel. Néha ilyen kedvesen:

Édesanyám 6.30-kor telefonál, hogy keljünk fel, és sok szerencsét kíván az iskolához.

Mielőtt elmegyek az iskolába, anyukám mindig felhív a munkahelyéről. (…) Amikor hazaérek, anyukám felhív és megkérdi: milyen volt a nap? Mi volt az ebéd?

Harminc éve még kevés lakásban volt telefon, és ott sem használták a szülői szerep meghosszabbításának praktikus eszközeként.

A gyerekek napi 5-6 órát töltenek az iskolában, a napközisek, tanulószobások 9-10 órát, szinte az egész napjukat. Többségük mégis nagyvonalúan átugrik ezen az időszakon: gyülekezünk, bemegyünk, megreggelizünk, becsöngetnek az első órára, vége a tanításnak, lemegyünk ebédelni, hazamegyünk. És közben mi történik? Semmi? Nem létezik, hogy a tantárgyakkal, a tanáraikkal szembeni bármilyen emóció, jó vagy rossz benyomás, tapasztalat, izgulás a feleléstől, indulat, egymáshoz szólás nélkül hibernáltan, bebetonozva ülnének végig 6-9 órát. Mégsem beszélnek róla.

A változás másik forrását jelenti a tágabbra nyílt vonzáskörzet, főleg a halásztelki többnyire kertes, falusi házak övezetéből autóbusszal vagy apu kocsijával idejáróknak a lakótelepiekétől eltérő életmódja, szokásai. Például a haszonállatok tartása, de a sok kutya, macska is valószínűleg inkább ott jellemző, míg az aranyhörcsög és tengerimalac lakóhelytől függetlenül a kedvencek élén állnak.

Mielőtt indulunk az iskolába, elbúcsúzunk a háziállatoktól. Nekünk összesen öt hörcsögünk van, abból kettő az enyém.

A régi vizsgálatban 12 csoportba rendeztem a szabadidős tevékenységeket, s ebből indultam ki ma is, hozzákapcsolva a számítógép, az internet gyakori, sokuknál mindennapos használatát, a társastáncot, rockyedzést magában foglaló táncot (amelyen az ÁMK Művészeti Iskola csoportjaiban vesznek részt), a kerékpározás, görkorcsolya, roller összevont kategóriáit és a háziállatokkal foglalkozást (etetés, sétáltatás, fésülés, simogatás).

Harminc éve a tevékenységek gyakoriságának sorrendjében az első öt így alakult:

  1. Televíziónézés
  2. Olvasás
  3. Játék a szabadban
  4. Iskolai programok
  5. Játék otthon

A nem lakótelepi kontrollcsoportoknál kis sorrendi módosulással:

  1. Televíziónézés
  2. Játék a szabadban
  3. Olvasás
  4. Családdal közös programok
  5. Játék otthon

Jelenleg a tevékenységek sorrendje:

  1. Televíziónézés
  2. Számítógépezés/internetezés
  3. Családdal közös programok
  4. Állatokkal foglalkozás
  5. Játék a szabadban

Az öt tevékenység között elsöprő többséggel áll az első helyen a televíziónézés, melyet szorosan követ a számítógépezés. A többi három tevékenység sokkal kisebb gyakorisággal van jelen.

A gyerekek tehát a képernyők függőségében töltik szabadon választott idejüket, ami nemcsak az időt veszi el az olvasástól, de az olvasás élvezetéhez szükséges belső képek keletkezését is gátolja. Sőt ez a mesehallgatás szűkösségére mutat, hiszen tudjuk, hogy a rendszeres mesélés támasztja fel az olvasás iránti belső igényt, de szerepet játszik ebben a környezet utánzása is. Így az olvasás alacsony, alig 10 százalékos pontértéke (szemben a napi tevékenységformák közötti 30 évvel ezelőtt stabil második-harmadik helyével) nem olvasó családokról vall, hiába emelkedett azóta a szülők iskolai végzettsége, és hiába van 500 vagy akár ezernél többnek mondott könyvük.

Mélyebben még nem vizsgáltam, hogy mit néznek az interneten, így nem tudom bizonyítani, csak megalapozottan sejtem, hogy nem az ismeretek elérésének korlátlan lehetőségeivel hódít a világháló, hanem a játékszoftverek vonzereje szögezi őket naponta többször is a gép elé.

A családdal közös programok most főleg a mozi, a Vidám park és az Állatkert, illetve a nagyszülők meglátogatása vidéken. Örvendetes újdonság a beszélgetés megjelenése, ha nem is nagy számban.

Reggel 6.30-kor kelek, megreggelizek, elmegyek az iskolába. 2 órára hazaérek, megebédelek. Megnézek egy filmet, és nekiállok leckézni. Este néha apukámmal akár órákig is elbeszélgetünk emberekről, autókról (6. osztályos).

A 155 napirendleírásból a 20-nál kevesebb tevékenységmegjelöléseket most nem rangsorolom, némelyikre azonban utalnom kell. Míg az talán természetes (?), hogy eltűnt a mozgalmi, társadalmi tevékenység, és a korábbi rádiózás, magnózás helyett ma már videóznak, és a zenehallgatás is ilyen videóról (ami szintén képernyőhöz köti őket) vagy CD-ről értendő.

Anya mindig rám szól: kislányom vedd lejjebb a hangját, mert zavar! Hát én ettől kivagyok. Bent az iskolában mindig csak tanulunk meg tanulunk, és egy cseppet sem kapcsolhatok ki, még otthon sem.

A személyiségfejlődés aggasztó tünete a barkácsolás, a hobbi szintű aktivitás csaknem teljes hiánya.

Új szórakozásforma a bevásárlóközpontok – a Campona és a Csepel Plaza – látogatása és a játékgépezés káros időtöltésének megjelenése valószínűleg ugyanezen helyeken, amelyek környékén a drogveszélyeztetettség is kísért. Ám ez erősen anyagi kérdés, inkább beérik a cigarettázással, ivással (amelyek ellen harminc éve is küzdöttünk) és fáziskésve a zacskós ragasztó kábulatával.

Nehezen bogozható ki a tizenéves gyerekek részvétele a családi házimunka megosztásában. Többen írnak önálló vagy anyuval együttes bevásárlásról, „cipelem a szatyrokat”, takarításról, rendcsinálásról, mosogatásról, sőt fiúnál is előfordul a „segítek főzni vagy egyedül megfőzöm”. Meglehet, csak fogalmazásbeli a különbség, mindenesetre 30 évvel ezelőtt még így összegeztem: „a lányoknak kötelességeik vannak otthon, a fiúkat alkalmanként esetleg megkérik arra, hogy szíveskedjenek ezt, azt megtenni.”2 Mára eltűnni látszik a nemek megkülönböztetése. A házimunkákban való részvétel sorrendje pontosan megegyezik az emberöltővel előtti helyzettel: takarítás, bevásárlás, mosogatás, főzés, kistestvérre vigyázás.

Jövőkép ebben az életkorban még ritka. Egyedülálló a következő tudatosság:

Tanulok, mert fontos az iskola a számomra, főleg ez az év, hisz nekem céljaim s álmaim megvalósításához tanulni kell. A kedvenc tantárgyaim a földrajz és a biológia, nemcsak azért, mert érdekesnek tartom és fontosnak, hanem mert a célom és az álmom az, hogy tengerbiológus legyek.

Vagy nehezen képesek még 8. osztályban is céljaikat megfogalmazni, érdeklődésük irányait képességeikkel összhangba hozni, vagy talán a claparčde-i gondolat – „A nevelés nem az életre való felkészítés, a nevelés maga az élet” – sűrítő átfogalmazása érvényesül: Mi nem az életre készülünk! Hanem élünk! (Vekerdy Tamás).