Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2002 február > „Ahhoz, hogy valaki egy ilyen programra pályázzon, nemcsak szakmai elkötelezettség, hanem szociális érzékenység is kell” – Nyerges Tibor felelős kurátor köszöntője és bevezető előadása

„Ahhoz, hogy valaki egy ilyen programra pályázzon, nemcsak szakmai elkötelezettség, hanem szociális érzékenység is kell”

Nyerges Tibor felelős kurátor köszöntője és bevezető előadása1

Szeretettel köszöntök minden résztvevőt, a KOMA pályázatán nyertes pedagógusokat és a képzést szervező Miskolci Családsegítő Szolgálat munkatársait nemcsak a KOMA kurátoraként, hanem szociális szakemberként is, hiszen tizenegy éve vezetem az Ózdi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatot, illetve az ehhez tartozó anya-gyermek szállást. Évek óta a szociális szakemberek és a pedagógusok együttműködéséért tevékenykedem, és szeretném, ha sikerülne ezt az együttműködést hatékonyabbá, szélesebb körűvé tenni – főleg egy olyan népréteg körében, ahol erre mind szociális, mind oktatási szempontból égetően nagy szükség van.

Ezért külön öröm számomra, hogy a KOMA kuratóriuma ezt a programot kiemelten támogatta. A kuratóriumnak a kormány minden évben a rendelkezésére bocsát egy meghatározott összeget – ez általában 250 és 300 millió forint között változik –, majd a kuratórium egy-egy pályázathoz általában 20-40 millió forintot rendel hozzá. Ez a pályázat kiemelkedő támogatást kapott a kuratórium részéről, összesen 60 millió forintot. Ez azt bizonyítja, hogy a kuratórium tudja és érzi, hogy a cigány gyerekek problémája csak társadalmi összefogással, a szakmák közötti átjárhatósággal, közös munkával enyhíthető. Enyhíthető: azaz senki nem állítja, hogy orvosolható, senki nem mondja, hogy egyik napról a másikra megoldható. Valószínűleg – ahogy ezt cigány vezetőktől hallottam – generációk kellenek ahhoz, hogy ezen a téren valóban előrelépés történjék. Rendkívül összetett és időben is hosszú folyamatról van szó, amelyhez a mi munkánknak is illeszkednie kell.

Úgy gondolom, hogy azok a statisztikai adatok, amelyek Borsod, Szabolcs és Baranya megyében a gyermekek összetételét előre jelzik, mindenképpen arra hívják fel a figyelmet, hogy a magyar társadalomnak, komplexen kell kezelnie a roma gyermekek problémáját. A pályázattal egyrészt az volt a célunk, hogy a pedagógustársadalmat inspiráljuk az együttműködésre olyan szervezetekkel, amelyekkel összefogva sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni ezen a területen. Másrészt azt akartuk, hogy a pedagógusok a képzés keretében olyan információkhoz, sőt élményekhez jussanak, amelyekhez a mindennapi iskolai munka során nem biztos, hogy hozzájutnak.

A kuratórium számára igen nagy öröm, hogy sok pozitív visszajelzést kaptunk mind szóban, mind írásban; és a pályázók száma a három megyében összesen meghaladta a 350-et. A pályázatok döntő többségét a kuratórium elfogadta. Csak olyan pályázatokat utasítottunk el, amelyek nem teljesítették a kiírás tartalmi és formai követelményeit.

Voltak olyan pályázatok, amelyek a pedagógiai, szakmai szempontoknak kiválóan megfeleltek, azonban – talán mert a pályázati kiírás nem emelte ki eléggé – átsiklottak a családgondozási feladatok felett. Márpedig ennek a pályázatnak pontosan az volt a célja, hogy a pedagógusok megismerjék azokat a családokat, amelyekben ezek a gyerekek élnek, vagyis muszáj a dolgok mögé nézni. Gondolom, hogy akik itt vannak, ezt korábban is így csinálták – természetesen egy fillér nélkül –, illetve akik eddig még nem csinálták, bizonyára valamilyen módon szintén kötődnek ehhez a feladathoz. Hiszen ahhoz, hogy valaki egy ilyen programra pályázzon, nemcsak szakmai elkötelezettség, hanem nagyfokú szociális érzékenység is kell.

Ennek a háromnapos tréningnek az a célja, hogy olyan praktikus ismereteket nyújtsunk pedagógusok és családsegítő, szociális szakemberek segítségével, amelyeket a résztvevők mindennapi munkájuk során alkalmazni tudnak. Ezenkívül megismertetünk minden olyan szolgáltatást és szolgáltatást végző intézményt, amelyek a munkájukat segíthetik. Legyenek tisztában azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a magyar állam vagy az önkormányzatok a rászorulóknak biztosítanak. Úgy gondolom, hogy a képzés tematikája ezt az elvárást tökéletesen teljesíti. Így saját intézményükbe visszatérve hatékonyabban, a segítő szervezetekkel együttműködve tudnak majd dolgozni. Azok a gyerekek, akikkel önök foglalkoznak, rendkívül érzékenyek: olyanok, mint egy szeizmográf, egy gesztusból, egy szemvillanásból, egy mosoly vagy egy simogatás elmaradásából mélyreható következtetést vonnak le a pedagógus-gyerek kapcsolatról. Nem könnyű közelíteni hozzájuk. Ezért célszerű feldolgozni olyan eseteket, amelyek túlmutatnak a pedagógián, és a pszichológia, sőt a szociálpszichológia tárgykörébe tartoznak.

A háromnapos tréning különösen fontos lehet azoknak a pedagógusoknak, akiket arra kértünk, hogy egészítsék ki a pályázatukat a családgondozásra vonatkozó résszel. Ez az itt szerzett ismeretek birtokában könnyedén megtehető. A programvezetők konzultálni fognak az érintett kollégákkal, hogy fölmérjék, milyen mértékben sikerült azokat az információkat magukévá tenni, amelyek alapján ez a hiány pótolható. Tehát a program nem merül ki abban, hogy a háromnapos tréning után felkészülve hazamennek, és a pályázati kiírásban fölsorolt valamennyi feltételnek eleget téve végzik a munkájukat, hanem tartalmazza azt is, hogy a kollégák igyekeznek majd segíteni ebben, és folyamatosan ellátják a pályázókat olyan szakmai tanácsokkal, amelyekre adott esetben szükségük van.

A pályázati kiírás tartalmazza azt is, hogy a program végén értékelést kell készíteni, és dokumentálni kell azt, hogy mit végeztek a program során. Erre nemcsak azért van szükség, mert a kuratórium ezt a pályázatot is elemezni és megjelentetni szándékozik, ugyanúgy, mint a többi KOMA-pályázatot, hanem azért is, mert a következő tanévtől ezt a programot szeretné országosan kiterjeszteni. Ugyanis nemcsak ebben a három megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében –, hanem országszerte hasonló problémák vannak. A kísérleti programra azért ezt a három megyét tartottuk a legalkalmasabbnak, mert ott a legsúlyosabbak problémák.

Kétségtelen, hogy a pályázat csak egy eleme azoknak az országos szintű programoknak, amelyek általában a roma népesség integrációját és felemelkedését szolgálják, de meggyőződésem, hogy jól illeszkedik ezekhez az átfogó kezdeményezésekhez. Nem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unió az egyik legkeményebb követelményt éppen a roma lakossággal kapcsolatban fogalmazta meg a Magyar Köztársaság számára: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt a problémát a maga komplexitásában a leggyorsabban és leghatékonyabban megoldjuk. Ebben az oktatásnak kulcsszerepe van. Ugyanilyen fontos a munkahelyteremtés. Ma még sok gyerek úgy nő föl, hogy az egész család a segélyezésre van berendezkedve. Ha a gyerek azt látja, hogy nem muszáj reggel fölkelni, nem kell az apukának megmosakodnia, megborotválkoznia és munkába mennie, hanem hozza a postás a pénzt, annak komoly szocializációs következményei lesznek.

Saját tapasztalatom alapján mondom, hogy amíg a minimálbér és a segély között csupán 4-5 ezer forint különbség volt, addig a munkanélküliek nevetve léptek ki a körből, és nem vállaltak munkát. A minimálbér felemelése óta – ózdi példát mondok, hiszen Ózd szociális és munkaügyi szempontból olyan, mint az állatorvosi ló – 350-400 embert tudtunk hat hónapon keresztül alkalmazni, és míg a korábbi években a segélyre jelentkezőknek több mint a fele utasította vissza a munkát, addig az elmúlt évben alig akadt olyan ember, aki a minimálbérért ne vállalta volna.

Úgy gondolom, hogy ha ez a pályázat sikeres lesz, és a program országos kiterjesztésűvé válik, akkor a következő tanévben már Önök közül fogjuk a legsikeresebbeket kiválasztani és előadónak felkérni hasonló képzésekre. Hiszen azok a tapasztalatok, amelyeket a munkájuk során szereznek, olyan kérdésekre irányíthatják a figyelmet, amelyek fölött a szociális szakemberek – akik más nézőpontból látják a problémát – akár éveken, évtizedeken keresztül átsiklottak. Nagyon hasznos az, ha az egyik pedagógus mondja el a másiknak, hogy ő hogyan csinálta, mely módszerek váltak be, milyen nehézségekbe ütközött, illetve mi okozott kudarcot. Kudarcok nyilván lesznek, efelől ne legyenek kétségeink. S hogy mégis mi táplálja a program sikerébe vetett hitet, azt megtudhatják az előadásokból. Azok fogják elmondani a tapasztalataikat, akik mindezt pályázat nélkül, pénz nélkül, csupán lelkesedésből és szeretetből kipróbálták. Kívánom, hogy ez kellő inspirációt adjon mindannyiuknak az elkövetkező munkához!