Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2002 február > A pedagógusok és a szociális szféra együttműködése a pályázat tükrében – Beszélgetés a Miskolci Családsegítő Szolgálat munkatársaival

A pedagógusok és a szociális szféra együttműködése a pályázat tükrében

Beszélgetés a Miskolci Családsegítő Szolgálat munkatársaival

A KOMA a pályázati kiírásban kiemelte a feladat szociális dimenzióját, a támogatás megítélésének feltételéül szabta a családokkal való kapcsolattartást. A pályázatot a kiírástól az elbíráláson át a megvalósításig végigkísérte az oktatási és a szociális szféra szoros kapcsolódása. A KOMA az érintett családsegítő szolgálatok szakmai együttműködésével mindhárom megyében háromnapos felkészítő tréninget szervezett a pályázaton nyertes pedagógusok számára. Ez az együttműködés, valamint a képzések tematikája jelzi a KOMA-nak azt a szándékát, hogy a pedagógusokat felkészítsék a roma tanulókat érintő szociális nehézségekkel való szembenézésre, és praktikus ismereteket nyújtsanak az igénybe vehető szociális szolgáltatásokkal kapcsolatban. A tréningeken a résztvevők előadások és csoportos műhelyfoglalkozások formájában dolgozták fel az ismereteket; ez utóbbi keretében lehetőség nyílt arra, hogy megismerkedjenek a szociális munka eszközeivel és módszertanával. Emlékezetes maradt az a megerősítő csoportvélemény is, amelyet a hasonló elkötelezettségű kollégák körében eltöltött három nap jelentett a résztvevőknek.

A Miskolci Családsegítő Szolgálat munkatársai részt vettek a pályázatok szakértői elbírálásában, és ők vezették a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyertes pedagógusok háromnapos képzését a Miskolc melletti Mályiban. Benke Judittal és Lenkei Aidával, a Miskolci Családsegítő Szolgálat két munkatársával a pályázati programokról és a képzésről beszélgettünk.

Bár a pályázat nyitott volt egészen a középiskolás korosztályig, a kiírás szövege szerint mégis elsősorban alsó tagozatos pedagógusok jelentkezését várták. A kiírás a csoportfoglalkozások jellegére, tematikájára vonatkozóan sem tartalmazott semmiféle megkötést. Ezért indokolt a kérdés, hogy kik, milyen programokkal pályáztak.

Benke Judit: Valóban túlnyomórészt alsó tagozatos tanítók és ezen belül is inkább első-második osztályos pedagógusok pályáztak. Volt néhány felső tagozatos pályázat, viszont csak elvétve találkoztunk középiskolai programmal. Ezek kifejezett roma programmal rendelkező iskolák, mint a kazincbarcikai Don Bosco Szakiskola, az ózdi Tagore Tanoda vagy a pécsi Gandhi Gimnázium.

Sok pályázat érkezett kistelepülésről, ahol a pedagógusok tevékenysége messze túlmutat a szigorúan vett „tanítás” vagy az „iskola” határain. Ezekben a pályázatokban nem történt más, mint hogy a mindig is zajló tevékenységet megfogalmazták, és most támogatást is kaphattak hozzá.

Lenkei Aida: Tartalmi szempontból a pályázatok nagyon sokszínűek, hiszen a konkrét programot mindig a pedagógus érdeklődése határozza meg. Aki inkább a vizuális kommunikációban van otthon, az a festésre, rajzolásra fektette a hangsúlyt, aki amúgy is közösségszervezőként működik, az a szabadidős programokra, a fejlesztésben jártas pedagógus a kognitív képességekre koncentrált.

Benke Judit: Volt, aki kifejezetten szociális szempontból, már-már gyermekvédelmi hozzáállással közelítette meg a programot, és volt munkára nevelő kezdeményezés is. Előfordult a pályázatok között a népi hagyományok felelevenítése, de a legfőbb törekvés a szabadidő hasznos eltöltésére és a felzárkóztatásra irányult.

Sikeres megvalósítás esetén a támogatás a jövő tanévre meghosszabbítható. Hogyan mérhető a programok sikere? Melyek a sikerkritériumok?

Lenkei Aida: A mi munkánkhoz az is hozzátartozik, hogy végigkísérjük a programokat, tehát a megvalósítás fázisában is nyomon követjük őket. Ennek a tapasztalatai jelentik majd a folytatás alapvető kritériumát. Több, szakmailag nagyon értékes pályázattal találkoztunk, amelyek azonban kihagyták a programból a családdal való kapcsolattartást. Ez pedig az elbírálás alapvető szempontja volt. Az érintett pedagógusok pályázatát elfogadtuk, de javasoltuk, hogy a családdal való együttműködést is vegyék bele a programjukba. A megvalósulás során ez lesz az egyik fő szempont. Tudjuk, hogy a pedagógusok nincsenek felkészülve a családdal való szorosabb kapcsolattartásra, és ez most új feladatként jelenik meg számukra. Ehhez szeretnénk a mostani képzéssel támpontot nyújtani.

Benke Judit: A képzéssel az a célunk, hogy a pedagógusokat megismertessük a szociális szféra szolgáltatásaival; hogy ne ijedjenek meg a gyerekekkel kapcsolatos problémáktól, ne érezzék magukat egyedül. Szükség van a pedagógusok és a szociális szféra kapcsolatára. A pályázatban vállaltak megvalósításának folyamatos nyomon követésével nem számon kérni akarunk, sokkal fontosabb a mentori, segítő szerep. Így ez a kapcsolat korántsem egyirányú: nem csak mi kezdeményezhetjük „ellenőrző” céllal a látogatást. Ha a pedagógusoknak szükségük van konzultációra, akkor a rendelkezésükre állunk.

Ez modellértékű lehet, hiszen a gyerek érdekében nagy szükség van a pedagógusok és a szociális szakemberek együttműködésére. Milyen a kapcsolat általában a pedagógusok és a Családsegítő, illetve Gyermekjóléti Szolgálat között?

Lenkei Aida: A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaként napi kapcsolatban vagyok az iskolákkal, a pedagógusokkal. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a gyermekvédelem alapvető jelzőrendszeréhez tartozik a pedagógus, a gyerek érdekében szüksége van ránk, és nekünk is rá.

A gyermekvédelem jelzőrendszerében – legalábbis elvileg – világosak a kompetenciahatárok. Ebben a pályázatban azonban mintha a szokásosnál lényegesen többet vállalnának a pedagógusok. Nem fog rájuk szakadni a családgondozás terhe?

Benke Judit: Nem az a célunk, hogy a továbbiakban a pedagógusok családgondozást végezzenek, hanem az, hogy a problémás családokkal való munkájuk során tudjanak hová fordulni; hogy legyen használható tudásuk a szociális ellátórendszerről, és operatív ismeretek birtokában ezek a helyek valóban elérhetőek legyenek számukra.

Lenkei Aida: Reményeink szerint az itt nyújtott ismeretek abban segítenek, hogy a pedagógusok meg tudják fogalmazni a problémát. A mi dolgunkat is megkönnyíti, ha a családsegítőnél vagy a gyermekjóléti szolgálatnál úgy jelenik meg a család, hogy előre lehet tudni, merre orientálódjunk. A pedagógus – ha kellő érzékenységgel közelíti meg a problémát – sok mindent megtudhat a családról, s ezek ismeretében azután mi a sajátos eszközeinkkel tovább dolgozhatunk. Tehát a pedagógus a helyzetéből adódóan képes lehet probléma a feltárására. Nem neki kell végigvinnie a megoldásig a folyamatot, nem kell családgondozóvá válnia. De elérheti, hogy a családok bizalommal jelenjenek meg nálunk, és tudják, hogy milyen problémával kapcsolatban milyen segítséget remélhetnek.

A családdal való kapcsolattartásnak csak az egyik módja a családlátogatás. Sokkal jobban illik a pedagógusok szerepéhez, készségeihez a családok bevonása a gyerekekkel közös programokba. A közös élmény, a szabadidő hasznos eltöltése megadja a kapcsolat érzelmi bázisát, és közben a résztvevők észrevétlenül praktikus ismereteket is elsajátítanak.

Szóba kerültek a pedagógusok sajátos készségei. Ezek valóban nem egyeznek meg a szociális szférában használatos készségekkel, ami nyilván természetes, hiszen két különböző szakmáról, hivatásról van szó. A mostani képzés mégis számos készségfejlesztő foglalkozást tartalmaz. Melyek azok a készségek, illetve technikák, amelyeket a szociális szakemberek használnak és a pedagógusok számára is hasznosak lehetnek?

Lenkei Aida: Elsőként a csoportvezetési technikákat kell megemlíteni. Hiszen egy kötelező jellegű órán egészen más a tanítás, mint ha egy önkéntesen összejövő, körben ülő csoportról van szó. Egy ilyen szabadabb közegben például sokkal fontosabbak a csoporttagok elvárásai. De ahhoz, hogy ezek felszínre kerülhessenek, megfelelő hangulatot, kommunikációt kell kialakítani. Ez nagyon nehéz annak, aki megszokta, hogy mindig ő irányít, ráadásul egy igen szűk mozgástérben, hiszen a tanítási órán a tanterv szerint kell haladnia. A csoporthelyzetben nincsenek ilyen külső kényszerek, csak olyan szabályok, amelyeket a csoport alakított ki. Ezért fontos például, hogy a csoportvezető spontán tudjon reagálni mindenre. Természetesen nem gondolom, hogy mindazt, amit most három órában a csoportvezetésből megmutatunk, a pedagógusok azonnal alkalmazni tudják majd. Azt szeretnénk, ha megtapasztalnák, hogy mi ebben a jó. Ehhez a témához segédanyagként könyveket ajánlunk1, amelyekből képezheti magát mindenki, akinek felkeltettük az érdeklődését.

Benke Judit: Teljes képzést nyilván nem tudunk adni, ahhoz hosszú tréningek kellenének. Ez a három-négy óra csak ízelítőt nyújthat ezekből a technikákból, hogy megérezzék a pedagógusok például a segítő beszélgetés hangulatát.

Lenkei Aida: A segítő beszélgetés hangulatának megtapasztalása éppen a pedagógusok sajátos helyzete miatt fontos. Hiszen a pedagógus leggyakrabban úgy találkozik a szülővel, hogy behívatta az iskolába, mert probléma volt a gyerekkel. Ilyenkor a pedagógus azonnal számon kér, amitől a szülő természetesen védekező álláspontra helyezkedik, és a beszélgetés innentől fogva meddő. Mi azt szeretnénk megmutatni, hogyan lehet másképp. Hogyan lehet arról beszélgetni inkább, hogy miből indul ki valójában a probléma; azaz hogyan lehet egy beszélgetéshez intim légkört teremteni, milyen kérdéseket kell feltenni, hogyan lehet a szülőket motiválni, segíteni abban, hogy többet mondjanak el a problémáikból?

Benke Judit: Itt a képzés keretében a pedagógusok megtapasztalhatják ezt az attitűdöt. Bízom benne, hogy ha saját élményt kapnak az elfogadó hangulatból, akkor megérzik, megértik, miről van szó.

Lenkei Aida: Valóban nagyon fontos a saját élmény. Én azt szeretném, ha a nevelők megéreznék, mi is az a csoport: ha mindenki saját magán tapasztalná, hogyan érzi magát a csoportban. Hogyha ez sikerül, akkor törekedni fog arra, hogy ugyanezt megéreztesse a rá bízott gyerekekkel. Azt szeretnénk elérni, hogy amit ezen a képzésen nyújtunk, az jól használható többletként jelenjen meg a pedagógusok munkája során.

A beszélgetést készítette: Földes Petra