Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2001 június > Az értelem megkísértése

Az értelem megkísértése

Horányi Gábor: Beszélgetések a kvantummechanikáról, a relativitáselméletről és a megértés útjairól

Kedves humán szakos vagy egyszerűen csak „humán beállítottságú” olvasó!

Bizonyára emlékszik még a középiskolai fizikaórák megpróbáltatásaira. Golyók gurultak, metronómok kattogtak, huzalok tekeregtek, izzók villantak fel és aludtak ki. A tanár titokzatos berendezések mögött állt, kapcsolókat csavargatott, mutatók lengtek. A vetítővásznon sötét és világos, esetleg színes sávok látszódtak. Ez még akár szórakoztató is lehetett, de aztán…! Számok jelentek meg a táblán csinos táblázatokba rendezve, majd megszületett a képlet! És lehetett számolni, hány karácsonyfaizzót kell sorba kötni ahhoz, hogy ne égjenek ki, vagy hány héliumatom van a tartályban, ha 105 Pa nyomáson 320 K a hőmérséklete. És mindig akadtak az osztályban, többnyire ugyanazok, akik tudták, melyik képletet kell elővenni, és melyik betű helyébe melyik számot kell írni, és mi történik, ha a kondenzátor kapacitását megváltoztatjuk.

Mennyivel más volt a magyar- vagy történelemóra! Milyen izgalmas volt megfejteni egy-egy vers értelmét, felfedezni, hogy a költő vagy író milyennek látja a világot, hogyan döbbent rá arra, hogy én milyennek látom a világot, és mindezt milyen eszközökkel éri el. És ahány mű, annyi világ! Vagy kideríteni, hogy egy történelmi esemény mögött milyen rejtett folyamatok zajlottak, és miért éppen az történt, ami, és nem más.

Kedves reálszakos vagy egyszerűen csak „természettudományos beállítottságú” olvasó!

Bizonyára emlékszik még a középiskolai magyarórákra. Szegény vers bonckés alá került, mindenféle költői eszközök bukkantak fel, metaforák, szinesztéziák és hasonlók. Ezekből messzemenő következtetéseket lehetett levonni, amelyek megalapozottsága, úgy tűnt, a többség számára nem volt kérdéses. Vagy ha mégis, többféle értelmezést sikerült találni, ami éppen a mű értékét növelte.

Mennyivel más volt a fizikaóra! Világos, egyértelmű kérdésekre világos, egyértelmű válaszokat lehetett kapni. Ezek a válaszok azonban nem szubjektív értelmezések eredményeképpen születtek; objektív adatok közötti, matematikai bizonyossággal leírható összefüggések voltak. És egyetlen ilyen formula a konkrét jelenségek végtelen sokaságára érvényes az idők végezetéig, függetlenül attól, hogy ki mit gondol róla.

Nos, Horányi Gábor könyve arról győz meg bennünket, hogy minden másképp van. Régi közhely „két kultúráról” beszélni, és lassan ugyanilyen régi közhely ezt cáfolni. De amíg saját tapasztalataink alapján nem győződünk meg arról, hogy az értelem ugyanarra törekszik, akár természettudományról, akár filozófiáról vagy művészetről beszélünk, ez a cáfolat csak üres szólam marad. Ez a könyv ezt a tapasztalatot segít megszerezni.

Három felnőtt – a fizikus, a filozófus és az író – és két diák beszélget. Fizikáról beszélgetnek, mégsem a fizika a valódi főszereplő. Vagy mégis? Egyáltalán, mi is a fizika, amelyre művelői olyan büszkék, és amelynek segítségével a kozmosz és az elemi részecskék végső titkait fürkésszük (ha vannak ilyenek egyáltalán)? Valóban mond-e valamit a tudomány arról a világról, amelyben élünk, és főleg, megértheti-e ezt a mondanivalót a laikus is? Mit jelent az, hogy értünk valamit? Vajon a fizikusok tényleg értik a titokzatos matematikai hieroglifáik által leírt jelenségeket, törvényszerűségeket? Vajon csak a mi kedvünkért gyártanak különböző értelmezéseket, vagy maguknak is magyarázzák a magyarázhatatlant? Lehet, hogy ők is csak azt teszik, amit Italo Calvino regényhősei „az egymást keresztező sorsok kastélyában”: ugyanazokat a kártyalapokat különböző sorrendbe rakosgatva, egyetlen szó nélkül, különböző történeteket próbálnak elmesélni. De miért mindig ugyanazok a lapok bukkannak elő? Honnan vannak ezek?

Ezek az izgalmas kérdések mintegy mellesleg, néha burkoltan, de törvényszerűen merülnek fel a könyvbeli beszélgetés során. Maguk a fizikai jelenségek, amelyekről szó esik, legalább ilyen izgalmasak. És ha az olvasó nem pusztán a fizikára kíváncsi, hanem gondolkodásunk és a fizika viszonyára is, akkor nem is olyan nehezen érthetőek. Más értelemben viszont nehéz feladat áll előttünk: mindennapi, megszokott, biztosnak hitt fogalmainkat kell felülvizsgálnunk. Mi lehetne egyértelműbb annál, mint hogy két esemény egyidejűleg történik vagy sem? Vagy hogy valami hullámzik vagy száguldozik? Márpedig a fény vagy akár az elektron éppen erre figyelmeztet: Vigyázz! A kérdéseidtől függ, hogy mit válaszolok! Ha így kérdezel, a hullámarcomat mutatom, ha úgy, részecskejelmezt öltök.

Milyen is hát az elektron valójában? Felváltva hullám és részecske, vagy mindig mind a kettő? Akkor miért csak az egyik arcát láthatjuk, sohasem egyszerre a kettőt? Ez az elektron tulajdonságaiból adódik, vagy a mi megismerőképességünk korlátaiból?

Hasonló kérdések egész sora vetődik fel a relativitáselméletről és a kvantummechanikáról szóló beszélgetés folyamán és persze az olvasóban is. A fizikát nem tudó olvasó számára külön öröm lehet az élvezetes kóstoló e két legnehezebbnek vélt területből. A fizikát tudók ettől természetesen elesnek, de helyette elmerenghetnek azon, mit is jelent számukra a fizika értése. El tudják-e képzelni a világot olyannak, amilyennek ez a két tudományág leírja, vagy egyszerűen tudomásul vették a mindennapi szemlélet számára felfoghatatlan, ámde mégis logikus rendbe illeszthető tényeket? Különösen a fizikát oktatók számára lehet ez tanulságos, feltéve, ha nem pusztán képleteket akarnak tanítani, hanem ... mit is?

A lényeg mindenképpen a kérdések feltevésének és a válaszok keresésének az öröme. Elvégre az értelem ilyesfajta „megkísértése” nem más, mint az értelem normális működése.

Horányi Gábor: Beszélgetések a kvantummechanikáról, a relativitáselméletről és a megértés útjairól. Budapest, 1999, Műszaki Könyvkiadó.

Bánkuti Zsuzsanna