Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2001 május > www.necc.hu – Ifjúsági Mentálhigiénés Szolgálat az interneten

Grezsa Ferenc – S. Takács Zsuzsanna – Demetrovics Zsolt

www.necc.hu – Ifjúsági Mentálhigiénés Szolgálat az interneten

A pszichiáter szerző a NECC internetes önismereti honlap mentálhigiénés tevékenységét mutatja be. A beszámoló arra ad példát, hogy miként szolgálhatja ez a kommunikációs technika a kamaszok önismeretének fejlesztését, illetve miként válhat az interaktív felület révén a segítséget kérő kamaszok névtelen tanácsadójává.

A program háttere és szerveződése

A NECC Önismereti Kamasziroda 1998-ban azért szerveződött, hogy kezdeményezései révén megértést, biztatást és érzelmi támaszt nyújtson a serdülőknek. E célkitűzés megvalósulását, konkrétan az Iroda megalakulását és programjait a Philip Morris Magyarország Kft. támogatta, illetve támogatja, hasonlatosan a világ számos országában működő prevenciós és személyiségfejlesztő programjaihoz. A Kamasziroda jelenleg két programot működtet.

Egyik az elsőként elindított, Csendes Éva „Véleményem szerint...” című akkreditált műhelymunkája, amely 12-16 éves serdülők tanárainak szóló tréning. A résztvevők tanítványaik személyiségfejlődését, önismeretét előmozdító program vezetésére készülnek fel.

Az Iroda másik, jelen tanulmányunk tárgyát adó kezdeményezése Magyarország első, kamaszoknak szóló internetes önismereti programja, amely 2000. november 16-án indult és azóta is folyamatosan működik. Létrehozását hosszas elemző munka előzte meg, amely azt mutatta, hogy az internet alkalmas eszköz lehet a serdülők elérésére. Bár – költségessége miatt – még nem annyira elterjedt Magyarországon, hogy minden tizenéves szabadon használhatná, de az iskolák többségében a fiatalok rendszeresen hozzáférnek. Továbbá várható, hogy hosszabb távon az internettel való ellátottság hazánkban is jelentősen növekedni fog.

A célkitűzés megfogalmazása és a kommunikációs eszköz kiválasztása után a program tartalmi elemeinek kimunkálása a közreműködésre fölkért szakembergárdára várt. A mentálhigiénés szemlélettel is rendelkező webmesterre, illetve a számítástechnikában sem teljesen járatlan mentálhigiénés szakemberekre. A részletes program kimunkálása után az Iroda fontos feladatának tekintette, hogy szakmai támogatókat találjon a kész koncepcióhoz. Erre azért volt szükség, hogy a pedagógusok és a szülők is bizalommal legyenek a honlap iránt, „ránézésre” is eldönthessék, hogy annak tartalmától nem kell félteniük tanítványaikat, gyermekeiket. A programterv iránti bizalom kifejezéseként a www.necc.hu szakmai támogatását – egyebek mellett – az Oktatási Minisztérium, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség és a Sziget Droginformációs Alapítvány is vállalta.

Szemléleti keretek és alapelvek

„Mentálhigiénén” szokványosan lelki egészségvédelmet értünk, de a fogalom túlmutat a hagyományos egészségügyi értelemben vett „egészség” kategórián, lelki kultúrát, illetve azt előmozdítani hivatott szemléletmódot és tevékenységet is jelent. Napjainkban a mentálhigiéné új paradigma mentén fejlődik, amelynek lényege nem a problémák megelőzése: a prevenció, vagy kezelése: az intervenció, hanem a meglévő emberi értékek és képességek elmélyítését, kibontakozását célzó fejlesztés és támogatás: a promóció. A korszerű mentálhigiénés szemléletmód alapján végzett segítő munka nemcsak az emberi létezést a maga teljességében megragadó látásmódot foglalja magába, hanem olyan lelki kultúrát is, amely nemcsak eszköz, de cél is, amennyiben a benne foglalt értékek terjesztésére törekszik. Szolgálatunk ezek közül elsősorban a lelki értékek iránti érzékenységet, az autonómiát, a biztos, de nem kizárólagos értékrendi elkötelezettséget és a transzcendencia iránti nyitottságot igyekszik megjeleníteni.

A szűkebb értelemben vett szakmai alapelvek közül a holisztikus emberképet és megközelítést, az interdiszciplináris és interszektoriális együttműködést, a regionalitást, a csoportspecifikus megközelítést és az önszerveződés támogatását emeljük ki.

A szolgálat a mentálhigiénés projekt stúdium módszerével működik. Mentálhigiénés, mert a hozzá forduló serdülők lelki gyökerű, illetve ilyen vonatkozású élethelyzeteivel, problémáival foglalkozik. Projekt (azaz program) jellegű, mivel a célcsoport sajátos szükségleteire és kor-specifikus jellemzőire épül, előzetesen megfogalmazott célrendszere van, a munka megtervezett, szakaszolt és előre meghatározott szempontok szerint kiértékelt. A szolgálat a munkatársak számára egyúttal stúdium is, hiszen a választott kommunikációs módszer teljesen újszerű, tehát a programot megvalósító szakemberek maguk is tanulási folyamatban vesznek részt.

Az internet mint tevékenységi terület (setting) nagy szakmai kihívást jelent, mivel az emberi kommunikációról rendelkezésre álló tudományos ismeretek és szakmai tapasztalatok jószerével kizárólag a közvetlen emberi kommunikációra vonatkoznak. (E szempontból a telefonbeszélgetés, a televíziózás, sőt a hagyományos levelezés is közvetlen kapcsolati forma.) Izgalmas szakmai probléma, hogyan lehet, egyáltalán lehet-e személyessé s ezáltal érdemivé tenni a kommunikációt az interneten keresztül a metakommunikatív jelzések, egyidejű visszacsatolások teljes hiányában?

Célkitűzések

Induláskor a munkacsoport három általános és tizenegy konkrét célt fogalmazott meg.

Általános célok

1. A szolgálat segítse elő a honlapot látogató serdülők személyiségének fejlődését.

2. A honlapot látogató serdülők kapjanak támogatást közösségi integrációjuk erősödéséhez.

3. Normatív módon alakuljanak ki az új típusú ifjúsági mentálhigiénés szolgálat szakmai alapelvei és keretei.

Konkrét célok

  1. A serdülők érzelmi támogatást és kognitív ismereteket nyújtó kommunikációs kapcsolatban vegyenek részt a honlapon, amely számukra erőforrásul szolgálhat személyiségük fejlődésében, különös tekintettel az önismereti igény erősödésére, a kreativitás kibontakozására.
  2. Jelenjenek meg a honlapon olyan tartalmak, amelyek önismereti igényt ébresztenek.
  3. A lelki és testi egészségük szempontjából relevánsnak tekinthető kérdésekben jelenjék a serdülők önálló véleménye és ítéletalkotása.
  4. A valós ismereteken és felelős döntéseken alapuló életvezetéshez és egészség-magatartáshoz való hozzájárulásként a szolgálat nyújtson pontos és hiteles információkat egyes önkárosító (elsősorban függőségi) magatartásformák kockázatairól.
  5. Az életvezetési problémák hiteles kifejezésének lehetőségeként, egyúttal az ezekkel történő beleérző és szakszerű foglalkozás érdekében a honlap váljon az azt látogató serdülők és a közreműködő szakemberek közötti kommunikáció színterévé.
  6. A honlapot látogatók kapjanak mintát a személyközpontú kommunikációra.
  7. A közösségi integráció erősítése érdekében a honlap váljék az azt látogató serdülők közötti internetes kommunikáció elfogadott és kedvelt színterévé.
  8. A közösségi integráció erősítése érdekében a honlapot látogatóik között interneten kívüli kapcsolati formák is alakuljanak ki.
  9. Annak érdekében, hogy a serdülők személyiségfejlődésében betöltött kulcsszerepüket tudatosabban, hatékonyabban és segítő módon tudják ellátni, rendszeres kapcsolattartás valósuljon meg a honlapon szülőkkel és pedagógusokkal.
  10. A mentálhigiénés támogató hálózat fejlesztése érdekében a munkában együttműködő partnerek is vegyenek részt.
  11. Kezdődjék meg a teljesen újszerű kommunikációs forma és mentálhigiénés szolgálat tapasztalatainak tudományos igényű feldolgozása.

A működés keretei

A honlap tartalma alapvetően két csoportba sorolható: döntően tájékoztatást szolgáló és jobbára változatlan „statikus” információkra, illetve intertaktív tartalmakra. Utóbbiakba tartoznak a nyilvános fórumok (a hozzászólásokat bárki olvashatja), illetve a levelezési tanácsadás, amely levélíró és tanácsadó közötti kétszemélyes, szigorúan bizalmas kapcsolati forma.

A szolgálat munkacsoportja 12 főből áll: 1 pszichiáter (a szakmai stáb vezetője), 2-2 pszichológus és dramaturg, 1-1 pszichopedagógus, tanár, televíziós szerkesztő, teológus, filmrendező, programozó és egyetemi hallgató. A stáb tagjai – publikációs tevékenységük kivételével – munkájukat anonim módon végzik. A nem nyilvánosság előtt zajló munkaformákra nézve (például levelezési tanácsadás, stábmunka) a munkacsoport tagjait titoktartási kötelezettség terheli.

A honlap látogatói közül passzív látogatók, akik a tartalmat csupán megtekintik és aktív látogatók, akik hozzá is szólnak valamely fórumhoz, vagy levelet írnak. Az aktív látogatók között vannak névtelenek és (fantázia) nevet használók.

A hozzászólásokat a stáb ellenőrzi, ezért a szolgálat szellemiségével ütköző obszcén, gyűlöletkeltő, kirekesztő, a személyiségi jogokat esetleg sértő beírások nem kerülhetnek ki a hálóra. (Egyébiránt az ilyen beírások aránya az összeshez viszonyítva elenyésző.)

A honlap reklámmentes.

Főbb fórumok

„Lelk-e-mail”

A személyközpontú megközelítés elveire épülő, a levélírók és a munkatársak számára egyaránt anonim tanácsadás. Célja, hogy a serdülő – a számára biztosított kommunikációs közegben – képes legyen helyzete és érzelmei kifejezésére, reális jövőkép, illetve megoldási módok kimunkálására. A beérkező levelekre ügyeleti rendszerben a stáb egyik tagja válaszol. Mivel mindegyik levelező munkatárs rendelkezik saját e-mail címmel is, tartósabb levelezési kapcsolat is létrejöhet.

2000. november 17-e és 2001. március 4-e között 183 személytől összesen 494 levél érkezett. Tehát egy személytől átlagosan 2,7 levél. Minden második levélíró (94 fő) egyetlen alkalommal írt, s ezt követően megelégedett a tanácsadó válaszával, esetleg egyéb okból nem jelentkezett újra. Az esetek másik felében (47,2%) többszöri levélváltás történt. Közel minden ötödik levélíró két levelet küldött, s a levélírók több mint 10%-a ötnél több alkalommal írt.

Bár az esetek felében nincs információnk a levélíró életkoráról, az életkorukat is tudató levélírók átlagéletkora 17,3 év. Pontosan háromnegyedük – a célcsoportnak megfelelően – 13 és 18 év közötti fiatal, s mintegy háromnegyedük (68,4%) lány. Döntő többségük (85,9%) tanuló, de előfordul, hogy idősebbek – tanárok, pedagógusok – is jelentkeznek.

Megközelítőleg minden hatodik levélíró első jelentkezésekor csak tapogatózik, a kapcsolatteremtés lehetőségeit keresi, s tényleges problémáját csak későbbi leveleiben fejti ki. Sokan azonban egyből jelzik valamilyen problémájukat. Így a levélírók közel fele (49,6%) párkapcsolati jellegű gondok miatt ír, de szintén sokan jeleztek családi (7,8%), lelki (7%), illetve iskolai, tanulmányi (5,2%) problémát. Szintén 5,2% az egyszerű információkérés aránya.

Illusztrációként álljon itt rövid részlet egy 2001. február 05-én érkezett levélből:

„... Tudod amióta veled levelezek azóta erősebbnek érzem magam és valahogy jobban elviselem a gondokat. ... Anyun látom, hogy nehezen viseli a veszekedéseket, és én meg próbálok segíteni neki ahogy csak tudok. Pl.: Megpróbálok jobban tanulni, az otthoni feladatokat elvégezni és a tesóimra ügyelni. ...”

„Fórum nekünk”

E fórum a lelki egészség, illetve a lelki kultúra szempontjából releváns témák, problémák nyilvános megvitatására szolgál, a stáb tagjainak moderálása mellett. A jelenleg egymással párhuzamosan működő fórumok: „szerelem”, „hogyan látnak a szüleim engem”, „barátság”. Cél az önálló véleményalkotás ösztönzése, a kommunikáció serkentése. Ez igen magas látogatottságú fórum, a hozzászólások száma már az első két hónapban közelítette az ezret. Egy jellemző beírás az indulás időszakából:

„...És amúgy is ez jobb mégis csak, mint egy pszichológus, nem? Több előnye is van: barátokat szerzel, tanácsokat kapsz vagy vigasztaló szavakat. Nem tudhatod, lehet egyszer te kerülsz olyan helyzetbe, hogy a közeli hozzátartozóidat nem akarod a bajoddal már „terhelni”. Nos, akkor majd a te életedbe is belép egy ilyen fórum, mint ez.”

„Tanári”

A rovaton belül kezdettől működik egy nyilvános fórum az iskolai mentálhigiéné kérdései iránt érdeklődő pedagógusok számára. „Beharangozó” szövege a következő:

„Az iskola jelentősen hat a tanulók személyiségére, illetve lelki egészségére. E fórumot olyan tanároknak nyitottuk, akik szívesen konzultálnának egymással az iskolai mentálhigiéné kérdéseiről. (Magatartásproblémákról és lehetséges kezelésükről, megelőző programokról, a tantestületen belüli együttműködésről, a tanárok lelki állapotáról stb.) A beírt hozzászólások nyilvánosak.”

Az internet sajátosságai miatt nem biztosítható, hogy csak azok látogassák és használják e közlési lehetőséget, akiknek készült, jelen esetben a tanárok. Ennek – a hozzászólások megoszlásából, olykor pedig tartalmából következtethetően – érdekes dinamikai következményei is lehetnek. Volt olyan periódus, amikor több tanár folytatott igen érdekes és aktív műhelymunkát a honlap „hasábjain”. Más időszakban mintha „harc” indult volna a fórum fölötti kontrollért a hozzászóló tanárok és diákok között, mely azzal zárult, hogy a tanároknak sikerült visszaszerezniük a befolyást a fórum fölött. Mígnem egy rendkívül aktív diák olyannyira előtérbe nem állította saját problémáját (pontosabban saját személyét), hogy hetekig a fórum középpontjába került. Ami bizonyára számos tanárt tántorított el a hozzászólástól. Eredeti céljától némileg eltérően ezen a fórumon tehát nem csupán tanárok közötti, hanem tanárok és diákok közötti kommunikáció is zajlik. A következő hozzászólásrészlet azt jelzi, hogy ez nincs a tanárok ellenére.

„Másrészről ide tényleg nemcsak tanárok írnak, hanem diákok is, és ez jó, mert mi is láthatjuk, hogy az általunk ismert érem egyik oldalához képest mi van a túloldalon: azaz, hogy fest a mi nézőpontunk a diákok szemével. Gondolom, ez fordítva Nektek is érdekes, így olvasgatva a mi kis eszmefuttatásainkat, esetleg vitáinkat.”

A rovat a legutóbbi időszakban a „Véleményem szerint...” programot bemutató ismertetéssel bővült, amely ugyancsak lehetőséget nyújt a visszajelzésekre.

„Fórum szülőknek”

Ez is nyilvános fórum, ahol a hozzászóló szülők gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseikről, problémáikról folytathatnak eszmecserét. Cél, hogy a szülő – az elfogadó légkörben – képes legyen szülői szerepe és különösen ahhoz fűződő érzelmei kifejezésére, reális jövőkép, illetve megoldási módok kimunkálására. Idővel e fórum tematikája is bővült a „Milyennek lát kamasz gyermekem?” kérdés mellé az iskolaválasztás témája is fölkerült. Az induló témát illusztrálja egy hozzászólás részlete.

„Sziasztok! Először írok. Olvasva a véleményeket, nem kellene elgondolkodni a szülőknek, ők milyennek látták saját szüleiket 15 évesen? Én 34 éves vagyok, 3 gyerekkel. Lehet, hogy hihetetlen, de én még emlékszem magamra 15 évesen!”

„DAC-PLACC”

E rovat zömmel információt nyújt, a függőségi problémák legkülönbözőbb típusairól, azok jellemzőiről, kockázatairól. Az áttekintést drogtotó, addiktológiai szótár, drogjogi összefoglaló, aktuális epidemiológiai adatok egészítik ki. E rovatnak is van interaktív része, a nyilvános drogfórumba hozzászólások is beírhatók.

„...egy iskolából kizártak egy gyereket, aki bevitt valamilyen drogtablettát és dicsekedve mutatta meg a társainak, mesélve az élményeit. Valahogyan ez kiderült, (a részletek nem hangzottak el) és kirúgták a suliból. Kíváncsi lennék, hogy ki milyen jobb megoldást tud ajánlani az ilyen esetekre...”

„Vendégkönyv”

A vendégkönyv visszajelzési lehetőséget ad a honlap látogatóinak, a stáb részére pedig amolyan „önismereti naplót” is jelent. A számos hozzászólás, reflexió döntő többsége kedvező, mint például az alábbiak is.

„Szakpszichológusként gratulálnék az oldalhoz: tényleg szükség van ilyenre a neten!! Többéves tapasztalattal a hátam mögött, tinik között, velük együtt oldva meg saját problémáikat, rendkívül jó ötletnek tartom ezt a helyet. Sok fiatal szörfözik, CSAK TALÁLJÁK MEG, mert én is véletlenül akadtam Rátok!! További Sok Sikert Kívánok!

Egy sötétben bujkáló lélekgyógyász”

„Végre egy olyan gyerekoldal amit szívesen böngészek. Tök KIRÁLY!   Ádám”

„Tökjó! (egy magyartanár...)”

Néhány egyéb rovat

A terjedelmi korlátok miatt csupán utalunk a honlap néhány egyéb rovatára. A „Ki vagyok” rovat játékos, önkitöltős önismereti teszteket tartalmaz. A maga teljességében értelmezett lelki egészség fogalom a műveltséget, a kulturáltságot is felöleli, ezért a honlap egésze szempontjából is jelentős a kulturális ajánló („Ne hagyd ki”), valamint az alkotómunkát, a kreativitást, az alkotó együttműködést ösztönző „Írjuk együtt” rovatok. Utóbbi műveltségi feladatokat is tartalmaz, a látogatóknak irodalmi alkotásokat kell felismerniük. Másrészt pedig előre megadott „történetcsírák” novellisztikus folytatására ad lehetőséget. Gyermekkori történeteikkel közismert emberek modellként jelenhetnek meg a „Más is volt fiatal” rovatban. A „Hét kérdése” heti rendszerességgel a lelki élet szempontjából is relevánsnak tekinthető kérdésekben tudakolja a fiatalok véleményét.

Forgalom

Az adatvédelmet biztosító törvények, valamint más peremfeltételek miatt (például nem biztos, hogy ugyanazon gépet mindig csak ugyanazon személy használja) a különböző honlapok látogatottsága csak rendkívül bizonytalanul becsülhető. Saját forgalmunk megítélésében igen óvatosak vagyunk. Ezzel együtt valószínűsíthető, hogy a passzív látogatók száma minimálisan több tízezer, az aktív (azaz hozzászóló, levelet író) látogatók száma pedig minimálisan többezres nagyságrendű.

Összefoglalás

Írásunkban a mentálhigiénés segítő szolgálat új típusát mutattuk be. Az internet nagy távlatokat nyitott az ismeretek megszerzésére, a kapcsolatok kialakítására. Ezért messzemenően indokolt, hogy e kommunikációs csatorna is bevonódjék a segítő szolgálatok rendszerébe. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a közvetlen emberi kommunikációt az internetes kommunikáció nem helyettesítheti. Megfelelő módon élve az általa kínált lehetőségekkel azonban ösztönzést nyújthat arra.

Kérjük a tisztelt pedagógus kollégákat, hogyha van lehetőségük, akkor ismerkedjenek meg a www.necc.hu-val, látogassák oldalait, és éljenek a visszajelzés, a javaslattétel lehetőségeivel. S amennyiben a honlapot hasznosnak ítélik, hívják föl rá tanítványaik figyelmét is.