Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2001 április > "Az iskolák igyekeznek belopni az idegen nyelvet más tevékenységekbe" -- Beszélgetés Gáldiné Varga Ilonával, a pályázat kurátorával

„Az iskolák igyekeznek belopni az idegen nyelvet más tevékenységekbe”

Beszélgetés Gáldiné Varga Ilonával, a pályázat kurátorával

Gáldiné Varga Ilonával – mint a pályázat felelős kurátorával és egyúttal egy budapesti angol–német tagozatos általános iskola igazgatójával – a beérkezett pályázatokat áttekintve a nyelvtanítás aktuális problémáiról beszélgettünk.

A Koma 1998-ban kiírt idegen nyelvi pályázatában a nyelvtanítás három, akkor aktuális prioritását jelölte meg. Szeretném, ha a pályázati anyagok, illetve a jelen gyakorlati problémái kapcsán ezekről a prioritásokról beszélnénk. Az első ilyen kiemelt témakör a műveltségi területek, tantárgyak, szakmai ismeretek idegen nyelvű oktatása volt.

Amikor a pályázat kiírásra került, én még nem voltam kurátor, tehát a prioritások megválasztásának a hátterét nem ismerem. Akkor kapcsolódtam a folyamatba, amikor a pályaművek elbírálása kezdődött, így magához a kiíráshoz csak utólagos – és egy gyakorló igazgató racionalitását tükröző – véleményemet tudom hozzáfűzni.

Az eltelt három évben a kerettanterv megjelenésével alapvető szemléleti változás történt. Az eredeti kiírás még a NAT-hoz kötődött, és a műveltségterületeket is megcélozta. Most már csak tantárgyakról beszélünk. Vannak iskolák, amelyek ragaszkodnak a műveltségterületekhez; magam is úgy gondolom, hogy pedagógiailag ez nagyon indokolt elképzelés volt a NAT-ban. A pályázatokból kiderült, hogy az iskolák komolyan vették ezt a kiírói szándékot: a pályázatokban megjelennek a műveltségterületek; az iskolák nyelvórán kívüli tanórákat, tevékenységeket is bekapcsolnak az idegen nyelv tanításába. Ez azt jelenti, hogy a különböző szaktárgyak vonatkozásában idegen nyelven végeznek bizonyos feladatokat abban a szókincskörben vagy ismeretkörben, amelyben a gyerekek otthonosan mozognak. Nem arról van szó, hogy két tannyelvű az iskola, hanem arról, hogy például a földrajz vagy a környezetismeret tantárgy bizonyos témaköreiben megpróbálnak idegen nyelven is megszólalni és tájékozódni a gyerekek. Ez nagyon érdekes, mert ilyen módon nemcsak a nyelvtanárok vesznek részt az idegen nyelv oktatásában, hanem az egyéb szakos tanárok is. Bár ez egy általános iskolai példa, általában a középiskolákra volt jellemző, hogy megpróbálták a különböző tantárgyak ismeretanyagát összefoglalni, vagy műveltségterületekben gondolkodtak. A szakközépiskolákban – például a kereskedelmi, vendéglátóipari iskolákban –, ahol az idegen nyelv mint a különböző tantárgyak szerves része jelenik meg, magától adódik, hogy ezeket a szaktárgyakat részben vagy egészben idegen nyelven tanítsák, és a szaktárggyal együtt sajátíttassák el a szakmai nyelvet is.

Úgy vettem észre, a kiírásnak erre a pontjára túlnyomórészt a két tannyelvű iskolák reagáltak, azok az intézmények tehát, amelyeknek éppen ez az alapprofilja. Mintha egyenesen nekik szólt volna ez a kiírási pont.

Valóban sok volt a két tannyelvű pályázat, de messze nem csak a két tannyelvű iskolák reagáltak. Szép számmal voltak a pályázók között normál tantervű általános és szakközépiskolák. Nekem az a tapasztalatom, hogy amikor egy pályázati kiírás megszületik, valahogyan mindig szélesebb csoportot szólít meg, mint ahogy a kuratórium elképzeli. Nem lehet előre kiszámítani, hogy kik fognak egy pályázatra rámozdulni, és szerencsére mindig többen és szélesebb körből pályáznak, mint az előre feltehető. A valóság túllép az előzetes elképzeléseken, és ezek a nem várt programok hordozzák a valódi újdonságokat, amilyen például a korábban említett általános iskolai program is.

Az, hogy az iskolák igyekeznek belopni az idegen nyelvet más tevékenységekbe, tartalmi és formai szempontból is értékelhető. Egyrészt az ilyen tevékenység nyilván támogatja az életszerű nyelvtanulást, másrészt pluszidőt is nyer a tanár, amennyiben egy adott időkeretet egyszerre több célra is felhasználhat. Ezek azonban a pályázatban szereplő leginnovatívabb iskolák. De hogyan tudnak általában az iskolák gazdálkodni az idővel, tudják-e biztosítani a hatékony nyelvtanításhoz szükséges óraszámot?

Saját iskolámban, amely angol–német tagozatos általános iskola volt, kétheti kilenc órában tanítottuk az angolt és a németet, de a tagozatos forma, sőt a működési törvény értelmében maga az elnevezés is megszűnt, és legfeljebb emelt szintű oktatásról beszélhetünk. Az emelt szint használatát a törvény bizonyos óraszámhoz köti: a kerettantervi óraszámot legalább másfél órával át kell lépni az emelt szint eléréséhez. Gondolom, sok olyan iskola van, amelyek hozzánk hasonlóan az elvárásoknak megfelelően idegen nyelvet tanítottak, esetleg választási lehetőséget is adtak a szülőknek. Most a kerettanterv értelmében felhasználható órakeret nagyon megköti a hozzánk hasonló iskolák kezét. Nekünk két évfolyamon sikerült megoldanunk az emelt szintű oktatást. Ez heti 4,5 órát jelent, azaz meg tudtuk őrizni a korábbi tagozatos óraszámot. Hetedik-nyolcadik osztályban úgynevezett irányultságokat engedünk a gyerekeknek. Ez egy nagyon kis mértékű, szinte jelképes választási lehetőség: heti egy óra magyar, matematika vagy idegen nyelv. Így a kerettantervi heti három óra négyre emelkedhet, ami nem éri el az emelt szintű oktatást. Nem könnyű a kerettantervi óraszámokkal úgy gazdálkodni, hogy az iskola eredeti irányultsága, oktatási szerkezete megmaradjon. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy gyakorlatilag lehetetlen egyszerre megfelelnünk a kerettantervnek és a partneri elvárásoknak.

Miben nyilvánul meg és tartalmában mire irányul a szülők nyelvtanítással kapcsolatos elvárása?

A mi iskolánkra az jellemző, hogy a szülők maguk is beszélnek nyelveket. Sok a diplomás ember, részükről a nyelvtanítás természetes elvárás, nem holmi extra igény. Az lenne az igénytelenség, ha erről lemondanának. Ha nem megfelelő az iskolai nyelvtanítás, akkor privát órákkal egészítik azt ki, és az iskola komoly kritikát kap. Nagyon látogatottak a nyílt óráink, és a szülők hozzáértő módon meg tudják ítélni, hogy jó-e a tanár kiejtése, megfelelő-e a szókincse, nyelvtanilag felkészült-e stb.

Szembe kell néznünk azzal, hogy a nyelvtanítással kapcsolatos elvárások a családtól kezdve a kormányzati szinten megjelenő elvárásokig az egész társadalomban igen magasak. Tehát egy iskola megítélése szempontjából nem mindegy, hogy milyen színvonalú a nyelvtanítás. Végül is az általános iskolai nyelvtanítás megmérettetése a középiskolában zajlik, a középiskola pedig ott méretik meg, hogy a gyerekek le tudják-e tenni a nyelvvizsgát, illetve hogy mennyien tudják letenni. A középiskolai nyelvvizsgaeredmények tekintetében az utóbbi években nagy előrelépés történt. A középiskolákban őrületes munka folyik, és ennek meglátszik az eredménye.

Az általános iskola ebben a folyamatban annyit tud nyújtani, hogy megalapozza a középiskolai tanulást. Hogy ezt a feladatát komolyan veszi, azt a Pitman-vizsgán való megfelelések is jelzik. Mi is igyekszünk minél több gyereket eljuttatni idáig, mert a vizsga sikere munkánk hatékonyságát bizonyítja a gyerek, a szülő és önmagunk számára is. A középiskolák azonban az általános iskola minden erőfeszítése ellenére nagyon nehéz helyzetből indulnak. Sok pályázat a középiskola szempontjából közelítette meg az általános iskolai nyelvtanulást, és próbáltak olyan szisztémát kidolgozni, amelynek keretében a különböző felkészültségű gyerekeket azonos szintre hozzák.

A KOMA-pályázat második prioritása az idegennyelv-oktatás szintjeinek egymásra építése volt.

A középiskoláknak ez valóban komoly gyakorlati problémája. Nagyon jó megoldásnak tartom a nulladik évfolyamot, amikor a gyerekek rá tudnak állni egy idegen nyelvre. Ez nagyon fontos a gyerekek általános képzése szempontjából is, mert abban, hogy nyitottak legyenek, hogy be tudjanak fogadni más kultúrát, el tudják viselni a másságot, hogy képesek legyenek egymás mellett élni, a nyelv nagyon sokat tud segíteni.

De érdemes kitágítani a kört és nemcsak az iskolafokozatok közötti átmenet módszereiről, hanem általában a módszertani felkészültségről beszélni. A nyelvtanítás színvonala nemcsak szándék kérdése. Nem kérdőjelezem meg a szándékot, hogy mindenki magas színvonalon szeretne tanítani, de a pedagógusok felkészültsége nagyon sok esetben nem megfelelő. Sok az átképzett pedagógus, kevés fiatal, jól képzett nyelvtanár kíván elhelyezkedni a pályán, és a pedagógusok módszertani kultúrája még mindig nem szolgálja az igazán hatékony nyelvtanítást. A gyerekek többek között azért sem tudják produktívan tanulni a nyelvet, mert gyerekidegen a tanítás. A frissen kikerülő nyelvtanárok hoznak ugyan érdekes, új módszereket, de más oldalról nevelési problémáik vannak. Az idősebb korosztálynál pedig tényleges módszertani hiányosságokat tapasztalhatunk. Nem vagy csak nagyon nehezen tudnak elszakadni a beidegződésektől, ezért nagy szükség lenne arra, hogy a nyelvtanárok minél többen vegyenek részt a legkülönfélébb pedagógus-továbbképzéseken, ahol meg lehetne újulni ilyen szempontból.

A csoportbontásban való tanítás nagy lehetőség, amellyel a legtöbb iskola él is, így sokkal könnyebb a gyerekeket mozgatni, dolgoztatni, és a nevelési feladatokat is jobban meg lehet oldani. A nyelvtanításba stabilan beépült a pár- és csoportmunka, és egyre inkább megjelennek a drámapedagógia eszközei is. Nagyon sok jó ötlet merült fel a pályázatokban is. Ezek részben saját ötletek, részben külföldi tapasztalatokon alapulnak. A jó ötletek nem feltétlenül igényelnek anyagi ráfordítást, sokszor csak szemléletbeli változásról, módszertani megújulásról van szó. Fontos, hogy ezeknek az értékes és adaptálható ötleteknek a terjesztése is megoldódjon. A pályázók egy része eleve vállalta, hogy az érintettek körében továbbadják ismereteiket, tapasztalataikat, illetve kifejezetten továbbképzésre pályáztak. Felsőoktatási intézmény és közoktatási intézmény közötti együttműködésre is volt példa. Mindez egyfajta reményt jelenthet arra nézve, hogy a közeli jövőben lesz előremozdulás.

Mi az, amiben a mai idegennyelv-tanítás máris különbözik a húsz évvel ezelőttitől?

A kötelező orosznyelv-tanítás megszűnésével új korszak kezdődött a nyelvtanításban. A mai nyelvtanítás kinyitja a látóhatárt. A legkisebb kortól lehetősége van a gyereknek arra, hogy az idegen nyelven keresztül a célország kultúrájába betekintsen, és attól a másik kultúrától valamiféle szokásokat lessen el. Minden néppel kapcsolatban élnek előítéletek az emberekben. Ezeknek a leépítésében, árnyalásában az idegen nyelv sokat tud segíteni: másfajta látásmódot tár a gyerek elé a megkapott, kész sémákban való gondolkodás helyett.

A nyelvtudásnak nyilván nemcsak ilyen elvont, hanem egészen konkrét vonatkozásai is vannak. Ma már lehetőség van arra, hogy a nyelvtudást a gyakorlatban hasznosíthassa valaki akár kisgyermekkorban is, hiszen kinyíltak a határok, lehet utazni. Ugyancsak a határok nyitottsága miatt az életpályába beépül az idegen nyelv, és minél magasabb szinten műveli valaki, annál nagyobb esélye van arra, hogy minőségi munkát szerezzen. A nemzetközi kapcsolatok, a kereskedelem, a gazdaság változásaival az idegennyelv-oktatás is új távlatokat kapott. Ma már a nyelvek palettája is kiszélesedett. Igaz, hogy az igény elsősorban az úgynevezett világnyelvek tanítására vonatkozik, de látunk arra is példát, hogy kisebb népek vagy távoli országok nyelvei is megjelennek a hazai nyelvtanítási palettán.

A környező országok nyelvei és más nem világnyelvek tanítása volt a KOMA-pályázat harmadik támogatott területe.

Mindkettő nagyon fontos. A környező országok nyelveinek ismerete elengedhetetlen a régióban való együttélés szempontjából, és nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez egyúttal a hazánkban élő nemzetiségek anyanyelve. A távoli országok nyelvei iránti igényt elsősorban a gazdaság érdekei motiválják.

A gazdasági szféra tesz is arról, hogy alkalmazottait hatékony nyelvtudáshoz juttassa, és megtölti alkalmazottaival a piaci nyelviskolákat. A nyelvtanítás így nagyon jó üzletté válik, amennyiben gazdasági érdekeket elégít ki, másfelől viszont a közoktatásból szívja el a jó munkaerőt, és ezzel végeredményben a társadalmi egyenlőtlenséget élezi, hiszen pénzért nyújt az iskoláénál jobb minőségű szolgáltatást.

A piaci nyelviskolák valóban sokkal jobb lehetőségeket kínálnak. Elég, ha csak az idegen nyelvű tanárok alkalmazásának a gyakorlatára gondolunk. Ezt az iskolák nem tudják maguknak megengedni. A mi iskolánkban egyszer volt egy angol anyanyelvű tanár, akit egy pályázaton „nyertünk”; az illető valóban kiválóan beszélt angolul, viszont nem volt tisztában alapvető viselkedési szabályokkal, tehát, mint pedagógus inkább gondot okozott. Ha a kérdést továbbgondoljuk, az nyilván a pedagógusok anyagi megbecsülésének a problémájához vezet. Nyilván ha ez megoldott lenne, akkor a jól képzett, tehetséges nyelvtanárok nem a nyelviskolát, hanem a pedagógiai szempontból sokkal gazdagabb közoktatási intézményeket választanák. De ha fontos a nyelvoktatás – és fontos, mert a családoktól a politikáig minden érdek azt kívánja, hogy a nyelvtanítás a közoktatásban kiemelt helyen szerepeljen –, akkor ha nem is máról holnapra, de a nyelvtanítás helyzetének erősödnie kell. Magasabb szintű nyelvtudás, eredményesebb nyelvoktatás csak akkor képzelhető a közoktatás bármely szintjén, ha a finanszírozás jobb lesz. Ha pedig a finanszírozás jobb lesz, akkor a minőségi munkaerő is jobban megjelenik a közoktatásban. Az EU-csatlakozás mint lehetőség és mint elég közeli cél, ezeket a folyamatokat katalizálja nemcsak a nyelvoktatás, hanem az oktatás egész területén.

Amíg a finanszírozás nem kielégítő, különös jelentősége van a pályázatoknak. Milyen pályázati lehetőségekkel élhetnek a diákok, illetve az iskolák? Milyen szerep jut ebben a KOMA-nak, illetve más alapítványoknak?

A KOMA feladata az, hogy pályázataival átfogja a hazai közoktatás egészét. A többi alapítványnak nagyobbak a lehetőségei a nemzetközi kitekintésre, ugyanakkor lényegesen kisebb közönséget szólítanak meg. A Tempus pályázatai elsősorban a közép- és felsőfokú oktatásra irányulnak. Sok a főiskolásoknak, friss diplomásoknak meghirdetett továbbképzési, kutatási lehetőség. A középiskolák vonatkozásában partnerkapcsolatok, célországi nyelvtanulások jelennek meg. Ezek általában a 14 év fölötti korosztályt célozzák meg. Én természetesnek tartom, hogy egy olyan életszakaszban támogatják a közvetlen kapcsolatot, a kiutazást a célországba, amikor a gyerek már önálló, és képes az önellátásra és önálló ismeretszerzésre. Ez viszont azt is jelenti, hogy az általános iskoláknak nagyon nehéz megoldaniuk, hogy a gyerek természetes környezetben gyakorolhassa a nyelvet, és ezáltal beláthassa, hogy mennyire fontos a nyelvtanulás. Ezért más eszközökkel kell elérni, hogy a gyerek jól motivált legyen, ami megint visszavezet a módszertani kérdésekhez. Ezeknek a kezdeményezéseknek a támogatásában viszont komoly segítséget tudnak nyújtani a KOMA pályázatai.

A beszélgetést Földes Petra készítette.