Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2001 február > A pályaválasztási tanácsadás gyakorlata az Európai Unióban
EU-melléklet

Európa-melléklet

Eurydice

 

Mihály Ildikó

A pályaválasztási tanácsadás gyakorlata az Európai Unióban

Visszatekintés a múltba, áttekintés a nyugati határokon

Az Európai Unió tagországaiban szervezett formában történik a pályaválasztás előtt álló fiatalok döntésének segítése. A tanulmány ezt a sokoldalú segítő, tanácsadó rendszert mutatja be. Történeti áttekintést ad a pályaválasztás érdekében tett közösségi intézkedésekről, továbbá példákon keresztül mutatja be, hogy az egyes országokban milyen szervezeti keretek között, milyen konkrét tartalommal történik a tanácsadás.

A fogalom alakváltozásai

A korábbi – akkor még csak hat tagállamot tömörítő – Európai Közösség már 1966-ban1 ajánlásokat fogalmazott meg a pályaválasztási tanácsadási tevékenység fontosságával kapcsolatban a mögöttük álló esztendők e téren megszerzett tapasztalataira hivatkozva. Szakértői megállapították, hogy a pályaválasztási tanácsadás gyakorlatát befolyásol(hat)ja az oktatással, a képzéssel, illetve a foglalkoztatással kapcsolatos nemzeti politika fejlődése is. A pályaválasztási tanácsadás mindenkori intézményei nevelési, szociális és gazdasági jellegzetességeket hordoznak, miközben tevékenységükkel érvényesíteni kívánják az egyének érdekeit – ízlésüknek és képességeiknek megfelelő tevékenységi formákat keresve számukra – és az egyes munkavállalókat fogadó munkaerőpiac elvárásait egyaránt. Ily módon – hangsúlyozta az idézett dokumentum – a pályaválasztási tanácsadás gyakorlata minden országban elengedhetetlen a kiegyensúlyozott foglalkoztatottság megteremtéséhez.

A fenti ajánlás megszövegezésének idején – mint utaltunk már rá – már voltak számba vehető előzményei a pályaválasztási tanácsadás gyakorlatának. A genfi Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 1949. júliusi, 87. számú ajánlásán kívül érdemes hivatkozni még az 1961-ben Torinoban elfogadott – és azóta, már kibővített formában érvényben lévő – Európai Szociális Charta, illetve az OECD Tanácsa által megfogalmazott 1964-es párizsi javaslat idevonatkozó részleteire, annál is inkább, mert a fenti dokumentum megfogalmazásakor maga a Közösség is ezt tette.

A legfontosabb közösségi javaslatok akkor a következők voltak.

A tíz esztendővel ezután, az Európai Közösség oktatási minisztereinek évenkénti szokásos decemberi tanácskozásán – a fiatalok munkába állásra való felkészítésének, valamint az oktatás és a munka közötti átmenet megkönnyítésének szándékával – elfogadott újabb döntések2 értelmében a tagországok mindegyikének ki kell fejlesztenie a maga továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadói rendszerét, minden esetben az érintett szülők, pedagógusok és szakértők részvételével. Különösen fontosnak ítélték meg a miniszterek ezeknek az intézményeknek a szerepét az úgynevezett kritikus pontokon, mint amilyen például a kötelező alapiskolai képzés és a továbbtanulás közötti átlépés vagy az oktatási rendszer elhagyása és a munkába állás ideje; ilyenkor ugyanis mással nem helyettesíthető az oktatási, a szakképzési, a pályaválasztási és az állásközvetítő szakemberek felelős együttműködése a segítségért folyamodó tanulók eredményes megsegítése érdekében.

A Közösség oktatási minisztereinek egy másik, 1982-ben megtartott megbeszélésén hozott határozat3 megszövegezése figyelemkeltőnek látszik témánk szerint két szempontból is. Egyrészt a résztvevők kiemelik az egyénre szabott tanácsadás gyakorlata mellett az információk átadásának fontosságát is, másrészt különbséget tesznek a 14–18 év közöttiek, illetve az iskolából bármikor, véglegesen kikerültek számára kifejlesztendő tanácsadói rendszerek működésének szakmai és módszertani jellegzetességei között.

1983-ban ugyanez a fórum4 – ismét az iskola és a munka világa közötti átmenet megkönnyítése érdekében megteendő intézkedések között – a pályaválasztási tanácsadás (vocational guidance and counselling) lehetőségeinek kihasználása mellett egy másik program megvalósítását, az életpályára nevelés (carier's education) gyakorlatának fejlesztését is szükségesnek nyilvánította, ezáltal újabb szemponttal gazdagítva, mintegy tovább finomítva is a tanácsadási tevékenységet.

Az ilyenfajta tájékoztatás, tanácsadás biztosítására természetesen nem csupán a fiatalok különféle csoportjainak van szükségük; bizonyos élethelyzetekben – munkahely elvesztésekor, vagy bármilyen, a munkanélkülivé válás veszélyének kitett helyzetben – a felnőtt munkavállalók erre ugyanígy rászorulnak. Erre hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság egy másik dokumentuma5 is, kijelentve, hogy a munkavállalók számára adandó tájékoztatásnak és tanácsadásnak, amelynek természetesen minden országban különféle formái és eljárásai vannak, összhangban kell lennie a helyi törvényekkel, a kollektív szerződésekkel és az adott országokban érvényes mindenkori gyakorlattal. Ezzel egyszersmind elejét lehet venni annak is, hogy ez a munkavállaló érdekében (is) végzett tevékenység bármiféle kárt okozhasson a cégnek, a munkaadónak. (Érdekes észrevétel, amelyet nyilvánvalóan a cégek sokfelé tapasztalt vonakodása miatt tartották szükségesnek hangsúlyozni!)

Az Európai Közösség tehát különféle szempontok alapján ugyan, de folyamatosan hivatkozott a pályaválasztási rendszer megfelelő működtetésének szükségességére. Arra is sort kerített, hogy félreérthetetlenül kinyilvánítsa6 azt a meggyőződését, hogy akár állami, akár magáncégek vagy önkéntes szolgáltatók végzik a pályaválasztási tanácsadást, feladataik lényegében ugyanazok. E két utóbbi lehetőség megemlítése újabb tényezőket kapcsolt ehhez a tevékenységhez: a szociális partnerek lehetséges részvételének innentől kezdve sokszor, sok helyütt emlegetett szükségességét, illetve – az előreláthatóan nem veszteséges közreműködésnek köszönhetően – a magánszektor minél szélesebb körű bevonását. Sőt, azt a később tapasztalható tendenciát is, hogy a vállalatok egy része a fejlődése során alkalmazottai részére tanácsadó szolgáltatásokat kezd majd felkínálni. Ennek ellenére a szakma ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a tevékenységet változatlanul közfeladatnak tekintse.

A döntéshozókat érdekelte az általuk kialakított előírások hatékonysága is, ezért időről időre sort kerítettek a korábban javasolt, illetve már megvalósított programok értékelésére. Így tettek azon a megbeszélésen is7, amelyen megállapították, hogy – az elért eredmények ellenére – még mindig nem részesül minden középiskolás tanuló, illetve az iskolából lemorzsolódó minden fiatal pályaválasztási tanácsadásban. A továbblépés érdekében azt is észrevételezték, hogy (ismét egy új elem a rendszer megfelelő működtetésének biztosítása érdekében) a munka minőségének javítása érdekében egyre nagyobb szükség van a pályaválasztási szakemberek és a folyamatban közreműködő pedagógusok megfelelő felkészítésére-kiképzésére is. Két évvel ezután pedig már a tanácsadás sajátosan európai szempontjainak8 elsajátíttatása is bekerült a szakmai képzés feladatai közé.

A helyesen végzett pályaválasztási tanácsadás azonban nemcsak az iskola utáni kudarcok megelőzésére alkalmas eszköz, hanem komoly segítséget adhat az iskolai kudarcok prevenciójában is. Ez derül ki abból a határozatból9 is, mely a tanácsadói munka sikerének feltételeként azt hangsúlyozta, hogy a tanácsadáskor a tanulók kívánságait és képességeit kell figyelembe venni, ugyanakkor éppen e szempontok érvényesítése érdekében fontos minden esetben megtalálni a társadalommal és a munka világával való érintkezési pontokat.

Pályaválasztási tanácsadásra nem csupán a gyengébb képességű tanulóknak van szükségük. A kiemelkedő képességű gyermekek számára legalább ennyire fontosak a megfelelő időben kapott tanácsok – hívja fel erre a figyelmet a különlegesen tehetséges gyermekekkel való foglalkozás önálló szakmai folyóiratának egyik közleménye10; a rendszer kialakításakor tehát rájuk is tekintettel kell lenni.

Jó negyedszázaddal később a tagországok illetékesei körében megfogalmazódott az igény a pályaválasztási információ- és tanácsadás területén a tagországok közötti rendszeres nemzetközi szintű együttműködés kialakítására is.11 Ez a szempont a későbbi határozatokban12 is rendszeresen felbukkan: az ilyenfajta kooperációnak ki kell terjednie az információk cseréjén kívül a legjobbnak bizonyult módszerek kölcsönös megismertetésére, valamint szükség lesz összehasonlító elemzések és közös kutatások beindítására is. Csak így érhető el, hogy jól képzett és alkalmazkodóképes munkaerő álljon az Unió rendelkezésére.

Az iskolai kudarcok megelőzésének szempontjából kiindulva, onnan azonban továbblépve, egy másik áttekintésben13, melynek témája az Európai Közösségnek a '80-as években folytatott szakképzés-politikája volt, már megjelent a szociális kirekesztettség elkerülésének fontossága is. Úgy fogalmaztak, hogy „…a tagállamoknak a megfelelő szakmai oktatást és képzést a foglalkoztatás támogatásának eszközeként kell használniuk, a szociális kirekesztettség elkerülésére”.

Az Európai Bizottság e célra felállított munkacsoportja ismételten megvizsgálta14 az iskolából a munka világába való átmenet helyzetét és problémáit, és hat prioritásra hívta fel a figyelmet, köztük – második helyen említve – a nevelési és pályaválasztási tanácsadásra mint az emberi erőforrással való gazdálkodás meghatározó jelentőségű gyakorlatára. Emlékeztetett a minél korábbi tanácsadás jelentőségére, azaz arra, hogy az érintetteknek még a döntések meghozatala előtt szükséges igénybe venniük ezt a szolgáltatást, valamint arra, hogy nemcsak a rendelkezésre álló információk átadására van szükség, hanem a megfelelő döntés meghozatalának segítése érdekében lehetővé kell tenni a fiatalok számára a munka világának első kézből való megtapasztalását is. (Mindehhez lehetőségként az iskolák és a különböző cégek rendszeres együttműködésének, bizonyos értelemben „testvérkapcsolatok”-nak a kialakítását ajánlották.) A vizsgálatban részt vevők azt is kijelentették, hogy a jó tanácsadói munka komoly mértékben csökkenti a képzésből való lemorzsolódás kockázatát is, annak minden következményével együtt.

Közösségi programok és a pályaválasztás

Az utóbbi évtizedek során a nyugat-európai országok különféle tartalmú – így a szakképzés, az oktatás, valamint a foglalkoztatás területein megvalósított – együttműködésének is nagyrészt a transznacionális és közösségi programok adnak keretet. Témánk szempontjából elsősorban az 1986-ban és 1989-ben elindított, az egyetemek és az ipar közötti együttműködést támogató, a technológiai fejlesztést szolgáló Comett-programok, a főként az alapfokú, illetve a folyamatos szakmai képzés innovációjára ösztönző, 1989-es indítású Eurotechnet-program, a munkaerő-piaci képzés fejlesztését és a képzési struktúra megújítását megcélzó 1990-es Force-program, illetve az 1987-ben elindított Petra cselekvési program érdemel figyelmet15; ez utóbbi azért, mert a fiatalok felnőtt életre való felkészítését a számukra biztosított szakképzéssel is segíteni kívánta (az alapképzés befejezése után minden fiatal számára legalább egy-, de inkább kétéves szakképzést biztosítva), másrészt pedig mert ebbeli törekvéseiben külön figyelmet fordított a pályaválasztással kapcsolatos közösségi együttműködés formáinak kialakítására is.

A Petra-program második szakaszának elindítását nyilvánosságra hozó 1991-es döntés bejelentésekor például – a megteendő közösségi intézkedések felsorolásakor – a felelősök így fogalmaztak:

„Támogatni kell azokat az intézkedéseket, melyek segítik a Közösség együttműködését a pályaválasztási információ- és tanácsadás területén a) az egyes országok rendszereinek támogatásával a pályaválasztási tanácsadási adatok, valamint az eredményes gyakorlattal, pályaválasztási módszerekkel kapcsolatos információk cseréje érdekében, b) támogatni kell a pályaválasztási tanácsadást végzőknek/a szakembereknek a tanácsadás európai szempontjait tartalmazó kiegészítő képzését.” Ennek érdekében – folytatódik a dokumentum szövege – „el kell érni, hogy minden fiatal megkapja a megfelelő tájékoztatást, gyakorlati útmutatást és személyre szabott tanácsot és segítséget…”. A Petra-program harmadik szakasza16 válaszolni kíván „az európai integrációs folyamatoknak a karrier-tanácsadással szemben támasztott kihívására is”, megjelentetve egy, a pályaválasztás szempontjából egész Európában nagy jelentőségűnek ítélt kézikönyvet, a „European Manual for Occupation Guidance Counsellors”-t.

Annál is inkább figyelmet érdemelnek ezek a többéves, rengeteg tapasztalatot hozó programok, mert sok szempontból ezek tekinthetők a mindmáig legsikeresebb szakképzési akcióprogram, az immár második fázisába lépett Leonardo da Vinci-program közvetlen előzményeinek is. Mivel az erről hírt adó egyik közösségi dokumentum17 maga is vállalkozik a pályaválasztási tanácsadás fogalmának ismételt definíciójára, érdekes ismételten áttekinteni, milyen változásokon ment át ez a fogalom az elmúlt évtizedek során. Az itt található értelmezés szerint ugyanis a pályaválasztási tanácsadás különféle tevékenységek sorozatát jelenti (például a tanácsadás, a tájékoztatás és az értékelés programját), abból a célból, hogy művelői segítsék az embereket a megfelelő képzőintézmények vagy képzési programok és alkalmaztatási lehetőségek kiválasztásában. Nemcsak a pályaválasztási tanácsadás fogalma teljesedett ki – legújabban például az értékelés fogalmával jelzett tevékenység beépítésével –, hanem összeért az eddig jobbára külön kezelt két szint is, azaz az iskolarendszerben tanulók és a munkaerőpiacra kikerültek szakmai segítésének, munkahelyhez való juttatásának szerteágazó, de eddig jobbára külön kezelt feladatrendszere is. Egy kapcsolatrendszert kell alkotniuk a különféle szociális partnereknek, helyi és regionális intézményeknek is az országos és európai szinteken.

Gyakorlati példák innen-onnan

Miután az Európai Közösség (illetve a későbbi Európai Unió) országai közösségi szinten évtizedek óta elkötelezettek a pályaválasztási tanácsadás gyakorlata iránt, természetes, hogy az egyes országokban/tagországokban is – különböző hagyományokkal, nagyjából a helyi igényeknek megfelelően – régóta működnek az ilyen vagy ehhez hasonló szolgáltatások. Kompetens pedagógiai-szakmai körökben18 már két évtizeddel ezelőtt is kiemelt jelentőségűnek ítélték például az ausztriai és franciaországi tanácsadás rendszerét.

Ausztriában az iskolarendszer minden szintjén, minden intézmény testületében megtalálhatók a pályaválasztás témáiban speciálisan kiképzett szakemberek (akik eredeti szakmájukat tekintve vagy iskolapszichológusi, vagy tanácsadói képzettséggel rendelkeznek). Ennek a munkának az eredményeit feltűnően sok szakmai publikáció is jelzi.

 

A francia gyakorlatban az 1989-es oktatási törvény oly módon teszi kötelezővé az iskolai tanulmányok során a tanácsadásban való részvételt, hogy a pályaválasztáshoz és a tanulmányi-szakmai információkhoz való jogot a tanuláshoz való jogba integrálja19; 1996-ban pedig egy miniszteri körlevél újólag is felhívta a figyelmet ennek az előírásnak a jelentőségére. Az 1996/97-es tanév óta minden iskolában működik olyan tanácsadó testület, amely a szülők és a tanulók képviselőiből áll, és az a feladata, hogy a harmadik középiskolai osztály végén – ez körülbelül a mi kilencedik évfolyamunknak felel meg – javaslatot tegyen minden egyes tanuló jövőbeli orientációjára. A tanuló által meghozandó végleges döntést megelőzően azonban javasolják20 neki azt is, hogy tanácsért keresse fel a pályaválasztási centrumok valamelyikét is (ezek a központok nem tartoznak szervesen az iskolához, de hasonlóan azokhoz, ezeket is az Oktatási Minisztérium felügyeli).21 Itt szükség esetén a pedagógussal együtt egyénre szabott nevelési programot is összeállíthatnak a tanulónak. E szakintézmények személyzetének a felkészítéséhez kétévnyi elméleti képzés és egy év gyakorlat szükséges: tananyag számukra az intézményismereten és a pszichológián kívül a szakmák és az ágazatok, valamint a gazdaság igényeinek naprakész ismerete.

Működik Franciaországban egy másik, hasonló kompetenciájú tanácsadó rendszer is, kifejezetten a fiatal munkahelykeresők számára. Ez a segítséget kérők és a némileg bizonytalanok körében egy „pályairányítási szerződés” (orientation contract) megkötésére is fel van jogosítva. Ez a szerződés annyit jelent, hogy a munkát kereső fiatalnak a minimálbér 30–65%-a közötti javadalmazással egy 3-6 hónapos, nem megújítható, de munkatapasztalat szerzésére kiválóan alkalmas foglalkoztatási programot ajánlanak fel. (A lehetőség – bármennyire meglepő is – nem igazán népszerű az érintettek körében: ennek nyilván az az oka, hogy ha ez az egyszeri alkalom nem válik be, azaz a fiatal nem kíván az adott munkahelyen maradni, ismét az utcára kerül; ilyen megoldás pedig többé nem adódik számára.)

Dániában 1981 óta országos intézmény irányítja a nevelési és pályaválasztási tanácsadás országos hálózatát. Nagy-Britannia az 1988-ban hatályosított reformtörvényével a pályaorientációt egyenesen beépítette a nemzeti tantervébe.22 Németországban 1991 óta sikerült kiterjeszteni a pályaválasztás gyakorlatát a különböző fogyatékossággal élők célcsoportjaira is. Svájcban a pályaválasztási tanácsadás szolgáltatásait igénybe vevők közül minden harmadik felnőtt korú, aki munkaerő-piaci státusának változásakor vagy annak megváltoztatása céljából fordul hozzájuk segítségért; ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni23, hogy 1991-ben – igaz, kizárólag Valois kanton iskoláiban – a hatéves elemi iskola után bevezettek már egy hároméves pályaorientációs ciklust is, amelynek eredményei azóta már észrevehetők a fiatalok sikeresebb szakmai pályafutásában. Spanyolországban24 1984 óta egyre több iskolában alkalmaznak pályaorientációs programokat, 1997 óta tudatosan törekednek az iskolák és a vállalatok közelítésére és együttműködésére, a kifejezetten pályaválasztási tanácsadást végző szolgáltatások kiépítését azonban mindmáig nem tudták megoldani. Pedig náluk erre azért is van mind sürgetőbb igény, mert itt nem sikerül igazán a lányok és asszonyok bevonása a házon, háztartáson kívüli munkavégzésbe, noha a helyhatóságok már 1993 óta célzottan foglalkoznak a nők munkába állításával.25

A pályaválasztási tanácsadás mint közszolgáltatás

A franciaországi példára való előbbi hivatkozáskor is kitűnt, hogy a Közép-Európai Szakképzés-fejlesztési Központ (CEDEFOP)26 számára a pályaválasztási tanácsadás legfontosabb célcsoportjait a 28 év alatti fiatalok alkották. Ez a megkülönböztetett figyelem érthető: ezek azok a korosztályok ugyanis, amelyeket – miként az Európa Tanács Ifjúságkutató Csoportjának a vizsgálata27 is megállapította – a legsúlyosabban érintették az elmúlt két évtized gazdasági, demográfiai és szociális változásai. Abban, hogy a fiatalok nagy létszámú csoportjai tragikus mértékben a peremre sodródtak, a sok, vitathatatlanul negatív gazdasági tényezőn kívül – érdekes módon – néhány kedvező tendencia is szerepet játszik. Annak köszönhetően például, hogy meghosszabbodott az átlagos élettartam, csökkent a gyermekhalandóság, a nők tömegesen jelen vannak a munkaerőpiacon, illetve hogy mindenütt növekedett a közép- és felsőoktatásban tanulók létszáma, szükségszerűen jelentősen kitolódott a fiatalok önállóvá válásának, a társadalomba és a munkaerőpiacra való belépésének az ideje (a hosszabb útszakaszon pedig több lehetőség adódik az elesésre, kihullásra).

Szerencse – teszik hozzá a kutatók –, hogy manapság az életutak, különösen a fejlett demokráciákban, mind kevésbé lineárisak, így a fiatalkori döntéseknek nincsenek minden esetben kizárólagos következményei; korrekcióra a későbbi periódusok is lehetőséget kínálnak. Példaként hozzák fel azt, hogy a különféle szerepek egyre gyakrabban összemosódnak: mind több a közép- és felsőoktatásban tanuló fiatal dolgozik a tanulás mellett, és mind több felnőtt folyamatosan vagy szakaszosan tanul munka és család mellett is. Ez utóbbi jelenség újabb kihívásokat is megfogalmaz.

Ebben a helyzetben „Az emelkedő szintű szakképzettség és kompetencia követelményei önértékelést és önazonosságot fejlesztenek ki. A pályaválasztási tanácsadási szolgáltatások e kettő közé sorolandók, és hozzátartoznak az általános képzés és a szakképzés közötti folyamatos különbségtételhez. Hogyan tudnának a pályaválasztási alapelvek és a gyakorlat hozzájárulni e helyzet javításához?” – teszi fel a továbblépés érdekében a kérdést annak, a pályaválasztás gyakorlatáról készített összefoglaló jelentésnek28 a szerzője is, a már többször hivatkozott CEDEFOP számára készített az Európai Unió tagországaiban folytatott vizsgálatokat áttekintő 12 nemzeti beszámoló alapján.

A tagországokban külön-külön megvalósított, mindenkor elsősorban a pályaválasztás kérdéskörére irányuló vizsgálatok megállapításainak összegzésekor a szerző a következő trendeket figyelte meg.

A pályaválasztási tanácsadás sem tehet mást: a meglévő hiányosságok javításának szándékával újra kell gondolnia saját céljait és gyakorlatát. A tapasztalatok összegzése során a szerző ezt a következőképpen teszi meg.

A szolgáltatások „terítése” például nem követi – még földrajzilag sem mindig – a szükségleteket. A rurális és emiatt izoláltnak bizonyuló környezetben élőkhöz és a szociálisan és gazdaságilag kirekesztett rétegekhez általában el sem jut a tanácsadás. Külön megemlítik még azt is, hogy a hajléktalanok, illetve a vándorló munkavállalók szinte kivétel nélkül ellátatlanok e tekintetben is.

A pályaválasztási tanácsadás során tudni kell, ki kér, mit és kinek és kinek az érdekében. A brit tapasztalatok arra hívják fel a figyelmet, hogy e szolgáltatásnak a fiatalok érdekein kívül figyelembe kell vennie a munkaadók, a szülők, és a helyi közösség érdekeit is. (Ismét egy új szempont, melyet láthatóan hasznos lehet érvényesíteni a pályaválasztási tanácsadás korszerű működtetésében.)

Új elvárást fogalmaz meg az a megállapítás is, mely szerint a pályaválasztási tanácsadásnak magának is tudásátadó folyamatnak kell lennie, mégpedig két értelemben is: egyrészt arra készteti a szolgáltatást igénybe vevő fiatalt, hogy a tanácsok értelmében keressen megfelelő tanulási programot magának, másrészt tudatosítja a meglévő készségeit. Ezáltal sajátos tájékoztatást és bizonyos önbizalmat is ad a hozzá fordulónak.

A vizsgálatban részt vevő olasz szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a szakmai készségek soha nem tekinthetők abszolút értékűeknek; csak és kizárólag adott környezetben nyerik-nyerhetik el valódi jellegzetességeiket. Mindezeket pedig csak pozitívan szabad megítélni, annak alapján, amire az egyén képes lehet. (Itt érdemes visszautalni egy jó évtizeddel korábbi dokumentumra29 is, melyben a miniszteri tanács felhívja a figyelmet arra, hogy az iskolán kívüli környezet maga is a munkatapasztalat-szerzés forrásának és a készségek begyakorlására alkalmas terepnek tekintendő.)

Bizonyos kulturális értékrendszerek következetesen értékrendi különbségeket tesznek az általános és a szakmai képzés között – egyes szerzők30 pedig egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a szakképzés leválasztása az általános képzésről lényegében az oktatás amúgy is sok területen meglévő egyenlőtlenségét intézményesítette. (E dichotómia lényegét az a megfigyelés hordozza, hogy a szakképzési rendszerek által felkínált programokat többségükben mindenütt a gyengébb képességű tanulók választják.) Ezt több, más területről szerzett tapasztalat is – különféle szempontok szerint – alátámasztani látszik. Egy másik kutatásban31 felfigyeltek arra is – Finnország részéről –, hogy a szülők érdeklődésükkel, részvételükkel jobbára csak az általánosan képző intézményekben képviseltetik magukat, a szakképző intézményekből hiányoznak. Mintha a szakképző intézményben tanuló gyermekeikkel már nem volna érdemes annyira törődniük!

Az Európa Tanács említett vizsgálata olyan összefüggéseket is feltárt, amelyek nyomán egyre inkább újra kell értékelni a család és a munka korábbi kapcsolatát. A család, ez a korábban termelő egységként is működő szocializációs színtér ugyanis – kevés kivételtől eltekintve – ma már inkább fogyasztói (és természetesen érzelmi) közegnek számít. Maga a munkatevékenység kikerült a családi otthon falai közül, így a fiatalnak kevés lehetősége van arra, hogy családtagjaitól közvetlen motivációt, szakmai és munkatapasztalatokat szerezzen. (Nem beszélve arról, hogy ma már sok családban a munkanélküliség élménye válik – néha több generáción keresztül – meghatározóvá.) Arra sincs sok lehetősége a döntés előtt álló fiatalnak, hogy a pálya- és a szakmai alkalmasságát meghatározó képességeit a családi otthonon belül valakik felismerjék; ehhez is egyre inkább intézményes segítségre van szüksége. Ezért ezt a segítséget is be kell építeni a pályaválasztási tanácsadásba.

Az Európa Tanács ifjúsági bizottságának már említett szakértői vizsgálatával csaknem egy időben az Európai Unió szakértői csoportja is összeállított egy jelentést32 „Az európaiság megvalósítása az oktatás és a képzés segítségével” címmel. Ez a beszámoló is kitér a pályaválasztási tanácsadás mai gyakorlatának értékelésére, amelyet azonban elsősorban mint a társadalmi beilleszkedés új módszereinek egyikét veszi szemügyre. Új és mégsem teljesen új szempontot jelenít meg ezáltal: miközben azt hangsúlyozza, hogy „a pályaválasztási tanácsadás érdekében folytatott folyamatos erőfeszítések legfőbb előnye az, hogy számos olyan társadalmi kísérőjelenséget megváltoztatnak, melyek hátrányos helyzetbe hozhatnak tanulókat…”, nem tesz mást, mint segít felidézni mindazt a sok korábbi részletet, melyet az idézett dokumentumok is megemlítettek. Mint ahogy a javasolt eszközök és módszerek is szóba kerültek már a korábbi hivatkozások során. Az élethosszig tartó tanulás elvárásait is említi a tanácsadói munka kifejtése során.

az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése

Az egész életen át tartó tanulás fogalma szakmai körökben már a ‘70-es években megjelent33, azóta mind több rendezvény és kutatási beszámoló foglalkozott a témával. A lisszaboni konferencián34 részt vevő 31 ország a közösségi programok, azaz a Socrates-, a Leonardo da Vinci-, valamint a Youth for Europe-programok új szakaszának beindítása előtt elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy „mindenki számára garantálni kell az élethosszig tartó képzéshez és oktatáshoz való hozzájutást”. Az Unió az önmaga számára megfogalmazott legfontosabb tennivalók között ismételten szóba hozta35 „a szakmai képzés és az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos pályaorientáció új módszereinek kifejlesztését”.

Az Európai Felnőttoktatási Társaság memoranduma36 az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése érdekében hat „kulcsfontosságú üzenetet” fogalmazott meg; ezek között az ötödik helyen „az útmutatás/orientálás és tanácsadás újragondolása” szerepel. Ehhez kapcsolódó célkitűzésüket is megfogalmazták. „Mindenki számára, az élet minden szakaszában könnyen elérhető minőségi információ és tanácsadás biztosítása az Európa-szerte létező tanulási lehetőségekről.” Fontos feladat, hogy ezt az útmutatást/orientációt – tulajdonképpeni pályaválasztási tanácsadást – mindenki számára folyamatosan rendelkezésre álló szolgáltatásként kell biztosítani, mivel „a tudás alapú társadalomban való élet és munka csak aktív állampolgárokkal képzelhető el, akik kellő motiváltsággal bírnak ahhoz, hogy saját egyéni és szakmai fejlődésüket megvalósítsák”. Ennek érdekében az Európai Bizottság munkaanyagának elvárásai között szerepel az ismerős környezetben, a helyi egyesületekkel és öntevékeny csoportokkal való együttműködés keretében biztosítandó, szakkifejezéssel élve „alacsony küszöbhatárú” szolgáltatások hálózatának megteremtése. E szolgáltatásoknak a „holisztikus” ellátás irányába kell fejlődniük, vagyis be kell kapcsolódniuk az egyéni, a szociális és az oktatási szolgáltatások hálózataiba is, ez lehetővé tenné az adott szakértelmek, tapasztalatok és eszközök közös alapba helyezését. Hálózati kapcsolatot kell kiépíteni a formális és a nem formális csatornák között is.

Következtetések és javaslatok

A pályaválasztási tanácsadás elméleti és gyakorlati tevékenysége – a hivatkozott dokumentumok szerint – jól láthatóan három szinten különíthető el: lokális (helyi), nemzeti (országos) és európai (nemzetközi) szinten. A helyi szint igényeivel és elvárásaival kapcsolatos döntéseket minden esetben elsősorban az adott környezet sajátosságai alapján hozzák meg; erre a szintre sorolhatók az oktatási intézményekben végzett szakmai szolgáltatások, illetve a földrajzi régiók szerint kialakított központok munkálkodása is. (Ausztria iskolái, a franciaországi struktúra, illetve a spanyol helyhatóságok – nem kifejezetten a pályaválasztásra szakosodott – tanácsadói hálózata is ezt látszik alátámasztani.) A helyi igényeknek kell tükröződniük az iskolák által végzett pályaorientációs-pályaválasztási nevelés során is (az elmúlt másfél évtized nemzetközi gyakorlata is ezt példázza); nem véletlen, hogy a francia iskolákban folytatott hasonló képzési programokban minden esetben kiemelt helyet kapnak a társadalmi-gazdasági környezettel kapcsolatos ismeretek. Ezeket a helyi igényeket kell egybevetni a kliens egyéni lehetőségeivel és elvárásaival; s az elméleti és a szakmai tanácsadás dilemmája esetében is mindig ezeket kell az utóbbi szempontok által érvényesíteni.

A pályaválasztással összefüggő országos szintű döntések leginkább az adott ország oktatás- és szakképzés-politikájának, illetve az aktuális foglalkoztatáspolitikai irányelveknek az alapján születnek. Ily módon fogalmazódnak meg például a pályaválasztás országos rendszerének kialakításával, a tanácsadásban részt vevő szakemberek felkészítésével, a pályaválasztási tanácsadás folyamatába bekapcsolódó szakmai és civil szervezetek és hatóságok szerepével kapcsolatos elvárások vagy éppen a pályaválasztási munkában kiemelt fontosságúnak tekintett legmodernebb információs-kommunikációs technikák használatára vonatkozó utasítások, melyeknek ilyenképpen stratégiai jelentőségük van.

Ami pedig a nemzetközi szintet illeti, az európai szintű kooperáció fontossága az integrációs törekvések mentén állandóan jelen volt, és jelentősége az elmúlt évtizedek során folyamatosan nő. Az országok szakmai együttműködése, az információk, a tapasztalatok, a jó megoldások szervezett és állandósult „cseréje” mellett az utóbbi időben mind nagyobb szerephez jutnak ezen a téren is az európai dimenziók: erre részint a mindig több ország intézményeit összefogó különféle közösségi pályázatok, részint a munkaerő szabad áramlását biztosítani hivatott – természetesen még rengeteg joghézagot is maguk után hagyó – intézkedések rá is kényszerítik az illetékeseket. Az európaiság dimenziójának érvényesülnie kell a közös Európában elvárt munkaerő minőségi követelményeinek megfogalmazásában ugyanúgy, mint a pályaválasztási szakma képviselőinek kiképzését meghatározó szempontokban is.

w w w

Nem egyöntetű még az európai országok gyakorlata abban a tekintetben sem, hogy hol mekkora jelentőséget tulajdonítanak a pályaválasztási tanácsadást az iskolai nevelés során megalapozni kívánó pályaorientációs nevelésnek. Vannak országok, ahol a pályaorientáció önálló tantárgy (példa erre a svájci Valois kanton iskoláinak gyakorlata is), és van, ahol ugyan része az iskolai programnak, de nem önálló tárgy (Franciaország).

Nincs a pályaválasztási tanácsadásnak egységes módszertana sem: mostanában még a hagyományos pszichológiai eszközöket használják szívesen a szakemberek – személyiségvizsgálatokat, képesség- érdeklődési és teljesítményteszteket, féldirekt interjúkat, csoportbeszélgetéseket stb. –, pedig egyre sürgetőbb az ösztönzés, hogy munkájuk során ne annyira a pszichológia eszközeire hagyatkozzanak, inkább az adott személy szociális kontextusban való helyzetét tekintsék kiindulópontnak; ne csupán az egy bizonyos szakmát, iskolát, munkahelyet kiválasztó egyszeri döntéshozatalban vegyenek részt, hanem munkájukkal mindinkább életpálya-perspektívát adjanak kliensüknek. A munkájuk alapját szolgáló – foglalkoztatási, munkaerő-piaci, intézményekre és egyéb meghatározó folyamatokra vonatkozó – információkhoz való eredményesebb hozzájutás érdekében nem baj, ha független „információbrókerré”, egyfajta mentorrá is válnak, s nem feledkeznek meg arról sem, hogy a tanácsadói munka egyre inkább kétutas folyamat, azaz nemcsak az objektív szempontokat, hanem a szubjektív elvárásokat is figyelembe kell venniük. A munka hatékonyságának növelése érdekében pedig egyre több tematikus kutatásra is szükségük lesz a pályaválasztási szakembereknek, már csak amiatt is, hogy az országos érvényű tapasztalatokat összevethessék más országok eredményeivel.

w w w

A pályaválasztási tanácsadás különböző helyzeteiben különféle alapképzettségű szakemberek vesznek részt. Többségük pedagógus, aki képesítése megszerzése, a nemegyszer kötelezően előírt gyakorlati idő után e témában további, speciális elméleti és gyakorlati képzést kapott; de szép számmal dolgoznak ezen a területen pszichológusok és tanácsadói munkára kiképzett más személyek is. Munkájuk során egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szociális szempontok is: hiszen szembekerülnek a „normál” tanácsot kérőkön kívül a legkülönfélébb hátrányokkal sújtott – a hajléktalan, vándorló életmódot folytató, marginalizálódott kisebbséghez tartozó, mentális vagy testi fogyatékos – személyekkel is: a velük való foglalkozás speciális tudnivalóit természetesen csak szervezett vagy egyéni továbbképzés során tudják megszerezni.

Bármit és bármennyit tanulnak azonban, bármilyen kiváló munkát végeznek is, egyetlen dologra a pályaválasztási tanácsadó szakemberek mindig képtelenek lesznek: munkahelyet, munkaalkalmat soha nem fognak tudni teremteni.