Tudománnyal nevelni tudományra
Az egyetem intézménye a középkor alkotása. Több mint nyolc évszázada már annak, hogy kontinensünkön is elkezdtek kialakulni azok az érdekvédelmi tömörülések, melyek a tudományok művelésére és az ismeretek továbbadására szövetkezett tanárokat és diákokat egyesítették. Az évezred végén, az egyetemi integrációk kialakulása közben hasznos és érdekes leporolni és újraolvasni azokat a műveket, amelyeket elmúlt korok jeles gondolkodói vetettek papírra az egyetem működésével, lényegével kapcsolatban. Az ugyanis, hogy mit értünk az egyetem eszméjén, mit tartunk fő feladatainak, nagyban hozzájárul hazánk 21. századi jövőjének alakulásához. Politikusoknak, kutatóknak, tanároknak és diákoknak egyaránt nagy a felelősségük az egyetem intézményének minél hatékonyabb működésében.
Jól tudta ezt Weszely Ödön is, aki a klebelsbergi kultúrpolitika
utolsó harmadában, a legnehezebb időszakban lett a Pécsi Egyetem rektora.
Székfoglaló beszédében éppen ezért azt fejtette ki, hogy mit gondol
Az egyetem eszméje és típusai1Minerva
A hatvanas éveiben járó, széles körű magyar és nemzetközi tapasztalatokkal
és példamutató olvasottsággal rendelkező Weszely elsősorban történeti
és filozófiai, tudománypolitikai szempontból világította meg az egyetem
működésével kapcsolatos jellegzetességeket és kételyeket, a világban,
illetve Magyarországon tapasztalható tendenciákat. A Minerva
című, Pécsett kiadott tudományos folyóiratban megjelent székfoglaló
beszéd mely különnyomatként is megjelent bevezető mondata megadta
az egész írás alaphangját: Az egyetem minden országban a nemzeti
művelődés legmagasabb rendű intézménye, s így nagy nemzeti hivatása
van. De ezen túl is emelkedik jelentősége, mert belekapcsolódik a
tudomány egyetemes nemzetközi munkájába, s ezzel a nemzetet
is belekapcsolja a világ kulturális áramlataiba. A beszéd
IX. részében Weszely a legkiválóbb magyar és német neveléstörténészekre
támaszkodva jellemezte a középkortól a 20. századig létrejött egyetemtípusokat.
Művének e része sem csupán neveléstörténeti adalékokat összegez, hanem
filozofikus gondolatokkal egészíti ki az áttekintést. Az újdonsült
rektor egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy egy és ugyanazon
intézménymodell (pl. a párizsi vagy bolognai egyetemtípus) minden
országban más-más módon adaptálható, hiszen a nemzeti szellem mindenütt
különböző. Az egyetem is tükre a népjellemnek, mint minden
más kulturális alkotás, mely idők folyamán a művelt nemzetek
körében létrejött írta. A beszéd központi helyén az egyetem
lényegét kifejtő gondolatok kaptak helyet. Az egyetem Weszely szerint
a tudomány legmagasabb fokú művelője. A tudományról pedig ezt írta:
A tudományos munka (...) értelmi munka. Ez nem jelenti azt,
hogy érzelmek nem kísérik, hogy cél és törekvés nélküli. Nem.
A tudomány szeretete az alapja, az igazság fölismerését
követő öröm a megkoronázása a tudományos munkának. Ez
az öröm a legtisztább gyönyörűség, a legönzetlenebb
érzelem. A rektor beszédében többször kiemelte, hogy az egyetemet
sohasem szabad egyszerű szakiskolává, különböző pályákra felkészítő
intézménnyé degradálni. A tudományok összességének tanítása mellett
az egyetemen helyet kell adni a fejlesztésnek, az állandó kutatómunkának.
Az egyetem nem kész eredmények, ismeretek továbbadására szolgáló helyszín,
hanem önálló kutatásra, állandó olvasásra, folyamatos kérdésfeltevésekre
sarkalló szellemi központ. Weszely mivel már a 20-as évek végén
aggasztották az egyre nagyobb tért hódító médiumok (film, gramofon
és rádió) leszögezte, hogy a tanár személyes hatását sohasem lehet
kikapcsolni, mert a személyes érintkezés, az ösztönzés,
az irányítás, amit a hallgató kap, ami eszméket ébreszt és
ösztönzést ad, talán mindennél fontosabb. Kiemelte a tudósok
és az ifjúság közötti állandó párbeszéd, a kölcsönös ösztönzések jelentőségét
a tanárokra nézve is. Hihetetlen aktualitása van azoknak a gondolatoknak
is, amelyeket a pedagógiai gondolkodás e kiválósága a Specializálás
és totalitás című fejezetben fogalmazott meg: A specializálás
a tudomány mai nagy terjedelme miatt föltétlenül szükséges. De korunk
talán túlment e tekintetben a kellő határon, s a specialista elvesztette
az összefüggést az egésszel. A sok analízis után szintézisre,
a részletek után az egészre áhítozott Weszely, hivatkozva Spranger
és Jaspers nézeteire. Ezt hangoztatta a beszédét lezáró, a jövő
egyetemét megálmodó oldalakon is. Emellett kiemelte még az egyetem
autonómiáját, a tudomány szabadságát, és elvetette a politikai érdekek
alá rendelését. Nem volt híve a tömegegyetemnek sem, hiszen úgy vélte,
hogy A tanárnak közvetlen személyes hatása csak azokra van, kik
a szemináriumban mellette és vele dolgoznak, ezek az
ő igazi tanítványai, de ez a kisebbség. A nagy többség
távol áll a tanárok személyes hatásától, s minél nagyobb
az egyetem, annál távolabb. Ezek a gondolatok egybecsengenek
több neves magyar kultúrpolitikus és pedagógiai gondolkodó véleményével.
Hasonlóképpen vélekedett Klebelsberg Kunó is, aki jóllehet
az egyetemfejlesztések kapcsán kifejtett munkássága óriási horderejű
volt úgy látta, hogy akkor lehet egyetemi oktatásról beszélni, ha
egy tanár körül legfeljebb 10-12 diák tömörül. A kultuszminiszter
éppen 1929-ben írta a Pesti Napló hasábjain azt, hogy használhatatlan
az olyan egyetemi oktató, aki a katedra magasságából elszavalja,
elmondja, elmotyogja a maga tudományát; egyébként az ifjúsággal nem
törődik, s azután ismeretlen tömegeket levizsgáztat, pár futó perc
alatt szerezve felületes benyomást arról, hogy a vizsgázó komolyan
tud-e ... Ahol a tanár igazi pedagógus, ott valóságos munkaközösség
fejlődik ki közte és tehetséges hallgatói között. Ez az eszmény, amely
felé törekedni kell...2Pesti Napló
A trianoni tragédia után, a gazdasági válság és a több irányból is kibontakozó diktatúrák szorításától fenyegettetve Weszely Ödön is a kulturális emelkedésben, a tudományok művelésében vélte felfedezni a nemzet megtartó erejét. Korunk argentin neveléstörténésze, Marcella Mollis egyik tanulmánya végén így fogalmazott: az a pozíció, amit egy társadalom az egyetemeinek biztosít (...) megegyezik azzal, amit ő maga betölt a világban. (Revista de la Education, 1994. enerofebrero.) Ezért érdemes újraolvasnunk az egyetemek működésével kapcsolatos régi és új írást, hogy megválaszoljuk: mit is jelent valójában az egyetem eszméje?
Ambrusné Kéri Katalin