Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2000 szeptember > A minőség tizenhat mutatója

A minőség tizenhat mutatója

Európai jelentés az iskolai oktatás hatékonyságáról1

Hogyan lehet az oktatás teljesítményét a gazdaságéhoz hasonlóan mérni, a mért eredményeket összehasonlítani? Többek között erre a nehéz, de megkerülhetetlen kérdésre kíván válaszolni az az európai oktatási szakemberek által kidolgozott jelentés, amely a minőségbiztosítás logikájára építve szempontokat kínál minőségi mutatók kialakításához, és konkrét javaslatokat is tesz egyes mutatók kidolgozására. Az alábbiakban a jelentés legfontosabb megállapításaiból idézünk.

Az oktatás és képzés minősége az Európai Unió minden tagállamában politikai jelentőségű kérdés. A magas szintű tudás, a képességek és készségek fejlesztése nélkülözhetetlen alapfeltétele az aktív állampolgári életnek, a foglalkoztatásnak és a társadalmi összetartó erőnek. Az élethosszig tartó tanulás fontos eszköze az egyéni boldogulásnak mind szakmai, mind személyes értelemben. A munkaerőpiac és az Európai Közösségen belüli szabad munkaerő-áramlás szempontjából alapvető fontosságú az oktatás minősége.

Az Európai Közösség szerződésének 149. cikkelye értelmében a Közösség a minőségi oktatás fejlesztéséhez úgy járul hozzá, hogy ösztönzi a tagállamok közötti együttműködést és – amennyiben szükséges – támogatja tevékenységüket, ugyanakkor elismeri, hogy az oktatás tartalmi kérdéseinek és az oktatási rendszer szerkezetének meghatározása, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség megőrzése az egyes tagállamok feladata.

Számos tanulmány készült és sok kutatási projekt indult azzal a céllal, hogy a minőségi oktatás terén európai szinten erősítse az együttműködést. Ezek a kezdeményezések előkészítették azt a próbafelmérést, amely az 1997/98-as tanévben az iskolai oktatás minőségét vizsgálta 101 európai középiskolában. A próbafelmérés eredményei alapján a Bizottság 2000 januárjában ajánlástervezetet fogadott el az Európai Parlament számára, valamint az „Európai együttműködés az iskolai oktatás minőségének értékelésére” tanács részére.

A minőség értékelésének területén történő együttműködés szükségességére az 1998 júniusában Prágában tartott konferencia is felhívta a figyelmet. A konferencián az Európai Unió oktatási miniszterei vettek részt, valamint megfigyelőként a három közép- és kelet-európai tagjelölt ország minisztere. A 26 részt vevő ország oktatási minisztere felkérte a Bizottságot, hogy hozzon létre egy munkabizottságot az egyes országok szakértőiből. A munkabizottság feladata, hogy megállapodjon azokról az iskolai standardokat jellemző mutatókról, amelyek alapján az egyes országok kidolgozhatják saját minőségértékelési rendszerüket. A szakértői munkacsoport 1999 februárjában jött létre és két jelentést készített. Az első jelentést, a mutatók kiválasztásának alapvető szempontjairól szólót 1999 júniusában Budapesten mutatták be az európai oktatási minisztereknek. A második jelentést, amely a számításba vehető mutatók előzetes áttekintése volt, az Európa Tanács 1999. novemberi ülésén nyújtották be.

A jelen tanulmány azon a 16 mutatón alapszik, amelyet a szakértői munkacsoport a Bizottsággal együttműködve kiválasztott. Ezek a mutatók négy területet fognak át: teljesítményszintek, oktatási eredményesség és továbbtanulás, monitoring az iskolai oktatásban, valamint az oktatás szerkezete és forrásai. A Bizottság időről időre korszerűsíti és kiegészíti a kiválasztott mutatókat. Az Európa Tanács világosan megfogalmazta a számszerűsíthető célok, mutatók kijelölésének igényét, melyek révén lehetséges a legjobb módszerek összehasonlítása, a monitoring és a teljesítmény mérése.

A 16 mutató felsorolása és jellemzése
1. táblázat

Terület Mutató 
Teljesítmény 1. Matematika
2. Olvasás
3. Természettudomány
4. Információ- és kommunikációtechnológiák (ICT)
5. Idegen nyelvek
6. Tanulási képesség
7. Társadalomismeret – Állampolgári ismeretek 
Eredményesség és továbbtanulás 8. Lemorzsolódás
9. A középiskola elvégzése
10. A felsőoktatásban való részvétel 
Monitoring – az iskolai oktatás átvilágítása 11. Az iskolai oktatás értékelése és irányítása
12. Szülői részvétel 
Az oktatás szerkezete és forrásai 13. Tanárképzés
14. Az óvodába járó gyerekek aránya
15. A tanulók és a számítógépek aránya az oktatási intézményekben
16. Az oktatási kiadások és a tanulók aránya 

Teljesítmény

Ehhez a területhez hét mutató tartozik, amelyeket minden európai ország jelene és jövője szempontjából döntő jelentőségűnek találtak. Egyes mutatók szakterületéről már rendelkezünk adatokkal (matematika, olvasás, természettudomány). Bizonyos szempontból az itt felsorolt mutatók egy skála két végpontját jelentik: a lista elején található mutatók könnyen mérhetőek, az utolsó előttiként említett tanulási képesség pedig ugyan nehezen számszerűsíthető, de döntő fontosságú a megjósolhatatlan társadalmi és gazdasági jövő szempontjából, különös tekintettel arra, hogy a tanulási képességről jelenleg semmiféle adattal nem rendelkezünk. A kettő között helyezkedik el a társadalomismeret, amelyről vannak bizonyos adatok, és az idegennyelv-tudás, amelynek a mérése még szintén fejlesztésre szorul. Az információ- és kommunikációtechnológia szintén ebbe a csoportba tartozik: kevés jó adat áll rendelkezésre, de ez a jövőben kulcsfontosságú mutatóvá válik.

Eredményesség és továbbtanulás

A csoportba tartozó három mutató, a lemorzsolódás, a középiskola elvégzése és a felsőoktatásban való részvétel egymással szorosan összefonódik.

Monitoring és iskolai oktatás

Mindkét idetartozó mutató, az iskolai oktatás értékelése és irányítása és a szülői részvétel az érintettek (iskolaigazgatók, tanárok, diákok, szülők) szerepvállalását vizsgálja.

Az oktatás szerkezete és forrásai

Az itt említett négy mutató az iskolai teljesítményt és a tanuló eredményességét meghatározó infrastruktúrát jellemzi.

A mutatók használata az oktatáspolitika kialakításában

A mutatók jelentősége valójában az országok közötti hasonlóságok és különbségek grafikus képének kirajzolódása után válik nyilvánvalóvá. Ezáltal lehetőség nyílik ugyanis arra, hogy az egyes országok tanuljanak egymástól közös érdekeik és különbségeik összehasonlítása révén. A számszerűségek nem kitűzött célt vagy normát jelentenek, inkább viszonyítási pontként segítik az oktatáspolitika alakítóit.

Az említett tizenhat mutató nem jelöl fontossági sorrendet. Bizonyos területekről hosszú ideje rendelkezünk alaposan feldolgozott adatokkal, egyes területeken az adatok csak újabban állnak rendelkezésre, másokon egyelőre semmiféle adat nincs, de a terület várható jövőbeli fontossága szükségessé teszi az adatgyűjtést és -feldolgozást.

Minden esetben óvatosan kell élni az összehasonlítással. A legmarkánsabb adatbeli eltérések mögött ugyanis kulturális különbségek vagy eltérő értékek rejtőzhetnek. Az egyes országok céljai és prioritásai egymástól különböznek és a jövőben is különbözni fognak, de egymás új módszereiből és a régi problémák új megközelítéséből mégis sokat tanulhatnak.

Öt kihívás az európai oktatás minősége területén

Lehet, hogy az új évezred, a dátumváltás csak szimbolikus jelentőségű, de az európai országok politikájában mindenképpen fontos korszakváltás kezdete. Arra késztet, hogy a jövő felé fordulva megpróbáljuk felmérni, milyen kihívásokkal kell majd szembenéznünk. A politika irányítói számára ez azt jelenti, hogy időről időre meg kell felelniük, gyakran elébe kell menniük azoknak az országos vagy nemzetközi méretű társadalmi mozgásoknak, amelyek megváltoztatják Európa arcát, és eközben természetesen hatást gyakorolnak az egyes országok oktatási szerkezetére, iskolarendszerére. A bemutatott 16 mutató alapján öt kihívást határozhatunk meg, amelyekkel a jövőben szembe kell néznünk.

– Tudás – tudáscentrikus társadalom

– Decentralizáció

– Források

– Befogadó társadalom

– Adatok és összehasonlíthatóság

Tudás

A tudáscentrikus társadalom követelménye az iskolai tanítás alapvető kérdéseihez vezet vissza bennünket. Az információrobbanás arra kényszerít, hogy alapjaiban gondoljuk újra a tudás hagyományos értelmezését, a tudás „átadásáról”, az értékelésről, a készségekről, a tanuláshoz való hozzáállásról és a motivációról vallott nézeteinket. Megkérdőjelezhetővé váltak rég megszokott kategóriák, mint például a tanterv tartalmi részei és a tudás tantárgyakra történő atomizálása. Ahogy az oktatás egyre kevésbé zajlik intézményes formában, az embereknek hozzá kell szokniuk saját képzésük kialakításához, tudásuk építőkockáinak kiválasztásához. Az élethosszig tartó tanulás az egyéni és szakmai boldogulás záloga.

Decentralizáció

Az utóbbi két évtizedben számos európai oktatási rendszer több autonómiát, ugyanakkor több feladatot ruházott az iskolákra. Ez országonként eltérő mértékben ment végbe: a holland és az angol iskolák nagy autonómiával rendelkeznek, Belgium flamand részén, Dániában, Svédországban, Finnországban a legtöbb döntést iskolai szinten hozzák.

A döntéshozatal iskolai szintre hozása tudatos politikai stratégia. Egyre kevésbé lehet ugyanis arra számítani, hogy az állam képes a növekvő népesség igényeire megfelelően reagálni. Eszerint az érvelés szerint az van a legjobb döntéshozó helyzetben, akit a döntés következményei a leginkább érintenek. Ebben az értelemben a decentralizáció nem más, mint a minőségről szóló politikai elhatározás leszállítása az oktatási rendszer alacsonyabb szintjeire. Természetesen eközben felmerülnek az összehasonlíthatóság, egyenlőség, minőségbiztosítás és szakmai felügyelet kérdései is. Az érintettek döntéshozatali joga azt is jelenti, hogy meg kell fogalmazniuk, mit értenek minőség alatt, és azzal is jár, hogy ők lesznek az oktatási rendszer egy részének gazdái.

Sokak szerint a centralizált rendszerek, amelyek előírják és irányítják az oktatás bemeneti oldalát (tanterv, osztályszintre lebontott tartalom stb.), kevésbé igénylik az átvilágítást és az ellenőrzést, mint a decentralizált rendszerek. Az utóbbiak a hangsúlyt nem a bemeneti, hanem a kimeneti oldal szabályozására helyezik. Az iskolairányítási rendszerek mutatójának alaposabb vizsgálata nem a két felfogás közötti különbséget hangsúlyozza, hanem arra mutat rá, hogy a különböző rendszerek a gyakorlatban gyakran hasonló megoldásokkal élnek.

Források

Az oktatást világszerte egyre inkább befektetésnek tekintik. Ha a fogyasztó választhat, a gazdaság logikája a drága intézményes gyakorlat helyett költséghatékony alternatívák keresésére kényszerít. A technológia egyre olcsóbb és elterjedtebb lesz, a szakképzett munkaerő pedig mind gazdasági, mind társadalmi értelemben egyre kevesebb és drágább. Az igazi kihívás: hogyan lehet az új technológiákat a lehető legokosabban és leghatékonyabban felhasználni.

A legtöbb európai országban az a tendencia figyelhető meg, hogy a törvényi tankötelezettség mindkét végén növekvő igények jelentkeznek. Egyre több ember veszi igénybe az oktatási rendszert és egyre hosszabb ideig. A felsőoktatásban tanulók száma folyamatosan nő, az oktatási rendszer másik végén egyre több gyerek jár óvodába. Bár viták folynak arról, hogy az óvodai nevelés milyen életkorban és milyen formában a legjobb, abban mindenki egyetért, hogy kitüntetett hatással van az intelligenciára, a személyiségfejlődésre és a későbbi társadalmi beilleszkedésre.

Ugyanakkor az anyagi források felhasználásakor figyelemmel kell lenni az élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtésére is.

Befogadó társadalom

A legtöbb európai ország oktatási rendszere befogadó jellegű kíván lenni, abban az értelemben, hogy minden gyermeknek és fiatalnak lehetőséget szeretne adni arra, hogy az iskolai oktatás felkészítse őt az iskola utáni életre. Jelenleg zajlik egy kísérleti projekt 11 tagország 13 úgynevezett „második esélyt adó” iskolájában azzal a céllal, hogy a helyi munkaadókkal együttműködve személyre szabott képzés keretében újraintegrálja a társadalomba azokat a fiatalokat, akik az oktatási rendszerből úgy kerültek ki, hogy nem szerezték meg az elhelyezkedéshez szükséges képességeket. Európa országaiban az oktatáspolitika formálóinak azt a kérdést is fel kell tenniük, hogyan viszonyul a társadalom egésze a „külföldiekhez”, bárhogyan is értelmezzük ezt a fogalmat.

Adatok és összehasonlíthatóság

A politikai közbeszédben új kifejezés a számszerűsíthetőség (benchmarking). Ez újfajta gondolkodásmódot jelent az ország teljesítménye, a helyi és a regionális hatékonyság szempontjából és az iskola szintjén is. Az összehasonlítást nyilvánvalóan a tanulói teljesítményszintekkel kell kezdeni, ezek azonban önmagukban értéktelenek, helyes értelmezésükhöz világosan kell látni, hogy milyen tényezőktől függ a hatékony tanítás és az eredményes tanulás. Az európai statisztikai rendszer és a közösségi statisztikai program kidolgozásának segítségével várhatóan jobb lehetőség nyílik az összehasonlításra alkalmas mutatók elemzésére.

A 16 mutató összehasonlító felmérése

Matematika

Az alábbi grafikon egy nemzetközi matematikai felmérés eredményeit mutatja. A harmadik nemzetközi matematikai és természettudományi felmérést (Third International Mathematics and Science Study, TIMSS) az oktatási-nevelési eredmények nemzetközi értékelésének társasága (International Association for the Evaluation of Educational Achievement, IEA) irányításával készítették el. A felmérésben legnagyobbrészt 13 éves tanulók (a legtöbb országban 7. és 8. osztályosok) vettek részt.2

Teszteredmények helyes válaszainak százalékos aránya matematikából (13 éves tanulók), 1995
1. ábra

A két vastag vonal az európai uniós és a belépés előtt álló országok átlagát mutatja 7. (alsó vonal) és 8. (felső vonal) osztályos korú tanulóknál.

Két összefüggés mutatható ki. Pozitív összefüggés van a matematikát kedvelők aránya és a matematikában jól teljesítők aránya között, továbbá a teljesítmény és az otthoni környezet között: jobban teljesítenek azok a tanulók, akiknek a szülei magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, vannak otthon szótárak, saját íróasztal, számítógép stb.

A matematikai tudás felméréséből adódó oktatáspolitikai kérdések:
Hogyan lehet a matematika fontosságát meggyőzően bemutatni és ezáltal a tanulókat motiválni? Hogyan lehet a tanulók matematikával szembeni ellenérzését leküzdeni? Vannak-e olyan készségek és képességek, amelyekre minden európai polgárnak szüksége van?

Olvasás

A javasolt mutatóhoz az adatok az IEA-tól származnak. A felmérés során háromféle területet vizsgáltak: szövegértés az elbeszélő, az értekező próza és a dokumentumok olvasásakor. Hat különféle képességre terjedt ki a vizsgálat. A vizsgált tanulók legnagyobb része 9 és 14 éves volt.

A grafikon a 14 éves tanulók helyes válaszainak százalékos átlagát mutatja. A vízszintes vonal az európai uniós tagországok és a belépés előtt álló országok átlagát jelzi.

Teszteredmények helyes válaszainak százalékos aránya olvasásból (14 éves tanulók), 1991
2. ábra

Az olvasási teljesítmény felmérésének mutatóiból adódó összefüggések:

– Az átlagok összefüggést mutatnak az otthoni környezet néhány jellemzőjével (könyvek, újságok stb.).

– Néhány egyéni tulajdonság, például a nem is szerepet játszik az olvasási teljesítményben.

– Az olvasási készség fejlettségével összefügg a könyvek jelenléte az iskolai közösségben és a szülő együttműködése az iskolával.

Az olvasási teljesítményekkel kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Hogyan lehet a diákok – és a tanárok – rendelkezésére álló könyvek számát, választékát növelni, minőségét javítani? Hogyan lehet a tanárokat segíteni abban, hogy a különböző korcsoportok eltérő igényeire megoldást találjanak? Hogyan lehet az olvasás tantárgyakon átívelő jelentőségét kiemelni a tanárképzésben? Hogyan lehet a szülőkkel való együttműködést javítani, különösen a rosszul olvasó tanulók esetében?

Természettudomány

Az adatok itt is a TIMSS-felmérésből származnak. A vizsgálat öt területet ölelt fel: földtudomány, élettudomány, fizika, kémia, valamint környezettudomány és a természettudományok általános szerkezete. A tanulók feladatai a következőkből álltak: egyszerű és összetett információ megértése, elmélet kifejtése, elemzés, problémamegoldás, eszközhasználat, rutineljárások, tudományos módszerek, a természet vizsgálata. Az eredményeket nem befolyásolta jelentősen az a tény, hogy az egyes országok természettudományos tanterve sok szempontból eltér egymástól.

Teszteredmények helyes válaszainak százalékos aránya természettudományokból (13 éves tanulók), 1995
3. ábra

A grafikon a hetedikes és nyolcadikos tanulók átlagos eredményeit mutatja országonként. A két vastag vonal az európai uniós és a belépés előtt álló országok átlagát mutatja, 7. (alsó vonal) és 8. (felső vonal) osztályos korú tanulóknál. Jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országok között.

Levonható tapasztalatok:

– A fiúk minden országban jobban teljesítenek ezen a területen, mint a lányok.

– Az eredményekkel összefüggenek olyan tényezők, mint a motiváció, a természettudományos tanulmányok elérhetősége, a munkahelyek megítélése, továbbá a módszertani fejlettség.

A természettudományos ismeretek felméréséhez kapcsolódó oktatáspolitikai kérdések:
Hogyan ébreszthető fel a tanulók természettudományos érdeklődése? Módszertani szempontból hogyan lehet a kísérleteket a leghatékonyabban beilleszteni a természettudományos oktatásba? Mi lehet az oka a természettudományos érdeklődés lanyhulásának?

Információ és kommunikációtechnológiák (ICT)

Az európai országokban az információ és kommunikációtechnológiák oktatásában négyféle gyakorlatot követnek. A legtöbb kelet-európai országban külön tantárgyként tanítják, Norvégiában, Svédországban és Írországban úgy tekintik, mint más tantárgyak tanításához felhasználható eszközt, az európai országok többségében – Spanyolországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztriában, a Benelux államokban és Svájcban, továbbá Izlandon, Finnországban és Lettországban – egyszerre külön tantárgy és eszköz. Portugáliában, Cipruson és Olaszországban nem része a formális oktatásnak.

Ezeket az adatokat azonban óvatosan kell kezelni, mivel ezen a területen olyan gyorsan változik a helyzet, hogy azok már publikáláskor sem tükrözik pontosan a valóságot. Néhány éven belül az ICT valószínűleg átjárja az oktatás egészét a legtöbb országban.

Az ICT-vel kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Befogadó társadalomként milyen formában szükséges segíteni a népesség leginkább hátrányos helyzetű, legsebezhetőbb részét? Hogyan lehet gondoskodni a fogyatékosoknak a számukra elérhető, szükséges információkhoz és kommunikációs képességekhez juttatásáról? Hogyan érjük el, hogy a tanárok ne ellenfelet lássanak a számítógépben, hanem megpróbálják azt a hatékonyabb tanítás szolgálatába állítani? Hogyan lehet a tanulók figyelemre méltó képességét, tapasztaltságát és szakértelmét felhasználni a tanárok és a többi tanuló javára?

Idegen nyelvek3

Az egységes piac előnyeit csak úgy lehet hasznosítani, ha a munkavállalók több közösségi nyelvet jól beszélnek. Paradox helyzet, hogy az áruk és a tőke szabadabban mozog a mai Európában, mint a gondolatok. Az Eurobarometer 1997-es felmérése szerint a külföldi munkalehetőséget fontolgató fiatal európaiak körében a legnagyobb félelmet az idegen nyelvek hiányos ismeretéből adódó nehézségek okozzák. Az Európai Unió jövőbeli bővülése még fontosabbá teszi a nyelvtudást. Az Európai Bizottság döntése értelmében 2001 az „idegen nyelvek európai éve” lesz.

Az idegennyelv-tudás jelentősége ellenére ma nem áll rendelkezésre friss adat a fiatal európaiak nyelvtudásáról.

Az idegennyelv-tudással kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Hogyan kelthetjük fel a fiatalok érdeklődését más kulturális és nyelvi közösségek iránt? Hogyan őrizhetjük meg a nyelvi sokszínűséget azáltal, hogy nem csak egy idegen nyelvet tanítunk meg az iskolában? Hogyan hívjuk fel a gyerekek figyelmét a nyelvtudás fontosságára? Hogyan lehet az idegen nyelvet úgy tanítani, hogy közben a tanuló önbizalmát növeljük? Mire legyünk tekintettel az idegennyelv-tanulás tantervének elkészítésekor (életkor, óraszám)?

Tanulási képesség

Az élethosszig való tanulás legfontosabb feltétele, hogy a formális iskolai oktatás lezárulása után mennyire hajlandó az egyén a különféle élethelyzetekben további képességeket megtanulni, további tudást elsajátítani. A hatékonyan tanuló emberek rendelkeznek a tanuláshoz szükséges eszközökkel, stratégiákkal. Az információáramlás és a nemzetközi együttműködés megnövelte ezeknek a képességeknek a jelentőségét, a változás kiszámíthatatlansága és gyorsasága pedig szorosabb kapcsolatot tesz szükségessé az iskolai oktatás és az élethosszig tartó tanulás között.

A tanulási képességhez intelligencia, megfelelő hozzáállás és motiváció kell. Kihívás az oktatás számára az, hogyan segítsen az embereknek:

– önmagukra figyelő, önmagukkal szemben kritikus tanulókká válni;

– hozzáférni azokhoz az eszközökhöz, amelyekkel eredményesebbek lehetnek;

– tanulási képességüket áthelyezni az egyik helyzetből a másikba;

– felkészülni arra, hogy a jövőben váratlan helyzetekkel találkoznak.

Európai szintű adat ezen a téren egyelőre nem áll rendelkezésre. Mielőbb meg kell ismertetni a jelenlegi legjobb gyakorlatot és azokat az adatokat, amelyek alapján megindulhat az európai szintű párbeszéd. Hosszabb távon fontos a tanulói önértékelés eszközeinek és az önálló tanulás formáinak a kialakítása.

A tanulási képességgel kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Az említett új prioritások milyen következményekkel járnak a tantervkészítés, az iskolairányítás, a tanárképzés és a tanártovábbképzés területén?

Társadalomismeret – Állampolgári ismeretek

Minden társadalom számára létkérdés, hogyan készíti fel fiataljait a közéletben való részvételre. A legtöbb országban az emberek jelentős része hajlik arra, hogy bizonyos társadalmi problémákat (erőszak, munkanélküliség, bűnözés) valamiféle kisebbség számlájára írjon anélkül, hogy mélyebben megértené ezeknek a problémáknak az okait. Az iskolai oktatás szerepe az állampolgári kultúra kialakításában nemcsak a kormányok és politikusok számára fontos, hanem a széles közvélemény számára is.

Amíg az IEA-nak ebben a tárgyban nemrégiben készített felmérési adatai elérhetőek lesznek (2001 eleje), elégedjünk meg az Eurobarometer 1997-es, a 15–24 éves korosztályt vizsgáló közvélemény-kutatásának eredményeivel. A fiataloknak a következő két állítás egyikével kellett egyetérteniük: Örülök, hogy hazánkban élnek külföldiek, illetve Minden külföldit vissza kellene küldeni abba az országba, ahonnan jött. Átlagban a fiatalok 15%-a állította azt, hogy örül a külföldiek jelenlétének, és 9%-uk érezte úgy, hogy vissza kellene küldeni a külföldieket abba az országba, ahonnan jöttek.

A társadalomismerettel kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Hogyan segíthetünk a diákoknak abban, hogy mélyebben elemezzék a társadalmi és gazdasági problémákat? Hogyan segítsük elő a társadalmi és kulturális sokszínűség kialakulását? Külön tantárgyként kell-e tanítani a társadalomismeretet, vagy más tárgyak szerves részeként? Hogyan tudatosítható a tanárokban az, milyen fontos szerepük van a tanulók állampolgárrá válásában?

Lemorzsolódás

Az elmúlt évtizedekben az európai országokban a gazdaság fejlődése és a versenyhelyzetek kiéleződése során a társadalom számos tagja került peremhelyzetbe. A mai tudás-, illetve tanuláscentrikus társadalom egyre inkább két részre szakad: azokra, akik rendelkeznek az érvényesüléshez szükséges képességekkel és végzettséggel, és azokra, akik nem. Ebben a gyorsan változó környezetben az egyén számára rendkívül fontos, hogy élete során képes legyen tudását és képességeit folyamatosan megújítani. Sokak véleménye szerint ehhez bizonyos minimális tudásalapra van szükség. Az élethosszig tartó hatékony tanuláshoz legalább az szükséges, hogy a kötelező iskoláztatás keretében mindenki valamilyen végzettséget szerezzen. A tanuláshoz negatívan viszonyuló diákok és azok, akik az iskolai tanulmányok ideje alatt nem szereznek végzettséget, a későbbi életük során valószínűleg súlyos problémák elé néznek.

A középfokú iskolák csak alsó szintjét vagy ennél kevesebbet elvégző, jelenleg képzésben nem részesülő 18–24 évesek százalékos aránya az ország népességében, 1997
4. ábra

Az ábráról leolvasható, hogy az EU-ban továbbra is viszonylag magas, átlagban 22,5% az iskolai lemorzsolódási arány. Az adatok azt mutatják, hogy az északi tagállamok sikeresebben küzdenek a jelenség ellen, mint a déliek. A közép-kelet-európai országokban az EU-átlagnál alacsonyabb a lemorzsolódás aránya.

Egyes vélemények szerint a jobb észak-európai adatok azzal magyarázhatóak, hogy az integrált északi iskolarendszer kevesebb szelektív mechanizmusa megkönnyíti az átmenetet az általános iskolából a középiskolába. Szintén kedvező arányokat eredményez a német és osztrák „kettős rendszer”, amelynek keretében a tanulók cégeknél dolgoznak, és ezzel párhuzamosan szakmai képzésben részesülnek. A magas lemorzsolódási arány gazdasági tényezőkkel is magyarázható, például nagyobb munkanélküliséggel, illetve azzal, ha nagyok az eltérések a városi és vidéki gazdaság vagy a centrumhoz és a perifériához tartozó régiók között. A vidéki területeken gyakran előfordul – különösen nehéz gazdasági időszakok idején –, hogy a fiatalok munkaereje nélkülözhetetlen a családi vállalkozásban (pl. mezőgazdaság). Ezekben a régiókban a munkához szükséges képességekről gyakran azt tartják, hogy nem iskolában kell megtanulni, hanem az egyik generáció adja át a másiknak. Ezekben a vidéki gazdaságokban kevésbé nyilvánvaló az összefüggés a formális iskolai képzés és a munkaerő-piaci siker között, mint a szolgáltatáscentrikus gazdaságokban.

A lemorzsolódással kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:

A lemorzsolódók számának csökkenésére tett erőfeszítések eredményessége érdekében a következő alcsoportokat kell számításba venni:
– az iskolát a tankötelezettség letelte előtt elhagyókat,
– azokat a tanulókat, akik a kötelező iskolai oktatás során nem szereznek képesítést, illetve végzettséget,
– azokat a tanulókat, akik a végzettséget nyújtó vagy nem nyújtó iskolai oktatás után nem szereznek szakmai képesítést.
Hogyan lehet az egyes csoportokat támogatni annak érdekében, hogy a lemorzsolódási arányt csökkentsük? Mi az összefüggés a fogyatékos gyerekek iskoláztatása (a gyógypedagógiai gyakorlat) és a lemorzsolódási arány között?

A középiskola elvégzése

A középiskola elvégzése a lemorzsolódási arányhoz hasonlóan fontos mutatója a sikeres oktatási rendszernek. A középiskolai végzettség egyre nagyobb jelentőségű, nemcsak a munkaerőpiacra való belépés, hanem a felsőoktatásban történő továbbtanulás szempontjából is. A nemzetközi kereskedelem, a globális technológia, az átfogó európai gazdaság összefüggésében és mindenekelőtt a gyorsan fejlődő információtechnológia egyre bonyolultabb társadalmában nem szabad alábecsülni azokat az alapokat, amelyeket a középiskolai oktatás jelent.

A középiskolát elvégző vagy továbbtanuló 22 évesek százalékos aránya, 1997
5. ábra

Az Európai Unióban 1997-ben átlagosan 71,2% volt azoknak a 22 éves fiataloknak az aránya, akik sikeresen elvégezték a középiskolát, illetve tovább tanultak.

A középiskola elvégzésével kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Milyen erőfeszítésekkel lehetne a középiskolai oktatást mindenki számára vonzóvá tenni? Hogyan alkalmazkodhat a középfokú iskolai oktatás az élethosszig tartó tanulás új kihívásához? Mi az általános oktatás és a szakirányú képzés ideális egyensúlya? A fiatalok motiválása érdekében növelni kellene-e az üzleti és igazgatási gyakorlati képzés arányát?

A felsőoktatásban tanulók

Egyre nagyobb jelentőségük van a felsőoktatás által kínált lehetőségeknek. A munkaerőpiac követelményei ma már egészen mások, mint akár tíz évvel ezelőtt, és a változás üteme nem lassul. Az utóbbi években a felsőoktatás egyre inkább alkalmazkodott a megváltozott munkaerő-piaci követelményekhez, és az érvényesüléshez szükséges sajátos képességeket törekszik nyújtani hallgatóinak. Számos tudományterület és szaktárgy középpontjában a pusztán tudományos vizsgálódás mellett immár szakmai-gyakorlati szempontok is állnak. Világosabb lett a kapcsolat a felsőoktatás és az ipar között. Ezen okokból a felsőoktatásnak soha nem volt akkora szerepe a nagy hozzáadott értékű iparágak fejlődésében, mint ma.

Nem feltétlenül kívánatos azonban mindenáron növelni a felsőoktatásban tanulók arányát. A legfontosabb szempont az, hogy a végzett diplomások kínálata illeszkedjen a munkaerő-piaci kereslethez az új technológiák fejlődésének és a változó foglalkoztatási tendenciáknak megfelelően.

A felsőoktatásban tanulók százalékos aránya a teljes népességhez viszonyítva, két korcsoportban
6. ábra

A többi mutatóhoz hasonlóan itt is bizonyos fenntartásokkal kell kezelni a rendelkezésre álló korlátozott adatokat. Az egyes országok egymástól igen eltérő felsőoktatási rendszere miatt, valamint az országok eltérő sajátosságai következtében nehéz ezekből az adatokból helytálló következtetéseket levonni. A felsőoktatásban tanulók eltérő arányaira vannak bizonyos magyarázatok.

– Bizonyos országokban egyes szakmákhoz középfokú vagy úgynevezett „post-secondary non-tertiary” (érettségihez kötött, de diplomát nem adó) képzés vezet, más országokban ugyanezeket a szakmákat a felsőoktatás keretében lehet elsajátítani.

– Bizonyos országokban a szakképzési lehetőségek hiánya miatt a fiatalok a felsőoktatásba kényszerülnek. Különösen igaz ez a fiatal nők esetében, akik számára a rendelkezésre álló felsőoktatáson kívüli képzési formák kevésbé vonzóak, mint a fiatal férfiak számára.

A felsőoktatásban tanulók aránya összefügghet a munkaerő-piaci helyzettel is: a pangó munkaerőpiac megnövelheti a felsőoktatásban tanulók arányát, mivel azok, akik nem tudnak elhelyezkedni vagy elvesztették a munkahelyüket, úgy dönthetnek, hogy felsőfokú tanulmányokat folytatnak. Fontos rámutatni, hogy a felsőoktatásban tanulók aránya nem feltétlenül azonos a végzett diplomások arányával. A felsőoktatásban tanulók aránya ugyancsak sokféle hatással lehet a munkaerőpiacra: ha sokan tanulnak főiskolákon és egyetemeken, akkor nagy lesz a kínálat jól képzett munkaerőből, és a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők egyes területeken nehezebben találnak munkát. A felsőoktatásban tanulók nagy aránya, különösen, ha több korosztályt érint, azt jelenti, hogy kevesebb a rendelkezésre álló munkaerő.

A felsőoktatásban tanulókkal kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Miért egyre nagyobb a nők aránya? Milyen összefüggésben van ez a női munkanélküliségi aránnyal? Mennyiben válasz a pillanatnyi munkaerő-piaci feltételekre az egyetemi és főiskolai továbbtanulás irányának megválasztása? Az egyes országok diplomásainak összetétele illeszkedik-e az ország igényeihez (munkaerőpiac stb.)? Túl sok vagy túl kevés diplomás van? Milyen hatással van ez a munkaerőpiacra? Az idősebb korosztályok egyetemi és főiskolai továbbtanulása mennyiben függ össze a munkaerő-piaci termelékenységgel? Lehet-e a felsőoktatást más szempontból is értékelni (pl. érett gondolkodás, fejlett társadalmi érzékenység)? Milyen lehetőségei vannak a középiskolának arra, hogy növelje a matematikai, természettudományos és mérnöki területen tovább tanulók arányát, különösen a fiatal nők körében?

Az iskolai oktatás értékelése és irányítása

Minden oktatási rendszerben szükség van monitoringvizsgálatra, értékelésre és irányításra. Az értékelés fontos szerepet játszik iskolai, helyi és országos szinten: megmutatja, hogy az oktatási rendszer elérte-e kitűzött céljait. Az értékelés lehet belső, azaz önértékelés, külső, illetve a kettő ötvözete. A legtöbb európai ország az értékelés két formájának leghatékonyabb ötvözetét keresi. Ideális esetben a külső értékelés és az önértékelés fontos információforrás kiegészíti egymást.

Több országban (például Spanyolországban, Franciaországban, Angliában, Belgiumban) külső vizsgákat, illetve tesztfelméréseket tartanak bizonyos életkorokban, és ezek eredményeit publikálják.

Az alap- és középfokú iskolák monitoringrendszerének, a vizsgaeredmények publikálásának ténye azt a meggyőződést tükrözi, hogy az iskolarendszer beszámolási kötelezettséggel, illetve felelősséggel tartozik a széles értelemben vett közvéleménynek. Az adatokból azonban kiderül, hogy különböző célokról van szó, ezért felmerül a kérdés, vajon a rendszer egészéről vagy az egyes iskolákról érdemes-e beszámolni, esetleg diagnosztikai célú adatokra van-e szükség. Minden európai ország keresi az iskolai teljesítményekről szóló beszámolás legjobb módszereit. A rövid távú cél a különböző belső és külső értékelési módszerek megismertetése a többi tagállammal, a hosszú távú cél pedig az európai önértékelés fejlesztését szolgáló adatok biztosítása.

Az iskolai oktatás értékelése és irányításával kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Milyen üzenetet hordozzon az iskolai teljesítmények adatainak publikálása? Milyen jogai és milyen szerepe legyen az iskolának a saját teljesítményéről készülő jelentésekkel összefüggésben? Mi a külső monitoringrendszerek szerepe, egyáltalán szükség van-e ilyenekre az iskolák önértékelési szakértelmének fejlődésével? Milyen szinteken (egyes iskolák, iskolacsoportok, régiók, országos szint) készüljön jelentés, hogy a leghatékonyabban és leggazdaságosabban elérje a célját?

Szülői részvétel

A gyermek iskolai oktatásában és nevelésében való szülői részvétel minden európai országban hatással van az oktatáspolitikára. A szülők ezen a téren egyre nagyobb igényekkel fellépő kritikus fogyasztók. Hatékonyan közreműködhetnek az iskola fejlesztésében, vagy éppen hátráltathatják a fejlődést és konfliktusokat okozhatnak. A szülői részvétel a következő formákban történhet: konzultációs és döntéshozó testületek (iskolaszék), iskolaértékelés, önkéntes egyesületek, önkéntes részvétel az iskola szabadidős tevékenységében, önkéntes részvétel az órai munkában (pl. olvasópárok), kommunikáció az iskolával és a gyerek tanulásának és iskolai előmenetelének segítése.

Az egyes országokban más és más formában és szinteken vannak jelen az iskolában a szülők, illetve a szülői testületek képviselői. Néhány országban iskolai szinten működnek csak szülőkből álló, döntéshozó testületek, másutt tanácsadói szerepet vállalnak, vagy nincs is beleszólási joguk az iskola fejlesztésébe, működésébe.

A szülői részvétellel kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Milyen új szempontokat és milyen hozzáadott értéket hozhatnak a szülők az iskolai fejlesztési terv kidolgozásához? Mely területeken a legrelevánsabbak és a leghasznosabbak a szülői testületek konzultációs és döntéshozatali jogai? Az oktatáspolitika irányítói mely területeken korlátoznák és mely területeken növelnék a szülők jogait? Milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy az iskola fejlesztése érdekében igénybe vegyük a szülők mellett a diákok jelentős szakértelmét és erőforrásait is?

Tanárképzés

A tanárok Európa-szerte azt tapasztalják, hogy megváltozik a szerepük, státusuk, és az irántuk támasztott követelmények soha nem látott mértékben megnövekednek. Számos tanárt nem készítettek fel erre az új szerepre, ezért sürgősen szükség van kiváló minőségű tanáralapképzésre, amelyet folyamatos szakmai fejlődés egészít ki. A jövőben egyre több lehetőség kínálkozik az országok közötti mobilitásra, és a legobb helyzetben azok a tanárok lesznek, akik igen különböző kulturális és társadalmi közegben is képesek dolgozni.

A középiskolai tanárok alapképzésének időtartama (a középiskola alsó évfolyamain tanító tanárok), 1999/2000
7. ábra

A táblázatról leolvasható az egyes országokban szokásos középiskolai tanár-alapképzés időtartama, továbbá az általános képzés, illetve a pedagógiai-gyakorlati képzés egyensúlya.

Az adatok nagy különbségeket mutatnak, de nem fedik fel a mögöttük rejlő összetett hátteret. Az összehasonlításból nem derül ki például a tantárgyak összetétele, aránya, súlya, a tanári képességek kialakításában betöltött szerepe. Az sem látszik, hogy a gyakorlati képzés elsősorban a tanárképző intézményben vagy főleg az iskolában történik-e, pedig ebből fontos következtetéseket lehet levonni.

A tanárképzéssel kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Milyen lépéseket kell tenni, hogy a tanárképzésben költséghatékonysági szempontokat is figyelembe véve biztosítsuk a szaktárgyi tudás és a pedagógia egyensúlyát? Hogyan lehet biztosítani a tanárok tudásának és módszereinek rendszeres megújítását? A tanári pályára alkalmas emberek tanárként való foglalkoztatása és a tanárok megtartása a pályán sok országban gondot jelent, ez csak a társadalmi és gazdasági feltételek megváltozásával oldódik meg. A jövőbeli tervezés szempontjából mit lehet tanulni azoktól az országoktól, ahol túl sok tanár van, és mit azoktól, ahol túl kevés? Hogyan lehet jutalmazni a legeredményesebb tanárokat?

Az óvodába járó gyerekek aránya

Az óvodai nevelés fontos szerepet játszik a gyerek érzelmi és kognitív fejlődésében, társadalmi beilleszkedésében, előkészíti őt az iskolai környezetre és csökkenti az iskolai kudarcok valószínűségét.

Bár egész Európában elismerik az óvoda jelentőségét, nevelési szerepét illetően megoszlanak a vélemények. Néhol úgy gondolják, hogy a gyereknek a lehető legtovább játszania kell, mások szerint az óvoda fő feladata az, hogy a gyereket felkészítse az iskolára. A véleménykülönbségek ellenére az utóbbi 30-40 évben szinte mindenütt jelentős mértékben nőtt az óvodába járó gyerekek aránya.

Az összehasonlításkor figyelembe kell venni, hogy az egyes országokban az iskolaköteles kor nagyon alacsony, ezért kevésbé van szükség óvodákra. Különösen igaz ez Nagy-Britanniára.

Az óvodai neveléssel kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Európa-szerte nő az óvodába járó gyerekek aránya, ezért fontos az óvodából iskolába történő átmenet megkönnyítése. Széles az egyetértés abban a tekintetben, hogy az óvodai évek fontos szerepet játszanak a későbbi iskolai kudarcok elkerülésében. Milyen intézkedésekkel lehet az általános iskolai sikeres tanulást megkönnyíteni? Milyen legyen az átmenet az óvodai játékos tanulásból a fegyelmezettebb iskolai tanulásba?

A számítógép és a tanulók aránya az oktatási intézményekben

Az információs társadalom nem pusztán új kommunikációs csatornákat nyit az emberek között, hanem komoly hatással van az életmódra, munkára, fogyasztásra, a kormánnyal való interakcióra, továbbá az önkifejezésre és a szórakozási szokásokra. Ha azt akarjuk, hogy minden európai polgár hatékonyan tudja használni a számítógépet, akkor az iskolákban minden diák számára biztosítani kell a számítógép-használat lehetőségét. Önmagában az infrastruktúra azonban nem garantálja, hogy a diákok hasznukra tudják majd fordítani a gépeket. Az iskolai szervezetek, a technológia menedzselése, a jó minőségű szoftverek és mindenekelőtt a tanári képességek mind fontos összetevői ennek a folyamatnak.

A számítógép-diák aránnyal kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Hogyan tud az iskola intézményekkel és szervezetekkel olyan partneri viszonyt teremteni, amely javítja az iskolai számítógép-ellátottságot? Milyen garanciák vannak arra, hogy az iskola hosszú távon profitál ezekből a kapcsolatokból? Mivel a technológia gyorsan változik, kezdettől fogva érdemes felkészülni arra, hogy a számítógépeket majd fejleszteni kell, az elavult modellek helyett újakat kell venni. Lehet, hogy érdemes először kevesebb gépet beszerezni, és inkább arra törekedni, hogy viszonylag hosszú ideig lehessen használni őket. Hogyan tarthatnak fenn az iskolák korszerű számítógépparkot viszonylag elviselhető költségráfordítással? Hogyan lehet a tanárok ICT-képzését megszervezni? Hogyan kell az általános iskolában és a középiskolában a számítógép-használatot úgy megszervezni, hogy a diákok elsajátítsák a ma elvárt számítógépes készségeket?

Az oktatási kiadások és a tanulók aránya

Az oktatás olyan befektetés, amelynek a haszna hosszú távon térül meg, és a legtöbb kormány szerint hatással van a társadalmi összetartó erőre, a nemzetközi versenyképességre és a fenntartható növekedésre.

Az alábbi táblázatban közölt adatok az állami intézményekre fordított költségeket mutatják. Ezek az összegek tartalmazzák az étkeztetésre és utaztatásra fordított összegeket is, de nem tartalmaznak bizonyos – egyetemtől független intézmények által végzett – kutatásra fordított pénzösszegeket.

Egy diákra jutó ráfordítás az állami oktatási intézményekben, iskolaszintekre lebontva, 1997
8. ábra

A függőleges tengelyen az ECU-ben kifejezett standard érték látható. A közölt számok összehasonlítása bizonyos problémákat vet fel. Nem vették figyelembe például az oktatási szolgáltatás minőségét, az országonként eltérő bérköltséget, az eltérő fizetéseket. A diákok összlétszáma és a tanulással töltött idő is döntően befolyásolja a költségeket.

Az egyes országok – még a gazdaságilag jó helyzetben lévők – között is jelentős eltérések mutatkoznak. Az országok többségében a diákok életkorával nő a fejenkénti ráfordítás. Az iskolaszint emelkedésével is nő ez az összeg. Hollandiában például a felsőoktatásra fordított viszonylag nagyobb összeg magyarázata az, hogy itt a kutatási pénzeket is ideszámolják.

Az oktatási kiadások és a tanulók arányával kapcsolatos oktatáspolitikai kérdések:
Hogyan és milyen szempontok alapján kell a prioritásokat meghatározni, különös tekintettel az iskolaszintekre? Mi garantálja, hogy az oktatásra fordított összeg befektetés? Mi a magántőke szerepe az oktatás finanszírozásában, különös tekintettel az élethosszig tartó tanulásra? A magántőke bevonása lehetőséget vagy inkább veszélyt jelent, mindenekelőtt a szegényebb országokban? Milyen költségvonzatokkal jár a tanulás folyamatának élethosszig tartó kiterjesztése? Ki viselje ezeket a költségeket: az állam, a diák vagy a magántőke? Egyensúly van-e az egyes iskolaszintek ráfordításai között? Melyek a finanszírozás prioritásai? Milyen következményekkel jár, ha nagyobb szerepet kap a helyi, illetve a regionális szintű finanszírozás? Mennyiben érinti ez a jelenleg fennálló oktatási rendszer minőségét?

Fordította és szerkesztette: Szemere Pál