Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2000 július-augusztus > "Tudatosabbá vált mindaz, amit eddig is csináltunk" -- Kerekasztal-beszélgetés a kritikus kognitív készségek fejlesztését szolgáló programban dolgozó pedagógusokkal
Tudatosabbá vált mindaz, amit eddig is csináltunk
Kerekasztal-beszélgetés a kritikus kognitív készségek fejlesztését
szolgáló programban dolgozó pedagógusokkal
Az 19992000. évi tanévben indult a kritikus készségek
fejlesztését szolgáló kísérleti program, amely az OTKA és a KOMA
támogatásával működik. A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány a
program kipróbálásában részt vevő iskoláknak nyújt támogatást. Az
első tanév iskolai tapasztalatairól beszélgettünk a Szegedi Egyetem
Pedagógiai Tanszékén Molnár Péternével, Szegfű Lászlónéval
(szegedi Béke Úti Általános Iskola), Deme Józsefnével és Szabó
Istvánnéval (Zákányszéki Általános Iskola és a hozzá kapcsolódó
óvoda) és Balogh Máriával (szegedi Gyertyános Utcai Óvoda).
Miben jelent újat, mást egy gyakorló pedagógus
számára ez a kísérleti program?
Molnár Péterné: Ez a kísérlet a pedagógus
számára nem jelent igazán újat. Ezt nem negetívumként mondom, hiszen
minden olyan pedagógusnak, aki nem csak leadja az óráit, aki igényes
munkát végez, foglalkozik a tehetséggondozással, a gyengébb tanulók
fejlesztésével, természetes a megmérettetés. A program azoknak az
alapképességeknek a fejlesztését célozza meg, amelyekkel kapcsolatban
régóta érzékeljük a problémákat, s amelyek fejlesztése terén, minden
erőfeszítésünk ellenére, a tanulók jelentős hányadánál nem érjük el
a kívánt eredményt. A programról az első áttekintés után kiderült,
hogy ehhez a régóta végzett és mindeddig nem kielégítő eredményt hozó
fejlesztő munkához kaphatunk jelentős szakmai segítséget. Ezt a reményünket
az eltelt egy év igazolta. Az elméleti háttér Nagy József professzor
és munkatársai felkészítő előadásai hasznos volt számunkra, mivel
másként tanultuk újra azokat a pedagógiai, pszichológiai ismereteket,
amelyeket már főiskolai tanulmányaink alatt elsajátítottunk. Az igazi
hasznot az alapkészségek mérési módszereinek megismerése, alkalmazásuk
megtanulása jelentette, mivel ez lehetővé teszi számunkra, hogy lássuk,
milyen szintre jutnak el a különböző készségek fejlődésében az egyes
tanulók. Az első mérések számomra meglepő tapasztalatokat hoztak,
például arról, hogy milyen problémái vannak a gyerekeknek a mértékváltással.
Korábban is tudtam tanítványaimról, hogy mit tudnak matematikából,
olvasásból, de nem tudtam konkrétan, készségekre lebontva. Érdekes
pedagógiai tapasztalatot jelentett, hogy olyan tanulóknak, akik alig
nyilatkoznak meg az órákon, jobbak voltak a felmérési eredményei,
mint ahogy hittem. Ugyanakkor néhány szerepelni szerető gyerek esetében
jobb eredményeket vártam, mint amit a felmérés mutatott. A felmérések
alapján készített táblázatokból pontosan meg lehet állapítani, hogy
a különböző készségek milyen fejlettségi szinten vannak, s ennek alapján
meg tudjuk határozni, hogy melyik gyereket milyen téren kell fejleszteni,
sőt azt is, hogy milyen szintre lehet eljuttatni. A program azzal
is segíti ezt a munkát, hogy fejlesztő feladatsorokat ad a pedagógusok
kezébe az egyes készségekre vonatkozóan.
Deme Józsefné: Ez a program talán megoldást
nyújt az olvasási készség fejlesztésének évtizedes problémáira, hiányosságaira.
Közismert, hogy romlik a gyerekek olvasási készsége, s ebben az az
érdekes, hogy alsó tagozaton még szépen fejlődik ez a készség, de
ötödik-hatodik osztálytól kezdve romlik. Hasonló problémákat érzékeltem
a számolási készségek területén is. A mi iskolánkban régóta keressük
azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek segítenének ezeknek a
problémáknak a megoldásában. Nagy professzor programját olyannak láttuk,
amely erre lehetőséget kínál, különösen az egyéni fejlesztés terén.
Az eltelt egy év máris hozott eredményeket, a megadott gyakorlatokkal
dinamikus fejlesztést tudunk végezni mind az óvodában, mind az alsó
tagozaton. S különösen fontos, hogy a kollégák viszonylag gyorsan
érzékelik a fejlesztés eredményét, ami a gyerekeken túl őket is motiválja.
Aki egy kicsit is ismeri a közelmúlt pedagógiai
fejlesztési törekvéseit, tudja, hogy ilyen jellegű készségfejlesztő
programok szép számmal találhatók, vannak olyanok is, amelyek hosszabb
ideje beépültek a pedagógiai gyakorlatba. Miben más, új ez a program
az ilyen céllal indult programokhoz képest?
Deme Józsefné: A mérés és a mérési eredmények
hasznosítása az új elem. Százalékosan kimutatható, hogy egy tanuló
egy-egy meghatározott feladatot hogyan teljesített. Ezt feldolgozzuk,
grafikonon ábrázoljuk. Egy-egy gyerekről töbszöri mérés alapján alakul
ki a képünk. Eddig a mi iskolánkban nem fordítottunk ilyen nagy hangsúlyt
a mérésre, az egyes feladatok megoldásában megnyilvánuló készségek
fejlődésének az elemzésére.
Balogh Mária: Egy vallomással kell kezdenem.
Amikor megismertük a kísérlet lényegét, a ránk háruló feladatokat,
először égnek állt a hajunk. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy
azt gondoltuk, ez a program is divatossá lett a különböző felmérések,
tesztek sorában. Elegünk volt már a felmérésekből, mert minden eddigi
mérés adatait elvitték tőlünk, s nem jeleztek vissza, nem tudtuk meg,
hogy mit mutatnak az adatok, s azok alapján mit kellene másként csinálnunk
a jövőben. Ebben a programban azonban ez nem így történt. A felmérések
eredményeinek a visszacsatolása mellett rendkívül sok segítséget kaptunk
ahhoz, hogyan kell fejlesztenünk a gyerekeket, hogy javuljanak az
eredmények. A felmérések és a fejlesztéshez adott feladatok alkalmazása
után nem sokkal mi magunk is rájöttünk arra, hogy sokkal több van
a gyerekekben, mint ahogyan azt korábban gondoltuk. Például érzékeltük,
hogy a matematikaanyagban sokkal bátrabban lehet fejleszteni a gyerekeket,
mint ahogyan azt az Óvodai alapprogram ajánlja, s ahogyan az erre
épülő helyi programunkban eredetileg terveztük. Az Óvodai alapprogram
szerint a 20-as számkörben kell biztosan mozogniuk a gyerekeknek.
Ma már tudjuk, hogy ennél sokkal többre képesek. Nemrég a nagycsoportban
tartottunk egy bemutatót, s a kollégák meglepetésére szinte a százas
számkörben tudtunk dolgozni a gyerekekkel. Korábban ezt magunk sem
hittük volna el.
Ez a fejlesztés eredménye, vagy egyébként is
lehetne tágítani a számkört az óvodában, de a tervezés túl óvatos
e téren?
Balogh Mária: Ez a fejlesztés eredménye, illetve
a nagyobb odafigyelés eredménye. Korábban nem adtunk ennyi játékos
fejlesztő feladatot a gyerekeknek. Erre kiválóak az egyperces matematikafeladatok.
Számos olyan szituáció van az óvodában, amikor a gyerekek egyik fele
várakozik, például az ebéd utáni kézmosásra, fogmosásra, s ezeket
a pillanatokat kitűnően fel lehet használni a matematika-egypercesek
segítségével a fejlesztésre. Eddig ez az idő üresjáratban telt el,
most észrevétlenül feladatok sorát oldjuk meg: számold meg, folytasd
a számsort, számlálj visszafelé stb. E tudatos fejlesztés hatására
érzékelhetően javultak a gyerekek matematikai készségei, különösen
azokhoz képest, akik nem vesznek részt a fejlesztő programban. A tudatosság
mellett nekem nagyon tetszik ebben a programban, hogy az egyén nem
vész el, mivel minden gyerekről egyéni kép alakul ki, s mindenkit
egyénileg fejleszthet az óvónő. Van olyan gyerek, akinek a középső
csoportban iszonyatosan nehéz a tízes számkörön átlépni. Ha ennél
a gyereknél megfelelő fejlesztéssel elérjük, hogy nagycsoportban eljut
a tizenötig történő elszámlálásig, az egyenértékű azzal, ha egy szerencsésebb
adottságú, jobb családi hátterű gyerek könnyedén elszámol százig.
A program mindenkit a maga szintjén próbál nagyon intenzíven fejleszteni,
s nem egy átlaghoz akar mindenkit eljuttatni.
Molnár Péterné: A program alapvetően új vonása
számomra, hogy a készségek fejlesztésének öt szintjét adja meg, s
rögzíti azt, hogy az előkészítő szinttől hogyan juttatható el a gyerek
az optimális szintig. Engem az egyes szintekre való eljutás izgat
a legjobban. Egyik felméréstől a másikig kíváncsian várom, hogy a
fejlesztésnek volt-e hatása egy-egy gyerekre, mennyit fejlődött a
felmérési eredmények tükrében. Az eredmények visszacsatolása révén
közvetlenebbül láthatom, volt-e hatása a fejlesztő munkának. A másik
fontos elem a tudatosság. Korábban is fejlesztettünk, úgy általában.
Ez a program arra tanított meg, hogy megtudjuk, miben kell fejlesztenünk,
s azon a készségterületen azt tudatosan tegyük. Ki tudtuk emelni a
kritikus területeket, ahol a készségfejlődési problémák sűrűsödnek.
A harmadik fontos elem, hogy miután különböző területeken fejlesztjük
a gyerekeket, jobban belemélyedünk egy-egy készségterületbe, s ennek
eredményeként magunk is elkezdünk fejlesztési anyagokat, feladatsorokat
összeállítani s közreadni. Különböző csoportok alakultak a kísérleti
iskolák pedagógusaiból a következtetés, a mértékváltás, a számolási
készség, az összefüggés-kezelés, a motiváció és az olvasás fejlesztésének
területeire. A kísérleti program ösztönzése nélkül nem biztos, hogy
vállalkoznánk ilyen feladatra, holott tapasztalatai alapján erre sok
kolléga képes.
Ez azt jelenti, hogy a fejlesztéshez nemcsak
az egyetemi kutatócsoport ad feladatokat, hanem a kísérlet egy-egy
részterületébe belemélyedő pedagógus is készít speciális fejlesztő
feladatokat?
Molnár Péterné: Mi például a mértékváltás fejlesztésével
foglalkozunk elmélyültebben, s összegyűjtöttünk egy sereg olyan
feladatot, amelyekről korábban nem gondoltuk volna, hogy segítik ennek
a nagyon kritikus készségnek a fejlesztését. Egyszerre mérünk, fejlesztünk,
és a fejlesztést segítő anyagokon is dolgozunk.
Szegfű Lászlóné: Én is a mértékváltás
területén dolgozom, hatodik osztályos gyerekeket fejlesztek. A munka
keretében a hatodikos matematikakönyvet néztem át abból a szempontból,
hogy melyek azok a feladatok, amelyekben a mértékváltás gyakorolható.
Találtam egy sor olyan feladatot, amely eredetileg nem ennek a készségnek
a fejlesztését szolgálta, de át lehetett alakítani a mértékváltás
gyakorlására alkalmas feladattá. Más kollégák más területekhez keresik
a gyakoroltatásra, fejlesztésre alkalmas feladatokat. Az iskolában
fejlesztő közösséggé kezd válni az a kör, amelynek a tagjai részt
vesznek a kísérletben. Különösen érezhető ez az együttműködés, amióta
megérkeztek a gyerekek értékelését tartalmazó füzetek. A különböző
tárgyakat tanító kollégák a gyerekek értékelése kapcsán közösen kezdenek
gondolkodni a problémák okairól, az egyéni fejlesztésről. Ha például
egy gyereknek a felső tagozaton is komoly problémát okoz az olvasás,
akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy fizikából és matematikából
is tanulási nehézségei vannak, hiszen nyilvánvalóan a fizikakönyv
megértésénél vagy a matematikafeladat megértésénél kezdődnek a problémák.
Nagyon jó az, hogy az említett értékelő füzet alapján a gyerekek és
a szülők is látják az elért teljesítményt. A gyerek érzi, hogy milyen
jellegű feladatokat nem tud megfelelően megoldani, miket kell külön
gyakorolnia, s a szülő is tájékozódik. Fogadóórán a szülők gyakran
kérik el a füzetet, hogy megnézzék, hol tart a gyerekük. Ilyenkor
nemcsak egy eredményt lát a szülő, hanem az országos átlagot is. Van
tehát összehasonlítási alapja, látja, hogy ahhoz képest mennyire van
lemaradva a gyereke, s a fejlesztés érdekében mit kell tennie.
Molnár Péterné: A program talán egyik legfontosabb
eleme a készségek folyamatos fejlesztése. Nem elégszünk meg azzal,
hogy megtanulnak hangosan olvasni a gyerekek, az értő olvasást is
folyamatosan gyakoroltatjuk velük. Ha eljutunk egy szintre a mértékváltásban,
akkor is folyamatosan gyakorolunk, fejlesztjük ezt a készséget, mert
ha kihagyunk egy gyakorlási-fejlesztési periódust, a gyerekek egy
részének hihetetlenül visszaesik a készség fejlettségi szintje.
Alaposan megismerve a kísérleti programot,
az emberben felvetődik a kérdés, vajon miért volt szükség külön programra
ahhoz, hogy világossá váljék annak a fejlesztési módszernek a fontossága,
amely ennek a programnak a lényege: nevezetesen, hogy addig fejlesztjük
ezeket a kritikus kognitív készségeket, amíg el nem jutunk arra az
optimális szintre, amelyet Nagy professzor az antropológiai optimumnak
nevez. Az átlagos iskolai gyakorlat, a pedagógusok döntő többsége
számára ez nem volt eddig természetes?
Molnár Péterné: A munkaközösségen belül sokat
beszéltünk korábban arról, hogy mi lehet az oka az olvasásmegértés,
a számolás terén jelentkező hiányosságoknak. Úgy találjuk, hogy a
gyermekek adottságai, hozott képességei ma sem rosszabbak, mint régen.
Sőt, sok mindent hoznak otthonról, sokféle pozitív hatás is éri őket.
A pedagógusok sem rosszabbak, nagyon sok lelkes pedagógus dolgozik.
A problémák egyik forrása az, hogy sokat akarunk megtanítani. Bár
a NAT alapján készült saját helyi programunk amelyet tényleg mi
csináltunk az iskolában egy éven át sok ezer munkaóra alatt megpróbált
súlyozni, a legfontosabb fejlesztési feladatokra koncentrálni. Mégis,
amikor a kísérleti program kezdetén elvégeztük az első mérési sorozatot,
ugyanazok a hiányosságok kerültek felszínre. Arra a következtetésre
jutottunk, hogy a megtanított új ismereteket a gyerekek nagy hányada
tudja, de amikor egy újabb anyagot megtanítunk, akkor az új mintha
kioltaná a régit. S ez így megy tananyagegységről tananyagegységre.
Ezért kell újra és újra visszatérni a legfontosabb tananyagelemekre,
ezért kell folyamatosan gyakorolni őket, mert különben elfelejtődnek,
és nem alakulnak ki szilárdan a nélkülözhetetlen készségek. Különösen
igaz ez a matematikára. Az óra elején, közepén, végén mindig gyakorolunk
régebben tanult anyagot, s folyamatosan fejlesztjük az alapkészségeket.
A korábbi időszakhoz képest ezt nagyon tudatosan tesszük, mivel most
már tudjuk, hogy egy-egy szintről csak így tudjuk feljebb emelni a
tanítványainkat.
Deme Józsefné: Szerintem is a tananyag mennyisége
és a verseny okozza a készségfejlesztés problémáit. Ma az általános
iskolában az egyik legfontosabbnak tűnő feladat a középiskolára történő
felkészítés. Mindenki szeretne bejutni a középiskolába. Ehhez újabb
és újabb tananyagokat akarunk megtanítani, s a gyakorlás, a folyamatos
ismétlés eltűnik lassan az iskolából. Ez a program arra akarja ráébreszteni
a pedagógust, hogy vannak kikerülhetetlen alapok, amelyeknek a fejlesztése
nélkül nincs értelme az új tananyag megtanításának.
Szabó Istvánné: Óvodai szinten a számlálás,
a mennyiségértékelés, a tapasztalati következtetés és a beszédhanghallás
fejlesztését kezdtük meg. A kezdetekben nem sejtettük igazán, mi a
tényleges értelme ennek a munkának. Úttörő munkának gondoltuk, de
aztán rájöttünk, hogy azt a folyamatos gyakorlást, amelyet például
a matematika-egypercesek lehetővé tesznek, mi régóta rendszeresen
csináljuk. Nem értettük, hogy miért kell ezt kutatási program keretébe
foglalni. Az is furcsa volt, hogy a tanszékről tőlünk kérték az eddig
gyakorolt feladatokat, amelyek aztán bekerültek az egypercesgyűjteménybe.
Aztán kiderült, hogy ha a feladatokat újfajta csoportosításban gyakoroljuk,
ha tudatosan figyelünk arra, hogy mit milyen sorrendben gyakorlunk,
akkor erőteljesebben rögzülnek a műveletek a gyerekekben, s lényegesen
jobb lesz az eredmény. Ez minket is motivált, és a gyerekeket is motiváltabbá
tette. A kísérletben akkor kezdtünk még jobban hinni, amikor a beszédhanghallás
fejlesztéséhez megkaptuk a feladatokat, a motiváló ábrákat. A gyerekek
annyira megszerették ezt a játékos fejlesztést, hogy már a foglalkozásokon
kívül is igényelték a gyakorlást, ami meggyorsította a fejlődésüket.
A kapcsolódó szerepjátékokat annyira élvezték, hogy amikor csak lehetett,
azokat játszották, s nekem már nem is kellett beterveznem a foglalkozásokba,
mert szinte ez lett játékaik lényege. A foglalkozások keretében gyakorolt
feladatokat maguktól kezdték tovább játszani. Ez a motiváció a fejlődést
hihetetlen módon katalizálja. A felmérések rendkívül jó eredményeket
mutatnak. A középső csoportban a négy-öt gyengébb gyerek is eljutott
a húszas számkörben való számolásig, s az összes többi a százas számolásig.
Nem is olyan régen a nagycsoportban a kilences számkörben való számolás
volt a követelmény.
Csak az óvodában, vagy az iskolában is nő a
gyerekek motivációja?
Molnár Péterné: Miután ezek a feladatok más
jellegűek, mint amilyeneket a gyerekek az iskolai munkában megszoktak,
lényegesen erősebbé vált a tanulási motivációjuk mind az alsó, mind
a felső tagozaton.
A pedagógiai kísérletekkel kapcsolatban a gyakorló
pedagógusok sokszor fenntartásokat fogalmaznak meg. Ahogy hallgatom
Önöket, olyan felhőtlennek tűnik minden. Valóban ilyen könnyedén végrehajtható
ez a kísérlet? Minden részt vevő óvoda és iskola ennyire problémamentesen
hajtja végre a programban meghatározott feladatokat?
Szegfű Lászlóné: Egyetlen problematikus elemet
érzek, nevezetesen azt, hogy a felmérések nem mindig férnek bele egy
40-45 perces órába. A gyerekek sokszor úgy érzik, hogy a felmérőlapok
kitöltésekor az óra végén annyira elfáradnak, hogy nem a tényleges
tudásukat tükrözik a mérési eredmények. Jobb lenne, ha elnyújtottabban,
több alkalommal, kevésbé koncentráltan kerülne sor a mérésre. Ez
a valósághoz közelebb álló eredményeket hozna.
Deme Józsefné: Későn kerül sor az év végi felmérésekre,
ugyanis május végén már nagyon fáradtak a gyerekek, ezért ezek a mérések
nem mindig a reális tudást tükrözik. Pihentebben sokkal jobbak lettek
volna a záró mérés eredményei.
Balogh Mária: Különösen nehéz az év végén
az óvodás gyerekeket mérni. Amire ősszel örömmel hajlandóak voltak,
azt májusban, a jó időben nem lehet már elérni velük. Bizony volt
úgy, hogy a homokozóból kellett kicsalogatni őket. Már megint mérnek
mondták kicsit felháborodottan. Egy óvodás gyereknek különösen nehéz
részt venni a felmérésben, képeket nézni akkor, amikor itt a jó idő.
Nekünk problémáink voltak a felmérésben alkalmazott tesztekkel is:
a feladatok között voltak olyanok, amelyek bizony meghaladják egy
óvodás gyerek ismereteit. Nehéz volt például a hangzódifferenciálás
néhány feladata. A gyerek nem tudja megkülönböztetni a kasza
szót a kasszától, mivel egyik sem jelent semmit a számára.
Jeleztük a kutatócsoport munkatársainak, hogy a képek egy részét ki
kellene cserélni, s ezt azonnal meg is tették. Nincs tehát kőbe vésve
semmi. A következtetések fejlesztését mérő tesztnél is voltak ilyen
problémáink. Volt például egy ilyen következtetési feladat: A macska
állat. Aki macskát simogat ... s itt ki kellett egészíteni a mondatot
úgy, hogy az állatot simogat. A mi gyerekünk azt válaszolta: annak
szőrös lesz a keze. Az ő logikája hibátlan, mert a tapasztalata erre
vonatkozott. Ezt jeleztük az egyetemnek. Ők azt mondták, hogy ez a
Prefer-teszt része, amelyen nem lehet változtatni. De azt is hozzátették,
hogy a gyerekek nem rossz választ adtak, hanem a válaszuk jellege
arra utal, hogy bennük még nem működik az a fajta következtetési szabály,
amely a feladat megoldásához szükséges. Ez azonban korántsem baj.
Ezt fejlesztéssel kell javítani majd.
Amennyiben kikristályosodik ez a módszer, mennyire
látnak esélyt arra, hogy szélesebb körben elterjesszék? Szükség van
valamilyen különleges feltételre, képzésre?
Balogh Mária: Semmilyen különös feltétel nem
szükséges, csak lelkes pedagógusok kellenek.
Szegfű Lászlóné: A gyerekek szeretik, a szülők
örülnek neki, érdeklődnek a kísérlet eredményei iránt.
Molnár Péterné: Különösebb tárgyi feltétel
nem kell. Pontosabban van némi eszközigény, hiszen kellenek a mértékváltáshoz
szemléltetőeszközök, de ezek olyan alapeszközök, amelyeket egyébként
is meg kell vennie az iskolának. A tanárok motivációját a siker, az
eredményesség fenn tudja tartani. Az eredményesség segítheti a módszer
terjedését.
Szegfű Lászlóné: Tudatosabb taneszköz-válogatást
igényel az iskolától, de ez a tudatosság a munka során hamar kialakul
a pedagógusokban.
Mindez biztosan igaz, de van-e például esély
arra, hogy az iskolák többi osztályában is alkalmazzák ezt a fejlesztőprogramot,
nem kísérleti jelleggel, nem a KOMA anyagi támogatásával, hanem a
normális iskolai munka részeként, a szükséges többletmunka külön honorálása
nélkül?
Deme Józsefné: Valószínűnek tartom, hogy a
kísérleti program lezárása után terjedni fog iskoláinkban a módszer,
még akkor is, ha már nem kapunk érte ösztöndíjat. Ugyanis hatékonyabbá
teszi a pedagógus munkáját.
Balogh Mária: Egy ideje sok szó esik a diszlexiáról,
a kisgyerekek olvasászavarairól. Arról azonban kevesebb, hogyan lehet
ezt megelőzni azoknál a gyerekeknél, akiknél ennek nem organikus okai
vannak. Ez a program kiváló eszköznek látszik az olvasási, számolási
zavarok megelőzésére, illetve terápiájára. Különösen a beszédhallás
fejlesztése jelentős a diszlexia és a beszédhibák megelőzése, gyógyítása
szempontjából. Ezért is van esély arra, hogy széles körben terjedjen.
Kívánjuk, hogy így legyen.
A kerekasztal-beszélgetést vezette és szerkesztette:
Schüttler Tamás