Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2000 április > Könyv a gyermekpszichológiáról, avagy egy új magyar fejlődéslélektan

Könyv a gyermekpszichológiáról, avagy egy új magyar fejlődéslélektan

Az utóbbi években több fejlődés-lélektani mű is megjelent fordítás formájában Magyarországon. (Gondoljunk a Cole házaspár vagy a Mönks–Knoers szerzőpár fejlődéslélektanára.) 1999 őszétől magyar szerző munkája is jelen van ebben a tárgykörben a hazai könyvpiacon. Vajda Zsuzsanna A gyermek pszichológiai fejlődése című kötete a Helikon Kiadó gondozásában látott napvilágot.

*

A szerző a fejlődéslélektan elméleti problémái kapcsán olyan tudományelméleti kérdésekkel foglalkozik, mint az idő, az okság, a fejlődés értelmezése, a tudomány célja. Rámutat arra, hogy a pszichológiai kutatások aránytalanul nagy hányada csoportosul az első életévek köré, azt a hamis látszatot keltve, hogy a később történő változások kevésbé érdekesek.

A Születés előtt címet viselő fejezet először a veleszületett tulajdonságok és a környezeti hatások összefüggését tárgyalja, kitérve a nemi különbségek problematikájára. A továbbiakban az anyai szervezet által teremtett környezet kérdéseire, a magzati fejlődés szakaszaira és a születés körülményeire összpontosít, végül az újszülött jellemzőit foglalja össze.

A következő tartalmi egységben, amely a születéstől az első év végéig követi nyomon a gyermek pszichológiai fejlődését, különösen nagy szerepet kap a kb. féléves korra kialakuló ún. elsődleges kötődés jellegzetességeinek, típusainak ismertetése és egész életre szóló kihatásainak elemzése. „A korai kötődés fejlődésre gyakorolt hatásának felismerése ... új megvilágításba helyezte a szociális környezetet, és megerősítette, hogy a szeretetteljes gondozás a fejlődés alapvető motívuma, amely valójában biológiai feltételként is értelmezhető” – írja a szerző.

A kisdedkorral (1–3. év) foglalkozó fejezet egyik központi témája a beszédtanulás és a nyelvelsajátítás, melynek kifejtése során Vajda Zsuzsanna – többek között – Chomsky és Piaget vonatkozó teóriáit, valamint az ún. cselekvésközpontú elméletet ismerteti. Az „én”, illetve a „személyiség” általános fejlődésének és működésének kutatásával kapcsolatos nézeteket követően az erkölcsi fejlődéskép kialakulásáról, illetve a csecsemő- és a kisgyerekkori játékról olvashatunk ebben a részben.

„Körülbelül két és fél, hároméves kortól hétéves korig terjed az az időszak, amelyet – az egyszerűség kedvéért – óvodáskornak fogunk nevezni. A fejlődés fokozatosan lelassul: kezdetben hetek, majd hónapok, később egyre hosszabb időszakok során történnek jellegzetes változások. Az óvodáskorban a fejlődés években mérhető”– írja a kötet szerzője Az óvodáskor címet viselő harmadik fejezet elején. Ebben a gondolati egységben az értelmi fejlődésről írva Vajda Zsuzsanna kifejti Piaget elméletét az egocentrikus gondolkodásról, tárgyalja Vigotszkij erről szóló kritikáját, illetve a téma újabb irodalmát. Az óvodáskor erkölcse, az énfejlődés és a társas kapcsolatok változása a fejezet további tárgykörei. A szerző kitér még a gyermeki fantázia és önkifejezés megnyilvánulásainak – játék, rajz, mese – óvodáskori szerepére is.

Az ötödik fejezet a kisiskoláskori fejlődést mutatja be. A hatodik-hetedik évet már régóta a gyermek fejlődése fordulópontjának tartják. Ennek oka a szerző szerint, hogy ettől az időszaktól számítva a gyermek mind testi felépítése, mind gondolkodásmódja tekintetében egyre inkább hasonlít a felnőtthöz. E tartalmi egységben az iskolai tanulás pszichológiai tényezőinek ismertetése és a társakkal való viselkedés sajátosságainak felvázolása játszik fő szerepet. Előbbi esetében a számolás és a matematikai gondolkodás, az olvasás, az írás, továbbá az iskolai motiváció részterületeiről esik szó.

A következő fejezet a serdülőkor kérdésköréről szól. „A serdülőkor legfontosabb fejleményei közé tartozik annak a folyamatnak a kiteljesedése, amelynek során az egyén egész lényét, szándékait és cselekedeteit képes lesz megjeleníteni, reprezentálni önmaga előtt” – írja a szerző. Hangsúlyos e helyütt az identitás kialakulásának tárgyalása (elsősorban Erikson identitásmodellje alapján), illetve a szexuális szerepvállalás fejlődési folyamatának vizsgálata. Az erkölcsi fejlődés, a társas kapcsolatok – visszatérő módon – szerepelnek a fejezetben, amely végül rövid kitérőt tesz a tizenéves kor devianciáira és válságaira.

A fejlődéslélektan modern felfogása szerint a fejlődés nem zárul le a felnőttkor küszöbén, hanem egész életen át tart. Így az utolsó anyagrész Az egész életen át tartó fejlődés címet viseli, s a további életszakaszok pszichológiái jellegzetességeit is felvázolja. Visszautal az első, elméleti problémákkal foglalkozó fejezetre, majd áttekinti a fejlődés fogalom felnőttkorra kiterjesztésének következményeit: sorra veszi például a pszichológiai funkciók és a biológiai állapot változásainak összefüggéseit.

Vajda Zsuzsanna könyve előszavában (Bevezető mondatok az olvasóhoz) utal azokra a szokatlan megoldásokra, amelyek művét a hasonló, összefoglaló jellegű fejlődés-lélektani munkák többségétől megkülönböztetik. Egyik megjegyzése szerint normaszegés az, hogy az olvasó csak kismértékben talál a szűkebb és tágabb környezetre vonatkozó fejtegetéseket a kötetben. A környezeti vonatkozások (család, iskola stb.) úgyszólván teljes hiányát azzal magyarázza, hogy a szocializáció bevonása a tartalom leegyszerűsítésével járt volna együtt. Ennek a szerző által preferált megoldásnak nemcsak „ökonómiai”, hanem – mint majd látni fogjuk – szemléletbeli okai is vannak.

*

A kötet szerkezete a szerző azon meggyőződését tükrözi, hogy a gyermek pszichológiai fejlődése egységes folyamatot képez, s hogy ez a folyamat belső összefüggéseket tartalmaz. A fejezetek általában a fejlődéslélektan hagyományos szakaszhatáraihoz igazodnak. Kivételt képez a másutt többnyire egy életkori periódusnak tekintett kisgyermekkor, amely ebben a műben kisdedkorra és óvodáskorra osztódik. (A „kisdedkor” szakszó használata még a fejlődéstanon belül sem általános.)

Mérei Ferenc szavaival élve „a fejlődés három fonala: a megismerő, az érzelmi és a társas” egyenrangú a könyvben, az egyes életszakaszokat – a felnőttkorral foglalkozó fejezetet leszámítva – egységes szempontok szerint tekinti át a szerző. Ezeket testi változások, értelmi fejlődés, erkölcsi fejlődés, társas kapcsolatok – Vajda Zsuzsanna az adott életkori periódushoz igazodva, „rugalmasan” kezeli.

A kötet nem követi a fejlődéstani munkák általánosnak mondható szokását: a különböző irányzatok „értékelésmentes” felsorolását, hanem a tudományos nézetek folyamatos szembeállításának és értékelésének módszerével él. Ennek során a fejlődéslélektan legfőbb irányzatai közül főként Piaget kognitív lélektanának, a mélylélektannak, illetve a fejlődéslélektan kognitív irányzatának nézetrendszerét állítja középpontba.

Vajda Zsuzsanna főként Piaget tanaiból merít (például értelmi fejlődés, egocentrizmus), így a francia pszichológus nézetei mintegy a mű gerincét képezik. Eljárását a következőképpen indokolja: „... fontosnak látszott Piaget értelmi fejlődéssel kapcsolatos modelljének részletes felidézése ... a fejlődés-lélektani kutatások ma is őt tekintik a »kályhának«, amelytől elindulnak, így hát természetes, hogy én is ezt teszem.”

Már említettük, hogy a mű kevés helyet szentel a környezeti hatások szerepének bemutatására. Ez, véleményünk szerint, a szerző Piaget-t követő szemléletének is tekinthető. Mérei Ferenc szerint „Piaget rendszerében – szemben Wallon és Zazzo elgondolásával – a szociális tényező nem határozza meg a viselkedést. A magatartást alapvetően a kognitív, az intelligenciának az adott fejlődési szintje határozza meg. A szociális Piaget világában a társas viselkedés jelenségcsoportja, s így nem determináló tényező a fejlődésben.”

Jelentős a pszichoanalitikus irányzat jelenléte a kötetben. A pszichoanalízis, amely a fejlődéstan számos felfedezésének ihletője, előtérbe kerül például az elsődleges kötődés vagy a fejlődés alapmotivációja tárgyalásakor, továbbá kiindulási alapként vagy „vitapartnerként” van jelen.

Vajda Zsuzsanna nagy teret szentel a Piaget munkásságával kapcsolatos bírálatok ismertetésének. A szerző, noha alapvetően az átfogó modellt nyújtó Piaget-féle organizmikus (kognitív) fejlődéslélektan talaján áll, adott helyen az értelmi fejődés problémakörét gazdagító kognitív irányzat érdemeit is elismeri. A két nézetrendszer különbözőségét az eltérő metodológiai felfogásban és az alapfeltevések egymástól elütő jellegében látja. Szándékait a következő idézet foglalhatná össze: „A fejlődést meghatározott aspektusból igyekeztem bemutatni: kognitív oldalról, de nem a mai, kognitív kutatások szemléleti keretében, hanem úgy, hogy a kognitív, racionális működést – a nagy elődök, többek között Piaget és Mérei felfogását követve – a világlátás, a környezettel való kommunikáció globális eszközének tekintem. Erre késztetett az a tapasztalat, hogy az elmúlt évek szakmai és közéleti diskurzusaiban az értelmi feldolgozás és belátás, a meggyőzés, a dolgokban való tudatos részvétel szerepe háttérbe szorult.”

*

Történeti visszatekintések alkalmazása, a fejlődéslélektan irodalmának sokoldalú értelmezése, értékelése, továbbá az új elméleti kutatások eredményeinek felhasználása teszi teljessé a kötetet. A szövegközi példák, szemelvények, grafikonok jól szolgálják a mondanivaló kifejtését. Az elméleti fejtegetésen túl gyakorlati ismeretek is helyet kaptak.

A gyermek pszichológiai fejlődése – noha magán viseli az egyetemi jegyzetek bizonyos jegyeit – átmenetet képez a felsőoktatási tankönyvek és a szakkönyvek között; egyúttal korszerű összefoglaló kézikönyvül is szolgálhat. Értéke elsősorban nem didaktikai megoldásaiban, hanem problémaérzékenységében rejlik.

VAJDA ZSUZSANNA: A gyermek pszichológiai fejlődése. Budapest, 1999, Helikon Kiadó. 253 p. „Universitas. Pszichológia” sorozat

Deák Ferenc