Chrappán Magdolna
Az iskolai képességfejlesztés problémáiról
Túlzottan akadémikus, ismeretközpontú-e a magyar iskola?
Természetesen én is túlságosan ismeretközpontúnak tartom a mai magyar iskolát ha egy szóval kell válaszolni , a kérdés azonban árnyaltabb megközelítést igényel. Megválaszolásra vár, hogy mire gondolunk, amikor az ismeret kifejezést használjuk, és mire, ha a képességre hivatkozunk. Ebből persze adódik az a kérdés is, hogy elválasztható-e a kettő. Talán ez utóbbira egyszerűbb a válasz, hiszen a régóta ismert csapdát rejti a szembeállítás szándéka: a formális és materiális képzés viszonyát, azaz gondolkodni tanítsuk-e meg a gyereket, vagy legyen minél több ismerete, mert gondolkodni csak konkrét dolgokról lehet. Ezt a dilemmát sohasem lehet megnyugtatóan és végérvényesen megoldani. Hasonló a helyzet az ismeretátadás, illetve képességfejlesztés ügyében is.
Az analógia azért is létezik, mert a képességeket nem lehet
ismeretek nélkül fejleszteni, és óhatatlan, hogy az ismeretek (ha
csak egy kicsit is képesek szervülni) képességfejlődést okozzanak.
A megfogalmazás szándékosan ilyen suta, azt szeretném érzékeltetni
vele, hogy a képességfejlődés a jelenlegi iskolai tevékenységrendszerben,
különösen pedig az oktatási folyamatban többnyire a szereplők, elsősorban
a pedagógusok szándékaitól függetlenül következik be. Azt értem ezalatt,
hogy a képességfejlesztést, amely valószínűleg minden iskola pedagógiai
programjában és minden egyes tanterv célrendszerében központi helyet
foglal el, az
A képességfejlődés csak részben az ismeretelsajátítás hozadéka,
és ez a lényeg:
Az azonban kétségtelen, hogy az intézményes nevelés legfőbb
célja a képességfejlesztés. A kérdés az, el tudjuk-e dönteni, milyen
képességhalmaz legyen a kívánatos. Ha azt mondjuk, hogy a kognitív
képességek (és azon belül is főképp a kognitív rutinok, a kognitív
kommunikáció) fejlesztése a célunk, akkor szerintem a mai iskola alapvetően
megfelel ennek a kívánalomnak. Lehetne persze bizonyos tanterv-, illetve
tananyag-szerkesztési eljárásokkal a folyamat hatékonyságát növelni,
de az alapfeltevést, hogy a kognitív képességeket a tantárgyakra alapozott
teljesítménycentrikus oktatási módszerrel jól lehet fejleszteni, ez
nem befolyásolja. Ha ezt a feltételezést elfogadjuk, akkor a jelenlegi
iskolával kapcsolatos legfőbb probléma
Ha azonban elvetjük azt a tételt, hogy az iskola kizárólagos
feladata a kognitív képességek fejlesztése, akkor más következtetéseket
is be kell építeni pedagógiai reflexeinkbe: nevezetesen az egyik alapvető
pszichológiai összefüggést, miszerint az adottságokon alapuló képességek
fejlesztésének egyetlen útja a
Mivel magyarázható a magyar közoktatás ismeret-központúsága?
A leggyakrabban hivatkozott érv a herbartiánus iskola. Kétségtelen, hogy az ismeretcentrikusság jelentős muníciót kapott a poroszos iskolától, ám igazságtalan lenne mindent erre fogni. Ha végigtekintjük az iskoláztatás történetét, a jelentős tárgyi tévedés veszélye nélkül állapíthatjuk meg, hogy az ismeretelsajátítás fetisizálása nem a múlt században kezdődött. Az iskola (különösen a középkortól) azokat az ismereteket nyújtotta, amelyeket a családban nem tudott megszerezni a gyerek. A mindennapi életéhez nélkülözhetetlen képességeket úgyis megszerezte a családi gazdaságban, a napi gyakorlat során. Az iskola ekkor ugyanis sokkal kevésbé volt szocializációs színtér, mint ma. Az általános képzési célú intézmények értelemszerűen és joggal az alapkészségeken túl (írás, olvasás, számolás) a valláserkölcsi és a tudományos ismeretekre koncentráltak. Ez az évszázados hagyomány olyan erős társadalmi reflexszé vált, hogy manapság, amikor az iskolának bizony erőteljes szocializációs hatást is kellene gyakorolnia (mert megroppant a családok hagyományos emberformáló ereje és hatalma), nem tudunk lemondani az ismeretek abszolutizálásáról.
Ezt a társadalmi hagyományt erősíti a lexikonszerű információk
félelmetes áradásának
Még jelentősebb az
A végére hagytam az egyik legfontosabb okot:
azt a tapasztalati tényt, hogy az iskolában, óvodában, otthon, munkahelyen
stb. nem az objektíven értelmezhető értékek a fontosak, hanem az,
Az elmúlt évek modernizációs történései segítették-e a magyar iskola eredendően ismeretközpontú szemléletének változását?
Az eddigi pesszimista csengés ellenére azt hiszem, határozottan fejlődött e tekintetben a magyar közoktatás. Ez persze polarizációt is jelent, hiszen bizonyos iskolákban a fokozódott verseny miatt erősödött az ismeretcentrikusság, azonban a hagyományos centralizált oktatásirányítás megszűnése azt is lehetővé tette, hogy ha a szándék megvolt az iskolákban a képességfejlesztés előtérbe állítására, akkor azt a korábbiaknál szabadabban meg is tehették. Sorra nyíltak iskolák speciális képességekkel rendelkező gyerekek számára; tehetséggondozók, szociális hátrányokkal rendelkezőket, tanulási nehézségekkel küszködőket nevelő intézmények; továbbá iskolák, amelyek olyan alternatív pedagógiát választottak, amely a képességfejlesztést preferálja. Sajnos azonban ezek az iskolák is szemben találják magukat a környezet kíméletlen kényszerítő hatásával. Ám tevékenységük azért is hasznos, mert segíthetnek abban, hogy gazdagodjék a képességfejlesztés pedagógiai kultúrája. Ez pedig minden pedagógus számára fontos.
Az elmúlt időszak
A NAT tehát pontos képét mutatja annak az őrlődésnek, amit a kevésbé ismeretcentrikus, inkább képességfejlesztő angolszász és a hagyományos pedagógiai felfogás koegzisztenciája és összebékítési szándéka okoz.
Ma a
Van-e különbség a képességfejlesztés/ismeretátadás arányaiban a különböző életkori szakaszokban?
A különböző életkori szakaszok természet adta módon különböznek az ismeretelsajátításképességfejlesztés belső arányait és lehetőségeit tekintve.
Abban nincs semmi természetellenes, hogy az általános iskolától
a középiskola felé haladva egyre nő az ismeretelsajátítás aránya a
képességfejlesztéshez képest, az azonban már igencsak megkérdőjelezhető,
hogy mindez differenciálás nélkül, egyformán zúdul minden gyerekre.
A differenciálás maga is sarkalatos pontja a pedagógiának, ez részben
módszertani kultúra, részben csoportlétszám, de még inkább
A középiskolák a képességfejlesztés tekintetében a közoktatási
rendszer legrosszabb helyzetben lévő intézményei, ugyanis közvetlenül
érzik a felsőoktatás olykor arisztokratikus igényeit. Ebből a szempontból
tehát jogosnak tűnik a középiskolai tanárok ismeretcentrikus magatartása.
Ugyanakkor lassan barátkozni kellene azzal, hogy a középiskola tömegessé
válik, aminek bizony az a következménye, hogy néhány vonásában az
általános iskolára fog majd hasonlítani. Ha tetszik, mondhatjuk azt,
hogy csökkenni fog a hagyományos középiskolai színvonal, ám más megközelítésből
úgy is fogalmazhatjuk ezt a tényt, hogy sokkal inkább kell még a középiskolában
is a képességfejlesztéssel foglalkozni. Akinek volt már gondja azzal,
hogy tanítványai nem tudnak készségszinten olvasni, szöveget értelmezni,
helyesen írni, és ezek a gyerekek nem a leggyengébb tanulók, az már
érzékeli, mit jelent a
Milyen változásokra és hol lenne szükség?
A változtatások alapvetően két dimenzióban szükségesek.
A tanítási-tanulási folyamat belső arányainak, célkitűzéseinek, követelményrendszerének és legfőképpen tevékenységstruktúrájának a képességfejlesztés irányába történő megváltoztatására volna szükség, hacsak a külső és belső kényszerek ezt meg nem akadályozzák. Illúziók nélkül ezt az óhajt persze ki sem lehet mondani.
A másik változtatási dimenzió még az elsőnél is naivabb: az iskolák tevékenységrendszerében ne csak az oktatásnak legyen garantált helye. Más szóval: teljes személyiségfejlesztés címén ne csak tanulásra legyen lehetősége a gyerekeknek, hanem egyéb tevékenységek végzésére is: közösségi, szabadidős, szociális kompetenciákat fejlesztő tevékenységek vagy az önkifejezés bármilyen tolerálható formája essen egyenrangú megítélés alá a tanulmányi teljesítményekkel. Az életnek tanulunk jelszó ne kizárólag a tantárgyi tanulásra vonatkozzék, hiszen a képességfejlesztés módszere valójában tágan értelmezett tanulás.
Ez a második óhaj szinte eleve kudarcra ítélt, hiszen amíg a
közoktatási törvény és a NAT is azt mondja, hogy az iskola
Apró lépésekkel azonban közelíthetünk a képességfejlesztés célja felé, ahogyan ezt sok iskola meg is teszi. Azért teszik ezt, mert rájöttek arra, hogy a képességek fejlesztésére fordított idő, energia hosszú távon megtérülő beruházás. A gyerek pedig hosszú távra készül...