Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1999 október > Az iskolákon át vezető út

Andor Mihály

Az iskolákon át vezető út

Az 1997/98-as tanév jó éve volt az iskolaszociológiának. Két, alapvető fontosságú adatokat felszínre hozó kutatás is folyt. Az MTA Szociológiai Kutatóintézete OKTK-támogatással azt vizsgálta országos reprezentatív mintán, hogy a középfokú iskolai tanulmányaikat 1997 őszén elkezdett diákok milyen motivációkkal, társadalmi háttérrel választották épp azt az iskolát, amelyikben az adatfelvétel idején tanultak. Az ELTE Szociológiai Intézete a Soros Alapítvány támogatásával pedig az összes 1998-ban érettségizett továbbtanulásáról (vagy tovább nem tanulásáról) vett fel adatokat. Az alábbi dolgozat e két kutatás adatbázisára építve rajzolja fel azt az ívet, amelyet a különböző társadalmi hátterű gyerekek az egymás után következő iskolafokokon keresztülhaladva írnak le.1

A felsőfokhoz vezető út

Magyarországon az 1997/98-as tanévet az általános iskolát végzettek 30%-a gimnáziumban, 36%-a szakközépiskolában, 32%-a szakmunkásképzőben és 2%-a szakiskolában kezdte. Az ilyen típusú országos adatok érdekesek lehetnek, ha például összehasonlítjuk azzal, hogy az évtized elején gimnáziumban még csak az általános iskolát végzettek 22%-a, szakközépiskolában 30%-a, szakmunkásképzőben viszont 45%-a tanult tovább. Mindez azonban semmit nem mond a minket érdeklő kérdésről, történetesen arról, hogy kik azok a gyerekek, akik egyik vagy másik iskolatípusban többségben vannak. Ilyen ismereteket csak külön erre irányuló szociológiai vizsgálatokból nyerhetünk. Az MTA-vizsgálat szerint az 1997/98-as tanévben az elsőévesek 33%-a gimnáziumban, 41%-a szakközépiskolában, 23%-a szakmunkásképzőben és 3%-a szakiskolában kezdett.2 Ezen belül azonban óriási különbségek mutatkoznak attól függően, hogy a gyerek milyen szociokulturális környezetből érkezik.

A szociokulturális környezetnek több mutatója van. Jó jelzést ad a szülők foglalkozása, iskolai végzettsége, jövedelme, vagyoni helyzete, kulturális fogyasztása, ám mivel ezek alacsony, illetőleg magas szintjei többnyire együtt járnak, elegendő egyet – az apa iskolai végzettségét – kiragadni közülük, és ezzel végezni az elemzést.3 Az 1. táblázatból látható, hogy az átlagtól igen nagy mértékben tér el a gyerekek középiskola-választása az apa iskolai végzettsége szerint. Érettségiig bezárólag az átlagnál nagyobb arányban mennek gimnáziumba és kisebb arányban szakmunkásképzőbe. Ezen belül a különbségek szélsőségesek: az egyetemet végzett apák gyerekei 41-szer (!) nagyobb arányban mennek gimnáziumba, mint a nyolc általánosnál kevesebbet végzett apákéi, és még az érettségizett apák gyerekeinél is 2,1-szer nagyobb arányban. Ugyanakkor érettségit nem adó középfokú iskolába (szakmunkásképző és szakiskola) az egyetemet végzett apák gyerekei 25-ször kisebb arányban mennek, mint a legalacsonyabb iskolai végzettségű apákéi. A szélső értékek között pedig szabályosan és fokozatosan változnak a beiskolázás arányai. Egyetlen kivétel e szabályosság alól a szakközépiskola, amely jellemző módon a középrétegek gyerekeinek iskolája, amit az is mutat, hogy az érettségizett és szakmunkás apák gyerekei választják legnagyobb arányban.

Középiskola-választás az apa legmagasabb iskolai végzettsége szerint, százalékban
1. táblázat

Az iskola típusa, ahol a gyerek elsőéves Az apa legmagasabb iskolai végzettsége Átlag 
Egyetem N=441 Főiskola N=389 Érettségi N=1071 Szakmunkásképző N=1949 Nyolc általános N=385 Nyolc általánosnál kevesebb N=40 
Gimnázium 82 64 39 20 11 33 
Szakközépiskola 15 27 46 44 40 23 41 
Érettségit adó
összesen 
97 91 85 64 51 25 74 
Szakmunkásképző 14 34 44 58 23 
Szakiskola 17 
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

A gimnázium választásának jelentősége abban van, hogy nagy valószínűséggel vetíti előre az életút következő állomását. Az ELTE-kutatás szerint az 1998-ban gimnáziumban érettségizettek 81%-a jelentkezett felsőfokú intézménybe, a szakközépiskolában érettségizetteknek csak 35%-a. De nemcsak többen jelentkeztek, hanem többet is vettek föl: a gimnáziumból jelentkezők 56%-át, a szakközépiskolából jelentkezőknek csak 42%-át. Ebből aztán az következett, hogy abban az évben a gimnáziumban érettségizettek 45%-a tanult tovább, míg a szakközépiskolában érettségizetteknek csak 15%-a.

A főbb iskolatípusok közötti egyenlőtlen eloszlással még nem értünk a társadalmi differenciálódás végére, hiszen gimnáziumból is háromfajta van: négy-, hat- és nyolcosztályos. Bár az, hogy a szerkezetváltó gimnáziumok jobbak, mint a négyosztályosak, még nem bizonyított tény4, csak egy felfokozott várakozás, ez a hiedelem mégis elegendő volt ahhoz, hogy hisztérikus verseny alakuljon ki az oda történő bejutásért. A felfokozott várakozás azon a feltételezésen alapult, hogy a gimnázium régi formája, amely a maga idejében belépőül szolgált a középosztályba, magasabb színvonalú képzést nyújt. A mai reménykedők azonban nem gondoltak arra, hogy a két világháború között a gimnázium egészében elitiskola volt, hiszen egy-egy korosztálynak mindössze 8-10 százaléka tanult benne, azóta viszont ez az arány 25%-ra emelkedett. A középfokú oktatás háború utáni expanziója eleve megkérdőjelezi a korábbi színvonal fenntarthatóságát.5

Ha figyelembe vesszük a gimnázium fajtáit is, akkor azt látjuk, hogy a különbségek még nagyobbak (2. táblázat). Ameddig például az összes gimnáziumba járó gyerek esetében az egyetemet és a főiskolát végzett apák között a különbség csak 0,8-szoros (lásd az 1. táblázatot), addig részletesebb bontásban a következőt látjuk: a négyosztályosnál nincs különbség, a hatosztályosnál 1,4-szeres, a nyolcosztályos gimnázium esetében pedig már 2,2-szeres az egyetemet végzett apák gyerekei javára. Hogy a szülők iskolai végzettségében manifesztálódó kulturális tőkének milyen nagy szerepe van a középiskola-választásban, azt még jobban alátámasztja, ha külön megnézzük az egyetemet végzett első és legalább második generációs értelmiségi apák gyerekeit, azaz felbontjuk a 2. táblázat első oszlopát. Adataink szerint a második generációsok gyerekeinek 30%-a ment nyolcosztályos gimnáziumba, az első generációsoknak 18%-a (miközben az egyetemi diplomás apák esetében az átlag 20%). Általában elmondhatjuk: ahogyan csökken az apák iskolai végzettsége, úgy csökken a szerkezetváltó gimnáziumba menő gyerekek aránya, és nagyobb mértékben, mint a négyosztályosba menőké. Ebből következik, hogy ha egy alacsony iskolai végzettségű apa gyereke gimnáziumba megy, az nagyobb valószínűséggel hagyományos, mint szerkezetváltó.

Gimnáziumválasztás az apa legmagasabb iskolai végzettsége szerint, százalékban
2. táblázat

Az gimnázium típusa, ahol a gyerek elsőéves Az apa legmagasabb iskolai végzettsége Átlag 
Egyetem Főiskola Érettségi Szakmunkásképző Nyolc
általános 
Nyolcosztályos gimnázium 20 
Hatosztályos gimnázium 23 16 10 
Négyosztályos gimnázium 39 39 23 14 20 
Gimnázium összesen 82 64 39 20 11 33 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

De még az azonos iskolafajta altípusai közötti egyenlőtlen eloszlással sem ért véget a középiskola választásában megnyilvánuló társadalmi differenciálódás. Köztudott, és a szerkezetváltó gimnáziumokhoz kapcsolódó hiedelmekkel ellentétben bizonyított is, hogy az iskolák nem azonos színvonalúak. Ezt a színvonalbeli különbséget – ha tökéletlenül is – mutatja az a rangsor, amelyet a Köznevelés című folyóirat tesz közzé évről évre, és amelynek alapja, hogy az adott középiskolában végzettek hány százalékát vették fel főiskolára vagy egyetemre. A mintába bekerült középiskolákat lekódoltuk az 1997-es rangsor szerint, ezért lehetőség nyílik az apák iskolai végzettsége szerinti összevetésre (3. táblázat).

Nem elég tehát, hogy minél magasabb az apák iskolai végzettsége, annál nagyobb arányban mennek a gyerekek gimnáziumba és ezen belül szerkezetváltó gimnáziumba, ráadásul nagyobb arányban mennek a felsőfokú felvételt leginkább biztosító, úgynevezett elitiskolákba. Az egyetemet végzett apák gyerekeinek 20%-a az országos rangsor első tíz helyét elfoglaló gimnáziumba ment (ha pedig az apa második generációs értelmiségi, akkor 23%); ugyanez a főiskolai végzettségű apák esetében már csak 14%, az érettségizett apák gyerekeinél 11% és így tovább lefelé. Még az első ötven gimnáziumba is annál nagyobb arányban mentek a gyerekek, minél magasabb az apa iskolai végzettsége. A rangsorban nem szereplő, a továbbtanulást legkevésbé biztosító gimnáziumokban viszont az alacsonyabb iskolázottságú apák gyerekei szerepelnek nagyobb arányban.

A gimnáziumot választók megoszlása az iskola presztízse és az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban (első változat)
3. táblázat

A gimnázium helye a Köznevelés
rangsorában 
Az apa legmagasabb iskolai végzettsége 
Egyetem N=360 Főiskola N=249 Érettségi N=424 Szakmunkás
N=386 
Nyolc
általános
N=44 
Első 10 között 20 14 11 
11 és 50 között 18 16 13 11 
51. és hátrébb 38 43 43 47 41 
Nincs a rangsorban 24 27 33 34 45 
Összesen 100 100 100 100 100 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

A Köznevelés évek óta közölt rangsorát, amely a felvételi sikerességén alapul, sok jogos kritika érte, mondván, hogy elsősorban nem az iskolákban folyó pedagógiai munka színvonalát mutatja, hanem a tanulók szociális összetételét. Részben ezért született egy új lista, amely 1999-ben jelent meg először, és aszerint az objektívnak tekinthető mérce szerint rangsorolta a középiskolákat, hogy a közös érettségi és felvételi írásbelin milyen átlagos teljesítményt értek el.6 Ezt az adatot új változóként rendeltem az ELTE-kutatás adatbázisához, és ily módon még pontosabb képet alkothatunk a differenciálódásról (4. táblázat).

A gimnáziumot választók megoszlása az iskola presztízse és az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban (második változat)
4. táblázat

A gimnázium átlaga a közös érettségi és felvételi írásbelin Az apa legmagasabb iskolai végzettsége 
Egyetem N=438 Főiskola N=346 Érettségi N=635 Szakmunkás N=457 Nyolc általános N=59 
8,5 pont fölött 52 41 33 29 28 
7–8,49 pont 22 27 30 26 24 
7 pont alatt 26 32 37 45 48 
Összesen 100 100 100 100 100 

Forrás: ELTE Szociológiai Intézet, 1998

A 4. táblázat adataiból kiderül, hogy 1998-ban az egyetemi végzettségű apák gyerekeinek több mint a fele (52%) olyan gimnáziumban érettségizett, ahol az érettségi/felvételi dolgozatot író gyerekek teljesítményének iskolai átlaga a legjobb tartományba esett. A főiskolai végzettségű apák gyerekeinek már csak 41%-a, az érettségizetteknek 33%-a, a szakmunkás végzettségűeknek 29%-a és a nyolc osztályt végzetteknek 28%-a járt ilyen gimnáziumba. Ezzel szemben a leggyengébb dolgozati átlagokat produkáló gimnáziumokban érettségizettek aránya az iskolázatlan apáknál a legnagyobb (48%), és az iskolai végzettség növekedésével csökken. A közepes szintű gimnáziumok érettségizőinek társadalmi megoszlása viszont egy Gauss-görbét ír le: a középszintű végzettségű apáknál a legmagasabb, és a két szélső értéknél (egyetemi végzettség és 8 osztály) a legalacsonyabb.

A kulturális tőke szerepét az ELTE-vizsgálat is jól mutatja. Miközben az egyetemet végzett második generációs értelmiségi apák gyerekeinek 58%-a érettségizett a legjobb gimnáziumokban, az első generációsoknak csak 50%-a (az átlag 52%). A tendencia még a főiskolát végzett apáknál is megtalálható: a főiskolai diplomás, második generációs értelmiségi apák gyerekeinek 47%-a érettségizett elitgimnáziumban (az átlag 41%).

A „jobb” szakmákhoz vezető út

A társadalmi differenciálódásnak nemcsak az eddig leírt változataival találkozhatunk (a főbb iskolatípusok közötti, illetőleg a gimnáziumokon belüli), hanem a középfokú szakképző iskolákon belüli fajtájával is. Itt azonban nem a továbbtanulás a tét (szakmunkásképző esetében per definitionem nem is lehet), hanem a divatos, jobb kereseti lehetőséggel kecsegtető szakma megszerzése.

Az 1990 óta bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások alaposan átalakították a különböző szakmák keresettségét. Minden olyan szakmának csökkent a presztízse, amely a régi szocialista nagyüzemekhez kötődött, és minden olyannak nőtt, amely kisvállalkozásokban is hasznosítható, illetőleg, amelyben a munkaerő-piaci kereslet nagyot ugrott. Utóbbira példa a közgazdasági szakközépiskolai végzettség: 1976-ban az összes elsőéves szakközépiskolás 18%-a tanult ilyen iskolában, 1992-ben már 26%-a. A keresettség természetesen versenyt generál, és ahol verseny van, ott megjelenik a „versenyzők” társadalmi differenciálódása. Az 5. táblázatból látható, hogy – bár nincs nagy különbség – az egyetemet végzett apák szakközépiskolás gyerekei járnak legnagyobb arányban a legkeresettebb közgazdasági szakközépiskolába, és őket követik a főiskolát végzett apák gyerekei. A különbség azért kicsi, mert a demográfiai hullámvölgyben az iskolák az életben maradásukért igyekeztek úgy alakítani a profiljukat, hogy minél több gyereket „szerezhessenek”, azaz igazodtak a kereslethez, és ezért megnövekedett a közgazdasági iskolákban a férőhely.

A legdivatosabb és legkevésbé divatos szakközépiskolák tanulói az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
5. táblázat

A szakközépiskola típusa, ahová a gyerek jár Az apa legmagasabb iskolai végzettsége 
Egyetem N=66 Főiskola N=102 Érettségi N=481 Szakmunkás N=841 Nyolc általános vagy kevesebb N=155 
Legkeresettebb
szakmacsoport 
     
– közgazdasági 26 24 23 22 23 
Legkevésbé keresett
szakmacsoport 
     
– ipari 14 
– mezőgazdasági 
Többi 70 67 66 65 58 
Összesen 100 100 100 100 100 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

A társadalmi különbségek élesebben jelennek meg a legalacsonyabb presztízsű szakmáknál. Ezekben a szakmacsoportokban maradtak még iskolák, de mivel az érdeklődés csökkent, egyre könnyebb bejutni, ezért azok a tanulók töltik meg, akik más középiskolában nem reménykedhetnek. (Az ipari és mezőgazdasági szakmacsoport szakközépiskoláiba bekerültek általános iskolai átlaga 3,6 volt, ám a közgazdaságiba felvetteké 4,3.)7 Az iskolázatlan szülők gyerekei az ipari szakmacsoportba tartozó szakközépiskolákba több mint négyszer nagyobb arányban, a mezőgazdaságiakba ötször nagyobb arányban mentek, mint az egyetemet végzetteké.

Hasonló folyamatok a szakmunkásképzésben is lezajlottak. Bizonyos szakmák iskoláit akár „munkanélküli-képző intézetnek” is nevezhetnénk, mivel ezekre a szakmákra alig van piaci kereslet. E szakmák időleges megmaradása csak a hatalmas és lomha oktatási rendszer tehetetlenségi erejének, illetőleg az ott dolgozók érdekérvényesítésének tulajdonítható. De ha az iskolafenntartókat befolyásolja is ideig-óráig az iskolák személyzete, a családok döntését már kevésbé. Ennek köszönhetően 1990 és 1997 között például a textilipari szakmacsoportban 96%-kal csökkent a tanulólétszám, a vas- és fémipari szakmacsoportban 82%-kal, a ruházati és építőipariban 50%-kal, miközben a szolgáltatóipari szakmacsoportban 12%-kal nőtt (SZÉP 1998, 23). A megmaradt „munkanélküli-képzőkbe” azok mentek, akiket máshová nem vettek föl. A szakmák keresettsége – többek között – megmutatkozik abban, hogy milyen általános iskolai eredménnyel lehet bejutni az egyik vagy a másik szakmunkásképzőbe. Az MTA-kutatás vizsgálati mintája szerint például a szolgáltatás szakmacsoport iskoláiba kerülők általános iskolai eredménye átlagosan 3,4 volt, az építőipariba kerülőké 2,8.

A legdivatosabb és legkevésbé divatos szakmát tanulók az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
6. táblázat

A szakmunkásképző szakmacsoportja Az apa iskolai végzettsége* 
Érettségi
N=149 
Szakmunkás
N=641 
Nyolc általános vagy kevesebb N=190 
Legkeresettebb    
– szolgáltatás 11 11 
Legkevésbé keresett    
– építőipari 11 22 
Többi 83 88 73 
Összesen 100 100 100 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998
* A szakmunkásképzőben tanuló, egyetemet vagy főiskolát végzett apák gyerekeinek száma túl kevés az elemzéshez, ezért hiányzik a táblázatból.

Az iskolázatlan szülők gyerekeinek majdnem negyede (22%), míg az érettségizett apák gyerekeinek csak 6%-a és a – legalább – második generációs szakmunkás gyerekeinek is csak 11%-a került a legkevésbé keresett szakmacsoportba (6. táblázat). A legkeresettebb szakmacsoport iskoláiba pedig az iskolázatlan apák gyerekeinek mindössze 5%-a ment, az érettségizett vagy szakmunkás apák gyerekeinek viszont 11%-a. Voltaképpen minden úgy történik, mint ahogy huszonöt évvel ezelőtt az akkor végzett szakmunkásvizsgálatban megállapították: vannak alacsony presztízsű szakmák, amelyeket többnyire a szakképzetlen szülők gyerekei tanulnak, meglépve az intergenerációs mobilitás első fokát, és vannak az úgynevezett elit szakmák (akkortájt az autószerelő és a műszerész), ahova többnyire érettségizett vagy városi tradicionális szakmunkás családok gyerekei kerülnek (CSÁKÓ és LISKÓ 1978).

A középiskola előzménye

Minél tovább repíthet egy iskola a végzettségi létrán, illetőleg minél jobb életkilátásokat ígér egy szakma, annál nagyobb a verseny a bejutásért. A pálya, amelyen a verseny zajlik, a felvételi vizsga. Nem véletlen, hogy milyen sorrend alakul ki az iskolák között aszerint, hogy tartanak-e felvételit avagy nem.

A különböző iskolatípusokba 1997-ben bekerült, felvételizett tanulók aránya
7. táblázat

Iskolatípus A felvételizett tanulók százaléka 
Gimnázium  
   Nyolcosztályos 97 
   Hatosztályos 91 
   Négyosztályos 76 
Szakközépiskola  
   Közgazdasági 77 
   Kereskedelmi 74 
   Szociális 71 
   Műszaki 60 
   Mezőgazdasági 49 
   Ipari 24 
Szakmunkásképző  
   Kereskedelmi 60 
   Vendéglátó-ipari 58 
   Építőipari 24 
   Ruházati 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

@SZÖVEGTÖRZS = A felvételi vizsgával valami egészen különös dolog történt az elmúlt tíz év alatt, amit Csákó Mihály így foglalt össze: „Amíg helyhiány miatt szűrni kellett a gyerekeket, addig ilyen vizsgák alig voltak, paradox módon akkor szaporodtak meg, amikor csökkenni kezdett a gyerekek száma, és most, amikor akár mindenki beférhet a középfokú intézményekbe, a pszichózis határáig menő stresszel kell megküzdeniük a továbbtanulóknak. Az ok éppen a helybőség: ha nem a fogyasztók (a családok) versenyeznek a helyekért, akkor a szolgáltatóknak (az iskoláknak) kell versengeniük a tanulókért – a tanulókért általában és a tehetséges tanulókért különösen.[...] Ma már akkora a demográfiai apály, hogy a középiskolák lényegében egyetlen gyerekről sem mondhatnak le. A felvételi így valójában csak »PR« eszköz: az iskola presztízsét, rangsorbeli helyét hivatott javítani.” (CSÁKÓ 1998, 476)

Ebben a gondolatmenetben annyi igazság mindenképpen van, hogy a felvételi hisztéria túllépett a racionalitás határán, és hogy nem minden helyen és nem minden formájában indokolt. Vannak iskolák, amelyekbe valóban akkora a túljelentkezés, hogy valamilyen módon dönteni kell arról, kit vegyenek föl. Sok esetben azonban a felvételi valóban csak PR-eszköz, amely arra épít, hogy a szülők nagy részének nincs átfogó ismerete az egész iskolarendszerről, és döntéseiket töredékinformációkra alapozzák. A töredékinformációk alapján olyan hiedelmek születnek, hogy „ha ebbe az iskolába csak felvételivel lehet bejutni, akkor ez biztosan jó iskola”. Az átlagosan tájékozatlan szülő azt már nem tudja, hogy egyetlen jelentkezőt sem utasítottak el, mert a felvételi mindenkinek „sikerült”. (A gyerek pedig akkor sem úszná meg a „pszichózis határáig menő stressz” nélkül, ha előre tudná, hogy úgyis mindenkit felvesznek.) Azt pedig, hogy egyre több fölöslegesen felvételiztető iskola van, az adatok is alátámasztják. 1991-ben a középfokra jelentkezők 73%-át, 1995-ben 75%-át vették föl oda, ahová jelentkezett. 1997-re már a középfokot is teljes mértékben elérte a demográfiai hullámvölgy, amikor is a reprezentatív MTA-vizsgálat mintájában szereplő gyerekek 86%-át oda vették föl, ahová először jelentkezett.

A felvételi annál sikeresebb, minél több a „hozott anyag”, azaz minél több van a gyerek fejében. Ezt csak részben tükrözi az általános iskolai tanulmányi eredmény, hiszen köztudott, hogy az azonos osztályzat nem minden iskolában fedi ugyanazt a tudást. Bár a sok szolgáltatást ígérő magán- és alapítványi óvodák és iskolák megjelenésével az a látszat keletkezik, hogy pusztán a fenntartó jó megválasztásától függ az, hogy milyen felkészültséggel ér valaki a középiskola-választás küszöbére, a valóság más. A magán- és alapítványi intézmények színvonala egyrészt igen vegyes és nehezen ellenőrizhető, másrészt még nem képeznek számottevő hányadot az iskolarendszerben. A szülők többsége – a tehetős szülők is – még az általános iskolák hagyományos fenntartóiban, az önkormányzatokban bízik, ezen belül igyekszik jobbat választani, például valamilyen tagozatos formát, és ő maga gondoskodik valami kiegészítésről.

Az 1997/98-as tanévben középfokú iskolát kezdő gyerekeknek átlagosan 27%-a járt az általános iskolában tagozatos osztályba, ám ha ugyanezt az apa iskolai végzettsége szerint nézzük, akkor azt találjuk, hogy az egyetemet végzett apák gyerekeinek 52%-a, a főiskolát végzettekének 42%-a, az érettségizettekének 33%-a járt tagozatos osztályba, míg a szakmunkásképzőt végzett apák gyerekeinek csak 19%-a, a nyolc osztályt vagy kevesebbet végzettekének pedig mindössze 12%-a.

Nem véletlen az sem, hogy melyik tagozatnál melyik társadalmi csoport gyerekei dominálnak, és mennyire (8. táblázat). Az iskolai tanulmányok szempontjából legfontosabbnak tartott matematika tagozaton és a majdani munkavállalás/vállalkozás szempontjából legkonvertálhatóbb idegen nyelvi tagozaton érvényesül leginkább a gyerekek családi háttér szerinti differenciálódása. Egyrészt erre a két tagozatra íratták gyerekeiket legnagyobb arányban az iskolázottabb szülők, másrészt itt a legnagyobb a különbség is: a matematika tagozaton az egyetemet végzett és az iskolázatlan szülők gyerekei között három és félszeres, idegen nyelvi tagozaton tizenegy és félszeres.

A tanulók általános iskolán belüli differenciálódása az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
8. táblázat

Milyen általános
iskolai osztályba
járt a gyerek 
Az apa legmagasabb iskolai végzettsége Átlag 
Egyetem N=437 Főiskola N=386 Érettségi N=1061 Szakmunkásképző N=1931 Nyolc általános vagy kevesebb N=417 
Normál 48 58 67 81 88 73 
Matematika tagozatos 14 11 10 
Informatika tagozatos 
Idegen nyelvi tagozatos 23 18 11 10 
Ének-zene tagozatos 
Testnevelés tagozatos 
Egyéb tagozat 
Összesen 100 100 100 100 100 100 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

@SZÖVEGTÖRZS = Az informatika és a testnevelés tagozaton nem érvényesülnek ezek a tendenciák. A testnevelés tagozat nem a kulturális tőkét gyarapító jövőbe való befektetés, az informatika tagozat pedig csak annak fontos, aki tudatlanságból túlértékeli az informatika megtanulhatóságának nehézségét és/vagy másképp nem tud számítógép közelébe jutni. A nagyobb kulturális tőkével rendelkező szülők tudják, hogy az informatikai ismeretek elsajátításához fölösleges a tagozat, elég egy számítógépet venni a gyereknek. Nem véletlen, hogy miközben átlagosan a családok 39%-ában van személyi számítógép, az egyetemet végzett apák családjánál 73%-ban, az iskolázatlan apák családjának pedig csak 14%-ában (ANDOR 1998a).8 Ebből következően ameddig például az egyetemi végzettségű szülők tagozatos gyerekeinek (vagyis ha a tagozatos osztályba járókat vesszük 100 százaléknak) mindössze 4%-a járt informatikai tagozatra, addig az iskolázatlan családból jött tagozatos gyerekek 16%-a. Hasonló a megoszlás a testnevelés tagozatnál (7% és 16%).

A gyerek teljesítményének fokozásához nemcsak a tagozatos osztályba juttatást lehet igénybe venni, hanem mindenféle különórát is. Az egyetemi végzettségű apák gyerekeinek 91%-a járt valamilyen különórára általános iskolás korában, és ez az arány az apák iskolai végzettségének csökkenésével egyre alacsonyabb. A nyolc osztályt vagy kevesebbet végzett apák gyerekeinek csak 78%-a járt különórára. Már ez is elég nagy különbség, de nem érzékelteti a két szélső csoport közötti valóságos távolságot, amelyről csak akkor kaphatunk képet, ha megnézzük, miféle különóráról van szó.

Először azt látjuk, hogy igen egyenlőtlen az eloszlás abban a tekintetben, hogy iskolai vagy iskolán kívüli különóráról van szó (9. táblázat). Az iskolázatlan szülők gyerekeinek a fele kizárólag iskolai külön foglalkozáson vett részt, és igen kicsi azok aránya, akik csak iskolán kívüli foglalkozásokra jártak (9%)9. Ezzel szemben az egyetemi és főiskolai végzettségű apák gyerekeinek körülbelül negyede kizárólag iskolán kívül járt különórákra. Manapság már az iskolai külön foglalkozások egy részéért is fizetni kell, de az iskolán kívüliek átlagosan drágábbak és többnyire színvonalasabbak is.

Általános iskolás kori különórák az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
9. táblázat

Hol járt a gyerek
különórára általános iskolásként? 
Az apa iskolai végzettsége 
Egyetem N=398 Főiskola N=343 Érettségi N=913 Szakmunkásképző N=1564 Nyolc általános vagy kevesebb N=325 
Csak az iskolán belül 23 25 36 46 50 
Csak az iskolán kívül 26 22 19 12 
Mindkét formában 51 53 45 42 41 
Összesen 100 100 100 100 100 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

További lényeges különbségeket regisztrálhatunk, ha „tematikailag” nézzük a különórákat. Az iskolázatlan szülők gyerekeinél a sport dominált (a különórára járók 69%-a sportolt), minden más területen 15% alatt maradt a részvételük. A sport az egyetlen különórafajta10, amelyben annál nagyobb arányú a gyerekek részvétele, minél alacsonyabb az apa iskolai végzettsége. (A zene és a nyelv területén fordított az összefüggés, az egyéb művészet, a matematika és az informatika területén pedig semmilyen összefüggés nincs az apa iskolai végzettségével.) A sport az egyetemi és főiskolai végzettségű szülőknek is fontos (54%), de gyerekeik igen nagy arányban jártak külön nyelvórára is (44%, illetőleg 38%).

Még tovább mélyül a szakadék, ha azt nézzük, hogy a különböző családi hátterű gyerekek hányféle különórára jártak egyidejűleg. A Scheffe-próba szerint abban még nincs szignifikáns különbség, hogy a különböző családi hátterű gyerekek átlagosan hány iskolai külön foglalkozásra jártak (az átlag véletlenszerűen 1,2 és 1,3 különóra között változik). Abban azonban már van, hogy hány iskolán kívülire: az egyetemi végzettségű apák gyerekei 1,2; a főiskolai végzettségűeké 1,1; az érettségizetteké 0,8; a szakmunkás-végzettségűeké 0,6; a nyolc osztályt vagy kevesebbet végzetteké 0,5.

A 10. táblázat adataival mindezt életszerűbben lehet bemutatni: az iskolán kívüli különórákra egyáltalán nem járó gyerekek aránya azzal párhuzamosan nő, ahogy csökken az apák iskolai végzettsége. Ha az iskolázatlan szülők gyereke egyáltalán jár iskolán kívül különórára, akkor nagy valószínűséggel csak egyre. Emiatt itt nincs lényeges különbség a különböző családi hátterű gyerekek között. Az igazi különbség kettőnél kezdődik, ahol a főiskolát végzett apák gyerekei – ha minimálisan is – megelőzik az egyetemi végzettségűekét, de csak azért, mert utóbbiak még több különórára jártak egyidejűleg.11 A különbségeket a két szélső csoport közti összehasonlítás érzékelteti legjobban: amíg az egyetemet végzett apák gyerekeinek 35%-a egynél több különórára járt, addig az iskolázatlan apák gyerekeinek csak 7%-a volt ilyen szerencsés. Vagy másként értelmezve a táblázat adatait: amíg az iskolázatlan apák különórára egyáltalán járó gyerekeinek 82%-a csak egyet látogatott, addig az egyetemi végzettségű apák gyerekeinek 50%-a járt egyidejűleg többre.

Általános iskolás kori különórák száma az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
10. táblázat

Az általános iskolás korban egyidejűleg
látogatott iskolán
kívüli különórák száma 
Az apa legmagasabb iskolai végzettsége 
Egyetem N=441 Főiskola N=389 Érettségi N=1071 Szakmunkásképző N=1949 Nyolc általános vagy kevesebb N=425 
Nem volt különóra 30 33 45 56 61 
Egy 35 34 35 33 32 
Kettő 24 25 15 
Három és több 11 
Összesen 100 100 100 100 100 

Forrás: MTA Szociológiai Kutatóintézete, 1998

A keresettebb középiskolákba bejutás esélyét tehát nagymértékben növelik azok a pluszok, amelyeket egy tagozatos általános iskolai osztály vagy a különórák adnak. Ennél nagyobb sikert már csak a kettő együtt ígér. Nem véletlen tehát, hogy ezt vizsgálva a következő eredményt kapjuk.

A tagozatos osztályba és különórákra is járó gyerekek aránya
11. táblázat

Az apa végzettsége A gyerekek százaléka 
Egyetem 48 
Főiskola 40 
Érettségi 30 
Szakmunkásképző 17 
Nyolc osztály vagy kevesebb 11 

Mindebből látható, hogy nem tekinthető véletlennek a középiskola-választásnak az a megoszlása, amely az 1. táblázatban megjelent.

A végkifejlet

Az eddigieket abban lehetne összefoglalni, hogy a nagyobb kulturális tőkével rendelkező családok már az általános iskola kiválasztásával megkezdik a következő generáció tőkefelhalmozását, és ezzel párhuzamosan különórák formájában pótlólagos „beruházásokat hajtanak végre”. Ezáltal megnövelik gyerekeik felsőoktatásba jutásának esélyét.

Már volt arról szó, hogy a gimnázium nagyobb eséllyel biztosítja a továbbtanulást. Mivel a gimnázium választása szociálisan és kulturálisan determinált, ezért ez a determináció áttevődik a továbbtanulásra. Az adatok jól mutatják, hogy az 1998-ban érettségizetteknek már a továbbtanulási szándéka is erős összefüggést mutatott az apa iskolai végzettségével (12. táblázat). Az egyetemi diplomás apák gyerekeinek 86%-a jelentkezett felsőfokú intézménybe, és az apa iskolai végzettségének csökkenésével csökken a jelentkezők aránya egészen a nyolc osztályt végzettek 35%-áig. De nemcsak a jelentkezés magasabb arányú az iskolázottabb családokból jövő gyerekek körében, hanem a sikeresség is. A 12. táblázat zárójeles százalékértékeinél a továbbtanulásra jelentkezők képezik a száz százalékot, és ha így nézzük a megoszlást, akkor láthatjuk, hogy a gyerekek nemcsak annál magasabb arányban jelentkeztek továbbtanulásra, minél magasabb az apa iskolai végzettsége, de annál magasabb arányban vették is föl őket (és ez akkor is így marad, ha feltételezzük, hogy a vizsgálat idején még bizonytalan sorsú jelentkezők mindegyikét felvették).

Továbbtanulás az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
12. táblázat

Érettségi után Az apa legmagasabb iskolai végzettsége 
Egyetem N=581 Főiskola N=606 Érettségi N=1559 Szakmunkásképző N=1793 Nyolc általános N=257 
Nem jelentkezett felsőfokra 14 28 44 62 65 
Jelentkezett felsőfokra 86 72 56 38 35 
Ezen belül: nem vették föl 21 (25) 21 (29) 18 (31) 13 (34) 13 (36) 
   fölvették 53 (61) 39 (54) 28 (50) 17 (44) 12 (36) 
   még nem tudni 12 (14). 12 (17) 10 (19) 8 (22) 10 (28) 
Összesen 100 (100) 100 (100) 100 (100) 100 (100) 100 (100) 

Forrás: ELTE Szociológiai Intézet, 1998

A továbbtanulási szándékban és sikerességben megnyilvánuló különbségek persze visszavezethetőek arra, hogy minél alacsonyabb iskolázottságú családból származnak a gyerekek, annál nagyobb arányban választották korábban a szakközépiskolát, és – mint említettük – a szakközépiskolából nehezebben vezet az út a felsőoktatásba. De ne higgyük azt, hogy függetlenül az iskolai életút előzményeitől, ha a gyerek már egyszer jelentkezett és bejutott a felsőoktatásba, akkor – legalábbis a népesség e kisebb hányadának – ettől kezdve azonosak az esélyei. A finomabb különbségek ott kezdődnek, hogy hova jelentkezett: főiskolára vagy egyetemre. A gimnáziumból felsőfokra igyekvők 60%-a első helyen egyetemre jelentkezett, 40%-a főiskolára. Ezzel szemben a szakközépiskolából továbbtanulók 64%-a eleve főiskolára jelentkezett, és csak 36% egyetemre. A kör itt bezárul. Mivel az iskolázottabb szülők magasabb arányban íratták gyerekeiket gimnáziumba, így magasabb arányban jelentkeznek a felsőfokra is, ráadásul a felsőfok nagyobb értékű formájára, az egyetemre (13. táblázat). Az egyetemi diplomás apák tovább tanulni szándékozó gyerekeinek 71%-a eleve egyetemre jelentkezett, és ez az arány az iskolai végzettség csökkenésével egyre alacsonyabb, a nyolc osztályt végzettek gyerekeinél csak 36%.

Felsőfokú jelentkezés az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
13. táblázat

Hová adta be
a jelentkezését
elsőre 
Az apa legmagasabb iskolai végzettsége 
Egyetem N=484 Főiskola N=415 Érettségi N=828 Szakmunkásképző N=652 Nyolc általános N=84 
Főiskolára 29 48 53 60 64 
Egyetemre 71 52 47 40 36 
Összesen 100 100 100 100 100 

Forrás: ELTE Szociológiai Intézet, 1998

A főiskola–egyetem bontásnál még érzékenyebb mutató is van. Általában igaz, hogy egy egyetemi diploma többet ér, és az életben konvertálhatóbb, mint egy főiskolai, de azért van olyan egyetem, ahova lasszóval fogják a hallgatókat, és van olyan főiskola, ahol igen sok riválissal kell megküzdeni a bejutásért. A bejutás nehézségét legjobban a túljelentkezés arányával lehet mérni, és ezt egyben értékítéletként is felfoghatjuk, ami a felvételi ponthatárokban is tükröződik. Az iskolázottabb szülők gyerekei eleve nagyobb arányban célozták meg a rangsor élén lévő felsőoktatási intézményeket. Az egyetemet végzett apák gyerekeinek harmada olyan intézménybe jelentkezett, ahol a túljelentkezés háromszoros vagy nagyobb volt. A főiskolai diplomás apák gyerekeinek 28%-a jelentkezett ilyen helyre, az alacsonyabb végzettségűek gyermekeinek csak negyede. Azokban az intézményekben pedig, amelyeknél épp annyian (vagy kevesebben) jelentkeztek, mint ahány férőhely volt, az iskolázatlan szülők gyerekei próbáltak legmagasabb arányban tovább tanulni (14%), míg a diplomás szülők gyerekeinek csak 8%-a.

Persze nem elég jelentkezni, be is kell jutni. A gimnázium és a szakközépiskola közötti különbség ebben a tekintetben ismert. A gimnáziumok közötti különbségekről pedig a Köznevelés különböző rangsorai tudósítanak. Arról pedig, hogy ez hogyan csapódik le a gyerekek családi háttere szerint, az ELTE-kutatásból nyerhetünk adatokat. A 3. és 4. táblázatból láthattuk, hogy a magasabb iskolázottságú családok gyerekei nagyobb arányban járnak elitgimnáziumba. Az elitgimnáziumokból pedig bizonyítottan sikeresebben lehet felvételizni (14. táblázat). Azokból a gimnáziumokból, amelyekben a felvételizők a legjobb írásbeli eredményeket érték el, a vizsgálat idején a jelentkezők 68%-át már fölvették, és a felvettek aránya a gimnáziumok rangsorában hátrafelé haladva csökken, a leggyengébbekben csak 25%.

A felvételi sikeressége a gimnázium rangja szerint, százalékban
14. táblázat

Főiskolára vagy egyetemre A közös érettségi/felvételi írásbeli dolgozatoknak
az adott gimnáziumra jellemző átlaga 
10 pont fölött 9–9,99 pont között 8,5–8,99 pont között 7–8,49 pont között 7 pont alatt 
Nem vették föl 32 43 50 55 75 
Felvették 68 57 50 45 25 
Összesen 100 100 100 100 100 

Forrás: ELTE Szociológiai Intézet, 1998

És persze nem elég bejutni, az sem mindegy, hogy hová. Az egyetemi diplomás apák gyerekeinek 10%-át a legrangosabb felsőfokú intézményekbe (ahol a túljelentkezés ötszörös volt vagy nagyobb) vették föl. Ide a főiskolai diplomás apák gyerekeinek csak 5%-a, az érettségizett és szakmunkás apák gyerekeinek pedig csak 3%-a jutott be. Még a rangsor második és harmadik fokozatú intézményeibe is a legiskolázottabb apák gyerekei jutottak be legmagasabb arányban, és a tendencia csak a rangsor két utolsó kategóriájánál fordul meg, ahol az iskolázatlanabb apák gyerekei vezetnek (15. táblázat).

A sikeresen megpályázott felsőfokú intézmény rangja az apa iskolai végzettsége szerint, százalékban
15. táblázat

A felsőfokú intézmény rangja a túljelentkezés alapján Az apa iskolai végzettsége 
Egyetem N=285 Főiskola N=215 Érettségi N=402 Szakmunkásképző N=298 Nyolc általános N=31 
Legalább 5-szörös 10 
3–4,99-szeres 10 
2–2,99-szeres 23 14 22 18 
1,1–1,99-szeres 45 59 59 61 63 
1 és kevesebb 12 14 11 12 23 
Összesen 100 100 100 100 100 

Ebből aztán az következik, hogy a legkeresettebb főiskolákra/egyetemekre (ahol a túljelentkezés ötszörös vagy nagyobb) felvettek majdnem felének (48%) egyetemet végzett az apja, holott az egyetemi diplomás apák gyerekei az összes felvettnek csak 23%-át teszik ki.12

Az iskolai életutakat összefoglalva a két végletről a következőket mondhatjuk. Amikor az iskolázatlan szülők gyerekei elvégzik az általános iskolát, akkor majdnem a felük (48%) érettségit nem adó középfokú iskolában (szakmunkásképzőben vagy szakiskolában) folytatja tanulmányait. A középiskolába menők (a 100-ból 52) 79%-a a kisebb továbbtanulási esélyt adó szakközépiskolákban tanul tovább (az 52-ből 41), ahonnan a végzés után 65%-uk (a 41-ből 27) meg sem próbálja a jelentkezést a felsőfokra. A továbbtanulásra jelentkezők 36%-át (a 14-ből 5) veszik föl, hármat főiskolára, kettőt egyetemre, de mindegyik intézmény a rangsor utolsó két helyén található. A gimnáziumba menő 21% (az 52-ből 11) közül 55% próbál továbbtanulni (a 11-ből 6), és a jelentkezők felét fel is veszik (a 6-ból 3), de egyikük sem kerül a rangsor élén lévő felsőfokú intézménybe. Tehát az iskolázatlan szülők általános iskolát végzett száz gyermeke közül minden valószínűség szerint nyolcan kerülnek be rögtön érettségi után valamilyen felsőfokú intézménybe – abban az ideális esetben, ha a lemorzsolódással egyáltalán nem számolunk.13

Ezzel szemben a legiskolázottabb szülők gyerekei az általános iskola elvégzése után 97%-ban érettségit adó középiskolába mennek. A középiskolát választók 82%-a a gimnáziumot kezdi el (97-ből 79), ahonnan érettségi után 93% jelentkezik továbbtanulásra (a 79-ből 73), és a jelentkezők 62%-át fel is veszik (a 73-ból 46), 70%-ukat egyetemre (a 46-ból 32), a többit főiskolára (a 46-ból 14). De van esélye a szakközépiskolába menő 18%-nak is (a 97-ből 18), mert érettségi után 60%-uk jelentkezik továbbtanulásra (a 18-ból 11), és a jelentkezők 52%-át fel is veszik (a 11-ből 6) fele-fele arányban egyetemre és főiskolára. Tehát a legmagasabban iskolázott szülők gyermekei körében az általános iskolát végzett száz közül minden valószínűség szerint ötvenketten kerülnek be rögtön érettségi után valamilyen felsőfokú intézménybe – ugyancsak akkor, ha a lemorzsolódással nem számolunk.

A teljesség kedvéért közöljük a többi végzettségi kategória adatsorát (természetesen a lemorzsolódás beszámítása nélkül) is. Amikor a főiskolai diplomás apák gyerekei közül 100 elvégzi az általános iskolát, akkor 91 érettségit adó középiskolába megy: 64 gimnáziumba, 27 szakközépiskolába. Gimnáziumi érettségi után a 64-ből 57 jelentkezik továbbtanulásra, és 32-őt fel is vesznek: 19-et egyetemre, 13-at főiskolára. A szakközépiskolai érettségi után a 27-ből 13 jelentkezik továbbtanulásra, és 5-öt vesznek föl, hármat főiskolára, kettőt egyetemre. A főiskolai diplomás apák általános iskolát végzett száz gyerekéből minden valószínűség szerint harmincheten kerülnek be rögtön érettségi után valamilyen felsőfokú intézménybe.

Az érettségizett apák általános iskolát végzett gyerekei közül 100-ból 85 megy érettségit adó középiskolába: 39 gimnáziumba, 46 szakközépiskolába. A gimnáziumban érettségiző 39-ből 31 jelentkezik továbbtanulásra, és közülük 16-ot vesznek föl, fele-fele arányban egyetemre és főiskolára. A szakközépiskolába menő 46-ból érettségi után 17 jelentkezik továbbtanulásra, és közülük hetet vesznek föl, ötöt főiskolára, kettőt egyetemre. Végezetül tehát az érettségizett apák általános iskolát végzett gyerekei közül százból minden valószínűség szerint huszonhárman kerülnek be rögtön érettségi után valamilyen felsőfokú intézménybe.

A szakmunkás apák általános iskolát végzett gyerekei közül százból 64 megy érettségit adó középiskolába: 20 gimnáziumba, 44 szakközépiskolába. A gimnáziumban érettségizett 20-ból 13 jelentkezik továbbtanulásra, és közülük hatot vesznek föl, fele-fele arányban egyetemre és főiskolára. A szakközépiskolába menő 44-ből érettségi után 12 jelentkezik továbbtanulásra, és a 12-ből ötöt vesznek föl, négyet főiskolára, egyet egyetemre. Végezetül tehát a szakmunkás apák általános iskolát végzett gyerekei közül százból minden valószínűség szerint tizenegyen kerülnek be rögtön érettségi után valamilyen felsőfokú intézménybe.

Irodalom

ANDOR MIHÁLY 1998a. Zárójelentés Az iskoláztatást befolyásoló tényezők című kutatásról. Budapest, MTA Szociológiai Kutatóintézet és OKTK Irattár.

ANDOR MIHÁLY 1998b. Az esélyek újratermelődése. Educatio, 3. sz.

ANDOR MIHÁLY 1999a. A kétféle diploma. Iskolakultúra, 1. sz.

ANDOR MIHÁLY 1999b. A csalódás jelei. Köznevelés, 55. évf. 12. sz.

BUKODI ERZSÉBET 1995. Az iskolázottsági esélyek alakulása. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal.

CSÁKÓ MIHÁLY 1998. Szakirányú továbbtanulás. Educatio, 3. sz.

CSÁKÓ MIHÁLY – LISKÓ ILONA 1978. Szakmunkásképzés és társadalmi mobilitás. Valóság, 3. sz.

CSÁKÓ MIHÁLY és mások 1998. A Belépés a felsőoktatásba, 1998 című vizsgálat SPSS system file-ja. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet.

RÓBERT PÉTER 1997. Foglalkozási osztályszerkezet: elméleti és módszertani problémák. Szociológiai Szemle, 2. sz.