Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1999 szeptember > Mi bajotok az iskolával? II. - Az esélyegyenlőségről
Bardócz András
Mi bajotok az iskolával? II.
Az esélyegyenlőségről
A szerző a rövid írásában kísérletet tesz az esélyegyenlőség
sokat használt fogalmának értelmezésére. Választ keres arra is, hogy
az egyenlőségteremtés pedagógiai eszközei mennyire töltik be nekik
szánt szerepüket.
|
A társadalmon belüli esélyegyenlőség kérdése az oktatáspolitika
kulcsproblémájává vált, különböző elképzelések látnak napvilágot megteremtésének
lehetőségeiről. Az ember igazságérzete igényli az esélyegyenlőséget,
és azt diktálja, hogy meg is kell teremteni. Másrészt minduntalan
tapasztaljuk, hogy bármilyen erőfeszítést is teszünk, az esélyegyenlőség
legalábbis mind ez idáig elérhetetlen.
Mindenekelőtt az esélyegyenlőség fogalmát kell tisztáznunk,
majd érdemes elgondolkodni azon, hogy egyáltalán megteremthető-e.
Esélyegyenlőségen azt értjük, hogy bárki elérhessen bármilyen társadalmi
célt, ha annak érdekében kellő erőfeszítéseket tesz, vagyis senki
se legyen elzárva bizonyos művelődési, gazdasági javaktól, társadalmi
presztízstől, pozíciótól csupán azért, mert körülményei, starthelyzete
rosszabb másokénál. A kérdés azért nem olyan egyszerű, mivel a kellő
erőfeszítések megtételének lehetősége is különböző módon adott a társadalom
különböző tagjai számára. Ugyancsak fontos annak meghatározása, hogy
mire vonatkozik pontosan az esélyegyenlőség. Nyilvánvaló ugyanis,
hogy teljes általánosságban értelmetlen beszélni az esélyegyenlőségről,
mivel az esély mindig valami konkrét eseményre, eredményre vonatkozik.
Például az emberiség felének elvileg semmi esélye sem lehet arra,
hogy gyermeket szüljön. Ezt a starthelyzetet olyan körülmények határozzák
meg, amelyek kompenzálhatatlanok.
A másik lényeges aspektusa a társadalmi esélyegyenlőségnek,
hogy a különböző társadalmi pozíciókat, presztízst, művelődési és
legfőképpen gazdasági javakat gyakorlatilag nem érheti el mindenki.
Elvileg sem képzelhető el, hogy egy társadalomban csupa orvos, igazgató,
parlamenti képviselő stb. legyen, nemhogy a gyakorlatban. Ez bizonyos
szempontból presztízskérdés, és ennyiben egy futóversenyhez hasonlítható,
ahol elvileg egyenlő eséllyel indul minden résztvevő, de elvileg is
csak egyikük lesz a győztes. A verseny kezdetekor tehát beszélhetünk
a versenyzők személyes esélyeinek egyenlőségéről, de a már lezajlott
verseny eredményében értelmetlen az ilyen értelmű esélyegyenlőség
nyomait keresnünk vagy az esélyegyenlőtlenséget felhánytorgatnunk.
Az esélyegyenlőtlenség fennállásának tényét tehát csak igen alapos
elemzéssel tudjuk megállapítani. A mai felnőttoktatás sokkal inkább
biztosítja az esélyegyenlőség lehetőségét, mint az esélyegyenlőséget
magát.
Anélkül, hogy megismételném az esélyegyenlőségről korábban leírtakat,
röviden szólnom kell a második esély iskoláiról is. Valójában
természetesen nem második, harmadik, vagy n-edik esélyről van szó,
hanem valamiféle kiegyenlítésféléről, nevezetesen a társadalmi lelkifurdalás
csökkentésének lehetősége alamizsnatudás-adásával akkor, ha már biztosítottuk
saját tudáselőnyünket. A minőségbiztosításnál említett hasonlattal
élve itt a tudáséhség szélsőséges volta miatt bekövetkező éhhalál
veszélyéről van szó. A leszakadókra ugyanis biztos szellemi éhhalál
vár. Ilyen értelemben a lifelong learninghez való jog alapvető emberi
jog kellene legyen.
Más kérdés, hogy az oktatásnak a papírszerzés mennyiben
kizárólagos célja, hiszen az esélyek végeredményben a társadalmi pozíciók
megszerzéséhez kapcsolódnak, így ez a szempont sem zárható ki. A papírok
viszont fokozatokat jeleznek: általános iskolai végzettség, érettségi,
diploma. Egy korábbi írásomban már felvetettem, hogy a felsőfokú képzésnek
nem minden eleme felsőfokú, sőt azt mondhatnám, hogy a felsőfokon
tanult ismeretek nagy része nem felsőfokú ismeret a maga szakterületén.
Ez azért baj, mert ez okozza a szakmai színvonalbeli problémákat,
a kompetenciazavarokat. Ugyanezt lehet elmondani a szakoktatás és
a közoktatás viszonyáról. Hogy egy konkrét ismeret vagy ismeretcsoport
egy adott személy számára szakismeret vagy általános ismeret, az erősen
függ az illető személy pillanatnyi helyzetétől. A szakoktatással szemben
korábban az volt a vád, hogy elavult szakmákra képez, melyekre nincs
piaci igény. Hatalmas elavult tudástőkét próbál értékesíteni, amíg
lehet. A klasszikus modern pedagógia ugyanígy van. Az indusztriális
társadalomban még talán elég volt, hogy egy szűk szakértői réteg egzakt
fogalmakkal operált. Ma és a jövőben ez már nem elég. A legszélesebb
körben kell tiszta, egyértelmű fogalmakat használni. Ehhez
talán ez a rövidke írás is hozzájárult azzal, hogy ha a fogalmi tisztázásra
nem is vállalkozott, de felhívta a figyelmet annak szükségességére.