Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1999 április > Levél Kocsis Józsefhez

Levél Kocsis Józsefhez

Kedves Kolléga Úr!

Kedves kolléga úr – úgy is, mint folyóirat-szerkesztő, úgy is, mint pedagógusember, s úgy is, mint Gáspár László tisztelője. Tudom, hogy e harmadik minőségében Ön jóval több: híve, követője, talán szellemi hagyatékának egyik gondozója is. És ha ilyen messze nem is tudom követni, egy összefüggésben mégis Gáspár László híve vagyok s maradok. Szívből szeretném, ha olyan lett volna a korábbi társadalmi berendezkedés, valamint olyan volna ez a mai, amelyben Gáspár László pedagógiája érvényesülhetett volna, illetve érvényesülhetne a jelenben.

Örülök, hogy kiérezte írásomból, nem velem szemben kell megvédeni a személyt és életművét. Tisztesség dolga beismerni, hogy véleményemnek van egy tartalmi fogyatékossága: nem ismertem az Ön által felsorolt kései Gáspár-műveket, amelyek – könnyen lehet – a pálya utolsó szakaszát nem felbomló, hanem diadalmas összefoglaló szakasznak mutatják. E mulasztásomat be fogom pótolni.

Jelen pillanatban, tájékozottságom mai fokán nem tudom eldönteni – s ehhez az Ön reflexiója sem ad fogódzót –, hogy Gáspár László – 1995-ben és később megjelent művei tükrében – mennyiben azonos a korábbi Gáspár Lászlóval; pedagógiája, társadalomképe mennyire módosult a tudós halálát megelőző évtized társadalmi és szakmai tapasztalatainak hatására. Egyben azonban biztos vagyok: a Delors-jelentés felfogását nem csupán másodlagos jegyek különböztetik meg Gáspár László „szentlőrinci” pedagógiájától.

1982-ben még reménykedtem két dologban. Először: az államszocializmus megreformálható, s reformok útján lényegi humanizmusa és nem formális demokráciája még kibontakozhat. Másodszor: Gáspár László erre a lényegi társadalmi tartalomra érzett rá, jobban, mint mások. Ma ezt másként látom. Változó véleményemért felelősséget vállalok, mert a változás nem felszínen mozgó, konjunkturális változás, hanem olyan, amely mögött ott van az átélt múlt.

Mint mondottam, nem tudom, Gáspár László hogyan változott, de azt cikkekből követhettem nyomon, hogyan módosult Loránd Ferenc nézetrendszere, amely nem áll messze Gáspár Lászlóétól.

Erre, mármint a becsületes szakemberek etikai szempontból nem kifogásolható „normális” nézetváltozásaira gondolok, amikor megismétlem: ma másként ítélem meg a létező szocializmus magyarországi megjelenési formáinak viszonyát Gáspár László pedagógiájához, annak egykori érvényesülési lehetőségeihez, mint 1982-ben.

Lehet, hogy a Gáspár László-i neveléstudományi végszó részleteiben is hozzáigazította pedagógiájának alapeszméit a megváltozott társadalmi viszonyokhoz. Erről azonban érdemi érvet nem találtam az Ön cikkében. Nem tudom továbbra sem, mit jelent az államszocializmus társadalmi berendezkedéséről leválasztva „az emberi teljességet (az ember társadalmi természetének kialakítását) megalapozó, társadalmi teljességű iskolai tevékenységrendszerének alapeszméje”. Ezért csak megismételni tudom, hogy (1) sajnálom: a szép Gáspár László-i program még alternatív programként sem igen talál helyet magának a mai magyar iskolarendszerben; (2) a mai uralkodó pedagógiai gyakorlatot mélységesen konzervatívnak tartom. Olyannak, amely az ember társadalmi természetének kialakítását eleve féloldalasan, teljességet csonkítva valósítja meg, különös erővel sújtva az élet árnyékos felén élő családok gyermekeit is.

Szivélyes üdvözlettel:

Dr. Kronstein Gábor