Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1999 április > A fiatalkorúak veszélyeztetettsége

Kisida Erzsébet

A fiatalkorúak veszélyeztetettsége

A nevelés, a gyermek személyiségének fejlesztése, jellemének formálása nem a szülő és nem a pedagógus kizárólagos feladata, hanem egymás munkáját kiegészítő, kölcsönösen segítő tevékenység. Eközben nem szabad megfeledkezni a társadalmi viszonyok negatív hatásairól, sőt ezekkel számolva nemcsak védeni kell a gyermekeket, hanem fel kell készíteni őket arra, hogy megfelelően védekezhessenek. Hogyan lehet ezt elérni? Hogyan lehet a devianciát megelőzni? A szerző ezekre a kérdésekre próbál választ adni, bemutatva a gyermek- és fiatalkorúak deviáns viselkedését befolyásoló tényezőket.

A társadalmi változások negatív hatásai legerőteljesebben a gyermekes, azon belül is a többgyermekes családokat érinti. Hazánkban a gyermekeknek legalább egyharmada abszolút szegénységben él. A szegénység pedig azáltal, hogy reprodukálódik, azaz a következő generációknál újratermelődik, egyet jelent a tartós leszakadással, ami az eltérő irányú szocializáció, a különféle devianciák kialakulásának alapjául szolgálhat.1 Ennek látványos jele, hogy „a társadalmi periférián elhelyezkedők körében a deviáns viselkedések reprodukciós folyamatai az elmúlt öt-tíz évben felgyorsultak”.2

A gyermek- és fiatalkorúak veszélyeztetettsége nem csupán a család anyagi helyzetéből, hanem más különféle káros hatások, veszélyeztető tényezők családi jelenlétéből is adódhat. A korábbi veszélyeztetettség és a későbbi gyakori kriminalitás pedig egyenes irányú összefüggést mutat. Az utóbbi időben egyrészt folyamatosan növekszik a gyermek- és fiatalkorú elkövetők száma, másrészt a bűncselekmények sértettjei közül is egyre több gyermek és fiatal kerül ki.

A gyermek- és fiatalkorúak kriminalitása

A gyermek- és fiatalkorúaknál a bűnözés intenzitása másfél évtizede tartósan emelkedő tendenciát mutat.

A gyermekkorú elkövetők

A felnőtt korú bűnelkövetőkhöz hasonlóan a gyermekek is főként vagyon elleni bűncselekményeket követnek el. 1996-ban az általuk végrehajtott bűncselekmények 86%-a tartozott ebbe a kategóriába.3 Ezeknek mintegy a fele (1761) lopás, közel egynegyede (880) betöréses lopás. A gyermekkorúak részvétele az erőszakos és garázda jellegű bűncselekményekben 9,4%-os.

A gyermekkorúak által elkövetett jogsértések között igen magas a latens esetek száma. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kárérték általában csekély, gyakran nem éri el a bűncselekményi értékhatárt. Sajátos a sértettek viszonyulása a gyermekkorú elkövetőkhöz. Általában nem akarnak büntetőeljárást indítani ellenük.

Az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint 1996-ban az ismertté vált 125 915 elkövetőből 3689 volt gyermekkorú. Ez a szám 479-cel kevesebb az előző évi adatnál. Az összes bűnelkövető között a gyermekkorúak aránya 2,9%. 1990-től ez az arány csak kis ingadozást mutat. 1992-ben volt a legmagasabb az elkövetők száma: 4488 fő.

Az elkövetők 74%-a teljes családban, 20%-uk pedig elvált szülőknél nevelkedett. Az állami gondoskodás alatt állók meglepően alacsony elkövetési rátát mutatnak, arányuk nem érte el a 10%-ot.

A fiatalkorú elkövetők

1996-ban 13 544 fiatalkorú bűnelkövetőt jelez a statisztika. Ez az előző évi adathoz képest (14 321) 9,5%-os csökkenést mutat. Az összes bűnelkövetőhöz való arányuk 1996-ban 10,8%-os. A kilencvenes években az elkövetők száma 1992-ben volt a legmagasabb: 15 706 fő. A bűncselekmények 8–9%-át alkoholos állapotban követik el. Ezek a statisztikai adatok nem kedvezőek, hiszen az azonos korú népesség létszáma folyamatosan csökken.

A fiatalkorú bűnelkövetőknek több mint a fele teljes családban él, az elkövetők 20%-ának elváltak a szülei. Az elkövetők 7–8%-a állami gondoskodásban nevelkedett. A fiatalkorúak csoportos, szervezett jellegű bűnelkövetéseire jellemző a durvaság, agresszivitás, a felnőtt bűnözőkkel kialakított bűnszövetségi kapcsolat, ami halmozott veszélyt jelent. Már önmagában is veszélyeztető tényező a pozitív, követendő és társadalmilag elfogadott normák és értékek hiánya, az érzelmi sivárság, a céltalanság, a közömbösség, a szenvedélybetegségek rohamos elterjedése, az elkövetők egymásra gyakorolt deviáns hatása. Az utóbbi időben növekedett a fiatalkorúak körében az alkohol hatása alatt elkövetett bűntettek száma.

A fiatalkorúak deviáns magatartását befolyásoló tényezők

A Társadalmi beilleszkedési zavarok (Tbz) vizsgálati eredményei megfogalmazzák, hogy a szocialista rendszerben is ugyanúgy kialakulnak eltérő és nehezen, esetleg nem tolerált viselkedési formák, mint más berendezkedésű társadalmakban. A rendszerváltozás utáni új politikai rendszer sok mással együtt „a deviáns jelenségek szinte példátlan tömegét is örökül kapta elődjétől, miközben újszerű deviációkeltő tényezők is beépültek a mai magyar társadalomba (nemzetközi migráció s a vele járó bűnözés és drogpiac, munkanélküliség, a legális gazdasági szférák kialakulása, társadalmi differenciálódás és jelentős számú rétegek lecsúszása, a cigányság integrációjának megakadása, tömeges bizonytalanságérzet és perspektívátlanság stb.)”.4 A vizsgálatok adatai is megerősítik, hogy a nyolcvanas években jelentősen növekedett a gyermekek és a fiatalok kriminalitása, és ugrásszerűen megnőtt a fiatalkorú bűnelkövetők száma. A tanulmány leglényegesebb megállapítása, hogy a devianciák társadalmilag meghatározott okokra vezethetők vissza, továbbá az abszolút vagy relatív szegénység, a tartós frusztráció vezet a kialakulásukhoz. Szociológiai megítélés szerint a deviáns magatartások oka, hogy a magyar társadalom egyre anómiásabbá válik, az elidegenedés egyre inkább terjed. Ez a folyamat nem új keletű, jelen volt az egész szocialista korszakban, talán már korábban is. Összegzésként megállapítják, hogy „...a deviáns viselkedés alapvető oka az elidegenedés és az anómia, vagyis, hogy a deviáns viselkedést folytatók »a társadalomtól betegek«”.

A családi miliő

A társadalom legkisebb sejtje, a család a gyermek számára az első és elsődleges értékrend-közvetítő, s az marad az értékrendjét már kialakító, meghatározó fiatalkorú számára is. A szülők, a tágabb értelemben vett család élet-, érték- és normatrendje meghatározó jelentőségű a gyermek fejlődése szempontjából.

„A gyermekek erkölcsi nevelésének és szocializált, humánus lénnyé válásának alapját a családi életben kell keresnünk. A szülői nevelés alapvető kritériuma, hogy a gyermek társadalmi fogalmi és értékrendszere tiszta, világos és objektív legyen. A gyermekek egészséges személyiségfejlődésének gátjaként és a kriminalitás irányába ható tényezőként szokás megjelölni a rendezetlen családi élet eléggé tisztázatlan fogalmát.”5

A társadalmi feszültségek, a munkanélküliség, a szegénység, a hajléktalanság, a nélkülözés nyomatékosító, de nem meghatározó tényezők. A meglévő társadalmi problémák elősegítik a középosztály szokásaitól, még konkrétabban fogalmazva a „normál életvezetéstől”, normarendszertől eltérő szubkultúrák kialakulását. Még ez a nyomasztó helyzet sem vonja maga után szükségszerűen a deviáns magatartást, a deviáns cselekedetek elkövetését.

A fiatalok társadalmilag elfogadott érvényesülési lehetőségei gyakran a családjukban bekövetkezett státusvesztés miatt csökkennek, korlátozottá, kilátástalanná válnak. Ez nagy valószínűséggel karriervesztéssel jár, de nem akadályozza meg a fiatalkorút abban, hogy tisztességes polgárrá váljék, a társadalom hasznos tagja legyen, mert az életben való helytállás nem mennyiségi, hanem minőségi kritérium. A felnőttek körében az úgynevezett „fehér galléros bűnözők” sem a társadalom perifériájára szorult személyek, nem a megélhetésükért követik el cselekményeiket. A fiatalkorúak körében is előfordul a bűncselekmény indítóokaként az unalom, a „valami jó bulit kellene már csinálni” gondolata. Ezzel összefüggő tényező, hogy a fiatalkorúak személyisége, jelleme – életkoruknál fogva – még formálódóban van, akaratuk még nem edzett és frusztrációtűrésük kialakulatlan. Cselekvőképtelenségük vagy korlátozott cselekvőképességük, gazdasági stabilitásuk hiánya pedig az önálló életvezetés megkezdését akadályozza. Téves az a – túl gyakran emlegetett – következtetés, hogy személyiségük fejlődése könnyen hajlik negatív irányba. Ugyanolyan könnyen fogadják a pozitív lehetőségeket is. Például ilyenek a versenysportolók, akik saját akaratuk, kitartásuk révén jutnak előre. De ehhez az is szükséges, hogy ismerjék, milyen célért küzdenek. A jelenlegi ifjúság ritkán látja maga előtt a célt.

A környezet hatása

Ha a család nem tölti be a funkcióját, nem nyújt a gyermeknek humán értékeket, akkor a gyermek nem érzi fontosnak, lényegesnek a családi köteléket. Mivel nem kötődik a családhoz, máshol keresi a kapcsolódási pontokat, a közösséget, az emberi kapcsolatokat. Ha a szülők „éjt nappallá téve” dolgoznak, hogy mindent megadjanak a gyermeküknek (több gyermek ritkán fér el az ilyen szemléletű család elképzelésébe), akkor a gyermek úgy érzi, hogy nem ő (hanem a pénz) a fontos a család, a szülők számára. A családi mellőzöttségből fakadóan még fokozottabban érzi, hogy valakihez (valakikhez), valahová tartoznia kell. A „kell”, a szükség kényszerítő erővel lép fel. A harmonikus családi élet, a meghitt otthoni légkör hiánya miatt marad az utca, a grund. A gyermek, a fiatalkorú a hasonló helyzetű fiatalok csoportjához sodródik, akik öntörvényű életet alakítanak ki. A családból kisodródott fiatalkorúnak egyrészt nincs választási lehetősége, másrészt a hasonló helyzetű fiatalok közössége vonzza, mivel könnyen azonosul velük. Ebben a miliőben az új tagok „csillogni” akarnak, megmutatni, hogy mire képesek. A csapatban kialakul a rivalizálás, a mindenben kiugró teljesítmény felmutatása. Az adott helyzetből fakadóan, saját értékrendet alakítanak ki, öntörvényű életet élnek.

A csoportba verődött fiatalok az alkoholt bátorító eszköznek, erőt merítő nedűnek tekintik. Ideológiájukat a tévtanok – sok esetben a sámánizmus – határozzák meg. Hazafiságukat az idegengyűlölettel azonosítják. A drogok az élet elixírjét jelentik.

A drog szerepe

A fiatalkorúak devianciái körében kiemelkedő helyet foglal el a drog. Az általában használt és elnyűtt megfogalmazásokkal, miszerint „a kábítószer-kereskedelemben a tranzitországból célországgá váltunk”, nem sokat lehet kezdeni, semmire sem jók. A helyzetet aggasztóvá teszi az a megfogalmazás, amely szerint „A kábítószer-probléma adekvát kezelésének is legnagyobb gátja, hogy nincsenek hiteles adatok a kábítószer-fogyasztókra vonatkozóan, így nincs ismeretünk sem a valós nagyságrendről, sem az érintettek társadalmi helyzetéről. A tényleges cél- és kockázati csoportok pontos ismeretének hiányában pedig elképzelhetetlen a probléma bármilyen formában történő hatékony kezelése.”6

A probléma megközelítéséhez szükséges ismerni a nemzetközi helyzetet, és indokolt figyelemmel kísérni a nemzetközi szervezetek tevékenységét. A kábítószer-fogyasztás ősrégi eredetű, de mai formájában e század hatvanas éveinek közepétől érdemel figyelmet. Délkelet-Ázsiából indulva az Egyesült Államokba jutott, majd elérte a nyugat-európai országokat is. Kezdetben Angliában, Hollandiában és Olaszországban tűnt fel, majd elterjedt egész Európában, így a közép-kelet-európai országokban is. Európában a hatvanas évektől kezdődően hippy és punk irányzattal együtt, pontosabban annak eredményeként sajátos „epidemológiai” váltás következett be. A hagyományos drogvisszaéléseket az ifjúság drogfogyasztása váltotta fel.

Hazánkban az első jelek 1968-ban jelentkeztek. A ragasztózás, a speciális gyógyszerek fokozott használata iránt érdeklődtek a fiatalok. 1975-ben már megjelent a marihuána is. A nyolcvanas években a keménydrogok használata, az intravénásan adható narkotikumok iránt érdeklődtek a már szubkultúra szintjén mozgó fiatalok. Problémát okoz, hogy nem állnak a hatóságok rendelkezésére a drogfogyasztásra, -visszaélésre vonatkozó pontos adatok, de még a szociológiai kutatások és a statisztikai eredmények is csupán becsült értékeket mutatnak. Egyes reprezentatív vizsgálatok szerint a fiatalkorúak 43%-a kipróbálta már a drogot. Az adatgyűjtések szerint egyetlen, drogot próbált fiatal átlagosan öt másik fiatalnak ad „szert”, hogy próbálja ki, illetve tizenkét fiatalnak tart élménybeszámolót, pozitívan értékelve a „szer” hatását. Becslések szerint a világon több mint ötvenmillió ember fogyaszt valamilyen drogot.

A Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet a kábítószer-függőséget úgy határozta meg, mint „olyan pszichikai és nemegyszer fizikai állapotot, amely egy élő szervezet és egy szer kölcsönhatásának eredménye, amelyet olyan magatartások és reakciók jellemeznek, amelyek magukba foglalják a szer folyamatos és periodikus használatát, amely használat a szer által kiváltott pszichikai hatásokhoz vagy néhány esetben a használat elmaradása esetén fellépő rosszulléttől való félelemhez kötődik”.

A kábítószer-fogyasztás társadalmi tényezőinek körében kiemelkedő szerepet tölt be a társadalmi környezet. Ismert tény, hogy a szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetű régiókban magas a kábítószer-élvezők száma. Ezeken a területeken egyébként is magas a munkanélküliség, a bűnözés. Ilyen környezetben igen könnyen sérülhet a fiatalkorú személy önbecsülése, saját magába, valamint a jövőjébe vetett hite, bizalma. A kilátástalanságra a kábítószer lehet a pillanatnyi „gyógyír”. Ezt a helyzetet kihasználva a kábítószer-kereskedők sokkal aktívabbak. Így fennáll annak reális veszélye, hogy szinte mindenki problémamentesen hozzájut a „szerhez”.

A hajlamosító tényezők közül a család mellett kiemelt jelentőségű annak a kortárscsoportnak a hatása, amelynek tagja az egyén. Ugyanis, ha egy csoport befogad egy fiatalt, az erős késztetést érez és elvárás is vele szemben, hogy azonosuljon a csoport szokásaival. Ez a pszichés hatás sok fiatalt hozzásegít ahhoz, hogy kábítószer-fogyasztóvá váljék.

A kábítószer-fogyasztás és a bűnözés kapcsolatát több esetben elemezték. Korábban az Európa Tanács megbízásából végzett vizsgálatok tagadták a bármifajta okozati összefüggést. Az újabb kutatások következtetései eltérőek. Igaz, hogy az eredmények még nem véglegesek, de a kábítószer-fogyasztás és a bűnözés közötti okozati összefüggést elfogadják, és nem zárják ki korrelatív kapcsolatukat.

A személyiség alapvető jegyei – F. Marullo és F. Bruno szerint – szükséges előfeltételek, de a kábítószer-élvezők magatartásának nem egyedüli meghatározói. Ha a kábítószerrel való találkozás esetén a fiatalkorúban az elutasítás erősebb, mint az iránta való kíváncsiság, akkor a személyisége pozitív, a kívánatos döntést segíti elő. Ez esetben viszont a fiatalkorú személyiségét meghatározó értékrend mint előfeltétel érvényesül. Így jön létre nemcsak a kábítószert, hanem az alkoholt, a dohányzást mint káros szenvedélyeket elutasító, az ifjúság kulturált magatartását, egészséges életvezetését meghatározó pozitív életvezetés. Ellenkező esetben szubkulturált értékrendből fakadó deviáns, bűnöző magatartás alakul ki. Ez az életforma pedig egyre inkább negatív irányba tolódik el, és „lekapcsolja a kábítószer-élvezőket a társadalom normatív rendszereiről”.7

A kábítószer-fogyasztó magatartása önmagában a status offenses, az áldozat nélküli bűncselekmény kategóriájába tartozik. Dinitz és több kutató szerint ezeknek a deviáns magatartásoknak nincsenek a károkozás fogalomkörébe eső értékvesztései, károsultjai, „csupán” a drogfogyasztó, az „elkövető”, a bűncselekmény alanya válik a bűncselekmény tárgyává, áldozatává. Egyes megfogalmazások – F. Marullo és F. Bruno – szerint ez a kábítószer okozta közvetlen bűnözés. Amikor a saját fogyasztáshoz szükséges „szert” mindenáron meg kell szerezni, vagy a nagy hasznot hozó kábítószer-kereskedelemhez, illetve a kábítószer előállításához közvetlenül kapcsolódó bűncselekményeket vizsgáljuk, látjuk, hogy mind a kábítószer-fogyasztók, mind a profitra törekvők a legszélesebb skálájú bűncselekmények elkövetésére képesek. Ezeket a magatartásokat a kábítószer okozta közvetett bűnözésnek nevezzük.

A fiatalkorúak védettsége

A fiatalkorúak veszélyeztetettsége kapcsán a szakemberek leggyakrabban a szociális intézkedések fontosságára, a szociális háló kiépítésére, az intézményesített támogatásra, ellátásra hivatkoznak. Az Alkotmány 70/E. § (1) bek. szerint az állampolgároknak joguk van a szociális biztonsághoz. Az önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. Ez a probléma kezelésének az objektív pólusa. A másik póluson a szubjektív tényezők, a családi élet rendezetlensége jelenik meg.

Szükséges és elengedhetetlen az egyén tudati tényezőinek, a pozitív társadalmi normák irányába ható törekvéseknek az erősítése. Fontos, hogy az állampolgár a társadalmi viszonyokban az adott helyzet alanyának és ne tárgyának érezze magát. Ne erősödjön benne az a szorongató érzés, hogy minden nélküle történik, mindent rajta kívül álló tényezők mozgatnak.

Ha jól működnek a társadalom intézményrendszerei, és a személy alaposan betagolódik az őt körülvevő társadalomba, akkor védettséget kap. Ehhez az örök emberi értékek, az erkölcsi alap elsajátítása és elfogadása szükséges. Képessé kell tenni a fiatalkorút, hogy a mindenki által elfogadott társadalmi norma szerint éljen. Ez nem kevés, és nem néhány személyre kiszabott, hanem össztársadalmi feladat.

A prevenció érdekében minden intézkedést meg kell tenni, mivel „a devianciának egy bizonyos – meg nem határozott – szintnél nagyobb gyakorisága a társadalom egészének működését súlyosan veszélyezteti”.8