Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 november > A humanizmus és a környezetvédelem

A humanizmus és a környezetvédelem

Általában úgy gondoljuk, hogy a humanizmus alapeszméje nemes filozófia, amely megbízható vezérelvet ad a helyes emberi viselkedéshez. A humanizmus filozófiájára jellemző, hogy az emberi értékeket és érdekeket állítja a középpontba. A humanizmus gőgje című angol nyelvű könyv szerzőjének véleménye szerint ez táptalajt ad az emberi önzésnek, az értelem mindenhatóságába vetett hit pedig háttérbe szorítja az érzelmeket, és ezáltal a humanizmus pusztulásba sodorhatja a világot. A könyv igen érdekes, gondolatébresztő olvasmány. A szerző a mondanivalóját filozófiai, irodalmi és tudományos művekből, valamint újságcikkekből vett idézetekkel illusztrálja. A könyvben találhatunk részleteket például a Bibliából, Dickens, Goethe és Orwell műveiből, valamint tudományos fantasztikus regényekből.

A humanizmus mint Isten nélküli vallás

A szerző, David Ehrenfeld, a biológia professzora a Rutgers Egyetemen (USA), különleges megvilágításba helyezi a humanizmust. Modern vallásnak tekinti, a fejlett világ uralkodó vallásának, amely áthatja az emberek mindennapjait. A humanizmus abban tér el a hagyományos vallásoktól, hogy nincsenek templomai, hittérítői, rítusai. „Papjai” azonban a gazdasági és a politikai élet vezetői. A szerző véleménye szerint a humanizmus olyan feltételezéseket tesz, amelyek nem igazak, és ezért elfogadásuk rossz irányba viszi az emberiséget. Például ilyen feltételezés az, hogy a gazdasági növekedés lehetősége határtalan. Egyre világosabban látszik, hogy ez a vélekedés és a belőle kiinduló gyakorlat a természeti erőforrások kimerüléséhez és végzetes környezetszennyezéshez vezet.

Egy másik hibás feltételezés, hogy az ember minden problémát meg tud oldani megfelelő technikai eljárásokkal vagy a politika és a gazdaságirányítás eszközeivel. A feltevés részben jogos, hiszen az emberiség sok problémára talált megoldást történelmének évezredei alatt. Gyakran előfordul azonban az is, hogy míg az ember előrehaladást ér el valamilyen területen, egyidejűleg más problémát súlyosabbá tesz. Sokszor évek, sőt évtizedek után derül csak ki, hogy egy újonnan előállított anyag komoly környezeti veszélyeket idézhet elő. (Gondoljunk a DDT-re vagy a CFC gázokra.) Az újonnan fellépő problémák általában nehezebben oldhatók meg, mint az eredetiek. Ennek nagyrészt az az oka, hogy a legtöbb ökorendszer igen törékeny és a természetes folyamatok igen bonyolultak, ezért a bennük előidézett kis változtatásoknak is komoly következményei lehetnek. Ráadásul az ember – a földtörténeti skálán nézve – rövid idő alatt idéz elő változásokat. Bár a természetnek megvan az a képessége, hogy visszaállítsa az egyensúlyt, ez a folyamat hosszú időt vesz igénybe. Az egyensúly helyreállítása nem is minden esetben lehetséges. Az emberi beavatkozásnak ugyanis lehetnek megfordíthatatlan következményei, ilyen például az elsivatagosodás folyamata.

A technikai haladásért az ember a környezeti és társadalmi problémák súlyosbodásával fizet. Ezért annak ellenére, hogy a technikai haladás kényelmesebbé tette mindennapjainkat, az életminőségünk nem javult.

Elgondolkodtató, hogy a szerző az emberiség hosszabb távú fennmaradását is hibás feltételezésnek tekinti. Az ember bizakodása a jövőben azért is megkérdőjelezhető, mert az emberi teremtőerő és a földi erőforrások igen jelentős hányadát nem az életminőség jobbítására fordítjuk, hanem az egyre hatásosabb pusztító fegyverek megalkotására herdáljuk el.

A feltétlen, tehát vallásos hit az ember erejében és tudásában együtt jár az Isten létének tagadásával, sőt bizonyos fokig a természet erejének lebecsülésével is. Az ember saját érdekében le tudja igázni, át tudja formálni a természetet. A humanisták azt vallják, hogy a mindenható emberi ész által megalkotott tudomány és technika feljogosítja az embert arra, hogy a többi élőlény felett uralkodjon és a természetet a saját céljainak megfelelően kihasználja. A humanista eszmék uralmát megerősítette a tudomány és a technika gyors fejlődése.

Örök élet és örök fiatalság

Az emberiségnek mindig voltak mítoszai. A régieket részben újak váltották fel. A szerző szerint az új hiteket a tudományos kutatások eredményeire alapozzuk, ezért ezek a hitek a kor tudományos eredményeinek függvényében állandóan változnak. A régi hitek főként az érzelmeken és a reményeken alapultak, az újak inkább racionálisak. Az emberiség egyik újkori tévhite, hogy a testünkben lezajló biokémiai folyamatokat teljesen kontroll alatt tudjuk tartani, és előbb vagy utóbb minden öröklött rendellenességet, sőt az öregedés folyamatát is le tudjuk győzni. Abban is hiszünk, hogy a vegyszerek (gyógyszerek, vitaminok és a tudományos alapon megválogatott táplálék) megszabadíthatnak minket minden betegségtől, sőt talán még a haláltól is, ezzel az örök fiatalság és az örök élet lehetőségét adják meg az emberiségnek. (Vagy legalábbis a nagyon gazdag keveseknek.)

A humanizmus – mint Isten nélküli vallás – különleges „mennyországot” gondol el a tudomány és a technika segítségével: ha a Földet már végképp lakhatatlanná teszi az emberiség, akkor átköltözhet egy másik bolygóra vagy az ember által létesített űrállomásokra. Természetesen ez is csak a kiváltságos keveseknek adatna meg.

Isten helyett imádott gépek – vagy miért jó fegyver a neutronbomba

A humanizmus az emberi értelmet mindenek fölé helyezi, jó kiindulási pontot adva a természettudományos és technikai fejlődésnek. Ezzel érdekes paradoxon jön létre: a humanizmus „vallása” a gépek imádatához vezet. Az életünknek annyira szerves tartozékaivá váltak a gépek, az autótól a számítógépig, hogy már rövid ideig is nehezen bírjuk ki nélkülük. Azért, hogy egyre korszerűbb példányokra cseréljük ki az elavuló régieket, hajlandóak vagyunk arra, hogy sokat dolgozzunk, lemondjunk a pihenésünkről is. Mi ez, ha nem kultikus tisztelet? A tárgyak imádatának elgondolkoztató példája az, hogy némelyek a neutronbombát azért tartják igen jó fegyvernek, mert csak (!) az élőlényeket pusztítja el, az építményeket és a gépeket megkíméli.

A humanizmus és a környezetvédelem

A humanizmus az embert helyezi a középpontba, ezért a környezetvédelemben fontos szempontként érvényesül, hogy az ember számára mely élőlények hasznosak gazdasági vagy tudományos szempontból, s melyek azok, amelyek esztétikailag gyönyörködtetőek. Ma már szerencsére egyre inkább tudjuk, hogy minden élőlény potenciális érték lehet az ember számára még akkor is, ha most még nem ismerjük ezt a várható hasznot. Ezért a modern környezetvédelem nagy hangsúlyt helyez a biodiverzitás megőrzésére, tehát az élőlények válogatás nélküli megóvására.

Az ember uralkodni próbál a világon, ezért több-kevesebb sikerrel leigázza a természetet, tehát arrogáns a környezettel szemben. A szerzővel azonban nem értek egyet abban, hogy az emberiség arroganciáját rá lehetne fogni egyetlen eszmére. Az ember uralkodásvágya a természetéből fakad. Ebből következik önző, természetromboló viselkedése ugyanúgy, mint eszméi, filozófiái, hitei. A humanista filozófia és a keresztény hit között ellentét feszült. Mégis többen ugyanúgy felelőssé teszik a keresztény vallás eszméit az ember környezetkárosító tevékenységéért, mint ahogy a könyv szerzője a humanizmus eszméjét. Ez nem véletlen, hiszen minden eszmerendszer az emberi természetet tükrözi. Ugyanaz az ember fogalmazza meg a filozófiai elveket, mint aki a cselekedeteket hajtja végre.

Az érdeklődők a könyvet megtalálhatják a Soros Alapítvány által támogatott Kulturális Innovációs Alapítvány Könyvtárában, Óbudán a Miklós tér 1. szám alatt.

David Ehrenfeld: The Arrogance of Humanism (A humanizmus gőgje). Oxford, 1978, Oxford University Press, 300 p.

Adorjánné Farkas Magdolna