Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 október > Deviancia és szociológia

Deviancia és szociológia

Szakirodalmi szöveggyűjteményt szerkeszteni egyszerre könnyű és nehéz feladat. A szerkesztőnek, aki mondjuk a társadalomtudomány valamely területének szakértője, rendelkeznie kell egy koncepcióval, össze kell gyűjtenie az elképzeléséhez illő szövegeket (ez a dolog könnyebbik oldala), és törheti a fejét, ha nem talál megfelelő tanulmányokat. Elegendő, nem kellő minőségű anyag híján a régi szakirodalom beemelése mindig hálás és (különösen a rendszerváltó országokban) jogos vállalkozás, ám örök probléma, hogy a kiválogatott, újnak számító szövegek gyűjteményes kötet esetén sohasem lehetnek elég frissek, könnyen megülheti azokat a „félmúlt” unalma.

A fenti gondolatok A deviancia szociológiája című könyvről jutottak eszébe e recenzió írójának.

A deviancia valamilyen társadalmi vagy törvénybe foglalt normának a be nem tartása. A normáktól és a szabályoktól való eltérésnek annyi típusa van, mint ahány társadalmi norma és érték létezik. A deviáns viselkedés megítélése ezáltal mindig igen relatív, az adott társadalom, kultúra stb. jellegétől függ. Nálunk a hétköznapi nyelvhasználatban deviáns viselkedésen általában az alkoholizmust, a drogfogyasztást, az öngyilkosságot és a bűnözést értik.

A szociológiai megközelítés a deviancia kialakulását alapvetően a társadalom egészének működésében keletkező zavarokkal hozza összefüggésbe. A deviáns viselkedés szociológiájának nemzetközi irodalma áttekinthetetlenül nagy, s az elmúlt húsz-harminc évben nálunk is számos kiadvány jelent meg a témáról. Fontos megjegyezni, hogy a nyolcvanas években Társadalmi beilleszkedési zavarok címmel országosan kiemelt kutatás (ismertebb nevén: TBZ) foglalkozott a deviáns viselkedéssel. Andorka Rudolf megfogalmazása szerint Magyarországon a nyolcvanas években volt a társadalmi beilleszkedési zavarok vagy deviáns viselkedések, ezen belül az alkoholizmus kutatásának „aranykora”.

A Gönczöl Katalin és Kerezsi Klára szerkesztette szöveggyűjtemény címe – A deviancia szociológiája – kissé megtévesztő, mert a szociális szakképzés számára készült összeállítás elsősorban a deviáns viselkedés kriminológiai és jogi aspektusát vette figyelembe. Ez a megközelítés voltaképp nem indokolatlan: a modern társadalmakban a deviancia formális szankciói a bíróságok és a börtönök által megtestesített büntetési rendszerekhez kapcsolódnak. A szerkesztők módszere az volt, hogy főként a magyar szakirodalomból válogattak, sok esetben már meglévő szöveggyűjteményekhez fordultak szövegért, illetve egy 1986-ban megjelent könyvből – „Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon” – emeltek át megfelelő részleteket, statisztikai adatsorokat és azok elemzését.

A kötet anyaga hét fejezetre oszlik. Két devianciaelméleti fejezetet követően a legnagyobb anyagrész a bűnözéssel foglalkozik, egy-egy fejezet tér ki az alkoholfogyasztás, a kábítószer-élvezet, a mentális betegségek és az öngyilkosság tárgyalására.

Az első fejezet a deviancia elméletének történeti szempontból talán két leghíresebb szerzőjétől közöl egy-egy szöveget. Émile Durkheim A bűnözés normális jelenség című írása eredetileg még a század elején jelent meg, és nagy hatást gyakorolt a későbbi devianciaelméletekre. Durkheim a bűnözést a normális szociológiai jelenségek közé sorolja azon oknál fogva, hogy az a társadalmak számára elkerülhetetlen jelenség, tehát minden egészséges társadalom egyik tényezője. A szerző még ezen is túlmenve azt állítja: előfordulhat, hogy a bűnözés hasznos szerepet tölt be a fejlődésben, nem egy esetben közvetlenül elő is készíti a változásokat. Arra a kérdésre, hogy a bűnözés betegség-e vagy sem, a szöveg nem ad választ, ám Durkheim úgy fogalmaz: „ha ... a bűnözés betegség, akkor a büntetés az orvosság rá ..., ám ha a bűnözés nem betegség, a büntetésnek sem gyógyítania kell: tényleges feladatát másban kell keresnünk”.

Robert K. Mertonnak a harmincas években megjelent Társadalmi struktúra és az anómia című tanulmánya a deviancia elméletét szélesebb összefüggésben, a kulturális célok és az intézményes normák szempontjából kutatja az amerikai társadalom alapján.

A deviancia szociológiája című szöveggyűjtemény második fejezete: A deviancia társadalmi produktum című, mindössze egy és ráadásul nem túl adekvát szöveget tartalmaz. A kötetben Szabó András írása egy korábban megjelent kriminológiai szakirodalom-gyűjteményből került át, amely a szerzőnek a Bűnözés–ember–társadalom című, 1980-ban megjelent könyvéből két – egymáshoz nem is kapcsolódó – fejezetet köt össze. Az említett könyv „engelsizáló” gondolatai a kilencvenes években – úgy véljük – nem tarthatók érvényesnek. Ha a szerkesztők csak egy, illetve egy ilyen szöveget találtak a magyar szakirodalom áttekintése során azt bizonyítandó, hogy a deviancia társadalmi termék, ezt a fejezetet el kellett volna hagyniuk.

A Bűnözés című harmadik fejezet a már említett „Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon” című könyv néhány, alapvetően statisztikai adatokat közlő-elemző oldalának átvételével indul. A szerkesztők ugyan a statisztikai adatsorokat két esetben 1992-ig „felfuttatták”, s tettek egy rövid utalást a bűnözés újabb tendenciáinak értékeléséhez (l. Gönczöl és Korinek jelen kötetbeli tanulmányait), az eljárás nem csak etikailag problematikus: az adatok és elemzések lényegében egy húsz évvel ezelőtti időszakra, a hetvenes évekre vonatkoznak.

Irk Albertnek a század elején megjelent tanulmánya: A kriminalitás normális és pathologikus jellege – részben Durkheim interpretációját, illetve kritikáját nyújtja. (A megjelent szöveg nem részlet, mint ahogy a szerkesztők feltüntetik.) Irk Albert úgy fogalmaz, hogy a kriminalitás normális társadalmi jelenség, és mindaddig megtartja normális jellegét, amíg a fejlődést nem gátolja, patologikus jelleget tehát csak akkor ölt, amikor a fejlődés szabad érvényesülésének útjába kerül.

Hacker Ervin 1936-ban kiadott Magyar büntetőjog tankönyvének részlete – A kriminalitás környezeti tényezői – többek között a húszas-harmincas évek magyarországi bűnözésének elemzését adja. Érdekesség, hogy a Hacker szövegében sokszor előforduló fogalom a „kriminálaetiológia”, mai helyesírással „krimináletiológia” (a kriminalitás okait kutató tudomány) napjainkban már kevéssé használatos.

Gönczöl Katalin 1990-es tanulmánya: Válság–munkanélküliség–büntetőpolitika a kötet szempontjából nagyon fontos írás. A szerző a szociológiai és kriminológiai irodalom széles körű áttekintése alapján (egyebek mellett foglalkozik Durkheim és Merton elméletével is) vizsgálja a gazdasági viszonyok és a bűnözés, illetve a büntetőpolitika viszonyát. A tanulmány befejező része komoly eshetőségként vázolja azokat a kedvezőtlen bűnözési tendenciákat, amelyek azóta bekövetkeztek. A szerző által leírt javaslatok pedig ma is megvalósításra várnak.

Tauber István A cigánysággal kapcsolatos előítéletek problémái 1986-os keltezésű írásának szövege nem vesztett aktualitásából, azonban célszerű lett volna a cigányság és a bűnözés kapcsolatát is megvilágítani – akár Tauber munkásságát alapul véve.

Korinek László 1991-es írása: A bűnözés alakulása Magyarországon és a jövőbeli kilátások tömör, statisztikákkal alátámasztott elemzés. A tanulmány a következő súlyos mondatokkal zárul: „Ha a bűnözés nem lesz kockázatmentes, minden egyéb üzleti tevékenységnél nyereségesebb vállalkozás, akkor a legveszedelmesebb, életformaszerűen bűnöző bandák kiiktatásával a lakosságot veszélyeztető egyik góc jelentős mértékben csökkenthető, és a közbiztonság érezhetően javulni fog. Ha azonban ezt nem sikerül elérni, nehéz lesz elkerülni a közbiztonság teljes összeomlását.”

A továbbiakban részleteket olvashatunk A bűnözés megelőzése címmel Gödöny József könyvéből (A társadalmi-gazdasági fejlődés és a bűnözés), amely a hetvenes évek közepén jelent meg. Bármily klasszikusnak is számítanak a szerző gondolatai, úgy tűnik, mára már kevéssé érvényesek, mivel egy teljesen más kriminalitású korban születtek.

Gönczöl Katalin másik dolgozata: A bűnözés társadalmi összefüggései 1993-ban jelent meg, így ez a kötet legfrissebb írása. A tanulmány a bűnözés és a bűnözéstől való félelem kapcsolatát vizsgálja, kiemelve a bűnözés reális társadalmi összefüggéseit és a bűnözés növekedésében leginkább szerepet játszó tényezőket.

A fejezetet Denis Szabo Milyen lesz a bűnözés és az igazságszolgáltatás az ezredfordulón? című írása zárja. A tanulmány elsősorban az Egyesült Államok tapasztalataira épít, és az ott bekövetkezett és tendenciájában Európában is előbb-utóbb érvényesülő változásokra támaszkodik. A szerző meggyőződése szerint a jövő évszázad viszonyait az emberi jogok uralma fogja meghatározni, s képesek leszünk szembenézni azzal az új tudományos, technológiai és technikai kihívással, amely éppen az emberi jogokra jelent komoly veszélyt.

Az Alkoholfogyasztás címet viseli a kötet negyedik fejezete. Ez a fejezet is – az előzőhöz hasonlóan – a Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon című könyv megfelelő oldalainak átvételével indul. Bár a statisztikai adatok, elemzések ugyanúgy régiek, talán ez a bevezető rész tűnik a leginkább időtállónak a problémakör „állandósága” miatt.

Kovács Katalin 1990-ben megjelent tanulmánya – A kényszerítés kényszere – az alkoholizmus kezelésének közelmúltját (tizenöt éven át működött a Nagyfai Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézet) és problémáit mutatja be. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy az alkoholizmussal összefüggő jelenségek (családi kapcsolatok válságai, hajléktalanság stb.) egy olyan új ellátási rendszer kiépítését sürgetik, amely szemléletében, kompetenciáját illetően és elveiben is más, mint a korábban működő.

Nagy Ferenc dolgozata: Intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében az alkoholistákkal és a kábítószer-élvezőkkel szemben alkalmazott büntetőjogi szankciókról szól. Az írás, amely 1986-ban jelent meg, lényegében a szabályozás nemzetközi és hazai áttekintését nyújtja.

A könyv ötödik fejezete a Kábítószer-élvezet című, ezúttal nem statisztikai adatokkal kezdődik, mert a már többször említett Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon című könyv ilyen irányú adatsorokat nem tartalmaz.

Lévai Miklós A kábítószer-probléma és büntetőjogi kontrollja című tanulmánya 1992-ben jelent meg első ízben. A dolgozat felvázolja a kábítószer-probléma alakulását Magyarországon, ismerteti a jelenség büntetőjogi kontrolljának jellemzőit, a hazai kábítószer-bűnözés alakulását a nyolcvanas években, és meghatározza egy lehetséges jövőbeni drogpolitika elméleti alapjait.

Clarisse Cervello cikke – A Pompidou-csoport tagállamainak büntető törvényhozása a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem elleni harcban – lényegében a nyugat-európai államok szankciórendszerének hasonlóságait és különbségeit taglalja.

A hatodik fejezet címe: Mentális betegségek. A fejezet bevezetője ismét az említett forrásból merít, foglalkozik a mentális zavarok hosszú távú magyarországi tendenciájával, kitér a mentális betegségek nemzetközi összehasonlítására, illetve azok demográfiai, területi és társadalmi különbségeire.

Roger Bastide tanulmánya: Az elmebetegségek szociológiája eredetileg A deviáns viselkedés szociológiája című 1974-es válogatásban jelent meg. Bastide írása, noha eredetileg a hatvanas évek közepén látott napvilágot, a téma kitűnő (részben történeti) összefoglalását adja – a kötet azon kevés szövegei közé tartozik, amelyek megfelelnek a könyv címének.

A Kényszerintézkedések az elmegyógykezelésben című tanulmány Törő Károly munkája, a nyolcvanas évek közepén a Valóságban jelent meg először. Az írás kitér az elmebetegek vizsgálatára és kezelésére, elhelyezésükre az elmeosztályon, illetve szól szervezett foglalkoztatásukról.

Szintén jogi megközelítésű Szabó András tanulmánya: Az elmebetegek helyzete a magyar büntetőjogban. A szerző bemutatja a pszichiátriai megbetegedések és a magyar egészségügyi ellátás helyzetét a hetvenes-nyolcvanas években, a pszichiátria és a büntetőjog viszonyát a deviáns viselkedés értékelésében, az elmebetegek büntetőjogi felelősségét és beszámíthatóságát (a hazai Btk. kóros elmeállapot esetén vegyes – gyógyító-büntető – rendszert alkalmaz), illetve a gyógyító jellegű intézkedéseket.

A könyv utolsó, hetedik fejezete az Öngyilkosság, szintén a Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon-ból veszi át az adatokat. Ismerteti az öngyilkosság hosszú távú tendenciáját Magyarországon, utal nemzetközi adatokra, továbbá a hazai öngyilkosság demográfiai, területi és társadalmi különbségeire. Anélkül, hogy mélyebb elemzésbe bocsátkoznánk, utalnunk kell arra, hogy az öngyilkosságok területén az elmúlt években kedvező elmozdulás következett be. Ezért nem szerencsés a találkozás egy 1996-os keltezésű könyvben olyan statisztikai adatokkal, amelyek közül a legfrissebb 1983-as.

Durkheimmel indított a könyv, vele is fejezi be. Az öngyilkosság című, nálunk először 1967-ben megjelent könyvéből veszi át az utolsó, összegző fejezetet (Gyakorlati következtetések). A szöveg nagyrabecsülése mellett meg kell jegyeznünk, hogy a hazai viszonyok aktuálisnak tekinthető problémafelvetése elmaradt ebből a fejezetből.

A kitűzött, a könyv címétől eltérő, annál sokkal leszűkítettebb cél – a deviancia kriminológiai, jogi megközelítése – kétségkívül nehézzé tette a szerkesztők helyzetét. A magyarul (akár fordításban is) megjelent szakirodalom sem mennyiségileg, sem minőségileg nem túl számottevő ezen a téren. A tanulmányok keletkezési ideje rámutat arra a tényre, hogy a rendszerváltás körüli időkben számos szakmai kérdés lekerült a napirendről. A kötet olvasásakor érezhető, hogy a szerkesztők anyaghiánnyal küszködtek az olvasókönyv összeállításakor. Feltehetően ezért nyúltak gyakran – nem mindig szerencsés kézzel – már meglévő szöveggyűjteményekhez. Ez nem etikai probléma, hiszen mindig feltüntették, hogy az adott tanulmány mely gyűjteményből való, a szöveggyűjteményekből való merítés inkább a szövegek aktualitására nézve jelenthet tehertételt.

A kötet az alkalmazott „áttételek” következtében – a szerkesztők szándékával ellentétben – túlságosan történeti jellegűre sikerült. Mint jeleztük: a statisztikai adatok és elemzések túl régiek, de a büntetőjogi részek is nehezen állják az idő próbáját.

Még egy formai hiányosságra kell felhívnunk a figyelmet: a könyv eredetileg 1993-ban jelent meg a Deviancia, emberi jogok, garanciák című szöveggyűjtemény „ikerköteteként”, az 1996-os kiadásban viszont erre semmi sem utal.

A deviancia szociológiája. Szöveggyűjtemény. Szerk. Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára. Budapest, 1996, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. A szociális szakképzés könyvtára. Társadalompolitikai olvasókönyvek.

Deák Ferenc