Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 július--augusztus > Tizenévesek állampolgári kultúrája

Tizenévesek állampolgári kultúrája

Az új generációk részben magukban hordozzák a régebbi generációk értékeit, részben új értékeket képviselnek. Kérdés, hogy a történelmi cezúrák – mint amilyen nálunk legutóbb a rendszerváltozás volt – mennyiben növelik a régi és az új generációk értékrendje közötti különbséget. A magyar fiatalok, nevezetesen az 1998-ban először szavazott korosztály értékvilágába enged bepillantást egy nemrégiben megjelent szociológiai munka, amely a Tizenévesek állampolgári kultúrája címet viseli.

A kötet egy nagyszabású szociológiai vizsgálat eredményeit foglalja magában. A kutatást a Minoritás Alapítvány Kisebbségkutató Intézete végezte 2600 fős, az utolsó éves gimnazistákat, szakközépiskolásokat és szakmunkástanulókat a település és az iskolai évfolyam szempontjából reprezentatív, országos mintán. Az adatfelvételre 1996 tavaszán került sor. A kutatást megelőzte egy, a 14-15 évesek, illetve egy a műszaki és tanítóképző főiskolások körében végzett felmérés. Ily módon lehetőség nyílt arra, hogy a végzős középiskolások válaszai más ifjúsági csoportéval is összehasonlíthatóak legyenek, sőt a könyv több helyütt arra is sort kerít, hogy összehasonlítsa a tizenévesek és a felnőttek állampolgári kultúráját.

Az ifjúságkutatás a rendszerváltást megelőzően a szociológia egyik preferált területének számított nálunk, az elmúlt években azonban az effajta vizsgálatok háttérbe szorultak. Jelen kiadvány az állampolgári kultúra szisztematikus vizsgálatára vállalkozott.

Az állampolgári kultúra kifejezés a hazai közgondolkodásban kevéssé használatos, jelentése magyarázatra szorul. A kutatás vezetői, a könyv szerzői – Szabó Ildikó és Örkény Antal – szerint az állampolgári kultúra a politikai kultúrától nem elválasztható, de annál szélesebb fogalom, amely az állampolgárnak a társadalomhoz való teljes viszonyát, társadalmi magatartása egészét jellemzi.

A vizsgálat arra törekedett, hogy az állampolgári kultúrát komplex módon közelítse meg abból kiindulva, hogy az egyén szocializációjának az az értékrend is a része, amely mindennapi társadalmi gyakorlatát is vezérli. „Ebben az értelemben vállalkoztunk arra, hogy megvizsgáljuk: a kilencvenes évek végén a fiatalok állampolgári kultúrájában milyen szerepet játszanak az érzelmek, ismeretek és értékek, és milyen társadalmi és politikai magatartási és cselekvési mintákat követnek” – írják a szerzők. Ennek megfelelően a könyv megkülönbözteti az érzelmek, ismeretek és az értékek szintjét, kiegészítve a cselekvések és cselekvési szándékok szintjével, esetenként ugyanazt a témát a különböző szintek eltérő nézőpontjaiból is megvizsgálja.

A kötet első része a középiskolások és a politika viszonyáról szól: a fiatalok politikai érzelmeit, ismereteit, értékeit, társadalmi cselekvési mintáit és szociális értékeit térképezi fel. A kutatás azt bizonyította, hogy a diákok a politikával kapcsolatosan gyanakvóak és kiábrándultak, látható módon nem szeretik a politika világát, különösen a szakmunkástanulók érzik azt ellenségesnek. A szerzők szerint a politikai intézmények átrendeződése, instabilitása és esetenkénti hiteltelensége, úgy tűnik, érzelmileg elidegenítően hat a jövő polgárainak a politikához való viszonyára.

A politikai ismeretek tekintetében a kutatók azt vizsgálták, hogy a középiskolások mennyire vannak tisztában a pártrendszer, az Alkotmány, az ideológiák és a hatalmi ágak lényegével. Beigazolódott, hogy az iskolarendszer meghatározó szerepet játszik az állampolgári jogok gyakorlásához nélkülözhetetlen társadalmi tudás elosztásában és eloszlásában. Elmondható, hogy a középiskolások politikai érdeklődése csekély, s a korábbi felmérésekből az érdeklődés csökkenésére lehet következtetni. Számukra a rendszeres tájékozódás leggyakoribb forrását a televízió hírműsorai jelentik. A gimnazistákat és a szakközépiskolásokat a fokozottabb, a szakközépiskolásokat a gyengébb „hírfogyasztás” jellemzi, utóbbiaknál az érzelmi összetevők felerősödnek. A vizsgálat azt mutatta, hogy alapvetően a politika iránti érdeklődés befolyásolja minden iskolatípus tanulóinak a politika iránti attitűdjét: minél erősebben érdeklődik valaki a politika iránt, annál inkább elfogadja azt és a hozzá kötődő értékeket.

A társadalmi cselekvési minták tekintetében a kutatók a szervezetekhez, az aláírásgyűjtésekhez való viszonyt vizsgálták, s egy elképzelt iskolai konfliktus kapcsán próbálták feltárni a diákok várható viselkedését. Érdekes felismerésük, hogy minél alacsonyabb valaki szüleinek státusa, annál fogékonyabbá válik a szervezeti részvételre és a társadalmi cselekvésre, és fordítva: a magasabb szülői státus inkább erősíti az arisztokratikus kívülmaradás attitűdjét. A különböző társadalmi cselekvési formák támogatottsága alapján a fiatalok négy típusát különböztetik meg a szerzők. Ezek a következők: a radikális-anarchisztikus viselkedési mintákat követő lázadók, a demokratikus állampolgári mintákat követők, a formálisan aktívak és a társadalmi történések befolyásolását elutasító passzívak.

A kutatók a politikai értékek feltérképezése mellett arra is kíváncsiak voltak, hogy mit gondolnak a tizenévesek a társadalmi javak elosztásáról. A fiatal generáció megnövekedett anyagi igényszintjére utal, hogy a középiskolások – iskolatípusra való tekintet nélkül – a társadalom felét szegénynek tartják. A diákok a felnőtt mintákhoz képest a szegények egyéni felelősségét jelentősen felértékelik: a szegénység okaként a lustaságot majdnem olyan fontos tényezőnek tartják, mint az iszákosságot. Ugyanakkor a középiskolások többsége a gazdagság fogalmához negatív képzeteket is társít. A felmérés tanúsága szerint a korosztályra a szociális felelősségérzet elutasítása jellemző.

A kutatás, hogy a politika értékvilágával a hétköznapi értékek összevethetők legyenek, a nemi erkölcs kérdéseire és a halálbüntetésre vonatkozó nézetekre is kitért. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyzendő, hogy – a felnőttekhez hasonlóan – a középiskolások kétharmada halálbüntetés-párti.

A könyv második része a diákok állampolgári kultúrájának nemzeti, etnikai és európai dimenziójával foglalkozik: a nemzet és identitás, a többség és a kisebbségek, illetve a regionális tudat kérdéskörét foglalja magában. Annak ellenére, hogy a nemzet és a nemzeti identitás problematikája az elmúlt két évtizedben politikailag felértékelődött Magyarországon, arra vonatkozóan, hogy határainkon kívül hány magyar él, csak a középiskolások egyharmadának van reális elképzelése, tudása. Még kevesebben rendelkeznek pontos ismeretekkel a nemzetiségi arányokról: többségük nincs tisztában azzal, hogy Erdélyben a magyarok kisebbséget alkotnak. A kutatók ezt követően a tizenévesek magyarságfogalmának megismerésére törekedtek, arra kerestek választ, hogy a nemzeti és az állampolgári hovatartozások összeegyeztetésének problémája hogyan jelenik meg körükben, és a nemzetről való gondolkozásukban milyen mintákat követnek. A vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok számára a nemzeti-etnikai és kisebbségi kérdések kevésbé hangsúlyosak, mint a felnőttek számára. Részben ebből következik, hogy a diákok interkulturális ismeretei szegényesek és rendezetlenek. A mássággal (az itthoni nemzetiségekkel, a külföldiekkel és a bevándorlókkal) szemben a szakmunkástanulók a legintoleránsabbak.

A középiskolások háromnegyede és a főiskolások kétharmada szerint Magyarország Közép-Európához tartozik. A diákok Európa-képében nagy különbségek vannak attól függően, hogy melyik iskolatípusban tanulnak. A kötet szerzőinek az a megállapítása, hogy a magyar középiskolások összességében gyenge és bizonytalan Európa-képpel rendelkeznek. Véleményük szerint az elmúlt közel egy évtized olyan várakozást ébresztett az értelmiség egy részében, hogy a Nyugathoz történő politikai felzárkózás természetszerűen meghozza majd a nyugati világ polgári értékeinek és viselkedésmintáinak elterjedését. Ez a várakozás a középiskolások körében nem igazolódott be egyértelműen.

A könyvből elénk táruló kép, valljuk meg: nem túl szívderítő. (A felmérés kiragadott részleteinek egymás mögé sorakoztatása e recenzió keretei közt természetesen az eredeti megfogalmazások árnyaltságát csökkenti.) Azt, hogy a magyar társadalom felemás, átmeneti állapotban van, hogy rá az értékek válsága és zűrzavara jellemző, jól tudtuk, ebbéli meggyőződésünket e kiadvány – sajnos – csak megerősítheti. Noha azok, akik ma Magyarországon 18-20 évesek, már a rendszerváltás után kerültek eszmélő korba, politikai érzelmeik, ismereteik és értékeik mégsem mások gyökeresen, mint az idősebb nemzedékeké, állampolgári kultúrájuk fejletlenségéről pedig nem ők tehetnek. A vizsgált korosztály állampolgári „kulturálatlansága”, a politika iránti fásultsága nemcsak rá, bizonyos mértékig az egész társadalomra jellemző.

A szerzők nagy súlyt fektettek – az ismertetés is többször utalt rá – az iskolatípusok közötti nagy különbségek érzékeltetésére. Ezek a jelenségek nem csupán az iskolarendszer belső problémái, végső soron a társadalom különböző rétegeinek sajnálatos szétszakadását, egymástól való távolodását jelzik. A könyv számos utalást tesz a nemek közötti különbségekre. A fiúk politikai ismeretszintje – adott iskolatípuson belül – általában magasabb, mint a lányoké, viszont a lányok bizonyos társadalmi cselekvési mintákat illetően aktívabbak, a mássággal szemben többnyire nyitottabbak.

Jelen ismertetés nem érzékeltethette a kötet sokrétűségét. A kutatás egyik fontos pedagógiai adaléka például a fiatalok kommunikációs témáinak vizsgálata. Fény derült arra, hogy a középiskolások elsősorban az iskolán kívüli kapcsolataikban beszélgetnek politikai és társadalmi kérdésekről, a tanárok szerepe ezen a téren nem túl jelentős. A kötet nem könnyű olvasmány. Szociológiai elemzései mértéktartóak, nem mutatnak túl a tudomány illetékességi körén. Forrásként másodelemzések elkészítésére is alkalmas. Az ilyesfajta szociológiai munkák sajátossága, úgyszólván lételeme a szemléltetés: a kötetben található több mint kétszáz táblázat és ábra mind külsejét tekintve, mind tördelésében és tipográfiájában tetszetős.

A Tizenévesek állampolgári kultúrája című könyv által közvetített „látleletet” érdemes megismerniük a pedagógusoknak, a gyógyítás mikéntjét, lehetséges módozatait a pedagógia oldaláról is szükséges lenne végiggondolni.

Szabó Ildikó–Örkény Antal: Tizenévesek állampolgári kultúrája. Budapest, 1998, Minoritás Alapítvány. 250 p. (Minoritás könyvek 5.)