Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 július--augusztus > Eszmények és értékek Kárpátalja magyar tannyelvű iskoláiban

Deák Ferenc

Eszmények és értékek –
Kárpátalja magyar tannyelvű iskoláiban

Kutatómunkájában a szerző arra keresett választ, hogy milyen a kárpátaljai fiatalok életfelfogása. Négy kérdést tartalmazó kérdőíves vizsgálata kiterjedt Kárpátalja mindegyik magyar tannyelvű, szám szerint 33 középiskolájának a 10. és 11. osztályos tanulóira. Válaszaik elemzése alapján kirajzolódott a középiskolások értékfelfogása, értékrendje. A felnőttek kiábrándultságával ellentétben ők bíznak, remélnek, akarnak.

Kárpátalja a Kárpát-medence egyik különleges régiója. Több mint ezer évig a magyar állam része volt. Területe mintegy tizenháromezer négyzetkilométer, lakossága másfélmillió körül van. Ebből a magyar lakosság nem éri el a kétszázezret. Az ukránokkal (ruszinokkal), oroszokkal, románokkal, cigányokkal, szlovákokkal, németekkel és más nemzetekkel való évezredes együttélés mindegyik népcsoportban kialakította az egymásrautaltság érzését és tudatát. A magyarban is.

Különlegesen alakult a kárpátaljai magyarságnak a sorsa. Fortuna nem nagyon zárta kegyeibe ezt a népet. Az anyaországtól való elszakadás alaposan rányomta bélyegét az emberek életvitelére, felfogására, gondolkodásmódjára. Hiszen más nemzetek uralma, más ideológia, más társadalmi rendszer, más politika más célokat és feladatokat tűzött a nép elé. Akarva-akaratlanul ezekhez kellett alkalmazkodnia.

Az immár több mint hetven évig tartó kisebbségi sors következményei beláthatatlan károkat okoztak. Gondoljunk csak olyanokra, mint a nemzettudatvesztés, a kisebbrendűségi érzés állandósulása, a magyar nyelv romlása és a nyelvi elszegényedés, a kultúra iránti igény sorvadása, a szellemi igénytelenség stb. Mindezekben közrejátszott a férfilakosság 1944. novemberi deportálása, asszimiláció, elvándorlás, kivándorlás (különösen az értelmiségiek sorából), melynek oka a kilátástalan gazdasági helyzet, az átlagon aluli életszínvonal, az érvényesülési lehetőség hiánya, a tömegek kiábrándultsága, reményvesztettsége.

Rémületet és kétségbeesést váltott ki mindnyájunkban a Gorbacsov által meghirdetett demokrácia sajátságos értelmezése, a mindenkinek mindent szabad álláspontra való helyezkedés. Felborult egy állandósultnak vélt értékrend. A Szovjetunió darabokra esésével kártyavárként omlott össze egy rendszer – gazdasági, politikai, kulturális intézményeivel együtt. Devalválódtak még a legállandóbbnak vélt emberi, erkölcsi értékek is. Ukrajna szabad, független állammá kiáltotta ki magát. Új gazdasági mechanizmust kell létrehozni és az ezzel járó értékteremtő, értékmegőrző és értékközvetítő intézményeket. Új követelményekhez kell alkalmazkodnunk. Másak a feltételek, másak a lehetőségek. Gyakran két téren kell megvívni harcunkat: a hatalommal és önmagunkkal-egymással.

Úgy tűnik, hogy napjainkra nevelési eszmény nélkül maradtunk, iránytű nélkül tévelygünk. Ez kihat emberi kapcsolatainkra, családi életünkre és közoktatásunkra. Az értéktudat megzavarodása, az értékvesztés, az egzisztenciális kilátástalanság, a rémület, a „jövősokk” és a „már úgyis minden mindegy” érzése hatalmasodott el az embereken. Ami a legveszélyesebb, legborzasztóbb, annak érzése, hogy a fiatalságot is valamilyen sajátságos életfelfogás kerítette hatalmába. Mintha a felnőttek kiábrándultsága, a jövőbe vetett kilátástalansága átragadt volna a fiatalságra is. Általánosítanak: sokak szerint züllött, felelőtlen életet élnek. Mintha fiataljaink is feladták volna a szebb jövőbe vetett hitüket, az emberiség boldogságáért folytatott harcukat, és reményvesztetten, céltalanul tévelyegnének a bonyolult élet útvesztőiben. Mintha nem is az igazán emberi, hanem hamis értékekre orientálódnának, akik számára nem a becsületesség, a lelkiismeret, a munkaszeretet, a tisztességes élet, a mások iránti tisztelet lenne jelentős, hanem az egyszerű élni tudás, a sok pénz megszerzése bármilyen áron, a hatalomra való jutás, a mások fölé kerülés, az áruk viszonteladása, a biznisz...

A felnőttek életérzése, véleménye még a legelhivatottabb pedagógusokban is el tudta vetni a kételkedés magvát, mintha még ezeknek az optimistáknak számító embereknek a hitét is meg tudták volna ingatni.

Valóban ilyen a mai fiatalság? Valóban céltalanok, értékhiányban, tudati válságban szenvednek? Számukra valóban nem léteznek az olyan erkölcsi kategóriák, mint a becsületesség, őszinteség, szorgalom, kitartás, igazmondás, figyelmesség, segítőkészség? Lelkükben valóban kihalt az együttérzés, a szeretet, a jóságra való törekvés, az empátia? Valóban nem igényelnek példaképet? Nincsenek életeszményeik, ideáljaik, amelyek felizzítják az akaratot, amelyek akkumulálják az élet és fejlődés energiáját, minek következtében tudnak hevülni, törekedni, nemes célokért küzdeni s azokat elérni?

A legilletékesebbekhez fordultunk. A fiatalokat kértük meg, hogy adjanak választ a kérdések sokaságára. Őket kérdeztük meg. Erősítsék meg vagy oszlassák szét a felnőttek feltételezéseit, egyesek őket illető állításait. Hosszú, fáradságos kutatómunkába kezdtünk. Ellátogattunk Kárpátalja mindegyik magyar tannyelvű iskolájába, ahol (mindegyikben) egy egész napot töltöttünk. A pedagógusokkal való találkozásokon és eszmecseréken kívül találkoztunk az iskola tizedikes és tizenegyedikes (végzős) tanulóival rendhagyó osztályfőnöki órák keretében. Elsődleges célunk az volt, hogy a tanulók teljes bizalmába férkőzzünk, váltsunk ki náluk őszinteséget a kérdések megválaszolásában. Megéreztetni velük, hogy a problémáikat megértjük és bizalmasan kezeljük.

Kérdőívet osztottunk szét, és arra kértük a növendékeket, hogy a benne feltett négy kérdésre a legőszintébben, meggyőződésük és tapasztalatuk alapján válaszoljanak. A legfőbb kritérium az őszinteség volt. A titoktartást azzal biztosítottuk, hogy válaszaikat névtelenül adhatták be a tanulók, bár ezt nem mindegyikük igényelte. Elmondtuk a diákoknak, hogy véleményüket, nézeteiket, értékeléseiket szeretnénk tudtára adni szinte minden pedagógusnak, szülőnek, területünk minden tanulójának. Szándékunk az, hogy hozzájáruljunk az iskolákban folyó oktatónevelő munka tartalmasabbá és hatékonyabbá tételéhez. Szeretnénk segítségükre lenni az iskolavezetőknek, a közoktatási szférában dolgozóknak, az oktatáspolitikával foglalkozóknak. Nem utolsósorban szeretnénk hozzájárulni a pedagógusok önképzéséhez is. Hasznos információkkal szolgálni az iskolák pedagógiai programjának előkészítéséhez. A tanulók gátlásait azzal is oldottuk, hogy kijelentettük: a kérdőívek feletti munkánkban a helyesírási, szerkesztési és más típusú hibáktól eltekintünk. A tanulók kérésére sor került személyes találkozásokra is, ahol úgynevezett „kényes, intim” kérdések kerültek terítékre.

Munkánk kiterjedt Kárpátalja mindegyik magyar tannyelvű középiskolájára. Összesen 33 iskola, ebből 31 középiskola és két református gimnázium 72 osztályában végeztük munkánkat. Gyakorlatilag Kárpátalja mindegyik tizedikes és tizenegyedikes tanulójával találkoztunk – összesen 1010 tanulóval. Véleményünk szerint ez a legérettebb kategória klasszikus képviselője a mai fiatal nemzedéknek és a jövő felnőtt társadalmának.

A kérdőívek értékelése során éreztük, hogy előkészítő munkánk következményeként növendékeink felmérhetetlenül értékes adatokkal szolgáltak. Tiszta lelkük, emberségük, őszinteségük sugárzott válaszaikból. A legfelkészültebbek nagyon is tömören fogalmaztak. Pár szóval is hűen, találóan ki tudták fejezni mondanivalójuk lényegét. Bizony nem kevés esetben hüledezve vettük tudomásul, hogy szavaik művészi pontossággal találtak célba, találékonyságukat kitűnő humorérzékkel fűszerezték. Finom érzékről, életfelfogásról tettek tanúbizonyságot az élet rejtett problémái iránt. Tiszta forrás élő vize ez az írásgyűjtemény. Nyitott könyv a javából, amelyet mindenki olvashat, amelyből mindenki okulhat, szerezhet tudást, tapasztalatot és bölcsességet.

Mielőtt áttérnénk a kérdések ismertetésére és a válaszok elemzésére, megemlítjük, hogy a tanulók válaszaiból közlünk is jó néhányat, amelyeket eredetinek találtunk. Lesznek a válaszok közt egymásnak ellentmondóak is, amelyek szinte elfogadhatatlanoknak tűnnek számunkra. Közöljük őket minden változtatás nélkül. Így kapunk teljes és világos, reális képet a feltett kérdéssel kapcsolatosan. Annak eldöntését, hogy egyes tanulók véleménye mennyire tükrözi a valóságos életet, az olvasóra bízzuk. Bizonyára vannak szélsőséges felfogások is. Tetszik-e ez nekünk vagy nem, nem lehet kérdés tárgya. Ez van. Mi kérdeztünk, neveltjeink pedig válaszoltak. Belátásuk, meggyőződésük szerint.

I. Van-e életeszményed, melynek elérésére törekszel (képzeletbeli vagy valós életideálod)?

A tanulóknak az első kérdésre adott válaszait nyolc csoportba foglaltuk.

1. A tanulók 30 százalékának van életeszménye, amely megtestesül egy elképzelt, megálmodott világban. Előrevetik árnyékát jövendőbeli családjuknak, valamint egy olyan, ugyancsak képzeletbeli társadalomnak és életnek, melynek tudatos megközelítését magukra vállalják, ezen eszménynek konkrét tartalmat adnak fejlődésük törvényszerűségének felismerése alapján.

– Életeszményem egy boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus életet élő család, amelyben a családtagok szeretetben, megértésben részesítik egymást, a problémákat közösen beszélik meg. Egy olyan családról álmodok, amelyben békesség és szeretet honol. Egészséges gyermekeinknek boldog, kiegyensúlyozott életet szeretnék biztosítani, hogy ne szenvedjenek semmiben hiányt, hogy problémáikkal férjemhez és hozzám, ne pedig a barátnőkhöz, szomszédokhoz vagy ismerősökhöz forduljanak.

– Egy egymással nem háborúzó, békében élő emberi társadalom.

– Egy jobb világban élni. Jobb emberekkel a környezetemben.

– Egyedüli vágyam egy biztos jövő, boldog élet, család, biztos munkahely, egészség és megélhetés.

– Egy jobb ország magasabb életszínvonallal. Igaz, a mienktől van még rosszabb is talán.

– Egyedüli vágyam: elkerülni a nyomort, a koszosságot és a nincstelenséget.

– Hogy a Földön ne legyen erőszak, mészárlás, terror. Ne éhezzenek, ne fázzanak, ne nélkülözzenek az emberek, ne legyenek halálos betegségek. Tenni akarok ezen szörnyűségek ellen minden erőmmel.

– Életeszményem a becsület és az igazság, valamint a test és a lélek harmóniája.

– Képzeletbeli eszményem egy olyan család, amelyben kölcsönös szeretet és megbecsülés van, ahol mindenki tudja, hogy mit jelent a „nem szabad” és a „nincs”.

– Idealizáltam magamban egy világot, ahol nem kell senkin átgázolnom, nem kell senkit megbántanom, letaposnom boldogulásomért.

2. A tanulók 19 százalékának eszményképe, képzeletbeli életideálja egy bizonyos személyben ölt testet, akit felruház a legkülönbözőbb jó emberi tulajdonságokkal, jellemvonásokkal. Sok esetben ezt jövendőbeli hitvestársukra vonatkoztatják (legyen kedves, művelt, intelligens, erkölcsös stb.).

– Életeszményem egy olyan képzeletbeli személy, akit siker és elismerés övez, aki állandóan a figyelem középpontjában van.

– Olyan ember, aki azt keresi a másikban, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt.

– Példaképül választom azt a képzeletbeli embert, aki az értékeket többre tartja, mint a vagyona által szerzett hatalmat.

– Híres ember szeretnék lenni – sportoló vagy politikus. Hogy legyen tekintélyem. De nem szeretnék nagyon gazdag lenni, mert akkor nem becsülném az apróbb örömöket. Igaz, nagyon szegény sem.

– Boldog, sikeres életet gondolok el magamnak egy tőlem magasabb, kék szemű, barna hajú, intelligens élettárssal, két gyerekkel, házzal. De ez csak álom talán, mert az életben ritkán jön így össze.

– Egyéniség, igaz hívő ember szeretnék lenni. Mindenkihez jó lenni. Sokszor volt már problémám azzal, hogy a jóságra való törekvésem zavart okozott nekem. Ugyanis ha túl jó voltam az emberekhez, akkor hülyének néztek (szétosztottam a cukorkámat). Kedves akartam lenni az emberekhez, de azt úgy vették, hogy nyalizok.

– Egy szép, csinos, értelmes nő, aki nem dohányzik, és szeszes italt sem fogyaszt. Egy hektár telek szép nagy házzal, két kocsival, egy úszómedencével, parabolaantennával, szép nagy virágoskerttel.

– Egy USD milliomos férj.

– Álmom egy jó férj, értelmes gyermekeink, jó anyósom és megfelelő munkahely.

– Elvárnám férjemtől, hogy megértse érzelmeimet, hogy ha megbánt és fájdalmat okoz, ne legyen büszke bocsánatot kérni. Ha pedig valami bántja, mondja el nekem, és én is elmondom neki azt, ami bánt.

3. A tanulók 14 százalékának valós életideálja van, amikben vagy amelyekben megtestesülnek vágyaik, vágyódásaik, elképzeléseik. Ezek lehetnek szülők, pedagógusok, barátok, rokonok, ismert személyiségek: sportoló, színész vagy önmaga (olyan akarok lenni, amilyen vagyok). Ide soroltuk Jézus Krisztust mint létező istenembert.

– Életideálom a barátnőm. Irigylem kedvességét, jóságát, türelmét, magabiztosságát, megnyugtató magatartását, gyengédségét. Felnézek rá mindenben. Büszke vagyok rá és magamra is, hogy egy ilyen embernek lehetek barátnője. Erőt ad belém mindenhez.

– Életideálom Csaba. Mert ő jól tudja forgatni magát a világban. Hiába nincs munkahelye, mégis jól megél. El tudja tartani családját, és még arra is futja, hogy kocsiját váltogassa.

– Szeretnék úgy kinézni, mint néhány badibildinges.

– Egyedüli vágyam, hogy megismerjem önmagamat, kiéljem fiatalkori hóbortjaimat. No és a szabadság!

– Életeszményem Stendhal Vörös és fekete regényének a főhőse – Sorel. Igaz, én nem tudnám az embereket úgy gyűlölni, ahogy Sorel tette, de szeretnék olyan érzékeny lenni, mint ő.

– Jó, hogy van egy ideális nővérem, mert gondoskodik rólam, félt és vigyáz rám.

– Különös egyéniséget akarok magamból kialakítani, aki nem hasonlít senki másra. Tehát eszményképem önmagam leszek.

– Életideálom édesanyám. Teljesen belém lát. Érzi, tudja gondolataimat. Szeretném, ha az én gyermekeim is olyan büszkék lennének majd rám, mint én anyámra. Tudja érzelmeimet iránta is. Elérhetetlen számomra, de törekedni fogok megközelíteni.

– Édesapám a becsület és lelkiismeret megtestesítője. Életmódja annyira tökéletes és kristálytiszta, hogy szinte utánozhatatlan. Teljesen olyan nem leszek soha.

– Életeszményem Jézus Krisztus körül forog. Istenfélő életet szeretnék élni, tartani magam a krisztusi értékrendhez. Olyan szelíd és alázatos lenni, mint ő.

– Tanárnőm, aki határozottan viselkedik, elvei kiforrottak, kitart mellettük. Kapcsolata a diákokkal nem feszült, szükség esetén segít, egyszerűen nem tud „nem”-et mondani. Szókimondó, tehetséges, művelt. Családja is egy szeretettel kibélelt meleg fészek, amelyben „egymást megértő madárfiókák csiripelnek”.

– Van valós életideálom – édesapám ellentéte.

– Valós életideálom – önmagam. Szeretnék Én lenni. Nem olyan, mint bárki más. Szeretném magamat megismerni, megtalálni és mint Én érvényesülni. Minden ember egyedi, olyan lesz, amilyen lenni akar, de tudnia kell, hogy milyen akar lenni.

– Volt egy fiúideálom. Most a barátnőmmel barátkozik. Biztos megkapta tőle azt a boldogságot, amit én nem tudtam volna biztosítani számára.

– Jézus, aki kétezer évvel ezelőtt is már ideálja volt sok-sok embernek. Tökéletes volt, nem volt benne semmi kivetnivaló. Mégis megölték.

– Edzőm könnyűatlétikából, akitől több nevelést és emberséget kapok, mint szüleimtől együttesen.

A valós életideálok között vannak: Van Damme filmhős, Lipcsei Péter sportoló (aki törekvő, igyekvő, van értelme munkájának és szereti is azt, vállalja a veszélyes helyzeteket), Torgyán József (bőbeszédűségéért), Antal Imre (humoráért és intelligenciájáért), Jari Litmanen és Krysthof Warzhika sportolók, Benkő László zongoraművész stb.

4. A tanulók tíz százalékának van eszményképe vagy életideálja, de ezek jellemzőit nem tárja fel, nem ír róluk semmit.

5. Két százaléknak több is van, vagy több ismert személy tulajdonságaiból, jellemvonásaiból elképzel, „összehoz” magának egy eszményit, ideálist.

– Sok ismerősöm különböző tulajdonságaival szeretnék rendelkezni.

– Életeszményemet nagyapáról és nagymamáról mintáztam. Sokáig úgy gondoltam, hogy apáca leszek – a tisztaság és erény jelképe. De rájöttem, hogy jobb egy meleg családi fészek. Alkotni akarok. Csodálom a régi nagy magyar költőket. Néha a szentekről is példát veszek.

– Életeszményem édesanyám és Sándor Mátyás jellemének és tulajdonságainak ötvözete.

6. A tanulók 17 százalékának nincs eszményképe, sem valós, sem pedig képzeletbeli életideálja.

– Nem érdemes valakit vagy valamit idealizálni, mert soha nem leszünk olyanok, mint az ideálunk.

– Kerestem eszményképet magamnak, de nem találtam.

– Nincs! Itt nálunk, Kárpátalján nem tudom, mihez lehet kezdeni, mit, kit lehet eszményíteni, és ha igen, mi értelme az egész képzelődésnek? Semmi! Nem szerzem meg senkinek azt az örömet, hogy ő legyen az ideálom, és nem is ismerek ilyen embert.

– Életideálom nincs. Az ideális élet sokak számára a gondtalanság, gazdagság és a nők.

– Nincs, mert senki sem tökéletes.

– Ideál – az illúzió!

– Nincs eszményem – a sors irányítja életemet.

7. A tanulók hét százaléka nem válaszolt a kérdésre, vagy pedig kijelentette, hogy még eddig nem gondolkozott ezen a kérdésen. Tehát a kérdés váratlanul vagy felkészületlenül érte, vagy pedig nem világos nála teljesen a fogalom.

8. A tanulóknak mindössze két százaléka válaszolt úgy, hogy a különleges eszményképpel, életideállal rendelkezőkhöz soroltuk őket. Fantáziájukkal túllépnek a realitások határain. Például egy elképzelt lovag abszolút jó tulajdonságokkal, sokszor emberfelettiekkel. Vagy egy lakatlan sziget, kacsalábon forgó kastély mesébe illő környezettel. Mindez gazdag fantázia szüleménye, de egy picit talán reális alapokra helyezve, mert „harcolni, küzdeni fog megvalósításáért”. Tehát nem csak fantázia, ábránd az egész, ennél egy kicsit több.

– Elérhetetlen célokért szeretnék harcolni, ilyen célokról álmodozom: körülutazni a világot, a földkerekséget. Tanulmányozni, megismerni az élet és a Föld titkait. És az embereket.

– Életeszményem éppen az ellentéte az én családomnak, amely felér egy pokollal.

– Az Úr nyomdokába bekerülni, a mennyei honba. Fehér gyolcs ruhában, fehér lovon harcolni a szent seregben az Úrért. Az Úr nevében énekelni, őt áldani énekszóval, hangszereken és a rímek szárnyain. Másokat is az Úr közelébe vezetni.

– Családot nem akarok, de szeretőt igen. Volt már sok szeretőm, de tovább mint egy hétig nem bírtam egyikkel sem. Amikor van nőm – nem akarom, amikor nincs – akarom. Ezért félek házasodni.

– Be szeretném járni egész Kelet-Ázsiát, Burmát, Nepált, Tibetet. Szeretném megismerni kultúrájukat, szokásaikat, rítusaikat. Ezek után átmennék Afrikába megismerkedni az afrikai őslakosok életével. Vágyam eljutni Dél-Amerikába az inkák és maják elpusztított földjére, ahol megannyi ismeretlen dolog van. Ez az életmód lenne a lelki életideálom.

Az első két csoport – a 49 százalék képzeletbeli eszmény és a 14 százalék valós életideál – arról tanúskodik, hogy tanulóinknál kevés a mintakövetés, az azonosulás. Nincs elegendő kényszer nélküli minta.

De mit rejtenek magukban az „eszmény”, „életideál” fogalmak? Van-e egyáltalán szükségünk rájuk, vagy nélkülük is lehet tartalmas életet élni? Hogyan közelíthetjük meg rajtuk keresztül az emberkép megalkotását, amely mindenki számára egyedi?

Rubinstein szerint: „A szükségletek és érdeklődések felett magasodnak az eszmények, amelyek megrajzolják a tudatos viselkedés útvonalát.” (Rubinstein Sz. L. Osznovi obscsej pszichologii. II. kötet, Moszkva, Pedagogika, 1989, 104–120 p.) Továbbá aláhúzza, hogy az eszmény nem azt foglalja magában, ami az ember a valóságban, hanem azt, ami lenni szeretne. Az ember eszménye az is és nem is az, ami az ember a valóságban, előzetes megtestesülése annak, amivé lehet. (I. m. 104–120 p.)

Az eszmények a közvetlen társadalmi hatások által formálódnak. Minden történelmi kornak megvannak a saját eszményei – a saját ideális eszményképe, amelyben az idő és környezet, a kor szelleme a legjelentősebb vonásokat testesíti meg. (I. m. 104–120 p.)

Rókusfalvi Pál nevelési eszményről beszél, amelynek megtalálását kikerülhetetlen és sürgős feladatunknak tartja. Felteszi a kérdést: a nevelési eszmény az ember tökéletessége lenne? De hát a tökéletességnek ezernyi mutatója, jellemzője van. Tehát elérhetetlen cél? Igen! Madách Imre írja Az ember tragédiájában: „A célt tudom, el nem érem, az élet célja a küzdés maga!” Így „az eszmény több, mint befejezett végcél, ami után nincsen tovább. Az eszmény irány és minta.” (Rókusfalvi Pál: A közoktatás iránytűje: a nevelési eszmény. Új pedagógiai Szemle, 1991. 5. sz.) „...soha nem érjük el, nem baj, de mindig közelebb jutunk hozzá”. (Rókusfalvi Pál: Nevelés és megújulás történelmi helyzetünk szorításában. Pedagógiai Szemle, 1990. 5. sz.) A nevelési eszmény nem a tökéletes ember, hanem a tökéletesedő ember ... a tökéletesedés szüntelen, véget nem érő folyamata.

Növendékeinkben valahol ott él rejtetten ez az eszmény, a legmagasztosabb cél, e célhoz való törekvés. Sokan rá is éreztek a hozzá való közeledés végtelen folyamatára.

A fiatalságnak szüksége van eszményre, nemes célok megtestesítőjére. Az eszmény hiánya kataklizmát vált ki az emberekben, mivel a társadalmi eszménybe az ember életének az értelmét is beírja. Ha az embernek nincs ideálja, ki van szolgáltatva ösztöneinek, de még ennél is végzetesebb, ha valaki hamis eszményt követ.

Tanulóink eszményei, életideáljai alapjában véve nem sokat változnak, hiszen a nevelési eszmény értékeszmény, melynek tartalmát belső értékeink adják, amelyek elég stabilak. Ők az életbe kikerülve ilyen eszményekért fognak harcolni. Ez lesz a jövő emberképe, fiatalságunk jövőképe, amely jövőkép jelenleg meglehetősen zilált. Hogy rendeződjenek a dolgok, nem kis felelősséget kell vállalnunk korunk problémáinak az eddiginél nyíltabb, bátrabb, tárgyilagosabb elemzésében és felvetésében: túl sok a csalás és a hazugság, intézményesített képmutatás, a lelkiismeretes munka megmosolygása, a valóság gyáva szépítése és eltitkolása. Sokszor úgy akarunk jók maradni, hogy megbúvunk a tömegben: hadd piszkolja be helyettünk inkább más a kezét stb. Ezek a helyesnek vélt, a valóságban azonban hamis eszmények, amelyeket gyakran követésre ajánlunk fiataljainknak.

Az eszményhez minden ember a maga módján közeledik, különböző szabad utakon. A megingás, az elbizonytalanodás és kétségbeesés perceiben van legnagyobb szüksége fiataljainknak segítő kezekre, biztató szóra, bölcs tanácsra.

II. Miben látod az életed értelmét (céljaid, életelved, értékrended)?

Válaszaikban bátran vallottak céljaikról, életelveikről, értékrendjükről. Mindezekből kitűnik, hogy életük alighanem egyik legnehezebb kérdésére kell válaszolniuk. Keresik a választ, mert keresik helyüket a társadalomban, keresik önmagukat, az önmegvalósítás útját, személyiségük teljes kibontakoztatásának lehetőségeit. Fiataljaink jövőbe vetített életének, az értékek keresésének szükségszerűsége összetalálkozik az élet értelmének kérdésével.

Kárpátalja tanulóinak helyzete, törekvései, álmai, eszményei bizonyos mértékben régiónk magyarsága egészségének és jövőjének mutatója. Szükségesnek tartjuk nyomon követni tanulóink véleményét.

Tanulóink 35 százaléka életük értelmét a családi életben, 23 százaléka a boldog, tartalmas életben, 19 százaléka hitvesükben, valamint gyermekeikben, azok nevelésében, 15 százaléka tanulmányaik folytatásában, 12 százaléka a szeretet gyakorlásában, valamint egy jó munkahelyi állásban, tíz százaléka a középiskola befejezésében véli megtalálni. (Ezek után következik: a megélhetés biztosítása; a hivatás, a szakma; a társadalmi élet; Isten szolgálata; az egyetem befejezése; a karrier, az érvényesülés; a pénz; a tisztességes becsületes élet stb.)

– Életem értelmét egy jó, összetartó családban látom. A férjem ne igyon, tisztességesen éljen. Dolgozzon, legyen rendes munkahelye. Hogy okos, művelt, kedves gyermekeink rólunk vegyenek példát.

– Számomra az élet értelme a boldogság, a megértés és a szeretet.

– Munkámban maradandót alkotni. Hagyni magam után valamit. Például jó gyermekeket, s bennük tovább élni.

– Életem értelmét céljaim megvalósításában, értékeimben látom.

– Megváltoztatni a világot, megjavítani az embereket.

– Egy jól kifizetődő állás, munkahely. De nem olyan, ahol reggeltől estig csak dolgozzak, mert akkor családomra nem jut időm.

– Egy csinos feleség, aki elvégzi otthon a házi munkát; lakás, kocsi, rendes munkahely.

– Pénz, hogy megélhessünk, legyen meg a mindennapi kenyér, betévő falat és szerény ruházat.

– Életem értelmét abban látom, hogy szerzetes legyek, szolgáljam közösségemet és gyülekezetemet.

– Anya lenni: ez a legcsodálatosabb dolog; amikor egy nő egy embernek ad életet, és ezt a gyereket teljes szeretetben felneveli.

– Szeretnék visszaadni apámnak abból a sok gondoskodásból, szeretetből, amit nővéremmel együtt tőle kaptunk, mert édesanyánk meghalt.

– Életem értelmét öreg szüleim gondozásában, életük megkönnyítésében látom.

– Életem értelme önmagam tökéletesítése.

– Mások boldogságában kap beteljesülést.

– Életem értelme egy értelmes élet.

– Életem értelmét egy nagy nullában látom.

– Egyre erősebben érzem, hogy a földi élet csak egy parányi része annak, ami testi halálunk után fog bekövetkezni.

– Életem értelmét abban a törekvésben látom, hogy Jézus Krisztushoz váljak hasonlóvá, és leendő gyermekeimet is erre neveljem. Szerintem az élet nem csak a földi életre korlátozódik. Én hiszem, hogy a halál után nem ér véget az élet, hanem egy szebb, boldogabb, tisztább és bűntelen világban folytatódik. Nekem ezt diktálja a szívem, szerintem ez az élet értelme.

– Értékrendem szerint nevelni gyermekeimet.

– Házastársamban és gyermekeimben.

– Szerény, de becsületes élet. Elviselni az élet megpróbáltatásait.

– Életem értelmét még nem találtam meg.

– Másokért élni, másokat boldoggá tenni.

– Az embereket közelebb vinni Istenhez.

Az élet értelmén a világ tudósai, szociológusai, orvosai, pszichológusai már sok-sok évszázada töprengnek. Megpróbáltak feleletet adni a kérdésre – ha nem is kielégítőt, de a kornak megfelelően elfogadhatót.

Neveltjeinket is nehéz feladat elé állítottuk ezzel a kérdéssel.

A válaszokból kitűnik, hogy az első négy helyen a család, a boldog családi élet, a gyermekek, azok nevelése, a hitvestárs áll. A családi fészek körül összpontosul az élet értelmének magva. Ezt követi a munkára való felkészülés – a tanulás, a jó állás, munkahely szükségessége. Tanulóink felfogásában is beigazolódott az a régi bölcs megállapítás, amely szerint az a legboldogabb állapot, ha az ember reggel vágyik munkába, este pedig haza. Csodálatos harmónia ez – a család és a munka szeretetének az összhangja. Ez biztosítja mindnyájunk számára a boldogságot, amit bizonyára minden ember egyformán igényel, csak nem mindenkinél ugyanaz váltja ki.

Növendékeink válaszaiból kitűnik, hogy ráéreztek a szeretet hiányára, nyugtalanítja őket a folytonos acsarkodás, a meg nem értés, a pénz mindenáron való megszerzése (ami az embereket elválasztja egymástól, osztályozza, rangsorolja, sokszor még hovatartozásukat is megszabja), akár mások letaposása, bemocskolása árán is.

Tanulóink őszintén vallanak törekvéseikről, a boldogító érzésről – a szerelemről; vannak eszményeik, értékeik, vannak céljaik, terveik, elképzeléseik. Néha azonban elbizonytalanodnak, kiábrándulnak, aztán újra reménykednek...

Tanulóink válaszai azt tanúsítják, hogy szerintük az emberek tevékenységének eredményei lépten-nyomon felmutathatók. Mindez arról tanúskodik, hogy az élet túlmutat önmagán: mindnyájan tovább élünk eszméinkben, amelyeket hittünk, terjesztettünk és vallottunk, a családapa és családanya gyermekeiben, unokáiban, mindabban, amit létrehozott, megalkotott és kiművelt emberi értékeiben, Valahol itt keresik életük értelmét növendékeink is.

III. Szerinted melyek az ember legnemesebb, legmagasztosabb tulajdonságai, amelyekkel te is szeretnél rendelkezni?

Minden gyermek természetes vágya, hogy hasonlítson a felnőttekhez. Már kisgyermekkortól figyeli őket. Figyeli tetteiket, magatartásukat, viszonyukat másokhoz, megfigyeli értékeléseiket, ítéleteiket, életvitelüket. Nemcsak megfigyeli, hanem igyekszik is utánozni őket. Különösen azokat, akikhez szoros érzelmi kapcsolat fűzi. Azt, akinek emberi tulajdonságai, jellemvonásai, életvitele szimpátiát vált ki benne, vonzó számára és követésre alkalmas, tehát értéket képvisel számára.

Élettapasztalata alapul szolgál, hogy „kialakítsa saját eszményét, amely többnyire már nem egy konkrét személyt jelent, hanem vonzó tulajdonságok integrációját vagy halmazát”. (Kozéki Béla: Moralitás, jellemfejlesztés. Budapest, 1987, Tankönyvkiadó, 57. p.)

Tehát már gyermekkorban kialakul az emberi tulajdonságokon alapuló érték fogalma. Heller Ágnes szerint az érték fogalma olyan absztrakció, ami akkor jelenik meg, amikor kialakul a minőség fogalma, amely megkülönbözteti a kívánatost a nem kívánatostól, az előnyöst az előnytelentől, a követendőt a végzetestől. Az értékelés olyan folyamatok közös nevezője, amelynek mindegyikét jellemzi a jó és a rossz közötti választás. (Bugán Antal: Érték és viselkedés. Budapest, 1994, Akadémiai Kiadó, 19. p.)

Emberi tulajdonságokról, értékekről van szó, amelyek megfelelő tartalommal rendelkeznek és az iskolás évek végéhez közeledve tanulóinknál eszményeket és életideálokat meghatározó kategóriákká válnak.

Tanulóink véleménye szerint az emberek pozitív tulajdonságai közül 30 százalékkal az első helyen áll a becsületesség, amely után következnek: emberszeretet 29 százalék; emberséges, megértő 12 százalék; kedvesség 11 százalék; őszinteség 11 százalék; segítőkészség tíz százalék; jóság kilenc százalék; jószívű, jólelkű, jóindulatú nyolc százalék; tisztesség nyolc százalék; békés, jámborság, szelídség hat százalék; okos, tanult hat százalék; büszkeség hat százalék. Megemlítették még: barátságos, igazságos, szerény, toleráns, kitartó, figyelmes stb.

– Az emberek legmagasztosabb tulajdonságai az őszinteség, a becsületesség, kedvesség. Az utolsó, sajnos, nem az én fő jellemvonásom. Szeretnék kedves, mindig feloldódott, gyöngéd lenni. Sajnos a szeretetemet nehezen tudom kinyilvánítani, főleg szüleim iránt. Szeretem őket, de soha nem mondtam még azt, hogy szeretlek, papa vagy mama. De ha elveszíteném őket, nagyon, nagyon fájna.

– Legnemesebb tulajdonsága egy embernek, ha figyelni tud rám, és barátsággal vesz körül. Ez az, amivel én nem rendelkezem.

– Édesanyám bölcs szavai, amelyeket én meg is fogadok: a szüzesség ajándék a férjünknek, amit csak egyszer adhatunk oda.

– Bölcsesség. A bölcs az emberi ész és szív szavára hallgat egyaránt.

– Szeretnék bölcs lenni, nem pedig okos.

– Szeretni nagyon csodálatos dolog, és ez az érzés megszépíti az ember életét.

– Én egy büszke lány vagyok. Osztálytársaim is annak számítanak. A mai fiúk általában nem kedvelik a büszke lányokat, inkább örülnek egy futó kalandnak. Jobban szeretik azokat a lányokat, akikből hiányzik a büszkeség, akikkel „el lehet szórakozni”. De feleségül azért mégis rendes lányokat keresnek.

– Elfogadom magamat, nem tartok igényt más emberi tulajdonságokra.

– Nekem nincs jogom arra, hogy megítéljem embertársaimat.

– Istennek tetsző életet akarok folytatni. Isten iránti vonzódásom tartalommal tölti meg életemet.

– Sokat hangoztatják, hogy mindenkit egyformán kell szeretni. Már csak azért is, mert embertársunk. Ugyan már! Én még nem találkoztam ilyen emberrel. El sem tudom képzelni, hogyan lehet szeretni egy arrogáns, mindenki iránt bizalmatlan, mindenkiben kételkedő, aggályoskodó, rosszindulatú, mindenkit bemocskolni igyekvő, kegyetlen alakot. Még megtűrni, elviselni is nehéz. Azt mondják a régi bölcsek: aki nem tud igazán gyűlölni, az nem tud őszintén szeretni sem. Nagyon igaz!

– Az ember legnemesebb tulajdonsága az őszinteség. Adja mindenki önmagát és ne színészkedjen.

– Tudjon az ember szeretni, és tudjon megbocsátani.

– Szép tulajdonság az áldozatkészségnek az a formája, amikor feláldozzák életüket másokért.

– Tartsa be a tízparancsolatot, járjon templomba, de minél kevesebbet járjon el gyónni (ne legyen rá szükség). Én már egy éve nem gyóntam.

– A büszkeség szép erény, különösen a lányoknál. Jellemmel ruházza fel és tartást ad nekik.

Tanulóink az emberek magasztos, nemes tulajdonságainak megnevezésekor erkölcsi ítéleteket alkalmaztak, a felnőttek magatartását erkölcsi tulajdonságokkal, fogalmakkal, kategóriákkal jellemezték. Nem változtattuk meg a használt szavak formáit sem, ezzel változatlanul hagytuk tanulóink erkölcsi fogalomkincsét, meghagytuk tisztaságát.

Két kiegészítő megjegyzést azonban szeretnénk tenni. Az egyik az, hogy az emberek sokféleségéből és ellentétes követelményeiből adódóan senki sem tehet eleget mindenki elvárásának, és nem szolgálhatja ki mindenki igényeit. De erre nem is kell törekednünk, mert szétszakadunk. Úgy sem tudunk mindenkinek megfelelni. A legtöbb, amit tehetünk: maradjunk önmagunk.

A másik megjegyzés. „Az ember oszthatatlan teljesség. Csak az egész embert lehet elfogadni vagy elutasítani. Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Nem »trancsírozhatunk« szét egy embert különböző sajátosságai szerint. Egyetlen kérdés létezik csak: úgy, ahogy van, és ha ilyen marad, kell-e nekem?” (Popper Péter: Belső utak könyve. Budapest, 1991, Magvető Kiadó, 111 p.)

IV. Az emberek milyen magatartását, életvitelét ítéled el leginkább?

Az emberek azon negatív tulajdonságai, amelyeket az első között említenek meg tanulóink, és amelyek ellen harcolni szándékoznak, a következők: iszákosság 27 százalék; hazugság 17 százalék; felvágó, nagyzoló, nagyképű tíz százalék; lenéző tíz százalék; dohányzás, cigizés tíz százalék; lopós tíz százalék; gyilkosság kilenc százalék; önző, egoista kilenc százalék; büszkeség kilenc százalék; durvaság, gorombaság nyolc százalék; beképzeltség hét százalék; irigység hét százalék. Tanulóink száznál több negatív tulajdonságot, jellemvonást neveztek meg.

Ugyanúgy, mint a jó tulajdonságoknál, itt sem világos teljesen, hogy mi az egyes tulajdonságok, például a gonoszság, beképzeltség, csalás, züllött életmód stb. tartalma. Az sem kizárt, hogy egy és ugyanazon tartalmat más szóval fejeztek ki.

– Sok mindent visszataszítónak találok az emberekben, így a viselkedést illetően, ha valaki nagyképű, lenéz másokat. Szerintem akárki legyen is az illető, legyen jólápolt és jó megjelenésű. Elítélem azokat, akik kábítószer függősége alatt állnak vagy az alkoholfogyasztás rabjai.

– Az emberek magatartását szerintem az életkörülményeik határozzák meg. Ha az életkörülmények rosszabbak, az ember a legelvetemültebb dologra is képes. Mintha nem is az ember lenne a hibás, hanem az életkörülmények.

– Hát elítélni nem hiszem, hogy van jogom, de vannak olyan dolgok, amelyeket egyszerűen nem bírok még nézni sem.

– Ha lekezelően, megalázóan, sértően bánik a másikkal.

– Aki igénytelen önmagával szemben.

– Én cigizek, iszom, de tudom, hol a határ. (Tanulólány)

– Képmutató talán az egész világ! Itt Kárpátalján – biztos! Erkölcstelenek szónokolnak az erkölcsösségről, hazugok az igazságról, tolvajok a becsületességről. Mi pedig tapsolunk nekik, elhitetjük még magunkkal is, hogy hiszünk ezeknek a hamis prófétáknak. Sok aljasságot megtűrünk kényelemből, félelemből, közömbösségből. Kell-e ettől rondább, visszataszítóbb magatartás?

– Ki nem bírom az álszent templomjárókat!

– Elítélni nem szabad senkit, mert lehet, hogy lélekben és gondolatban én még ítéletreméltóbb vagyok.

– Ne nézze le a gazdagabb a szegényebbet.

– Elítélem a házasság előtti nemi életet.

– Belevág szavamba vagy beszélgetésembe.

– Aki részegen, cigarettával szájában kéri fel a lányt táncolni.

– Elítélem azt a csajt, aki azt hiszi, hogy a testével elérhet mindent, és aki könnyen odaadja magát. Megfogni megfoghat magának rendes fiút jó alakjával, csinosságával, szép arcával, de megtartani csak ezekkel – aligha! Ha én lennék az a fiú, számomra sokkal több kellene.

– Eltiporja a másik érzelmét, kihasználja csak azért, mert szegény.

– Legjobban a beképzelt, puszta, értéktelen embereket utálom. Egyszerűen undorom van tőlük.

– Aki saját gyermekével fajtalankodik.

– Reményeim széthullanak: senkit sem tudok szeretni!

A vizsgálat alapját képező kérdőív kérdéseire tanulóink csak saját megfogalmazású, önálló (nyílt) választ adhattak. Ez megnehezítette a dolgukat. Nagyon sok értékből kellett választani (tehát nem kiválasztani). Azokból, amelyek éppen készen, kéznél voltak, amelyek éppen szívükön voltak. Tehát abszolút szabad választási lehetőséget kínáltunk számukra. Az önállóan alkotott, megfogalmazott mondatok, összehasonlítások nemcsak óriási mennyiségű információhoz juttattak el bennünket, hanem felmérhetetlenül fontos minőségi adatokhoz. Rejtetten ugyan, de kirajzolódik egy bizonyos életfelfogás, értékrend, amely igazi tartalma értékeszményüknek. Ezen keresztül alkotják meg maguknak – mindenki egyedi módon – az emberképet.

A válaszokból kiérződik, hogy fiataljaink még egyes esetekben ingatagok. Néha ellentmondásos véleményük nem zavarja bizonyos következtetések levonását. Néha átlépik a realitások határait. Szélsőséges felfogásuk, ami általában mindig is jellemző volt a fiatalokra, csak gazdagítja ismereteinket róluk, értékeikről, céljaikról, életfelfogásukról. Hiszen az átöleli az emberi kapcsolatok széles skáláját.

Megállapíthatjuk, hogy tanulóink körében, a felnőttekkel ellentétben, tömeges kiábrándultságról, reményvesztettségről szó sincs. Ők bíznak, remélnek, akarnak. Feladatunk: megőrizni a lángot, nem hagyni kialudni a tüzet.

Mi, pedagógusok, nem vagyunk könnyű helyzetben. Hiszen nevelési eszményt akarunk megfogalmazni és ezt a tanulóifjúság elé állítani. Mindnyájunk álma, hogy neveltjeink önállóan gondolkodó, a jövővel értelmileg és érzelmileg azonosuló személyiségekké váljanak. Ők sokszor tanácstalanul kalandoznak az életben, mert a célt, az eszményt ugyan megmutatjuk nekik, de a hozzá vezető utat, a megvalósítás folyamatát, s még inkább a küzdelem fontosságát és szépségét – nem!

Az eszmények megvalósításának útja időben hosszú. Nehéz, fáradságos, érzelmi kapcsolatok rendszerében zajló nevelőmunka és önnevelői tevékenység eredményeként jön létre. Úgy is mondhatjuk, hogy e kettős munkának az örömteli közös terméke.