Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 június > Foglalkozási terv Peter Weir Holt Költők Társasága című filmjének feldolgozásához

Bajusz Györgyné Vezendi Katalin

Foglalkozási terv Peter Weir Holt Költők Társasága című filmjének feldolgozásához

1998 szeptemberétől az általános iskola 7. osztályában megkezdjük a Mozgóképkultúra és médiaismeret oktatását. Előre látható, hogy e tantárgy tanításának sarkalatos pontja lesz a módszertan. Azt már tudjuk, hogy mit tanítunk (szerencsére tankönyvi választék is van), a feldolgozás formáinak megválasztása, kitalálása viszont a tárgyat oktató, több-kevesebb tapasztalattal rendelkező pedagógusok feladata. Az új tantárgy lehetőséget ad számtalan egyéni megközelítési módra, kliséktől mentes, eredeti gondolatok megvalósítására. Foglalkozási tervemet gondolatébresztőnek, ötletadónak szánom.

Peter Weir Holt Költők Társasága című filmjének feldolgozását az általános iskola 8. osztályában (vagy felsőbb évfolyamokon) javaslom.

A film megtekintését megelőző órán a gyerekek feladatot kapnak: egy önként jelentkező tanuló készítsen 3-4 perces beszámolót az Oscar-díjról, a többiek jellemezzék írásban kedvenc tanárukat, kiemelve azokat a tulajdonságait, amelyek megkülönböztetik őt a többi tanártól.

Közvetlenül a vetítés (lejátszás) előtt a tanár dióhéjban közli a film főbb adatait: 1989-ben, az USA-ban rendezte Peter Weir, 1990-ben Oscar-díjat kapott az eredeti forgatókönyvért. A filmválasztást röviden indokoljuk (a korosztályhoz közel álló téma, tanár-diák, iskola-diák, tanár-iskola kapcsolata).

A filmhez kapcsolódó konkrét feladatokat nem célszerű a vetítés előtt kiadni, mert ez túlságosan felhívná az adott szempontra a tanulók figyelmét. A papírlapokra felírt feladatokat tehát a film után osztjuk ki, ezeket a gyerekek csoportmunkában, „méhkastechnikával” (közös álláspont, vélemény kialakítása) oldják meg a következő foglalkozásra.

A feladatok a következők: Jellemezd John Keatinget mint tanárt! Miben áll Neil diák tragédiája? Miért nem fogadják el Keatinget tanártársai és az igazgató? Mit jelentett, mit követelt a „Tradíció, becsület, fegyelem, kiválóság” vezéreszme? Tekinthetjük-e lázadásnak a Holt Költők Társaságának megalakítását? Indokold a választ!

Saját feladata kapcsán minden kiscsoport fordítson figyelmet a tanult filmformanyelvi elemekre (pl. kameraállások, kameramozgás, montázs, plánok szerepe, hangeffektusok stb.), s témájukhoz kapcsolódva gyűjtsék össze a fontosabbakat.

A film megbeszélését, elemzését 2x45 perces időtartamra terveztem. A foglalkozás néhány perces kötetlen beszélgetéssel kezdődik, témája a filmélmény, a film hatása. Ezután a film miliőjének, hangulatának felidézése céljából memóriajátékot játszunk: néhány perces jelenetet nézünk meg a filmből (jelen esetben azt az irodalomórát, amikor Keating kitépeti a könyv bevezetőjét), majd felteszünk tíz kérdést a részletekre vonatkozóan. Lehetséges kérdések: Mi volt a címe a bevezetőnek: A költészet alapjai vagy A költészet értelmezése? Felemeli-e Neil a könyvet olvasás közben? Jobb- vagy balkezes Keating? Melyik diák tiltakozik a lapok kitépése miatt? Milyen szemetesedényt hoz ki Keating a szertárból? Viselt-e nyakkendőt a belépő tanár, ha igen, milyet? Volt-e a részletben super plan? Volt-e alsó vagy felső kameraállás, ha igen, mit mutatott? Viselt-e Todd zakót? Leült-e Keating a tanári asztalhoz? stb.

A játékos bevezető után a kiscsoportok feladatainak előadása következik. (Amennyiben megoldható, az egész csoport nagy kört alkotva ül, a kiscsoportok tagjai egymás mellett helyezkednek el.) Egy kérdés, egy feladat megbeszélésére 5-10 perc jut, szükség szerint. A kiscsoportok ismertetik álláspontjukat, használhatják jegyzeteiket, a felolvasást viszont kerülni kell. Lehetőleg minden csoporttag szólaljon meg. Ezután az egész osztály bekapcsolódik a beszélgetésbe, lehet kiegészítéseket tenni, vitatkozni, új nézőpontot felvetni. (Közben ügyelni kell az időbeosztásra, hogy minden témára maradjon idő.)

Néhány szempont az adott kérdések feldolgozásához:

John Keating jellemének megrajzolása mellett találjunk módot az általa képviselt modell és a gyerekek tanárideáljának összehasonlítására. Ehhez a tanulók az otthon készített tanárportrékat, jellemzéseket használják fel. Ejtsünk még néhány szót a színészi alakításról (Robin Williams itt még nagyon fiatal, kevéssé ismert színész volt, hogyan alakult azóta a pályája? stb.)

Neil tragédiája kapcsán, melyet célszerű a kiscsoport beszámolója után irányított beszélgetés formájában megvizsgálni, alkalmat találhatunk az aktuális kamaszkori konfliktusok felvetésére is.

Újra meg lehet nézni Neil szertartásszerű öngyilkossági jelenetét, keresve a tárgyak és cselekvések üzeneteit (pl. a szülők hajszálpontosan elhelyezett papucsai az ágy előtt, Puck fejdísze, a nyitott ablak, Neil meztelensége). Hogyan segít ebben a kamera? Érdemes figyelmet fordítani itt a zene szerepére is.

Keating és tanártársai viszonyát vizsgálva vessük fel a kérdést, vajon ki győzött, Keating vagy ott maradó kollégái, illetve az igazgató! Mi a nehezebb: maradni vagy menni?

A „Tradíció, becsület, fegyelem, kiválóság” vezéreszmének mi volt a jelentősége az iskolában? Hogyan kellett viselkednie annak a tanulónak, aki ezen elveknek meg akart felelni? A fiúk a négyes jelszó melyikével kerültek összeütközésbe? Hogyan? Keressünk példákat a filmből!

A Holt Költők Társasága mint a lázadás eszköze. Mi tartotta össze a fiúkat? Mit jelentett akkor és jelent ma is a „carpe diem”? Felelős-e a fiúk tetteiért Keating? Indokold a választ! A témát lehet aktualizálni, pl.: Ma milyen társaságot tudnátok elképzelni itt, a ti világotokban? (Itt megmutatkozhat a tanulók aktuális életérzése. Lakótelepi gyerekek például a következő, elgondolkodtató neveket említették: „Kivert Kutyák Társasága”, „Szipusok Társasága”, „A Semmi Imádók Társasága”.)

Mindezeken kívül még sok-sok, feldolgozásra érdemes szempontot találhatunk, ízlésünknek, csoportunk érdeklődésének, összetételének, filmes ismereteinek megfelelően. A feladatok elvégzése után a munka tanulói és tanári értékelése következik. Ez a pozitív motivációt szolgálja, ösztönző, biztató legyen.

A foglalkozás lezárásaképpen egy feloldó jellegű, kreatív játékot javaslok. Leírása: A gyerekek filmcímeket találnak ki, ezeket bedobják egy kalapba. Tetszőleges létszámú csapatokat alakítanak, mindegyikben választanak egy rendezőt. A rendező húz egy címet, majd ehhez berendez egy jelenetet csapatának tagjaiból. A többieknek az a feladatuk, hogy címet adjanak a filmnek. Végül ezt összehasonlítjuk az eredeti (húzott) címmel. A csapatok bizonyos felkészülési idő után, egymást követően mutatják be a jeleneteket.