Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 május > "Mit ér(he)tek én?" - Társadalmi, gazdasági, oktatási tükörkép előítéletek nélkül

„Mit ér(he)tek én?”

– Társadalmi, gazdasági, oktatási tükörkép előítéletek nélkül –

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Gyermekotthon arra vállalkozott, hogy a jelenlegi intézményi struktúrát komplex tantervi csomag segítségével minőségi továbbfejlesztéssel oly módon alakítja át, hogy alkalmas legyen a hátrányos helyzetből eredő hiányosságok leküzdésére. A tanulók társadalmi beilleszkedését, sikeres megjelenését a munkaerőpiacon a teljes személyiség fejlesztésével kívánják elősegíteni.1

A veszélyeztetett fiatalok számának emelkedése elsősorban az utóbbi évek negatív gazdasági változásaira vezethető vissza. A már korábban is meglévő tendenciáknak kedvezett a munkanélküliség terjedése, a létminimum alá kerültek leszakadása.

A gyermekek és fiatalok egész jövőjére kihat – s ezért alapvetően fontos – az oktatáshoz való joguk szerinti ellátásuk, amelynek az esélyegyenlőség elvén kell érvényesülnie. Ez az alapképzés kötelező és ingyenes volta mellett azt is megköveteli, hogy a továbbtanulás kizárólag a gyermek képességeitől függjön, s ne a származásától, szülei vagyoni helyzetétől, születési helyétől és egyéb külső körülménytől. Mindez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy valójában sehol a világon nincs esélyegyenlőség az iskolában, és az iskola önmagában nem képes megszüntetni a társadalmi esélykülönbségeket.

A szolnoki intézmény tanulói olyan fiatalok, akiknek nincs reális esélyük arra, hogy tanulmányaikat a középfokú intézményrendszer valamely szintjén folytassák. Ők azok, akiknél a családi háttér „zűrös”, vagy nincs is. A szülők 70–90%-a alacsony iskolázottságú, s emiatt már a 90-es évek eleje óta munkanélküli. Mivel ezeknél a családoknál a tanulásnak nincs presztízse, a gyermekek az általános iskolában is csak „gyenge kettesig” jutottak. Jelentős azoknak a száma, akik ugyan bekerültek a szakmunkásképző intézetbe, de onnan hamarosan lemorzsolódtak. A fő ok, a tanulási kudarcok mellett, valamilyen szintű deviáns magatartás volt.

A tanulók

Az általános iskolai végzettséggel a szakképző iskolába felvett tanulók többsége deviáns magatartású. Mint általában a fiatalkorú deviánsokat, őket is jellemzi a gyakran előforduló, halmozódó hétköznapi konfliktushelyzeteknek és válságoknak a szélsőséges megoldása.

Deviáns magatartásuk oka alapvetően abban rejlik, hogy az adott szubkultúrában, amelyben a család él, nincs értéke a műveltségnek, az iskolai teljesítménynek. Kimondott vagy kimondatlan cél, hogy a gyerek iskolai életét befejezve mielőbb pénzt keressen, esetleg szakmát tanuljon, bár ez utóbbi sokszor nem feltétlen követelmény. Azok a tanulók, akiknek a családjaiban ehhez a normához igazodnak, nagyon sokat hiányoznak a tanítási órákról. Szorongás, a pozitív motiváció hiánya, önbizalomvesztés, lassúság, figyelmetlenség, iskolai kudarcok sorozata jellemzi őket. Nem létezik olyan norma, érték, cél a számukra, amely megéri az erőfeszítést, ezért – ideiglenesen – bármilyen befolyás alá kerülhetnek. Mindez külsőleg vezérelt személyiség kialakulásához vezet.

Az általános iskolában folyamatosan az utolsó helyen álló, számos kudarcélmény után az egyik osztályból a másikba elégségessel átbukdácsoló tanulókat veszi fel a szakképző intézmény. A felvett fiatalok jelentős szociális, műveltségi hátránnyal kerülnek be az iskolába. Csonka családból, munka nélküli felnőttekkel körülvéve, folyamatos mindennapi konfliktusok kezelhetetlen hálójában vergődnek, kitörésre képtelenül. Az a szociális mező, amely a társas viszonyokat befolyásolja, eleve regrediálja szükségleteiket is. Marginális értékeik mentén haladva, gyakorta érdekeik ellen cselekszenek. A család szerepe ebben a helyzetben többnyire csak következményeiben érhető tetten. A fiatalok tétova kitörési kísérleteit közvetlen környezetük gyakorta regresszíven befolyásolja.

A tanulók hátrányait növeli, hogy többségük három kategóriába sorolható: értelmileg enyhe fokban sérültek (15%), valamely etnikai kisebbséghez tartoznak (40%), állami gondozottak (20%), s a többi (25%) „csak” hátrányos helyzetű.

A felsorolt oki tényezők az iskolába járó valamennyi fiatalra jellemzőek. Így válnak halmozottan hátrányos helyzetűvé.

A fentieket szem előtt tartva és figyelembe véve az iskolának úgy kell működnie, hogy a tanulók valamennyi csoportját maximálisan fejleszteni tudja, hogy a tanulás mellett személyiséget formáljon és nevelje a rengeteg kudarcot átélt, nehezen motiválható, a tanulási folyamattal szemben többnyire ellenállást tanúsító fiatalokat.

A tartalmi munka

Felzárkóztatás

Mivel a felvett gyerekek jelentős tanulási problémákkal küzdenek (negatív attitűd a tanulási helyzettel szemben, kommunikációs késztetés hiánya, a korábban elsajátított műveltségi anyag hiányai), az eredményes nevelő-oktató munkához olyan komplex tantervi anyagra van szükség, amely egyrészt a közismereti tárgyak tanításakor is figyelembe veszi a tanulók „sajátosságait”, másrészt különös hangsúlyt fektet a felzárkóztatásra. A részképesség fejlődésének időben fel nem ismert zavarai, korrekciójuk és kompenzációjuk elmulasztása a tanulási folyamat eredménytelenségében mutatkozik meg. Ennek következtében előrehaladásuk a tanulásban, fejlődési ütemük eltérő, alacsony szintű, nagyon sok egyéni segítséget igényelnek az iskola által kitűzött célok elérése érdekében.

A megfelelő időben nyújtott segítség életük minőségét kedvezően befolyásolhatja. Ha viszont a korai tudatos beavatkozások nem történnek meg, szociális hátrányaik is tovább erősödnek.

A felzárkóztatás az ő esetükben – és ebben az iskolában – nem egy tantárgyat, egy témakört érint, hanem a pedagógiai munka valamennyi területének minden mozzanatában egységesen megnyilvánuló nevelési és oktatási szemléletet, hatásrendszert. Az iskolában folyó felzárkóztatás figyelembe veszi a fiatalok tanulási sajátosságait, igényeit csakúgy, mint speciális élethelyzetüket és az ebből adódó feladatokat. Középpontjában a munkára való felkészülés, az önálló életvitel kialakítása áll.

A felzárkóztató, fejlesztő foglalkozások célja a tanulók szakmai felkészítésének segítése sajátos eszközökkel, személyiségük komplex és differenciált fejlesztése, iskolai, munkahelyi beilleszkedésük, társadalmi szocializációjuk előkészítése, tartalmas, önálló életvitelük kialakítása.

Szocializációs fejlesztő program

Szocializációs fejlesztő program keretében kerül sor a komplex személyiségfejlesztésre, tekintettel arra, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat mentális és magatartászavarok egyaránt jellemzik. Mivel nem rendelkeznek reális önképpel, nagyon befolyásolhatók, származásukból adódóan tele vannak előítéletekkel, ezért a személyiségfejlesztő program beépítése nélkül szinte lehetetlen volna a további építkezés.

A program megvalósítása során a következő feladatokat kell elvégezni:

– a tanulási nehézséget kiváltó okok feltárása;

– a képességfejlesztés szintjeinek egyénre szabott meghatározása;

– a kommunikációs hátrányok leküzdése, hatékony egyéni és csoportkommunikáció elsajátíttatása;

– a konfliktusok attraktív megoldásának tanítása;

– az iskolai szorongás csökkentése, sikerélmények biztosítása az iskolában;

– a tanulási motiváció felkeltése, fejlesztése;

– a sikertelenségek okainak feltárása, megbeszélése;

– új tanulási stratégiák bemutatása és elsajátíttatása;

– az olvasási készség és a szövegértés fejlesztése;

– a kreativitás fejlesztése.

A tanórai munka során mindezen feladatok megvalósítása megköveteli az etnikai sajátosságok figyelembevételét. Ebben fontos szerepe van az önismeret fejlesztésének saját élmények feldolgozásával; a kommunikációs készségfejlesztésnek problémamegbeszélő csoportokban; a tanulási képességek fejlesztésének az elemi tanulási stratégia lépéseinek közös feldolgozásával. Az iskolában a cigányság irodalmának tanítása a NAT-nak az Anyanyelv és irodalom műveltségi területe feldolgozásának szerves részét képezi. Az Ember és társadalom műveltségi területen belül helyet kap a cigányság történelme. A Művészetek területén éneküket, zenéjüket, táncukat, a cigány folklórt tanítják. Az a cél, hogy a fiatalok megismerjék saját kulturális örökségüket, ápolják azt, ugyanakkor a magyar származású fiatalok is ismerjék meg társaik kultúráját. Az egyes foglalkozásokon a különböző témák feldolgozása változatos és hatékony módszerek megválasztásával történik, hogy ezáltal élményszerűvé és befogadhatóvá váljanak az elsajátítandó ismeretek.

Külön program segíti a szenvedélybetegségek megelőzését.

A pedagógusok munkáját szociális munkás, szociálpedagógus, fejlesztő pedagógus, iskolaorvos és védőnő segíti.

A tanulóknak a társadalomba történő minél zökkenőmentesebb beilleszkedése érdekében a pedagógusok tanítják, gyakoroltatják a kommunikációt, a viselkedéskultúrát, az álláskereső technikákat szituációs játékok, filmek, irodalmi alkotások felhasználásával. A tanulók az elmélet mellett praktikus, gyorsan konvertálható ismereteket szereznek. Ezekre igen nagy szükség van, hiszen a gátlásos, sok problémával küzdő kamaszok ezen a téren igénylik a legtöbb segítséget.

Szakmai képzés

Az iskola pedagógusainak az a tapasztalatuk, hogy tanítványaik jövőképe, ezen belül pályaképe zavart, homályos elképzeléssel rendelkeznek egy-egy szakmáról, vagy azt csak kényszerből választották, mivel többnyire hiányzik a családi motiváció és a tapasztalat is.

Az Életvitel és gyakorlati ismeretek órái keretében a tanulók megismerkedhetnek a szakmai alapokkal. A manualitás terén elért sikerre építve a tanulók megnyerhetők a szükséges elméleti ismeretek elsajátítására is.

Az elméletet és gyakorlatot ugyanaz a pedagógus tanítja. Így erősebb a személyes kötődés, ami a tanulóinknál igen jelentős igény. A két képzés szervesen egészíti ki egymást, a gyakorlatot mindig alátámasztják az elméleti ismeretek. Fontos, hogy egy-egy munkadarab elkészítésén dolgoznak a tanulók. Óriási motiváló ereje van a saját munkával viszonylag gyorsan elkészülő produktumnak. Lényeges szempont, hogy az általuk elkészített tárgy használható legyen, legyen funkciója, és a gyermek kapja meg azt a tárgyat, amelyet maga készített.

Nagy segítség ebben a folyamatban a pályaorientáció. A pályaorientációs szakasz elég időt ad a tanulónak a reális döntésre, ugyanakkor az oktató is el tudja bírálni a tanuló alkalmasságát valamely pályára, hibás elképzelés vagy alkalmatlanság estén javasolhat más szakmát. Az orientációs szakasz végén a szülő, a tanuló és az oktató közösen dönt a választott pályát illetően.

Minden tanműhelyben értéket állítanak elő a fiatalok, amelyet visszaforgatnak a „nyersanyagok” biztosítására.

A szakma tanulása – ha lehetőség van rá – projektek keretében történik. A tanulók a közismereti órákon (matematika, fizika, kémia) kiszámítják az anyagszükségletet. Szakrajzórán elkészül a szükséges rajz, majd a gyakorlaton megtörténik a kivitelezés. Az így végzett munka megfelelő motivációt biztosít, és érdekeltté teszi a tanulót saját munkájában, tanulásában.

Projekt működik például „Karbantartó részleg” néven: minden szakma képviselői részt vesznek az iskolában szükséges javítómunkákban (padok, székek felújítása; meszelés; dekoráció; védőrácsok készítése stb.).

A személyiségfejlesztés szempontjából fontos szerepük van a rendszeres szakmai versenyeknek. Célt adnak, versenyhelyzetet teremtenek, ismerkedésre adnak lehetőséget, viselkedést gyakoroltatnak, segítik a kommunikáció fejlődését.

Módszer és értékelés

A sikeres fejlesztés feltétele ebben az iskolában a kiscsoportos tanulásszervezés. Ideális létszám a 10-12 fő. A közismereti órák többségében ezt csoportbontással biztosítják a nevelők.

Az órarend összeállításakor a szempont a párhuzamosság. A tanulókat képességeik alapján sorolják csoportokba. Míg a tehetségesebbek több pluszismeretet kapnak, addig a gyengébb csoport tagjainak a fejlesztésére (egyénileg) több idő jut. A csoportok nem merevek, képességeitől és tudásától függően lehet valaki az egyik tantárgyban az erősebb, míg a másik tárgyban a gyengébb csoport tagja.

A tantermek nem „tanteremszerűek”. Az ülésrend nem hagyományos, merev. Olyan szaktantermek kialakítására törekszenek a pedagógusok, ahol minél több érzékszervre tudnak hatni, mozgósítani a tananyag elsajátításának folyamatában.

Igen sok órát szánnak a tapasztalatszerzésre. A gyerekek kérdések alapján közösen dolgoznak fel egy-egy tananyagrészt, könyvtár, video stb. felhasználásával. A hiányzó ismeretek pótlására, a képességek fejlesztésére felzárkóztató foglalkozásokat szerveznek. A képességfejlesztő órák légköre szabadabb, kötetlenebb, de ezzel szinte soha nem élnek vissza a tanulók.

A kezdeti időszakban nagy volt a lemorzsolódás, különösen az elsős tanulóknál. Ennek az volt az alapvető oka, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyermek nem tudott teljesíteni. Itt is megkapta – elégtelen osztályzat formájában – a negatív visszajelzést. Az egyébként is motiválatlan, kudarcokkal frusztrált tanuló ekkor fel is adta. Nem tanult, inkább kimaradt, hiszen itt is abban erősítették meg őt, hogy nem képes eredményt elérni. A nevelőtestület elfogadta azt a döntést, hogy azok, akik hiányosságaikat egy tanév alatt nem képesek pótolni, lehetőséget kapnak arra egy újabb tanévre. (Ők erről a kudarcot jelentő tanévről csak iskolalátogatási bizonyítványt kapnak, így nem kerül elégtelen osztályzat a bizonyítványukba.) Ebből, a 0. tanévnek nevezett évfolyamból a tanárok, szakoktatók és iskolavezetés egyetértésével továbbmehet a fiatal az első osztályba.

Az első tanév félévének zárásaként a tanulók nem osztályzatot, hanem szöveges értékelést kapnak, amelynek a pozitívumokat kell kiemelnie. A hiányosságok pótlására tett megjegyzéseket pedig elérendő célként fogalmazzák meg. Az értékelést osztályfőnöki órán megbeszéli a nevelő a tanulóval, aki elmondja, hogy lehetségesnek tartja-e a kitűzött cél elérését, s mit és hogyan kell ezért tennie. A szöveges értékelést az osztályfőnök készíti, de összeállítása teammunkában történik.

A tantestület

Az iskola tantestülete még fiatal, mindössze tízéves. A kezdetektől fogva azonban olyan munkát végez, amelyre a pedagógusképzésben nem készítették fel. S ami még nehezíti: ezen a területen nincsenek motiváló, látványos sikerek.

Saját tapasztalatuk alapján jutottak el arra a felismerésre, hogy a tekintélyelven alapuló pedagógiát félre kell tenni, s tanítványaik számára, a közösség tagjaként, szerető, elfogadó társsá kellett válniuk.

Nagyon sokat tanultak az elmúlt tíz év alatt. Tréningeken vettek és vesznek részt. Együtt élnek és dolgoznak a tanítványaikkal. Tudniuk kell segíteni nekik. Képesnek kell lenniük arra, hogy meggyőzzék őket saját értékeikről. Mindez nagyon nehéz feladat. Rengeteget küszködtek egymással, önmagukkal, s eközben – természetesen – dolgoztak. Hittek és hisznek a költő szavában, abban, hogy ők azok, akik a művet megalkotják:

„Vázlatok vagyunk valaki kezén,

A sok torz vázlat szemétre kerül,

De hátha egyszer teljesül a mű,

Hátha az Ember egyszer sikerül.”

(Tóth Árpád)

Szerkesztette: Vargáné Fónagy Erzsébet