Horváth Géza
Merre tart a magyar oktatás?
Egy hajóban evezünk jelezte az MKM apparátusának értekezletén
egyik rendszerváltás utáni miniszterünk; de máig sem rendelkezünk
tiszta képpel arról, hogy melyik irányba, illetve milyen sebesen halad
a honi oktatás-nevelés hajója. Az ebben a tanulmányban bemutatott
198081., 198586., 199091. és 199495. tanévi adatok segítséget
nyújthatnak ennek megítéléséhez.
|
Az MKM- és az UNESCO-statisztikákból levonható következtetések nézőponttól
függően eltérőek lehetnek. Például akár örömmel is üdvözölhetnénk,
hogy az oktatás-nevelés színvonalának emelésére módot adva az
óvodai csoportokra, illetve egy-egy iskolai osztályra átlagosan csökkenő
számú gyermek/tanuló jut; ám a központi, továbbá az önkormányzati
költségvetési keretek korlátozott voltára tekintettel más megközelítéssel
helyeslően is fogadhatjuk a pedagógusok egy részének állásvesztésével
párosuló csoportösszevonásokat.
Hasonlóképpen intézménytípusonként is ellentétesen értékelhető
az egy intézményre jutó gyermek/tanulók/hallgatók átlagos számának
alakulása. Amíg alap- és középfokon a személyes, bensőséges kapcsolatok
kialakulása érdekében kedvezőnek ítélhető a korábbi mamutintézmények
telítettségének csökkenése, addig a felsőoktatás területén a képzés
nagyobb méretű nívós oktatószemélyzettel és korszerű technikai felszereltséggel
rendelkező , integrált intézményekbe történő összevonása lehet az
aktuális feladat.
1. táblázat A hazai alap-, közép- és felsőfokú
intézmények átlagos tanulólétszámának alakulása, 19801994
Tanév | Óvoda | Általános iskola | Középfokú szakiskola | Szakmunkásképző | Középiskola | Felsőoktatási intézmény |
egy intézményre jutó nappali tagozatos tanulók átlagos száma, fő |
1980/81 | 102 | 320 | 104 | 575 | 383 | 1124 |
1985/86 | 88 | 366 | 120 | 644 | 421 | 1107 |
1990/91 | 83 | 319 | 103 | 680 | 401 | 995 |
1994/95 | 84 | 258 | 71 | 488 | 380 | 1279 |
A közoktatási intézmények fajlagos gyermek/tanulólétszáma visszaesésének
természetesen ára van; s szakáganként, térségenként vizsgálódva,
illetve az egyedi eseteket mérlegelve még differenciáltabb a kép.
A közoktatási kiadások az elmúlt években hazánkban a bruttó
nemzeti termék 4,5-5,0 százalékát tették ki.
Az általános iskolai oktatás-nevelés, illetve az óvodáztatás
a települési önkormányzatok számára kötelezően előírt közfeladat;
amelynek ezek önálló intézmény(eke)t működtetve, intézménytársulást
létesítve vagy nem saját fenntartású intézmények szolgáltatásait igénybe
véve tehetnek eleget. Bár az állam a rendszerváltást követően
a beruházásokhoz nyújtott céltámogatással, illetve az alapfokú létesítmények
működési kiadásaihoz való hozzájárulással segítette és segíti
az aprófalvas térségek önkormányzatait, ezekre az alacsony gyermek-
és tanulólétszámok miatt sok esetben irreálisan magas teher hárul.
Az ellátó rendszernek biztosítania kell az esélyegyenlőséget.
Nem fordulhat elő, hogy a hátrányos helyzetű településeken élő
gyermekek a közoktatásról szóló törvényben meghatározott alapvető
szolgáltatásokhoz ne jussanak hozzá amiatt, hogy az adott településen
nem működik óvoda vagy iskola. Az 1997. évi költségvetési törvényben
foglaltak szerint a nem állandó lakóhelyükön óvodába, általános iskolába
járó gyermekek ellátásához a befogadó önkormányzatok kilencezer
forintos; a háromezer fős állandó lakosszám alatti önkormányzatok
húszezer forintos; az intézményfenntartó társulást létrehozó önkormányzatok
pedig további 10,8 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak
gyermekenként.
Tekintsük át először az óvodáztatás helyzetét.
2. táblázat Az óvodai ellátás főbb mutatói,
19801994
Megnevezés | 1980/81 | 1985/86 | 1990/91 | 1994/95 |
Óvodák száma (db) | 4690 | 4823 | 4718 | 4719 |
Óvodás gyermekek száma (ezer fő) | 478,1 | 424,7 | 391,1 | 396,2 |
Óvodai csoportok száma (db) | 15 253 | 16 395 | 16 055 | 16 072 |
Óvodapedagógusok száma (fő) | 29 437 | 33 548 | 33 635 | 33 007 |
Egy csoportra jutó gyermekek száma (fő) | 31,3 | 25,9 | 24,4 | 24,7 |
Egy óvodapedagógusra jutó óvodások száma (fő) | 16,2 | 12,7 | 11,6 | 12,0 |
A 2. táblázat adatai jelzik, hogy a közoktatási törvény módosításáról
hozott 1996. évi LXII. törvény mellékletében rögzített 20 fős átlagos
csoportlétszám, illetve 25 fős maximális csoportlétszám már a 90-es
évek első felében elérhető lett volna. Hogy ettől elmaradtunk, az
a fenntartó önkormányzatok óvodáztatásra fordítható forrásai szűkös
voltának a következménye.
Az óvodások számának nagymérvű csökkenését tekintve meglepő
az óvodapedagógusok számának 1990/91-ig tapasztalható növekedése.
Az egy óvodapedagógusra jutó óvodások számát illetően hazánk Bulgáriával,
Dániával, Lengyelországgal és Svájccal áll közel azonos szinten, amelytől
számos gazdaságilag fejlett ország jelentősen elmarad. Így például
Ausztriában átlagosan 20, Franciaországban 24, Spanyolországban 22,
Hollandiában 16, Japánban pedig 19 gyermek jutott 1992-ben egy óvodapedagógusra.
Az 1. táblázatban bemutatott intézményi átlaglétszám-csökkenés
gazdasági oldalról nézve hátrányos, mert az 1994/95.
évi 84 fős átlag sok drágán működő, egy-két csoportos törpeintézményt
takar.
Általános iskoláinkban az egy törzstag pedagógusra jutó
tanulók száma az 1980/81. évi 15,4-ről tizennégy év alatt 11,0 főre
csökkent. Ezzel a mutatóval Ausztriával, Dániával, Olaszországgal
és Svédországgal vagyunk azonos szinten; ezzel szemben 1992-ben az
Egyesült Királyságban, Svájcban és Japánban 20-20, Franciaországban
19, Lengyelországban 17, Hollandiában pedig 16 tanuló jutott egy pedagógusra.1
3. táblázat Az általános iskolai ellátás főbb
mutatói (nappali tagozat, 19801994)
Megnevezés | 1980/81 | 1985/86 | 1990/91 | 1994/95 |
Intézmények száma (db) | 3633 | 3546 | 3548 | 3814 |
Tanulók száma (ezer fő) | 1162 | 1298 | 1131 | 985 |
Törzstag pedagógusok száma (ezer fő) | 75,4 | 88,1 | 90,5 | 89,9 |
Tanulócsoportok egy intézményre jutó átlagos száma (db) | 12,0 | 13,7 | 13,7 | 12,5 |
Egy tanulócsoportra jutó tanulók száma (fő) | 26,6 | 26,7 | 23,2 | 20,7 |
Egy pedagógusra jutó tanulók száma (fő) | 15,4 | 14,7 | 12,5 | 11,0 |
A 3. táblázat utolsó két oszlopának adatait szemlélve feltűnő
az intézmények számának növekedése (266-tal); továbbá hogy a tanulólétszám
erőteljes csökkenése a törzstag pedagógusok számának csupán szerény
mértékű mérséklődésével járt együtt. Úgy gondoljuk, hogy a csökkenő,
illetve hullámzó gyermeklétszám miatt az aprófalvak egy része a visszakörzetesített
kisiskolákat nem tudja majd tartósan működtetni; ezért illetve az
említett társulási kooperáció elterjedése folytán az intézmények
számának csökkenésével számolhatunk.
Az elmaradott térségek felzárkóztatásához, az analfabetizmus
újratermelődésének megakadályozásához a halmozottan hátrányos helyzetű
térségekben az általános iskolai alsó tagozatos oktatást lehetőség
szerint helyben kívánatos biztosítani. Az egy intézményre jutó
tanulócsoportok átlagos számának 12,5-re történt visszaesése az ezen
elv érvényesítését célzó törekvésekkel van összhangban.
Az egy tanulócsoportra jutó 1994/95. évi 20,7 fős adat túlteljesíti
a közoktatási törvény 3. sz. mellékletében rögzített létszámhatárbeli
elvárásokat. Fontos, hogy az érintett önkormányzatok a helybeni oktatásra,
a körzeti iskolába irányításra, illetve a társulás keretében folytatandó
alapfokú képzésre vonatkozó döntéseik meghozatalakor ne a presztízsszempontokat,
hanem alapvetően a tanulók érdekeit (a bejárás körülményeit;
a képzés tárgyi-személyi feltételeit, színvonalát) vegyék figyelembe.
A közel azonos lélekszámú aprófalvak esetében elképzelhető olyan
megoldás is, hogy X településen óvoda, Y településen alsó tagozatos
oktatás, Z-ben pedig felső tagozatos képzés folyjék X, Y és Z települési
önkormányzatok által közösen fenntartott intézményekben.
Valószínűleg sokan egyetértenek azzal, hogy ma a képzés területén
a legproblematikusabb szakág a középfokú oktatás. A szakmunkásképző
iskolák létének megkérdőjeleződése; a gyakorlati oktatás gondjai;
a rendszerből kinyúló 8 és 6 osztályos gimnáziumok; a Nemzeti alaptantervben
elképzelt 6+4 osztályos, vizsgával záruló, saját készítésű tantervekkel
operáló rendszer; a középfokú tanulmányaikat befejezett továbbtanulásra
nem pályázó diákokat sújtó nagymérvű munkanélküliség; az érettebb
korra halasztandó, újfajta szakképzés meghonosításának időigénye mind-mind
ezt a problematikusságot bizonyítja. Míg az 1980/81. tanévhez viszonyítva
valamennyi szakág intézményeinek a száma jelentősen ezen belül a
szakiskoláké rohamosan növekedett; addig ez a hálózatbővülés a szakmunkásképző
intézeteknél a tanulólétszám komoly mértékű visszaesésével, illetve
az utóbbi években az ott alkalmazott pedagógusok elvándorlásával párosult.
4. táblázat A középfokú szakiskolai és a szakmunkásképző
iskolai oktatás főbb mutatói (nappali tagozat), 1980/811994/95
Megnevezés | Középfokú szakiskola | Szakmunkásképző iskola |
| 1980 | 1985 | 1990 | 1994 | 1980 | 1985 | 1990 | 1994 |
Intézmények száma (db) | 83 | 82 | 157 | 395 | 268 | 274 | 308 | 335 |
Tanulók száma (ezer fő) | 8,6 | 9,8 | 16,1 | 28,2 | 154,1 | 176,4 | 209,4 | 163,3 |
Törzstag pedagógusok száma (ezer fő) | 0,6 | 0,6 | 0,8 | 1,7 | 10,7 | 11,5 | 12,1 | 11,0 |
Egy intézményre jutó osztályok száma (db) | 3,4 | 3,8 | 4,0 | 3,5 | 20,6 | 23,0 | 23,4 | 17,4 |
Egy osztályra jutó tanulók száma (fő) | 30,8 | 31,9 | 25,4 | 20,1 | 27,9 | 28,0 | 29,1 | 28,0 |
Egy pedagógusra jutó tanulók száma (fő) | 13,8 | 15,4 | 19,1 | 16,4 | 14,4 | 15,3 | 17,4 | 14,9 |
A pedagógus-ellátottság a két intézménytípusban eltérően alakult.
A szakiskolákban az egy oktatóra jutó tanulók száma 1994/95-ben 1,0
fővel meghaladja az 1985/86-os tanévét, a szakmunkásképző iskolákban
a 14,9 fő/törzstag pedagógus érték viszont az 1985. évinél kedvezőbb
ellátottságot mutat.
A szakképzés felső középfokra történő kitolására, az iskola
és a munkaerőpiac közötti meggyengült kapcsolatok erősítésére, az
ifjúsági munkanélküliségtől sújtott fiatalok képzésben tartására irányuló
hazai törekvések egybeesnek a Nyugat-Európában (így például Németországban,
Franciaországban és Olaszországban) az elmúlt másfél évtizedben
végbement változásokkal; bár nálunk a tantervi, a tananyagot érintő
változtatások mellett az iskolaszerkezet, illetve a részvételi demokrácia
kérdése időlegesen háttérbe szorult.2 Hazánkban a szakemberek
az általános képzésre alapozó, a szakmai képzésre koncentráló, rugalmas,
a piaci igényekhez gyorsan alkalmazkodó szakképzési rendszer kialakítását
látnák kívánatosnak.3
A szakmunkásképző iskolákban tanulók aránya az elmúlt 15 évben
folyamatosan visszaesett, ugyanakkor a szakiskolákban, a gimnáziumokban
és a szakközépiskolákban tanuló diákok aránya növekedett. Mivel
a szakképzésnek a közoktatási törvényben rögzített 10.
évfolyam utáni időre történő kitolására csak hosszabb idő távlatában
kerülhet sor, az iskolaszerkezet-váltás a vizsgált időszakban a gimnáziumok
lefelé terjeszkedésében öltött testet. A 6, illetve 8 osztályos
gimnáziumok szervezésének lehetőségével széles körben éltek az egyházi
iskolák; a demográfiai hullám levonulása, illetve a normatív finanszírozás
a többi iskolát is a középiskolázás korábbi indítására ösztönözte.
A hagyományos 8+4-es iskolaszerkezetben jelenleg a gimnazistáknak
már csak közel kétharmada tanul.
5. táblázat A gimnáziumi és a szakközépiskolai
képzés főbb mutatói (nappali tagozat), 1980/811994/95
Megnevezés | Gimnázium | Szakközépiskola |
| 1980 | 1985 | 1990 | 1994 | 1980 | 1985 | 1990 | 1994 |
Intézmények száma* (db) | 260 | 260 | 321 | 445 | 271 | 301 | 406 | 442 |
Tanulók száma (ezer fő) | 89,4 | 105,8 | 123,4 | 140,4 | 113,8 | 130,3 | 168,4 | 197,0 |
Törzstag pedagógusok száma (ezer fő) | 6,6 | 7,9 | 10,2 | 12,6 | 8,8 | 10,0 | 12,7 | 15,4 |
Egy osztályra jutó tanulók száma (fő) | 30,5 | 31,8 | 31,0 | 30,7 | 31,0 | 31,7 | 30,9 | 29,0 |
Egy pedagógusra jutó tanulók száma (fő) | 13,5 | 13,4 | 12,1 | 11,2 | 12,9 | 13,1 | 13,3 | 12,8 |
* A közös igazgatású középiskolák a gimnáziumoknál
szerepelnek.
Tekintetbe véve, hogy 1985/86. és 1994/95. között a szakmunkásképző
intézetek száma is növekedett, a mintegy százezer fős tanulólétszám-növekedés
mellett túlzottan nagymértékűnek tűnik a középiskolák számának ugyanezen
intervallumban 326 intézménnyel történt bővülése. Az ellátottsági
mutatók folyamatosan a középiskolázás megfelelő körülményeire utalnak.
Az 1994/95. tanév fajlagos mutatóit vizsgálva megállapítható,
hogy a közoktatási törvény mellékletében a gimnáziumi és a szakközépiskolai
osztályok szervezéséhez javasolt 30 fős átlagos tanulólétszám már
teljesült; ám a 35 fős maximális létszámot a középiskolák esetenként
még túllépték. Az egy pedagógusra jutó középiskolások száma az 1980.
évi 13-ról 1992-re 12 főre csökkent. Ez egybeesik az Európában tapasztalható
javuló ellátottsági irányzattal: ugyanezen időközben Ausztriában
12-ről 8-ra, Belgiumban 10-ről 6-ra, Olaszországban 11-ről 9-re, Hollandiában
15-ről 14-re, Spanyolországban 21-ről 17-re, az Egyesült Királyságban
15-ről 13 főre csökkent, Franciaországban pedig változatlan (13 fő)
maradt az egy pedagógusra jutó középiskolai tanulók száma.4
A felsőoktatásban a rendszerváltást követően
rohamosan bővült az intézmények és a nappali tagozatos hallgatók száma.
Sajnálatos, hogy ez a felfutás nem járt együtt a képzési struktúra
szükséges átalakításával, s máig csak célkitűzés maradt az elaprózott
így a képzés színvonalát és a gazdaságos működést hátrányosan
befolyásoló intézményhálózat integrálása. 1988-ban a hazai
felsőoktatásban a hallgatók 39,4 százaléka vett részt pedagógusképzésben;
miközben a gazdag Nyugat-Európában a pedagógusjelöltek aránya a
hetvenes évek közepétől átlagosan a felére, Ausztriában 6,0, Olaszországban
3,1, Svájcban 4,2, az Egyesült Királyságban pedig 7,6 százalékra zsugorodott.
Az erdő-, mező- és halgazdaságra szakosodott hallgatók aránya 5,8
százalék volt, ez az imént említett országok hallgatóinak arányát
kétszeresen meghaladta. Ezzel szemben a négy nyugat-európai országhoz
képest lényegesen kisebb arányban képeztünk jogászokat, illetve a
társadalomtudományokban, a kereskedelemben és a pénzügyekben jártas
szakembereket.5
6. táblázat A felsőfokú képzés főbb mutatói
(19801994)
Megnevezés | 1980/81 | 1985/86 | 1990/91 | 1994/95 |
Intézmények száma (db) | 57 | 58 | 77 | 91 |
Nappali tagozatos hallgatók száma (ezer fő) | 64,1 | 64,2 | 76,6 | 116,4 |
Oktatók száma (ezer fő) | 13,9 | 14,9 | 17,3 | 19,1 |
Egy oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók száma (fő) | 4,6 | 4,3 | 4,4 | 6,1 |
Egy intézményre jutó oktatók átlagos száma (fő) | 244 | 256 | 225 | 210 |
A felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók számának növelése (1986-ban
927 hallgató/100 ezer fős mutatóval Európában csak Albániát, Máltát
és Romániát előztük meg) feltétlenül indokolt volt; ám ez a létszámnövekedés
jórészt az építményi adottságok változatlansága mellett, helyenként
a képzés eredményességét is veszélyeztető zsúfoltságot teremtve ment
végbe. Mivel a felsőfokú képzésben tanulók számának növekedése világjelenség
1985 és 1992 között Ausztriában például 182 ezerről 256 ezer főre,
Finnországban 121 ezerről 174 ezerre, Belgiumban 216 ezerről 252 ezerre,
az Egyesült Államokban 8,9 millióról 10,3 millióra, Japánban 2,7 millióról
3,5 millió főre nőtt a hallgatók száma6 , mennyiségi lemaradásunk csak hosszabb idő alatt
lesz behozható. Hazánk felsőfokú tanintézményeiben a 6. táblázatban
feltüntetett nappali tagozatos hallgatók mellett 1994/95-ben mintegy
40 ezer esti és levelező tagozatos hallgató tanult.
A hazai felsőoktatás felzárkózását segítő nemzetközi szervezetek
részéről megfogalmazódott a diák/oktató mutatók javításának szükségessége.
E viszonyszám alacsonyabb értéke elméletileg a képzés magasabb hatékonyságával
párosulna; ám a honi intézményekben kialakult irreális tanárellátottságot
nehezen lehetne megindokolni. Az esti és a levelező tagozatos hallgatókat
is figyelembe véve 1992-ben Magyarországon 6,9 hallgató jutott egy
oktatóra, miközben Japánban 12,2, Ausztriában pedig 13,5, és ezen
értékek alakulása ezen országokban is emelkedő tendenciájú.
Az utóbbi évtizedekben megfigyelhető nemzetközi
tendencia a humán tőke szerepének emelkedése a gazdasági növekedésben.
Minden területen felértékelődik a több szakképzettség elsajátítására
képes, magas szintű adaptációs készségekkel rendelkező munkaerő. Középfokon
az idegen nyelvek, a számítástechnikai, informatikai és pénzügyi-vállalkozási
ismeretek oktatási színvonalának emelésével, felsőfokon pedig az ország
gazdasági adottságaihoz, helyzetéhez igazodó képzési struktúra kialakításával
lehetne Magyarország gazdasági eredményességét segíteni.