Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 február > Mentálhigiénia

Mentálhigiénia

Az egyén és a társadalom közötti konfliktusokat, az alkalmazkodás zavarait ma mindenki növekvő mértékben érzékelheti akár saját környezetében, akár a tömegkommunikáción keresztül. A lelki egészség megőrzése, illetve helyreállításának elősegítése talán soha még nem volt fontosabb.

Az iskola különösen alkalmas színtér a mentálhigiénés problémák érzékelésére s azok lehetséges orvoslására.

A lelki egészséggel összefüggő súlyos iskolai nehézségek felismerésének jele például az is, hogy a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány (KOMA) pályázatot hirdetett a közelmúltban az iskolai mentálhigiéné fejlesztésére.

Általánosságban elmondható, hogy az alkalmazott lélektan más részterületeihez hasonlóan, a mentálhigiénével kapcsolatos hazai szakirodalom, szakfordítás is késésben van. Az, hogy ez az „elmaradás” nem nagyobb, jórészt – Gerevich József munkásságának köszönhető. Már első könyve (Terápiák társadalma – társadalmak terápiája. Változatok a „kakukkfészekre”. Budapest, 1983, Magvető. Gyorsuló idő sorozat) nagy feltűnést keltett. Az általa szerkesztett Közösségi mentálhigiéné című kötet (Budapest, 1989, Gondolat) a hazai szakembergárda legjobbjainak írásait gyűjtötte egybe. Ez a könyv többek között az iskolai mentálhigiéné problémakörét is vázolta. (A vonatkozó tanulmányt Gerevich József írta.)

Ő volt az összeállítója a T-Twins Kiadónál 1995-ben megjelent Mentálhigiénia című kötetnek, amely a téma külföldi (angolszász) irodalmából közöl válogatást.

A kötet 12 tanulmányt tartalmaz – előszó és/vagy utószó nélkül.

Stephen J. Suomi tanulmánya: Kortársak, játék és elsődleges megelőzés a főemlősöknél – a rézuszmajmok társas kompetenciájának kialakulásával foglalkozik. A rézuszmajmok – a szerző szerint – az emberhez és más főemlősökhöz hasonlóan általában bonyolult szociális csoportokban élnek, s megfelelő természetes vagy mesterséges körülmények között többnyire igen kifinomult társas viselkedést alakítanak ki. Az írás egyik legfontosabb következtetése, hogy a kortárskapcsolatoknak, ha normálisak, életbevágó jelentőségük van a rézuszmajmok életében. Abban a tekintetben, hogy ez a tapasztalat mennyire alkalmazható az emberre, a szerző nem foglal egyértelműen állást, inkább azt írja le: mit tenne az, aki a majmokra vonatkozó adatokat szó szerint venné az emberi problémák megértése szempontjából.

Cloe Madanes írása, amelynek címe: Védelem, paradoxon és szimulálás, tulajdonképpen a családterápia témakörébe tartozik. A tanulmány alapgondolata az, hogy a gyermeki pszichopatológia a családon belüli nem megfelelő hierarchikus szerveződés következtében is kifejlődhet. A problémás gyermek gyakran a szülők fölé kerekedhet, „megvédelmezve” őket attól, hogy azok saját nehézségeikkel nézzenek szembe. A szerző három olyan paradox stratégiát ismertet, amelynek segítségével a szülők megoldhatják a gyermek problémáját és helyreállíthatják a felborult családi hierarchiát.

A gyermek a nem konvencionális családban című tanulmány arra tesz kísérletet, hogy longitudinális leírását adja annak, milyen tényezők alakítják a nem konvencionális gyermeket. A szerző, Bernice T. Eiduson, az egyedülálló anya családját, az élettársi viszonyban élők kétszülős családi formáját, a kommunák, a közösségek és az életközösségi csoportok családi formáit sorolja a nem konvencionális családi stílusok közé. Az írás vizsgálja a szülői háttér, a családcsoport jellegzetességeit, a nem konvencionális család értékeit, attitűdjeit, s külön figyelmet fordít az ilyen családban született gyermekek életkorok szerinti fejlődésének vizsgálatára.

A skizofrén páciensek családi környezetével foglalkozik a Theodore Lidz, Alice Cornelison, Dorothy Terry, Stephen Fleck szerzőnégyes tanulmánya. A szerzők szerint a skizofrénia egyik megkülönböztető jegye a szimbolikus működés zavara, a páciens gondolkodásának és kommunikációjának paralogikus jellege, amely megváltoztatja a valóság belső megjelenítését. Hipotézisük az volt, hogy a skizofrén beteg a valóság megjelenítésének képzeletbeli eltorzításával menekül egy elviselhetetlen világból, amelyben nincs ereje a megoldhatatlan problémákkal megbirkózni. A dolgozat homlokterében annak a vizsgálata áll, hogyan történik az irracionalitás átadása, a hibás kommunikáció ezekben a családokban.

Lymann C. Wynne, Irving M. Ryckoff, Juliana Day és Stanley Hirsch tanulmányának témája szintén a skizofréniában szenvedő betegek családi viszonyrendszere. Az írás címe: Álkölcsönösség a skizofrének családi kapcsolataiban. Minden interperszonális kapcsolat – ha tartós – azon alapszik, hogy a benne szereplők valamiképp kiegészítik egymást, összeillenek. Az álkölcsönösséget – amely a szerzők központi fogalma – röviden az jellemzi: a személyek azon az áron illenek össze, hogy háttérbe szorul identitásuk elkülönítése.

A kábítószeres családok kapcsolatrendszerével és kezelésével foglalkozik D. M. Reilly írása. A szerző a fiatalkorú drogosokkal és családjaikkal végzett munkája nyomán hangsúlyozza a család meghatározó szerepét. A tanulmány bemutatja a kábítószeres családokban jellemző interakciókat, a különböző szülői magatartásmódokat, s ismertet egy rövid, háromfázisú kezelést, amelyet eredményesen alkalmazott.

Kathryn Joan Fox tanulmányának tárgya a punk ellenkultúra világa. A szerző, aki szerint az egyesült államokbeli punk ellenkultúráról kevés szociológiai indíttatású munka született, leírja és elemzi egy helyi punk közösség informális rétegződését. A közösség egyes tagjainak a hierarchiában elfoglalt helyét annak alapján állapítja meg, hogy milyen mértékben juttatták kifejezésre a punk társasággal való közösségvállalást. A csoporton belül háromfajta punkot lehetett megkülönböztetni: „kemény”, „lágy” és „alkalmi” punkokat, a társaság perifériáján megjelent egy negyedik típus is, amely a „szemlélők” elnevezést kapta.

Elméletibb jellegű a kötet következő írása, amelynek szerzője Nils Christie. A Kábítószerek a józan társadalmakban című tanulmány a skandináv típusú posztindusztriális társadalmak néhány jellegzetes trendjét kívánja felvázolni. Christie vitára késztető álláspontja szerint a kábítószerekkel összekapcsolódhatnak igen értékes jelenségek, amelyek lehet, hogy időnként ott húzódhatnak bizonyos kábítószerek fogyasztásának hátterében, és ugyanakkor veszélybe kerülhetnek, ha a kábítószereket ellenségnek tekintjük.

Marcus Grant tanulmánya az élvezeti szerekkel való visszaélés prevenciójának retrospektív áttekintését nyújtja. Az írás voltaképpen az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az alkohol-, illetve a drogabúzussal szembeni prevenciós stratégiáját ismerteti. A szerző három fő témára összpontosította a figyelmet: a tiltásra vagy korlátozásra; az egyesített vagy párhuzamos megközelítési módra; valamint az országos és nemzetközi próbálkozásokra.

John B. Enright írása a San Franciscó-i Synanon Klub mentálhigiénés tevékenységét mutatja be. A klub a hatvanas évek végén több ezer kábítószer-élvezőt látott el, és a közösségi mentális egészségvédelem jelentős műhelyévé vált. A szerző ismerteti a tevékenység filozófiáját, közösségi szervező erejét, az ún. Synanon-módszer lényegét. A módszer alapja a játék, amely egyfajta csoportterápiához hasonlítható.

A következő tanulmány, amely az Egészség és viselkedés címet viseli, a veszélymegelőzés perspektíváit vázolja. A szerző, David Mechanic sok évet töltött a betegségekkel kapcsolatos magatartás, valamint az egészségügyi és pszichiátriai szolgáltatások egyéni igénybevételének tanulmányozásával. Az írás ismertet néhány USA-beli erőfeszítést, amelyek arra irányultak, hogy érthetővé váljanak az egészségügyi állapotra vonatkozó egyéni becslések s azok a tényezők, amelyek fokozzák a tünetek és a pszichológiai distressz iránti érzékenységet, s meghatározzák az egészséggel kapcsolatos magatartást.

A kötet utolsó tanulmánya Gerald M. Rosen munkája, amely az életproblémák önálló megoldásának önsegítő megközelítéséről szól. A szerző röviden áttekinti az önsegítés és a pszichés problémák önálló megoldásának jelentősnek mondható szakirodalmát, majd az önsegítő programok „jelenlegi” (a hetvenes évek végéről van szó) helyzetét. A hetvenes évek elején a pszichológusok elsősorban a terapeuták segítségével megvalósítható programokra koncentráltak, később fordult a figyelem a pszichés problémák önálló megoldása felé. Az írás rámutat az egyes önsegítő programok, könyvek megoldatlan problémáira, és az önsegítéssel kapcsolatban etikai kérdéseket is felvet.

Nem kétséges, hogy a kötetben olvasható tanulmányok többsége a maga szakterületén belül fontos munka.

A válogatás számos új ismeretet közvetít a magyar olvasó számára. A eltérő körülmények miatt a tapasztalatok természetesen egy az egyben nem alkalmazhatóak a hazai gyakorlatban.

Az elméletibb jellegű és a gyakorlat kérdéseivel foglalkozó írások kellő számban olvashatók a kötetben, jól kapcsolódnak egymáshoz. Kisebb aránytévesztés mutatkozik meg abban, hogy a 12 tanulmány közé két skizofrén családokkal foglalkozó írás is bekerült.

Mivel az írások majd mindegyike a 70-es, 80-as években jelent meg, természetszerűleg még korábbi tapasztalatokra, szakirodalomra utalva, az összeállítás kissé megkésettnek tűnik.

Több – látszólag apró – formai jel utal arra, hogy a kiadó túlzott sietséggel, a szerkesztői munka „lespórolásával” adta ki a könyvet. A tanulmányok eredeti megjelenési adatai sok esetben hiányosak, még a megjelenési dátum sincs feltüntetve. Van olyan tanulmány a könyvben, amelyben a szakirodalomra történnek utalások anélkül, hogy az irodalomjegyzéket közölnék.

Fordítások esetében nem szerencsés a fordítók nevének mellőzése. (Ezzel kapcsolatosan csak annyi információt kapunk – a könyv verzója szerint –, hogy a fordítások az ELTE Szociálpolitikai Tanszékének megbízásából készültek.)

Mentálhigiénia. Összeállította: Gerevich József. Budapest, 1995, T-Twins Kiadó, 220 oldal. (A szociális szakképzés könyvtára. A szociális munka gyakorlata)

Deák Ferenc