Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 január > Felnőttképzés és története

Felnőttképzés és története

A gyermekneveléssel foglalkozó pedagógiához hasonló, de abból egyre inkább kiváló, önállósodó tudományágról, a felnőttképzés elméletét tárgyául kitűző andragógiáról és annak történetéről az utolsó évtizedekben szabályos időközönként ülésező nemzetközi konferenciákon tanácskoztak a szakág egyetemi oktatói, kutatói, gyakorlati és elméleti szakemberei. Az Oxfordban 1986-ban tartott első összejövetelt 1996-ig további öt követte. Ezek színhelye Aachen (1988), Jeruzsálem (1990), Strobl (Ausztria) (1992), Brdo (Szlovénia) (1994) és Jena (1996) volt.

Az 1994. évi szlovéniai konferencián, amelynek anyaga Demokracy and Adult Education címen könyv alakban is megjelent, döntöttek úgy, hogy ezúton kifejezetten a közép- és kelet-európai államok felnőttképzésének múltjáról fognak tárgyalni. Ilyen témakörben az első szimpózium 1995 nyarán ült össze – ismét – a szlovéniai Brdóban International Conference for Adult Education címmel, amely közelebbi tárgyául a Közép- és Kelet-Európában folyó felnőttképzésnek felvilágosodás korabeli szakaszát jelölte meg.

Az üléseken elhangzott referátumok 1996-ban a bécsi Prodemia kiadónál jelentek meg az Osztrák Népfőiskolák Szövetsége felnőttképzéssel foglalkozó sorozatának 12. kiadványaként Erwachsenenbildung in der Aufklärung címen. A kötet szerkesztői: dr. Wilhelm Filla szociológus, az Osztrák Népfőiskolák Szövetségének főtitkára, Mag. dr. Elke Gruber, a grazi Karl-Franzens-Egyetem Neveléstudományi Intézetében a felnőttképzéssel foglalkozó osztály asszisztense, valamint prof. dr. Jurij Jug, a maribori egyetem tanára (egyébként a szlovéniai konferenciák szervezője).

A szimpóziumon elhangzott 18 értekezés szerzői közül öt-öt dolgozik Szlovéniában, illetőleg Ausztriában, kettő-kettő Magyarországon, illetőleg Szlovákiában, egy Csehországban, három pedig Horvátországban.

A szlovéniai résztvevők előadásaiból átfogó, majd teljes kép tárul elénk az ottani felnőttképzés múltjáról. Az első referátum – mintegy a továbbiak bevezetőjeként – Szlovénia történetét tekintette át. A második hazája felnőttképzésének irányzatairól, társadalmi szerveiről és mozgalmairól szól, végigvezet azokon a kezdetektől fogva a XVIII. századig, taglalva, miként hatottak a felvilágosodás és a francia polgári forradalom eszméi a művelődésügyre, ezen belül is a felnőttképzésre. A szlovéniai tankönyvirodalomról a XVI. században működő Primoz Trubartól, a szlovén tankönyvirodalom első neves alakjától kezdve a XIX. század második évtizedéig kapunk adatokban bővelkedő áttekintést. Konkrétan a felvilágosodás koráról értekezik a következő szerző, aki – a szlovéniai felvilágosodás korának kezdetét 1786-ban, a záró évét 1819-ben (Valentin Vodnik halálának évében) jelölve meg – a korszakban folyó képzés és nevelés társadalmi céljait elemzi. Amint azt a következő előadásból megtudjuk, a szakmai képzés Szlovéniában a rajztanfolyamok szervezésével kezdődött a XVIII. században. Kifejezetten a felnőttek ilyen irányú továbbképzésével első ízben a jezsuiták által létrehozott műszerésziskolák (Mechanikschulék) foglalkoztak. Ezeket követték a vasárnapi tanfolyamok, majd egyéb, a kézműiparban dolgozó felnőttek továbbképzését végző intézmények.

A magyar neveléstörténeti művekben viszonylag kevésbé ismertetett kameralizmust, továbbá a merkantilizmust a korai kapitalizmusnak e két gazdasági doktrínáját mutatta be az osztrákok közül elsőként szót kapó előadó. Mindkét irányzat hívei a felvilágosodás eszmeköréhez tartoztak, és ugyanúgy annak terjesztését szolgálták, mint az időszakban megjelent állami intézkedések. A felvilágosodásnak a szakképzésben játszott szerepéről tájékoztat egy következő tanulmány, amely a téma kifejtésében az Ausztriában a XIX. század közepéig működő szervek ismertetéséig jut el. Az ugyancsak a konferencia központi témájával foglalkozó másik osztrák szerző a felvilágosodást és annak a korszerűsödését szolgáló elemeit a későbbi osztrák népművelés előhírnökeként mutatja be. A felvilágosodás korabeli osztrák művelődésügyének adalékait ismertető tanulmány kifejti, milyen mély nyomokat hagyott a felvilágosodás az oktatásügyben, mennyiben korszerűsödött az a rendelkezések hatására. Johann von Österreich főherceg sokrétű tevékenységéből különösen azokkal ismerkedhettünk meg, amelyekkel a stájerországi gazdasági élet fejlesztését segítette a XIX. század első felében.

A hazai résztvevők egyike a XVIII. századi magyar iskolaügy állapotát olyan szempontból mutatta be, hogy az mennyiben indokolta a felvilágosodás szellemében hozott intézkedések szükségességét, milyen hatékonyságúak voltak azok, valamint vázolta, hogyan váltak a XVIII. század második és a XIX. század első felében megjelent jelentősebb kiadványok a magyarországi mezőgazdaság javára. A másik magyar résztvevő a debreceni felvilágosodás alakjainak a kultúrára és a felnőttképzésre gyakorolt hatását ismertette.

A szlovák részről elhangzott egyik előadás a XVIII. századi szlovák felnőttképzésnek – felfogásunk szerint a korabeli magyar neveléstörténeti tényektől természetszerűen nem elkülöníthető – mozzanatait, nevesebb alakjainak (többek között a szlovákok között említett Tessediknek) a munkásságát vázolta. A másik szlovák küldött Juraj Fándlyról, az 1800 körül élt, teológiát végzett, sokoldalú tudósnak didaktikai munkáiról, az egészségvédelmet propagáló, a mezőgazdasági kultúra fejlesztését szolgáló írásaiból és gyakorlati tevékenységéről villantott fel képeket.

A cseh nyelvű felnőttképzés a felvilágosodás korában a művelődésügy széles területére terjedt ki. A magyar reformkorhoz hasonlóan itt is ekkor lendült fel az irodalom, a színházügy, az újságírás, a zenei élet. A cseh nyelv újjászületése élesztette egyben a cseh nemzeti öntudatot. A tudomány művelői közül kitűnt mások mellett a történészként nálunk is ismert Franti<212>ek Palacky, Jan Evangelista Purkyne.

A kötetet záró három horvát egyetemi oktató tanulmányainak egyike a horvát tanítónők körében a XIX. század közepétől a XX. századig bekövetkezett szakmai és társadalmi változásokat ecsetelte. Az ezekkel kapcsolatban hozott adatai hasznos összehasonlítást tettek lehetővé számunkra a magyar állapotokkal. A horvát felnőttképzés tendenciáiról számolt be 1918-tól napjainkig az a tanulmány, amely a politikailag többször is megváltozott körülmények között folyó ilyen irányú tevékenység számos, a magyarországi gyakorlathoz hasonló formáját mutatta be. A harmadik horvát résztvevő áttekinti az andragógiának a tanítóképzésben elfoglalt helyét, a horvátországi gyakorlatra ható külföldi elmélkedők jelentősebb állásfoglalásait, majd a hazai tapasztalatokat, eredményeket, problémákat, végül behatóan ismerteti az országában folyó felnőttképzés főbb paramétereit.

*

A szimpózium központi témája ugyan a XVII. századi Habsburg Birodalom, illetőleg a későbbi Osztrák–Magyar Monarchia területén folyó felnőttképzésnek a felvilágosodás korára eső szakasza volt – amint az ismertetésünkből is kiderül. Az előadók közül azonban számosan nem tartották magukat a szervezőbizottság eredeti elgondolásához, hanem eltértek attól mind az időszaknak, mind a témának a megválasztásában. Nyilván régebbi kutatásaik, publikációik is késztették őket az egyéni témaválasztásra.

A tematika egységének a hiányát mégis nagyban pótolta a felnőttképzés körének interdiszciplináris megközelítése, hiszen a par excellence a felnőttképzésre, az andragógiára, annak történetére vonatkozó közléseken kívül gyakran kerültek előtérbe pedagógiai, szociológiai, gazdaságtani, irodalom- vagy éppen vallástörténeti vonatkozások. Mindennek ellenére – vagy éppen mindebből következően – a résztvevők a térség országaiban folyó felnőttképzés számos szegmentumával, határterületével ismerkedhettek meg. Pozitívuma volt a tanácskozásnak, hogy világosabbá váltak az egyezések, az érintkezések, a különböző vonatkozásokban hasonló vagy olykor azonos megoldások. Ilyen értelemben például hozható fel a képzés formáinak, szervezetének még elnevezésükben is megmutatkozó egyezése (kaszinók, olvasókörök, kulturális egyesületek, népfőiskolák stb.).

Tartalmilag sem sokban tért el a képzés a birodalomhoz tartozó, Ausztriától függő helyzetben lévő, gazdaságilag hasonlóan fejlődő – vagy éppen lemaradó – országokban, országrészekben. Nem véletlen az sem, hogy a politikai viszonyok eltérései mennyiben befolyásolták az évszázadokig egységes birodalomban élő népek műveltségi állapotát, és hogyan tükröződik ez éppen a felnőttképzés tartalmában.

A kultúra területén járatosak számára nem volt meglepő, hogy a különböző országokban élő és népük sorsáért aggódó, kitűnő személyiségek tevékenységében, nyilvános szereplésében, a tudósok, írók, költők műveiben felismerhetők a sajátos nemzeti vonások. Ezek tanúsították igyekezetüket népük kulturális felemelkedésére, a felnőttképzés felzárkóztatására a fejlettebb nyugati, akár osztrák példához, egyben segítették a nemzeti öntudat kibontakozását, nagy lépést téve a polgári átalakulás, a csak sokára kivívott állami önállóság megteremtése felé. A szlovák Fándly, a szlovén Vodnik, a magyar Tessedik munkássága vagy a mezőgazdaság fejlesztését célzó erőfeszítések a kiadványok segítségével mind a hasonló gazdasági helyzetre utalnak.

A magyar résztvevők figyelmét különösen megragadhatta az ausztriai felnőttképzésnek nem egy olyan mozzanata, amelyhez hasonlóval valamivel később Magyarországon is találkozhattunk. Hasonlóan hasznos tapasztalatokat kínáltak a horvátországi felnőttképzésről szóló előadások főleg abban az értelemben, hogy az együttélés során – különösen az 1868. évi magyar–horvát kiegyezést követő időszakban – miként befolyásolták a magyar hatóságok rendelkezései a horvát gyakorlatot, és nem utolsósorban, hogyan értékelték és értékelik ma mindezt a horvát történész kollégák.

Érdeklődésünket – olykor ellenkezésünket – váltotta ki egy-egy horvát vagy szlovák állásfoglalás az akkori Magyarország nemzetiségi politikájából fakadó, a nemzetiségek helyzetét befolyásoló magyar kultúrpolitikáról. Be kell vallani, hogy érdeklődésünk csodálkozásunkkal párosult, amikor saját nézeteinkkel, a magyar neveléstörténelemben elfogadott tényszerű megállapításokkal ellentétes hangok ütötték meg fülünket.

A sokszor talán rövid időre korlátozódó viták mégis mindegyik fél okulására szolgáltak, a nézetek közelítéséhez vezettek, így feltétlenül hozzájárultak ahhoz, hogy a tudomány mai állásának megfelelő, egymás érveit, érdekeit kölcsönösen figyelembe vevő végkövetkeztetések jussanak érvényre.

A beható, sokrétű tájékozódás a felnőttképzés történetéről még világosabbá tette, hogy a művelődés terjesztése a felnőttek körében már a múltban is segítette a népek felzárkóztatását a birodalom legfejlettebb részének, az akkor – és Kelet-Európában ma is – nyugati példát jelentő Ausztriának kulturális színvonalához.

Ilyen szempontból is érdemeket szerzett magának a szimpózium, ahol az Európai Unióhoz ma közeledő államokban élő szakemberek személyesen is kicserélhették tapasztalataikat, tájékoztathatták egymást felnőttképzésük múltjáról, olykor jelenéről is.

A szimpóziumon elhangzott előadásokat a szerkesztők dicséretükre váló filológiai pontossággal adták közre. A megnyerő külsővel, nyomdailag kiváló minőségben megjelent kötet minden bizonnyal hasznára válik a felnőttképzéssel és annak történetével foglalkozó egyetemi oktatóknak, a gyakorló andragógusoknak, így hozzájárul a közép-európai felnőttképzés gyakorlata és története kutatásának még gyümölcsözőbbé tételéhez.

Erwachsenenbildung in der Aufklärung. VÖV-Publikationen 12. Herausgegeben von Wilhelm Filla–Elke Gruber–Jurij Jug. Verband Österreichischer Volkshochschulen Pädagogische Arbeits- und Forschungsstelle (PAF). Verlag Promedia, Wien, 1996. 171 Seiten.

Felkai László