Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 december > Regionális folyamatok Magyarországon

Regionális folyamatok Magyarországon

A területfejlesztés, regionális fejlődés olyan tudományok közti integrált szakterület, amely jellegénél fogva mindig függött és továbbra is függni fog a politika döntéseitől.

A hazai régiókról mindenkiben él valamilyen képzet. A honi regionális folyamatokkal kapcsolatosan nem a „dinamikus fejlődés”, az „együttműködés” kifejezések szoktak az eszünkbe jutni, hanem inkább az „elmaradottság”, az „egyenlőtlenség”.

Enyedi György 1996-ban megjelent könyve: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában azt vizsgálja, hogy az 1989 óta zajló társadalmi-politikai átmenet hogyan hatott a hazai regionális folyamatokra. A könyv több tévhitünket igyekszik szétoszlatni. Gyakorta hallunk, olvasunk efféléket: az ország két részre szakadt, a nyugati tőke nem lépi át a Dunát stb. Enyedi szerint természetesen léteznek regionális különbségek, de ezek nem haladják meg a fejlett országokban általános mértéket. A kialakult válságrégiók helyzete is – ahogy majd látni fogjuk – sokkal differenciáltabb, mint hinnénk.

A könyv szerint téves az az álláspont, hogy az egyenlőtlenségek mérséklésének hatásos eszköze a főváros fejlődésének korlátozása volna. Budapestet infrastruktúrája, az ott lakók képzettsége és a nagy vásárlóerő miatt számos multinacionális cég szemelte ki regionális központjának. Erre a szerepre alkalmatlan volna egy kistelepülés. A főváros–vidék egyenlőtlenség mérséklését a vidéki innovációs központok versenyképességének javításával lehetne elérni.

S egy harmadik közkeletű álláspont: a közpénzekből elsősorban a legelmaradottabb régiót kellene támogatni. Enyedi szerint a központi pénzekből finanszírozott területfejlesztési politika csak ott lehet hatásos, ahol a fejlődésnek adva vannak a helyi gazdasági-társadalmi feltételei.

Részletesebben nézve a könyv tartalmát, az első fejezet néhány, mindannyiunkat foglalkoztató kérdésre keresi a választ: Mit és milyen módon változtatott meg az átmenet? Mi volt az a „szocialista örökség”, amely módosulóban van? A szerző felfogása szerint a szocialista országokban kialakult regionális szerkezet és urbanizációs típus nem képezett önálló modellt, az európai szocialista országokban ugyanazok az urbanizációs és regionális fejlődési szakaszok követték egymás, amilyeneken a nyugati országok már korábban átjutottak. Jelentősek ugyanakkor a közép-kelet-európai sajátosságok, amelyek két forrásból erednek: a megkésettségből és az államszocialista rendszer működéséből. Ebből következően Enyedi György a magyar regionális fejlődést az általános európai fejlődés egyik változatának tekinti.

A könyv a szocialista időszak magyar regionális fejlődését négy szakaszra bontja. Az első szakasz, az ötvenes évek fő jellemzője az erőltetett iparosítás volt, a második szakaszban, a hatvanas években előretört a feldolgozóipar, megnövekedett a vidéki ipartelepítés, a harmadik regionális fejlődési szakaszt már az aliparosítás befejeződése, a szolgáltatások iránti igények és a szolgáltató szektor növekedése jellemezte. A regionális fejlődés negyedik szakaszára (1980-as évek) az addigiaknál is ellentmondásosabb folyamatok voltak jellemzőek.

A tőkés és a szocialista regionális fejlődés analógiája az 1970-es évek derekán megszakadt, a fejlett tőkés országok – a szocialista országoktól eltérően – az 1970-es években új gazdasági fejlődési szakaszba léptek. Erre a jelentős fordulatra – a „fordista” gazdaság áttérése a „posztfordista” gazdaságra – Enyedi több helyütt (legrészletesebben a harmadik fejezetben) kitér.

A könyv második fejezete az átmenet időszakának új területi folyamatait, azok okait vizsgálja. Ennek kapcsán a szerző az új jelenségeket két okcsoporttal: a rendszerváltozás következményeivel és az európai gazdasági fejlődésbe való visszailleszkedéssel magyarázza. A rendszerváltás következményeként a helyi önkormányzatok szerepe megnőtt, a gazdaság nagyfokú leépülése új folyamatokat indított el, válságrégiók alakultak ki, s a magángazdaság elterjedése polarizálta a településeket. Az új regionális folyamatok hazai terjedését felgyorsítja, hogy az osztrák határnak köszönhetően a magyar régiók és városhálózat közvetlenül kapcsolódhatnak a nyugat-európai térfolyamatokhoz.

Az új gazdasági tér formálódását tárgyalja a következő fejezet. Ez az anyagrész – mint már említettük – bővebben foglalkozik a tőkés tömegtermelési rendszer 1970-es évekbeli válságával, amikor is nem volt többé érdemlegesen bővíthető a tömegtermékek piaca, a fogyasztás többrétű lett, új minőségeket keresett. A válságra adott válasz a „posztfordista”, a piac által szabályozott gazdaság volt, amely a gazdaság és társadalom térbeli rendszerében is nagy változásokat (dekoncentráció, globalizáció stb.) hozott létre. Az 1970-es évek nyugat-európai gazdasági állapotleírása – Enyedi szerint – nagyon hasonlít a jelenlegi magyar helyzetéhez.

Ezt követően a fejezet összefoglalja a tömegtermelésre alapozott és a posztmodern gazdaság jellemzőit, majd áttér a magyar gazdaság térszerkezetére. Enyedi – Nemes Nagy József felosztására hivatkozva – nyolc régiótípust állapít meg (Dinamikus központok és tengelyek; A felértékelődött Nyugat-Magyarország; Balatoni idegenforgalmi körzet; Stabilizálódó ipari körzetek; Külső periféria; Belső falusi periféria; Ipari depressziós körzetek; Középvárosi központú, bizonytalan jövőjű körzetek), és röviden ismerteti az 1989 óta lezajlott térszerkezeti változásokat. Véleményét így foglalja össze: „A rendszerváltozás már rövid idő alatt is jelentős térszerkezeti módosulást hozott. A budapesti agglomeráció maradt a kiemelkedő központ, de a korábbi ipari tengely átadta helyét a Budapest–Bécs tengelynek. Azért történhetett rövid idő alatt nagy változás, mert az új folyamatok már az államszocialista rendszerben is formálódtak, s mert a politikai változás együtt járt egy középtávú gazdasági-technológiai (Kondratyev-) ciklusváltozással.”

A könyv negyedik fejezete a regionális folyamatok alakulásának lehetséges forgatókönyveit tekinti át. A szerző itt kísérletet tesz a regionális fejlődés jövőjének megrajzolására 15 évre előre. Először áttekinti a fejlődés elemeit (gazdasági növekedés, gazdasági szerkezet, népesség, infrastrukturális fejlődés, nemzetközi integrációs kapcsolatok, környezetvédelem szempontjai), majd a fejlődés három lehetséges forgatókönyvét vázolja fel. Ezek a következők: polarizált, közepesen koncentrált és dekoncentrált regionális fejlődés. Enyedi György szerint a közeli jövőre a polarizált – vagyis a stagnáló, illetve lassú növekedésű – fejlődés változata a valószínű, ami az ezredfordulón átvált a közepesen koncentrált – vagyis a felgyorsult növekedésű – fejlődés változatába, s különösen kedvező helyzetben, a dekoncentrált – gyors növekedést jelentő – fejlődés forgatókönyvébe.

A következő fejezet a településrendszer átalakulásával foglalkozik. Ez az anyagrész először a városverseny fogalmát s a várospolitikára gyakorolt hatását tekinti át. A várospolitika feladatának, tartalmának és elemzési dimenzióinak ismertetését követően a szerző a városmarketing fogalmát tisztázza. A fejezet második fele a magyar városverseny feltételezett nyertesével és veszteseivel foglalkozik, bemutatja Budapestnek helyzetét az európai nagyvárosi rendszerben, illetve a magyar falvak állapotát az átmenetben.

A külföldi működőtőke-befektetések regionális hatását elemzi a hatodik fejezet. Ez a kérdéskör a médiákban is állandó szerepet kap, és mindenki saját környezetében is érzékelheti a változásokat. A külföldi befektetések elég jelentősek voltak ahhoz, hogy regionális gazdaságfejlesztő hatásuk érzékelhető legyen. A szerző kitér a külföldi tőkebefektetések jellemzőire és földrajzi eloszlására.

A fenntartható regionális fejlődés esélyeit latolgatja a könyv következő fejezete. A „fenntartható fejlődés” fogalma nemrégiben terjedt el a szakirodalomban. Röviden szólva ez a felfogás a környezetvédelem és a gazdaság további fejlődése között igyekszik kompromisszumot teremteni. Ez a kompromisszum szükséges hazánkban is: a magyar társadalom a gazdasági hanyatlás hosszú évei után aligha tud elfogadni olyan környezeti politikát, amely a fejlődés további korlátozását fogalmazza meg. A fenntartható fejlődés hazai lehetőségeiről szólva a szerző összefoglalja a politikai átalakulás pozitív és negatív hatásait, elemzi a fenntartható fejlődés és a regionális fejlődés összefüggéseit.

A következő rész a közép-európai regionális integráció és a magyar regionális fejlődés viszonyával foglalkozik. Rövid történeti kitérőt követően, a fejezet a magyar megyék esélyeit mérlegeli. Megvizsgálja, melyek azok a megyék, amelyek legkönnyebben be tudnak kapcsolódni a nemzetközi regionális együttműködés folyamatába. A nemzetközi munkamegosztásra alapozott regionális együttműködésre térségünkben – Enyedi György szerint – a Bécs–Pozsony–Győr régió a legígéretesebb.

A könyv kilencedik, utolsó fejezete a területi egyenlőtlenségek és a területfejlesztési politika viszonyát tárgyalja. A szerző elsőként a ma oly divatos szófordulat, a „kettészakadt ország” igazságtartalmával és a területi egyenlőtlenségek keletkezésének okaival foglalkozik.

A szerző a jelenlegi területi egyenlőtlenségi folyamatokat leginkább a humán erőforrás földrajzi különbségeire vezeti vissza. A tudásigényes, innovatív termelés magasan képzett, nagy pontosságú, igényes munkavégzésre alkalmas munkaerőt, a magas szintű szolgáltatások pedig felsőfokú képzettségű, nyitott, kulturált munkaerőt igényelnek. A gazdasági átalakulás során tehát az a település (régió) lehet sikeres, amelynek helyi társadalma kellően iskolázott, adaptív és „kifinomult”.

A dinamikus és depresszív régiók egyben az ország iskolázottsági térképét is tükrözik. Enyedi György Kozma Tamás vizsgálódásait idézve mutatja ki, hogy az iskolázatlanság nemcsak kevesebb tudást jelent, hanem az alkalmazkodóképesség hiányát is. Mindezekből világosan következik, hogy az oktatásba befektetett pénz – hosszabb távon – közvetlenül befolyást gyakorol a gazdaság teljesítőképességére, végső soron az emberek életminőségére.

A fejezet ezt követően áttekinti a régió lehetséges fejlesztőinek: központi kormányzat, helyi önkormányzat, civil szervezetek stb. szerepét.

Enyedi szerint a területfejlesztési programok csak ott lehetnek eredményesek, ahol léteznek valamilyen formában a fejlődés tényezői. A kormányzati területfejlesztési politikának nincs (nem is lehet) tudása a helyi társadalom szerkezetéről. A munkaerő minőségének javítását, a kifinomult településkörnyezet megtervezését, amely hosszú időt, több kormányzati ciklust vesz igénybe, elsősorban a helyi közösségektől várhatjuk.

Az állam területfejlesztési feladatai ezzel együtt nem csökkentek, hanem átalakultak a rendszerváltást követően. A területfejlesztési politika az új, 1990-ben létrehozott Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz került, az Országgyűlés 1996 márciusában elfogadta a területfejlesztési és területrendezési törvényt, az erre a célra fordítható pénzeszközök azonban korántsem elegendőek.

A kötet alapjául az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet Terület- és Településfejlesztő posztgraduális szakán tartott előadások szolgáltak. A szerző szándékoltan nemcsak a szűken értelmezett szakmai körökhöz kívánt szólni, hanem mindenkihez, „akit a hazánkban történő társadalmi átalakulás területi határai – akár munkája, akár érdeklődése okán – foglalkoztatnak”.

A szerző támaszkodott saját kutatási eredményeire, valamint a szakirodalomra. A kötet végén található irodalomjegyzék a téma teljes szakirodalmát felöleli. A kötetet térképek és táblázatok teszik szemléletesebbé, a fentiekből következően két okból is szintetizál, s mentes mindenfajta didaktikus „túlzástól”. Higgadt elemzésekkel szolgál, a jövőt illetően gyakran nem, s ha mégis: mérsékelten optimista.

A kötet az utolsó fejezetben kifejtettek alapján nem kevés oktatáspolitikai tanulsággal is szolgál.

Befejezésül álljon itt egy idézet az utolsó fejezetből: „A bajokra mindenki gyors megoldást szeretne, de ilyen sajnos a jövőt illetően nincsen. A politikának van egy demonstrációs kényszere, ami miatt vonzódik a felavatható fejlesztésekhez. A gázvezeték kézzel fogható siker, az oktatás színvonalának emelése hosszú távú program, s sikere is alig mérhető.”

Enyedi György: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Budapest, 1996, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, 138 p.

Deák Ferenc