Gyermekvédelem és reszocializáció
Volentics Anna bizonyos szűkítésekkel a gyermekvédelem két nagy területe, a problémamegelőzés és a problémakezelés közül az utóbbira koncentrált. Végső célja egy olyan modell kidolgozása volt, amely egy megértőbb, segítő és humanizált problémakezelő gyermekvédelmi rendszer működését teszi lehetővé.
A közelmúltban a gyermekvédelmi szolgáltatások visszaszorulásának
lehettünk tanúi Magyarországon, noha a megoldandó problémák tovább
növekedtek.
A szerző által elképzelt reszocializációs metodika szakít a hagyományos, kategorizáló diagnosztikával, a kognitív szféra bombázására épülő nevelési-oktatási gyakorlattal, a tömegesített, uniformizált neveléssel, a kényszernevelés filozófiájával, s mindezekkel szemben az egyediséget, a komplex fejlesztést, az egyén számára optimális hatásrendszert, az inadaptálódás folyamatát és az esélyt nyújtó szolgáltatásokat helyezi előtérbe. A körvonalazott metodika alapfilozófiája a népességcsoportokra kimunkált nevelési rendszer helyett az adott fiatal egyedi szükségleteit állítja a középpontba.
A reszocializációs gondozás korszerűsítéséhez
nemcsak a fejlesztési módszerek megújítása szükséges, hanem olyan
megfelelő környezet és nevelési légkör, amely lehetővé teszi a fejlesztő
hatások érvényesülését. Ennek következtében
A könyv írója külön foglalkozik a családban élő és a hagyományos gyermekvédelmi intézetben élő gyermekek környezeti modelljének összehasonlításával, egy, a jelenleginél jobban és egységesebben funkcionáló környezetrendszer kidolgozásával, a nevelési klíma és a tárgyi környezet megváltoztatásának kérdéseivel. A honi gyermekvédelem bentlakásos hálózata jelenlegi formájában végső soron a felnőttek büntetés-végrehajtási intézeteihez hasonlít. Nálunk teljességgel hiányoznak azok a sokfunkciós, szabadulóknak szánt intézetek, amelyek az alternatív büntetések letöltésének színterei lehetnének.
A büntetést helyettesítő, nevelésközpontú reszocializációs
forma mellett szól az a kriminológiában lezajlott filozófiaváltás,
amely felismerte, hogy a bűnhődés, a bűntudat nem a büntetéstől jön
létre, hanem az egyén énjéből fakad, ezért a büntetést a személyi
aspektusok szempontjából kell mérlegelni. Az alternatív büntetések
térhódítása a kriminológiában nem új keletű:
Az elméleti részben a népességcsoport problematikájának pszichológiai (A személyiség, A viselkedés, Agresszivitás, A bűnözés mint emberi magatartásforma), szociológiai (A szűkebb és tágabb környezet) és jogi (Bűnbűnhődésbüntetésnevelés) vonatkozásairól olvashatunk.
A kutatások alapvető célja a javító- és nevelőintézetekben folyó reszocializációs gondozás adekvátabb formáinak és módszereinek kidolgozása volt. A vizsgálat kérdéseinek megválaszolásához a szerző a szakirodalom tanulmányozásán túl a statisztikai adatgyűjtést, -feldolgozást, a dokumentumelemzést, a teljesítménymérést, a kísérleti és feladathelyzet-elemzést, továbbá a kérdőíves felmérést választotta. A hazai hét javító- és nevelőintézet közül csak az aszódi és az esztergomi intézetek nem kapcsolódtak be az 1990/91-es tanévben lezajlott vizsgálatba.
Az empirikus kutatás felölelte a fiatalok tanulmányi előéletének, a tanuláshoz szükséges képességeinek (nyelvi hátrány, kreativitás, motíváció és teljesítmény stb.), szociális fejlődésének vizsgálatát, továbbá a szociális fejlődés egyéb meghatározóinak (szorongás, agresszió, érzelmi szükségletek stb.) felmérését.
A kutatásból levont számos következtetés és javaslat ismertetésére e helyt nincsen módunk, általánosan megfogalmazható azonban, hogy a vizsgálat felhívta a figyelmet az általános iskolák alacsony toleranciájára, amelyet a tanulási és magatartási zavarokkal küzdő gyermekekkel szemben tanúsítanak, továbbá arra, hogy még mindig sok a megfelelő szakképzettség nélküli nevelő a nevelőotthonokban.
A szerző 1992-ben újabb vizsgálatokat végzett a tanulási képesség és a szociális fejlődés adatainak azonos szempontok szerinti feldolgozására. A kontroll céljára választott minta 1418 év közötti, az általános iskolai tanulmányokat a dolgozók általános iskolája 78. osztályában folytató, teljes családjukban élő fiatalokból állott, akik még semmilyen összetűzésbe nem kerültek a törvénnyel. Mindkét csoportra a kudarcos általános iskolai pályafutás, a tanulási képességek fejletlensége volt a jellemző, azonban a kontrollcsoport a szociális fejlődéssel kapcsolatos területeken (szociális érettség, eligazodás a szűkebb és tágabb környezetben stb.) jobb eredményeket produkált.
A könyv első része behatóan tárgyalja a hazai gyermekvédelem három nagy korszakát (1901-től, az első gyermekvédelmi törvény kibocsátásának dátumától 1945-ig; 1945-től 1990-ig, valamint 1990 óta). A történeti áttekintés hangsúlya az állami gyermekvédelemre helyeződik.
A gyermekvédelem intézményesülése a XX. század terméke. Hazánk gyermekvédelme a század kezdetén még az európai fejlődéssel való valamilyen mértékű együtthaladást mutatta. A további évtizedek gazdasági és ideológiai törésvonalai azonban a fejlődést visszavetették. A reszocializációs gondozás pedig még a gyermekvédelmen belül is az elhanyagolt, háttérbe szorított területek közé tartozott.
A szerző bemutatja az európai gyermekvédelem fejlődésének szakaszait (mitologikus, ontológiai és funkcionális szakasz), illetve a nyugat-európai gyermekvédelem zárt intézeteinek humanizálási folyamatát. A gyermekvédelem és a büntetés-végrehajtás között átmenetet képező intézményekben tapasztalható bánásmód változásai (megtorló büntetőrendszer, treatment-korszak, tettesarányos büntetés) alapvető egybeesést mutatnak az eurokultúra háromszakaszos modelljével. A könyv ezt követően problémakezelő gyermekvédelmi rendszerünket hasonlítja össze az európai fejlődéssel. Olvashatunk a humanizálási folyamat hazai megkésettségéről, a javítóintézetek európai és magyarországi fejlődéséről, a reszocializáció kérdésköréről.
Ebben a fejezetben a szerző mintegy újra áttekinti a magyarországi gyakorlat fő jellemzőit, csomópontjait, rámutatva, hogy mely pontokon jelentkeznek elmaradásaink, s ezek milyen okokra vezethetők vissza, tisztázza azokat az alapfogalmakat (zárt intézet, nyitott intézet, reszocializáció stb.), amelyekre könyve később kifejtett gondolatai utalnak.
A könyv a feldolgozott anyag mennyiségét és az elemzések minőségét tekintve alapműnek tekinthető. A problémakezelő gyermekvédelem és a reszocializáció együttes elemzése kettős hiányt pótol, a mű egyaránt segítségére lehet a gyermekvédelmi és a kriminálpolitikai döntéshozóknak. Azonban nemcsak a problémakezelő gyermekvédelem területén dolgozó szakemberek, hanem a nehezen nevelhető, inadaptált, fogyatékos gyermekekkel foglalkozó pedagógusok számára is fontos, új ismereteket közvetít.
Volentics Anna: Gyermekvédelem és reszocializáció. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996. 281 o.
Deák Ferenc