Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 április > Németh László, a kísérletező pedagógus

Négy tanulmány Németh László pedagógiájáról

A Németh László Társaság 1996, október 25-én az író nevét viselő – a nyolcosztályos gimnázium újraindítását szolgáló kísérletéről ismertté vált – középiskolában felolvasóülést rendezett, amelyen az író pedagógiai munkásságával foglalkozó tanulmányaikat adták elő írók, irodalomtörténészek és pedagógiai kutatók. Összeállításunkban azt a négy dolgozatot adjuk közre, amely Németh László neveléstudományi, tantervelméleti tevékenységét elemzi négy különböző szempontból. Köte Sándor a pedagógiához az orvoslás, az antropológia és a lélektan felől közelítő, polihisztor Németh Lászlót állítja tanulmánya középpontjába, bemutatva, miként tükröződnek a két háború közötti korszak pedagógiai, pszichológiai irányzatai az író pedagógiával foglalkozó gondolataiban. Jakabffyné Németh Magda, az író leánya – maga is gyakorló középiskolai tanár – a Hódmezővásárhelyt kidolgozott, sokat hivatkozott, a természettudományokat és a történelmet integráló tananyagelrendezési módszer lényegéről, s az arra vonatkozó gyakorlati tanítási tapasztalatokról szól. Hoffmann Rózsa Németh László neveléselméleti-didaktikai felfogásának tükröződését elemzi egy adott műben, az Égető Eszterben. Vecsey Beatrix míves esszéje a tanítás, az általa közvetített, kialakított tudás erkölcsi tartalmáról vallott Német László-i gondolatokat összegzi.

Köte Sándor

Németh László, a kísérletező pedagógus

A Németh László életművét valamennyire is ismerők tudják, hogy orvosi diplomával a kezében „igazi eleme”, az iskola csábította. Iskolaorvosi munkát vállal régi iskolájában, a Toldy Ferenc Reáliskolában, majd amikor a főváros főfoglalkozást jelentő iskolaorvosi intézményt létesít, 1928 szeptemberétől az Egressy úti polgáriban kezd dolgozni iskolaorvosként. Ezt követően (1931-ben) kerül a Medve utcai polgáriba. 1945 után pedig – életének igen nehéz időszakában – Hódmezővásárhelyen óraadó tanár. Tanári működéséről egész életében meleg szívvel beszélt. „Az életemből 40 évet töltöttem iskolában. Ez a negyven év – főleg a vége felé – csupa fény, főként tanárkorom ma is melegen tartja a szívem. Mennyi kedves arc, mennyi boldog óra, minden belépés az osztályba, mint szívem otthonába” – írta 1947-ben.1

Vissza- visszatérően kifejezte azt a gondolatát, hogy az emberrel a foglalkozása is vele születik. „Én például nyilván tanárnak születtem, apám tanár volt, s öt-hat éves koromtól az iskolásdi volt még a játékom is. Az is magától értetődött, hogy az érettségi után a bölcsészetre iratkoztam be.”2 Később ezt úgy láttam, hogy amint életkora előrehalad, egyre teljesebb lesz a pedagógia győzelme: „írói terveim sorra lekopnak rólam, a tanáriak megmaradnak”. „Mert az igazi hivatásnak a legfőbb ismertető jele, hogy akármilyen igénytelen: boldoggá teszi az embert, a másik meg akármilyen fényes, csak nyugtalanságot terem.”3 Élete alkonyán is megállapította: „Hivatásom szerint végül is író, s hajlamom szerint életem legszebb szakaszában pedagógus voltam.”4

Iskolaorvosként a polgáristák gyakoroltak rá nagy hatást, megszerette kíváncsiságukat, a faragatlanságukon is átütő jóindulatukat. Ösztönös érdeklődése elvezette tanulmányozásukhoz. Ennek gyümölcse a Medve utcai polgári című könyve.5 A könyv bevezetőjében elmondja, hogy nem ifjúsági regényt és nem szociográfiát akart írni, s nem is orvosi felfedezésekre vágyott, csupán kenyérkereső munkáját kívánta szenvedélyévé tenni. A „minőség forradalmának” újabb próbája ez a munka. „Ha következetes akartam lenni a minőség forradalmában, vagy a szenvedélyt kellett kenyérkeresetté alakítanom, vagy a kenyérkeresetet szenvedéllyé. Én az utóbbival próbálkoztam meg. Nemcsak, hogy magamat megnyugtassam, hanem hogy az elvet is levizsgáztassam.”6

Az iskolaorvos napi tennivalóit, feladatait ellátva felismerte, hogy ennek a munkának előnye, hogy a tanulókat 6–14 éves korukig figyelheti és tanulmányozhatja. Ezenkívül az egészségtant is tanítja, s így „a test és a jellem tanulmányozására olyan alkalma van ép embereken, amilyen csak betegeken lehet az ideggyógyásznak”.7 De megismerheti az iskola mögött álló szülők világát is; környezettanulmányai, kikérdezései, adatfelvételei eleven társadalmi hátteret adnak. Az iskolaorvosi munka sajátossága, hogy „a kutatást érdemessé s a minőségi munkát lehetővé teszi”. Meggyőződése volt, hogyha az ember figyelni kezdi a munkáját, kísérleteket, vizsgálatokat végez, a gályapadból laboratórium válik. Szerinte nem a foglalkozás gépies; az ember hajlik a gépiességre. „Minden munkakör: varázskör; van egy szellem, amelyet csak abban a körben lehet megidézni.”8 Az iskolaorvos gyerekeket, bontakozó életeket vizsgál, a fejlődést tudja nyomon követni.

Kezdetben az orvosi szempontokat kívánta az oktatás javára értékesíteni. „Előbb egy új gyermekalkattan vagy fejlődéstan lebegett előttem, később a tanulókról készített gondos iskolaorvosi jellemrajzok. A szónak abban a tág, humanista-természettudományos értelmében igyekeztem a pedagógiának embertani alapot adni, ahogy az antropológia szót egy Dilthey használja a tizenötödik-tizenhetedik századról szóló műveiben.”9 Németh László egész életét jellemző kísérletező kedvének s az általa követelményként megfogalmazott minőségelvnek gyümölcse ez a polgáristák szomatikus és szellemi fejlődését vizsgáló könyv. A kora színvonalán álló, igényesen és módszeresen végzett kutatás eredményeit foglalja össze. Igényességére, kutatói felkészültségére jellemző az első kiadáshoz fűzött megjegyzése. Itt megírta, hogy munkája nem irodalmi alkotás, és nem is kész tudományos mű. „Én munka közben készült vázlatnak tekintem, mely magamnak új kiindulópontokat ad s másokat hasonló munkára ösztönözhet.”10 Szerinte szükség van a vizsgálat megismétlésére, ellenőrzésére, gyakorlati kipróbálására, a felvetett kérdések irodalmának feldolgozására. A szakirodalom úgy tartja, hogy a könyv az irodalom és a tudomány határán mozog. „Sokféle tudás kapcsolata: iskolatörténet, a szülővilág szociográfiája, fejlődéslélektan, értelmiségvizsgálat és pedagógia egyszerre, anélkül azonban, hogy a gondolatmenet tüneményes egysége bárhol is megbomlana.”11

A könyvről és az általa elvégzett vizsgálatokról Németh László többször szólt. Így 1945-ben készült Óraadók királysága című írásában megírja, hogy tudtával „első esetben próbálta valaki a szociográfus, az orvos s a tanár szempontjait együtt, egyszerre fordítani iskolás gyermekekre”.12 A Medve utcai polgári 1943-as kiadása elé írott szövegben megállapítja: „egy teljesebb látásmód próbálkozik itt, mint amilyenekkel idáig a polgáristát s általában az iskolásfiút vizsgálták”.13

Németh Lászlót mint orvost a tanulókban végbement testi változás és az ezzel összefüggő értelmi fejlődés érdekelte. A könyv ennek megfelelően az akkor ismert és használt mérések adatait elemezve foglalkozik a tanulók testméreteivel, szervalkataival és értelmességével. Ebben a gyermektanulmányozókat követi, használja is vizsgálati módszereiket. A polgáristák testméreteinek, szervi tulajdonságainak adatait statisztikai elemzésnek veti alá, s a kapott adatokat összeveti hasonló korú, más iskolatípusba járó fiúkéival. Utal rá, hogy nehézséget jelent a tulajdonságok számszerű „megfogása”, de mérhetővé tételük után bizonyos óvatossággal előfordulásuk gyakorisága is kutatható.

Az értelmi nevelés gyakorlata alapján megállapítja, hogy az egész ember nevelése egyelőre csak igény, de messze van attól, hogy az értelmi nevelést mint részt az egész magában foglalhassa. A pedagógiai gyakorlatban a kettő nem egészíti ki egymást. A kiegészítés módjának megtalálása érdekében a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium Lélektani Laboratóriuma által kiadott füzeteket használta.14 Saját „különös törekvéseihez” külön próbákat állított össze. Ezzel az átalakítással az indexszámítást jellemzéssé akarta kitágítani, egy mélyebb rétegbe kívánt behatolni. Azt igyekezett bizonyítani, hogy a testméretek elemzése „folytonossághiány” nélkül vezet át az értelmi képbe. Arra a kérdésre keresett választ, hogy felismerhető-e a serdülés. „Ugyanazon osztály serdült és serdületlen tanulói az értelmiségpróbán is szétválnak-e, úgy mint a testméretekben, vagy csak értelmességük egyéni eredetében s természetében különböznek?”15 Szerinte a választ nem kell erőltetni, de bizonyos, hogy serdültek és serdületlenek közé „az értelmiség világában is egy forradalom esik”. Az is érdekelte, hogy az alkati szóródás korának testi típusai felismerhetőek-e az értelmiségvizsgálatokban. Munkája és következtetései további jellemzése helyett, a Németh Lászlót foglalkoztató alkattani, antropológiai problémára térünk vissza.

Az alkattan kérdéseivel irodalmi tájékozottsága és egyetemi tanulmányai alapján foglalkozott. Úgy látta, hogy jóformán annyi alkattan van, ahány komoly alkatkutató, s az iskolaorvosi alkattan különbözni fog a többitől. „Van egyetemes alkati gondolat, amely minden emberrel vesződő mesterségen végig fog futni, de hogy ott aztán a maguk javára hogy használják fel, az a mesterségnek a természetétől s a mesterek belátásától függ.”16 Szerinte az iskolának megvan a joga, hogy olyan alkattant csináljon magának, amely a pedagógiába beillik; úgy nézze a növendékei alkatát, hogy abból neki és a gyermeknek haszna legyen. „Az elmeorvos alkattana: Körperbau-tan, az iskolaorvosé az életlökések tana. Másik különbség: a mi figyelmünk tárgya nem a gyermek, hanem a tanuló. A gyermek egy csomó csont, ideg, lélek egy darab bőrben; a tanuló egy csomó szociális múlt, környezet, egy élő gyermekbe beszívódva. Az iskolaorvosi alkattan amellett, hogy lélek, test és fejlődéstan, valamelyest szociológiai tanulmány is.”17 Vélekedése szerint ez az új alkattan megteremtheti végre az együttműködést tanárok és iskolaorvosok között. Az iskolaorvosi alkattan fő eredménye egy iskolaorvosi jellemrajz lehet, melyet átad az osztályfőnöknek használatra és kiegészítésre. Könyvében be is mutatott néhány „kísérleti” jellemrajzot, várva az észrevételeket. (Meg kell jegyezni, hogy a Gyermektanulmányi Társaság 1913-ban tartott első kongresszusán elfogadott határozata támogatta az iskolai egészségnevelést és az iskolaorvosi hálózat fejlesztését. Második tanácskozásán pedig (1917) az iskolai egyéniséglapok/jellemlapok bevezetését kezdeményezte.)18

Az alkattan, mint az orvostudománynak írói érdeklődéséhez közel álló része, medikus korától foglalkoztatta Németh Lászlót. Ebben meghatározó szerepe volt professzorainak; Korányi Sándornak, „aki az élettani gondolkozást vezette be a belgyógyászatba” és Ranschburg Pálnak, akinek szép könyve: Az emberi elme „valóságos enciklopédiáját adta a tovább tanulmányozható orvosi lélektannak”.19 Mint orvos a belgyógyászat ekkor indult új ágának, az alkattannak akart kutatója lenni, egy új írói és orvosi antropológiát keresve. 1934-ben A Medve utcai polgári című művében orvostörténeti tájékozódása alapján írja: „Mintha egy-egy új »élettani eszme« törne elő a csontok, mirigyek, izmok mélyéről, új jelleget nyomva maga előtt s elsöpörné a régit.”20 Úgy látta, hogy „az egész ember” gondolata éppúgy megjelenik az élettanban, mint az asszociációs lélektan alkonyán a lélektanban, vagy a pozitivizmusén a szellemtudományban.21 Már az 1925-ben készült orvospedagógiai dolgozatában az élettani szemléletnek kívánt utat nyitni, szűkebben körülhatárolva az elmealkati pedagógiának22 Kretschmer Körperbau und Charakter című könyvére utalva írja, hogy az elmealkat s ezen át az összes egyéni elmejelenségek az egyénhez alkalmazott fiziológia körébe tartoznak. Fiziológiai feladatokat old meg a pedagógia is, lényeges azonban, hogy ez a fiziológia egyénekre alkalmazott legyen. „Az új, alkati pedagógiának az egyéni elmeviszonyok ismeretére kell támaszkodnia.”23 Mivel minden ember számára más és más élettani processzus egyazon ismeret megszerzése, a tanításnak nincsenek abszolút törvényei. Az iskola azonban sohasem oldhatja meg ezt az ideális tanításelvet: anyagot ad és követelményeket támaszt, a tananyag kevés kapcsot nyújt a tanuló természetes kíváncsisága felé, még kevésbé veheti figyelembe a tanuló „elmeízlését”. Egyik irányban túlhalmoz, a másik irányban kielégítetlenül hagy. Új utakra csak az orvosi diagnosztika „tünetméltányoló leleménye” vezethet. „Felismerni a gyermek lelkialkatát, föltárni szomjának és rezisztenciájának az irányait, helyes agytornával megmenteni az egyirányú elfejlődéstől, túlsúlyba hozni az agygépet, de kidomborítani a vezértehetségek szerepét: ez lenne a tanítás.”24 A tanításnak az ismeretszerzés élettanán alapuló fő elve: „A tanítás a helyesen adagolt, érzelmileg színezett életélmények magyarázata, analógiás összhangba hozása. Egyszerűsítés és tisztázás, és nem tömés, túlzsúfolás.”25

A tananyag és a képességek című részben (befogadó, feldolgozó, kifejező képességek stb.) kijelenti, hogy nem a tanítás általános módszertanát, hanem egy gyermek tanításának módszereit kívánja adni, amely „nem törvényszabó, hanem irányállító”. Szerinte az új pedagógiának „egyes gyermekek elmealkatának, ismeretfelvevő mechanizmusának, szellemi befolyásolhatóságának a kibogozásából kell kiindulnia”.26

Egészségtant tanítván foglalkozott a tárgy tanításának gondjaival. Ismeretei és tapasztalatai alapján az oktatást „a pedagógiai fogások és a bennük megbúvó tanulás-lélektan kísérleti telepévé” kívánta tenni. „A tantárgy, mint önmagunkra alkalmazott természettudomány, minduntalan vet egy-egy gyökeret más tantárgyak felé”,27 de mivel naponta többször kell ugyanazt tanítani, az iskolaorvost fenyegeti, hogy favágóvá válik. „Az ember itt vagy papagáj, vagy kísérletező pedagógus, harmadik út nem kínálkozik.”28 Ezenkívül azt is látta, hogy az iskolában tanított tárgyak tartalmában sok az átfedés, s a tanulók tudatában az ismeretek egymástól elszigetelve élnek. Mindez megerősítette benne a tananyagösszevonás gondolatát. Már medikus korában is gondolkozott egy olyan munkáról, „mely az élettudományokat együtt, problémáik fonatában mutatná be”.29 Az egészségtan új vázlatát állították össze a fővárosi iskolaorvosok. Eszerint a rövid bevezetőt követték a szervcsoportok, élettanunkat követte a működés zavara, s a betegségek megelőzése. „Élettan, kórtan és egészségtan logikai lépésekké váltak: aki egyik órán a csontok fejlődéséről tanult, a másikon eltorzulásaikról, a harmadikon maga vezette le, hogyan kell megelőzni az angolkórt, mondjuk.”30 Látta azonban a módszernek azt a hibáját, hogy sok ismeretet kell előlegezni.

Amit a Medve utcai tanítás során felismert, azt később A tanügy rendezéséről írt munkájában részletesebben kifejtette a „testvériség tananyagban” című részben. Az itt előadott elképzeléseknek a kipróbálására Vásárhely kínált lehetőséget. „Az a három és fél év, amit a körgát bástyáján ülő kollégiumban, majd a leánygimnázium kiválása után a hajdani serfőzőházban töltöttem: a kísérletező kedv legnagyobb tombolása volt az életemben.”31 Abban a munkában dúskálkodhatott, amelyre született, hajlamát, kísérletező kedvét követve, s taníthatta, amit „pedagógiai kísérletei” érdekében jónak látott. Kísérleteiről, munkájáról, a tantárgyösszevonás menetéről Óraadók királysága című írásában számol be. Ugyanerről a munkáról tájékoztat a Tapasztalat és álomátadás című tanulmánya.32

Kezdetben itt is egészségtant tanított, s a tantárgyösszevonást is ennél a tárgynál kezdte, a fővárosban kialakított – már ismertetett – elképzelést vette alapul. A középiskolában a tanterv szerint az egészségtan kétórás tárgy volt, ami komoly biológiai alapozást tett szükségessé. Biológiát és patológiát tanított egy egészségtani függelékkel. De a biológia megkívánta a vegytani ismereteket, ezért óráit egy hosszabb vegytani bevezetővel kezdte. A következő tanévben rábízták a vegytan tanítását, s ennek tanítása viszont fizikai ismereteket tételezett fel. Mivel a fizikát a következő két osztályban tanították, a tárgya elé egy fizikai bevezetőt is illesztett, amely a fizika természetismereti részét adta. „Megcsináltam tehát azt az összefüggő természetismereti tárgyat, amelyet, mint azóta megtudtam, az angolszász világ egy részében a science néven tanítanak.”33 A másik összevont ismereteket tartalmazó tárggyá a történelmet alakította. Miután engedélyt kapott arra, hogy kísérletképpen bármely tárgyat taníthatja, az előző év „tapasztalatai és sugallatai szerint” próbát tett, hogy a „vérében levő történeti szempont” mire megy a nem történeti tárgyakban. Eljárását tudománytörténeti tanulmányokkal is megtámogatta. Ezt a folyamatot leírja, és érvekkel támasztja alá az ebben az időben eltervezett négy könyv, amely tartalmazza különböző időben készített tudománytörténeti tanulmányait.34 Mint többször utalt rá, a tantárgyösszevonás gondolata felé több út vezetett, de végül a tanári gyakorlat szorította rá. Igazat kell adni annak a megállapításnak, hogy „pedagógiai hajlama” vezette az első, 1925-ből származó orvospedagógiai tanulmányától A Medve utcai polgári és a Lányaim esszéin át egyenes úton az 1945-ben kezdődő, majd három és fél esztendőn át tartó tanügyi kísérletekig.35

Pedagógiai munkájáról, kísérleteiről többször írt, mindig elemző, kritikai szemlélettel, önvizsgálattal. Kereste tanári tevékenységének gyökereit. Foglalkoztatták a modern nevelési elvek, s főként az, hogy miért nem sikerült „az újkori pedagógiának, addig példátlan csőhálózata ellenére, az újkori szellemet a tömegekbe bevinni”.36 Erre az őt állandóan foglalkoztató kérdésre keresett választ nevelési-oktatási kérdéseket feszegető esszéiben. Rendkívül széles körű érdeklődése és tájékozottsága alapján állítható, hogy sok mindent ismert a modern pedagógiai irodalomból és kezdeményezésekből. Így nem nehéz felfedezni gondolatainak a hasonlóságát ezekkel. Erre utal is az irodalom.37

Grezsa Ferenc írja, hogy tanügyi tervei mögött könnyű kimutatni a modern pedagógiai világirodalom beható tanulmányozását. Említi is Jung és Spranger pedagógiai lélektanát, Montessori, Lay, Binet, Piaget munkásságát, Dewey, Parkhurst ösztönzését a modern és új iskolák szervezésére. Egy későbbi tanulmány felteszi a kérdést, hogy Németh László „költői, fantáziadús, szellemes pedagógiája vajon új pedagógia volt-e keletkezésének idején.38 Úgy látja, hogy a modern nyugati pedagógiák (Dewey, Declory, Claparede, Kerschensteiner, Montessori) a külföldi és hazai reformiskolák tapasztalatait ötvözte pedagógiájában. „Németh László hatalmas érdeme, hogy felfigyelt a reformpedagógia új gondolataira, ezeket igen érzékeny empátiával műveibe ültette. Ezáltal a maga írói eszközeivel felerősítette és így hatékonyabban terjesztette a korabeli évtizedek jelentős és hazánkban is aktuális pedagógiai reformgondolatait.”39

Arra a kérdésre, hogy pedagógiai gondolatainak, tanügyi tervezeteinek, iskolamodelljének mi a viszonya a századelő modern pedagógiai elméleteihez, tudományosan megalapozott választ csak teljes életművének, gyakorlati pedagógiai munkásságának, tanulmányainak, tervezeteinek alapos összehasonlító vizsgálata, mikrofilológiai elemzése alapján adható. Addig is, amíg a neveléstörténeti kutatás megoldja ezt a feladatot, nem alaptalan megállapítani, hogy Németh László a maga gondolatrendszerébe asszimilálta a modern nyugati és hazai pedagógia egyes elemeit. Pedagógiai gyakorlatának, kísérleteinek és elméleti munkáinak, esszéinek mozgatórugója azonban a hazai társadalmi szükséglet, s egész pedagógiai munkássága céljául a minőségelv konkretizálását és igazolását tűzte ki.